Cikkek

Fleisz János: A várostörténeti kutatások mai problémái Romániában

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 14.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2003.

ISSN 1219 4077

Szerkesztette: Vonyó József

95–100. p.


Fleisz János

 

A várostörténeti kutatások mai problémái Romániában


Die heutigen Probleme der stadtgeschichtlichen Forschun-gen in Rumänien

The Current Problems in Urban History Research in Rumania





Előadásunk a jelenleg Románia területéhez tartozó erdélyi, partiumi és bánsági városok történetének, főleg az 1867–1940 közötti időszak kutatásának elméleti, módszertani és gyakorlati kérdéseire igyekszik kitérni. Ez elsősorban Nagyvárad, illetve a Partium várostörténete kutatásának tapasztalataira, valamint felvetések szintjén egyes erdélyi és magyarországi kollégák gyakorlatára támaszkodik.

Mielőtt a módszertani kérdésekre térnénk, a hiteles kép kialakítása érdekében kénytelenek vagyunk röviden bemutatni a kutatási tevékenységet befolyásoló általános körülményeket. A problémák és kihívások természetesen gyakran ugyanazok, mint a történelem egésze esetében.

1. A kutatás általános feltételei és lehetőségei

Erdély és a hozzákapcsolódó Partium és Bánság városainak történetét a kutatás több irányból közelíti meg. Művelését főleg a magyar történetírás érzi kötelességének, de ez is két ágon fut. Egyrészt a magyarországi szakemberek, másrészt a romániai magyar történészek által. Ezen kívül az első világháború után Romániához került mintegy 103.000 km2 terület városainak jó néhány kérdését a román historiográfia is látókörébe vonta. A városi élet kisebb hagyományai, a városok úgymond „idegen” eredete és „kedvezőtlen” etnikai összetétele következtében azonban Romániában a várostörténet hosszú ideig hátérbe szorult. Inkább a fővárosról, Bukarestről, illetve a községekről és falvakról írtak. A később megjelent művek többsége sem túlzottan színvonalas, emiatt a továbbiakban a szélesebb értelemben vett erdélyi városok történetével kapcsolatos magyar kutatásokról és ezek problémáiról ejtünk szót.

Rögtön leszögezhetjük, hogy a nehéz körülmények miatt az Erdélyre, Partiumra és a Bánságra vonatkozó történeti szakirodalom visszafogottan fejlődött, és a várostörténet-írás termése nagyságrendekkel elmarad a magyarországitól. Ez az évtizedek alatt felgyúlt nagy hiány lényegében ma is befolyásolja a várostörténeti kutatásokat. A legtöbb város történetéről összefoglaló magyar nyelvű mű több mint ötven esztendeje nem jelent meg, de néhány városnak még a korábbi időszakban sem akadt kiemelkedő monográfusa. Emiatt a várostörténészek feladata nem merülhet ki az addigi eredmények összegzésében és rendszerezésében. Mivel számos fehér foltot kell eltüntetni, így rendszerint szükséges az alapkutatások szintjéig visszanyúlni.

Romániában azonban a levéltárak nem a megyei önkormányzatok (tanácsok), hanem a belügyminisztérium hatáskörébe tartoznak, ezért nem mindig tudják maradéktalanul ellátni tudományos feladatukat. A helyzet az utóbbi években sokat javult, de ma is tapasztalhatók nehézségek az intézménybe való bejutásban, a kutatási anyagok előkészítésében és az esetleges sokszorosításában. A fő gond inkább abból ered, hogy fontos fondokat és iratokat – biztonságba helyezés ürügyén —, átküldtek más távoli megyék levéltáraiba, és ezeket a továbbiakban már nagyon nehéz megtalálni. Jelentős a szakemberhiány is a levéltárakban, magyarul vagy németül tudó nagyon kevés, latinul tudó pedig alig van közöttük.

Teljes értékű forrásbázist kialakítani magyarországi és főleg budapesti kutatások nélkül szinte lehetetlenség.

Nem sokban különbözik a helyzet a könyvtárak esetében sem. A megyei könyvtárak általában a megyei önkormányzatoknak (tanácsoknak) vannak alárendelve, így ott a kutatás nem ütközik különösebb akadályokba, azonban gyakran még a legalapvetőbb művek sem találhatóak meg, sőt még a helyi anyag is a sokszori szelektálása miatt erősen hiányos, vagy egyszerűen nem található meg a helyén. A statisztikák valamint a sajtó kutatása a rengeteg hiány miatt nehézkes.

Mivel hivatásos magyar kutató alig van, a kutatási intézmények órarendje sem kedvező (a nyitva tartás hétköznap délelőttönként kb. 3–4 óra hossza). Ehhez még hozzájön a kutatók kis száma és felkészültségük féloldalassága.

Nem segíti a kutatásokat a magyar és román történetírás gyakran ellentétes álláspontja sem. Ezzel kapcsolatban általában felmerül a kérdés, mit tegyen a kutató, állást foglaljon, vagy hagyja a tényeket, eseményeket, adatokat „beszélni”? Mindkét eljárásnak megvannak a buktatói. Az első esetében nehéz elkerülni az esetleges túlzásokat, a második esetben viszont előkerülhet az a vád, hogy a szerző óvakodik a mérleg megvonásától vagy a következtetések levonásától.

Mindezekből kitűnik, hogy nem ugyanazt a kutatásszervezést, szellemi, időbeni és anyagi ráfordítást követel meg egy romániai magyar várostörténeti kutatás, mint például egy magyarországi. Sokkal több kitartást, önfeloldozást igényel, és sajnos a hatásfoka is jóval alacsonyabb – szerencsére a szakmai színvonala nem mindig.

2. Elméleti, módszertani kérdések[1]

A romániai magyar várostörténeti kutatások módszertani és szemléleti kérdéseire térve kiemelhetjük, hogy a történettudomány általános feladatai közül ebben a régióban nagyobb szerepet kap a történelmi öntudat kialakítása, valamint a történeti ismeretek népszerűsítése.

Ma már általánosan elfogadott az a tézis, hogy a várostörténet meghaladja a helytörténet határait. Ezzel a felértékeléssel viszont együtt járt a kutatási módszerek, modellek (paradigmák) felfrissülése, amelyek keretében egyes megközelítések dominánssá váltak, a többiek továbbélése mellett. Ebből is adódnak azok a gondok, amelyekkel a várostörténeti kutatók szembesülnek. Természetesen a várostörténetet ma már nem lehet a városbiográfiákra leszűkíteni, azonban legkorszerűbb megközelítések is kénytelenek felhasználni a régebbi típusú kutatások adatait, eredményeit.

Az is tény, hogy ritka a történetírásban az ilyen ág, ahol ennyire sokféle vélemény, felfogás ütközik meg. A számtalan lehetséges megközelítés nehézséget okoz, túl sokrétű ahhoz, hogy egységes módszerrel feldolgozhassuk őket, és messze meghaladja az emberi agy kapacitását. Emiatt az ágazatok és témák sorrendbe állítása vagy rangsorolása minden egyes kutatónál a szempontok függvényében eltérő eredményekhez vezet. Ennek ad hangot az ismert francia történész, Paul Leuilliot is, amikor a helytörténetírást „lazított csomójú históriának” nevezi, mert engedélyez és meg is követel bizonyos fokú rugalmasságot, oldottabb lazább szerkezetet.

A városok fejlődésének kutatásával számos tudomány foglalkozik. A történelmen kívül a gazdaság, a szociológia, a demográfia, a történeti földrajz és településföldrajz, építészet, kultúra, politika stb. A közöttük levő határok az idők során módosultak. A város története elszakíthatatlan az őt körülvevő gazdasági, társadalmi és politikai struktúráktól. Emiatt ha a városokat hatásos módszerekkel akarjuk megismerni, akkor elsősorban az urbanizáció menetét kell elemezzük. Ennek adataiból képet kaphatunk a városhálózat alakulásáról, a városok közötti rangsor időszakonkénti változásáról. A térség városai kutatásában is alapvetően két megközelítési modell érvényesülhet. Az első, amely a jól ismert „központi hely” felfogásra alapozva azt kutatja, hogy az illető terület hogyan alakul ki és fejlődik a fő központ körül. A másik megközelítés a városok jelentőségének és fejlődési ciklusainak megértését, a városhálózat rendszeréhez, valamint a többi várossal kialakult kapcsolatához köti. Az uralkodó szempontok érvényesítése mindenképpen nehézségekbe ütközik, mivel egyesíteni kell a különböző részkutatások eredményeit, és meg kell ragadni a várost, mint szimbolikus jelentést hordozó formát is.

A város egyediségének feltárása a várostörténeti monográfiák feladata. Ismeretes, hogy az új szemléletű kutatások többsége kellő mélységben csak települési szinten végezhetők el. Emiatt itt az egyik legproblematikusabb módszertani feladat a rész és az egész, a helyi és országos szintű folyamatok összekapcsolása. Az nyilvánvaló, hogy a várostörténet-írásnak is meg vannak a maga fejlődési szakaszai, amelyen keresztül kell menjen. Ezért – úgy érzem —, hogy nem lehet rögtön átvenni minden szerves kapcsolódás nélkül azokat az irányzatokat, amelyek főleg Nyugaton váltak divatosakká, és tagadhatatlanul emelik a kutatás hatásfokát. Ilyen szempontból az ebben a régióban folyó kutatások – ha gyorsabb ütemben is – de át kell haladjanak a megelőző, különböző okokból elhanyagolt szakaszokon. Tehát nem juthatunk el a mai korszerű összegzésekig, anélkül hogy az egyes kérdésköröket feldolgozzuk a régebbi kutatási irányzatok szerint. Mivel a századfordulón nem készültek el a kellő szintű monográfiák, jellemző hogy a kiindulási pont az alapkutatásokhoz való visszanyúlás, amelyet a forrásanyag felhasználása, résztanulmányok írása követ. Csak ezután következik a klasszikus városbiográfiára épülő monográfia megírása, amelyet a városhálózat összegzéséből kialakuló várostörténeti feldolgozás követ. Csak mindezek után lehet áttérni a mai korszerű módszerek alapján elkészülő szintézisre.

A regionális történeti kutatások elméleti kérdéseivel Romániában kevesen foglalkoztak, így szembetűnik az elméleti és fogalmi kérdések tisztázatlansága. Esetenként a régió vagy történeti táj körülhatárolása is nehezen megoldható (lásd a Partium esetét, stb.).

Sokat vitatott a városok életciklusainak az elhatárolása, főleg a felemelkedés és süllyedés függvényében. Gyakran vitatott az időszak: melyik korszak jelent magasabb fejlettségi szintet és melyik alacsonyabbat?

Általában az említett időszakot véve figyelembe, különböznek a szerepkörváltás megjelenítésének lehetőségei. Például Nagyvárad a 20. század elején különösen gyors ritmusra váltott, Trianon után viszont ez a fejlődés megtorpant, és új útra kényszerült. Azzal, hogy más ország keretébe került, nagy horderejű változás következett be az életében, a peremvárosokra emlékeztető sors várt rá, módosult az ország egészében elfoglalt helye, vonzáskörzete, szellemi arculata.

Az összehasonlító várostörténet, amely természetesen a kvantitatív módszerekkel karöltve eredményes, számos jellegzetes kérdést hoz felszínre. Felvetődik például a viszonyítás nehézsége még a kronológiai összehasonlítások esetében is (lásd a dualizmus kora és a két világháború közötti periódus összevetését). A statisztikák gyakran nem kompatibilis adatokat tartalmaznak, kölcsönös megkérdőjelezésükről nem is beszélve.

Még problematikusabb és még több kifogásolható megoldást produkálhat a területi összehasonlítások elvégzése. Például nem könnyű megválaszolni, hogy Nagyvárad (vagy más partiumi város) esetében melyik az igazi referencia-városcsoport. A teljes Magyarországhoz való viszonyítás nem mindig elégséges. Ha a Romániához csatolt szélesebb értelemben vett Erdély városaihoz viszonyítunk, akkor előtérbe kerül a nagyobb tájegységek (Partium, Bánság vagy a történeti Erdély keretében a Székelyföld stb.) elkülönülése. Felvetődhet a történelmietlenség vádja, még akkor is, ha egyértelmű, hogy abban az esetben, ha a dualizmus korát akarjuk statisztikailag összehasonlítani a két világháború közötti időszakkal, akkor elkerülhetetlenül főleg az azonos szituációba került városokhoz vagyunk kénytelenek hasonlítani.

Mindebből fakadóan az országos és helyi sajátosságok közötti különbségek összevetése is tanulságos. Szükséges a hatótényezők ábrázolása, és a jelenségek folyamatok pontosabb feltárása, mert az összevont országos adatok általában „elrejtik” a helyi illetve regionális jellegzetességeket.

Fernand Braudel szerint: „A város mindig város marad bárhol is helyezkedjen el a térben és időben.” Emiatt is lényeges a jellegzetességek feltárása mellett a „magábazártság” teljes kiküszöbölése. Ebben sokat segíthet a városfejlődés funkcionális megközelítése.

Természetesen a történettudomány újabb ágazatainak, ún. határtudományainak a felhasználása sok új lehetőséget nyújt. Ma már megoldható a komplex rálátás és a modern időkhöz képest inadekvát módszerek használatának kiküszöbölése.

Gyakran felvetődik a tematikai arányok viszonylagossága is. Ezt általában a források mennyisége, a helyi fejlődés iránya valamint a szerző preferenciái befolyásolják. Az egyes témakörök jelentőségének nem egyetlen mércéje a terjedelme, de azért fontos mutatója.

Összességében úgy véljük, hogy a korszerű értelemben vett „totális” történelem szemlélete is elfogadható, abban az értelemben, hogy igyekszik a múltat minden nézőpontból megközelíteni. Ez több okból is különösen fontos Romániában. Egyrészt a hiányok pótlása miatt szükség van az új szemléletű monográfiákra, másrészt a monografikus feldolgozás megalkotja azt a keretet, amelyben kifejezésre jut az addigi eredmények szintetizálásának és részbeni kiegészítésének az igénye, de egyben magába foglalja a továbblépés indokoltságát is. Harmadrészt pedig Romániában a magyar történésznek kiemelkedően fontos feladata: vállalkoznia kell arra, hogy közérthetően, ugyanakkor szakmailag támadhatatlanul képet adjon egy korszakról vagy témáról. Nem szabad csupán a sajtóra bízni a népszerű összefoglalásokat.

Új módszerek, új szemlélet, új eredmények – mindez még akkor is indokolná egy újszerű várostörténeti összegzés kísérletét, ha ez a létező hiányok miatt nem volna, amúgy is kényszerű feladat.

A fent vázolt általános és specifikus módszertani, szemléleti és gyakorlati problémák is okozhatják, azt hogy Romániában a várostörténet a mai napig sem kapta meg a méltó helyét a történet kutatás keretében. És ez annál is inkább elgondolkodtató, mivel ahogy az ekisztika (a népesség települési viszonyaival átfogóan foglalkozó tudományág) görög képviselője Doxiadis írta: „A városok története nem más, mint a világ története, mert a város a világ sorsának egyfajta szimbóluma”.

3. Egy példa: Nagyvárad történetének kutatásáról

Az Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban is csaknem minden településen folyó helytörténeti és várostörténeti kutatások felleltározása vagy a követése is szinte lehetetlen. Emiatt most – mintegy illusztrációként – csak azokra a kezdeményezésekre szorítkozom, amelyek elindításában, illetve lebonyolításában magam is részt veszek. Ennek első eredménye a város egy fontos korszakának monografikus feldolgozása, mely két kiadásban is megjelent.[2]

Az első kezdeményezés Nagyvárad várostörténeti szerepét és jelentőségét igyekszik körvonalazni. Felhasználva a debreceni és pécsi várostörténeti kutatások eredményeit, hosszabb távon Nagyvárad monográfiájának a megírását készíti elő. Ennek első szakaszában a helyi sajtóban elhelyezett ismeretterjesztő és a történeti öntudatot fejlesztő cikkek mellett, egy rövid kronológia és egy szelektív bibliográfia elkészítése a cél.[3] Terveinkben szerepel egy tanulmánykötet kiadása Nagyváradról Várostörténeti tanulmányok címmel, valamint korszakfeldolgozások kiadása. Ezek közül a dualizmusról már megjelent egy kötet és rövidesen következik a város két világháború közötti időszakáról is. Jelentős előrelépést hozhat az az OTKA program, amelyet a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem és Történeti Intézet szakembereivel közösen indítottunk el: Nagyvárad fejlődése a 18. századtól a 20. század közepéig, (1700–1950) címmel.

Ennek témavezetője Orosz István akadémikus, aki széleskörű elfoglaltsága mellett is vállalta a kezdeményezés felkarolását. A keretek adottak az induláshoz, azonban az első lépések nehezek, mivel szükség lenne az alapkutatások elkezdéséhez egy forrásjegyzék összeállítására. Csak ezután következhetne a már meglevő feldolgozások összegzése, segédkönyvek, illetve szakkiadványok elkészítése. A résztvevők a város történetének különböző időszakait és területeit szeretnék felkutatni: Orosz István főleg a 18–19. századi váradi szőlőműveléssel, Barta János az abszolutizmus kori Nagyváraddal, Fleisz János a város két világháború közötti népességével, gazdaságával és politikai helyzetével, Papp Klára a jobbágyfelszabadítás hatásaival, Takács Péter a reformkori Nagyváraddal, Tímár Lajos a két világháború közötti társadalommal kíván foglalkozni. A négyéves kutatás 2002. december 31-én zárult.[4]

Terveink között szerepel egy nagyobb területet tanulmányozó ugyancsak négyéves várostörténeti kutatás, amelynek címe: Városfejlődés Erdélyben, a Partiumban és Bánságban 1867–1940. A programban négyen vesznek részt: Tímár Lajos – témavezetőként – főleg a regionális fejlődés kérdéskörével, Fleisz János a két világháború közötti városfejlődés és városhálózat kutatásával foglalkozna, Pál Judit témája a modernizáció és urbanizáció a Székelyföldön, Lipták Dorottya pedig az urbanizáció hatását vizsgálná a társadalmi életre és a tömegkommunikációra. Beluszky Pál mint együttműködő vesz részt. A tervezett kutatás egy várostörténeti tanulmánykötet megjelenését, illetve a terület várostörténeti monográfiájának előkészületeit szolgálná. A négy részvevő különböző időszakot és általában eltérő megközelítéssel kutat, melynek szintéziséből egy új szemléletű összegző várostörténeti tanulmány alakulhat ki.

Ötleteink, terveink tehát vannak, reméljük, hogy lesz lehetőség a végrehajtásukra, valamint az eredmények közzétételére.

Jegyzetek


[1] A várostörténet elméleti és módszertani kérdéskörével kapcsolatban külön kötet Romániában nem készült, sem magyar, sem román nyelven. Az általános szakirodalomból lefordított művek mellett, egy-két alapos szakszerű összegzés jelenti az egyedüli fogódzót. Ezek közül itt csak kettőt emelünk ki: az egyik Imreh Istvánnak az Erdélyi Múzeum Egyesület honismereti helytörténeti pályázatáról írt szakszerű elemzése: Erdélyi Múzeum, 1993. 3–4. füzet. A másik Egyed Ákos: Honismereti tevékenység az erdélyi magyarság körében. Művelődés, 1992. 6. szám.

[2] Fleisz János: Város, kinek nem látni mását. Nagyvárad a dualizmus korában 1867–1918. BN Kiadó, Nagyvárad, 1996; Charta Kiadó, Nagyvárad, 19972.

[3] E munkák a konferencia óta elkészültek és megjelentek: Dr. Fleisz János: Nagyvárad története évszámokban. Literator Könyvkiadó, Nagyvárad, 2000; Dr. Fleisz János: Nagyvárad történeti bibliográfiája. Válogatott könyvészet. Bibliografia istorică Oradiei. Bibliografie selectivă. Literator Könyvkiadó, Nagyvárad, 2002.

[4] A fent már említett munkák mellett 2002 decemberében a Debreceni Tudományegyetem évkönyvének Nagyváraddal foglalkozó fejezetében is számos tanulmány jelent meg: Történeti Tanulmányok XI. Acta Universitatis Debreceniensis 54. Szerk.: Takács Péter. Debrecen, 2002.