Cikkek

Pál Judit: Várostörténeti kutatások Erdélyben a második világháború után

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 14.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2003.

ISSN 1219 4077

Szerkesztette: Vonyó József

87–94. p.


Pál Judit


Várostörténeti kutatások Erdélyben a második világháború után


Stadtgeschichtliche Forschungen in Siebenbürgen nach dem zweiten Weltkrieg

Urban History Research in Transylvania after the Second World War





Románia második világháború utáni történetírásában nem szerepelt kiemelt helyen a várostörténet. Jelentek meg ugyan szép számmal tanulmányok, kisebb közlemények, sőt monográfiák, tanulmánykötetek is városokról, de ezek többsége nem ütötte meg a század eleji pozitivista vagy a két világháború közötti munkák mércéjét. Az 1970-es, 1980-as években aztán egyre nyomasztóbbá vált az ideológia eluralkodása; a várostörténet mindinkább munkásmozgalom- és párttörténtté vált. Ha belelapozunk Románia történeti bibliográfiájá-ba,[1] szembetűnően sok az ilyenszerű cím: „Az aradi vagongyár munkásainak harca politikai és szakszervezeti jogokért, valamint a kapitalista kizsákmányolás enyhítéséért”, és a sort még hosszan lehetne folytatni. Az egyes városokkal kapcsolatos történeti irodalom egy másik vonulatát képezték a Turisztikai Könyvkiadónál[2] megjelent monográfiák, melyek azonban erőteljesen magukon viselték a népszerűsítés bélyegét, és általában nagyon kevéssé tettek eleget a forráskritika követelményeinek. Az évfordulós megemlékezések vagy a megyei múzeumok évkönyvei szintén publikációs lehetőséget biztosítottak az ilyen témájú írások számára.

Természetesen a várostörténeti témájú tanulmányok között is akadtak értékesek, és még több olyan, amelyik egyik vagy másik város történetéhez szolgáltat értékes adatokat. A továbbiakban az erdélyi városok történetével kapcsolatos kutatásokról ejtünk szót. E városokat a kezdetektől fogva több etnikum lakta, ez tükröződött jó ideig a történetírásban is: szászok, románok, magyarok egyaránt közöltek munkákat a témáról. Az erdélyi szászokat – érthető módon – elsősorban saját múltjuk, a szász városok története foglalkoztatta. A második világháború után született írások közül említést érdemel Maja Philippi Brassó társadalomtörténetét feldolgozó könyve,[3] valamint más Brassó történetével foglalkozó tanulmányai, Paul Niedermaier a középkori erdélyi városokat urbanisztikai szempontból tárgyaló könyve,[4] és hogy az erdélyi szász történetírásnál maradjunk, Maja Philippi, Gustav Gündisch és Konrad Gündisch az erdélyi szász patríciusrétegre vonatkozó kutatásai, Hermann Fabini a nagyszebeni gótikát bemutató könyve,[5] valamint Gernot Nussbächer több szász városra – köztük Segesvárra és Brassóra – vonatkozó adatközlései.[6] A középkori erdélyi városokról ugyan Carl Göllnernek, a nagyszebeni Társadalomtudományi Kutatóintézet igazgatójának is megjelent egy könyve, ez azonban nem eredeti kutatásokra épül, inkább tudománynépszerűsítő jellegű.[7] Mivel a szász emigráció a második világháborút követően egyre jelentősebb tényezővé vált, meg kell említeni a Németországban kiadott különböző monográfiákat is, amelyek gyakran az egy-egy helységből elszármazottak pénzén jelentek meg, és eltérő tudományos színvonalon dolgozták fel az illető települések történetét, ezen belül is különös előszeretettel az oktatás- és egyháztörténetet.[8]

Az erdélyi magyar történetírás nem fordított túl nagy figyelmet a várostörténet kérdéseire. Jó ideig a falu, a parasztság története volt előtérben, a várostörténet eléggé elhanyagolt terület maradt. Az erdélyi polgárosodás és az urbanizáció kérdéskörével az említett időszakban behatóbban Egyed Ákos foglalkozott. Falu, város, civilizáció című tanulmánykötetében külön fejezetben tárgyalta az iparosodás és a városfejlődés kérdéseit a dualizmus korában, valamint ezzel összefüggésben a vasúthálózat kiépülését, a hitelrendszert és ennek etnikai vonásait.[9] Az ezt megelőző korszak erdélyi városfejlődéséről egyetlen átfogó tanulmány készült (román nyelven), amelyben a szerzők – Csetri Elek és Imreh István – felvázoltak néhány fontos kérdést, de később nem folytattak ez irányú kutatásokat.[10] Ezen kívül született néhány tanulmány egy-egy város történetének bizonyos kérdéseiről. Közülük csak néhányat ragadunk ki: Jakó Zsigmond Dés legrégibb kiváltságleveleinek kritikáját végezte el,[11] valamint az otthon művészetét mutatta be a 16–17. századi Kolozsváron a városi levéltár oklevelei és jegyzőkönyvei alapján,[12] Kiss András több tanulmányának a tárgyát merítette szintén a fejedelemségkori Kolozsvár életéből, és a város levéltárának fejlődését mutatta be. Szabó T. Attila szintén e településnek szentelte 1946-ban megjelent könyvét,[13] B. Nagy Margit és Kovács András Erdély városainak jelentősebb műemlékeit vizsgálta művészettörténeti szempontból,[14] Magyari András a székelyudvarhelyi nemesek és polgárok évszázados küzdelméhez tárt fel új adatokat,[15] Kovách Géza a zilahi céhek történetét dolgozta fel,[16] Binder Pállal közösen pedig az erdélyi céhszabályzatok gyűjteményét jelentette meg.[17] Több vidéki városban dolgozó tanár és muzeológus is foglalkozott városa történetének feltárásával.[18]

A román történetírás erdélyi városokra vonatkozó eredményeinek áttekintése jóval nehezebb feladat. Itt fokozottan érvényes az, amit a bevezetőben elmondtunk. Az ideológia befolyásán túl érezhető volt egy olyan kényszer is az erdélyi városok esetében, amely a „román múlt” minél hangsúlyosabb bemutatását várta el, sokszor a történelmi tények elhallgatása vagy tendenciózus bemutatása árán. Ezzel szemben például Samuel Goldenberg a 16. századi Kolozsvárral foglalkozó,[19] valamint a város kereskedelmi életét bemutató tanulmányai már a források alapos feldolgozásán alapulnak. Művészettörténeti szempontból jelentősek a Vasile Drăguţ Segesvárral és más erdélyi városokkal,[20] Micea Ţoca Kolozsvárral,[21] Nicolae Sabău Szamosújvárral[22] foglalkozó írásai. A régész Adrian Rusu többek között a nagyváradi ásatásokról közölt értékes adatokat, Radu Heitel pedig Százsebesről, valamint Gyulafehérvárról.[23]

Szakmailag sokkal ellentmondásosabbak az ebben a korszakban készült városmonográfiák, amelyek gyakran a Román Kommunista Párt megyei vagy városi bizottságainak utasítására, ezek támogatásával, de egyben ellenőrzése alatt is készültek. Több ilyen reprezentatív vállalkozásnak a korszak vezető történésze, a szakmai szempontból vitatott személyiség, Ştefan Pascu volt a főszerkesztője.[24]

Az 1989-es fordulat után némi változás történt a várostörténet terén is, főképp a szervezést illetően. Paul Niedermaier javaslatára, aki a Nemzetközi Várostörténeti Bizottság tagja volt, 1992-ben Nagyszebenben egy várostörténeti ülésszak után a szakma összegyűlt képviselői létrehozták a Romániai Várostörténeti Bizottságot, amely a Román Akadémia égisze alatt fejti ki tevékenységét. A Bizottság elnökévé Paul Niedermaiert választották, aki a nagyszebeni Társadalomtörténeti Kutatóintézet keretén belül létrehozott egy várostörténeti kutatócsoportot is. A Bizottság havonta megjelentet egy hírlevelet, amelyet szétküld a tagoknak, a tudományos intézeteknek, külföldi neves szakembereknek és kutatóhelyeknek, valamint a várostörténet iránt érdeklődőknek.[25]

A Nagyszebenben működő várostörténeti kutatócsoport – a Nemzetközi Bizottság ajánlására —, két alapvető munka elkészítését tűzte ki célul, ezek: Románia várostörténeti bibliográfiája és várostörténeti atlasza. A bibliográfia egy számítógépes adatbázis formájában készül, amely a kulcsszavak és speciális mezők segítségével összetett és gyors keresést tesz lehetővé. A későbbiekben a tervek között szerepel egy kötet megjelentetése is, amely a legfontosabb munkákat tartalmazná, a címeket egy idegen nyelvre is lefordítva. Az atlasz más országok (Németország, Dánia, Lengyelország, Írország stb.) mintájára néhány fontosabb történelmi városról külön faszcikulusban jelentet meg különféle térképeket egy alapos bevezető szöveg kíséretében. Az első faszcikulus – Segesvárról – nemrég jelent meg, és már folyamatban van a Suceavát bemutató második füzet összeállítása is.[26]

A Bizottság évente egy-egy ülésszakot is szervezett: 1992-ben Nagyszebenben, 1993-ban Brăilán a vásároknak a városfejlődésre gyakorolt hatásáról, 1994-ben Besztercén az utak városképző szerepéről, 1995-ben Giurgiuban a városok védelmi és katonai funkciójáról, 1997-ben Iaşiban a városi művelődésről, 1998-ban Segesváron pedig a kézművesség és az ipar szerepéről a városfejlődésben. 1996-ban egy nemzetközi konferencia keretében Târgoviştén neves külföldi és romániai szakemberek a középkori fejedelmi székhelyek kérdéséről tartottak előadásokat. 2000-ben egy újabb nemzetközi konferencia szervezésére került sor a Babeş-Bolyai Tudományegyetemmel közösen  „A központi és a helyi intézmények szerepe a városok életében” címmel.

Ezen kívül több kerekasztal-megbeszélést is szerveztek, ahol néhány lényeges kérdést vitattak meg, például a várostörténeti terminológiáét, különös tekintettel a „város” és „mezőváros” fogalmakra, a várostörténeti atlasz problémáit, valamint a régészeti kutatások eredményeinek beépítését a várostörténetbe, különös tekintettel a havasalföldi és moldvai városok kezdeteire. A Bizottság két urbanisztikai ülésszakot is rendezett: a „tervezett” városokról, a „városrombolásról” és újjáépítésről.

A Bizottság megjelentet egy várostörténeti folyóiratot is, a Historia Urbanát. Ez a román tanulmányok és könyvismertetések mellett minden számban közöl idegen nyelvű írásokat is. A folyóirat, amely évente kétszer jelenik meg, általában a várostörténeti konferenciák anyagát közli (az 1996-os összevont lapszám például a târgoviştei nemzetközi konferencia anyagát tartalmazza), valamint – a terjedelem függvényében – más, a szerkesztőségbe beérkezett anyagokat.

Ez utóbbiak közül említést érdemel a fiatalon elhunyt német kutatónő, Renate Möhlenkamp befejezetlenül maradt doktori disszertációjának folytatásokban való közlése, amely komparativista módszerrel tárgyalja a moldvai városok eredetét és fejlődésüket a 16. század végéig.[27] A folyóirat azonban jelentős késésben van, – pénzhiány és az Akadémiai Kiadó körüli gondok miatt – sokáig szünetelt a megjelenése, 2000-ben végre megjelent az 1997/2-es szám, és remény van, hogy 2001-ben sikerül ha nem is behozni, de legalább csökkenteni a lemaradást, és végre megjelennek az 1998-as és 1999-es számok is.[28]

A jelentős tevékenység és az eredmények ellenére a Bizottságnak nem sikerült összefogni a várostörténeti kutatásokat. A kezdeti lelkesedés elmúltával a tagok aktív részvételére is nagyon kis mértékben lehet számítani, legtöbbször a hírek begyűjtése a hírlevél számára is komoly gondot okoz. Az interdiszciplinaritásra való törekvés is csak részben valósult meg. Néhány rendezvényen ugyan összegyűltek történészek, régészek, műépítészek, urbanisták, földrajztudósok, kartográfusok, valamint más szakmák képviselői, de ez nem hozott tartós eredményeket, nem vált egy együttműködés kiindulópontjává. A várostörténet jórészt továbbra is a hagyományos keretek között folyik, a várostörténet nyugaton meghonosodott új útjai errefelé egyelőre járatlanok maradnak.

Az 1989 utáni évek terméséből néhány tanulmány és könyv mégis említést érdemel. Az 1990-es évek publikációi között is nagy számban találunk évfordulós megemlékezéseket. Tovább gyarapodott a monográfiák száma is, bár ezek egy része megint csak inkább turisztikai jellegű. Monográfia jelent meg az utóbbi években többek között a következő városokról: Arad, Aranyosgyéres, Fogaras, Karánsebes, Kolozsvár, Medgyes, Nagyvárad, Tusnád stb.[29] Ezek között vannak – részben vagy egészben – komoly tudományos teljesítmények, úgyszintén teljesen ideologikus fércmunkák, de sokszor egyazon köteten belül is nagyon eltérő a színvonal. Brassóra vonatkozóan is több könyv jelent meg, közülük kiemelkedő jelentőségő Maja Philippi német nyelvű tanulmánykötete.[30] Nagy fontosságú az a szinte sziszifuszinak tekinthető vállalkozás, amely a 19. században megkezdett nagyszabású forráskiadvány-sorozat, a „Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt” folytatását tűzte ki célul. A nemrég megjelent kötetben a középkori céhes okleveleket gyűjtötte össze Gernot Nussbächer.[31] Bár nem Romániában adták ki, de itt kell megemlékeznünk Konrad Gündisch a középkori erdélyi városok patríciusrétegéről szóló könyvéről, amely korábbi romániai munkásságának a szintézise, és föltétlenül az utóbbi évtizedek legjelentősebb erdélyi várostörténeti munkái közé tartozik.[32] Ugyancsak Németországban jelent meg Paul Niedermaier újabb kötete, amely a tatárjárás előtti erdélyi városépítészetet tárgyalja.[33] A nagyszebeni műépítész, Hermann Fabini pedig szintén német nyelven jelenteti meg füzeteit a jelentősebb szász műemlékekről, közülük a brassói Fekete-templomról, a szászsebesi, a nagyszebeni evangélikus templomokról stb. Ennek mintegy magyar változata Kolozsváron lát napvilágot, Kovács András és más szerzők tollából. Ugyancsak megfigyelhető az urbanisztikai témájú kutatások megélénkülése is.[34]

Az erdélyi magyar történetírás[35] köréből megemlíthetjük Egyed Ákos 1997-ben megjelent tanulmánykötetét,[36] valamint Kiss András hasonló könyvét; mindkettő tartalmaz várostörténeti jellegű írásokat is. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület adta ki Benkő Elek munkáját a középkori székely mezővárosokról, amely főképp Székelykeresztúr régészeti feltárása révén több új, érdekes adattal gazdagította az erdélyi mezővárosok nem túl bő szakirodalmát.[37] A könyv tanúsága szerint a régészet sokszor tőle viszonylag távol álló kérdések esetében is segíthet a válaszadásban, így például az adózás módjának, a polgár–nemes ellentéteknek lehetnek településtörténeti következményei.

Egy másik, részben várostörténeti vonatkozású kötet is 1997-ben jelent meg Pál-Antal Sándor és Szabó Miklós szerkesztésében.[38] A kötet nagyrészt Marosvásárhely történetével foglalkozó tanulmányokat tartalmaz. Ugyanők szerkesztettek egy másik, ezúttal kimondottan Marosvásárhely történetére koncentráló kötetet, melyben egy-egy írás taglalja a helység szabad királyi várossá való alakulását, valamint különböző intézmények, egyházak, épületek múltját.[39] A Marosvásárhelyre vonatkozó gazdag anyagot gyarapítja a református kollégium 1848 előtti diáknévsorainak közzététele Tonk Sándor által,[40] a város utcáinak történeti névtára Pál-Antal Sándor tollából,[41] valamint a marosvásárhelyi helynevek lexikona.[42] Megemlíthetjük még az időközben meghalt Hermann Gusztáv könyvét Székelyudvarhely művelődéstörténetéről,[43] Fleisz János munkáját a dualizmuskori Nagyváradról,[44] Pál Judit kötetét a székelyföldi városfejlődésről, ,[45] valamint több tanulmányt fiatalabb szerzők tollából különböző folyóiratokban és kötetekben. Nagyon fontosak a forráskiadványok is: Pap Ferenc a kolozsvári harmincadjegyzékeket tette közzé, Kovács András Gyulafehérvár város koraújkori jegyzőkönyveit, Wolf Rudolf pedig Torda tanácsi jegyzőkönyveit. E két utóbbi az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjáindult sorozata, az „Erdélyi Történelmi Adatok” keretén belül jelent meg.[46] Közvetlenül az 1989-as fordulat után jelent meg a Kriterion Könyvkiadó ún. „Fehér sorozatában” egy nagyon hasznos válogatás kolozsvári emlékírók munkáiból.[47] Itt említhetjük meg a Csíkszeredára vonatkozó két emlékiratot is T. Nagy Imre és Nagy András tollából, melyek sok érdekes adatot szolgáltatnak a kisváros dualizmuskori és két világháború közötti történetéhez,[48] vagy egy szatmári cívis emlékiratainak közreadását.[49] Megjelent néhány emlékkönyv is,[50] a helytörténeti közlemények jó része azonban továbbra sem lép ki a megszokott keretek közül.

A fentiekből is kitűnik, hogy 1989 után kitágultak a publikációs lehetőségek, megszűnt az ideológiai nyomás, azonban az utóbbi évtized termése sem ad okot egyértelmű optimizmusra. A szórványos eredmények ellenére a várostörténet-írás válaszút előtt áll: megmarad-e a hagyományos helytörténet szintjén, vagy képes új módszerek és új szemlélet átvételével magát megújítani?

Az eddigi legjelentősebb munka az erdélyi városokról magyarországi kutató tollából született. Sonkoly Gábor könyvéről van szó,[51] melyben különböző módszerek segítségével vázolja fel és hierarchizálja a 19. század közepe előtti erdélyi városrendszert. Sonkoly három kérdéscsoport vizsgálatát tűzte ki célul. Létezett-e az Erdélyi Nagyfejedelemségben önálló városrendszer? Mi tekinthető városnak, és mennyire használhatók a különböző városdefiníciók? És végül: hogyan adoptálja a hagyományait őrző város az egységesítő jogi, gazdasági, kulturális, társadalmi tendenciákat? Sonkoly Gábor korábbi publikációi már jelezték sokoldalú érdeklődését. Kutatásaiban sikerrel törekedett a kvantitatív módszerek alkalmazására is, melyek a magyar történetírásban soha nem váltak igazán népszerűvé. Forrásai az Acsády-féle összeírás az 1720-as évek elejéről, az 1750. évi általános adóösszeírás, a II. József idejében (1786) készített első népszámlálás, valamint az 1850. és 1857. évi népszámlálások. Sonkoly itt is érdekes kísérletre vállalkozik: kvantitatív módszerek segítségével akarja kimutatni, hogy a jogi, illetve a demográfiai városdefiníció hogyan viszonyul egymáshoz, mennyire megbízhatóak, és beszélhetünk-e a vizsgált korszakban erdélyi városhálózatról. A folyamatok tekintetében azt a következtetést vonja le Sonkoly, hogy bár a 18. század második felében jelentősebb volt a városok növekedése, a 19. század első felében fontos strukturális átalakulás ment végbe. A legtöbb város helyzete alig változott egy évszázad alatt, ami megint csak a városállomány állandóságára mutat rá, bár Sonkoly Gábor hangsúlyozza, hogy a formai állandóság valószínűleg tartalmi változást feltételez.

A felsorolt eredmények ellenére az erdélyi városokról legutóbb megjelent tanulmánykötet[52] jól mutatja a várostörténetben jelentkező hiányosságokat. A kötet tanulmányainak heterogenitása jelzi, hogy egyrészt kevés az idevágó kutatás, másrészt fogalmilag, módszertanilag és színvonalukban is nagyon eltérnek egymástól a különböző írások. Ezen belül érdekes kísérlet Gyáni Gáboré, aki a „pilléresedés” Hollandiában kidolgozott modelljét alkalmazza Erdélyre, és nagyon termékeny, továbbgondolásra érdemes gondolatokat vetett fel az erdélyi polgárosodásra nézve.[53]

Jegyzetek


[1] Bibliografia istorică a României. I–IX. Bucureşti, 1970–2000.

[2] Lásd például: Glück, Eugen, Roz, Alexandru: Arad. Ghid de oraş. Bucureşti, 1982, Editura Sport-Turism; Floca Octavian, Clemente, Constantin: Deva. Bucureşti, 1980; Avram, Alexandru, Crişan, Vasile: Sibiu. Ghid de oraş. Bucureşti, 1983; vagy az újabbak közül: Anghel, Gheorghe: Alba Iulia. Monografie. Bucureşti, 1987; Ielenicz, Mihai, Vlăsceanu, Maria: Tuşnad. Bucureşti, 1989, Editura Sport-Turism; Buta I., Bodea, Mihaela, Edroiu, N.: Cluj-Napoca, Bucureşti, 1989, Editura Sport-Turism.

[3] Maja Philippi: Die Bürger von Kronstadt im 14. und 15. Jahrhundert. Bukarest, 1986.

[4] Paul Niedermaier: Siebenbürgische Städte. Forschungen zur städtebaulichen und architektonischen Entwicklung von Handwerksorten zwischen dem 12. und 16. Jahrhundert. Bukarest, 1979.

[5] Hermann Fabini: Sibiul gotic. Bucureşti, 1982.

[6] Gernot Nussbächer: Aus Urkunden und Chroniken. Beiträge zur siebenbürgische Heimatkunde. 1–2. Bukarest, 1981, 1984.

[7] Carl Göllner: Siebenbürgische Städte im Mittelalter. Bukarest, 1971.

[8] Néhány példa egyetlen város, Szászrégen történetéről: Alzner, Konrad: Erinnerungen an Sächsisch-Regen. Schwanenstadt, 1977; Czoppelt, Helmut: Die evangelische Kirche in Sächsisch-Regen. Ingolstadt, 1989; Uő: Die Geschichte der evangelischen Schulanstalten in Sächsisch-Regen. Ingolstadt, 1986; Uő: Zeittafel zur Geschichte von Sächsisch-Regen. Ingolstadt, 1980 Keller, Helmut: Reen und die Reener. Aufzeichnungen über eine Stadt in Nordsiebenbürgen. München, 1982; Sächsisch-Regen. Die Stadt am Berge. Lebensbilder aus der Vergangenheit einer kleinen Stadt in Siebenbürgen. Hrsg. Ernst H. Philippi, Wigant Weltzer, Bochum, 1991.

[9] Egyed Ákos: Falu, város, civilizáció. Tanulmányok a jobbágyfelszabadítás és a kapitalizmus történetéből Erdélyben 18481914. Bukarest, 1981.

[10] Csetri, Alexa, Imreh, Ştefan: Aspecte ale situaţiei şi dezvoltării oraşelor din Transilvania (1786–1848). Studia Universitatis BabeşBolyai. Series Historica. 1966. Fasc. 2.

[11] Jakó Zsigmond: Újabb adatok Dés város legrégibb kiváltságleveleinek kritikájához. Studia Historica. 1958. Fasc. 2. 3. sz. 35–66.

[12] Uő: Az otthon és művészete a XVI–XVII. századi Kolozsváron (Szempontok reneszánszkori művelődésünk kutatásához). In: Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Bukarest–Kolozsvár, 1957. 361–393.

[13] Szabó T. Attila: Kolozsvár települése a XIX. század végéig. Kolozsvár, 1946.

[14] Lásd Nagy B. Margit: Városrendezés Kolozsvárt és Máramarosszigeten a múlt század első felében. In Stílusok, művek, mesterek. Bukarest, 1977; Uő: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Művészettörténeti tanulmányok. Bukarest, 1970.

[15] Magyari, Andrei: Date privind lupta dintre nobilime şi orăşenimea din Odorhei la sfîrşitul secolului al XVIII-lea şi la începutul secolului al XIX-lea. In: Studii de istorie a naţionalităţii maghiare şi a înfrăţirii ei cu naţiunea română. Bucureşti, 1976. 103–117.

[16] Kovách Géza: A zilahi céhek története. Egy kisváros ipari fejlődése a céhek felbomlásáig. Bukarest, 1958.

[17] Kovách Géza, Binder Pál (kiad.): A céhes élet Erdélyben. Bukarest, 1981.

[18] Lásd például Székely Zoltán: Sepsiszentgyörgy története a középkor végéig. Sepsiszentgyörgy, 1948.

[19] S. Goldenberg: Clujul în sec. XVI. Bucureşti, 1958.

[20] Drăguţ, Vasile: Cetatea Sighişoarei. Bucureşti, 1968.

[21] 1850 Clujul istorico-artistic. Cluj, 1974.

[22] Sabău, Nicolae: Gherla. Aspecte istorico-artistice ale dezvoltării oraşului. Revista muzeelor şi monumentelor. Tom 15 (1984) nr. 1. 18–27.

[23] Heitel, Radu: Principalele rezultate ale cercetărilor arheologice efectuate la Alba Iulia (1968-1976). In Documente noi descoperite şi informaţii arheologice. Bucureşti, 1977, 33–35; Rusu, Adrian Andrei: Les premieres fortifications médiévales d’Oradea. In 900 Years from Saint Ladislas Deadth. Oradea, 1996. 12–17.

[24] Ezek közül néhányat sorolunk fel: Pascu, Ştefan (red.): Istoria Clujului. Cluj, 1974; Pascu, Ştefan, Zahiu, Ioan, Ţintă, Aurel: Timişoara 700. Pagini din trecut şi de azi. Timişoara, 1969; Trandafir, Marian (coord.): Alba Iulia 2000. Alba Iulia, 1975 Aradul. Permanenţă în istoria patriei. Arad, 1978; Iliescu, Ion, Istrate, Tiberiu: Orăştie 750 de ani. 1224-1974. Deva, 1974; Boca, Mitrofan (coord.): Monografia oraşului Baia Mare. I. Baia Mare, 1973.

[25] A hírlevél Informaţii privind istoria oraşelor címmel jelenik meg; egymást váltó szerkesztői 1992 után: Paul Niedermaier, Pál Judit, Marian Ţiplic és Dan Dumitru Iacob.

[26] A kézirat leadásakor érvényes állapotra utal a szerző. (A szerkesztő)

[27] Renate Möhlenkamp: Die Entstehung und Entwicklung der mittelalterlichen moldauischen Städte bis Ende des 16. Jahrhunderts. In: Historia Urbana. 1993/2, 1994/1,2, 1995/1-2.

[28] A kézirat leadásakor érvényes állapotra utal a szerző. (A szerkesztő)

[29] Ezek közül a jelentősebbek: Hügel, Peter, Hurezan, Pascu, Barbu, Mircea (red.): Arad. Monografia oraşului de la începuturi până la 1989. Arad, 1999; Borcea, Liviu, Gorun, Gheorghe (coord.): Istoria Oraşului Oradea. Oradea, 1998.

[30] Maja Philippi: Kronstadt. Bukarest, 1996.

[31] Gernot Nussbächer (Hrsg.): Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt. IX. Zunfturkunden, 1420–1580. Kronstadt, 1998.

[32] Konrad G. Gündisch: Das Patriziat siebenbürgischer Städte im Mittelalter. Köln–Weimar–Wien, 1993, Böhlau Verlag.

[33] Paul Niedermaier: Der mittelalterliche Städtebau in Siebenbürgen, im Banat und im Kreischgebiet. Teil I. Die Entwicklung vom Anbeginn bis 1241. Arbeitskreis für Siebenbürgische Landeskunde. Heidelberg, 1996.

[34] Erre példa: Anghel, Gheorghe: Despre evoluţia teritorială a oraşului antic, medieval şi modern Alba Iulia. Apulum. Tom 31 (1994) 283–302

[35] Magyaroszági szerzők szintén érintették részben az erdélyi városok történetét is, de erre most nem térünk ki.

[36] Egyed Ákos: A korszerűsödő és hagyományörző Erdély. I–II. Csíkszereda, 1997.

[37] Benkő Elek, Demeter István, Székely Attila: Középkori mezőváros a Székelyföldön. Erdélyi Tudományos Füzetek 223. Kolozsvár, 1997.

[38] Pál-Antal Sándor, Szabó Miklós (szerk.): A Maros megyei magyarság történetéből. Marosvásárhely, 1997.

[39] Uő: Marosvásárhely történetéből. Marosvásárhely, 1999.

[40] Tonk Sándor: A marosvásárhelyi református kollégium diáksága 1653–1848. Szeged, 1994.

[41] Pál-Antal Sándor: A marosvásárhelyi utcák, közök és terek történeti névtára. Marosvásárhely, 1997.

[42] Vigh Károly: Marosvásárhelyi helynevek és földrajzi közszavak. Csíkszereda, 1996.

[43] Hermann Gusztáv: Székelyudvarhely művelődéstörténete. Bukarest, 1993.

[44] Fleisz János: Város, kinek nem látni mását. Nagyvárad a dualizmus korában. Nagyvárad, 1997.

[45] Pál Judit: Procesul de urbanizare în scaunele secuieşti în secolul al XIX-lea. Cluj-Napoca, 1999.

[46] Pap Ferenc: Kolozsvári harmincadjegyzékek (1599–1637). Bukarest, Kolozsvár, 2000 Kovács András: Gyulafehérvár város jegyzőkönyvei. Kolozsvár, 1998; Wolf Rudolf: Torda város tanácsi jegyzőkönyve 1603–1678. Kolozsvár, 1993.

[47] Bálint József, Pataki József: Kolozsvári emlékírók 1603–1720. Bukarest, 1990.

[48] Tivai Nagy Imre: Emlékezés a régi csíkiakról. Csíkszereda, 1996; Nagy András: Városkép és ami hozzá tartozik. Csíkszereda, 1997.

[49] Jeney György: Egy szatmári czívis emlékiratai. Korrajz Szatmár-Németi város múltjából 1790–1820. (Szatmári Füzetek, 8). Szatmárnémeti, 1999.

[50] Emlékkönyv a Kézdivásárhelyi Múzeum 25. évfordulójára. Sepsiszentgyörgy, 1997.

[51] Sonkoly Gábor: Erdély városai a XVIII–XIX. században. Budapest, 2001. A megjelenési év ellenére terjesztésre csak 2002-ben került.

[52] Pál Judit – Fleisz János (szerk.): Erdélyi várostörténeti tanulmányok. Csíkszereda, 2001.

[53] Gyáni Gábor: A középosztály és a polgárság múltja, különös tekintettel a dualizmus kori Erdélyre. In: uo. 157–177.