Cikkek

Farkas Szilveszter: A biztos(ított) múlt (A magánbiztosítás-ügy történeti forrásairól)

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 19.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2007.

ISSN 1219 4077

ISBN 978-963-87277-1-8

Szerkesztette: Kaposi Zoltán és Pilkhoffer Mónika

393–407. p.


Farkas Szilveszter


A biztos(ított) múlt

(A magánbiztosítás-ügy történeti forrásairól)


Die (ver)sicher(t)e Vergangenheit (Über die historischen Quellen des Privatversicherungswesens)

The Secure(d) Past. (About the Historical Sources of the Private Insurance Case)




Bevezetés

A tanulmány szeretné felhívni a figyelmet a magyarországi magánbiztosítás-ügy gazdaság- és társadalomtörténeti kutatásának fontosságára. Átfogó biztosítástörténeti kutatások talán sohasem voltak hazánkban. A legtöbb információt a két világháború közötti időben gyűjtötték össze a Generali Biztosító centenáriumi kötete számára. A későbbi történeti összefoglalók egyrészt erre a forrásra építettek, másrészt az összesíthető statisztikákból vontak le következtetéseket. Pedig a magyarországi magánbiztosítás-ügy gazdaság- és társadalomtörténete a könyvekben sorakozó számoknál jóval összetettebb és érdekesebb. Jelen tanulmányban megkíséreltem összegyűjteni és rendszerezni azokat a forrásokat, információkat, amelyek hozzájárulhatnak a magánbiztosítás-ügy történetének feltárásához a 19. század első felétől a második világháború végéig tartó időszakban.

1. Magán és biztosítás

A biztosítás szó hallatán legtöbben arra a társadalmilag szervezett formára gondolnak, amely a 19. század második felében alakult ki hathatós állami támogatással, vagyis a társadalom-biztosításra. A természeti, gazdasági veszélyeknek kitett közösségek igen korán kifejlesztették azokat a védekező mechanizmusokat, amelyekkel igyekeztek védeni a közösség tagjait a bekövetkezett veszélyek hatásaitól. Ezek a mechanizmusok, a felosztó-kirovó rendszerű „biztosításszerű” tevékenységek már az ókorban megjelentek a kereskedő közösségekben és az azonos foglalkozású emberek közösségeiben. A középkorban is működtek felosztó-kirovó rendszerű biztosítási intézmények a városokban (pl. tűzpénztárak), és a kereskedelemi kapcsolatok a szerződésen alapuló biztosítási formákat is létrehozták.

A modern biztosításügy kialakulását két fontos tényező segítette. Az egyik a valószínűség-számítás és a politikai számtan (statisztika) kialakulása és gyakorlati alkalmazása. A másik a biztosítás üzleti vállalkozásként történő működtetése, amely az első tényezőre építette gazdálkodását, a biztosítási díj matematika-statisztika alapú kalkulációjára, a korábbi felosztó-kirovó elvű megállapítás helyett.

A 17-18. századtól a hagyományos biztosításszerű formákat felváltották a magánjogi szerződések, az alapvetően önkéntesen kötött biztosítások. Kialakultak azok a fő magánbiztosítási ágak, amelyek üzleti vállalkozási formában megfelelő eredményességgel művelhetők: vagyonbiztosítás (kezdetben a tűzkárbiztosítás volt a legjelentősebb ágazat) és az életbiztosítás.

A természetes és jogi személyek által kötött biztosítási szerződések a szerződő felek kötelezettségeit rögzítették: biztosítási díj fizetése fejében a szerződésben rögzített biztosítási események bekövetkezése esetén a biztosító szolgáltatása.

A modern biztosítás átalakította a biztosítás intézményeit, a korábbi felosztó-kirovó intézmények olyan egyesületekké alakultak, amelyek alkalmazni kényszerültek a biztosítástechnika új módszereit, és létrejöttek a profitorientált (részvény)társaságok.

Magyarországon a 19. század elején kezdődött a „biztosítás” átalakulása, 1807-ben rév-komáromi kereskedők létrehozták az első részvénytársasági formában működő hajózási biztosítót, a „Császári és Királyi Rév-komáromi hajózást Bátorságosító Társaság”-ot. A következő állomása az átalakulásnak a külföldi biztosítótársaságok megjelenése volt, az 1830-as évek elején megkezdte működését a „Trieszti” biztosító, mai nevén Generali Biztosító.

2. A biztosítástörténet-írás helyzete

A magán biztosítás iránt érdeklődő sajnos nem talál átfogó és korszerű monografikus jellegű könyvet a magyarországi biztosításügy történetéről. Igaz, hogy a magánbiztosítás nem volt meghatározó ágazat a gazdaságban (napjainkban a magyarországi GDP 3%-át jelenti a biztosítási ágazat), mégis jelentős szerepet játszott az egyének és vállalkozások életében. Fontos lenne tudni, miért és hogyan kötöttek biztosítást vagy éppen miért nem? Hogyan működtek a biztosítók? Kik voltak a biztosítók munkatársai, az üzletkötők, a vezetők? A biztosítási ágazat specialitásait leszámítva ugyanazokat a kérdéseket tehetjük fel, mint más nemzetgazdasági ágazat gazdaság- és társadalomtörténetét kutatva.

Alaposan átolvasva a biztosításügy történetével foglalkozó szakirodalmat, a biztosítástörténet-írás három korszak rajzolódik ki. Az első korszak a második világháború előtti időszak, amikor is a hagyományokkal rendelkező biztosítótársaságok díszes évkönyvekben örökítették meg tevékenységüket. A második időszak az 1970-es évek, amikor a korabeli magyar biztosítástudomány kötelező jelleggel emlékezett meg a biztosítás történetéről. Ezek a munkák a két világháború közötti időszakban publikált könyveket, tanulmányokat használta fel, módszeres kutatás, elemzés nem folyt. A harmadik időszak az 1990-es évek második felében kezdődött, amikor a magyar biztosítási ágazat átalakulása befejeződött, megerősödött a szakmai képzés, és a kutatói érdeklődés[1] felfedezte ezt a területet. Az utóbbi időben megszaporodó biztosítástörténeti előadásokban elhangzó és publikációkban megjelenő új kutatási eredmények remélhetőleg egyszer átfogó magyarországi biztosítástörténeti kötetté válhatnak.

3. A magyarországi biztosítástörténet forrásairól

A múltbéli biztosítás megértéséhez szükségünk van forrásokra, adatokra és elemzési módszerekre. A gazdaság- és társadalomtörténet kutatási módszerei (kvantitatív és kvalitatív technikák) eredményesen alkalmazhatók a biztosítástörténet kutatásában azzal a megszorítással, hogy a biztosítási üzem néhány specialitását nem árt ismerni, például a vállalati működés értékelésekor a biztosítástechnikai tartalékok szerepét, a viszontbiztosítási tevékenység értékelését, a kárhányad mutatók jelentőségét, a szerződések tartalmát.

Természetesen az alább ismertetésre kerülő források felsorolása nem lehet teljes, és a csoportosítás is önkényesnek tűnhet, mégis talán sikerül bemutatni a források sokszínűségét, és néhány kutatási eredmény felvillantásával rámutathatunk a források értékére.

3.1. „Ágazati” források a magánbiztosítás egészére vonatkozóan

„Ágazati” forrásként jelölöm azokat a kiadványokat, amelyeket országos hatáskörű szervezetek adatgyűjtéseit tartalmazzák, ezek közül legjelentősebbek a hivatalos statisztikai kiadványok. Ezen kiadványok adatait az 1970-es években felhasználták, egyszerű leírásaként a biztosításügy fejlődésére.

Az üzleti világ kiadványai közül legjelentősebb a Magyar Compass, amely igen gazdag a biztosítási ágazatra vonatkozó adatokban, pl. közli a vezérügynökségeket és a képviseleteket az országban. Ismerünk olyan kutatást, amely a Compass adataira építve a pénzügyi-biztosítási rendszer területi rendszerének elemzésével foglalkozik. Halász Imre kutatásaitól várhatjuk a biztosítási rendszer területi feltárását, annak bemutatását például, hogy Pécs milyen szerepet játszott Magyarország biztosítási rendszerében.

3.2. A biztosítótársaságok iratai, kiadványai

Jelentős vállalkozástörténeti munkák születhettek volna korábban, ha a magyarországi biztosítók iratanyagai elérhetőek lennének levéltárainkban. Sajnos a biztosításüzemi iratok nagy része megsemmisült illetve csak külföldön érhető el.

A biztosítótársaságok által megjelentetett anyagok közül jelentős források az évkönyvek és a nagyobb példányszámban nyomtatott vállalati kiadványok. Nézzünk két példát ezekre!

Az évkönyvek: az Első Magyar Általános Biztosító Társaság és a Generali jubileumi kiadványai

1    Első Magyar Általános Biztosító Társaság 1857-1907 (Pallas, Budapest, 1908) 178 oldal + 10 oldal statisztikai táblázat.

Érdekes korszakolást olvashatunk a kiadványban, amely a társasági időszámítást rögzíti:

·       1857 – 1867 (10 év és a kapóra jött kiegyezés)

·       1867 – 1882 (15 év és a negyedszázados évforduló)

·       1882 – 1897 („újabb” 15 év)

·       1897 – 1907 (10 év és félévszázados jubileum)

Az emlékkönyv alapszerkezete a következő: az egyes „üzletévek” bemutatása, milyen események befolyásolták a társaság működését, a vezetők megnyilatkozásai, személyzeti hírek.

Az első – különösen hangsúlyos – rész: az alapítás, a szervezés, a működés megkezdése, az első mérleg. Legtanulságosabb rész ez az első 70 oldal, ami mai gazdaságtudományi fogalmaink szerint leginkább az EMÁBIT marketing stratégiának tekinthető.

2     A következő fontos biztosítástörténeti forrás egy jubileumi kiadvány: a Triesti Általános Biztosító Társulat (Assicurazioni Generali) és a biztosítási intézmény 100 éves története Magyarországon. A Triesti Általános Biztosító Társulat kiadása, Budapest, [1931] 273 oldal + névmutató (működő és megszűnt biztosítók felsorolása, személyek, intézmények, vállalatok) + forrásmunkák + igen szép illusztrációk (eredeti iratok fotói).

A könyv szerkezete:

·         A biztosítási intézmény történetének rövid ismertetése a Generali alapítása előtt

·         Történelmi adatok – a Generali alapításától kezdve évtizedenként (a Generali és a biztosítási piac helyzetének ismertetése)

·         Két érdekesség a könyvből:

·         „Irodalmi pályázat a Révkomáromi 100. évfordulójára”(!) (1908. január 22.)

·         A konkurencia tárgyilagos megítélése, kimagasló személyiségek elismerése (pl. Lévay Henrik érdemeinek méltatása a magyar biztosításügy fejlesztése terén).

 

„Szigorúan bizalmas” – Jegyzőkönyv a Gazdák Biztosító 1930. november 17-én tartott főnöki értekezletéről[2]

A főnöki értekezleten jelen voltak: az elnök, a vezérigazgató, a központ és a főügynökségek vezetői. Az elnöki beszámolót követően a biztosító működését érintő üzletszerzési és adminisztrációs témákról hallgattak és vitattak meg beszámolókat a résztvevők. Összesen 16 szakmai témát vitattak meg.

·      A főügynökségek adminisztrációs munkálatainak beosztása különös tekintettel az üzletszerzési ténykedésre.

·      A díjbehajtásról általában, különös tekintettel a halasztásokra és perlésekre, valamint a megindítandó peres eljárások előtti teendőkről.

·      Az életüzlet-szerzésről és ezzel kapcsolatos kérdésekről – a legtöbb hozzászólás.

·      Az összes ágazatbeli általános szerzési, szervezési és egyéb külszolgálati ténykedések összhangba hozatala, különös tekintettel a kiküldöttek tervszerű foglalkoztatására és a kiküldetési, valamint általában az üzletviteli költségek ésszerű takarékosságára.

·      Észleletek a havi elszámolások körüli munkálatoknál.

·      Tapasztalatok a perlésre feladott tételek körüli eljárásokról.

·      A hivatalos levelezés feldolgozásáról.

·      Tapasztalatok az útitervek alapján való utazások bevezetésének időpontjától kezdve a régi koronás stb. biztosítások átdolgozása tekintetében.

·      A viszontbiztosításról és ezzel kapcsolatos kérdésekről.

·      A kárbejelentés, kárrendezés és ezzel kapcsolatos kérdésekről.

·      A baleset és szavatossági üzletágról.

·      A jégbiztosítási üzletről.

·      A gyári- és géptörés-biztosításokról, különös tekintettel a jelenlegi gazdasági helyzetre.

·      Az értékszállítmány és szállítmánybiztosítói üzletről.

·      A betörésbiztosításról.

·      Az üvegbiztosításról.

Az egyes témák a jegyzőkönyv tanúsága szerint különböző fontosságúak lehettek. Szakmailag nagyon érdekesek a témák, külön előadás vagy tanulmány témája lehetne mindegyik. Most csak kettőt emelek ki. Az egyik az elnöklő vezérigazgató bevezetője, a másik az üzletszerzéssel foglalkozó beszámoló, amelyet a jegyzőkönyv szerint a legtöbb hozzászólás követett.

A vezérigazgató bevezetőjében szólt a vállalaton belüli munkamegosztás és együttműködés fontosságáról, a fegyelemről, amit „nem lehet és nem szabad szolgai megalázkodásnak minősíteni. A fegyelemmel nem csak hogy nem ellentétes, hanem azzal okvetlenül velejár a szabad véleménynyilvánítás. Természetes, hogy a szabad véleménynyilvánításnak az a célja, hogy a rendelkező orgánumokat felvilágosítsa az esetleges vagy vélt hibákról, vagy tévedésekről.”[3]

Figyelemre méltó az üzletkötésekkel kapcsolatos vezérigazgatói vélemény: „nem elég üzletet szerezni, jó üzletet kell szerezni: a rossz üzlet nem ér semmit, rossz üzletet nagyon könnyű szerezni, rossz üzleten tönkre lehet menni.”[4]

„Felhívja a főügynökségi vezetőket, hogy a politikától, legyen az társadalmi, városi, vagy napi politika, a politikai állásfoglalástól és nyilatkozatoktól a legteljesebb mértékben tartózkodjanak. A főügynökségi vezetők üzletemberek, ez a hivatásuk és hivatásuk betöltésével felelnek meg legjobban hazafias kötelességüknek. (...) továbbá értessék meg a közönséggel, hogy ha drágábbak is vagyunk, mint más társaságok, azért vagyunk drágábbak, mert az első osztályon való utazás többe kerül, mint a harmadik osztályon, de viszont az első osztályon jobban és kényelmesebben lehet utazni.”[5]

Himmler István cégvezető a következő gondolatokkal kezdte beszámolóját az életüzlet-szerzésről: „Társaságunk ezidei, új életszerzeménye különösen az év második felében, a tavalyihoz képest, lényeges visszaesést mutat. (...) Ezért a főügynökségek vezetőinek mindent el kell követniök, hogy az adott gazdasági helyzethez képest is társaságunk produkciója olyan legyen, hogy e tekintetben is a társaságok között régi vezető pozícióját, az első helyet megtarthassa.”[6]

Hogyan lehet teljesíteni a feladatot? Először is szívós, kitartó és tervszerű működéssel. Másodszor úgy, hogy kapcsolatot kell találni a társadalom minden rétegéhez, támogatókat, ajánlókat és alügynököket toborozni a körükből.

„Társaságunk az életüzlet előmozdítására egyes főügynökségekhez központi üzletszerzőket is küld ki.”[7] A központi üzletszerzők ellenséges fogadásának legfőbb oka az üzlet, a jutalék féltése.

Az előadó részletesen értékeli az életbiztosítási egyezmény hatását: „Az egyezmény az egész életbiztosítási intézmény konszolidációja szempontjából eddig üdvös hatást gyakorolt, (...) látható eredményei a következők”:

·      „A társaságok ügynökei biztosításokat nem bolygatnak meg és nem igyekeznek a lehetetlennél lehetetlenebb feltételekkel a feleket régi biztosításuk abbahagyására rábírni.”[8]

·      „A törlések száma mindenesetre csökkent.”[9]

·      A minimális díj bevezetés csökkentette az árverseny (egymás alá ígérés) lehetőségét, ezért azonos díjak esetén a presztízs és a jó hírnév miatt a társaság előnye jelentős.

·       Éven aluli fizetéseknél a pótlékok elengedése nem csorbítja a jutalékot.

·      Szerzési és behajtási jutalék el- illetve átengedésének tilalma.

Összefoglalva: „a kikapcsolások megszüntetése társaságunkra nézve, az

erkölcsitől eltekintve, fontos anyagi érdeket is jelent és az üzlet is sokkal egészségesebb mederbe terelődött, mint amilyen azelőtt volt.”[10]

Természetesen a kikapcsolást tiltó rendelkezések után nem oldódott meg a kérdés azonnal. „A társaságok általában mindent elkövetnek a kikapcsolások megakadályozására. Díjbeszüntetés, visszaváltás vagy tőkésítés esetén igyekezzenek megtudni azt, vajjon nincsen-e kikapcsolásról szó és azt közöljék velünk még abban az esetben is, ha a kikapcsoló társaság nevét nem tudnák meg. A társaságok ugyanis az ilyen biztosításokat a BIOSZ (Biztosító Intézetek Országos Szövetsége – F. Sz.) útján körözik.”[11]

Az életszerzéssel kapcsolatos hozzászólásában a vezérigazgató a következőket emelte ki: „Az üzletszerzésnél tehát első és legfontosabb kérdés az, hogy a fél vagyoni és kereseti viszonyai indokolják-e olyan összegű biztosítás megkötését, amelyről szó van.”[12]

Gergely Tódor vezérigazgató a következő szavakkal zárja a főnöki értekezletet: „Térjenek vissza székhelyeikre azzal a tudattal, hogy itt a központban oly feljebbvalóik és kartársaik vannak, akik ha néha szigort is mutatnak, de ez csak az apai szigort jelenti és szolgálják ügyünket ezentúl is olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel mi fogadjuk vidéki munkatársainkat.”[13] Miért fontos biztosítástörténeti dokumentum a jegyzőkönyv?

·      Egy igen nehéz időszak belső dokumentuma, amely rögzíti a biztosítótársaság menedzsmentjének válaszait a kihívásokra.

·      Információhoz jutunk arról, hogyan kezeltek szakmai kérdéseket.

3.3. A levéltári források

A korábban bemutatott források mellett a legjelentősebb biztosítástörténeti forráscsoportot a levéltárakban található iratok képezik. Az alábbi ismertetés nem a levéltári besorolás elveit követi, hiszen biztosítási szempontból – talán kicsit önkényesen – rendszereztem a forrásokat.

3.3.1. A biztosítótársaságok anyagai

Nincs teljes körű ismeretünk jelenleg arról, hogy a magyarországi levéltárakban az egyes biztosítótársaságokról milyen iratanyagok találhatóak. Az Internet segítségével elérhető levéltári fondjegyzékek alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy a levéltárakban fellelhető társasági iratanyagok töredékesek és esetlegesek.

3.3.2. Vállalati iratok

Léteznek azonban olyan irat-együttesek, amelyekben igen fontos adatok találhatók a magánbiztosítás működéséről. Ezek közé tartoznak a vállalati anyagok. Márfi Attilának „A Pécsi Zsolnay Kerámiagyár biztosítástörténetéhez a két világháború közti korszakban” címmel készíttet dolgozata bemutatja és értékeli azokat az iratokat, amelyekből megismerhetjük a Kerámiagyár biztosítási gyakorlatát.[14] A forrásokból más hasznos vállalati adatok is megismerhetők, pl. a vállalkozás vagyoni helyzete a biztosítási kötvényekben szereplő biztosítási összeg értékelésével. A megkötött biztosítási szerződések arról is informálnak, hogy mivel foglalkozott a gyár, mit tartott fontosnak biztosítani.

3.3.3. A hagyatékok

Levéltárainkban számos hagyaték található, amelyek a gazdaság- és társadalomtörténet-írás fontos forrását jelentik. Ezekben a hagyatékokban biztosítási kötvények, levelezések és néhány esetben tárgyi emlékek is találhatók. Módszeres vizsgálatokkal képet kaphatunk a hagyaték tulajdonosának biztosítási szokásairól (milyen biztosításokat kötöttek, mennyit költöttek biztosításra), a biztosítók szolgáltatásairól, a biztosítási ügyek rendezéséről (pl. fizetési gyakorlat, kárrendezés, ügyfélpanasz kapcsán írt biztosítói levelek).

A győri illetőségű, 15-20 embert foglalkoztató Lőrincz János vas- és fémöntő mester hagyatékában szereplő balesetbiztosítási, gépjárműbiztosítási kötvények a vállalkozáshoz kapcsolódó biztosítási ügyleteket mutatják. Ezek mellett megtaláljuk azokat az életbiztosítási kötvényeket, amelyek a családi gondoskodás eszközét jelentették.

Ebben a hagyatékban található egy évszám nélküli levél, amelyben a Magyar-Hollandi Biztosító Részvénytársaság arról tájékoztatja Lőrincz urat, hogy „a jelenlegi háborús eseményekre való tekintettel, a rend kedvéért, szíves tudomására óhajtjuk hozni, hogy társaságunknál, dacára a cég szövegében szereplő »Hollandi« megjelölésnek, sem holland, sem más külföldi érdekeltség nincsen”. (A „Magyar-Hollandi” biztosítóban az Első Magyar Általános Biztosító Társaság szerzett többségi részesedést a „hollandi” 1938-as pénzügyi problémáinak rendezése kapcsán.)

3.3.4. Az árvaszéki hagyatéki leltárak

Csóti Csaba, a Somogy Megyei Levéltár munkatársa az árvaszéki iratok tanulmányozása során értékelte a hagyatékokban fellelhető biztosításokat. Egy kaposvári biztosítástörténeti konferencián ismertetette vizsgálatai első eredményeit,[15] amit később „Kaposvári életbiztosítási esetek társadalomtörténeti tanúságai” címmel bővített tanulmánnyá. A hangsúlyozottan esettanulmány jellegű előadás egy, a biztosítástörténet-írásban eddig alig használt forráscsoport, az árvaszéki hagyatéki leltárak segítségével vizsgálta a biztosítások szerepét ebben a korszakban. A kutatás a Kaposvári Városi Árvaszéknél 1920-1940 között keletkezett hagyatéki leltárakban szereplő biztosítási tételek értékét kívánta megállapítani. Ennek során a hagyaték teljes, illetve tiszta értékéhez, valamint a hagyatéki terhekhez viszonyította a biztosítások értékét. A bemutatott példák abba az irányba mutattak, hogy a biztosítások értékvesztése leginkább a korona inflálódásának volt köszönhető. Csóti Csaba arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a biztosítástörténet kutatásában az intézménytörténeti és makrogazdasági viszonyok feltárása mellett érdemes lenne nagyobb figyelmet szentelni a biztosítások értékmegőrzésének és értékvesztésének, az egyén és a biztosítási kockázat viszonyának.

3.3.5. A közigazgatási-hatósági iratok

A Győr város levéltárában megtalálható az 1934-ben és 1935-ben meghirdetett tűz-kárbiztosítási közszállítás (közbeszerzés) anyaga, amely rendkívül értékes információkkal szolgál a kor biztosítási mentalitásáról, a kultúra egy területéről. Az egész közszállítási afférnak három mozzanata emelhető ki:

·      a nyilvános versenytárgyalás kiírása és értékelése

·      a zártkörű versenytárgyalás kiírása és értékelése

·      a polgármester döntése és a döntést befolyásoló tényezők.

A nyilvános versenytárgyalás kiírása

A megbízott főszámvevő 1934 novemberében tárgyalásokat folytatott – polgármesteri felhatalmazással – az Első Magyar, a Foncière, a Gazdák és a Providentia biztosítótársaságokkal egy 300 000 pengős hitel felvételének lehetőségéről. „Szóval jelentem Méltóságodnak, hogy ezek a tárgyalások, elvi okok miatt sikerre nem vezettek. Függetlenül ettől, vizsgálat tárgyává tettem a biztosításokat pénzügyi szempontbólEz a vizsgálódás vezetett a közbeszerzéshez, a lejáró városi biztosítások újrakötésének meghirdetéséhez.

Dr. Szauter Ferenc polgármester a város ingatlanaira 1934. decemberében meghirdette a tűzkár-biztosítási nyilvános versenytárgyalást (a biztosítás kezdete 1935. január 1., tartama 10 év). Az ajánlatokat 1934. december 15-én, délelőtt 11 óráig kellett személyesen vagy postán benyújtani, hogy déli 12 órakor felbonthassák azokat. Az ajánlathoz csatolni kellett:

·      100 pengő bánatpénz letételét igazoló nyugtát,

·      az Országos Társadalombiztosító Intézettel szemben fennálló tartozásokról szóló kimutatást,

·      a versenytárgyalási hirdetményhez tartozó részletes feltételeknek egy aláírt példányát.

A nyilvános versenytárgyalásra beérkezett ajánlatok felbontása alkalmával felvett jegyzőkönyv szerint 16 ajánlat érkezett be határidőre. A sorrend a következő volt: 1. Hermes Biztosítási Rt. Budapest, 2. Középeurópai és Minerva Általános Biztosítási Rt. győri főképviselete, 3. Magyar Francia Biztosító Rt., 4. Providentia Biztosítási Rt. Budapest, 5. Magyar Hollandi Biztosító Rt. Budapest, 6. Fonciere Általános Biztosító Rt. győri vezérügynökség, 7. Trieszti Általános Biztosító Társaság győri főügynöksége, 8. Adria Biztosítási Társaság győri vezérügynöksége, 9. Anker Általános Biztosító Rt. győri fiókja, 10. Angol-Elemi Biztosító Rt., 11. Első Magyar Általános Biztosító Társaság Budapest, 12. Gazdák Biztosító Szövetkezete, 13. Phőnix Általános Biztosító Rt. Győr, 14. Royal Exchange Assurance Budapest, 15. Pénzintézetek Országos Biztosító Rt. Budapest és 16. Hazai Általános Biztosító Rt. Győr.

A jegyzőkönyv szerint az ajánlatokat a számvevőség kapta meg értékelésre, hogy annak megtörténte után Győr szab. kir. város törvényhatósági kisgyűlése döntsön a legkedvezőbb ajánlat elfogadásról.

A beérkezett ajánlatokat 1935. január 7-én a polgármester Győr tiszti főügyészének adta ki felülvizsgálatra, és a közszállítási szabályzat szerint figyelembe nem vehető ajánlatok kiszűrésére. A tiszti főügyésznek két nap állt rendelkezésre, mivel az iratokat a biztosító intézetek állami felügyelő hatóságához kellett beterjeszteni véleményezésre. A tiszti főügyész a határidőre elkészített véleményében a Hermes, a Középeurópai és az Anker biztosítók ajánlatainak kizárását javasolta, mivel azok hiányosak voltak.

A nyilvános versenytárgyalás értékelése

A városi számvevőség értékelte, összesítette az ajánlatokat. A benyújtott 16 ajánlatból 15 teljesen egyforma volt, a Pénzintézetek Országos Biztosító Rt. ajánlata 10% engedményt adott a város javára. Mivel a biztosító csak 200 000 pengő alaptőkével rendelkezett a közel 13 millió pengős városi vagyon biztosításához, a polgármester felszólította a társaságot, hogy három napon belül igazolja a viszontbiztosítók vállalási szándékát.

A város törvényhatósági kisgyűlése 1934. december 27-én tárgyalta és fogadta el a polgármester jelentését a városi ingatlanok és ingóságok tűzkár-biztosításáról. A jelentés rögzítette, hogy a 16 beérkezett ajánlatból 15 kartell-ajánlat, csak a Pénzintézetek Országos Biztosító

Rt. ajánlata kedvezőbb a kartell-ajánlatoknál 10%-kal, azaz az éves biztosítási díjból 10%-ot „térít vissza a város inségeseinek javára.” Mivel a Pénzintézetek Országos Biztosító Rt. kizárólag külföldi cégekkel osztotta volna meg a biztosítást, nem nyújtott volna teljes garanciát, ezért a polgármester az állami felügyelő hatósághoz fordult véleményért és csak ennek beérkezése után döntött a biztosítás ügyében. A döntés elhalasztása nem okozott károkat, mivel a polgármester elfogadta az Első Magyar Általános Biztosító Társaság kockázatviselési előjegyzését.

A polgármester 1935. január 15-én levélben fordult a Biztosító Magánvállalatok M. Kir. Állami Felügyelő Hatóságához, hogy az „meltoztassék véleményt adni arra vonatkozólag, hogy a Pénzintézetek Országos Biztosító Rt. által felsorolt fenti biztosítási vállalatok állami ellenőrzés alatt állnak-e, hazai területen fiókintézettel bírnak-e, itt adóznak-e és a velük való esetleges szerződéskötés esetén a város érdekei minden tekintetben biztosítva vannak-e”.

A megbízott városi főszámvevő és egy városi tanácsos 1935. január 16-án tette meg jelentését a polgármesternek a Koller miniszteri tanácsossal folytatott megbeszélésekről. A jelentés szerint Koller tanácsos ismerte az ügyet, „voltak nála már mindkét érdekeltség részéről”, ám Koller tanácsos a biztosítók megbízhatósága tekintetében nem foglalt állást. A kérdéses társaságok tekintetében az érdeklődőket megnyugtatta, hogy azok az állami felügyelet számára ismertek, felügyelete alatt állnak. „Továbbiakra vonatkozólag véleményt adni nem áll módjában, legfeljebb még azt mondhatná meg, hogy melyik az olcsóbb ajánlat, de ezt mi is éppen ugy el tudjuk bírálni.”

A befolyásolás technikái – egy ajánlat kísérő levele

A feltárt dokumentumok között találtunk egy levelet, amely igen udvariasan próbálta elnyerni a döntéshozó jóindulatát. A MagyarHollandi Biztosító Részvénytársaság 1934. december 14-én kelt levelében a következőket olvashatjuk: „Mindenkor igen nagy sulyt fektettünk arra, hogy Győr szab. kir. város nb. közönségének minél fokozottabb mértékben álljunk szolgálatára. – Ezen cél vezetett bennünket akkor is, amikor ez év nyarán 7 darab utjelző oszlopot bocsátottunk a város rendelkezésére, de őszinte örömünkre szolgálna az is, ha Méltóságod bölcs döntése folytán megbízást nyernénk a város tulajdonát képező ingatlanok tüzkár elleni biztosítására is. – Azon tiszteletteljes kérelemmel fordulunk tehát Méltóságodhoz, hogy döntésének meghozatalánál egyenlő ajánlatok esetén méltoztassék figyelemmel lenni éppen az utjelző oszlopokkal kapcsolatosan Méltóságod és illetve Koller és Walló városi tanácsos urak által tett szives igéretekre is ...”

Döntés az 1934. decemberi nyilvános versenytárgyalásról

Győr város 1935. március 28-án tartott rendes közgyűlésén dr. Szauter Ferenc polgármester előterjesztése alapján az 1934. decemberben megtartott nyilvános versenytárgyalást a Közszállítási Szabályzat 53. §. 2. bekezdés 2. és 7. pontja alapján eredménytelenné nyilvánította. (A 2. pont szerint: „ha az árakat irreális módon befolyásoló alkalmi összebeszélés jelei mutatkoznak”, a 7. pont: „ha ajánlat egyáltalán nem érkezett, vagy oly kevés érkezett, hogy verseny nem alakulhatott ki”.) A közgyűlés utasította a polgármestert, hogy a Közszállítási Szabályzat 15.§. 1. pont 3. bekezdése szerint tartson zártkörű versenytárgyalást a tűzkár-biztosítások megújítására, amelyre hívja meg a nyilvános versenytárgyaláson ajánlatot tett összes biztosítót.

A zártkörű versenytárgyalás kiírása és a beérkezett ajánlatok értékelése

Dr. Szauter Ferenc polgármester 1935. április 16-án írta ki a zártkörű versenytárgyalási felhívást, ekkor egyfelől tájékoztatta a biztosító társaságokat a nyilvános versenytárgyalás sikertelenségéről, másfelől felkérte a társaságokat, hogy a nyilvános versenytárgyalás során közölt feltételekkel adják meg újabb ajánlataikat. Határidőként 1935. április 27-ét jelölte meg a polgármester, amit a húsvéti ünnepek miatt később 1935. május 1-re módosított. A zártkörű versenytárgyalásra beérkezett ajánlatok felbontásakor, 1935. május 1-én készült jegyzőkönyv szerint 13 ajánlat érkezett a következő sorrendben: 1. Providentia Biztosító Rt., 2. Fonciere Általános Biztosító Intézet, 3. Magyar Francia Biztosító Rt., 4. Középeurópai és Minerva Általános Biztosító Rt., 5. MagyarHollandi Biztosító Rt., 6. Anker Általános Biztosító Rt., 7. Adriai Biztosító Társulat, 8. Phőnix Általános Biztosító Társulat, 9. Első Magyar Általános Biztosító Társaság, 10. Trieszti Általános Biztosító Társulat, 11. Angol-Elemi Biztosító Rt., 12. Royal Exchange Assurance és 13. Pénzintézetek Országos Biztosító Rt.

A Hermes, a Gazdák és a Hazai Általános biztosítók nem adtak ajánlatot a zártkörű versenytárgyalási felhívásra. (A jegyzőkönyv most is rögzítette, hogy az ajánlatok értékelését a számvevőség fogja elvégezni, azt követően pedig Győr szab. kir. város törvényhatósági kisgyűlése dönt.)

Az értékelés szerint az első 11 biztosító az éves biztosítási díjra teljesen megegyező ajánlatot tett. (Az Adria Biztosító nem adta meg az 5%-os engedményt, míg a Royal Exchange 10%-os engedményt ajánlott.) A Pénzintézetek Országos Biztosító Rt. csak az eléghető részekre adta meg ajánlatát, így a Pénzintézetek Biztosító esetében az éves díj jelentősen alacsonyabb a többi társaságénál. (Az 1934 végén adott ajánlatoktól összegszerűségüket tekintve nem tértek el szignifikánsan az 1935-ös díjtételek.)

Győr szab. kir. város törvényhatósági kisgyűlésére a polgármester olyan előterjesztéssel élt, amely a zártkörű versenytárgyalást a Közszállítási Szabályzat 53. §. 2. bekezdés 2. és 7. pontja alapján eredménytelenné nyilvánítja és a Közszállítási Szabályzat 16.§. 1. bekezdés 6. pontja alapján „a tűzbiztositások megujitása tárgyában versenytárgyaláson kivül szabadkézből való vállalatba adás utján gondoskodjék”. A város rendkívüli közgyűlése 1935. május 13-án tartott ülésén helyben hagyta a dr. Szauter Ferenc polgármester előterjesztését.

A „szabadkézből való vállalatba adás” szabadsága

Dr. Szauter Ferenc „szabad kézből” dönthetett a városi ingatlanok tűzkárbiztosításáról. „Szabadsága” persze csak látszólagos és a versenytárgyalási anyagok értékelése során a szabadság korlátai is kijelölésre kerültek. A korlátok a következők voltak:

·      Közszállítási Szabályzat

·      A tűzkár-biztosítási ágazatban 1923 óta kartell megállapodás volt érvényben, amellyel a biztosító társaságok igyekeztek kizárni az árversenyt. (Természetesen sokan vitatták, hogy a társaságok megegyezése kartell jellegű volt avagy sem.)

·      Mivel a korszak három meghatározó biztosítási konszernje közül csak egyről lehetett feltételezni, hogy „kizárólag magyar”, az Első Magyar Általános Biztosító Társaságról, ezért a döntés szabadságának a társaság választás szempontjából (is) adva voltak a korlátai.

·      A helyi társadalom kapcsolati hálója is különösen eredményesen működött Győrött, vagyis joggal hivatkozott az Első Magyar a várossal meglévő jó „üzletbaráti” kapcsolatra. (A Jerfy család az Első Magyar alapításától, 1857-től kapcsolódott a társasághoz. Jerfy Antal, aki a Győri Első Takarékpénztár vezérigazgatójaként és az Első Magyar vezérügynökeként tevékenykedett egyidőben, a magyar „bankbiztosítós” archetípusaként jellemezhető.[16] Az unoka, Jerfy Iván a két világháború között az Első Magyar győri igazgatóságán dolgozott. A családi hagyományokat a II. világháború sem szakította meg, az 1950-es években az Állami Biztosítónál dolgozott egy Jerfy leszármazott.)

Dr. Szauter Ferenc polgármester mérlegelve a helyzetet, illetve a szabad kézi döntés korlátait, a város ingatlanaira szóló tűzkárbiztosítást az Első Magyar Általános Biztosító Társasággal kötötte meg, és ez a döntés akkor a legoptimálisabb volt.

Az igazi kérdést persze a kortársak is feltették: kinek az érdekében? Nem eshetünk azonban a korabeli sajtónak abba a hibájába, ahogy a Magyar Városok Országos Kongresszusa és az Első Magyar, a Fonciere, a Gazdák, a Triesti, az Adriai közötti megállapodást értékelték: „az öt biztosítótársaság, kizárva a versenytárgyalások lehetőségét, szinte monopolszerűen jut a városok biztosításához, másrészt az eddigi üzletközvetítők sérelmezik, mert az ő jutalékaikat a biztosítóintézetek a Magyar Városok Gazdasági Központjának, ahol Várhidy Lajos az ügyvezető igazgató, fizetik ki.”

A röviden ismertetett közbeszerzési eset kapcsán képet kapunk a korabeli a biztosítási „gyakorlatról”, a szerződéskötés nehézségeiről és a társadalom, az intézmények biztosítással kapcsolatos attitűdjeiről is.

3.3.6. Egyesületi iratok

A magánbiztosításhoz soroltam korábban az egyesületi formában végzett biztosítási tevékenységet, amely nem a hagyományos felosztó-kirovó elven működött, hanem a kockázat-kiegyenlítés megoldását alkalmazta. Természetesen az egyesületek igen fontos szerepet játszottak a közösség tagjainak támogatásában, sokszor alapvető szociális feladatokat is elláttak, ezért ezeket korábban nem tekintették a magán biztosításhoz kapcsolható intézményeknek. Bősze Sándor „Segély- és temetkezési egyletek a dualizmus kori Somogyban” című előadása azonban más megvilágításba helyezi a biztosítási tevékenységet (is) folytató egyesületeket.[17]

A modern biztosítótársaságok falusi megjelenéséig Magyarországon az egyesületek egy köre biztosítási tevékenységet is ellátott. A Bősze Sándor által bemutatott somogyi egyesületek a biztosítási tevékenység három ágát érintették: a tűz-, a baleset- és az életbiztosítást.

Nyilván a történelmük során rájuk kényszerített erős összetartás miatt a betegsegélyező egyesületek zömét a zsidók alapították. Somogyban ezeknek két fajtáját engedélyezték: a Bikur Cholim betegsegélyező- és látogató egyleteket és a chevra cadisákat. Ez utóbbi hitbuzgalmi, betegsegélyező és temetkezési egyleteket több helyütt – így például Csurgón, Barcson, Nagyatádon, Karádon, Kaposváron, Gigében, Tabon, Ádándon, Szigetváron – is alapítottak, amelyek aprólékosan kidolgozott alapszabállyal rendelkeztek. Bősze Sándor azokról a temetkezési egyletekről is szólt, amelyek a tagok tisztességes eltemetésére és a hátramaradott hozzátartozók segélyezésére alakultak, s – a közösségi szolidaritás jeleként – mintegy helyi biztosítótársaságként működtek. Ezért is nem volt feltétlenül felekezeti elnevezésük. A tagoknak felvételükkor igazolniuk kellett életkorukat, s orvos győződött meg a belépők egészségi állapotáról. A kifizetett segélyösszeg mindig az egyesületi tagok számától függött.

3.3.7. Cégbírósági iratok

A levéltári források között említem meg a cégbírósági iratokat, amelyek tartalmazhatnak biztosításokkal kapcsolatos információkat. A vállalkozások alapításához és megszűnéséhez, megszüntetéséhez köthető gazdasági iratok között szerepelhetnek biztosítási szerződések, káreseményekkel foglalkozó akták.

Összegzés

Pécs biztosítástörténete elsősorban a levéltári források biztosítási szemléletű feltárásával írható meg. Ebben az írásban igyekeztem bemutatni azokat a forrásokat, amelyekben biztosítással kapcsolatos anyagok találhatók, és ismertettem azokat az első kutatási eredményeket, amelyek eddig a témában születtek. Nem gondolom, hogy a biztosítástörténeti kutatások újraírják a magyar városok történetét, amit várhatunk, hogy ezek a kutatások gazdagítják, árnyalják majd az általános gazdaság- és társadalomtörténeti tudásunkat.

 

Jegyzetek


[1] Lásd: www.mabit.hu

[2] A 142 oldalas kiadvány Hauptmann Béla nyomdájában készült.

[3] „Szigoruan bizalmas” 3.

[4] Uo.

[5] „Szigoruan bizalmas” 7.

[6] „Szigoruan bizalmas” 39.

[7] „Szigoruan bizalmas” 41.

[8] „Szigoruan bizalmas” 45.

[9] Uo.

[10] „Szigoruan bizalmas" 47.

[11] „Szigoruan bizalmas" 51.

[12] „Szigoruan bizalmas" 55.

[13] „Szigoruan bizalmas" 142.

[14] A tanulmány a szerző hozzájárulásával olvasható a www.mabit.hu honlapon. (http://www.mabit.hu/doc/ZsolnayBizt.pdf).

[15] Csóti Csaba: A biztosítás mint befektetés – kaposvári hagyatéki leltárak alapján „A magyarországi biztosításügy két évszázada” c. konferencián elhangzott előadás. (XXVII. Somogyi Levéltári Napok, 2003. szeptember 3-4. Kaposvár.)

[16] Lévay Henrik fontos szerepet játszott a Szeszgyár alapításában, hitellel segítette az 1873-as pénzügyi válság kapcsán bajba jutott Győri Első Takarékpénztárt, amelynek vezérigazgatója (Hergeszell /Jerfy/ Antal) az EMÁBIT győri vezérügynökeként tevékenykedett. Lévay Henrik jelentős összeggel támogatta a győri rászorultakat, adománnyal segítette a Szent Háromság Kórház felépítését és adakozott a megyei köztisztviselők javára is.

[17] „A magyarországi biztosításügy két évszázada” c. konferencián elhangzott előadás. (XXVII. Somogyi Levéltári Napok, 2003. szeptember 3-4. Kaposvár.)