Cikkek

Várady Zoltán: A nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek felhasználásának lehetőségei a helytörténeti kutatásban

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 14.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2003.

ISSN 1219 4077

Szerkesztette: Vonyó József

171–176. p.


Várady Zoltán

A nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek felhasználásának lehetőségei a helytörténeti kutatásban


Die Verwendungsmöglichkeiten der Adelsver-sammlungsprotokolle in der Heimatforschung

The Potential Application of Minutes Noble Assemblies in Urban History Research





Az 1980-as évek második felétől országos szakmai programként minden megye levéltárában el kellett kezdeni a nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek regesztázását.[1] Az elkészült regesztakötetek források tárházát jelentenék a történelemkutatásnak, ám a történészek, helytörténészek sokszor figyelmen kívül hagyják ezt a lehetőséget. Városi, megyei monográfiák íródnak meg a közgyűlési jegyzőkönyvek anyagának ismerete, felhasználása nélkül. Pedig már a nyelvi nehézségekre, az eredeti források latin nyelvére sem lehet hivatkozni, hiszen a regeszták éppen ezt a problémát hivatottak áthidalni.

Az alábbiakban azokat a területeket tekintjük át, amelyeknél a közgyűlési jegyzőkönyvek adatai közvetlenül felhasználhatók lennének, színesítenék, sőt nemegyszer át is átalakítanák a kialakult összképet. Példaként az 1696–1703 közötti időszakot tartalmazó nemesi közgyűlési jegyzőkönyvkötet adatait használom fel, mely a legkorábbi megmaradt jegyzőkönyvkötet a Tolna Megyei Önkormányzat Levéltárában, s amelyből az első megyei regesztakötet készült.[2]

1. Elsősorban jogtörténeti, hivataltörténeti forrásként használható természetesen, hiszen a török alóli felszabadító háborút követő újjászervezés kora bővelkedik érdekes eseményekben. Első helyen említhetők a vármegyei pecsét használata körüli bonyodalmak. Esetünkben a leváltott alispán élt vissza helyzetével, így a vármegye új pecsét kérésére kényszerült.[3] Az 1699. szeptember 1-jei keltezésű pecsétadományozó oklevél 300. évfordulója alkalmából rendezett első Megyenap a figyelem középpontjába állította a szinte elfeledett történelmi időszakot és annak forrásanyagát. Emellett az érdeklődés a 300 évvel korábbi vármegye működése iránt is megélénkült.

A jegyzőkönyvek tájékoztatást adnak arról, hogy a császári hivatalok tisztviselői, a harmincadosok, kamarai tiszttartók, postamesterek, élelmezési tisztek jó helyismeretük révén milyen jelentős szerepet játszottak az új vármegyei apparátus létrehozásában.[4] Név szerint ismerhetjük meg a főispánt, az alispánt, a megyei pénztárnokot, a jegyzőt, a szolgabírákat, az esküdteket, a megyei hadbiztosokat éppúgy, mint a különféle lakott települések nevét s azok járásokba sorolását.[5] A legtöbb információt a megyei közgyűlések munkájáról, ügyrendjéről, jogszabályalkotásairól kaphatjuk, de van adatunk a vármegyei törvényszék működésének hiányáról, az azt pótló intézkedések megtételéről is.[6] Mindez társadalomtörténeti elemzésekhez is szolgáltat adatokat.

2. A következő lehetőség a gazdaságtörténeti forrásként való felhasználás. Pontos, hiteles képet alkothatunk az adott korszakról az összeírások elrendelése, a vagyoni helyzet felmérése alapján. Az országos adóösszeg Tolna megyére szabott hányadának kifizetéséhez nemcsak az adóalanyok körének kiszélesítésére volt szükség, hanem a vagyonegységenkénti (dikális) adóra való áttérésre is.[7] Természetesen az adó alóli mentességek (pl. tűzvész, rossz termés, katonai visszaélések miatti) engedélyezése is a közgyűlés keretében zajlott, akárcsak az árak és bérek időközönkénti szabályozása, a mértékek használatának elrendelése is.[8]

Bár a vármegyei apparátusnak legtöbb erejét a kivetett adó behajtása kötötte le, gondoskodnia kellett az országos közmunkák elvégzéséről is. A törökkel szembeni új védelmi vonal építése, utak és hidak javítása éppúgy hozzátartozott ehhez a feladathoz, mint a központilag elrendelt bontási munkákban (pl. Kanizsa vára) való részvétel.[9]

Utalásokat találunk a sókereskedelem és a pénzbeváltás szabályozására éppúgy, mint a zsidó, török és rác etnikummal való kereskedelem korlátozására.[10]

3. Széleskörű következtetéseket vonhatunk le a közgyűlési jegyzőkönyvek adataiból, ha társadalomtörténeti forrásként kezeljük őket. Természetesen elsősorban a nemesség tagozódása állapítható meg éppen annak következtében, hogy a vármegye igyekezett az adóalanyok körét szélesíteni. Így került sor az armalista nemesek külön összeírására, az inscriptionalistákat kötelezték arra, hogy mutassák be nemességüket. Ennek ellenére az armalisták, isncriptionalisták és arendatariusok éppúgy nem tudták elkerülni megadóztatásukat, mint a portákkal nem rendelkező birtokörökösök, a töredéktelekkel rendelkező nemestelkesek és a jobbágytelken ülő nemesek.[11] Lényeges volt tehát a nemesség igazolása, ami a közgyűlésen történt, de ezt egy idő után illetékfizetéshez kötötték. Igaz, a funkciók betöltésénél az igazolt nemesség nem volt mindig elengedhetetlen feltétel.[12] A megyére kirótt hadiadó nagysága a nagybirtokok megadóztatását is szükségessé tette, így ez utóbbiak is pontosan meghatározhatóak.[13] Ugyancsak megadóztatták a hagyományos kereteken túllépő, kereskedelemmel foglalkozó nemeseket, illetve azokat a kereskedőket, akik nemesi címet szereztek maguknak.[14] Mivel csak a jobbágyokkal rendelkező birtokosokat tekintették igazi nemeseknek, nagyon fontos volt, hogy a birtokokat lakossággal telepítsék be, még adókedvezmény árán is. Nagy gondot okozott a ius armorum kifizetése, a birtokjog visszaszerzése sem volt zökkenőmentes.[15]

A megye lakosságszáma annyira csekély volt, hogy első pillanatban hihetetlennek tűnik, a később készült összeírások azonban a korábbi adatokat megerősítik.[16] A jobbágyság alacsony száma miatt a vármegye nemcsak a nemesség már említett alsó rétegeit, hanem a zselléreket is megpróbálta bevonni az állami adófizetők körébe.[17]

4. A közgyűlési jegyzőkönyvek összeírásai, felsorolásai az egész vármegye területére vonatkoznak ugyan, mégis jól kigyűjthetők az egyes településekre vagy akár járásokra vonatkozó adatok, tehát helytörténeti forrásként kezelhetők.[18] A repartíciók, amelyek az adók vagy a császári csapategységek településenkénti elosztását tartalmazzák, a járások határairól is felvilágosítást adnak.[19] Bármely település vagy járás ekkori története jól felvázolható a jegyzőkönyvek alapján. Néha egy-egy kuriózum is felbukkan az információk között: pl. a stratégiai fontosságú Buda–Eszék útvonal mentén fekvő postahivatalok felsorolását lehet megtalálni, ami más forrásból nehezebben rekonstruálható.[20] Utalásokat találunk arra, hogy szekszárdi bort küldtek ajándékba a budai kamarai adminisztráció Tolna vármegye iránt jóindulatot mutató tagjai számára.[21] Fontos helytörténeti adalék a Völgység tájegység nevének kétszeri felbukkanása is. A latin szöveg pontos fordításával a korábbi félreértéseket egyértelműen tisztázni lehetett.[22]

5. Miután a legtöbb problémát a hadsereg átvonulása, beszállásolása, szállítása okozta, melyhez az utánpótlást szállító társszekerek ökreinek és az élelmezési stábnak az ellátása járult,[23] hadtörténeti szempontból is kiváló forrásnak bizonyulnak a közgyűlési jegyzőkönyvek. A megye területén felbukkanó császári ezredek, századok mozgása pontosan nyomon követhető, főleg a büntetésként, a hadiadó behajtására ide küldött egységeké, amelyek a főhadbiztosok utalványozása alapján jártak el. A vármegyei apparátus többször próbálta a főhadbiztosokat az utalványozott összegek mérséklésére bírni.[24]

A császári reguláris erők mellett a vármegye a közrend, a közbiztonság fenntartására megyei katonaságot szervezett megyei hadbiztosok irányításával, a börtön őrzését pedig megyei hajdúk felfogadásával oldották meg.[25] A vármegye számára komoly fejtörést okozott a rác katonáskodó elemek jelenléte, hiszen őket adómentességgel ruházták fel a császári-királyi rendelkezések. Állandó mozgásukkal, határon túlra szökésükkel, adó alóli kibújásaikkal rengeteg kellemetlenséget okoztak az apparátus számára, amely néha éppen emiatt keményen lépett fel velük szemben.[26] Hasonló keménységet inkább az egyéb kóborló katonaelemekkel szemben, vagy éppen a menekülő Rákóczi feltartóztatásában várt el a császári kormányzat.[27]

6. A közgyűléseken tárgyalt napirendi pontok között gyakran előfordult, hogy az egyház különböző képviselői ellentétbe kerültek egymással a fizetendő tizedek kérdésében, hiszen a jövedelmek az újjáépítés és a telepítések korában rendkívül fontosak voltak. Főleg a kalocsai érsekség, a pécsi püspökség és az egyházmegyében működő apátságok között voltak emiatt súlyos nézeteltérések. A tizedeket néha a hatáskör tisztázása nélkül hajtották be, az emiatti tiltások, tiltakozások rendszeresek voltak a közgyűléseken.[28]

Számos adatot találunk az egyházi birtokosok javairól is. A pécsi káptalan és a Remete Szent Pál-rend pedig rendszeresen képviseltette magát a közgyűlésen, így név szerint ismerhetjük meg az egyházi embereket.[29] Ezen kívül érdekesség, hogy a Radonay Mátyás Ignác pécsi püspök mint Tolna megye főispánja milyen fontosnak tartotta a közgyűléseken való elnöki tevékenységét. Akadályoztatása esetén mindig gondoskodott személyes megbízottról.[30] Pályafutása alatt Baranya megye főispánságáért is sok harcot folytatott eredménytelenül. Hasonlóan sikertelenek voltak azok a törekvései, hogy a Baranya és Tolna megye közötti határperek igazságosan záruljanak, s Tolna megőrizhesse török hódoltság előtti területét.[31] A pécsi püspökség valamint Baranya és Tolna megye főispáni címe csak utódai alatt került egy kézbe.[32] Mint a fentiekből látható, a közgyűlési jegyzőkönyvek egyháztörténeti forrásként is jól felhasználhatók.

E néhány felhasználási lehetőség felvillantásával remélhetőleg sikerült felkeltenem az érdeklődést a megyei közgyűlési jegyzőkönyvek, illetve azok regesztái iránt, s a kutatók várhatóan bátrabban nyúlnak a jövőben ehhez a rendelkezésükre álló, munkájukat megkönnyítő forráskincshez.

Bibliográfia

BÉLI 1988

BÉLI Gábor: A vármegyei önkormányzat újjáéledése Baranyában a török kiűzése után (1693–1703) In: Baranyai Helytörténetírás 1987–1988. Szerk.: Szita László. Pécs 1988. 21–50.

CSIZMADIA 1972

CSIZMADIA Andor: A szekszárdi prediálisok és utódaik a feudális korban. In: Tanulmányok Tolna megye történetéből III. Szerk.: K. Balog János. Szekszárd 1972. 5–48.

HAJDU 1978

HAJDU Lajos: Az új foglalás évszázada. Tolna megye fejlődése 1686 és 1790 között. In: Évszázadokon át I. k. Szerk.: K. Balog János. Szekszárd, 1978.  200–230.

HEGEDÜS 1979

HEGEDÜS László: Tolna megye nyugati felének települései (1580–1704). In: Tanulmányok Tolna megye történetéből IX. Szerk.: K. Balog János. Szekszárd, 1979. 5–103.

HOLUB 1936

HOLUB József:  Az újpalánki harmincad-hivatal és kamarai tiszttartóság 1690–1703. Tolna megyei Újság, 1936. dec. 23. kny. Szekszárd, 1936.

HOLUB 1960

HOLUB József: Adatok a Baranya és Tolna megye közt folyt határper történetéhez (1695–1720). In: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1959. Pécs, 1960. 151–164.

HOLUB 1974

HOLUB József: Az újjáépítés megindulása Tolna megyében a török kiűzése után 1686–1703-ig. In: Tanulmányok Tolna megye történetéből V. Szerk.: K. Balog János. Szekszárd, 1974. 5–124.

HORVÁTH 1974

HORVÁTH Árpád: Megyei önkormányzati szervezet Tolna megyében a XVIII. század első évtizedeiben (1703–1740) In: Tanulmányok Tolna megye történetéből V. Szerk., K. Balog János. Szekszárd, 1974. 125–182.

KAMMERER 1909

KAMMERER Ernő: A döbröközi eset 1699. Tolnavármegye 1908. dec. 1909. jan. Kny. Szekszárd, 1909.

KOCH 1976

KOCH József: Paks története a Habsburg-abszolutizmus korában. In: Paks nagyközség monográfiája. Szerk.: Németh Imre. Paks, 1976. 33–62.

R. VÁRKONYI 1989

R. VÁRKONYI Ágnes: A társadalom a 17–18. Század fordulóján. Társadalomfejlődés és országegység. In: Magyarország története 4/1. 1686–1790. Főszerk.: Ember Győző, Heckenast Gusztáv. Budapest 1989. 125–156.

SOLYMÁR 1987

SOLYMÁR Imre: A történeti Völgység. In: Tanulmányok Bonyhád történetéből. Szerk.: Bábel Ernő, László Péter. Bonyhád, 1987. 9–37.

SZAKÁLY 1986

SZAKÁLY Ferenc: Hungaria eliberata – Budavár visszavétele és Magyarország felszabadítása a török uralom alól 1683–1718. Budapest, 1986

SZAKÁLY 1990

SZAKÁLY Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440–1711. Magyarok Európában II. Budapest, 1990.

SZILÁGYI 1990

SZILÁGYI Mihály: Szekszárd a kései feudalizmus korában (1686–1847). In: Szekszárd város történeti monográfiája I. k. Szerk.: K. Balog János. Szekszárd, 1990. 95–207.

SZŐKÉNÉ 1983

SZŐKE Sándorné Zsíros Mária: Az 1692. évi Kelcz Mihály-féle összeírás. In: Tanulmányok Tolna megye történetéből X. Szerk., K. Balog János. Szekszárd, 1983. 5–31.

TMÖL Kjkv

Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára. IV–1.a. Közgyűlési jegyzőkönyvek (Protocolla congregationum) 1696–1848.

VARGA 1991

VARGA J. János: Kollonich Lipót és az Einrichtungswerk. Századok 1991. 5–6. sz. 449–488.

VARGA 1992

VARGA J. János: Kísérlet az „Einrichtungswerk des Königreichs Hungarn” című reformtervezet megvalósítására 1689–1723. Levéltári Szemle 1992. 2. sz. 3–17.

VÁRADY 1992

VÁRADY Zoltán: Tolna vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1696–1703. Szerk.: Dobos Gyula. Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára, Szekszárd, 1992.

VÁRADY 1996

VÁRADY Zoltán: A Völgység története 1698–1703 között a közgyűlési jegyzőkönyvek alapján. In: Völgység-konferencia 1995. Szerk.: Szita László, Szőts Zoltán. Bonyhád, 1996.

VÁRADY 1997

VÁRADY Zoltán: A nemesség helyzete Tolna vármegyében 1698 és 1703 között. In: Mágnások, birtokosok, címerlevelesek. Rendi társadalom-polgári társadalom 9. Szerk.: Ódor Imre, Pálmány Béla, Takács Péter. Debrecen, 1997. 235–243.

VÁRADY 1999

VÁRADY Zoltán: Adatok Paks 1698–1703 közötti történetéből. In: Tolna megyei levéltári füzetek 7. Szerk.: Dobos Gyula. Szekszárd, 1999. 263–276

WELLMANN 1989

WELLMANN Imre: Magyarország népességének fejlődése a 18. században. In: Magyarország története 4/1. 1686–1790. Főszerk.: Ember Győző, Heckenast Gusztáv. Budapest, 1989. 25–80.

Jegyzetek


[1] A Pest Megyei Levéltár 1984-ben indult vállalkozása nyomán a Művelődési Minisztérium Levéltári Osztálya megbízásából összeállított kiadási szabályzat útmutatásai alapján.

[2] VÁRADY 1992: 7–55.

[3] TMÖL Kjkv. 42, 47. HOLUB 1974: 59–60; VÁRADY 1992: 24, 25.

[4] TMÖL Kjkv. 5–7; HOLUB 1974: 36–40, 42–43; SZAKÁLY 1990: 297.

[5] TMÖL Kjkv. 19–20; HOLUB 1974: 56–58, 60–69; HORVÁTH 1974: 132–134; VÁRADY 1992: 8, 18, 46–47.

[6] TMÖL Kjkv. 36, 67; HOLUB 1974: 69–73; HORVÁTH 1974: 134–140, 159; VÁRADY 1992: 4–5.

[7] TMÖL Kjkv. 30–31; HOLUB 1974: 84–85; Fejér megyében a dikarendszer enyhébb terheket jelentett. BÉLI 1988: 31–32. Baranyában is némileg kisebb vagyonegységeket határoztak meg a dika alapjául. VÁRADY 1992: 12, 13.

[8] TMÖL Kjkv. 32, 36, 48, 49, 64; HOLUB 1974: 34–36.

[9] TMÖL Kjkv. 33, 34, 72–73; HOLUB 1974: 95; VÁRADY 1992: 15–16, 48– 49.

[10] TMÖL Kjkv. 34, 43, 49; VÁRADY 1992: 16, 24, 28.

[11] TMÖL Kjkv. 63–71, 81, 82; HOLUB 1974: 79; R. VÁRKONYI 1989: 97; VÁRADY 1992: 41, 48, 53, 55; VÁRADY 1997: 236, 237.

[12] TMÖL Kjkv. 53, 75; VÁRADY 1992: 32, 52; VÁRADY 1997: 237.

[13] TMÖL Kjkv. 65, 72; HOLUB 1974: 13–14, 16–18, 22, 78; HAJDU 1978: 203, 220–224; HEGEDÜS 1979: 55, 60, 74–75; VÁRADY 1997: 239.

[14] TMÖL Kjkv. 71; VARGA 1991: 459; VÁRADY 1992: 47; VÁRADY 1997: 236.

[15] TMÖL Kjkv. 48, 59–60, 81–82; CSIZMADIA 1972: 22, HOLUB 1974: 12–18; SZILÁGYI 1986: 96; SZAKÁLY 1986: 149; R. VÁRKONYI 1989: 95–96; VARGA 1992: 10; VÁRADY 1992: 26, 36, 37, 54; VÁRADY 1997: 239–240.

[16] TMÖL Kjkv. 33; HOLUB 1974: 22, 73–76; WELLMANN 1989: 42; VÁRADY 1992: 15; VÁRADY 1997: 235.

[17] TMÖL Kjkv. 37; HOLUB 1974: 81; SZAKÁLY 1986: 146; VÁRADY 1992: 18–19.

[18] VÁRADY 1996: 127–132; VÁRADY 1999: 263–276.

[19] TMÖL Kjkv. 19–20, 52; HOLUB 1960: 157–161; HOLUB 1974: 9–10, 60; HORVÁTH 1974: 132, 133; HAJDU 1978: 216; SOLYMÁR 1987: 17.

[20] TMÖL Kjkv. 59, 82; HOLUB 1936: 11–12; HOLUB 1974: 36–40; HORVÁTH 1974: 174; VÁRADY 1992: 36, 55; VÁRADY 1999: 264.

[21] TMÖL Kjkv. 35, 39, 74; VÁRADY 1992: 17, 21, 50.

[22] TMÖL Kjkv. 35–36, 37; HOLUB 1974: 60, 64; HORVÁTH 1974: 133; SOLYMÁR 1987: 17; VÁRADY 1992: 17, 18; VÁRADY 1996: 129–130.

[23] TMÖL Kjkv. 19–20, 32, 36, 49, 52, 60, 61, 72; HOLUB 1974: 91–94; WELLMANN 1989: 27–28; VÁRADY 1992: 37, 39; VÁRADY 1996: 128–129.

[24] TMÖL Kjkv. 53–54, 62, 66; HOLUB 1974: 93; VÁRADY 1992: 32–33, 40, 45.

[25] TMÖL Kjkv. 32, 35–37, 47, 65, 72, ill. 41; HOLUB 1974: 68; VÁRADY 1992: 14, 17–18, 25, 44–45, 48, ill. 23.

[26] TMÖL Kjkv. 50; KAMMERER 1909. Kny; CSIZMADIA 1972: 26; HOLUB 1974: 19, 24–28; KOCH 1976: 33; HEGEDÜS 1979: 66–73; SZŐKÉNÉ 1983: 23–25; SZAKÁLY 1986: 150; WELLMANN 1989: 31–33; R. VÁRKONYI 1989: 154–155; SZAKÁLY 1990: 298; VARGA 1992: 7; VÁRADY 1992: 10, 29; VÁRADY 1996: 129; VÁRADY 1997: 238; VÁRADY 1999: 265–266.

[27] TMÖL Kjkv. 71, 75; VÁRADY 1992: 47, 52.

[28] TMÖL Kjkv. 39, 41–42, 49, 66, 73, 75; VÁRADY 1992: 20, 23, 27, 45–46, 49–50, 52; VÁRADY 1999: 274–275.

[29] TMÖL Kjkv. 19, 32, 34, 39, 40, 42, 48–49, 51–54, 59, 63–66, 71, 73–74, 81; VÁRADY 1992: 8, 14, 16, 21–24, 27, 29, 31–35, 41–42, 44–47, 49–51, 53.

[30] TMÖL Kjkv. 40–41, 42, 47, 54, 71; HOLUB 1974: 70; HORVÁTH 1974: 144; VÁRADY 1992: 22–23, 25, 33–34, 47.

[31] TMÖL Kjkv. 30–31, 34, 37; HOLUB 1960: 157–161; HOLUB 1974: 8; VÁRADY 1992: 12–13, 16, 20.

[32]  HORVÁTH 1974: 144–146.