Cikkek

Tegzes Ferenc: Jelképek használata az első világháború alatti hátországban. A zászló

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 19.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2007.

ISSN 1219 4077

ISBN 978-963-87277-1-8

Szerkesztette: Kaposi Zoltán és Pilkhoffer Mónika

323–348. p.


Tegzes Ferenc


Jelképek használata az első világháború alatti hátországban.

A zászló


Symbolbenutzung im Hinterland während des Ersten Weltkriegs. Die Flagge

Usage of Symbols in the Hinterland during the World War I. The Flag




Bevezetés

Egy közösséget, személyt, eszmét, mozgalmat vagy pozíciót jelképező, jelző színnek, színeknek – esetleg kiegészítve címerrel, annak egyik összetevőjével vagy egyéb jellel – vásznon vagy egyéb puha, rugalmas, hajlékony anyagon megjelenő formáját nevezzük zászlónak vagy lobogónak. Az elnevezés attól függ, hogy a jelképet hordozó puha anyagot egyik felénél szilárdan rögzítik-e egy rúdhoz, vagy pedig egyik felével mozgatható módon kapcsolják-e a tartórúdhoz, őrfához. Az előbbi esetben beszélhetünk zászlóról, az utóbbi esetben lobogóról.[1]

Dolgozatunkban megkíséreljük egy behatárolható időszak jelkép használatát bemutatni, különös tekintettel Baranya vármegyére és Pécs városára. Azt próbáltuk kutatni, hogy a gyász, valamint az örömlelkesedés milyen megjelenési formában jelentkezett a jelképek szintjén, illetve tekintettel a különleges időszakra, ez a jelképhasználat milyen viszonyt mutatott a hadsereg és a harctéri események felé.

Ennek a korszaknak a közigazgatás során keletkezett iratanyaga témánk szempontjából elhanyagolható, a források szinte teljes egészében a korabeli sajtóban találhatók. Érthető módon megnőtt a lakosság érdeklődése a közügyeket első helyen képviselő fronteseményekkel összefüggésben. Minden, ami a hazafiasságot, a harci szellem fenntartását, fokozását szolgálta, a sajtón keresztül jutott el a széles rétegekhez. A sajtó pedig igyekezett ennek eleget tenni.

A korabeli fogalomhasználat – de azt is mondhatjuk, hogy napjainkban is – részben a terminológia nem egészen kristálytiszta elkülönülése miatt, részben a fogalmazás színesítése véget, felváltva használta ugyanarra a megnyilvánulási formára a zászló és a lobogó kifejezést. Dolgozatunkban az egyszerűség kedvéért a zászló szót használjuk.

A gyász kifejezése

Európában a gyász jele régen és ma is általában a fekete szín. Azonban az elhunyt iránti tisztelet jele – mint majd látni fogjuk – nem csak a fekete zászló kitűzésével jelenik meg. Időszakunk egy olyan gyászos eseménnyel vette kezdetét, amit ürügyül felhasználva a nagypolitika alakítói háborúba sodorták a világot. Szarajevóban 1914. június 28-án meggyilkolták az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot és hitvesét. Pécsre a hír már aznap a déli órákban megérkezett.[2] Az egyik helyi lap, a Dunántúl délután kézi sokszorosítással készült tudósításokban számolt be az eseményről. A városháza homlokzatára még a délután folyamán kitűzték a gyászzászlót. A hivatalos értesítés, a belügyminiszter táviratai a pécsi és a baranyavármegyei törvényhatóságokhoz vasárnap éjfélkor érkeztek meg. Hétfő reggelre pedig már a város középületein mindenhol kint voltak a fekete zászlók.[3] Baranyavármegye közigazgatásának irányítója, az alispán június 29-én telefonon értesítette a járások vezetőit, a főszolgabírákat, majd június 30-án tette közzé rendeletét a vármegyei hivatalos lapban: „...tudomás és miheztartás végett meghagyom, hogy az országos gyász kifejezéséül a helyi hatóságok bármely felekezet részéről tartandó gyászistentiszteleten meghívásra képviselve megjelenjenek, – a középületeken gyászlobogó f. évi július hó 4.-ikének estéjéig mindenütt mindenesetre, s ha valamely felekezet utóbb tartana valamely községben gyászistentiszteletet, azon napon is külön még kitűzve tartassék és f. é. július 4-ike estéjéig nyilvános mulatságok ne tartassanak.”[4] A gyásznak és az együttérzésnek más módon adtak kifejezést Zágrábban. A trónörököspár meggyilkolásának hírére az egyetemi hallgatók fekete fátyollal bevont nemzeti színű zászlók alatt felvonulva tüntettek Szerbia ellen.[5] A tiszteletet és a gyászt úgy is kifejezésre juttatták a trónörökössel kapcsolatban, hogy amikor a Szarajevóból vonaton elszállított holttesteket a metkovici kikötőben a „Dalmát” nevű jachtra vitték fel, a trónörökös koporsóját a hadizászlóval borították be. Innét a „Viribus Unitis” nevű hadihajóra vitték fel, amely Trieszt kikötőjébe szállította a két meggyilkolt személyt.[6] Az újvidéki görögkeleti püspök pedig a következő pásztorlevelet adta ki: „...a maga részéről azáltal akar kifejezést adni őszinte részvétének, hogy hivatalosan is közölve ezt a szomorú eseményt az összes alárendelt kolostori igazgatóságokkal, lelkészi hivatalokkal és egyházközségekkel, s ezek utján az összes hívekkel, elrendeljük: hogy az összes gör. kel. szerb templomokban mindaddig, míg a fenséges halottak részére a végtisztesség meg nem adatik, megilletődés, fájdalom és gyász jeléül naponkénti háromszori harangozással a szomorú esemény közhírré adassék és ezen idő alatt az összes templomok és felekezeti iskolák épületeinek tornyaira a gyászlobogó tűzessék ki, a temetés után pedig egy legalkalmasabb napon a fenséges halottak lelki üdvéért ünnepi engesztelő mise tartassék...”[7] A merénylet időpontjában Szarajevóban tanulmányi kiránduláson voltak a pécsi főreáliskola növendékei. Az innét küldött tudósítás témánkat árnyalja: „Sarajevo, d.u. 3 órakor. A két órával ezelőtt díszlobogókban ragyogó városra fekete gyász borult. Az osztrák, magyar, szerb, horvát, bosnyák, török zászlókat bevonták és helyükön most fekete lobogókat lenget a szél. Az összes katolikus templomok harangjainak bús kongása tölti be a levegőt, a nép ezrei tolonganak az uccákon, a fehérruhás hölgyek fekete szalagokkal övezték derekukat.”[8]

A baranya megyei Németbóly községben július 9-én tartottak emlékmisét az elhunyt trónörökös pár tiszteletére. A templomban a községben működő 17 testület fekete tüllel bevont nemzeti zászlóval jelent meg. Vásárosdombón ugyancsak ezen a napon tartották a requiemet a meggyilkolt trónörökös párért. Itt a mise után a résztvevők gyászfátyolos nemzeti zászló alatt vonultak át az iskolába, „ahol a plébános tartott hazafias szellemtől áthatott tartalmas gyászbeszédet.”[9]

A gyász kifejezésével kapcsolatban haláleset is előfordult. Mostarban, amikor egy horvát földműves fekete posztót akart vásárolni, hogy abból gyászzászlót készítve, azt kitűzze a házára, a szerb kereskedő megkérdezte, hogy mire kell a posztó. Amikor megtudta, örömét fejezte ki a trónörökös halála felett. Erre a horvát vásárló agyonszúrta.[10]

Az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodója, I. Ferenc József 1916. november 21-én, este 21 órakor meghalt. Pécs városában november 22-én reggel már a középületekre és számos magánépületre is felkerült a fekete zászló. A hivatalos értesítés ugyan még november 22-én sem érkezett meg Baranya és Pécs vezetőihez, de az alispán a megyei hivatalos lap rendkívüli kiadásában már közzé tétette rendeletét a gyászra vonatkozóan: „...ezen az úton alattvalói mélységes megilletődéssel és honfiúi bánatos fájdalommal közreadom, elrendelem, hogy az országos nagy gyász külső kifejezéséül a gyászlobogó valamennyi középületünkön azonnal kitűzessék és a további intézkedésemig mindenütt kitűzve tartassék. Elrendelem továbbá, hogy – ugyancsak további intézkedésig – nyilvános mulatságok sehol se tartassanak.”[11] Ezt a rendeletét az alispán 1916. november 25-én még kiegészítette avval, hogy a középületekre kitűzött „gyászlobogó mindenütt O Felsége lelki üdvéért tartandó gyászistentisztelet, mindenesetre azonban a Bécsben f. évi november hó 30-án végbemenő temetés napjáig tartassék kitűzve.”[12] Az elhalálozást követő napokban egyre több pécsi épületen jelent meg a gyász jeléül a fekete zászló.[13] De természetesen ugyanezt lehetett tapasztalni a vármegye településein is, nyilván nemcsak az alispáni rendelkezés hatására. Az újságok szerint „a király halála fölött érzett bensőséggel teljes gyász külső kifejezésében Pécs városa se maradt az ország egy városa mögött sem. Nemcsak, hogy az összes középületekre kitűzték a fekete zászlót, igen sok magántulajdont képező házon is künn leng a gyászlobogó.”[14] Azonban más napokon megjelent sajtóközlések fényében ez túlzó megállapításnak tűnt. November 28-án találkozhattunk egy olvasói levéllel, amely azt kifogásolja, hogy a pécsi Ferenc József nevét viselő közfürdőről hiányzik a gyászt kifejező fekete zászló.[15] A december elejei tudósításban azon kesereg a cikk írója, hogy alig néhány magánházon volt látható a gyász jele, mert nincs elég iparos, aki a gyászzászlók előállításával foglalkozna és ellátná a nagyközönséget. De ugyanakkor megnyugodva tapasztalta, hogy amikor az uralkodó temetésére Bécsbe ment, az osztrák falvakban és városkákban sem látta a gyásznak azt a mélységét, mint amire el voltak készülve.[16] A vármegye alispánja körrendeletben utasította a járások főszolgabíráit, hogy minden település minden középületére tűzzék ki a fekete zászlót, s azok legalább a Bécsben történő temetés napjáig, december 30-ig maradjanak kitűzve. Természetesen ez ideig mindennemű nyilvános zenés előadás tilos volt.[17] Ennek tett eleget többek között Siklós nagyközség is, amikor a középületeire kikerültek a gyászt jelző zászlók.[18] A pécsi katonai állomásparancsnok elrendelte, hogy a tisztikar tagjai a király elhunyta alkalmából a mély gyász külső megjelenítéseként gyászkarszalagot viseljenek és az arany kardbojtjukat is gyászfátyollal vonják be. Sok üzlet kirakatába kikerült az elhunyt uralkodó gyászfátyollal bevont arcképe.[19] Az uralkodó halála alkalmával 1916. november 22-én a német császár hadseregparancsban rendelte el, miszerint a gyász első három napján az összes katonai, szolgálatai épületeken fél árbocra kell a lobogókat ereszteni.[20] Az elfoglalt Belgium területén a főkormányzó parancsára szintén fél árbocra eresztettek minden lobogót.[21]

Szokatlanul, de természetes indokkal került megszakításra a birodalom egészére elrendelt gyász hazánkban. Az elhunyt uralkodó emlékére elrendelt országos gyászt – ami egyébként 1917. május 29-ig tartott – 1916. december 26-i rendeletével ideiglenesen felfüggesztette a belügyminiszter. Az indoklás az volt, hogy az új uralkodó koronázásának napja az egész ország számára örvendetes esemény, „amelyen a királyt és a nemzetet átható bensőséges érzések egysége jut kifejezésre a mély alkotmányjogi és történelmi jelentőségű szertartásokban.” Éppen ezért az ünnepi hangulat kifejezésének a nemzeti zászlóknak úgy a középületekre, mint a magánépületekre való kitűzésével is meg kell nyilvánulnia.[22]

Mint már korábban jeleztük, az elhunyt iránti megbecsülést, halála feletti részvétet nemcsak a fekete színnel, fekete zászlóval lehetett kifejezni. A nemzeti színek megfelelő alkalmazása is szolgálhatott erre a célra, illetve a megbecsülést kifejező közösség utolsó üzenetét jelezhette. Ez azonban nem minden esetben kapta meg a gyászolóktól a megfelelő fogadtatást. Korszakunk idején ilyen eset fordult elő a dalmáciai Zenggben. Az elhunyt zengi püspök ravatalára, aki a magyar főrendiháznak is tagja volt, a főrendiház képviselői 1914. július 7-én koszorút helyeztek el. A koszorún hatalmas piros-fehér-zöld színű selyemszalag volt. Ez sértette a horvátok egy részének érzelmeit, s ezért ott a ravatalnál letépték a szalagot.[23]

A hadilobogó alkalmazásával a gyász és tisztelet jeleként korszakunkban nemcsak a már említett trónörökösi koporsón találkozhattunk. 1914. július 14-én temették el Belgrádban Oroszország szerbiai követét, katonai tiszteletadással. A gyászházból a főváros által adományozott díszsírhelyig hatlovas gyászhintón vitték az orosz hadilobogóval leterített érckoporsót. Az utcákon – orosz rítus szerint – égő gyertyákkal álltak a nők.[24]

Az egész országot megmozgató, a nagy közösséget megrázó gyászesemények mellett természetesen voltak kisebb közösséget, szűkebb területet érintő gyászesemények is. A szűkebb alatt értendő az egész város is, eseménytől függően. Ilyenről 1916. szeptember 12-én tudósított a Pécsi Napló. Az 1898-ban tragikus körülmények közt elhunyt Erzsébet királyné halálának évfordulójára rendezett gyászmisekor a város középületeire felkerültek a fekete zászlók.[25] 1915. február 16-án Abbáziában elhunyt a dárdai járás főszolgabírája. A siklósi járási főszolgabírói hivatal székházára kitűzték a fekete zászlót.[26] Feltételezhetjük, hogy mivel a vármegye tisztikarához tartozott, a többi járási székházon is megjelentek a gyászt jelző fekete zászlók.

A székházzal rendelkező intézmények az alkalmazottjaik, illetve tagjaik halála alkalmával szintén jelezték a fekete zászló kitűzésével a szomorú eseményt, emlékezve egyúttal az elhunytra. A pécsi Nemzeti Kaszinó 1915. március 13-án tűzte ki a gyász jelét, amikor egyik alkalmazottja, Péter László hősi halálának vette a hírét.[27] Szilágyi János nyugdíjas vincellériskolai igazgató halála alkalmával, aki tagja volt a Nemzeti Kaszinónak, szintén az épület homlokzatára került a fekete zászló.[28] A gyász kifejezésében sajnos a Nemzeti Kaszinó járt városunkban az élen. Egy másik tagjának, Vodicska Ferencnek a halála alkalmával így írt a sajtó: „Megint fekete zászló leng a pécsi Nemzeti Kaszinón, szinte félelemmel megyünk el naponkint a Kaszinó előtt, nem hirdeti-e a fekete zászló valakinek elhuny tát, egy idő óta alig került le az onnan.”[29] De ugyancsak gyászzászló került a város székházának kupolájára is, amikor a törvényhatóság tagjai közül valaki elhunyt. Így került 1915. április 10-én kitűzésre a zászló Krisztián György elhunyta alkalmából.[30] De a városi törvényhatóság ugyanevvel tisztelte meg azt az elhunytat is, aki ugyan nem volt tagja a testületnek, de aki adományaival sokat tett a város szociálisan elesett lakóiért, és végrendeletében sem feledkezett meg róluk. Ilyen eset történt 1916 januárjában, amikor a „város igazi kegyelete kifejezésére kitűzette a városház tornyára a gyászlobogót, a ravatalra koszorút helyezett, (...) végül pedig az egész közgyűlés fölállással adott gyászának kifejezést, ami nálunk nem mindennapi eset.” Az elhunyt, akit így megbecsültek, Lorencz Gusztávné volt, egy tábornok özvegye, lánykori nevén Sey Leopoldina.[31]

A pécsiek megbecsülték a városból elszármazott, de korábban itt tevékenykedő elhunyt személyeket is. 1916. március 22-én írta a helyi sajtó: „A pécsi főgimnáziumon gyászlobogót lenget a szél. Szentgotthárdról írták, hogy ott ma éjjel meghalt Gebauer Izidor cisztercirendi alperjel, arany-misés áldozópap, 77 éves korában. A nagy hírben álló tudós tanférfiuban, aki öt éven át a pécsi ciszt. főgimnáziumnak is igazgatója volt, a kiváló rendet újból csapás érte.”[32]

A gyászlobogóra való hivatkozás lehetett a hősiességnek is jelképe. A Pécsi Napló 1917 szeptemberében közöl egy frontlevelet, amelyben egy Horváth János nevű 52. gyalogezredbeli katona avval vigasztalja a Cserkúton lakó otthoniakat, hogy ha ő el is esik, az nem baj, mert sokan elesnek, de „inkább legyen minden község lakóházán gyászlobogó, mint az egész országban orosz, vagy olasz lobogó, mert akkor jaj nektek!”[33] Amikor városszerte ismert és közmegbecsülésnek örvendő személy távozott az élők sorából, több középületen is megjelentek a fekete zászlók. Ilyen eset fordult elő 1917 márciusába dr. Lauber Rezső ügyvéd elhunytakor.[34] Egyes irodalmi vénával megáldott újságírók emberi tulajdonsággal is felruházták a gyászt kifejező zászlót. Ilyennel találkozhatott az újságot olvasó 1918 októberének végén, abban a rövid híradásban, amely Katona Bernardin pécsi ciszterci főgimnáziumi tanár halálhírét közölte: „Nagy vesztesség tragikus fájdalma vonaglik abban a fekete zászlóban, amely a ciszterci főgimnázium homlokzatáról komoran lobogja bele a város szívébe: Katona Bernardin ciszt. r. főgimnáziumi tanár meghalt.”[35]

Valószínűsíthető, hogy a háborús időszakkal függött össze, hogy a dunaszekcsői Polgári Olvasókör arról határozott, miszerint a temetkezési zászló „csak is valamely tagnak vagy nejének halál esetén kitűzhető és temetkezésre vihető, de ugyan odaadható más halál esetekre is 2 korona fizetés mellett, aki nem is tagja a körnek.”[36]

A civil öröm megnyilvánulása

A nemzeti színeket hordozó zászló kitűzése alkalmas volt arra is, hogy egy jelen nem lévő személy iránti tiszteletet, vagy annak személyes jelenlétének köszöntésére az őt megbecsülő közösség érzéseit tolmácsolja. Amikor Ferenc Ferdinándot várták 1914. júniusában a boszniai hadgyakorlatra, úgy Szarajevóban, a fővárosban, mint a közeli Ilidzse nevű fürdőhelyen zászlódíszbe öltöztek az épületek. A pécsi sajtó külön kiemeli, hogy a „dús lobogó díszítésben hely jutott a magyar trikolórnak is.”[37] (Majd a június 28-án bekövetkező merénylet után pillanatok alatt a színes zászló-erdőt felváltották a komor, gyászt jelző fekete zászlók.) 1914. augusztus 2-án az új trónörökösnek, Károlynak Budapesten történt látogatása alkalmával a főváros zászlódíszbe öltözött. Nemcsak a nemzetiszínű zászlókat tűzték ki a trónörökös pár bevonulásának útvonalán, hanem a szövetséges államokét is. Az esti órákban nagy tömeg gyűlt össze a munkapárt székháza előtt, éltetve a hazát, a királyt és a trónörökös párt, majd onnan az emberek a vár elé vonultak lampionokkal, fáklyákkal és nemzeti színű zászlókkal.[38]

Az ország életében oly fontos közjogi aktus, a koronázás és az uralkodó iránti lojalitás is alkalmat szolgáltatott a zászló kitűzésre. 1916. június 8-án Ferenc József megkoronázásának emléknapján nemzeti zászló került Siklóson is a hivatalos épületekre.[39] Mint már említettük, IV. Károly koronázásának napjára felfüggesztették az országos gyászt. Ennek eredményeként Pécs város polgármestere az újságon keresztül kérte fel a polgárokat, hogy 1916. december 30-ára „a nemzet szép és nagy ünnepén” lobogózzák fel házaikat. Az újság megígérte, hogy a „felhívásnak Pécs hazafias közönsége lelkes készséggel fog eleget tenni.”[40]

A lakosság az uralkodók születésnapjait is számon tartotta. Ezeken a napokon szentmisék keretében kérték a Mindenhatót az uralkodó minél tovább egészségben való megtartására, s ugyanúgy zászlódíszbe öltöztek a települések. Pécs városában sem történt ez másként 1916. augusztus 18-án, az uralkodó születésének napján. Az ünnepélyességet fokozta a cs. és kir. 6. gyalogezred zenekarának zeneszóval történő felvonulása a város utcáin. A középületekre kikerültek a nemzeti színű zászlók, hirdetve a nagy eseményt.[41] De ugyanígy került sor 1917-ben és 1918. augusztus 17-én is IV. Károly születésnapján a zászlók kitűzésére Pécs városában a középületekre, laktanyákra, kórházakra.[42] A lojalitás megnyilvánult oly módon is, hogy amikor IV. Károly az olasz fronton egy folyóba esésből 1917 novemberében szerencsésen megmenekült, a felsőbb katonai vezetés elrendelte az egész birodalomban a katonai épületeken a zászlók kitűzését. Ez történt Pécsen is 1917. november 15-én, hirdetve a szerencsés megmenekülés feletti örömet, és a hadsereg lojalitását legfőbb hadúra iránt.[43]

Az épületek felzászlózására akkor is sor került, ha a településre az uralkodó család valamelyik jelentős személyisége látogatott el. Ilyen esemény bekövetkezésére hívta fel a pécsi polgármester a város lakóinak figyelmét: „ Frigyes főherceg tábornagy, mint Baranya megyei nagybirtokos mindig igen meleg érdeklődéssel viseltetett Baranyavármegye, valamint annak székvárosának Pécsnek minden ügyes-bajos dolga iránt. Osztozott bánatában és részt vett a város ünnepélyes eseményeiben is. Legutóbb a pécsi országos kiállítás (1907-ben volt – TF.) szervezésével mutatott kiváló jóindulatot a főherceg. Illő tehát, hogy amikor neje Izabella főhercegasszony és két lánya látogatásukkal szerencséltetik a várost, minden egyes polgár örömének adjon kifejezést. Hogy ezt külsőleg is nyilvánosságra hozzuk, Nendtvich Andor polgármester arra hívja fel a közönséget, hogy kedden a fenségek látogatása alkalmából lobogózzuk fel házainkat különösen azon az útvonalon, amerre a főhercegnő elvonul. A fenségek a főpályaudvarról az Indóház-utcán, Rákóczi-úton, az Irgalmasok-utcán, Széchenyi-téren és Király-utcán kocsiznak végig a Pannónia szállóig hétfőn este a megérkezéskor. Másnap délelőtt a Széchenyi-téren, Kardos Kálmán-utcán, Radonai-utcán, Báthory-utcán és az Attila-utcán hajtatnak végig a Makár-utcai iskolában lévő tartalékkórházhoz, ahonnan ugyanazon az úton térnek vissza a szállóba.”[44] Az előkészületeket elkezdték, azonban a főhercegné megbetegedése miatt a látogatás elmaradt.[45]

Mivel a törvényhatóságok politikai irányítója, a főispán a mindenkori kormány bizalmi embere volt, ezért kormányváltáskor általában új ember töltötte be ezt a tisztséget. Ez történt 1917. július 31-én, amikor is új személyt iktattak be Pécsen a vármegyei és a szab. kir. városi főispán tisztségébe. Benyovszky Móric tiszteletére már kora reggel, 6 órakor megélénkült a városháza előtti tér. A főpályaudvartól az idáig vezető úton az épületeken végig zászlók lengtek. „...annyi sötét gyász után szinte jól esett, hogy ismét az örömet jelző nemzeti lobogókat lengette volna a szél, ha már kora reggeli órákban a rekkenő hőséget kis áramlat tette volna elviselhetővé.”[46]

A hadi dicsőség megünneplése

Mint közismert, a háború kitörését, a frontra vonulást szerte az országban lelkes örömmel köszöntötték a településeken. A hazafiság, az uralkodó iránti lelkesedés látható jelei voltak a nemzeti zászló alatti felvonulások. Pécsen 1914. július 28-án este 7 órakor a 69. gyalogezred zenekara fáklyásmenetben járta be a várost, lelkes tömeg kíséretében. Majd a Széchenyi téren egészen 9 óráig hazafias indulókat és magyar nótákat játszottak. A tömeg éltette a katonákat, a királyt, a hazát. Miután a zenekar visszatért a laktanyába, mintegy 100 főből álló csoport a magyar trikolór alatt a Himnuszt és hazafias dalokat énekelve bejárta a települést.[47]

Az osztrák-magyar hadsereg és a szövetségesek által aratott győzelmek feletti hátországi öröm látható jele a nemzeti zászlók kitűzése volt. A polgári lakosság a zászlók kitűzésével jelezte köszönetét csapataink eredményes harctéri erőfeszítéseiért. De a kitűzött zászló egyúttal arra a büszkeségre is utalt, amelyet a civil lakosság érzett a hősök iránt. Egy téves hír okozott időelőtti örömujjongást a drávaszögi Vörösmart településen. 1914. szeptember 4-én a zombori polgármester hirdetményét vette kézhez a község bírája és jegyzője. A híradás szerint csapataink az északi harctéren döntő győzelmet arattak az orosz haderő felett. Ez, érthető módon, kimondhatatlan lelkesedést váltott ki a lakosságból. „A lélek sugallta öröm hamarosan zászlódíszbe öltötte az egész községet; a község két templomának tornyán is lengett a trikolor, melynek láttára a mezőn dolgozó nép is haza sietett, megtudni a dísz okát, – a boldog valót.” Este a katolikus templomban hálaadó istentisztelet volt, majd utána a tömeg zászlókkal, zeneszóval, a királyt, a német császárt és a magyar miniszterelnököt éltetve, diadalmenetben vonult a nagyvendéglőhöz, ahol méltóképen fejezték be a nagy napot.[48] Egyébként az újság tudósítása szerint a délvidéken volt különösen elterjedve ez a téves hír. Külön felhívta az újság a figyelmet arra, hogy befejezett, végleges győzelemhez még nem jutottunk, s így a teljes hadi siker megünneplése legalább is idő előtti. Az elkövetkező időkben már valós sikereket ünnepelhettek az emberek. Szarajevó is megünnepelte az északi harctereken elért sikereket. A várost kidekorálták zászlókkal, a tudósító szerint túlnyomó részben a magyar nemzeti színeket hordozókkal. Ezek között igen sok volt a „pécsi származású lobogó, melyeket a Filipovich táborhely összes ablakaiban kitűztek és így az hasonlított is a Tettyéhez, amikor azon népünnepélyre gyűl össze egybe a pécsi közönség.”[49]

Belgrád elfoglalásának hírére Pécs város lakóit a polgármester röpcédulákon szólította fel a házaik fellobogózására, valamint arra, hogy világítsák ki az ablakokat. A 6. gyalogezred zenekara este 8 órakor bejárta városunkat. A zenekar nagy tömegeket csalt ki az utcára, a Széchenyi téren mozdulni is alig lehetett.[50] Az északi harctéren sikereket elért 39. honvéd gyaloghadosztályhoz tartozó kassai 9. honvéd gyalogezred ideiglenesen Pécsre telepített pótzászlóalja 1915. május 26-án megünnepelte bajtársai győzelmét. Zászlókkal és zöldgallyakkal feldíszítve, zeneszóval vonultak ki a gyakorlótérre, ahol ünnepséget tartottak. Majd délután 5 órakor a Széchenyi téren a honvédzenekar kíséretében díszmenetben vonultak el.[51] Még ennél is nagyobb örömöt fejeztek ki Pécs lakói az 1915. június 22-én bekövetkezett esemény, Lemberg visszafoglalásának hírére. A sajtótudósító nagyon érzékletes képet festett az örömmámorban és fényárban úszó esti városról. A legtöbb belvárosi utcában, és főleg a főutcát alkotó Király utcában a nemzeti zászlók erdejét lehetett látni az épületeken. Majd minden ablakot kivilágítottak a belváros területén. A cs. és kir. 6. gyalogezred zenekara magyar nótákat és indulókat játszva vonult végig a Búza tértől a Kossuth Lajos és a Király utcákon keresztül a Széchenyi térre. A lampionos kísérettel vonuló zenekar előtt a hadapródiskola növendékei haladtak, a menetet pedig a 6-osok egy százada zárta be. A század nemzeti színű zászlókat is vitt magával.[52] Az egyik helyi újság 1915. augusztus 6-án tudósított Varsó visszafoglalásának híréről, amit a pécsiek szintén késő estig ünnepeltek, miután délután zászlókkal díszítették fel a házakat. A katonaság pedig zenés takarodóval járta be a várost.[53] A másik sajtóorgánum pedig hírt adott egy somogyvármegyei település, Mozsgó öröméről a hír hallatán: „Már a nap folyamán nemzeti zászlók lepték el a házakat, este pedig fél 8 órakor kigyúltak az örömtüzek s a gyönyörűen díszített ablakpárkányok kereteiből kisugárzó ragyogó fényben úszott a Templom-utca. Turonyi Biedermann Ottoné, az ünnepség értelmi szerzőjének és nagylelkű mecénásának kastélya előtt pazar fény és virág díszben fölállított tribün körül hullámzott a több ezerre menő lelkesen tüntető ünneplő közönség. A zenekar a Szózatot játszotta, mire Hirling Nándor mozsgói plébános gyújtó hatású alkalmi beszéde után mint tüzes lávaáradat indult meg a kedvező estéli alkonyatban a tengernyi néptömeg zászlóerdő között. Elöl fehérruhás, koszorús leánykák, nemzeti kokárdás ifjak, utánuk a mozsgói vöröskereszt kórház 20-25 sebesültje, nemzeti vállszalag és virágdíszben.”[54] De ugyanígy történt Pécs felzászlózása 1916. január 18-án, amikor a város polgársága Montenegró kapitulációjának vette hírét. Úgy a magyar, mint a szövetségesek zászlói helyet kaptak a zászlódíszt öltött város épületein. A6-osok megint zenés takarodóval járták végig az utcákat.[55]

Érdekes módon a Pécsi Napló újságírója a fentiekben bemutatott, a győzelmek feletti örömkifejezések ellenére is úgy fogalmazott 1916 januárjában, hogy „hideg a pécsi közönség”. Egy olvasói levélre hivatkozva állapította meg ezt. A Montenegró kapitulációja feletti öröm alkalmával rendezett zászlódísz és zenés felvonulás ellenére kevesellte a fellobogózott épületeket, mert szerinte mindegyiken kellett volna zászlónak lennie. De a „legnagyobb örömnek, a legnagyobb dicsőségnek sem igen tudnak már az emberek külsőleg is örvendezni. Mindenki tele van bánattal, szomorúsággal, egyiknek megsebesült vagy elesett, eltűnt, avagy fogságba esett a hozzátartozója, rokona, barátja, ismerőse, a másiknak a háború más bajt, más kárt okozott.”[56] De ezen a zászlótlanságon kesereg 1917 októberében is az újságíró, amikor szerinte egyedül Pécs városában nem lengenek diadalittasan a zászlók akkor, amikor a seregeink a hitszegő olaszok felett győzedelmeskedtek.[57]

Még 1916 decemberében távirat érkezett Baranyavármegye főispánjához, amelyben a belügyminiszter annak a rendelkezésének adott nyomatékot, hogy tekintettel a Ferenc József halála miatt elrendelt országos gyászra, nem szabad a Bukarest, Sinaja, Ploesti bevétele feletti örömöt zászlók kitűzésével ünnepelni, hanem csakis harangzúgással, amelynek december 7-én déli 12 óra és 13 óra között kell szólnia.[58]

A szövetségesek megbecsülésének kifejezése

A szövetséges haderők győzelmei feletti öröm zászlókkal történő kifejezése Pécsett és Baranyában eleinte nem úgy történt, ahogy az elvárható lett volna. 1915 júniusában Kaposvár példáját hozta fel a pécsi sajtó, miszerint a városban Lemberg visszafoglalásának örömére a városháza erkélyén a magyar nemzeti zászló mellett ott díszlett az osztrák, német, török zászló is. Pécs felzászlózása „kissé soványabbra sikerült”, mivel a szövetségesek zászlóival sem a hivatalos szervek, sem magánosok nem rendelkeztek. A cikk írója szerint ezeket jó volna beszerezni, mivel máshol megbecsülnek bennünket nemzeti jelképünk kitűzésével. A bécsi miniszterelnöki palota erkélyén az osztrák és a császári lobogó mellett a magyar lobogó is ott leng. A német városokban is tömegesen látható ünnepléskor a magyar nemzeti zászló. A cikk végkicsengése nagyon optimista: „Szövetségeseink lobogóit nem lehet most nekünk sem nélkülözni, mert legjobb meggyőződésünk szerint azokkal együtt még számtalan alkalom fog kínálkozni az ünneplésre.”[59]

A szövetséges államok nemzeti felségjeleinek hiánya nem helyi probléma volt, hanem országos jelenség képét mutatta. Éppen ezért a belügyminiszter, hivatkozva a miniszterelnökre, körlevelet intézett 1915. július 28-án az összes főispánhoz, amelyben felkérte a címzetteket, miszerint a belügyi tárca irányítása alá tartozó hatóságok, hivatalok, intézmények vezetőinek figyelmét hívják fel, hogy szerezzék be a szövetséges államok zászlait, és amikor a fővárosban a középületeken ezek a felségjelek kitűzésre kerülnek, hasonló módon cselekedjenek ők is, mivel „a kölcsönös rokonszenvnek e külső megnyilvánulásai különös figyelmet érdemelnek, mert horderejűk nagyobb, mint első pillanatra látszik.”[60] Ilyen jellegű felhívást bocsáthatott ki a többi minisztérium is. A kereskedelemügyi miniszter 1915. július 27-én írta a Pécsi Postaigazgatóságnak a hasonló tartalmú rendeletét, avval a kiegészítéssel, hogy amennyiben ilyenek nem állnak a rendelkezésre, azokat sürgősen szerezzék be. A postaigazgatóság vezetőjének utasítása szerint csak az igazgatóságok székhelyén kell kitűzni ezeket a zászlókat, melyek egyenkénti beszerzési költsége nem haladhatja meg a 20 koronát. Megjegyzésként még hozzátette, hogy a későbbiek folyamán valószínűleg a kincstári épületekben elhelyezett postahivatalok részére is beszerzésre kerülnek ezek a zászlók.[61]

A győzelmeket, a szövetséges felségjelek iránti megnövekedett igényt a kereskedelmi szféra igyekezett kihasználni. Az újságokban megjelentek a hirdetések, természetesen megfelelő hazafias, nemzeti büszkeséget megcélzó felhívásokkal. Ilyet láthatunk az egyik vidéki lapunkban. A Siklós és Vidéke című újság „Győzelmünk biztos!” felhívással ajánlja a budapesti Benkő bankházat, mint olyat, amelyik úgy a magyar, mint a szövetséges zászlókat szép kivitelben elkészíti.[62] Ezek után e tekintetben 1916 elejére már nem lehetett hiányt tapasztalni Pécs utcáin. A Montenegró kapitulációja feletti örömnél a város épületein a magyar zászlók mellett megjelentek a szövetségesek nemzeti jelképei is. Kitűzésre kerültek a német, osztrák, török, bolgár zászlók. A hatóság intézkedésére ezek a jelképek 1916. január 14-én már a kora reggeli órákban felkerültek a házak homlokzataira. Igaz, hogy ezt a hírt Temesvárról közölte a pécsi sajtó,[63] de pár nappal később nálunk is megjelentek a városházán a szövetségesek zászlai. A kupolára a magyar nemzeti zászlót tűzték ki, a homlokzat három lobogótartójára pedig az osztrák, német, török nemzeti jelképeket vonták fel. Mivel szövetségeseink száma megszaporodott a bolgárokkal, az ő jelképüket csak a közgyűlési terem ablakába tudták felerősíteni. Este a cs. és kir. 6. gyalogezred zenekara lampionos menetben, „csengő muzsikaszóval” járta be a várost.[64] Az egymás mellett küzdő osztrák és magyar katonák dicsőséges küzdelmeit méltatva a sajtó elismerve és bizonygatva mindkét fél hősiességét, a jelképek kölcsönös elismerését is megemlíti: „A magyar lobogót kitűzik már Ausztriában is. Viszont a feketesárgát mi se bánjuk már, ha a mi színeink mellett itthon is lobogtatja a szél.”[65]

Szintén a Montenegró feletti győzelem alkalmával zászlódíszbe öltözött Péccsel kapcsolatban írta a sajtó, hogy most már a magyar nemzeti színek mellett megjelenő fekete-sárga szín sem zavarja az összhangot, holott a háború előtt tiltakoztak volna ez ellen, s a soviniszta magyarok felháborodással követelték volna eltávolítását. „A nagy veszedelem összehozza a legellentétesebb elemeket s a közös bajban eltörpülnek, elenyésznek az ellentétek... Egységben az erő, az a nagy erő, amely most az ellenünk tört milliók erkölcstelen érdekszövetségét a különböző harctereken a győzelem legszebb kilátásával veri. Az egyetértés, az egység lélekemelő szimbóluma a városunkban látható lobogódísz.”[66]

A katonai zászlók és a civil lakosság kapcsolata

„A zászló minden hadseregben azokat a magasztos eszméket testesíti meg, amelyekért harcba indulnak a katonák...A zászló a halálos küzdelemben is úgy motiválja a katonát, hogy egyéni hasznát és személyes bosszúját feledje, és hazája érdekében szívesen vállalja a személyes áldozatot.” – olvashatjuk egy 1917-ben megjelent, zászlókkal foglalkozó munkában.[67]

Talán az utolsó, békebeli katonai zászlóavatásra 1914. június 17-én, Bécsben került sor. Ekkor történt a Ferenc József katonai akadémia zászlajának felavatása, amit a schönbruni kastély parkjában szenteltek fel. A zászlóanya Izabella főhercegasszony, a baranyai Bellyén is birtokkal rendelkező Frigyes főherceg felesége volt. Az ünnepségen részt vett a kormány valamennyi tagja, a bécsi polgármester, Bécs városának küldöttsége, valamint a birodalom fővárosában időző főhercegek, főhercegnők. A bécsi bíboros érsek az asztalon fekvő zászló rúdjába három szeget vert be, utána a miniszterek, a polgármester valamint a polgári hatóságok képviselői összesen ötvenet. A zászlóbeverés után az akadémia egyik növendéke a nagy csarnokban felállított oltárhoz vitte a zászlót. Ekkor érkezett meg az uralkodó a zászlóanyával. „O felsége elé vitték a zászlót s ő is bevert egy szeget, majd a zászlóanya következett, aki pompás szalagokkal ékesítette. Végül a főhercegek és főhercegnők vertek be egy-egy szeget, mire megkezdődött az ünnepi mise s azalatt odakünn a katonaság díszsortüzet adott, a park végében felállított ágyúk is megdördültek.”[68]

Mivel ebben az időben már megszokottá vált, hogy a léghajók a települések fölött megjelentek, miniszteri rendelet tudatta 1914. július 27-én a léghajókon látható felségjeleket a közigazgatási hatóságokkal. E szerint a kormányozható léghajók oldalkormányai vörös-fehér színre vannak festve, a „csolnak” felett vörös-fehér-vörös hadilobogó leng. A nem kormányozható léghajók felségjele: vörös-fehér-vörös hadilobogó a „csolnak” felett.[69] Ezt egészítette ki augusztus 7-én az a belügyminiszteri rendelet, amely szerint minden légi járművön, még a jármű fél hosszúságában fehér-vörös színű szalaglobogó is leng.[70]

A katonai csapatszellemet szimbolizáló, azt megjelenítő és erősíteni hivatott jelképpel, a csapatzászlóval Pécsen 1914. július 31-én találkozhattak korszakunkban először a pécsiek. Érzékletesen tudósít erről a helyi sajtó: „Megható és gyönyörű éjszakai ünnep volt ma. A 69. gyalogezred távozott Pécsről, hogy a mostanában ünnepelt diadalmas gemsenbergi győzelemnek párját szerezze meg a most folyó háborúban. Éjjeli 2 órakor fáklyák fénye mellett a kaszárnya udvarán sorakoztak egybe. A tiszta égboltról csillagok fénye mosolygott le a mi kedves katonáinkra. Az ezred zászlóját feszes glédában állva a Gotterhalta hangjai mellett vették át. Jankovich ezredparancsnok imát vezényelt, mely után pár pillanatig mély csend állott be, majd tompa dobpergés következett s azután elhangzott az indulásra szóló vezényszó....felhangzott a katona zenekar s víg magyar dalok kedves melódiái mellett a kíváncsiak tömegétől kisérve s éljenezve vonultak az állomásra. Az utcavonalakon, amerre a katonák menete elhaladt, kíváncsi fejek kerültek az ablakba s az álmosságot elűzte a gyönyörű éjszakai látvány s a szűnni nem akaró lelkesedés.” Az állomáson az egész családjával megjelent főispán, Visy László búcsúztatta a katonákat, dicsőséget és győzelmet kívánva számukra.[71]

A harctérre induló menetszázadok közt gyakorlattá kezdett válni – kötődésként a bázis településhez, az otthonhoz, a magyar hazához és nem utolsó sorban a harci kedv és a hazaszeretet erősítésére –, hogy menetzászlókat kérjenek. Pécsen sem volt ez másként. Az erről szóló első híradással 1914. október 22-én találkozhattunk. A Pécsre helyezett újvidéki 6. gyalogezred % menetszázadának képviselői kértek a Pécsi Napló szerkesztőségétől egy menetzászlót.:”...de biz mi már oly sok dicsőséggel meghordott lobogót bocsátottunk hadba vonuló katonáink rendelkezésére, hogy ezen bácskai és pesti fiukból kikerült vendégezred részére már nem volt lobogónk.” De szerencsére egy pécsi kereskedő, Goldberger Jenő ajándékozott egyet a harctérre indulók számára.[72] 1914 decemberében adta oda a frontra menő századnak a Pécsi Napló szerkesztősége azt a zászlót, „amelyet a háború kitörésekor hazafias dalokat énekelve, a pécsi ifjúság hordozott körül a városban, a Kossuth szobor körül, majd az összes utcáinkon.”[73] A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara főpénztárnokának a neje, Notter Jenőné valami úton-módon birtokába jutott Rákóczi Ferenc temetéséről, a koporsón lévő szalagok közül egynek. Erre hímzett egy feliratot „Isten vezérelje győzelemre a mi magyar katonáinkat!” szöveggel, s ezt adományozta zászlószalagként a kassai 9. honvéd gyalogezred harctéren lévő ezredzászlója részére. A gyalogezred Pécsen állomásozó pótzászlóaljának parancsnoka értesítette erről a szerkesztőséget.[74]

Mivel Pécs ebben az időben átmenő forgalmat bonyolított le a frontra menő csapatok tekintetében, a zászlóadományozások sűrűn történtek. 1915. február végén is arról kapunk tudósítást, hogy egy „piros parolinos ezred” menetszázadai részére Zichy Gyula püspök egy díszes zászlót adományozott, a Pécsi Takarékpénztár szintén egy szép zászlót adott, a városi főorvostól, Lóránt Lipóttól is kaptak egy trikolórt, míg Visy László főispántól egy nagyobb, a Hadsegélyező Hivataltól 7 kisebb zászlót kaptak. A menetszázadok legénységének több helyi cég és magánszemély cigarettákkal, virágcsokrokkal kedveskedett. Ezek közül a Krausze Ignác féle cég nemzeti színű csokrokat adott.[75] Arra, hogy a honvédek harci szellemét, hazafias érzéseit mennyire motiválta a zászló, jó példa az az eset, amikor egy frontra induló század képviseletében a szerkesztőségben megjelent egy katona, hatalmas nemzeti színű zászlóval, a zászlórúd csúcsán virágbokrétával. Úgy látszik, a Pécsi Napló szerkesztősége ebből a szempontból központi szerepet töltött be, mivel az illető már 1914 augusztusában is zászlóval a kezében jelent meg itt elbúcsúzni a harctérre indulása előtt. Most is hasonló céllal érkezett, miután a kórházban felépült sebesüléséből. Akkor a város közönségétől kapta százada a zászlót, most ők maguk vásárolták „még az az arany betűket is, amik a zászlón az írás szavaival sorakoztak: Ha Isten velünk, ki ellenünk!”[76] Ekkor megjegyezte a Pécsi Napló tudósítója, hogy „Ami trikolórunk volt, azt odaajándékoztuk már, tán öt-hatot vittek el tőlünk, lelkes, derék harcosok s zászlóink ki tudja, hány harc tűzében lengtek a sorok élén, diadalmasan.”[77] A pécsiek ugyancsak zászlókkal látták el a helyi 19. honvéd gyalogezred frontra induló századait is. Erre 1915 májusában sűrűn került sor, mivel több menetszázadot is indítottak ebben a hónapban. Egyet a Notre Dame zárda apácái hímeztek, egynek a költségeit úgy adták össze, a harmadikat pedig, amely a magyar címerrel volt ellátva, a Pécsi Nemzeti Kaszinó biztosította. 1915. május 5-én a harctérre induló csapatokat a pécsi püspök litánia keretében búcsúztatta, megáldva a zászlókat.[78] Május második felében a pécsi hölgyek szervezésében gyűjtött összegből még a frontra indulás előtt több nappal elkészültek a zászlók. Így ezeket a Tauszig Ármin-féle divatkereskedés kirakatában sikerült közszemlére bocsátani. A fehér selyemzászló nemzeti színű volt, ráhímezve a magyar korona és a felirat: „Előre mindhalálig!”. A sajtóközlemény szerint ezt kiegészítették a pécsi lobogóval. Ezt talán úgy lehet érteni, hogy Pécs város színei – a kék és a sárga – szerepeltek az egyik oldalán.[79] A pécsi megyéspüspököt a frontra indulás előtti zászlók adományozására a Pécsre helyezett újvidéki cs. és kir. 6. gyalogezrednek a menetszázadai kérték meg. Ennek a püspök természetesen eleget tett. 1915. május 1-én arról kaptunk hírt a helyi sajtó hasábjain, hogy két menetszázad részére a Notre Dame zárdában elkészült két Szűz Mária képével díszített zászlót a püspök 1915. május 1-én a püspöki palota kápolnájában felszentelte.[80] Május 5-én újból egy Szűz Máriát ábrázoló zászlót adott a püspök a 6-osok menetszázada részére.[81] A május 11-én megjelenő Dunántúl című helyi lap tudósításából arról értesülhettek a pécsiek, hogy a megyés püspök két zászlót is megáldott a kassai 9. honvéd gyalogezred századai részére. Az egyik nemzeti színű zászlón a Szűz Mária képét egy felirat is kíséri, amely a menetszázad képviseletében a püspök előtt megjelent lengyel származású zászlós kérésére került a jelképre: „A magyar honvéd jelszava: Előre!” A másik zászlót a Felsővámház utcai iskolában elszállásolt pótszázad részére készítette két lelkes pécsi lány, Mathievics Mária és Weisz Olga. A lányok az ismerőseik körében gyűjtött 70 koronából egy kézzel hímzett, aranyrojtos fehér selyem Szűz Máriás zászlót készíttettek. A zászlón felirat is szerepelt: „Ezt a zászlót áldd meg ó Nagyasszony, hogy a vitéz honvédsereg diadalt arasson.” A lelkes lányok arról is gondoskodtak, hogy ennek a századnak minden egyes tagja kapjon egy papírból készült nemzeti színű zászlót, amelyet puskájukra, a szurony mellé tűzve vihettek magukkal. A zászlókat az indulás előtt adták át a századnak.[82]

A helyi sajtóhoz több esetben érkezhettek kérdések azzal kapcsolatban, hogy a harcterekre kiment csapatok részére a pécsiek által adományozott zászlóknak mi lett a sorsuk. A Dunántúl 1915 januárjában erre a kérdésre igyekezett választ adni, ha csak általánosságban, illetve esetleg egy kicsit kiszínezve is: „Sokszor okozna bajt a rúdra tűzött magasan lobogó zászló. Az ellenségnek kitűnő célpontot jelezne a zászló, amit lehetőleg kerülni kell. A legénység közül mindig akad vállalkozó, ki a rúdjától megszabadított lobogót összegöngyölítve háti bőröndjébe rejti, vagy ruhája alatt dereka köré csavarja. Egy-egy diadalmas ütközet után szívesen megengedik a parancsnokok, hogy rövid időre újra napfényre kerüljenek a szent jelvények, de mikor újból megszólal a riadó, a zászló visszakerül előbbi helyére. Másként kezelik az ezred féltett kincsét, az ezred zászlóját. Ez rendesen egy tapasztaltabb s e kitüntetésre érdemesebb altiszt kezeire van bízva, kinek egyedüli kötelessége a zászló őrzése. Támadó rohamoknál kigöngyölgetik a már eddig is sok csata tűzet látott foszladozó szeme fényét az ezrednek s dobpergés, éles kürtszó, diadal ordítás mellett viszik előre.”[83]

A pécsi megyéspüspök által adományozott zászlók sorsáról a frontról kapott híradások, levelek nyomán a pécsi közönség is értesült. 1915 augusztusában a 19. gyalogezred egyik hadapródja írta egyik pécsi barátjának, amit ő a sajtó rendelkezésére bocsátott: „Parancs jött, hogy tartalékba menjünk, s a fenséges úr, a trónörökös fog felettünk szemlét tartani. Kibujtunk az odúból azon piszkosan, félig sárosan, borotválatlan pofával és megkezdtük a nagy munkát, hogy emberi formát kapjunk. Mindössze egy nap állt rendelkezésünkre. Volt dolog elég. H. község is készült nagyban a fogadásra. A piactéren óriás diadalív három hatalmas fekete-sárga zászlóval. Ezt persze nekem rögtön szóvá kellett tennem, amire meg is kaptam a parancsot: – No eredj öregem és intézkedjél! – Magam mellé vettem pár embert, előhoztuk a mi szűz Máriás lobogónkat, amit Zichy Gyula püspök úr adományozott, amikor Pécsről elindultunk s hozzáfogtunk a munkához. A diadalkapu közepén lógó fekete-sárga zászlót leemeltük, s helyébe tűztük ki a Mária-lobogót, a diadalkapu alsó részét pedig behúztuk széles nemzetiszínű szalaggal. Pompásan festett. Éjfél után lettünk készen.”[84] 1915 év vége felé egy rövid híradás látott napvilágot a Dunántúl hasábjain. A tudósítást küldő Vizer Lajos szerint a trónörökös decemberben szintén meglátogatta a pécsi 19-eseket. Ebből az alkalomból a pécsi megyés püspök zászlaja is ki volt tűzve a többi zászló között. A tudósító még megjegyezte, hogy a zászlót adományozó neve csak ceruzával, kis betűkkel volt ráírva.[85] A Siklósról 1915 őszén elindított menetszázadok közül az egyik részére egy Berzsenyi Vilma nevű hölgy saját készítésű nemzeti zászlót adományozott. Erről visszajelzést kaptak a siklósiak 1916. január elején. A montenegróiak szent hegyének, a Lovcsennek 1916. január 10-én történt elfoglalásakor a hegy csúcsára a siklósi század zászlaját tűzték ki.[86]

A fronton lévők tiszteletéről, szinte már fetisizáló hozzáállásáról az egység zászlajához, egy nagyon érzelemdús, a Dunántúl című pécsi újságban 1917 áprilisában megjelent elbeszélésből értesülhetünk: „Akkor ősz volt, a legelső, amelyik Galíciában borult ránk...Micsoda napok voltak azok sáros Galíciában, milyen keservesek. Az eső folyton szakadt és hideg volt, csípős, ahogy az arcunkba vágott, agyagos volt, a bakancsot sorra megette és mi csak mentünk, mindig mentünk... Már semmit sem láttunk, semmit, csak az átkozott, a piszkos sarat, amibe bele kell fulladni, a lábamat már nem éreztem, csak egy égető fájdalmat helyette, de nem lehetett lemaradni, senki sem maradt le, a becsület miatt.Elől mindig a Kis Karcsi ment, vitte a zászlót és mellette állandóan kivont karddal egy öregedő zászlós dagasztotta a sarat. Mindig jókedvük volt, énekeltek, a nótájuk nem fogyott el soha. Ha mindenki kifulladt, akkor ketten fújták tovább, míg újra szárnyat kapott a hang és sírva repült végig a gácsországi sáron, amiben honvédek hosszú oszlopa baktatott... Sanok előtt jártunk, keserves volt az ősz és minden áldott nap korán ránk borult az este. A hideg eső csendesen szitált... Alig lehetett kifeszíteni a megdagadt sátorlapot. Ketten voltunk a sátorban, az egyik puskából cövek lett, a másikat fejünk alatt fektettük keresztül két borjún. Már éppen az ajtót akartuk befűzni, amikor a Kis Karcsi odajön a zászlóval, ami viaszos vászonburokba volt bujtatva, meg a zászlóssal, aki most is kivont karddal őrködött a drága kincs mellett. A zászló mindig halálosan szent volt.

– Komám, valami helyet nekünk is adhattok, mert a sátorlapom még az

úton elmaradt valahol.

– Jól van, legalább összemelegszünk.

– De a zászló, mi lesz a zászlóval!? Azt is be kell tenni, nem ázhatik külön.

A zászló azonban sehogy sem akart beférni. Akárhogy próbáltuk, forgattuk, igazítottuk, a nyele, ez a hosszú hideg farúd mindig alánk került.

– A zászlót, mondtam végre, mégis csak ki kell tenni, sehogy se fér el a rúdja.

– Akkor Isten veletek, jó éjszakát, megyek és kifekszem melléje.

És nem lehetett nekik beszélni, mind a ketten kimentek. A zászlót szépen lefektették egy ázott barázdába, fejüket a feltúrt krumpli bokorra hajtották melléje és úgy virradtak meg az esős éjszakából.”[87]

A menetszázadok zászlókkal való frontra küldésének szokása 1915 második felétől megszűnt: felsőbb rendelkezésre megtiltották. Indoklásként éppen a zászlók iránti megbecsülést mondták. Mert egy-egy rohamnál vagy egy gyors előre menetelesnél a zászlót sok esetben nem tudták magukkal vinni, s ilyenkor sokszor elhullatták, beletiporták a sárba. De a katonák érdeke is ezt kívánta, mivel ezekkel a menetzászlókkal szálltak fel a vonatokra, s a kémek kifigyelhették a csapatmozgásokat. „A közönség okos és helyes dolgot mivel tehát, ha ezentúl a zászlókra szánt összegeket és ajándékokat, vagy azoknak értékét egy-egy nem kevésbé szép célra, pld. a rokkant katonák, az elesett hősök özvegyei és árvái, vagy a Vörös-Kereszt támogatására fordítja.”[88]

De az ezred zászlókra is sor került. 1916 októberében ezeket is visszarendelték a hadműveleti területről a póttestekhez.[89] A frontkatonák reagálását tükrözi a már fent említett elbeszélés bevezető része, amely a Doberdón keletkezett: „Azért én mégis azt mondom, kár érte. Nem kellett volna hazaküldeni, ha már eddig itt volt. Utóvégre is a trén ettől csak nem akad bele a sárba – mondja Vértes Bandi, miközben eldobja a gyűrött újságot, amiben az áll, hogy így meg úgy a zászlók még se kellenek már, mert igaz, hogy szép is volt, meg a tradició is de a csapatok már úgy se vitték magukkal, úgyis becsomagolva volt az egyik trénkocsin és a többi, szóval haza kellett küldeni... A deszkaprics nyikorog. Ez a zászló história sehogy sem megy ki a fejemből. Miért kellett azt hazaküldeni?! Milyen másként volt ez azelőtt!”[90]

A helyi újságok több esetben közöltek a fentiekben említetteken kívül olyan híradásokat is, amelyek a zászlókkal összefüggésben történtek a harctéren. Mindezt tették egyrészt ennek a jelképnek a jelentőségét hangsúlyozva, másrészt a jelképpel összefüggésben az érte áldozatot vállalók példáján buzdítva a hazafiságra, a harci szellem ébren tartásáért. A siklósi újságban a harctérről tudósító személy arról számolt be, hogy a kaposvári népfelkelők zászlói jelmondatokkal vannak ellátva. Egy ilyet közölt is az újság: „Előre harcosok, miénk a győzelem. Éljen a haza!”[91] A szomszéd vármegye vitéz harcosainak fegyvertényeiről máskor is megemlékezett a pécsi sajtó: „Délen és északon mindenütt elől járt a 44-es ezred, ahol vérezni és ahol győzni kellett. Halálfélelmet nem ismernek az Albrecht bakák, akiket külön részesített dicséretben már volt hadosztályparancsnokuk József kir. herceg. Most pedig Terstyánszky Károly, a IV. hadtest parancsnoka az ezredet olyan kitüntetésre terjesztett fel, amilyet 150 év alatt csak négy ezred kapott. Ez az arany babérkoszorú és arany kereszt az ezred zászlójára. Különösen az oroszokban tett károkért részesül ezen ezred ezen kitüntetésben, melyről szóló fölterjesztést a király is már kegyesen fogadta.”[92]

A Dunántúl nagyon lelkes hangon adja tudtul 1914. december 4-én, miszerint „Még tegnap megerősítést nyert az a hír, mely minden magyar ember szívét örömre dobbantja, hogy seregeink Belgrádot bevették... .Nándorfehérvár megmaradt ormain a szerb zászló helyén magyar lobogó leng. Ez a lobogó a mienk, a lenn harcoló pécsi katonák diadalmas győzelmét is hirdeti. Polgártársak! Tegyük ünnepé seregeinknek ezt a fényes haditettét, háláljuk meg a pécsi segélyalap rendkívüli gyarapításával ezen jelszó alatt: Belgrádért!”[93] Természetesen a sajtó leközölte annak a táviratnak a szövegét is, amit az 5. hadsereg parancsnoka küldött az uralkodónak ez alkalomból: „Abban az ünnepélyes pillanatban, amelyben megadatott nekünk, hogy a belgrádi várra császári és apostoli királyi Felséged dicsőséges zászlaját tűzhessük, az összes fegyveres erőnek minden részéből e dicső jelvény körül egybegyült küldöttsége nevében kérem Felségedet, kegyeskedjék megengedni, hogy lelkes hódolatunkat legalázatosabban bemutathassuk.” Az uralkodó válasza: „A belgrádi várra kitűzött zászlónkra feltekintő hű harcosok hódolatát örömmel fogadva megindult, szívvel emlékezem meg derék, kitűnően vezetett balkáni haderőmről. Az Ő hősies harcuknak köszönhető Belgrád birtokba vétele is.”[94] Egy későbbi híradásból megtudhatjuk, hogy a belgrádi várra a magyar trikolórt egy Hajdú Béla nevű népfelkelő tűzte ki. Ugyanakkor ebben a tudósításban arról is olvashattak az érdeklődők, hogy a vár ormáról leszedett szerb zászlónak mi köze lett Pécshez: „Ezt a szerb lobogót a most Pécsett állomásozó 6., újvidéki gyalogezred emberei hozták le, mely ezrednek egyik százada elsőnek vonult be Belgrádba és a népfölkelők azokat nyomon követték. Ezt a lobogót, amelyért oly sok drága vérünk folyt el, Belgrádból elküldték Pécsre az ezredparancsnoksághoz és azt ideiglenesen a Frigyes laktanyában helyezték el, ahol most az ezred parancsnoksága van. Itt várja be ezen szerb nemzeti zászló, miképp rendelkezik vele a hadvezetőség, és azért azt még csak közszemlére se bocsáthatják. Valószínűleg fölviszik azt Bécsbe, ahol a hadi múzeumba fogják elhelyezni, mint hadtörténelmi nevezetességet, melynek el hozatala a román király nevét viselő ezred nevéhez fog fűződni.”[95]

De harcteret megjárt magyar zászló is került vissza Pécsre, romantikus-kalandos úton. Sabác bevételekor pécsi (?) zászlót is lengetett a vár ormán a szél. Amikor pedig stratégiai okokból fel kellett adni a várat, egy trikolór majdnem ott maradt. Egy vasutas hozta magával Pécsre és adta át Ludwig Ferenc városi tiszti főorvosnak, aki ezt az értékes ereklyét a városi múzeumnak adományozta.[96] A híradások mindig megragadták az alkalmat, ha a fronton valami olyan dicsőséges esemény történt, ami összefüggésbe hozható Péccsel és a jelképpel. Ilyen történés volt Breszt-Litovszk elfoglalásakor a vár ormára kitűzött zászlóval kapcsolatban. Ezt Pogány Kázmér dr., a Szépművészeti Múzeum őre tűzte ki, aki tartalékos honvéd főhadnagy volt. A harctérre indulás előtt városunkban járt, mint a Pécsett ideiglenesen otthont kapott kassai honvédek egyike.[97] A kassai honvédek nem felejtették el a Pécsen töltött időt, mert levelező partnerei voltak a helyi lapoknak. Így kaptak a pécsi polgárok híradást arról, hogyan örültek a harctéren annak a hírnek, hogy Varsó és Ivangorod elesett: „Az üteg tisztjei és legénysége háromnegyed 1 órakor állottak fel a lövegállásban, ama zászló alá, melyet elindulásunk napján egy kassai úrhölgytől kaptunk s amely zászlót mindeddig megőriztük s amelyhez hűek akarunk lenni utolsó csepp vérünkig. Ezután kapitányunk beszédet mondott a legénységnek a szövetségesek legújabb győzelméről.”[98]

A pécsi sajtóba a Tolna megyei Tamási községéből származó zászlós hőstette is bekerült lelkesítő híradásként. Az illetőnek halálhírét költötték, majd egy év múlva kiderült, hogy életben van, sőt halált megvető bátorsággal védelmezte ezrede zászlaját, amiért természetesen kitüntetésre terjesztették fel.[99]

Témánk szempontjából egy érdekes híradással találkozhatunk 1916 elején. A szegedi cs. és kir. 28. volt prágai gyalogezredet, amely a volt trónörökös legkedvesebb ezrede volt, még a háború elején azzal büntették, hogy elvették az ezred zászlaját, amivel az ezred meg is szűnt. Az uralkodó 1916-ban visszaállította az ezredet, amit újból beiktattak az ezredek közé, és visszakapta az elvett zászlaját. Ennek örömére nagy ünnepséget rendeztek Szegeden, ahol az ezred székhelye volt. Hangos zeneszóval járták be a Tisza parti települést, várva az újból megérkező visszakapott zászlót.[100]

Zászló a civil életben

Időszakunkban a zászlónak természetesen szerep jutott háborún kívüli összefüggésekben is. A zászlók használata békésebb célokat is szolgált.

A békeidők talán utolsó civil zászló használatáról 1914 júniusában kaptak híradást a pécsiek, a trónörökös párnak a már említett szarajevói és ilidzsei látogatása alkalmából. Az új trónörökös pár, Károly és Zita Budapestre történt utazásáról szintén részletesen tudósította a pécsi polgárokat az itteni sajtó, melyben kiemelték, hogy a bevonulás útvonala mindenütt nemzeti színű zászlókkal volt feldíszítve, de a szövetséges államok zászlói is láthatók voltak. Az esti órákban pedig a munkapárt székháza elől, ahol a miniszterelnök szólt az összegyűltekhez, fáklyákkal és nemzeti színű zászlókkal vonultak fel a várba a trónörökös párt ünnepelni.[101]

Mivel megyénk és városunk nemzetiségi tekintetben nagyon színes képet mutatott ebben az időben is, a különleges helyzet elég feszültségre adhatott okot. Nem érdektelen a belügyminiszter 1914 novemberében kelt rendeletét dolgozatunkban közölni, ha kivonatosan is: „A közös veszély felismerésére elsimult minden ellentét. Az állam minden polgára eggyé forrt érzésben és akaratban a trón és a haza védelmére. Mindenki egyértelmű áldozatkészséggel ajánlja fel életét és vagyonát a haza oltárára és nem szavakban, hanem maradandó cselekedetekben adja bizonyságát annak, hogy boldogulását csak ebben a hazában akarja keresni és feltalálni. Ebből a hazafias viselkedésből kiindulva, kijelentem, hogy a magyar államban élő nemzetiségek a történelmi hagyományaik és népszokásaik alapján tényleg kialakult nemzetiségi színeiket, amennyiben azok valamely idegen állam jelvényével nem azonosak, nyilvános helyeken és alkalmakkor akadálytalanul használhatják, ha ugyanott és ugyanakkor a magyar nemzeti színeket legalább is egyenlő mértékben szintén alkalmazzák.” [102]

A magyarországi városok és vármegyék hódoló küldöttséggel tisztelegtek 1915 őszén Bécsben az uralkodó előtt. Ebből az alkalomból Bécs belvárosát ellepték a magyar nemzeti színeket hordozó zászlók, lobogók. „A Karntner-strasse ódon és előkelő, sikátorszerű mellékutcáin nem látni a széltől lengetett óriási zászlóktól. Ha benéz az ember egy ilyen utcába, végtelen zászlósorozatot lát, bolt, címtábla, kirakat, kocsi, ember belevész a piros-fehér-zöld, fekete-sárga, fehér-piros szövet tömegébe és mindenre: zászlókra, kipirult arcú emberekre, házakra, fákra rásüt a meleg, boldogító és díszítő napfény.”[103] A Pécsen fióküzlettel bíró, budapesti székhelyű Neuman ruha nagykereskedés bécsi áruházát hatalmas magyar, osztrák és horvát nemzeti színű lobogók ékesítették. A kirakatban Benczúr Gyula „Millenáris hódolat” című festménye emelte az ünnepélyességet.[104] A Pécsi Napló egy pár nappal későbbi tudósításában kiemelte, hogy a küldötteket, így a baranyai, pécsi küldöttséget is, a Dunagőzhajózási Társaság előzékenységéből egy külön hajó hozta haza Budapestig, s a hajó teljes lobogódíszben pompázott, és a személyzet is díszruhában volt. Sőt, amerre elhaladt a hajó, a kikötői állomások is lobogódísszel üdvözölték a küldötteket.[105]

1916 áprilisában a vármegye közgyűlést tartott. Ennek tiszteletére a székházra kitűzték a nemzeti színű zászlót, a kiscímerrel a közepében, valamint a vármegyei huszárok is díszbe öltözötten szolgáltak a tavaszi közgyűlés alatt.[106]

Az ország közjogi szempontjából jelentős aktusra került sor Budapesten 1916. december 30-án. Ekkor koronázták meg az új uralkodót IV. Károly néven. Mint már korábban írtuk, erre az alkalomra a belügyminiszter felfüggesztette az országos gyászt. Pécsen is már az előző napon elkezdték a készülődést az ünnepnapra. Este már felkerültek a házakra a nemzeti színű zászlók. El kellett dönteni, hogy a város lobogóját ki vigye a koronázáson. Három személy jelentkezett erre a megtisztelő feladatra. Közülük sorshúzás döntötte el, hogy Littke József lett a szerencsés. Maga a zászló még 1746-ban készült, s a múzeumból hozták ki erre a jeles alkalomra. A „meglehetősen megviselt piros szövetén” látható felirat magyar fordítása: „A magyar nemzetiség lovas zászlaja, Isten és a fenséges Patrona tiszteletére növekedjék a király – a vár – a béke. Távol legyen a pusztító háború.” (A zászló eredetének magyarázatát az akkori levéltáros, Cserkúti Adolf így adta meg: „A török hódoltság megszűnése óta magyar, német és bosnyák „nációra” oszlott a pécsi polgárság. Mindegyik nációnak volt polgárőrségi kompániája-százada, s minden századnak külön zászlaja, mely alatt kivonult. A szóban forgó zászló a magyar „nációé” volt.”)[107] Természetesen Baranyavármegye is képviseltette magát a koronázási ünnepen. Itt a zászló-tartó Jeszenszky Ferenc földbirtokos volt. Ő csak fenn a várban fogta a kezébe a vármegye zászlaját, ugyanis a budai várba a vármegyei huszárok vitték fel a Baranyavármegye egyik jelképét képviselő zászlót. A vármegyei huszárok is festői egyenruhában jelentek meg: piros magyar nadrág, sűrűn zsinórozott zöldszínű dolmány, fekete prémes zöld mente, kakastoll-forgóval ékesített fekete csákó. A korabeli tudósító véleménye szerint ez „egyike a legszebb megyei huszár dísz egyenruházatnak”.[108]

Fellobogózva találhatta az arra járó a püspöki jogakadémia épületét 1917 szeptemberében, azt hirdetve, hogy megkezdődött az új tanév. A jogliceumi templomban ún. Veni Sancte-t mutatott be Wurster József dr. pápai prelátus.[109]

A háborús időszak alatt is megtartották a békeidőkben megszokott, állandó ünnepeket. Így április 11-én, az 1848-as törvények szentesítésének napján hivatalos ünnep lévén, a középületekre felkerültek a nemzetet jelképező trikolórok.[110] Ugyanígy megünneplésre került az uralkodó születésnapja. 1916-ban még Ferenc József 86. születésnapját hirdették a nemzeti zászlók augusztus 18-án, de 1917-ben már az új uralkodó, IV. Károly 30. születésnapja tiszteletére kerültek ki a piros-fehér-zöld zászlók az épületekre. Úgy a közhivatalok, mint az iskolák és a laktanyák, kórházak jelezték ily módon az ünnepet.[111]

Magyarországon nagy tiszteletnek örvendett és nagy becsben tartották első királyunk csodálatos módon épségben maradt jobbját. Minden augusztus 20-án körmenetben hordták körbe Budapesten a várban, hatalmas tömeg kíséretében és nagy ceremónia keretében. Nem történt ez másképpen a háború alatt sem. 1916. augusztus 20-án már reggel 6 órakor megkezdődött a budai várban a résztvevő egyesületek, társulatok és intézmények gyülekezése, amelyek – ha rendelkeztek ilyennel – saját zászlaik alatt vettek részt a körmenetben. A budapesti katolikus egyesületek szinte teljes egészében, utánuk sorrendben a fővárosi plébániák képviseltették magukat, alapításuk éveinek sorrendjében. Őket követte egy katonai zenekar és díszszázad, majd a papság. A Szent Jobb előtt vitték a királyi udvar és várplébánia zászlait. A koronázó főtemplomban zajló misével egy időben a Szent István szobor előtt felállított oltárnál is misét mondtak a templomba be nem jutott hatalmas tömeg részére. A bent zajló mise főbb részeit a halászbástyán felállított ágyúk jelezték. Ezen a napon Pécsen is kikerültek a házakra a nemzeti zászlók, s minden templomban misét celebráltak. Délután pedig a Tettyén a katonazenekar rendezett hangversenyt a Vörös-Kereszt Egylet javára.[112]

A Szent Jobbnak tulajdonított csodák miatt 1915-ben a szokásos Szent István napi körmeneten kívül is az ereklyéhez fordultak. Tekintettel ennek az időszaknak az egészen sajátos voltára, nemzeti zarándoklásra került sor Budapesten, melynek célja volt, hogy „a Mindenható fegyvereinket győzelemre segítse.” A főváros május 30-án, vasárnap zászlódíszt öltött. A korabeli beszámoló nagyon plasztikus képet tárt az olvasó elé az egész megmozdulásról: „Lassan bontakozott ki a hatalmas körmenet. Ünnepies lassúsággal lepi el a széles úttestet a katonazenekar, mire harsogó kemény, diadalmas zene búg végig az embertömeg felett és jönnek a díszszázadok, a fehér karinges papok, a szerzetesek, hozzák a Szent Jobb zászlóit, Magyarország kettős keresztű apostoli lobogóját, a címer-zászlókat. Fényes egyenruhájú, aranyos pallosú koronaőrök sorfala között négy harcban járt, kitüntetett, csukaszürkében lévő katona emeli vállain a Szent-Jobb arany szekrényét. A nap ragyogó fényözönében szinte ég, szikrázik, lángol, mint valami csoda, ami leszállott hozzánk, hogy erőssé nevelje szívünkben a törhetetlen bizalmat, a győzelembe vetett, lankadatlan reményt.” A Bazilikában lezajlott ünnepi mise keretében, amelyet Csernoch János hercegprímás celebrált, az evangéliumot Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök mondta. A hallgatóságot imára buzdította a fegyverek diadaláért, kifejtvén, hogy az imák csak akkor lesznek hatásosak, ha azok buzgók és küzdelmesek, alázatosak és töredelmesek, valamint lelkesek és epekedők. A Bazilikába be nem fért tömeg részére az Országház előtt felállított oltárnál Mikes János gróf, szombathelyi püspök mondott ünnepi misét, majd Vass József dr. történelmi vonatkozásokkal teleszőtt beszédet mondott. Ezt követően a Szent Jobbot visszavitték a budavári templomba.[113]

A zászlót, mint a hazafiságot, a magyarságot jelképező szimbólumnak a megtestesítőjét nem csak az eddigiekben bemutatott célra vették igénybe. Volt egy szociális, jótékonysági célú igénybevétele is. 1915. július 21-én bocsátotta ki az Országos Hadsegélyező Bizottság felhívását hadi zászlószögek megvételére, darabonként 15 koronáért. Indoklás: „Azok a néma zászlók, melyek nem harctereken lobognak, hanem itthon maradva szimbolizálják az erkölcsi testületeket, társulatokat, jogi személyeket stb., nem lehetnek el anélkül, hogy egységes jelvénnyel a most folyamatban lévő nagy korszak emlékét meg ne örökítsék. Nem maradhat el e jelzés az egyházi zászlókról sem, amelyek a mennyei dicsőséget hirdetik, hirdessék egyúttal vitéz hadseregeink földi dicsőségét is. Hirdessék az igaz ügy diadalát, melyért küzdünk, díszelegjen ott e szög minden zászlón, az igazság gőzelmének emlékére.” Ugyanakkor a hivatalos szervekhez, közintézményekhez, iskolákhoz is fordultak, mondván, hogy mindegyiknek van legalább egy-egy zászlaja, „mely ott lobog megfelelő helyen már most is, mikor megjön a messze harcterekről a dicső diadalnak híre és kigyulladnak az öröm tüzek a legkisebb kunyhótól a királyi palotákig.” A bizottság azt kéri a megcélzottaktól, hogy a zászlószeget hazafias ünnepélyes keretek között illesszék a zászlójuk nyelére.[114] Baranyavármegye alispánja 1915. november 29-én körlevélben hívta fel a közigazgatás irányítóit ennek az akciónak figyelemmel kisérésére és a visszaélések megakadályozására.[115] A Bizottság a fentiekben ismertetett felhívását 1917 májusában megismételte, de most már 25 koronáért kínálta a zászlószeget.[116]

A zászló, mint a divat kelléke bevonult a „hazafias” hölgyek öltözködésébe is. A korszak legnépszerűbb divatlapja, a „Divatcsarnok” 1914 novemberében megjelent számában azt a tanácsot adta a divattal lépést tartani akaró hölgyeknek, hogy „a jelenlegi háborús időknek megfelelően kicsiny, csinos, kettős zászló egészíti ki az egyszerű kalapot díszítő toll tűzéket. Ehhez hasonló zászlócskákat bármilyen kalapra feltűzhetünk s ezáltal háborús jelleget adunk neki!”

Mivel forrásaink nagyon ritka esetben közölnek részletes leírást egy-egy zászló születésének, elkészítésének körülményeiről, magáról a zászlóról szóló konkrét leírásokban sem dúskálnak a rendelkezésünkre álló források, ezért a pécsi állami főreáliskola zászlajára vonatkozó, időszakunkban keletkezett, ilyen jellegű tudósítást teljes terjedelmében, szó szerint közreadjuk:

„Annak idején megírtuk, hogy a pécsi állami főreáliskola volt hálás növendékei sorából egy Visy László dr. főispán feleségének elnöklésével működő bizottság gyűjtést indított, még a régi jó, háború előtti időkben, hogy a főreáliskolának, amikor új palotaszerű épületébe költözködik, ezen palotához méltó lobogója is legyen. A gyűjtést, mivel az nemes célt szolgált, a legteljesebb siker koronázta, és mindjárt hozzá is kezdtek a terv megvalósításához. Arnhold Nándort, a főreáliskola művész tanárát kérték meg a lobogó megrajzolására, és a kitűnő tanár fölismerve a zászló rendeltetését, a legszebb baranyai motívumok felhasználásával tervezte meg a lobogót, azt a legapróbb részletekig kidolgozva, oly minuciózus és finom kivitelű volt annak dekoratív és ornamentikai része, hogy keresni kellett olyan művészi érzékű hölgyet, aki képes lesz a rajznak méltó testet adni. Helyes érzékkel Pápai Laura asszonyra esett a bizottság választása, aki hímzőivel együtt június óta dolgozott a munkán, mellyel most elkészült, és a napokban Visy László dr.-né és férje, Gallovich János, főreáliskolai igazgató és Arnhold Nándor tanár átvették a gyönyörű lobogót, melynél különbet iskola részére még nem hímeztek. A lobogó fehér damaszt alapon készült, tobzódik a magyar arany díszben, nemzeti színű kerettel, mindkét oldalán teljesen kiképzett ornamentikával, az állami és városi címerrel, megfelelő föliratokkal van ellátva, és amikor ezen lobogó alatt fog reáliskolai ifjúságunk ünnepélyeire fölvonulni, ezen zászló mindenképpen imponálni fog. Pápai Laura mesteri munkát végzett itt, és jóleső érzés fog el, amikor megállapíthatjuk, hogy ezen lobogó teljességében pécsi művészi kezek alkotása. Az elismerés, melyben Pápai Laura a lobogó átadásánál részesült, méltó jutalma volt fáradhatatlan munkájának, mely a pazar kivitel, a sok arany dacára sem emésztette föl teljességében a gyűjtött összeget. A lobogó fölszentelése az iskola benépesítési idejére volt tervezve, de ez, miként az iskolaépület ünnepélyes fölavatása a háború utáni időre marad.”[117]

A kitett zászlók megfelelő, jó karbantartására a tulajdonosok közül sokan nem fordítottak kellő gondot. Ez tükröződik abból az 1917-es újságban megjelent aggodalomból, amely azt veti a tulajdonosok szemére, hogy a kitűzött zászlókat sokáig kint felejtik, amely egyrészt az adott ünnep komolyságának a rovására megy, másrészt az arra járók testi épségét is veszélyezteti olyan formán, hogy az időjárás viszontagságainak kitett nemzeti jelkép rúdjának rögzítése elenged és hegyével lefelé lezuhanva balesetet okozhat.[118]

Korszakunkban helyi szinten talán a pécsi Várady Ferenc foglalta össze 1915-ben a legjobban a zászlónak, mint jelképnek azt a kisugárzását, amit mindenkire gyakorolt. Ennek első versszakát közöljük:

„Csudatevőjelvény, mennyei varázszsal!

Megihlet, elbűvöl, a szembe könnyet csal;

A nemzeti érzés éltető forrása,

Hazafias lángra gyújt a lobogása...

Szép piros színében él őseink vére,

Patyolat fehérje erkölcsünk jelképe,

Viruló zöld színe az örökreménység:

A magyar nemzetre derül jobb jövő még!

Ez a szent szivárvány ég s föld legszebb színe,

Benne lángol minden igaz magyar szíve !”[119]

1918 késő őszén a háborút elvesztő ország déli részét az antant csapatok szállták meg. Pécsre november 14-én a szerb katonaság vonult be. Az idegen csapatok parancsnoka, a hivatalos fogadáson elhangzott egyik kérdésre válaszolva még azt közölte, hogy nem zavarja a város házain lengő magyar nemzeti zászló. Mert ez a magyar nép belső ügye.[120]

De hosszú évekig ezeken a napokon lengtek városunkban utoljára a magyar trikolórok.

Irodalom

GROSVENOR 1917 = Grosvenor, Gilbert: A világ zászlói. Washington, In: Znamierowski, Alfred: Zászlóencikolédia. Bp., 2002.

HORVÁTH 1995 = Horváth Zoltán: Zászlók. A zászlók kialakulása és fejlődése a kezdetektől napjainkig. Bp., 1995.

Magyarország 2000 = Magyarország az első világháborúban. Főszerk.: Szijj Jolán. Lexikon A-Zs. Bp., 2000.

ZNAMIEROWSKI 2002 = Znamierowski Alfred: Zászló-Enciklopédia. Bp., 2002.

 

Jegyzetek


[1] HORVÁTH 1995. 5.; ZNAMIEROWSKI 2002. 30.

[2] Dunántúl 1914. július 1. 2.

[3] Dunántúl 1914. augusztus 7. 1.

[4] Baranyavármegye Hivatalos Lapja 1914. június 30. 332.

[5] Dunántúl 1914. június 29. 2.

[6] Dunántúl 1914. július 1. 5.

[7] Dunántúl 1914. július 4. 3.

[8] Pécsi Napló 1934. június 28. 4. Az újság az évforduló kapcsán közölte le a korabeli tudósítást.

[9] Dunántúl 1914. július 14. 3.

[10] Dunántúl 1914. július 4. 5.

[11] Baranyavármegye Hivatalos Lapja 1916. november 22. 580.

[12] Baranyavármegye Hivatalos Lapja 1916. november 25. 602.

[13] Pécsi Napló 1916. november 24. 5.

[14] Pécsi Napló 1916. november 30. 4.

[15] Dunántúl 1916. november 28. 6.

[16] Pécsi Napló 1916. december 3. 5.

[17] Pécsi Napló 1916. november 29. 3.

[18] Siklós, 1916. november 25. 2.

[19] Pécsi Napló 1916. november 24. 5.

[20] Dunántúl 1916. november 24. 2.

[21] Pécsi Napló 1916. november 24. 2.

[22] Baranya Megyei Levéltár (a továbbiakban BML) Pécs város Tanácsa 43/1917.

[23] Pécsi Napló 1914. július 8. 3.

[24] Dunántúl 1914. július 15. 5.

[25] Pécsi Napló 1916. szeptember 12. 4.

[26] Siklós 1915. február 20. 3.

[27] Pécsi Napló 1915. március 3. 14., 7.

[28] Dunántúl 1916. június 21. 3.

[29] Dunántúl 1917. június 12. 5.

[30] Pécsi Napló 1915. április 11. 6.

[31] Pécsi Napló 1916. január 25. 4.

[32] Dunántúl 1916. március 22. 5.

[33] Pécsi Napló 1917. szeptember 14. 4.

[34] Pécsi Napló 1917. március 25. 5.

[35] Pécsi Napló 1918. október 30. 5.

[36] BML Dunaszekcsői Polgári Olvasókör, Jegyzőkönyv, 1916. március 5.

[37] Dunántúl 1914 . június 26. 3.

[38] Dunántúl 1914. augusztus 3. 2.

[39] Siklós 1916. június 10. 3.

[40] Pécsi Napló 1916. december 29. 4.

[41] Pécsi Napló 1916. augusztus 19. 4.

[42] Dunántúl 1917. augusztus 18.; Pécsi Napló 1918. augusztus 18. 3.

[43] Dunántúl 1917. november 15. 6.

[44] Dunántúl 1916. szeptember 24. 5.

[45] Pécsi Napló 1916. szeptember 26. 4.

[46] Pécsi Napló 1917. július 31. 1.

[47] Dunántúl 1914. július 28. 3.

[48] Pécsi Napló 1914. szeptember 4.

[49] Pécsi Napló 1914. szeptember 10. 5.

[50] Dunántúl 1914. április 4. 4.

[51] Dunántúl 1915. május 26. 5.

[52] Pécsi Napló 1915. június 24. 4-5.

[53] Dunántúl 1915. augusztus 6. 3.

[54] Pécsi Napló 1915. augusztus 15. 7.

[55] Pécsi Napló 1916. január 19. 5.; Dunántúl 1916. január 19. 4.

[56] Pécsi Napló 1916. január 22. 6.

[57] Pécsi Napló 1917. október 31. 4.

[58] BML Baranyavármegye főispánjának bizalmas iratai 331/1916.

[59] Pécsi Napló 1915. június 25. 5.

[60] BML Pécs sz. kir. város főispánjának bizalmas iratai 231/1915.

[61] Pécsi Postaigazgatóság Elnöki iratok 63/1915.

[62] Siklós és Vidéke 1915. november 28. 3.

[63] Pécsi Napló 1916. január 14. 5.

[64] Pécsi Napló 1916. január 19. 5.

[65] Pécsi Napló 1915. augusztus 28. 2.

[66] Pécsi Napló 1916. január20. 5.

[67] GROSVENOR 1917. 76.

[68] Dunántúl 1914. június 18. 4-5.

[69] 142.793/VI.-a/1914. BM. In: Rendeletek Tára, 1914. 1520.

[70] 147683/VI.-a/1914. BM. In: Baranyavármegye Hivatalos Lapja 1914. 459.

[71] Dunántúl 1914. július 31. 2-3.

[72] Pécsi Napló 1914. október 22. 4.

[73] Pécsi Napló 1914. december 2. 4.

[74] Pécsi Napló 1915. február 23. 3.

[75] Pécsi Napló 1915. február 28. 6.

[76] Pécsi Napló 1915. március 21. 7.

[77] Pécsi Napló 1915. március 21. 7.

[78] Pécsi Napló 1915. május 7. 5.

[79] Pécsi Napló 1915. május 21. 5.

[80] Dunántúl 1915. május 1. 2.

[81] Dunántúl 1915. május 5. 4.

[82] Dunántúl 1915. május 11. 3-4.

[83] Dunántúl 1915. január 17. 6.

[84] Dunántúl 1915. augusztus 15. 4.

[85] Dunántúl 1915. december 25. 9.

[86] Siklós 1916. január 29. 2.

[87] Szabó István: A zászló. Dunántúl 1917. április 18. 2-3.

[88] Dunántúl 1915. szeptember 23. 4.

[89] Magyarország 2000. 348-349.

[90] Dunántúl 1917. április 18. 2-3.

[91] Siklós és Vidéke 1914. október 11. 2.

[92] Pécsi Napló 1914. december 15. 5.

[93] Dunántúl 1914. december 4. 4.

[94] Dunántúl 1914. december 5. 1.

[95] Pécsi Napló 1914. december 10. 4.

[96] Pécsi Napló 1915. június 12. 5.

[97] Dunántúl 1915. szeptember 4. 4.

[98] Dunántúl 1915. augusztus 19. 4.

[99] Dunántúl 1914. november 28. 5.

[100] Pécsi Napló 1916. február 11. 5.

[101] Dunántúl 1914. augusztus 3. 2.

[102] 8200/1914. BM. eln. In: Belügyi Közlöny 1914. november 8.

[103] Pécsi Napló 1915. szeptember 3. 5.

[104] Dunántúl 1915. szeptember 5. 3.

[105] Pécsi Napló 1915. szeptember 5. 5.

[106] Pécsi Napló 1916. április 11. 2.

[107] Pécsi Napló 1916. december 15. 5.

[108] Pécsi Napló 1916. december 21. 5.

[109] Pécsi Napló 1917. szeptember 18. 5.

[110] Pécsi Napló 1916. április 12. 3.; 1917. április 12. 5.

[111] Pécsi Napló 1916. augusztus 19. 4.; Dunántúl 1917. augusztus 18.; Pécsi Napló augusztus 18. 3.

[112] Dunántúl 1916. augusztus 22. 2.

[113] Dunántúl 1915. június 1. 2.

[114] Dunántúl 1915. július 25. 4.; Pécsi Napló 1915. július 27. 4.

[115] Baranyavármegye Hivatalos Lapja 1915. 701.

[116] BML Baranyavármegye alispánjának elnöki iratai 1486/1918.

[117] Pécsi Napló 1914. október 1. 4.

[118] Dunántúl 1917. augusztus 4. 5.

[119] Pécsi Napló 1915. április 4. 8.

[120] Pécsi Napló 1918. november 15. 3.