Cikkek

Halász Imre: Zalakaros város monográfiája

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 14.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2003.

ISSN 1219 4077

Szerkesztette: Vonyó József

129–140. p.


Halász Imre

Zalakaros város monográfiája[1]


Monographie der Stadt Zalakaros

The Monograph of the Town of Zalakaros





1996-ban született meg az elhatározás, – amit önkormányzati határozat is megerősített —, hogy Zalakaros monográfiát készíttet, s ennek a kutatásra is kiterjesztett anyagi fedezetét megteremti.

A célkitűzés egy hagyományos, interdiszciplináris munka megalkotása volt, ami egyaránt magában foglalja a természeti környezet bemutatását, a történeti és néprajzi feldolgozást. Miután a hasonló kötetek ritkán tárgyalják önállóan, sajátosságának tekinthető a helységnév névtani feldolgozása, és a település földrajzi neveinek közlése. A tudományos igénnyel írott fejezeteket kiegészítette egy adattári rész, erre a későbbiekben még visszatérünk. E koncepciónak megfelelően került felkérésre a szerzői gárda. A természetföldrajzi rész szerzője Lovász György, a Pécsi Tudományegyetem földrajzprofesszora, a növény és állattani fejezeteket Gyulai Ferenc – korábban a keszthelyi Balatoni Múzeum archeobotanikusa – a monográfia készítése idején az MTA Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa, a rövid névtani rész elkészítésére Ördög Ferenc nyelvész, a Nyelvtudományi Intézet főmunkatársa, címzetes egyetemi docens kapott megbízást. A néprajzi fejezetek megírására az ötvenes évektől több ciklusban szisztematikus kutatást végző, a térséget kiválóan ismerő, évtizedes gyűjtő- és múzeumi feldolgozómunka után Kerecsényi Edit néprajzkutatót kérték fel. A történeti részt két szerző készítette. Vándor László régész, megyei múzeumigazgató a törökkor végéig írta meg a település történetét, e sorok írója pedig ettől az időszaktól az utolsó két évszázadot tekintette át. Az adattár elkészítését Novák Ferenc, a helyi Közművelődési és Idegenforgalmi Iroda vezetője vállalta.

A kötet szerkezetét illetően a szerzők és a kiadó között tulajdonképpen semmiféle vita nem volt. A szerzők ragaszkodtak ahhoz, hogy kizárólag lektorált anyag kerüljön nyomdába, ennek anyagi feltételét is biztosította a kiadó, kinek a kötet utolsó két blokkjával kapcsolatban voltak – a szerzők számára is ellenvélemény nélkül elfogadható, sőt az ő munkájukat segítő és a kötetet teljesebbé tevő – kikötései. Az egyik, hogy az adattár ölelje fel az utóbbi évtized(ek) politikai, társadalmi eseményeit, történéseit, kiemelten szerepeltetve az öntevékeny csoportokat, mondván, hogy az ezer lelkes település mindennapjaiban jelentős szerepük van; másrészt, lehetőleg készüljön egy „leltár” a millennium évéről, egy tükör Zalakarosról, hogy mi volt itt az ezredfordulón. Az adattár a köztéri szobrokat, a közterületeket, illetve a működő, esetleg megszűnt szervezeteket, alapítványokat éppúgy említse meg, mint a település kitüntetettjeit, térjen ki továbbá a település jelenlegi hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerére stb., s tegye mindezt elsősorban a fenntartó és fejlesztő önkormányzat szemszögéből. Miután a polgármester a kötetet valamennyi helyi lakoshoz el kívánja juttatni, legyen ez bizonyítéka annak, hogy hova jutott el nem egész négy évtized alatt az egykor jellegzetesen elhaló aprófalu, hogyan vált gyógyfürdőjére épülő turizmusának köszönhetően dinamikusan fejlődő várossá. A másik kikötés az volt, hogy készüljön egy egyíves német nyelvű tartalmi összefoglaló, miután – tekintettel a fürdőváros osztrák és német kapcsolataira – a polgármester és az önkormányzat reprezentációs anyagként is fel kívánja használni. Ez a tény egyébként „rendkívül pozitív hatással volt” a színes, és fekete-fehér képmellékletek terjedelmére, és a kötet nyomdai kivitelezésére is.

A tervezés időszakában az első kérdés az volt, hogy milyen az egyes tudományágakban a részfejezetek feltártsága, milyen alapkutatásokra támaszkodhatnak a szerzők. Ez elsősorban a természettudományos fejezeteknél volt megnyugtató mértékű, hiszen egyrészt a negyvenes évektől folyó, s a hatvanas években új lendületet vett geológiai kutatások dokumentációja is rendelkezésre állt, másrészt a Kis-Balaton körzetében hosszú idő óta folytak célirányos kutatások, melyek eredményeit egyrészt már publikálták, másrészt adattárakban hozzáférhetőek voltak. Tehát sem a természetföldrajzi, sem a növény- és állatvilágot tárgyaló szerzők nem szenvedtek az alapkutatások hiányától, számukra a szintézis megalkotása megfelelő alapkutatásokra, előmunkálatokra támaszkodhatott. Ugyanez mondható el a névtani részről is, melynek szerzője több évtizede foglalkozik a helységnevek eredetével. A földrajzi neveket illetően – az országban elsőként, 1964-ben megjelent – Zala megye földrajzi nevei című kötet[2] Zalakarosról készült része mind a mai napig forrásértékű. A néprajzi rész szerzője fejezeteit illetően szintén bőséges, jószerével az elmúlt évtizedekben saját maga által végzett alapkutatások eredményeire támaszkodhatott. A nagykanizsai múzeum hosszú évtizedek gyűjtőmunkáját maga mögött tudó igazgató-néprajzkutatója hallatlan széleskörű publikációs tevékenysége – melyben többek között a megye néprajzi csoportjait is feldolgozta – egyrészt megfelelő alapot jelentett a szintézis megalkotásához, másrészt már meglévő adatait célirányos gyűjtéssel és helyszíni kutatással folyamatosan kiegészítve készítette el a szerző a kötet Zalakaros népi értékeiről szóló fejezeteit.

A történeti rész első blokkja a régészeti emlékektől a kora újkorig terjedt. A régészeti kutatások utóbbi évtizedeinek eredményei, a Kis-Balaton környékének ásatásai, valamint a török kort (a komári és a nagykanizsai várat) érintő kutatások szintén kínálták a szintézis lehetőségét. A középkort illetően Zala megye kiemelten jó helyzetben van, hiszen Holub József öt kötetre tervezett monográfiájának megjelent első, igazgatástörténeti része,[3] illetve a kéziratban fennmaradt, a megye helységeinek középkori történetét egyenként számba vevő kötete – korabeli forráshivatkozásokkal – (Zala Megyei Levéltár Kézirattára, az ún. „Holub községsoros”) megfelelő és nélkülözhetetlen kiindulás, alapmű valamennyi kutatónak. Ezeket kiegészítve az időközben publikált adatokkal, múzeumi adattári (elsősorban a régészeti feltárást érintő) anyagokkal, már megfelelő mennyiségű adatot eredményezhetett – ha egy történész számára beszélhetünk megfelelő mennyiségű adatról – a fejezet elkészítéséhez. További forrásul szolgálhattak még a Pannonhalmi rendtörténet kötetei, s Holub József korábbi, kisebb publikációi. Emellett természetesen az oklevéltárakra, illetve a veszprémi káptalani levéltár anyagára hivatkozhatott a fejezet írója. Hihetetlenül sok forrásanyagot rejt még – éspedig nem csak az itt tárgyalt térség középkorára – a zalavári apátság levéltára, melyet a török támadás elől az ausztriai Göttweig apátságába szállítottak, ahol mind a mai napig is található. Ebben az anyagban – ismereteim szerint – sajnos mind ez ideig nem folyt feltárás.

A legnehezebb feladat a török idők utáni rész feldolgozása volt, ahol a kutatás tervezése során csak fondjegyzék szintű feltárás történt, s ennek esetlegessége, hiányossága a későbbiekben mutatkozott meg igazán, néha megoldhatatlan nehézséget jelentve. A kutatáshoz alapot egyedül a hatvanas években készített gyűjtőmunka jelenthetett, a tervezett, de el nem készült Zala Megye Helytörténeti Lexikonának cédula- és kéziratanyaga, melyet a szócikk szerzője, Kerecsényi Edit a kutatás rendelkezésére bocsátott. Ez a legfontosabb adatokat tartalmazta ugyan, ám az adatgyűjtés a hatvanas-hetvenes évek fordulóján lezárult, s egy tematikus lexikon-szócikk adatbázisát – még ha rendkívüli körültekintéssel készült is – sem mélységében, sem terjedelmében semmiképpen nem hasonlíthatjuk egy helytörténeti monográfia adatbázisához.

A helytörténet-írásnál mindig is alapvető kérdés, hogy mi maradt meg az évszázadok során, és mi veszett el, mi semmisült meg. Miután Zalakaros, az egykori Karos három szomszédos településsel (Galambokkal, Komárvárossal és Kiskomárommal) az Óbudai Prépostság birtoka volt, a négy település egyfajta corpus separatumként terült el Dél-Zalában. A forrásanyag döntő része az óbudai Prépostság Kiskomáromi Uradalma levéltárában volt. Az egykori kiskomáromi – ma Zalakomár – birtokközponttal működő óbudai prépostsági uradalom hatalmas és érintetlen levéltári anyaga a második világháború idején a háborús hónapokat is átvészelte, de 1945 végén az anyag elpusztult. A kiskomáromi lakosok által szétszórt és eltüzelt iratok valamikor 1945 és 1946 fordulóján semmisülhettek meg, akkor, amikor oly sok családi és uradalmi levéltár esett áldozatul az akkori rendszerváltásnak. Így az egykor mintaszerűen rendezett levéltár jelentéktelen töredéke került csak be lymbusként a Zala Megyei Levéltárba. Ezt a csomó tetején az egykori levéltárvezetőnek, – a többek között a zalavári apátság könyvtárát és jó néhány családi levéltárat töredékesen, de megmentő – Szabó Bélának a feljegyzése adja a kutató tudtára. Községi anyag, bíróláda ugyanúgy nem maradt fenn, mint ahogy a galamboki körjegyzőség iratai sem, ahová a polgári korszakban Zalakaros közigazgatásilag tartozott.

     Esetlegesen fennmaradt összeírások és urbáriumok azért nyújtottak támpontot, ehhez járultak a kontraktusok, és ami szinte a 18. század egészét átfogta, egy 1712-es úrbéri per 1764-ben készült – egyéb adatokkal is kiegészített – másolata. Ez képezte a 18. századi történeti rész gerincét, továbbá az összeírások, mindenekelőtt az 1828-as országos összeírás, és a dicalis összeírások, melyek 38 évről fennmaradtak. A feudális korból forráscsoport szinten ezek voltak értékelhetően felhasználhatók, s ide sorolhatjuk még az általános összeírások között található néhány egyedi forrást is. Miután mindenben az úriszék volt illetékes, sem törvényszéki ügyek, büntető perek, sem határviták, osztálylevelek, végrendeletek, vagy hagyatéki leltárak nem maradtak fenn, ezek mind megsemmisül(het)tek az uradalmi levéltár pusztulásakor. Jelenlegi ismereteink szerint mindössze két esetben jutott el „ügy” a vármegyéig: az egyik 1794-ben, egy tűzvész után, amikor a falu egy része leégett, és a vármegyei adó elengedését kérték a károsultak (főadószedői iratok). Egy pontos kárösszeírás maradt fenn, ebből rekonstruálni lehetett a jobbágyfalu vagyoni viszonyait, illetve – miután pontos értékmeghatározással szerepelt a felvételkor a kár – nagyon sok ingóság, valamint gabona és élelmiszer árára vannak adatok. A másik, egy bűnügy vizsgálata 1839-ben, amikor a jegyző elsikkasztotta a község befizetendő adójának egy részét – valójában ez inkább egy érdekes esemény.

Az összeírásokat illetően említettük már az urbáriumokat, melyek közül éppen a legfontosabb, a Mária Terézia korabeli hiányzik. Így a pontokra adott válaszok helyett meg kell elégednünk az összesítve közölt adatokkal.[4] 

A 18. század végétől ismét jó adataink vannak, s az első magyarországi népszámlálástól már a település nagyságáról is közölhetünk folyamatosan adatokat. Különösen jó tényeket szolgáltat a 18. század végére, és a 19. század elejére a valamennyi kiadvány, statisztika, helységnévtár adatait közlő – a Lexikon Locorum, Tabella Locorum, Korabinsky, Vályi, Lipszky stb. helységnévtárait, a Pfarrtopographiet és egyéb adatbázisokat is feldolgozó helységnévtár.[5] Ennek egyház-igazgatási részét kiegészítve az egyházmegyei sematizmusokkal, részben pótolhatjuk az elveszett adatokat, de természetesen teljességre nem törekedhettünk.

Ennek a módszernek egy hibája mindenképpen van. Ugyanis lehetetlen koherens történetet írni, mindenképpen csak esetlegesen előkerült adatfűzérek képezhetik a feldolgozás gerincét. Ezért az utóbbi két évszázadot taglaló rész nem tagolódik pár oldalas, esetleg pár soros kis részekre, hanem mindössze négy, nagyobb időegységet átfogó fejezetre (lásd a függeléket). A másik probléma az összehasonlítás kérdése; egyáltalán találhatók-e olyan adatcsoportok, melyek valamilyen elemzésre adnak lehetőséget. A települést illetően egy bizonyos összehasonlítást – a forrásanyag adta lehetőségek között – önmagához képest lehetett tenni, ezáltal fejlődést, vagy adott esetben visszafejlődést kimutatni. Másrészt – és ismét azzal kell kezdenünk: a forrásanyag nyújtotta lehetőségek határai között – a környező településekkel lehetett a vizsgált jobbágyfalu adatait folyamatosan összehasonlítani, így magától adódott egy kisrégió, egységben láttatva így az Óbudai Prépostság dél-zalai uradalmához tartozó települések történéseit, fejlődését. Miután a primer jellegű források néha még így is eléggé leszűkítették a lehetőségeket, a szerzőnek kényszerűen vállalni kellett – szembenézve az esetleges kritikai megjegyzésekkel – az adathalmaz közlésének vádját.

Ugyanez volt a helyzet az 1848 utáni periódust illetően is. Az esetlegesen, szórványszerűen előkerült adatok néha ismét csak dokumentumközlést tesznek lehetővé, ám ezek egy része feltétlenül forrásértékű. Ilyen például az ingatlanforgalom telekkönyvi bejegyzéshez kötése, melyet egy rendkívül pontos kataszteri fölmérésnek kellett megelőznie, amikor valamennyi településen, minden talpalatnyi földet számba vettek, házhelyeket, telek- föld- és szőlőbirtokokat egyaránt, pontosan feltüntetve tulajdonosaikat. Ez mindenre kiterjedő, mérnökök által készített és ellenőrzött felmérés volt, melyet részletes, színes térképekkel egészítettek ki. Teljes struktúráját nyerjük ebből a forrásból a művelési ágaknak, így ezek összehasonlíthatóak a későbbi, 1895–1966 közötti időszakról a KSH által publikált adatokkal. Tartalmazza az összes földrajzi nevet (összevethető egyrészt az 1964-es gyűjtéssel, illetve napjaink élő földrajzi neveivel), tartalmazza a birtokosok teljes névsorát, azok társadalmi állásával. A lakhely feltüntetése adatokat szolgáltathat arra nézve, hogy volt-e más illetőségűnek birtoka a községben, (ez elsősorban a szőlőhegyeknél érdekes). Milyen épülete(i), telke(i) vannak a községnek: csak iskola, vagy ahogy Karoson feltüntették „kovács-lak”, „csordás-lak”, továbbá milyen uradalmi épületek vannak, az adott településen stb. Miután nemcsak a helytörténet, hanem más tudományágak szempontjából (nyelvészet, névtan, földrajz, néprajz stb.) érdekes lehet ez a forrás, az egészet betűhíven közli a kötet.

Ugyancsak érdekes „fénykép” a községről az 1880 elején kiküldött kérdőív, mely öt kérdéscsoportban 32 kérdőpontot tartalmazott, rákérdezve a falu múltjára, jelenére. A névtannal foglalkozók is meríthetnek abból a kérdőpontból, mely a faluban előforduló leggyakoribb családneveket firtatta. Ugyanígy a község környékének leírása sem csak a helytörténész forrása lehet. Tárgyunk szempontjából az ötödik rész 16 kérdőpontja a legérdekesebb, mely a falu jelenével foglalkozik, rákérdezve iskolájára, postájára, vásárára, a népszokásokra, a közlekedésre, egyházi viszonyaira stb. Mindez érdekes összevetést kínálhat a két világháború közötti három hasonló felméréssel (lásd ott). Míg azonban az utóbbi adatgyűjtések minden megyében elkészültek, e 19. század végiről más megyéből eddig – ismereteim szerint – említés nem történt, feltételezhető, hogy ez csak zalai sajátosság. További munkával akár egy 1880-as képet is ki lehetne alakítani Zala vármegyéről. A már említett 1921, 1925 és 1926. évi adatgyűjtések adatainak, eredményeinek – statisztikai adatokkal bővített – közreadása talán valamikor elkészül, s ez mindennél világosabban láttatná, hogy az egyes településeken, településtípusokban hogyan hatott a fejlődés vagy a recesszió, területi értelemben meddig jutott el a 19. századi növekedés jótékony hatása. Mert Zalakaros nem érzékelt belőle semmit.

Az egyik legnagyobb veszteség, hogy sem a jobbágyfelszabadítással, sem az úrbérrendezéssel, sem a tagosítással kapcsolatos iratok nem maradtak fenn. Az ezekben a tárgykörökben publikáló szerzők – az ötvenes évek végétől – egyetlen egy adatot, még táblázatban közölhető összefoglaló adatot sem tudtak a környékről közölni.[6] A kutatás során annyit sikerült megtudni, hogy 1907-ben egy átiratban a megyei törvényszéktől kérték betekintésre az úrbérrendezés iratanyagát, de már akkor is nemleges választ kaptak.

A karosi hegy mindig fontos szőlőtermő terület volt, ezt minden, a községről szóló leírás megemlíti. Forrásaink e tekintetben értékesek, s közülük is kiemelkedik a karosi szőlősgazdák hegyközségének szabályzata. A szőlőhegyi birtokosok articulusaik 1777-ben történt elnyerésével hegyközséggé szerveződtek. Ez a 33 pontból álló szabályrendelet részletesen szabályozta a hegyközség életét, a tisztviselő-választást, a jogokat és a feladatokat. A 41 oldalas dokumentumon végigvonul a magántulajdon következetes védelme, az aprólékos, mindenre kiterjedő szabályozás, és a rendbontás szigorú szankcionálása. Az articulusok végén a jegyzői eskü szövege is olvasható, illetve 1881-ből a panaszok bejegyzései, igaz ez töredékesen.

A 19. század első feléből fennmaradt néhány kilenced- és tizedösszeírás, ez egyrészt hangsúlyozza a bortermelés jelentőségét a települések életében, másrészt a terméseredményeket is közli. Sajnos ezek is esetleges adatok, de pl. 1826 és 1834 között fennmaradt három adatsor már ismét kínál összehasonlítási lehetőséget. A modern – és előre kell bocsátani – rendkívül jó magyar statisztika kiteljesedésével egyre több a megbízható könyvészeti adatunk. Rendkívül kevesen használják – s erre a forrásra e sorok írójának is Majdán János hívta fel a figyelmét – a magyarországi filoxéravész előtti utolsó teljes körű statisztikai adatgyűjtést.[7] A Keleti Károly által szerkesztett statisztikai kiadvány a termőterületen, a szőlőbirtokosok számán, a borfajtákon és az 1873. évi terméseredményen kívül kitér a költségekre is. Ezt kiegészítve a KSH az 1970-es években publikált adataival,[8] egyrészt a folyamatosságot, másrészt a szőlőültetvények állapotát is nyomon követhetjük, s adataink számszerűsíthetik a filoxéravész okozta károk mértékét is. A szőlő- és bortermelésről írottakat kiegészíti a kötetben a Zalakaros népi értékei című rész „A régi szőlőhegyi hajlékok és pincék” című fejezete, valamint az ezzel kapcsolatos rajzok, színes és fekete-fehér képek.

Amennyire megfelelőnek érezzük a szőlő- és a bortermelés bemutatását, olyannyira elégedetlenek vagyunk a település 1945 előtti történetének forrásanyagával. Jószerével három forráscsoport állt rendelkezésre: a statisztikák (népszámlálási adatok, állatszámlálások adatai, gazdacímtárak, egyéb agrárstatisztikák, kimutatások – ez utóbbira álljon itt egy példa: Zala vármegye adóközségeinek területe és kataszteri tiszta jövedelme művelési áganként és osztályonként), az 1925-ös Közigazgatási tájékoztató (Zala Megyei Levéltár, XV.), valamint a Falu Országos Földmíves Szövetség által 1921-ben és 1926-ban – készítőjéről csak „Bodor-féle gyűjtésnek” nevezett – kérdőívek.[9] A Faluszövetség mindenre kiterjedő kérdőívei az alapadatokon kívül érintik a gazdálkodást, az akkor élő szokásokat is, míg a közigazgatási tájékoztató csak a hivatali működés szempontjából fontos adatokat tartalmazza, melyet minden községről felvettek. (Ezeknek az adatfelvételeknek az 1880. évi felmérésekkel való összehasonlítására már utaltunk.)

Biztos, hogy voltak a községnek képviselőtestületi jegyzőkönyvei, voltak ügyek, melyeket a körjegyzőségben intéztek el, de ezekből semmi sem került be a Zala Megyei Levéltárba. A galamboki körjegyzőség iratai között csak néhány költségvetés maradt fenn.

A második világháború utáni időszakot tekintve forrásanyagunk látszólag ideális. Tanácsülési, végrehajtó bizottsági jegyzőkönyvek özöne áll rendelkezésre – hiszen kezdetben kéthetente voltak vb. ülések, szegény tanácstitkár nem tudta, mit találjon ki napirendi pontként – s ez meg is látszik a jegyzőkönyvek forrásértékén. A rendszeresen visszatérő napirendek között alig találunk fejlődést tükröző adatokat, ám hamisítatlanul tükröződik a korszellem.

Az 1945 utáni időszak feldolgozása két szálon vonul végig. Az egyik egy fejlődéstörténet, mely elsősorban a Zalakaros életében meghatározó gyógyturizmusra alapozott gyarapodást mutatja be, döntően a kőolajkutatás közben 1962-ben megtalált magas hőfokú és ásványi anyagokkal dúsan telitett termálvíz megtalálásától az 1997-es várossá avatásig tart. Ez a rész próbálja érzékeltetni, hogy egy természeti erőforrás megfelelő hasznosítása hogyan tudja a huszadik század utolsó dekádjára jellemző folyamatot megfordítani, s – amint már említettük – egy elhaló aprófalu miként válhat térszervező funkciót betöltő várossá.

Szólni kell még a néprajzi fejezetekről. A szerző teljességre törekedve a tárgyi néprajz és a hagyományok, népszokások teljes feldolgozását adja. A földrajzi nevekkel mintegy „térbe helyezi” mondandóját, melynek egyik – a történészek számára is talán legérdekesebb – része a „pajtáskertes” gazdálkodás emlékei. Ezt az egyediséget – ami főleg a módosabb gazdáknál bírt jelentőséggel – így magyarázza a szerző: „Karosban ugyanis az uradalom azonos nagyságú lakótelkeket mért ki a jobbágyok számára, melyeken a fél-, sőt egésztelkes gazdák a berkes legelőkön és az erdőben félig rideg módon tartott ökröket, teheneket nem tudták teleltetni. Ezért a beltelkeken kívül, a legelők mellett, úgynevezett »Sziget«-ben hozták létre a családi gazdálkodás központját. Az itt épített zsúpos, boronafalú istállókban tartották főleg a családok legényfiainak felügyelete mellett a jószágot. Az istállóval közös tető alatt állt többnyire a »torkospajta« és egy »pajtafia« is, mely a széna, esetleg a szalma tárolására szolgált.”[10]

A berendezés, a viselet, a népszokások, a pásztorművészet külön-külön teret kap a tanulmányban, külön megemlítendő Zalakaros környéki népdalok gyöngyszemeinek közlése, melynek Kodály Zoltán 1925-beli és Péczely Attila 1953-ban készített gyűjtései képezték az alapját. A néprajzi résznek különösen bőséges a rajz- és képanyaga.

Többször érintettük már a kötetet lezáró Adattár kérdését. Rendkívül nehéz volt itt is az anyaggyűjtés, hiszen a történeti résznél ugyanazokat a forrásokat, forrástöredékeket kellett átnézni, mint az 1945 utáni eseményeket tárgyaló fejezetnél, így szinte szükségszerű volt az átfedés. Másrészt jelentős helyszíni gyűjtésre, visszaemlékezések felvételére volt szükség. A gyakori átfedések miatt a szerzői kollektíva végül úgy döntött – s mindannyian tisztában voltak vele, hogy a döntés mellett ugyanannyi érv szól, mint ellene —, hogy a történeti fejezetet is érintő néhány rész inkább itt kerüljön közlésre. Az egyhangú álláspont az volt, hogy egy esetleges későbbi, második kiadásnál, amikor már rendelkezünk egy bizonyos „történeti távlattal”, s további átfogó- és részinformációkkal, egy újabb, célirányos kutatás után kerüljenek át, akkor már megfelelő értékelés után a történeti részbe. (Egyébként a szerzői kollektíva a korábbi koroknál is élt ezzel a módszerrel: pl. a hegyközségi articulusok közölhetők lehettek volna akár a szőlőtermelést tárgyaló néprajzi fejezetben is.) Az adattár teljességre törekvően kívánja szerepeltetni a politikai, társadalmi-, és tömegszervezeteket 1990 előtt és azt követően egyaránt, adatokat szolgáltat a rendszerváltás utáni politikai életről, annak történetével együtt tárgyalja a jelenleg működő civil szervezeteket és valamennyi önkormányzati intézményt. A település és az önkormányzat kapcsolatrendszerével a város térszervező szerepét érzékelteti, s végül az eddigi kitüntetettek névsorával a Zalakaros fejlődését meghatározó személyek előtt is kíván tisztelegni.

Talán az sem teljesen szerencsés, hogy a jelképeket, a zászlót és a címert két különböző helyen közöljük, természetesen megfelelő utalással. Az egyik blokkba az 1950 előtti címeres pecsétek tartoznak, amiről a polgári hivatalszervezet kialakulásánál van szó, míg a másik blokk, a jelenlegi jelképek az adattári részbe kerültek. Miután nincs kontinuitás e két periódus között, – a megfelelő utalások mellett – remélhetőleg ez nem zavaró.

Még egy gondolat a befejezés előtt a jegyzetapparátusról. Minden szerző ragaszkodott hozzá, hogy saját tudományágának hivatkozási rendszerét használja, így mutatkoznak eltérések a természettudományi és a társadalomtudományi fejezetek citátumai között. Sőt ez utóbbin belül is vannak eltérések: pl. nagyon hasonló a történész és a néprajzkutató hivatkozási rendszere, de mégsem teljesen ugyanaz, nem beszélve arról, hogy van olyan fejezet, melyben csak pontos irodalomjegyzéket adott a szerző (pl. a nyelvész). Miután a lektorok a tanulmányok jegyzetapparátusát megfelelőnek minősítették, a szerkesztő csak bizonyos határig próbálta egységesíteni az irodalomjegyzékeket és a jegyzeteket.

A millennium évét ünnepelve sorozatban készülnek monográfiák, tanulmánykötetek, minden önkormányzat – ha tehette – mostanra időztette a megjelentetést. E sorok írója bízik abban, hogy ezeknek a kiadványoknak lesz egy második, bővített kiadása is. Most már tudjuk, mi az, amit találtunk, s azt is, hogy mi az, ami vagy terjedelmi korlátok, vagy az idő szűkössége miatt nem fért bele a kötet(ek)be. Zalakaros esetében a Veszprémi Érseki Levéltár néhány fondját feltétlenül át kellene még nézni, bár nagy valószínűséggel itt is csak szórványadatokat találnánk. Ám a canonica visitatiokat mindenképpen össze kellene vetni meglévő adatainkkal. Ugyancsak teret kell adni az élő irattáraknak, s hasonlóképpen a gazdálkodó szervezeteknek (pl. termelőszövetkezet) is – túl a megemlítés szintjén. Az ehhez szükséges kutatómunka azonban igényel még néhány évet, és néhány ívet a publikálás.[11] Eredeti terveinkben – a képmellékletekkel együtt – 20 íves monográfia szerepelt. A történeti rész jelzett forrásproblémái ellenére is majd 28 íves kötet hagyta el a nyomdát. Jóllehet a rajzokon, ábrákon kívül 118 színes és fekete-fehér kép jelent meg a kötetben, a közlésre szánt képeknek mintegy harmadát terjedelmi okok miatt – fájó szívvel – ki kellett hagyni. Így reálisnak mutatkozna egy hasonló, tematikus, második kiadást tervezni 35–37 ív terjedelemben. Hogy legyen mit túllépni…

Függelék

A Zalakaros című városmonográfia tartalomjegyzéke

Szirtes Lajos: Előszó

Lovász György: Zalakaros természeti viszonyai

I. A domborzat kialakulásának vázlata

Az ősi természeti viszonyok

A mai felszín kialakulása (felsőpannontól napjainkig)

II. Hidrológiai viszonyok

Források, talajvizek

Felszíni vizek

III. Éghajlati viszonyok

Makroklimatikus viszonyok

Hőmérsékleti viszonyok

Csapadékviszonyok

Helyi (mezo) klimatikus viszonyok

Talajviszonyok

Irodalom

Gyulai Ferenc: Zalakaros és környékének növény- és állatvilága

1. Bevezetés

2. Zalakaros környékének növényföldrajzi viszonyai

3. Zalakaros környékének legfontosabb természetes növénytársulásai

3.1. A Zalakarostól nyugatra lévő erdők

3.2. A Zalakarostól délkeletre lévő erdők

3.3. A Zalakaros környéki erdők az erdész szemével

3.4. A Kis-Balaton növényvilága

3.4.1. A Kis-Balaton rövid története

3.4.2. A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer

3.4.3. A Kis-Balaton növényvilága

4. Zalakaros környékének állatvilága

4.1. Erdők és mezők állatvilága Zalakarostól nyugatra

4.2. A Kis-Balaton állatvilága

4.2.1. Változások a Kis-Balaton madárvilágában

4.2.2. Természetvédelem a Kis-Balaton területén

Irodalom

Ördög Ferenc: A Karos helységnév eredete

Vándor László: Zalakaros és környékének története az ősidőktől a török-kor végéig

I. Az ősidőktől a honfoglalásig

II. Karos a középkorban

A kezdetek. A magyar honfoglalástól 1254-ig

Karos királyi birtok (1254–1355)

Karos az óbudai prépostság birtokában (1355–1566)

III. Karos határfalu a török birodalom szélén

A kiskomári vár védőszárnyai alatt (1566–1664)

Karos küzdelme a túlélésért (1664–1690)

Jegyzetek

Halász Imre: A település utolsó két évszázada

A kontraktusok évtizedei

Zalakaros 1848 után

Szőlő és bortermelés

Zalakaros a 20. században

Jegyzetek

Kerecsényi Edit: Zalakaros népi értékei

1. Bevezetés

2. Zalakaros földrajzi nevei

3. A „pajtáskertes” gazdálkodás emlékei

4. Építkezés. A lakóház és berendezése

5. A régi szőlőhegyi hajlékok, a pincék

6. A karosi és a Zalakomár környéki népviselet alakulása az 1850-es évektől.

I. A női viselet

1. A viselet kb. az 1890-es évekig

2. A viselet változása az 1890-es évektől az I. világháborúig

3. A viselet alakulásának legújabb szakasza

II. A férfi viselet alakulása az 1850-es évektől kb. 1920-ig

7. Válogatás Zalakaros és vidéke népszokásaiból

December 13. Luca napja

A betlehemezés

A regölés

A pünkösdi királynőjárás

8. A hajdani pásztorok és betyárok kapcsolata Karoson és környékén

9. A pásztorművészet remekei Karoson és környékén

10. A pásztorélet és a betyárvilág a Zalakaros környéki népdalok tükrében – Kodály Zoltán és Péczely Attila gyűjtése alapján

11. Hagyományok és ünnepek a mai Zalakaroson (Novák Ferenc)

Irodalom és jegyzetek

Novák Ferenc: Adattár Zalakaros társadalmi- és tömegszervezetinek, továbbá intézményeinek történetéhez

Előszó

1. Pártok, politikai és tömegszervezetek 1944-1948

1.1. Az 1947-es országgyűlési választások helyi eredménye

2. Az egypártrendszer időszaka

2.1. Magyar Dolgozók Pártja (MDP) 1948-1956

2.2. Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DISZ)

2.3. A Kommunista Ifjúság (KISZ) szervezet megalakulásának előzményei, az Egységes Parasztifjúsági Országos Szövetsége (EPOSZ)

2.4. Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) 1957-1990 (Községi Búzakalász Mgtsz alapszervezet)

2.5. Arany János KISZ Alapszervezet

2.6. KISZ Alapszervezet, Behiákpuszta

2.7. Úttörő (kisdobos) csapat

2.8. MSZMP Alapszervezet, SZOT Gyógyüdülő

2.9. KISZ Alapszervezet, SZOT Gyógyüdülő

2.10. MSZMP Alapszervezet, Gyógyfürdő

2.11. Deák Ferenc KISZ Alapszervezet, Gyógyfürdő

2.12. MSZMP Nagyközségi Bizottsága

2.13. Nagyközségi KISZ Bizottság

3. A településen korábban működött társadalmi szervezetek

3.1. Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége (FÉKOSZ)

3.2. Hazafias Népfront (HNF)

3.3. Nőtanács, Nőbizottság

3.4. Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ)

3.5. Népi Ellenőrzési Csoport (NECS)

3.6. Egyesületek

3.7. Szakszervezetek

4. Politikai élet a rendszerváltás után

5. A településen jelenleg működő civil szervezetek

5.1. Alapítványok

5.2. Egyesületek

5.2.1. Zalakarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

5.2.2. Vöröskereszt

5.2.3. Zalakarosi Sportkör (Sportegyesület)

6. A tanács, az önkormányzat működéséhez kötődő intézmények, szervezetek

6.1. Művelődési Ház

6.2. Községi Könyvtár

6.3. Általános Iskola

6.4. Óvoda

6.5. Idősek klubja

6.6. Tourinform Iroda

6.7. Idegenforgalmi és Közművelődési Iroda

6.8. Zalakarosi Idegenforgalmi Tanács

6.9. Közalkalmazotti Tanács

6.10. Közterület-felügyelet

6.11. Gyámhivatal

6.12. Gyermekjóléti Szolgálat, Zalakaros Térségi Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat

7. Egyéb szervezetek

7.1. Rendőrség

8. A település, az önkormányzat kapcsolatrendszere

8.1. Hazai kapcsolatok

8.2. Nemzetközi kapcsolatok kronológiája

9. Kitüntetések, elismerések

10. Az épített környezet értékei

Jegyzetek

Német nyelvű összefoglalók

Jegyzetek


[1] Lovász György – Gyulai Ferenc – Ördög Ferenc – Vándor László – Halász Imre – Kerecsényi Edit – Novák Ferenc: Zalakaros. Szerk.: Halász Imre. Zalakaros, 2000. 447 p. (Zalakaros 2000)

[2] Ördög Ferenc: Zala megye földrajzi nevei. Zalaegerszeg, 1964. A könyv második kiadása: Uő.: Zala megye helységneveinek rendszere. Budapest, 1981.

[3] Holub József: Zala megye története a középkorban I. A megyei és egyházi közigazgatás története. Pécs, 1929.

[4] Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában. I. Dunántúl. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970.

[5] Magyarország Történeti Helységnévtára Zala Megye I–II. KSH, Budapest, 1996.

[6] Simonffy Emil: A jobbágyfelszabadítás Zala megyében. In: Zalai Tükör 1974. I. kötet. 1848/49 zalai eseménytörténete. Zalaegerszeg, 1974; Simonffy Emil: Úrbéri birtokrendezések Zala megyében a jobbágyfelszabadítás után. In: Agrártörténeti Tanulmányok. Tankönyvkiadó, Budapest, 1960.; Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon. Zalaegerszeg, 2002. Zalai Gyűjtemény 55.

[7] Magyarország szőlészeti statisztikája 1860–1873. Budapest, 1875.

[8] Mezőgazdasági statisztikai adatgyűjtemény. 1870–1970. Szőlőtermelés. Községsoros adatok. KSH. Budapest, é. n.

[9] Magyar Mezőgazdasági Múzeum Adattára. III. Bodor Antal féle kérdőívek. Részletesebben lásd a kötetben Aradi Gábor tanulmányát (Szerk.).

[10] Zalakaros 2000: 218.

[11] A résztémák feldolgozása folytatódik. Megjelenés előtt áll Csoma Zsigmond: A karosi szőlő- és borkultúra története c. kézirata, illetve ugyanezen sorozat következő kiadványaként szeretnénk megjelentetni Kubinyi András mezővárosi kiváltságokról szóló — készülőben lévő — munkáját.