Cikkek

G. Sándor Mária: A középkori Pécs topográfiája

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Pécs szerepe a Mohács előtti Magyarországon

Tanulmányok Pécs történetéből 9.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2001.

ISSN 1219 4077

Szerkesztette: Font Márta

197–208. pp.


G. Sándor Mária

A középkori Pécs topográfiája


The topography of medieval Pécs

Die Topographie des mittelalterlichen Pécs





Pécs a római-[1] és középkorban a Dunántúl egyik legjelentősebb városa volt.

A város településtörténetének igen jelentős római előzményei[2] voltak. Az egykori Sopianae és a középkori Quinque ecclesiae területe azonban csak részben fedték egymást. (1. kép) Olyan topográfiai kontinuitás azonban mint Sopronban megfigyelhető volt, itt nincs.

A pécsi püspökvár Sopianae ókeresztény temetőjének északnyugati sarkára települt. Az ókeresztény temetőkápolnák egy része, a középkori püspökvár területén található.

A 11. században 1009-ben Pécsett Szent István püspökséget alapít. A 11-13. századi településmagot[3] a püspökvár – benne a Szt. Péter tiszteletére épült székesegyház – és a hozzátartozó épületek jelentették. Míg eddig a püspökvár 12. századi épületeiből csak a székesegyházat ismertük, addig a püspökvár további románkori épületeire csak az oklevelek alapján, illetve a Képest Krónika egyik elbeszéléséből következtethetünk. A krónika kiemeli a székesegyház 1067-es égésével kapcsolatban,[4] hogy a vele összekapcsolt paloták és egyéb épületek egyszerre lángba borultak.

A székesegyházon kívül az oklevelek a 13. században – 1217-ben – említették először Keresztelő Szent János[5] kápolnáját a várban.

A középkor folyamán az épületet többször átépítik, de az fennmarad a török hódoltság végéig.

A kápolnát[6] Haüy francia hadmérnök 1687-es (2. kép) és Hermanng[7] 1754-es térképe jelzi. Az épület kutatása során a 18. századi udvarmesteri ház tengelyével megegyezően egy keskeny románkori kápolna került elő, mely első és második építési korszakában félköríves szentélyzáródású volt. A gótikus szentély maradványa jórészt elpusztult. Az ásatás során előkerült íves záródású szentély arra enged következtetni, hogy a kápolna építésének ideje megegyezik a kisprépostság 1217. évi első említésével.[8] A gótikus átépítés viszont feltételezhetően a püspökvár 14. század második felében történő nagyarányú építkezéseivel hozható összefüggésbe. A püspökvár románkori topográfiája szempontjából igen nagy jelentőséggel bír, hogy az ott több éve folyó ásatások meghatározták a románkori püspöki[9] palota helyét.

A székesegyháztól északra húzódó területen a középkori egyetem épületétől északra és nyugatra, valamint keleti irányban egy nagyobb románkori épületegyütteshez tartozó, falmaradvány került elő az ásatás során. Ezek a falmaradványok, valamint az itt talált finoman faragott románkori oszlopfő a 12. századból arra engednek következtetni, hogy e helyen állhatott a korábbi 11-13. századi püspöki palota.

A tatárjárás után egyházi kővár épült Pécsett, amelynek célja a székesegyház, a püspöki palota, valamint az ezekhez tartozó épületek védelmének biztosítása. A jelenlegi kutatások során a 13. századi várfalnak[10] jelentős összefüggő részlete került elő az északi külső várfal keleti végén, valamint feltártuk annak maradványát a keleti várfal estében is.

Egyértelműen megállapítható volt, hogy ez a korai várfal minden védmű nélküli egyszerű köritőfal, amelynek sarkai derékszögben csatlakoztak egymáshoz. A városba vezető kapuja feltételezhetően délről nyílott, de erre vonatkozóan támpontunk nincs. Az Árpád-kori négyszög alaprajzú várat később a délnyugati és délkeleti sarkán négyszögletes toronnyal erősítik meg. Feltételezhetően ennek a 13. századi várnak, illetve védelmi rendszernek maradványai kerültek elő a Barbakán ún. „nyaktagja” alatti részben.

A püspökvár a csaknem szabályos négyszög alaprajzú város északnyugati sarkán helyezkedik el.[11] Nagyon jellegzetes a püspökvár és a város elhelyezkedésének ez a viszonya. A várnak az egész erődített település sarkába való beilleszkedése a történeti fejlődés következménye, amely más hasonló esetben is megismétlődik,[12] (Győr, Kőszeg, Gyulafehérvár) és a szabályos városalaprajz egy sajátos fajtáját hozza létre.

A várost legkorábban a 13. században a tatárjárást követően kőfallal veszik körül, amely a várnak északkeleti és délnyugati sarkához csatlakozik.

Az így bezárt négyszöget egy észak-déli és egy kelet-nyugati főút szeli át, amely a város kapuihoz vezetett.[13]

A két főút metszéspontjában kialakult a város főtere, amely a mai Széchenyi tér.[14] Itt volt a város középkori plébániatemploma a Szt. Bertalan templom. A település meglétére utal, hogy már a tatárjárás előtt állt itt plébániatemplom. A templom alapítása Bertalan pécsi püspökkel hozható kapcsolatba, aki 1219-1252 között volt pécsi püspök. Az első templom egyhajós egyenes szentélyzáródású volt.

A korábbi kutatások tisztázták a templom építési korszakait.[15] A várost átszelő két főútvonal találkozásánál már ekkor kialakult a város központja.

A 13. században kezdődik meg a szerzetesrendek letelepedése a városba. A város nyugati végében, a Szigeti kapunál telepednek meg a ferencesek, akiknek első említése 1280-ból származik.[16] Sajnos a ferences templom és kolostor 13. századi épületének maradványairól semmi ismeretünk nincsen. Templomuk és kolostoruk e helyen van, amely a barokk-korban feltételezhetően a középkori maradványok felhasználásával épült ujjá.

A város délkeleti részébe, közel a keleti városfalhoz települt a Domonkos rend kolostora és temploma. Első okleveles említését 1238-ból ismerjük. Pontos helyét a néhány éve végzett ásatások azonosították a Munkácsy u. 8. számú ház telkén.[17] A feltárás során azonban 13. századi részletek nem kerültek elő.

Az írott források a Bencés rend kolostorának és templomának alapítási idejét 1076-ra teszik. A helytörténeti kutatás helyét a város déli részébe helyezi a Siklósi kapu közelébe. A Citrom utca 16-18. számú házban látható középkori maradványok azonban későbbiek.[18]

A város északi részén – a Vaskaputól a várig terjedő szakaszon – volt a Káptalan sor,[19] ahol a főpapok házai állottak. Főleg az utca É-i oldalán jelentősebb régészeti kutatásra kerülhetett sor, azonban románkori épület maradványok nem kerültek elő, a déli oldalon végzett leletmentések során sem. Ez arra enged következtetni, hogy még ekkor a főpapok a püspökvár területén „domklosterben” laktak. Ennek helyét azonban nem ismerjük.

Jelentős változásokat hoz a 14. század a vár és város szerkezetében, illetve topográfiájában.

A 14. század folyamán a püspökvárban végbemenő átrendeződés során a volt románkori palota köveinek egy részét az 1355-ben alapított Aranyos Mária kápolna építése során másodlagosan beépítik, amint az falainak vizsgálata során kiderült. Így ennek építését a 14. század derekára tehetjük.

A 14. században[20] a püspöki palotát a székesegyháztól nyugatra, illetve délnyugatra helyezték át. A palota déli homlokzata a belső várfalon ül, padlásterében ma is „in situ” meglévő boltozati bordarészlet látható. Ez annak a gótikus zárterkélynek a maradványa, amely a palota délkeleti saroktornyának emeletéről nyílott és a városra nézett. Jelenlegi ismereteink alapján a gótikus építkezések egyes korszakait szétválasztani nem tudjuk.

A fallal és ebben az időben már bástyákkal megerősített várban közvetlen a székesegyház mögötti területen az oklevelekből már korábban ismert Aranyos Mária kápolna van,[21] amelyet Poroszlói, Neszmélyi Miklós püspök 1355-ben alapított. Helyét és alaprajzát a ásatások határozták meg. Az épület egyhajós, keletelt szentélye a nyolcszög három oldalával záródik, déli és északi oldalához mellékkápolnák csatlakoznak. Az északi kápolnasorhoz a keleti oldalon csatlakozik a sekrestye. Bejárata a nyugati oldalon volt. Mint az ásatás során kitűnt és az oklevelekből is ismert volt, a kápolnát temetkezőhelyül is használták a középkorban. A két legjelentősebb sír volt az alapító Miklós püspök sírhelye az oltár alapozása mellett, a másik pedig a hajóban egy szabadon álló és a kiemelt helyen levő falazott sír, amely az egyetemalapító Vilmos püspöké volt. A hajóban lévő szabadon álló sírból került elő a magyar gótikus szobrászat egyik igen jelentős együttese, amely a 14. században készült.[22] A kőfaragvány lelet építészeti töredékei lehetővé teszik a kápolnabelső architektúrájának elméleti rekonstrukcióját, valamint Vilmos püspök síremlékének rekonstrukcióját. A szoborlelet kora 1355-1374 közé tehető, Miklós és Vilmos püspökök korára. A kápolna az egyetem alapítását követően egyetemi kápolnaként is szolgált.

Az Aranyos Mária kápolna közvetlen közelében, a belső várfaltól délre tárta fel az ásatás az 1367-ben[23] alapított első magyar egyetem épületének maradványait. Alapítója Anjou Nagy Lajos király, javadalmazója és fenntartója Vilmos pécsi püspök volt.

A románkori épület elbontása, valamint a romok részbeni feltöltésével kialakított teraszon épült fel a már korábban említett Aranyos Mária kápolna, míg a terület keleti felében lévő romokat elbontva, annak helyén építik fel az egyetem épületét, amelynek nyugati fala részben románkori alapok felhasználásával készült.

Minthogy ez utóbbi két épület elhelyezésére a püspökvárban az említett északi romterületen kívül más hely már nem állott rendelkezésre, ezért választja Miklós, valamint Vilmos püspök a 14. század közepétől fogva e területet reprezentatív célokat szolgáló, általuk alapított épületek helyéül.

Az egyetem eredetileg egyemeletes épülete a székesegyháztól északra – attól függetlenül álló – hosszanti tengelyével kelet-nyugati irányban elhelyezkedő épület volt. Főhomlokzata a székesegyházra nézett és bejárata ugyancsak a déli homlokzat középtengelyében nyílott. Az épület hossza csaknem 35 méter és az mintegy 10 m széles tömbként helyezkedik el a belső várfal és a székesegyház között. Földszintjén egy 19 m hosszú nagyterem a „magna aula” helyezkedik el, amelyhez északról, az épület teljes hosszában húzódó több mint 3 méter szélességű folyosó csatlakozik. A nagyterem keleti és nyugati végéhez egy-egy kisebb terem csatlakozik.

Az egyetem épületének északi homlokzati falát az 1664. évi Zrínyi Miklós-féle téli hadjárat során berobbantják, amelynek következtében az a folyosóba rogyott be. Ez a robbanás pusztította el magát az épületet is. Romjait azután a törökök feltöltötték, ilymódon annak helyén ágyúpadot kialakítva.

A feltárt épületnek az 1367-ben alapított első magyar egyetem épületével való azonosítását,[24] nemcsak az épület alaprajzi elrendezése és az előkerült „in situ” műformák stíluskritikai elemzésére, valamint Evlia Cselebi tudósítására alapítjuk, hanem ezt támasztja alá az ásatások során a „magna aulában” a török kori szint alól előkerült címerkő is. A 14. századra keltezhető címerkő mindenképpen az egyetemmel és az egyetemet alapító Vilmos püspökkel, hozható kapcsolatba.

Az egyetemtörténeti kutatás már korábban is a püspökvárba helyezte az egyetem épületét, de annak pontos helyét és alaprajzi elrendezését azonban csak a régészeti feltárással sikerült tisztázni.

A várbeli Keresztelő Szt. János társaskáptalan kápolnájának gótikus bővítése is erre a korszakra tehető.

A püspökvárban a 14. század folyamán végbement átrendeződéssel kapcsolatos nagyarányú építkezések természetszerűleg kiterjedtek a vár védelmi rendszerére is. Ennek során a korábban csak egyszerű köritőfallal erődített várat és várost újabb védművekkel – bástyákkal – erősítették meg. Ekkor épültek a vár nyugati és északi részén az eredetileg kulcslyukalakú lőréses négyszögű bástyatornyok, valamint  vár északnyugati sarkát védő félkörös – a későbbiek során ötszögűvé átépített – sarokbástya. Minden valószínűség szerint ekkor épült ugyancsak a vár déli kaputornya is. Ezt a tornyot építteti át Ernuszt Zsigmond akinek 1498-as évszámmal jelzett címerköve díszítette azt. A 15. század végén ugyancsak Ernuszt Zsigmond püspök építtette a vár DNY-i barbakánját az ahhoz csatlakozó nyaktaggal. Bizonyára a DK-i kisebb barbakán is ebben az időben épült.

A város védelmének megerősítése céljából annak falait ugyancsak egymástól szabálytalan térközökben elhelyezkedő félkörös bástyákkal erősítik meg, melyek jó része ma is áll. A városfalak megerősítésével egyidejűleg kerülhetett sor a város kaputornyainak átépítésére. A városfalat a négy világtáj irányában áttörő kapuk: délen a Siklósi kapu, nyugaton a Szigeti kapu, keleten a Budai kapu volt.

A fallal övezett városon belül a 14-15. században ugyancsak jelentős építkezésre került sor. Lényegében ekkor alakul ki a törökkor folyamán is megőrzött városszerkezet.[25]

A káptalansoron, a mai Káptalan utcában az északi oldalon álló két, egyemeletes gótikus épületről, valamint egy romépület feltárt maradványáról kell említést tenni.

Az egyik a Káptalan u. 2. sz. épület, amelynek kutatása során jelentős gótikus maradványok kerültek elő. Egy 1324-ből származó oklevél alapján Petrovich Ede[26] az épületet a nagypréposti kúriával azonosította. Haüy 1687. évi térképe csak az utca vonalát jelöli, míg egy Pécs nyugati felét ábrázoló 1690 körüli tollrajz a romos épületek látképét nyújtja.

Az épülettől nyugatra az utca síkjában folytatódó középkori épület falmaradványait tártuk fel, amelynek alaprajza az utca vonalára merőleges téglalap.

A második egyemeletes középkori épület a mai 4-es számú telken[27] van, de az az utcavonaltól északra esik. Az említett területre vonatkozó 1324-es oklevél adatait egybevetve az épület feltárt gótikus maradványaival, és azt együttesen értékelve, arra a megállapításra jutottunk, hogy az a várbeli Keresztelő Szt. János társaskáptalan kisprépostjának palotája volt. Az épületnek három középkori korszakát ismerjük. A 14. század első felében az utca vonalára merőleges téglalap alaprajzú egyemeletes oromzatos épület volt.

A 15. század első felében a téglalap alaprajzú épületet az északi oldalon egy arra merőleges traktussal bővítették. A palota északkeleti végében egy házikápolna volt, amely a 15. század második felében létesült.

A Káptalan utca déli beépítettségére a leletmentések nyújtanak támpontot, melyek közül a legjelentősebb az utca délkeleti sarkán megfigyelt nagyobb gótikus épület maradványa, ugyancsak északabbra szintén az utca vonalában előkerült falmaradvány, Kárpáti Gábor és Katona Győr Zsuzsa leletmentései.[28]

A város főterén álló Szt. Bertalan templomot is a 14. században bővítik, melynek során sokszög szentélyzáródású lesz, délkeleti oldalához tornyot építenek. A Széchenyi tértől DNY-ra a mai a Jókai tér már a középkor folyamán kialakult. Az utóbbi évek épületkutatása és ásatása erre vonatkozóan több adattal szolgál. A tér mai vonalában – annak É-i D-i és Ny-i oldalán álló házak jelentősebb középkori részleteket őriznek.

A Széchenyi teret a Káptalan utcával összekötő Szepessy utcában a K-i oldalon az egyik háznak gótikus kapukerete van.

Az utca DNY-i végében a leletmentés négy gótikus ház maradványát tárta fel. A Szepessy utcára merőleges Janus Pannonius utcában ugyancsak „in situ” gótikus kőkeret van.[29]

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Széchenyi tértől DK-re lévő Munkácsy utca É-i oldalán a kutatás egy ma is álló épület gótikus és reneszánsz részleteit tárta fel.[30] (Épületkutatás G. Sándor Mária, ásatás Kárpáti Gábor.)

Ezek az adatok nem egy rendszeres várostörténeti kutatás eredményei de ennek ellenére nagymértékben hozzájárulnak a város 14-15. századi szerkezetének megismeréséhez.

A város nyugati végében a 13. században megtelepedett ferencesek templomának gótikus szentélye került elő, a jelenlegi templom keleti homlokzata előtt. Sajnos a kolostorban kutatás nem volt így abban csak feltételezhetőek a középkori részletek.

A város déli végén már korábban említett bencés kolostor helye azonban 14. században sem bizonyított. Kétségtelen, hogy a Szt. Benedek egyházról 1332-ben és 1333-ban történik említés. Mindenesetre a Citrom utca 16-18 épületben látható falmaradványok a gótikus bordaindítással a 14. századra engednek következtetni.

Az utóbbi évek leletmentése a jelzett épület körül egy középkori templom körüli temetőfallal övezett cintermének és sirjainak egy részét tárta fel.

A város délkeleti részében már a 13. században megtelepült domonkosok kolostorának és templomának feltárása során a gótikus templomhajó és a szentély egy része került elő, valamint az udvar egy részlete.

A 14. században még néhány szerzetesrend települ a városban és feltételezhetően a városfalon kívül; ezeknek helyéről pontos ismereteink nincsenek, csak a korábbi kutatás vélelmezte. Így 1362-ben tűnik fel a szentlélekről nevezett apácakolostor, amely lehet, hogy a Szentlélek kápolnából fejlődött. Ez utóbbit 1333-1334-ben említi a pápai tizedjegyzék.

A karmeliták rendjét Pécsett Vilmos püspök telepítette le. Számukra 1372-ben adott engedélyt templom építésére. A korábbi helytörténeti kutatás azt a mai Budai külvárosba – a középkori Malomszeg – területére helyezi. Leletmentés során az Ágoston téri templomtól ÉK-re nem messze a templom szentélyétől került elő egy nagyméretű sokszög szentélyzáródású templom falainak maradványa. A templom még a 17. században is állott, amint azt Pécs 1664. évi kéziratos térképe is ábrázolja. A templom a középkori ágoston-rendiek temploma volt. Feltárását Kárpáti Gábor végezte.

Ugyancsak a keleti külvárosban van Pécs egyik ma is álló jelentős középkori temploma. A korábbi helyzettörténeti kutatás alapítását 1157-re teszi. Györffy György szerint ez az adat nem a pécsi Mindenszentek templomára vonatkozik.[31] Mindenesetre a templom sokszög szentélyzáródása, a déli mellékhajóban levő boltozott mező arra enged következtetni, hogy a templom a 14-15. században állt. Ezt bizonyítja az is, hogy a pápai tizedjegyzékben mint plébániatemplom szerepel 1333-ban.

A 16. század eleje a város életében virágzó korszak volt, amely annak építészetében is megnyilvánult. A század elején a várban reneszánsz stílusban épül az „Aedes Sathmariae” és ugyancsak Szatmári György püspök a püspöki palotát is e stílusban átépítteti.[32]

A városon belül a Káptalan utca 2. nagypréposti palota nagyarányú átépítésére is sor került.

A Munkácsy  utca 5-ben előkerült reneszánsz ajtó és ablakkeret maradványok ugyancsak egy korábbi gótikus épület reneszánsz átépítéséről tanúskodnak.

A keleti külvárostól északra – a mai Tettyén – ugyancsak Szathmári György püspök egy reneszánsz nyári palotát építtet. Mindezek a reneszánsz átalakítások azonban a városszerkezetét nem befolyásolták.

Röviden végigtekintve Pécs középkori topográfiájának fejlődését, végeredményként megállapíthatjuk, hogy a 14-15. század folyamán alakult ki annak a török hódoltság korát megérő utca és térhálózata. (3. kép) Ez a városszerkezet lényegében kisebb változásoktól eltekintve alapvetően a törökkorban sem változott jelentősebben. Haüy 1687-es térképe sajnos csak az utcák és terek által határolt tömböket jelöli, igy sajnos nem ismerjük a város házainak középkori telekosztását, mint azt a Budai vár esetében, ahol azt ugyancsak a Haüy által 1687-ben készült térkép jelzi azokat. Ennek ellenére tudjuk és – erre bizonyos tekintetben elbeszélő forrásokból is következtethetünk –, hogy a város laza beépítettségű volt, ahol az épületekhez belső kertek is tartoztak. Pécs házainak és telkeinek 1687-es összeírása – melyet elsőként Petrovich Ede publikált – bizonyos mértékben visszautalnak a törökkor előtti állapotokra.[33] Egyébként az elmúlt évtizedek épületrégészeti kutatásai egyes esetekben konkrét támpontot nyújtanak a telekosztásra, illetve az épület homlokzati hosszára vonatkozóan.

Az eddigi ismereteinket természetesen a későbbi kutatások mindenképpen kiegészítik és új adatokkal gazdagíthatják a város középkori topográfiáját.

1. A római város maradványai és kiterjedése a középkori és a mai Pécs területén

1. A római város maradványai és kiterjedése a középkori és a mai Pécs területén

2. Haüy 1687. évi helyszínrajza Pécsről

2. Haüy 1687. évi helyszínrajza Pécsről

3. Pécs középkori épületmaradványai a mai Belváros területén és a Budai külvárosban

3. Pécs középkori épületmaradványai a mai Belváros területén és a Budai külvárosban


Rövidítések, irodalom

DERCSÉNYI–POGÁNY–SZENTKIRÁLYI 1966

DERCSÉNYI D.– POGÁNY F. – SZENTKIRÁLYI Z.: Pécs város képei és műemlékei. Bp., 1966.

ENTZ 1958

ENTZ G.: A Káptalan utca 2-es számú ház történetéhez. Műemlékvédelem. Bp., 1958, 72–78.

FÜLEP 1984

FÜLEP, F.: Sopianae. The History of Pécs during the Roman Era. Archaeologia Hungarica 50. Bp.,  1984.

GERŐ 1999

GERŐ, Gy.: Das Befestigunssystem der Burg im Mittelalter und der Türkenzeit. In: Bischofsburg zu Pécs. ICOMOS Hefte des Deutschen Nationalkomitees XXII, Budapest-München., 1999. 48–60.

GOSZTONYI é.n.

GOSZTONYI Gy.: A várostemplom építéstörténete. Pécs, é.n.

GYÖRFFY 1987

GYÖRFFY Gy.: Az Árpádkori Magyarország történeti földrajza. Bp., 19873.

HAÜY 1687

HAÜY, Joseph de: Joseph de Haüy francia hadmérnök Pécsről készített helyszínrajza, 1687. Generallandes-archív VII/21. Karlsruhe.

HERMANNG 1754

HERMANNG pécsi várról készített térképe, 1754. Pécs, Káptalani Levéltár.

KÁRPÁTI-SZEKÉR 1994

KÁRPÁTI G. – SZEKÉR Gy.: A pécsi ferences és domonkos kolostorok kutatása. In: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon. Művészettörténet és Műemlékvédelem VII. Szerk.: Haris Andrea, Bp., 1994. 234–256.

KÉPES KRÓNIKA é.n.

A Képes Krónika latin eredetijének magyar fordítása Ford.: Bellus Ilona. Helikon, Bp.,  1987.

PETROVICH 1956

PETROVICH E.: Adatok a Pécs Káptalan utca 2. számú ház történetéhez. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1956, Pécs, 1956. 172–206.

PETROVICH 1969

PETROVICH E.: Pécs utcái és házai 1687-ben.  Baranyai Helytörténetírás 1969. Pécs, 1969. 193–218.

SÁNDOR1983

G. SÁNDOR M.: A Káptalan u. 4-es számú középkori épület Pécsett. Építés és Építészettudomány. Bp., 1983. 165–183.

SÁNDOR 1984

G. SÁNDOR M.: Reneszánsz Baranyában. Bp., 1984.

SÁNDOR 1997

SÁNDOR, M. G.: Die Lage und das Gebande der mittelalterlichen Universität von Pécs. In: Universitas Budensis 1395-1995. Ed.: L. Szögi, J. Varga, Bp., 1997. 61–67.

SÁNDOR 1994

G. SÁNDOR M.: A pécsi püspökvár a korai és késői középkorban. In: Művészettörténet-Műemlékvédelem. Bp., 1994. 143–155.

SÁNDOR 1996

SÁNDOR, M. G.: The town of Pécs in the middle ages. Acta Archeologica Scientiarum Hungaricae 48. Bp., 1996. 443–453.

SÁNDOR 1999a

SÁNDOR, M. G.: Die Bischofsburg zu Pécs – sedlung und Baugeschichte im Überblick. In: Die Bischofsburg zu Pécs. ICOMOS Hefte des Deutschen Nationalkomitees XXII, Budapest-München, 1999. 15–24.

SÁNDOR 1999b

SÁNDOR, M. G.: Die mittelalterlichen Gebäude und Gebäudereste der Bischofsburg zu Pécs. In: Die Bischofsburg zu Pécs. ICOMOS Hefte des Deutschen Nationalkomitees XXII, Budapest-München, 1999. 25–47.

SÁNDOR 1999c

SÁNDOR M. G.: Die Kapelle der goldenen Maria. In: Die Bischofsburg zu Pécs. ICOMOS Hefte des Deutschen Nationalkomitees XXII, Budapest-München, 1999. 31–35.

SÁNDOR 1999d

SÁNDOR, M. G.: Der romanische Bischofpalast. In: Die Bischofsburg zu Pécs. ICOMOS Hefte des Deutschen Nationalkomitees XXII, Budapest-München, 1999. 35–38.

SÁNDOR 1999e

SÁNDOR, M. G.: Das Gebäude des mittelalterlichen Universität. In: Die Bischofsburg zu Pécs. ICOMOS Hefte des Deutschen Nationalkomitee XXII, Budapest-München, 1999. 39–47.

SÁNDOR 1999f

SÁNDOR, M. G.: Die plastischen und architektonischen Fragmente der Marienkapelle. In: Die Bischofsburg zu Pécs. ICOMOS Hefte des Deutschen Nationalkomitees XXII, Budapest-München, 1999. 61–98.

SÁNDOR 2000

SÁNDOR, M. G.: Die Entwicklung der mittelalterlichen Stadtstruktur in Pécs. In: Mittelalterlichen Häuser und Strassen in Mitteleuropa. Hrsg. Von M. Font – M. Sándor. Varia Archeologica Hungarica IX, Redigit: Cs. Bálint. Budapest-Pécs, 2000. 203–212.

TÓTH 2001

TÓTH E.: Sopianae: a római város mint Pécs elődje. In: Pécs szerepe a Mohács előtti Magyarországon. Szerk.: Font Márta. Tanulmányok Pécs történetéből 9., Pécs Története Alapítvány. Pécs, 2001. 27–42.

Jegyzetek


[1] FÜLEP 1984 összefoglalóan.

[2] TÓTH 2001.

[3] GYÖRFFY 1987. 356–362

[4] KÉPES KRÓNIKA (én.) 28.

[5] SÁNDOR 1994. 144–145.

[6] HAÜY 1687.

[7] HERMANNG 1754.

[8] SÁNDOR 1999b. 29–30.

[9] SÁNDOR 1999d.  35–38., 21., 24., 26. kép.

[10]  GERŐ 1999. 49.

[11] SÁNDOR 1999a. 16

[12] SÁNDOR 2000. 204.

[13] DERCSÉNYI–POGÁNY–SZENTKIRÁLYI 1966. 212–217.

[14] SÁNDOR 1996. 451–452., 445.

[15] GOSZTONYI é.n. 11–23.

[16] KÁRPÁTI–SZEKÉR 1994. 238–240.; SÁNDOR 1996. 450–451.

[17] KÁRPÁTI–SZEKÉR 1994. 241–248.; SÁNDOR 1996. 451–452.

[18] KÁRPÁTI–SZEKÉR 1994. 235–236.; SÁNDOR 1996. 448.

[19] SÁNDOR 2000. 206. Ld.: a korábbi szakirodalmat.

[20] SÁNDOR 1999b. 27–29.

[21] SÁNDOR 1999c. 31–34., 149.

[22] SÁNDOR 1999f. 61–98., 144–147.

[23] SÁNDOR 1997. 61–67.

[24] SÁNDOR 1999b. 38–47.

[25] SÁNDOR 2000. 208.

[26] PETROVICH 1956. 31.; ENTZ 1958. 72–78.

[27] SÁNDOR 1983. 165–183.

[28] SÁNDOR 1996. 447.

[29] SÁNDOR 1996. 452.

[30] SÁNDOR 1984. 27–32.

[31] GYÖRFFY 1987. 362–367.; SÁNDOR 2000. 207.

[32] SÁNDOR 1984. 24–25.

[33] PETROVICH 1969. 193–218.