Cikkek

Schweitzer Gábor: A Pécsi Püspöki Joglyceum a 19-20. század fordulóján

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 19.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2007.

ISSN 1219 4077

ISBN 978-963-87277-1-8

Szerkesztette: Kaposi Zoltán és Pilkhoffer Mónika

289–310. p.


Schweitzer Gábor


A Pécsi Püspöki Joglyceum a 19-20. század fordulóján


Das Bischöfliche Rechtslyzeum zu Pécs an der Wende des 19–20. Jahrhunderts

The Episcopal Lyceum of Low in Pécs at the Turn of the 19th and the 20th Century





A felvilágosodás korától a hazai jogászképzés két tartópilléren nyugodott. Az 1777-ben Budára költöző nagyszombati egyetem mellett az akkortájt kialakuló állami, illetve egyházi jogakadémiákon szervezek jogi oktatást. Egy évszázaddal utóbb, a 19-20. század fordulóján Magyarországon tíz jogakadémia működött. A két egyetemi szintű – a budapesti és az 1872-ben megnyíló kolozsvári – jogi fakultáson kívül ezekben az állami, még jellemzőbben egyházi (katolikus, református és evangélikus) fenntartású intézményekben folyt a jogászképzés. A 19. század utolsó harmadában a jogászképzés reformja következtében a jogakadémiák presztízse átmenetileg stabilizálódott, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy a jogakadémiák átvették az egyetemi képzés időtartamát, tematikáját és struktúráját. Ám a jogakadémiákat nem jogosították fel a promóció és a habilitáció jogával, azaz jogtudori szigorlatot nem fogadhattak el, valamint magántanári képesítés megadásával sem rendelkeztek. Márpedig aki bíróként vagy ügyvédként kívánt elhelyezkedni, a jogtudori szigorlat letételét e korszaktól nem nélkülözhette. Ezen hátrányok következtében a jogászképzés lassanként áttolódott a mindezen többletjogosítványokkal felruházott két egyetemi rangú jogi fakultásra.
[1]

A jogakadémia szabályzata és tanári kara

Az alábbiakban nemcsak a Pécsi Püspöki Joglyceum (a továbbiakban jogakadémia) belső életéről, tanárairól s diákjairól kívánunk megemlékezni, hanem azokról a pécsi, esetleg országos jelentőségű eseményekről is, amelyek a jogakadémiára, különösképp annak szellemiségére hatással voltak.[2]

A jogakadémia működési kereteire a fenntartó – a pécsi püspök – által 1900-ban revideált szervezeti szabályzat tekinthető irányadónak.[3] A jogakadémia oktatóinak s ügyintézőinek – természetesen a hallgatók kivételével – római katolikus vallásúnak kellett lennie, míg az intézetben hangsúlyozottan „hazafias, katholikus szellemnek kell uralkodnia” (3. §.). Az intézet igazgatásának és szellemi irányának – úgymond – „behatóbb megfigyelhetése” céljából a püspök évről évre püspöki biztost rendelhetett ki (6. §.). Az intézet igazgatóját s tanárait maga a püspök nevezte ki. E kinevezéseket a vallás- és közoktatási minisztérium a szabályzat szerint csak a „szabályszerű minősítés” hiánya miatt kifogásolhatta (7. és 9. §.). A jogakadémiai tanárok nyugdíjaztatását a püspök 30 évi szolgálati idő elteltével, avagy a 65. életév betöltésekor kezdeményezhette. A tanszékek a királyi jogakadémiákon szervezett tanszékekkel egyeztek meg. Rendes és végleges minőségű rendkívüli tanárrá csak azok nevezhetők ki, akik megszerezték az egyetemi magántanári képesítést (11. §.). A jogakadémia oktatói tantárgyaik előadásakor meggyőződésüket ugyan szabadon követhették, ám – így rögzítette a szabályzat – „önként értetődik”, hogy e szabadság „nem terjed ki oly irányú tanításra, amely tanítás alkalmas lenne arra, hogy az állam és törvényei, továbbá az egyház és vallás iránti tisztelettel ellentétes érzelmek keltessenek” (13. §.).

A pécsi jogakadémiai tanárok kinevezésekor elvben kettős mércét vettek figyelembe: a jelölt legyen hű fia egyházának – ez irányú kétség a papi státuszú oktatókkal szemben fel sem merülhetett –, egyúttal szakmai szempontból se essék kifogás személye ellen. Mindezeken túlmenően „szokásjogi” alapon kedvezőbb elbírálás alá esett a helybeli pályázó, mert ellentétben egy külső jelölttel, vele szemben kevésbé merült fel az a gyanú, hogy – ugródeszkának tekintve a pécsi jogakadémiát – az első adandó alkalommal eltávozik Pécsről. Az egyházi fenntartású jogakadémiákkal szemben többször felmerült az a kifogás, miszerint a tanári pályázatok elbírálása során az egyházhoz való hűség megelőzi a szakmai alkalmasságot, illetve a tudományt a felekezeti érdekek oltárán áldozzák fel. Ez utóbbi vádpont ellen a pécsi jogakadémia tanári kara már 1870-ben tiltakozott a szakmai nyilvánosság előtt.[4] Mindazonáltal Pécsett is születtek a kortársak által megkérdőjelezett személyi döntések. Amikor az 1911-ben megüresedő magyar és osztrák magánjogi és bányajogi tanszékre Schaurek Rafaelt, Baranya vármegye tiszteletbeli aljegyzőjét, Schaurek Bódog nyugalmazott jogtanár fiát nevezték ki ideiglenes rendkívüli tanárnak, a kinevezett szakmai alkalmassága iránti határozott kételyeiről Tuka Béla tanártárshoz nem illő hangvételű levélben tájékoztatta a pesti egyetem professzorát, Concha Győzőt. Legbizalmasabb barátai sem merték Schauereket meggyanúsítani azzal – olvassuk a beszámolóban –, hogy „szabad idejét a tudományos foglalkozás örömeivel töltötte volna el”. Ő maga pedig „megindító naivsággal” vette be életrajzába, hogy szabad óráiban az egyházi zenének él. Az orgonálás szenvedélyének hódoló Schaurek jogtanári kinevezését a szarkasztikus megjegyzések iránt fogékony Tuka akként kommentálta, hogy Zichy Gyula püspök nyilván „zenelyceummá akarja fejleszteni a joglyceumot”.[5] A katolicizmus iránti elkötelezettségéről ismert Concha évekkel később az egyik jogtudományi folyóiratban – a Jogállamban – a jogakadémiai tanárok egyetemi magántanári habilitációjáról szóló írásában – név és hely említése nélkül – Schaurek kinevezését is az elrettentő esetek között sorolta fel. A megfelelő szakképzettség helyett – írta Concha – „alig hihető” okok döntöttek egyes kinevezésekkor. „Előfordult, hogy katonai szolgálat, orgonálóképesség, vallásos buzgóság, jámborság, befolyásos családoknál töltött nevelősködés vagy velük való rokonság szolgáltak egyedüli alapul a betöltéseknél.”[6]

A tanári kinevezésekhez a kultuszminisztérium tudtunkkal egyetlen esetben nem járult hozzá a püspök döntéséhez. Zichy Gyula 1913-ban felhatalmazta Hoffmann Ottó ügyvédet – korábban függetlenségi párti országgyűlési képviselőt –, hogy mint fizetés nélküli magántanár, a bosnyák jogról heti két óra speciális kollégiumot tartson.[7] A nemzeti munkapárti kultuszminiszter, Jankovich Béla vélhetően Hoffmann korábbi politikai szereplései miatt nem járult hozzá a tanári kinevezéshez.

Mindezekből azonban még nem következik – jelezvén a korszak összetettségét és ellentmondásosságát –, hogy a pécsi jogakadémia vezetését a 19. század végén nagyfokú szakmai igénytelenség, valamint az „ultramontán” szellemiségből fakadó türelmetlenség jellemezte volna. Ismereteink szerint a magántanári habilitáció elmulasztása okán egyetlen pécsi jogtanárt, a római jog helyettes tanárát, Friedl Károlyt menesztette Hetyey Sámuel püspök 1900-ban.[8] A századforduló táján a pécsi jogakadémián nyilvános rendes jogakadémiai tanári címet elnyert oktatók valamennyien habilitált egyetemi magántanárok voltak. A századvég türelmes jogakadémiai légkörét ugyanakkor a diákok is pontosan érzékelték. Visszaemlékezéseiben Fischer Béla (1877-1953), az intézet egykori tanítványa, Baranya vármegye későbbi alispánja feljegyezte, hogy – jóllehet a jogakadémiát a székesegyház jövedelmeiből tartották fenn s a tanárokat is a püspök nevezte ki – „egyes tanárok részéről számtalanszor hangzottak el az előadások során a papságot támadó kijelentések”.[9] A jogakadémia oktatói közül többen – miként Kossutány Ignác és Bors Emil – szabadelvű nézeteket vallottak, bár a papság elleni csípős megjegyzések Borsnak tulajdoníthatók. Az egyházjogot és jogtörténelmet liberális szellemben oktató Kossutány 1897-ben, 21 évi pécsi tartózkodás után a pozsonyi királyi jogakadémiára, utóbb a kolozsvári tudományegyetemre távozott, a közjogász Bors pedig 1907-ben – éppen a liberalizmusa miatti támadások következményeként – nyugdíjba kényszerült.

Erre, a századfordulót követő évtizedre tehető ugyanakkor a konzervativizmus irányába ható szellemi áramlatok jogakadémiai térnyerése, illetve megerősödése. E változás három irányzat – az 1905-ben a pécsi püspöki széket elfoglaló Zichy Gyula által is támogatott keresztényszocializmus eszméinek, továbbá az agrárius nézeteknek, valamint a jogakadémiai Mária Kongregáció megalakulása révén is jelentkező jezsuita eszmeiség – együttes hatásának tulajdonítható.

A Bors-ügy

A megváltozó világnézeti, politikai körülményekre – a szabadelvűség hanyatlására egyúttal a konzervatív irányzatok előtérbe kerülésére – világítanak rá az évekig elhúzódó „Bors-ügy” fejleményei. A Bors Emil ellehetetlenítésére, idő előtti nyugdíjaztatására irányuló – végül is sikeres – támadások motívumai igencsak hasonlatosak voltak a budapesti tudományegyetemen oktató Pikler Gyula, továbbá a nagyváradi királyi katolikus jogakadémián jogtanárkodó Somló Bódog elleni támadásokhoz. Mindhárom akció végső soron arra irányult, hogy akadályokat gördítsenek a tanítás szabadságának érvényesülése elé.[10] A Bors elleni nyilvános támadás ürügyéül a Társadalomtudományi Társaság folyóiratában, a Huszadik Században – utóbb pedig különlenyomat formájában is – megjelent írása szolgált. A jog- és államtudományok hazai állapota és művelése körüli visszásságokat feltáró tanulmány a liberalizmus platformjáról utasította vissza a „pseudoliberálizmus” téveszméit: „...rendíthetetlen híve vagyok a liberalizmusnak, mint az Isten és a törvények előtti egyenlőség, a kulturhaladás és az emberszeretet religiójának. (...) Annak szent nevében tiltakozom az ellen, hogy továbbra is liberális védjegy alatt csempésztessék be ide mindenféle reakcionárius dugáru”.[11]

A jogi oktatás fogyatékosságaival kapcsolatosan – egyebek mellett – azt hánytorgatta fel, hogy jelentőségéhez képest jóval fajsúlyosabb szerepe van a jogászképzésben a római jognak és a kánonjognak. Álláspontja szerint a jogtörténet legértékesebb anyagához tartozó római jognak épp oly kevés joga van a „jogtudományok trónjához”, mint – miként írta – II. Ramszesz fáraónak az egyiptomi trónhoz. A kánonjog oktatása kapcsán pedig arra mutatott rá, hogy amilyen mértékben az egyes egyházak megszűntek uralkodó és államegyházak lenni, ugyanolyan mértékben hanyatlott le joguk is „egykor csaknem kizárólagos uralmuk magaslatáról”. Példaként Bors arra hivatkozott, hogy a házassági jog és az anyakönyvek rendezése – úgymond – „visszaszálltak” az államra. Mindezekből azt a következtetést vonta le, hogy az egyházjog „domináló anyajog”-ként való funkcionálása a bekövetkezett társadalmi változásokra tekintettel megszűnt.[12]

A katolikus szellemiségű Pécsi Közlönyben 1902. április 16-án Hanuy Ferenc teológiai tanár bírálta Bors nézeteit. Hanuy hangsúlyozta, hogy mindazok után, amiket egy katolikus líceum tanára a római jogról és az egyházjogról leírt, joggal elvárható, hogy lemondjon állásáról. Ugyanakkor burkolt formában képmutatással és alakoskodással is megvádolta Bors Emilt, hiszen – a Huszadik Században megjelent cikkében – tűntetően pozitívan nyilatkozott a pécsi jogakadémia vezetéséről. Bors szemére vetette, hogy „hízelegve simul a teológiát ápoló, fenntartó és a kánonjog szerint kormányzó és ítélkező püspök lábaihoz”.[13]

A jogakadémiai ifjúság egyik része az elkövetkező napokban a diákság körében népszerű Bors Emil mellett rendezett szimpátiatűntetéseket, míg a hallgatóság másik – konzervatívabb meggyőződésű – része az előbbiek által célpontnak tekintett egyházi személyek – s általában az egyház – iránti lojalitásáról tett tanúbizonyságot.

A joghallgatók körében elismertségnek örvendő jogtanár elleni sajtótámadás miatt elszabaduló szenvedélyeket jellemzi, hogy az április 16-áról 17-ére virradó éjszaka a Royal Kávéházból kiinduló Bors melletti demonstráció résztvevői, mintegy 40 joghallgató Borsot éltető és Hanuyt „abcúg”-oló feliratokat festettek a belváros házaira.[14] A jogakadémiai Olvasókör többsége utóbb amellett döntött, hogy a hallgatóknak elégtételt kell szolgáltatniuk a tüntetés bántalmazottainak.[15] Noha egy további cikkében Hanuy kifejezetten felszólította a professzort a jogakadémia elhagyására, erre ekkor még nem került sor.[16]

Több cikkében is rokonszenvvel írt ugyanakkor Bors Emilről az akkoriban Nagyváradon hírlapíróként ténykedő Ady Endre. A „... pécsi jogakadémián Bors Emil dr. régi nemes és liberális, kimondja nyíltan, hogy az álliberalizmus megöli Magyarországot, s hogy csak demokrata, radikális átalakulások csinálhatnak ebből a kiskorú agrárországból kultúr országot.”[17] Egy további írásában egyenesen prófétaként aposztrofálta a pécsi „klerikálisok” támadásainak kereszttüzébe kerülő Bors professzort.[18]

Két évvel később, 1904-ben Bors – a kolozsvári egyetemre pályázás nagyobb esélyei reményében – egy kis könyvecskét jelentetett meg „Állami eszélytan” címmel. Az avíttas eszélytan kifejezés Bors felfogásában az állam helyes szervezésének és kormányzásának a tudományát jelentette.[19] E munkájával Borsnak már a jogakadémia egyházi főhatóságát is sikerült felbőszítenie. A jogakadémia püspöki biztosa, Wurster József a jogakadémia igazgatójához intézett levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy Bors műve „telíttetett a kath. Egyház és vallás elveivel ellenkező tanokkal, melyek az ifjúságban egyházunk és vallásunk iránti tisztelettel ellentétes érzelmeket kelteni képesek”. Hivatkozással a jogakadémia szabályzatában biztosított jogaira, Wurster arra kérte Mutschenbacher Viktor igazgatót, hasson oda, hogy 30 éves tanári működésére, valamint a kialakult helyzetre tekintettel Bors önként adja be nyugdíjaztatási kérelmét. Ellenkező esetben ő maga lesz kénytelen eljárni a nyugdíjaztatás érdekében.[20] Bors azonban a jelek szerint a kivárási taktika mellett döntött, hiszen nyoma sincs annak, hogy nyugalomba vonulását kezdeményezte volna. Vélhetően az ő pozícióját erősítette, hogy a pécsi püspöki szék pillanatnyilag üresedésben volt, hiszen az 1903-ban elhunyt Hetyey Sámuel helyét csak 1905-ben töltötték be Zichy Gyula személyében. Bors Emilnek a jogakadémia vezetésével szemben mélyülő konfliktusa nem hatott ki városon belüli társadalmi presztízsére. Legalábbis erre utal, miszerint a pécsi nemzeti kaszinó 1905. évi tisztújító közgyűlésén a választmány tagjai közé választották.[21] A Borsra nehezedő „belső” – egyházi – nyomás azonban utóbb nyilván fokozódott, hiszen 1906 májusában – vélhetően nem jószántából – végül beadta nyugdíjaztatási kérelmét. Bors ellehetetlenülését jelzi, hogy míg a vele egy időben nyugalomba vonuló Schaurek Bódognak engedélyezték, hogy az utolsó szemeszterben taníthasson, a püspök Bors Emilt azonnali hatállyal felmentette az óratartási kötelezettség alól.[22] Bors Emil 32 évi jogtanárkodás után – 61 éves korában, 1907. februárjában – vonult, nem minden kényszer nélkül, nyugdíjba. Noha a tanári kar „meleg szavakkal” búcsúzott a Pécsről szinte rögvest elköltözött egykori kollégától, a méltatlan nyugdíjaztatási eljárás keserű nyomokat hagyott Bors Emilben. Egykori tanártársainak címzett, „nem fájdalom és keserűség” nélkül íródott levele tanúskodik erről. „. a hivatalos elbocsájtó levélben egy ily hosszú szolgálati idő után a pécsi joglyceum kebeléből csorbítatlan becsülettel, egyenes derékkal távozó tanár irányában az elismerésnek egyetlen szava sem foglaltatik/'[23]

Bors szabadelvűségét – és szakmai kvalitásait – visszaemlékezéseiben elismerésben részesítette Lenkei Lajos, a liberális irányultságú Pécsi Napló szerkesztője. „Szabadgondolkodó volt a szó legnemesebb értelmében, még se kifogásolta soha, hogy felesége (...) télen, nyáron a hajnali órákban elsiethessen családi tűzhelyétől a templomba, hogy ott eleget tegyen vallásos lelki szükségletének.”[24] Lenkei sorai azt a végletes nézetet sugallják, miszerint antagonisztikus ellentét húzódik a szabadgondolkodás és a vallásos világnézet között. Lenkei nem ismerte – nem is ismerhette – Bors Emil 1904-ben Somló Bódoghoz, a kolozsvári egyetem professzorához intézett sorait. „... nem muszáj azért Istentagadónak lenni, ha az ember messzemenőleg szabadelvű.”[25] Azaz a liberális elkötelezettség is összeegyeztethető a teokratikus világrenddel.

Jogtanárok a tudományos- és közéletben

A pécsi jogakadémia oktatói között természetesen voltak további szaktekintélyek a századforduló időszakában. A már említett Kossutány Ignácon kívül a fiatalabb korosztályhoz tartozó – a pécsi jogakadémián 1898-1912 között büntetőjogot oktató – Angyal Pál nevét említhetnénk. A büntetőjogi reformeszmék – a patronázs és a fiatalkorú elkövetőkkel szembeni különleges bánásmód – iránt fogékony Angyal szakmai reputációját jelzi, hogy már 36 éves korában, 1909-ben levelező tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia. Angyal az akadémiai tagság mellett számos tudományos társaságnak és közéleti szervezetnek volt a tagja. Vasváry Ferenc szintén számos társadalmi funkcióval büszkélkedhetett. Mutschenbacher Viktor – a jogakadémia negyven éven keresztüli tanára, utóbb igazgatója – a tengeri kereskedelmi- és biztosítási jogi kérdések ismert szakírója volt. A tárgyalt korszak végén, 1914-ben került a jogakadémia egykori tanítványa Faluhelyi (korábban Szövényi) Ferenc az oktatók közé, aki a két világháború között a pécsi egyetem professzoraként a kisebbségi kérdés kutatása terén ért el számottevő eredményeket. Régészeti munkássága révén vonult viszont a tudománytörténetbe Szőnyi Ottó,[26] aki néhány éven keresztül római jogi stúdiumokat adott elő. Magasra ívelő tudományos karrier várományosa volt a közjogi katedrán 1907-ben Bors Emil örökébe lépő s Pécsett hét tanévet töltő Tuka Béla – 1911-ben, 31 évesen már akadémiai tagságra jelölték –, ám 1921-et követően Csehszlovákiában maradva előbb szlovák nacionalistaként, utóbb nemzeti szocialistaként hátat fordított a katedrának.

A pécsi jogakadémia nyilvános rendes tanárait az intézmény megszűnését követően Pécsett működő Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Kara utóbb nyilvános rendes egyetemi tanárként foglalkoztatta.[27]

A jogakadémiai tanárok társadalmi presztízsét jelzi, hogy közülük többen is bekerültek a helyi politikai- és közélet egyik legfontosabb színterét megjelenítő városi törvényhatósági bizottságba. A századforduló éveiben az intézet igazgatói közül Szeredy József, Mutschenbacher Viktor és Késmárky István,[28] a tanári kar tagjai közül pedig Mihálffy Ernő illetve Vasváry Ferenc tevékenykedtek városatyaként.

Több jogakadémiai tanár nevével találkozhatunk a legtöbb adót fizetők listáin, igaz, legtöbbjük nem kereseti adója, hanem ingatlanai, esetleg vállalkozásai révén került a virilisek közé. Schaurek Bódog jogtanári keresetét borkereskedésből, valamint a Pécsi Sertéshizlaló Társaság tagjaként származó jövedelméből egészítette ki, s 1896-os csődjéig – amikor is házait elárverezték – hat alkalommal szerepelt a virilisek között. A tekintélyes patrícius családból származó – jeles szőlőbirtokkal is rendelkező – Vasváry Ferenc évtizedeken keresztül felkerült a virilis listákra. Háztulajdonosként Angyal Pál, Bors Emil, Mihálffy Ernő és Mutschenbacher Viktor is szerepeltek a virilisek között.[29]

Az egyházi érdekeltségű gazdasági vállalkozások igazgatótanácsaiban helyet biztosítottak a jogakadémia tanárai, illetve vezetői számára. Az 1911-ben alakult Dunántúli Nyomda Rt. igazgatóságában – a jogakadémiai tanárok közül – Angyal Pál, Bozóky Géza, valamint Szieberth Frigyes neveivel találkozhatunk. A három évvel később alapított Pécsegyházmegyei Takarékpénztár igazgatósági tagjai közé pedig Wurster József, egykori jogakadémiai püspöki biztos is bekerült.

A Pécsett is aktivizálódó keresztény-szocialista mozgalomban, valamint az 1911-től, a püspökség iniciatívájára megjelenő Dunántúl című napilap szerkesztői s szerzői között – miként Késmárky és Bozóky – úgyszintén jelen voltak a jogakadémia oktatói. A kereskedelmi és váltójog tanáráról, az 1910-1912 között Pécsett tanárkodó – majd ugyanoda visszakerülő – Bozóky Gézáról egykori tanítványa, Arató (diákként Neusiedler) Jenő (1891-1979) – utóbb a pécsi ítélőtábla bírája – visszaemlékezéseiben feljegyezte, hogy a „harcos katholikus” hírében álló jogtanár szocialista népgyűlésekre is gyakorta eljárogatott, amelyeken rendszerint fel is szólalt, miközben csak úgy zúdultak rá a „piszkolódások”. Egykét alkalommal kis híján el is náspángolták a vakmerő jogtanárt.[30]

A vallásos életet élő professzorok közül Vasváry és Tuka az 1908-ban – a kimondottan a „szabadgondolkodók” és „galileisták” ellensúlyozása, egyúttal a vallásos és nemzeti érzelmek elmélyítése céljából – alakult jogakadémiai Mária Kongregációban vállaltak tevékeny szerepet. A széleskörű társadalmi életet élő Vasváry professzor naplójegyzeteiből név szerint tudjuk, kik vettek részt a kongreganisták által szervezett – a lelki összekovácsolódást előmozdító – első máriagyűdi zarándoklaton 1911 tavaszán. A jogakadémiai tanárok közül Vasváryn kívül Bozóky, Szőnyi és Tuka vettek részt e vallásbuzgalmi megmozduláson, míg a diákság részéről 15-en csatlakoztak hozzájuk.[31]

Vasváry professzor naplójából egyúttal arra is fény derül, miféle egyházi és társadalmi rendezvényeket látogattak a jogakadémia tanárai. Magától értetődő, hogy első helyen az egyházi események – ünnepi istentiszteletek, alkalmi ebédek – említendők.[32] Mellesleg a püspökség is szorgalmazta, már csak a hallgatóknak nyújtandó pozitív példa kedvéért is, hogy a jogakadémiai tanárok a lyceumi templomban tartandó, szentbeszéddel egybekötött ünnepi istentiszteleteken kívül a vasárnapi miséken is megjelenjenek.[33]

Az egyházi eseményeken kívül többször is olvashatunk a tanári kar obligát étkezéseiről a Vasváry-naplóban. Egy-egy új kolléga köszöntése – vagy éppenséggel a távozó búcsúztatása – alkalmával figyelemreméltó menüsort fogyasztottak el a tanári kar jó étkű tagjai. Tudományos és ismeretterjesztő előadásokról, kötetlenebb tanári találkozókról, éjszakába nyúló kávéházi beszélgetésekről, bemutatkozó látogatásokról, névnapi köszöntésről, avagy kollegiális mecseki kirándulásról szintén beszámol ez az egyedülálló napló.

A jogászélet terei

A pécsi jogakadémián az 1870-es évek reformjai óta négy tanévig tartott a jogászképzés. A hagyományos jog- és államtudományi stúdiumokon kívül külön tanfolyam keretében államszámviteli ismereteket is oktattak, amelyen 1913 óta – a vallás- és közoktatási minisztérium engedélye folytán – rendkívüli hallgatóként nők is részt vehettek.[34]

A pécsi jogászifjúság életének kialakult színterei voltak a jogakadémia ódon, Király utcai falain belül, de még jellemzőbben a falakon kívül. Visszaemlékezéseiben Fischer Béla az alábbiakban foglalta össze a jogászélet ismérveit. „Éltem azt a kisvárosi jogászéletet, amely a Király utca sarkán cilinderben, sétabot forgatása közben való ácsorgásból, a délelőtti bevásárlásokra járó lányok kísérgetéséből, a párbajkódex előírásai feletti vitatkozásokból, kávéházi biliárdozásból, táncestélyek rendezéséből és időnként egy-egy jogi előadás meghallgatásából, végül valamely ügyvédi irodában való, de igen csekély, inkább hátramozdító jellegű tevékenységből állt.”[35] Az órák látogatása tehát csak valamiféle kiegészítő foglalatosságnak számított. A visszaemlékezés szerzője a jogászélet sajátos, prioritást élvező tereként említette a belvárosi korzó utcáját, valamint az ugyanehhez a városrészhez kötődő kávéházakat. A pécsi polgárok életében – miként másutt is – fontos szerepet töltött be a korzó. A korzó „főbecsének” a Pécsi Napló publicistája általában a „gondtalan, előítélet nélküli közvetlenség”-et tartotta, aminek hiányát éppenséggel az arisztokratikusnak tekintett pécsi korzó esetében volt kénytelen felhánytorgatni. „Nem érintkeznek itt azok, kiket a társadalmi balítéletek egymástól elválasztanak, nem is időznek ott együtt.”[36]

E vélekedés azonban nyilvánvalóan nem vonatkozhatott a korzózás szenvedélyének szerfelett hódoló joghallgatókra. Előbb vagy utóbb már maguk a jogtanárok is belátták, hogy bizonyos napszakokban nem volt ajánlatos órát hirdetniük. Keserűen írta egyik levelében Tuka Béla, hogy Bozóky kollégája kénytelen volt „a korzó idejére esett óráit délutánra áttenni”, mert a hallgatók egyszerűen nem jelentek meg óráján.[37] A hallgatók egyébként nem túl magas óraterheiről Arató memoárjaiban is olvashatunk. „Amilyen keményen be voltunk fogva a középiskolában, ép oly kényelmesen vagyunk a jogakadémián. Órák délelőtt 8-tól 11-ig, délután 2-től 4-ig vannak.” Ám az előadások mindössze fél óráig tartottak, s ugyanilyen hosszúságú szünet választotta el a következő órától.[38] S hogy a tanári oldal véleményét is lássuk, ismételten Tuka Bélát kell idéznünk. Meglátása szerint a jogász ifjúság a tanári kar részéről kissé el volt hanyagolva. „Az előadások látogatását nem veszik komolyan, de azonkívül aztán az ifjúsággal a tanári kar éppenséggel semmit sem törődik.”[39] A számonkérés körülményei sem váltották ki Tuka elégedettségét, hiszen – miként írta – a legtöbb jogtanár „megelégszik igazán minimális készültséggel”.[40]

A jogakadémia fenntartói és a tanári kar tagjai időről-időre megkísérelték felkelteni a tudásszomjat a hallgatóság körében. Mindenek előtt felelevenítették a tanulmányi pályázatok kiírását, bár az első pályamunkák nem szolgáltak a tanári kar osztatlan megelégedésére. A magánjogi és egyházjogi témakörökben, 1905-ben kiírt pályázatokra ugyan három dolgozat is beérkezett, ám bírálóik – Kopcsányi Károly, illetve Késmárky István – jutalomra egyiket sem tartották érdemlegesnek. Bors Emil ellenben azt az utóbb szótöbbséggel elfogadott, igencsak méltányos javaslatot terjesztette elő, hogy „a kar ezúttal első ízben nem annyira a munkában megnyilatkozó önállóságra és tudományos becsére, hanem inkább a kifejtett szorgalomra” tekintettel mégiscsak jutalmazza meg a hallgatókat.[41]

Hasonló törekvések jegyében alakult a tudomány iránt érdeklődést tanúsító, vallásos érzelmű hallgatók bevonásával 1907 tavaszán a „Pécsi Jogászifjúság Társadalomtudományi Köre”, amelynek célkitűzései között – a tudomány művelésén kívül – a pécsi szabadgondolkodók köre által szervezett népelőadások ellensúlyozása is szerepelt.

Jogakadémiai diákegyletek

A pécsi jogászifjúság életében központi szerepet játszottak a jogakadémia diákegyletei, mint a diákakciók gyakori kiinduló s végpontjai. A korszakunkban működő diákegyletek közül közéleti, sőt politikai funkciót az Önképző és Olvasókor, az 1907-ben a pécsi szabadtanítási kongresszust követően – a Magyar Gazdaszövetség támogatásával – megalakult Dunántúli Széchenyi Szövetség, valamint a Mária Kongregáció töltöttek be. A jogász segélyező-egylet a szociális rászorultság elve alapján juttatott anyagi és természetbeni támogatást, míg a Jogászdalárda nemcsak a jogakadémia, hanem a város és környéke egyházi és világi ünnepségeinek volt gyakori közreműködője.

A közéletiség szempontjából a legfontosabb diákegyletnek az Olvasókör tekinthető. Az Olvasókör működését kettős célkitűzés jellemezte. Egyrészt „kényelmes és kellemes” otthont kívánt tagjainak nyújtani, másrészt azon munkálkodott, hogy az Olvasókör vezetése alatt a pécsi jogászifjúság a város életében „a neki kijelölt helyet kitöltse, a neki szánt szerepet megfelelőképen játssza”.[42] Ami a kényelmet illette, abban – úgy tűnik – nem volt hiány. Arató Jenő visszaemlékezései részletesen ismertetik az Olvasókör rendelkezésére álló tereket. „A lyceum második emeletén kényelmesen berendezett klubhelyisége van az Olvasókörnek, mely egy előszobából, egy ebből balra nyíló nagy társalgóból és jobbra nyíló kisebb kártyaszobából áll.” A társalgóban – ahol az Olvasókör könyvtára is elhelyezést nyert – bőrdíványok és fotelek szolgálták a tagok kényelmét. S amikor a joghallgatóság ráunt a könyvek és újságok lapozgatására, felüdülésül biliárd- és kártyaasztal várta őket.[43]

A századfordulót követő évek konzervatív irányváltása az Olvasókör vezetőségében is érzékelhető volt, amit az 1900-1902 közötti pesti ún. egyetemi keresztmozgalomhoz való csatlakozás is visszaigazol. Az Olvasókör vezetőségében 1901 végén a konzervatív ún. „nemzeti párt”-hoz tartozó diákok kerültek többségbe, kisebbségbe szorítva a progresszív ún. „reformpárt” híveit. A pécsi jogakadémiai ifjúság ekkoriban csatlakozott – nagy küzdelmek árán – a pesti tudományegyetemről kiinduló ún. „1000 ifjú” által indított – nyíltan antiliberális, burkoltan antiszemita – mozgalomhoz, melynek világnézeti alapvetését a fővárosban megjelent „Nemzeti ideál. Mit akar a magyar ifjúság?” című könyvben foglalták össze.[44] A röpirat a szabadelvűséggel szemben idegenkedő, nemzeti érzelmű és konzervatív ízlésvilágú ifjúság számára kívánt szellemi iránymutatást nyújtani. Noha a „keresztény-magyar” fogalompárt megalkotó mozgalom 1902 tavaszára kifulladt – aminek egyik fő oka az volt, hogy a protestáns jogakadémiák egyáltalán nem csatlakoztak hozzá, s a katolikusok közül is csak a pécsi és a „királyi katolikus” nagyváradi –, eszmeiségük, más keretek között, fennmaradt.[45] Antiszemita megnyilvánulásra egyébként a pécsi jogakadémián ismereteink szerint nem került sor. Ezt Arató Jenő a zsidó vallású diákság csekély létszámára, továbbá az abból fakadó szerény intézeti befolyására vezette vissza. „Zsidó kevés van a jogakadémián; számuk 10-15 között változik, semmi szerepet nem játszanak és így antiszemitizmus nincs.”[46] Kétségtelen, hogy a jogakadémia diákegyletei vezetésében – s működésében – zsidó vallású hallgatókkal nemigen találkozhatunk. Nyilván kivételes alkalomnak számított, hogy a Dunántúli Széchenyi Szövetség által rendezett vitaestélyek egyik diákelőadójaként Gombos Ede, a jogakadémia egyik zsidó vallású növendéke – hangsúlyozottan vendégként – felkérést kaphatott.[47] A tanárok közül egyedül Tuka Béla részéről olvashatunk – szigorúan magánleveleiben – a zsidósággal szembeni ellenérzéseiről.[48]

Az 1907. október 4-6. között megtartott pécsi országos szabadtanítási kongresszus – a polgári radikalizmus és az artikulálódó nemzeti konzervativizmus nézeteinek ütköztetése révén – a századforduló világnézeti küzdelmeinek fontos állomásának tekinthető. Miként a kongresszus egyik csendes résztvevője summázta, a kongresszus nem volt másnak tekinthető, „mint a kozmopolita és vallásellenes szocializmusnak” a „hazafias, keresztény világnézettel” való tudományos mérkőzésének.[49] A kongresszuson ugyanakkor aktívan szereplő Prohászka Ottokár, Székesfehérvár püspöke egy évtizeddel utóbb az alábbiakat írta naplójába: „csakis a keresztényszocialista irányzat tartotta a lelket s a gátat a zsidó szociáldemokrata s intellektuell özönvíz ellen”.[50] A résztvevő pécsi jogakadémisták – mintegy 25-en – a nemzeti konzervatív tábor nézeteivel rokonszenveztek. Az Olvasókör éves jelentése elégedettséggel nyugtázta, hogy a kör tagjai lelkesen tüntettek a tanácskozáson „a történelmi nemzeti eszmét fényes diadalra” juttató előadók mellett.[51]

A kongresszus hozadékaként alakult meg a Társadalomtudományi Kör utódszervezeteként az Országos Széchenyi Szövetséghez[52] csatlakozó Dunántúli Széchenyi Szövetség. Az alakuló ülésen megjelent és „lelkesítő beszédet” tartott Gaal Jenő, a konzervatív tudóstársadalmat tömörítő Magyar Társadalomtudományi Egyesület elnöke is.[53] A Széchenyi Szövetség pécsi tagozata működésében kiemelkedő szerepe volt a baranyai és tolnai falvakba történő kiszállásoknak, amelyek azt az elsődleges célt szolgálták, hogy a „kisgazdák” között népszerűsítsék a szövetkezeti mozgalmat. Amint ezt önmaguk számára megfogalmazták: „A Szövetség célja az, hogy kimenve a falvakba megmagyarázza a Gazdakör, Hitelszövetkezet, Fogyasztási szövetkezet, Állatbiztosító szövetkezet stb. előnyeit, ilyeneket alakítson s így a magyar kisgazdának megszerezze erkölcsi és anyagi boldogulását, egyszóval a boldogságát.”[54] E lelkesítő előadások megtartására a téma fővárosból érkező szakértői – Czettler Jenő és Schandl Károly – készítették fel az előadókörutakat buzgón vállaló joghallgatókat. Az első években – a Magyar Gazdaszövetség támogatásával – több tucat vidéki előadást tartottak a jogakadémia hallgatói, melyeket az Évkönyvek akkurátusan rögzítettek is. A Szövetség tagjai ugyanakkor a keresztényszocialista alapon szervezett pécsi munkásság számára is tartottak szociális és kulturális kérdéseket érintő felvilágosító előadásokat.

Időben harmadikként, 1908-ban alakult meg a jogakadémiai Mária Kongregáció. Ekkoriban írta a gyülekezet tanár mentora – jelezve a bekövetkezett világnézeti szemléletváltást –, miszerint Pécs „erősen filoszemita 'liberális' publikuma” megrökönyödéssel vette tudomásul, hogy a jogakadémiáról idő előtt nyugdíjaztatott liberális közjogászprofesszor, Bors Emil „neveltjeiből kongreganisták lettek”.[55] Igaz, az ideiglenes alakuló ülésen mindössze 12 hallgató vett részt (a katolikus vallású hallgatóknak alig 15%-a). A Mária Kongregáció legfőbb hivatását abban látta, hogy az ifjúság körében a katolikus öntudatot ápolja, valamint „vallástudományos” előadások tartása révén felvértezze őket a „mindenfelől” intézett támadásokkal szemben.[56]

A jogakadémiai Mária Kongregációt ugyanakkor nemcsak a helyi, hanem a fővárosi katolikus szellemi erők is támogatták. Előadóként megfordult Pécsett Görcsöni Dénes, az ismert publicista, valamint a kongregáció szellemi mentorai közül P. Bus Jakab, és P. Bangha Béla is.[57] Arató Jenő, a kongregáció lelkes tagja visszaemlékezéseiben az alábbiakkal indokolta csatlakozását. „Szívvel-lélekkel katolikusnak érzem magamat (...) a legnagyobb ellenérzéssel szemlélem a harcot, mit az ateista, matérialista szabadkőművesség folytat a katolicizmus ellen (...) hitemhez való ragaszkodás visz be a kongregációba,..”.[58] A kongregáció tehát többes funkciót töltött be. Nemcsak katolikus öntudattal vértezte fel a jogászifjúságot, hanem – szükség esetén – támadó/védekező jelleggel lépett fel a szabadgondolkodókkal szemben.

Politikai töltetű diákmegmozdulások

A magyar politikai palettát a századfordulón végzetesen megosztó közjogi kérdésekben a jogászifjúság többsége a vizsgált időszakban a függetlenségi párt eszméivel rokonszenvezett. Fischer Béla írja, hogy „mint általában mindenütt az országban, úgy Pécsett is, a fiatalság a negyvennyolcas eszmék hirdetője volt”. Beteg embernek tekintették volna azt, aki „felső iskolai éveiben, apjának schwarzgelb politikáját követve, soha nem vett részt ellenzéki mozgalmakban”.[59] A Fischernél lényegesen fiatalabb Arató Jenő ugyanezt a politikai hitvallást követte: „szélsőséges függetlenségiek, nacionalisták, soviniszták vagyunk, gyűlöljük a Habsburgokat, Ausztriát, főképpen pedig gyűlöljük Tisza Istvánt, kiben az osztrák szoldateszka mindenre kész eszközét látjuk”.[60]

E domináns – függetlenségi orientációjú – politikai irányvonal természetesen más egyetemeken és jogakadémiákon is érvényesült. A későbbi Lakatos-kormány igazságügy-minisztere, Vladár Gábor a századforduló éveiben diákoskodott a budapesti tudományegyetemen. Emlékezéseiben megírta, hogy az Egyetemi Kör állandó kapcsolatot tartott fenn „az ellenzéki ún. Negyvennyolcas Függetlenségi Kossuth Párttal”. S amikor a képviselőházban kiéleződött a vita Béccsel szemben, a „műegyetemi segédhaddal” megerősödő jogászság „kis tüntetés”-t szervezett, amit utóbb az ellenzéki lapok „a közvélemény elsöprő erejű megmozdulásaként” kommentáltak.[61] A jogtanári pályát 1907-ben az egri érseki jogakadémián kezdő – utóbb a pécsi tudományegyetemre átkerülő – közjogász-professzor, Molnár Kálmán visszaemlékezései hasonló politikai beállítódásról tanúskodnak: „Aki nem nekikeseredett és szélsőséges 48-as, az itt kihallgatás és fellebbezés nélkül hazaárulónak lett nyilvánítva: a líceum sarkán délben-este összeverődött a vésztörvényszék, a modern szinhedrion, amely bősz elszántsággal szedte le a keresztvizet minden 67-es magyarról”.[62]

A politikai orientálódás egyoldalúságait ugyanakkor a pécsi jogakadémiai diákegyletekben egykor tevékeny szerepet játszó Arató Jenő utóbb súlyos önkritikával illette – „illuzionisták vagyunk, önmagunk alkotta politikai légvárban élünk[63] –, igaz észrevételeit nemcsak az akkori fiatalokra, hanem a korabeli magyar társadalom egészére vonatkoztatta. „Arról, hogy az ország szociális tekintetben végtelenül el van maradva, hogy a magyarság életgyökerén halásos kórként rágódik a kivándorlás és az egyke, hogy a feudális nagybirtok és a kapitalista nagytőke megfojt minden életlehetőséget, hogy Erdélyben a magyarság kiszolgáltatva az ellenséges érzelmű románságnak pusztulóban van, nem beszélnek sem a 48-asok, sem a 67-esek.” Arra ugyan Arató is hivatkozott, hogy a polgári radikálisok, Jászi Oszkár és köre – a Világ című napilap és a Huszadik Század című folyóirat köré szerveződő „intellektuellek” – „állandóan hangoztatják a nemzetiségi kérdést, a földkérdést és szociális elmaradottságunkat”, de fellépésük inkább ellenérzést szült, „mert minden szavukból az ősi magyarság lebecsülését, megvetését, valami nagy idegenséget” éreztek ki. A velük szemben érzett „idegenség” egyértelmű magyarázatával Arató az utókor adósa maradt. A fiatal éveiben magát keresztényszocialistának valló Arató Jenő a szociáldemokraták fellépését aggasztónak tartotta, mert „felvonulásaik, piros zászlóik, internacionalista és forradalmi jelszavaik” a társadalmi forradalom veszélyét idézték fel szemeik előtt.[64]

A pécsi jogakadémiai ifjúságot azonban nemcsak a diákegyletek tisztújításai, hanem az országgyűlési és törvényhatósági választások is tettekre buzdították. Az ellenzéki, legjellemzőbben függetlenségi párti jelöltek melletti korteskedésből magától értetődően a jogászifjúság is kivette a részét. Az 1905 januárjában megtartott – a szabadelvű párt bukásával végződő – képviselőházi választások alkalmával a joghallgatók zajosan tüntettek a jogakadémiát kortes-körútja alkalmával felkereső, a szabadelvű pártnak nemrég hátat fordító, ún. disszidens Wlassics Gyula megválasztása mellett.[65] Wlassics utóbb fölényesen nyert a szabadelvű párt jelöltjével, Aidinger János polgármesterrel szemben (1488 versus 665). A harmadik jelölt, a szociáldemokrata párt színeiben induló Bokányi Dezső alig néhány tucat voksot kapott. A Pécsi Napló utóbb közölte a két esélyesre szavazó pécsi polgárok névsorát. A jogakadémia tanárai közül Késmárky István, Rézbányai János, Mutschenbacher Viktor valamint Wurster József püspöki biztos Wlassicsra, míg Bors Emil és Vasváry Ferenc a vereséget szenvedett Aidingerre szavazott.[66]

Az 1910-es képviselőválasztások alkalmával a pécsi joghallgatók a függetlenségi színekben induló Hamerli Imre mellett korteskedtek, aki a munkapárti Zichy János kultuszminiszterrel szemben maradt alul. S amikor a több mandátumot is szerzett Zichy a pécsiről mondott le, a párton kívüli függetlenségi programmal induló – s a joghallgatók „támogatását” is élvező – Egry Bélát választották meg Erreth János volt főispánnal szemben a város képviselőjévé. A következő évben tartott törvényhatósági választások alkalmával pedig – emlékezett Arató Jenő – „kocsival megyünk a szavazókért és szállítjuk őket a szavazóhelyiségbe”.[67] A választási rendszer fonákságait természetesen Arató is érzékelte, hiszen kritikus éllel hivatkozott arra, hogy egy közel 50 000 fős városban ekkoriban csupán mintegy 2000 polgár rendelkezett választójoggal. A jogakadémia évkönyvei mindenestre alkalmanként elismeréssel nyugtázták a hallgatóság közéleti aktivitását.[68]

Akadtak azonban botrányos kimenetelű politikai demonstrációk is. Fischer Béla örökítette meg azt az incidenst, amely a Ferenc József trónra lépésének 50. évfordulója alkalmából – 1898. december 2-án – rendezett ünnepséget árnyékolta be. A függetlenségi érzelmű joghallgatók tiltakozásképp bevonták a jogakadémia épületére kitűzött nemzeti színű lobogót s annak helyére egy fekete zászlót tűztek ki. Az Olvasókör Király utcára néző ablakából pedig rázendítettek a Kossuth-nótára, majd tovább hangoskodva és énekelve az ünnepi istentisztelet áhítatát zavarták meg. „Most már a hatóság is beleavatkozott a dologba. Rendőri készültség jelent meg az épület előtt és bebocsátást követelt. A jogászok az ablakokból szidták, mocskolták a rendőrséget, mely többször próbálva a kaput betörni, tehetetlenül állt lent az utcán az egyre sokasodó, bámész néptömeg között”.[69] A helyszínre siető jogakadémiai igazgatónak, Mutschenbacher Viktornak végül sikerült jobb belátásra téríteni a felhevült diákságot. A tanári kar természetesen fegyelmi vizsgálatot rendelt el, melynek során a vétkes hallgatókat büntetéssel sújtották, az Olvasókör helyiségét átmenetileg bezárták, egyúttal elrendelték, hogy az Olvasókör új elnököt válasszon.[70] A katonai kötelékben álló hallgatókat utóbb rangvesztésre ítélték, hiszen a botrányos megemlékezés a bécsi hadügyminisztérium figyelmét is felkeltette.[71] Ha számításba vesszük, hogy a fenyített és figyelmeztetett hallgatók összlétszáma megközelítette a hetvenet, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az első félévre beiratkozott 113 hallgató közel kétharmada tevékeny részese volt az inkriminált eseményeknek.[72] Nagyobb retorziókat az eset mégsem válthatott ki, hiszen alig tíz nappal később tartotta – a Pécsi Napló szerint – nagy sikerrel, szokásos jótékonysági estjét a Jogász Segélyző Egylet.[73] Néhány esztendő elteltével, az 1903/1904-es tanév eseményeit rögzítő beszámoló már kifejezetten a „dinasztikus hűség” hangsúlyozását tartotta célszerűnek. „A tanári kar, valamint az ifjúság is az állandóan ápolt dinasticus hűség és alkotmánytisztelet érzetét még külsőleg is dokumentálta azzal, hogy minden ünnepi alkalommal, u. m. Ő Felsége névnapja, a törvénybe igtatott nemzeti ünnep és a koronázás évfordulója alkalmából testületileg vett részt a hálaadó isteni tiszteleteken.”[74]

A joghallgatók alkotmányos eszmék és értékek iránti elkötelezettségükről hamarosan ismét bizonyságot szolgáltattak. Az 1904. novemberében kipattanó, az ellenzéki parlamenti obstrukciót hatalmilag letörni szándékozó alkotmányos válság[75] időszakában Pécs törvényhatósági bizottsága kezdetben a Tisza-kormány törekvéseit támogatta. Ezt juttatta kifejezésre a december 1-i közgyűlés döntése, melynek értelmében 57:25 arányban támogatásukról biztosították a kormányzatot. A városatyák többségi döntése azonban a karzaton helyet foglaló joghallgatóság nem-tetszésével találkozott, amit a Kossuth-nóta eléneklésével nyomatékosítottak. S miután az elnöklő főispán figyelmeztetésére sem csendesedtek el, kiutasították őket a közgyűlési teremből.[76] A jogakadémia 1904/1905. tanévről szóló beszámolója igen megértően összegezte a történteket, hiszen az ifjúság „nemzeti érzületének tüze” akkor lobbant fel, „midőn az ifjúságnál higgadtabb elemek is izgalomba jöttek”. Az igazgatóság „tapintatos és jóakaró” közbelépése azonban sikerrel csillapította le „a kedélyek magasabbra csapó hullámait”.[77]

Súlyosabb összetűzésre került sor 1906 februárjában, az ún. darabont kormány idején országszerte kibontakozó nemzeti ellenállás letörésére tett kormányzati kísérlet alkalmával.[78] Miként a többi – nemzeti ellenálláshoz csatlakozó – törvényhatósághoz, úgy a pécsihez is kormánybiztost rendeltek ki Saly Károly, fővárosi államrendőrségi tanácsos személyében.[79] A vonattal, minden külön kíséret nélkül érkező kormánybiztos meglehetősen barátságtalan fogadtatásban részesült. A Pécsi Napló tudósítója ekként számolt be a joghallgatóság újabb politikai akciójáról: „.az Olvasókörben egy zsákot kitömtek, felül elkötötték, lábakat raktak rája, úgy hogy a figurának ember alakja legyen, azt kellőképp kimázolták, felírták rá: Saly Károly, melléje festettek egy rúgás nyomát és a maszkot így kifüggesztették az Olvasókör ablakából”.[80] Noha a bábut aznap szépen bevetették – az Olvasókört bezáratták –, a joghallgatók óralátogatásokat természetesen hanyagoló demonstrációja a további napokban is folytatódott. Salyt a joghallgatók részéről a Nádor-étteremben újabb szóbeli inzultus érte. Noha a tanári kar – már csak Saly kormánybiztos írásbeli megkeresése miatt is – vizsgálatot indított, ám azt – miután a „fegyelmi vétségek tettesei kinyomozhatók nem voltak” – rövid úton le is zártak, mintegy jelezvén a tanári kar és a hallgatók cinkos összekacsintását.[81]

Arató visszaemlékezései megörökítették az 1910-es főispáni installációt megzavaró incidenst is. Az 1906-ban kormányra kerülő ellenzéki koalíciót 1910-ben felváltó Khuen-Hédárváry-kormány Szily Tamást nevezte ki Baranya vármegye főispánjává. A dezignált főispán fogadtatására a tiltakozás jeleként fekete-sárga kokárdát viselő jogászság – „kellő számú záptojással felszerelve” – levonult az állomásra, ám a rendőrség „lovasattakkal szétszórja a tüntető tömeget”. Ekkor a joghallgatók egyenként „felszivárogtak” a vármegyeházára, a főispáni beiktatás helyszínére, ahol – emlékezett Arató – „nagy ordítozást” csaptak, mire kiszorították őket a vármegyeházáról. Visszatérvén a jogakadémia épületébe – a már jól ismert koreográfia szerint – az Olvasókör ablakából „egy hatalmas kitömött bábut” lógattak ki, jelképezvén vele Szily főispánt. A hirtelen támadt csődület és a rendőrség megérkezése nyomán a joghallgatók eltorlaszolták a jogakadémia kapuit. A rendőrség valósággal roham alá vette az épületet s – onnan is kiszorítván a hallgatókat – „nagy diadallal” levették az Olvasókör ablakából kifüggesztett bábut.[82] A főispáni beiktatásról tudósító sajtó annyit mindenesetre megemlített, hogy a vármegyeháza ülésterméből „kitessékelték” a tüntetni készülő jogászifjakat, de további részletekről nem számoltak be.[83] A jogakadémia évkönyve is csupán homályos célzást tett – a közelebbi ok megnevezése nélkül – a rend megzavarására, amelynek következtében három hallgatót részesítettek a legenyhébb fegyelmi büntetésnek számító igazgatói megintéssel, továbbá az igazgató „kénytelen volt” az Olvasókör helyiségeit egy-két napra bezáratni.[84]

Párbajok és bálok

A párbajozás divatja, noha az állam törvényei és az egyház normái egyaránt tilalmazták, igen elterjedt volt a joghallgatóság körében. Az úri társadalomhoz való tartozást, a társadalmi presztízst s – nem utolsó sorban – az „ősi férfiasság elemeinek túlélését biztosító[85] párbaj, egy csipetnyi középkori szellemet csempészett vissza a 19-20. század fordulóján. A jogakadémia tanári karának sűrűn kellett foglalkoznia a hallgatók párbajvétségeivel. Ha súlyosabb cselekmény nem történt, megrovással – esetleg fél éves kizárással – végződő fegyelmi eljárás keretében jártak el a párbajozókkal szemben. A jogakadémia tanári kara többségi szavazattal 1898-ban azt az álláspontot fogadta el, miszerint a hallgatók párviadalainak külön büntetését nem támogatják, jóllehet a párbajozást „úgy társadalmi, mint jogi, főképp pedig etikai szempontokból” rosszallják és helytelenítik.[86]

Arató Jenő a fiatalos temperamentum túltengésében látta a jogakadémián előforduló párviadalok legfőbb okát. Emlékei szerint minden összezördülés párbajjal végződött. A kardforgatás művészetét egyébként a Pécsi Atlétikai Clubban sajátította el a jogászifjúság. A Club „kedélyes, kövér szolgája”, Csenterics, ilyen alkalmakkor – emlékezett Arató – alig győzte cipelni az élesre kifent kardokat. Egy alkalommal, 1912 őszén Arató is párbajozni kényszerült – a megállapodás szerint bandázzsal és „végkimerülésig” –, de szerencséjükre néhány kisebb karcoláson kívül nem esett nagyobb bajuk. Hálásan gondolt vissza a párbajkor segédkező, a diákok testi épségére felügyelő orvosokra, Lőwy Ignácra és Schwarz Vilmosra, akik – a párvívók titkolt örömére – azon iparkodtak, hogy a „végkimerülést” minél előbb megállapítsák, mihamarább véget vetve ez által az értelmetlen párviadalnak.[87]

A politikai töltetű közösségi megnyilvánulások és egyéni virtuskodások mellett a pécsi jogászifjúság sem hanyagolta el az életkorból fakadó vígasságokat. A diákegyleti tisztújításokat megelőző korteskedéseknek, majd a választásokat követő „installációknak” a város neves éttermei, kávéházai, sörözői és borozói adtak otthont. Arató Jenő hosszasan sorolta fel – a Gambrinustól a Zidaritsig – a joghallgatók által akár egyetlen éjszaka során meglátogatott helyeket.

A jogászok – olvassuk tovább – gyakorta voltak hivatalosak zsúrokra, teákra, vacsorákra, táncestélyekre és bálokra – ez utóbbiakra különösen a farsangi időszakban. S mintha a báli szezonban megszűntek volna a szociális és felekezeti különbségek is; „...jól érezzük magunkat a fényes bálokon, s jól érezzük magunkat az egyszerű emberek mulatságain is – ott vagyunk még a zsidó mulatságokon is; itt is, ott is vannak helyes lányok, megforgatjuk az úrilányokat, varrólányokat, keresztény lányokat, zsidó lányokat egyaránt” – summázta egy-egy farsangi szezon tanulságait Arató Jenő. A társadalmi válaszfalak – még ha időleges – leomlása az átjárhatóság szezonális lehetőségére utalnak. A bálokat követő reggel első helyszíne pedig a jogászság törzshelye, a Royal Kávéház volt, amit utóbb a regenerálódást célzó városi gőzfürdő követett.[88]

A fényűző berendezéséről elhíresült, a Széchenyi téren 1898-ban megnyíló Royal Kávéház[89] – nyilván nem általános, hanem kivételes jelleggel – a jogakadémiai tanárok és hallgatók közötti generációs és társadalmi különbségek áthidalásának színteréül is szolgált. Mindenesetre erre utal Vasváry Ferenc professzor naplóbejegyzése, amelyből kiderül, kik voltak kávéházi asztaltársasága tagjai 1912. szeptember 20-án, este % 9-től éjjeli % 12-ig. A tanártársak közül Tuka Béla, rajta kívül Linder Ernő hírlapíró, Hoffmann Ottó ügyvéd, valamint Balassa Miklós joghallgató vettek részt az éjszakába nyúló beszélgetésen, aminek témájáról sajnos semmiféle feljegyzés sem maradt fenn.[90]

Miben lehetne összefoglalni az elmondottakat? A Pécsi Püspöki Joglyceum a századforduló évtizedeiben – Pécs egyetlen világi főiskolájaként – nemcsak a hazai jogászképzésnek, hanem a város életének is fontos színtere volt. A jogakadémia professzorai – közöttük többen szakterületük elismert tekintélyei – a helyi szellemi- és közélet szereplői voltak. A tanári kar tagjai ugyanakkor a 20. század elejétől többkevesebb sikerrel arra törekedtek, hogy konzervatív társadalmi ideálokat követő jogászokat neveljenek városuknak s hazájuknak. A joghallgatók szakmai és közéleti affinitását tükröző közösségi életében domináns szerepet a profán terek – diákegyletek, (fél)nyilvános terek – töltötték be, míg a szakrális terek használata – elsődlegesen, ám az ő esetükben sem kizárólagosan – a Mária Kongregációhoz tartozó hallgatókat jellemezte. A közeli világháború, illetve az azt követő politikai, társadalmi változások azonban átalakították a többkarú egyetemmé váló egykor jogakadémia tanárainak és hallgatóinak az életét is.

Irodalom

ARATÓ én. = Arató Jenő: Életem 1891-1965. In: Janus Pannonius Múzeum Új- és Legújabb kori Történeti Osztály. Adattár 366. 75.

BÉRDI 1997 = Bérdi György: Pécs legnagyobb adófizetői 1887-1901. In: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1975-1976). Pécs, 1976.

BÉRDI 1979 = Bérdi György: Pécs legnagyobb adófizetői 1872-1929. Bölcsészdoktori disszertáció. Pécs, 1979. ELTE BTK Történeti Könyvtár.

BORBÁNDI 2003 = Borbándi Gyula: Utam a népi mozgalomhoz. Hitel, 2003/6.

BORS 1902 = Bors Emil: A jog- és államtudományok állapota és művelése. Huszadik Század, 1902.

CONCHA 1915 = Concha Győző: A jogakadémiai tanárok egyetemi magántanári habilitációja. Jogállam, 1915.

FISCHER én. = Fischer Béla visszaemlékezései. Kézirat.

GAAL 1940 = Gaal Jenő: Élmények és tanulságok. Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1940.

HADAS 2000 = Hadas Miklós: A párbaj és a vívás. Adalékok a modern férfiasság genezisének vizsgálatához. Café Bábel, 2000/3.

HANUY 1902 = Hanuy Ferenc: Dr. Bors Emil kritikája az ország közállapotai és annak okai felett, mellesleg a jogtudomány mai állapota felett. Pécsi Közlöny, 1902. április 16.

HORVÁTH 1907 = Horváth József: Az 1905/6. évi vármegyei ellenállás története. Budapest, 1907.

Joglyceum = A Pécsi Püspöki Joglyceum Évkönyve (a különböző tanévekről) Pécs

KAJTÁR 1997 = Kajtár István: A pécsi jogászprofesszorok emlékezete. In: Per aspera ad astra. Megemlékezés a honfoglalás 1100. és az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözésének 75. évfordulójáról. Szerk.: Nagy Ferencné. Pécs, JPTE, 1997.

KEREKES 2001 = Kerekes Imre: Ki volt Késmárky István? Pécsi Szemle, 2001/ősz. 119-121.

KERÉK én. = Kerék Mihály: Az Országos Széchenyi Szövetség története, működése és hivatása. Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Rt. Bp., é. n.

KOVÁCS 1997 = Kovács Lajos: Kávéházi élet a századfordulón Pécsett. Sétatér, 1997/3-4.

LADÁNYI 2004 = Ladányi Andor: Az egyházak és a felsőoktatás a dualizmus korában. Századok, 2004/1.

LENGVÁRI 1996 = Lengvári István: Szőnyi Ottó régészeti és művészettörténeti munkássága. In: Tanulmányok Pécs történetéből 2-3. Szerk.: Vonyó József. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1996.

LENKEI 1922 = Lenkei Lajos: Negyven év Pécs életéből. Pécs, 1922.

MEZEY 1998 = Mezey Barna: Egyetemek és jogakadémiák. (A jogi oktatás kezdetei és fejlődésének tendenciái Magyarországon.) In: Győri tanulmányok 20. Győr, 1998.

Nyilatkozat 1870 = Nyilatkozat. Jogtudományi Közlöny, 1870. október 25.

PÖLÖSKEI 2001 = Pölöskei Ferenc: A magyar parlamentarizmus a századfordulón. História – MTA Történettudományi Intézet, Budapest, 2001.

PROHÁSZKA 1997 = Prohászka Ottokár: Naplójegyzetek III. (19191927). Szerk.: Frenyó Zoltán – Szabó Ferenc. Szeged – Székesfehérvár, 1997.

RAJCZI 1998 = Rajczi Péter: A pécsi püspöki jogakadémia története. Pécsi Szemle, 1998/ősz-tél.

SCHWEITZER 2003 = Schweitzer Gábor: „A perzsa határon”. Tuka Béla 1907-1914 között a pécsi jogakadémián. Pécsi Szemle, 2003. ősz.

SOMLÓ 1904 = [=Somló Bódóg]: Állami eszélytan. (...) Írta: dr. Bors Emil (...). Jogállam, 1904.

SZABÓ 1970 = Szabó Miklós: Az 1901-es egyetemi „kereszt-mozgalom”. Történelmi Szemle, 1970/4.

SZERVEZETI SZABÁLYZAT 1900 = A Pécsi Püspöki Joglyceum szervezeti szabályzata. Püspöki Lyceumi Könyvnyomda, Pécs, 1900.

SZIRTES 1998 = Szirtes Gábor: Pécsi Panteon. Portrék a millennium korából. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, Pécs, 1998.

VLADÁR 1997 = Vladár Gábor: Visszaemlékezéseim. Püski, Budapest, 1997.

 

Jegyzetek


[1] MEZEY 1998. 7-17.

[2] A pécsi jogakadémia történetét újabban Rajczi Péter tekintette át. Lásd: RAJCZI 1998.

[3] Szervezeti szabályzat 1900.

[4] Nyilatkozat 1870. 307.

[5] Tuka Béla levele Concha Győzőnek. Pécs, 1911. október 20. In: MTA Könyvtára Kézirattára. Ms 4811/ 607.

[6] CONCHA 1915. 168.

[7] Baranya Megyei Levéltár (a továbbiakban BML) VIII. 2. C. A Pécsi Püspöki Joglyceum iratai. 1. Tanári kari értekezletek jegyzőkönyvei. 2. doboz. 1905-1923. (1913. szeptember 15.)

[8] Hetyei Sámuel 2744/1900. sz. leiratában közölte a tanári karral, hogy Friedl Károlyt állásából felmentette. BML. VIII. 2. C. A Pécsi Püspöki Joglyceum iratai. 1. Tanári kari értekezletek jegyzőkönyvei 2. doboz. 1865-1904. (Pécs, 1900. szeptember 26.)

[9] FISCHER én. 34. Hálás köszönettel tartozom Dr. Visy Zoltánnak, hogy a tulajdonában lévő visszaemlékezés jogakadémiára vonatkozó részeit rendelkezésemre bocsátotta.

[10] LADÁNYI 2004. 36-37.

[11] BORS 1902. 319.

[12] BORS 1902. 310-311.

[13] HANUY 1902.

[14] Epilógus Dr. Bors Emil brosúrájának kritikájához. Pécsi Közlöny 1902. április 18.

[15] A jogászság a tüntetésről. Pécsi Közlöny 1902. április 20. 2. A jogakadémia tanári kara 1902. április 19-i ülésén tárgyalta az addig történteket. Azt az álláspontot fogadták el, hogy mindaddig nem indítanak fegyelmi eljárást, amíg nem kapnak hivatalos értesítést a történtekről. BML VIII. 2. C. A Pécsi Püspöki Joglyceum iratai. 1. Tanári kari értekezletek jegyzőkönyvei. 1. doboz. 1865-1904. (1902. április 19.)

[16] Hanuy cenzori szerepkörével a jogakadémia tanári kara a későbbiekben is találkozhatott. A „liberális" Bors katedráját megöröklő, „klerikális" Tuka Béla 1910-ben megjelent „Szabadság" című magántanári disszertációjában Hanuy több, egyházi tanítással ellentétes nézetre hívta fel püspöke – és a közvélemény – figyelmét. Lásd: SCHWEITZER 2003. 69-72.

[17] (ae) [=Ady Endre]: Két jogakadémia. Nagyváradi Napló 1902. április 19.

[18] A. E. [=Ady Endre]: Kártévő Sándor beszéde. Nagyváradi Napló 1902. május 29.

[19] SOMLÓ 1904. 560.

[20] Wurster József levele Mutschenbacher Viktornak. Pécs 1904. november 18. BML VIII. 2. C. A Pécsi Püspöki Joglyceum iratai. 1. Tanári kari értekezletek jegyzőkönyvei 1. doboz. 1865-1904.

[21] A pécsi nemzeti casino közgyűlése. Pécsi Napló 1905. január 31.

[22] Mutschenbacher Viktor igazgató levélben tájékoztatta Bors Emilt, hogy Zichy Gyula püspök 1906. július 2-án kelt elhatározásában 1907. február 1-i hatállyal nyugdíjazza, addig az időpontig pedig szabadságolja őt. BML. VIII. 2. C. A Pécsi Püspöki Joglyceum iratai. 2. A Joglyceumi Igazgatóság iktatott iratai. A. Iratok. 16. doboz. 192/A szám alatt.

[23] BML VIII. 2. C. A Pécsi Püspöki Joglyceum iratai. 1. Tanári kari értekezletek jegyzőkönyvei 2. doboz. 1905-1923. (1907. február 15.)

[24] LENKEI 1922. 141-142.

[25] Bors Emil levele Somló Bódognak. Pécs, 1904. október 7. Országos Széchenyi Könyvtár Levelestár

[26] LENGVÁRI 1996. 173-180.

[27] KAJTÁR 1997. 61-66.

[28] KEREKES 2001. 119-121.

[29] BÉRDI 1975-76. 113-125.; illetve BÉRDI 1979. 104., 110., 149-151., 166., 181.

[30] ARATÓ én. 87.

[31] Vasváry Ferenc naplója. 1911. május 18-i bejegyzés. Hálás köszönettel tartozom Dr. Nádor Andrásnak, hogy a ulajdonában lévő napló néhány fejezetét rendelkezésemre bocsátotta.

[32] Az apró részletek megörökítésére is gondot fordító Vasváry Ferenc feljegyzéseiből pontosan rekonstruálható egy püspöki ebéd étrendje: „zöldségleves, hachée, vaddisznó tormával és gyümölcsízzel, főtt sonka mártással, felfújt chadeauval, sült pulyka vegyes befőtt gyümölccsel, carfiol süteménnyel, szőlő és alma, ementhali és roqueforti sajt, kenyér, vegyes sütemény, sör, vörös és fehér bor, pezsg.”. Vasváry Ferenc naplója. 1908. február 23-i bejegyzés.

[33]Lásd Hetyey Sámuel püspök ere vonatkozó leiratát. BML VIII. 2. C. A Pécsi Püspöki Joglyceum iratai. 1. Tanári kari értekezletek jegyzőkönyvei. 1. doboz. 1865-1904. (Pécs, 1898. szeptember 11.)

[34] BML VIII. 2. C. A Pécsi Püspöki Joglyceum iratai. 1. Tanári kari értekezletek jegyzőkönyvei 2. doboz. 1905-1923. (1913. szeptember 15.)

[35] FISCHER én. 34.

[36] Kezdődik a korzózás. Pécsi Napló 1904. október 6.

[37] Tuka Béla levele Concha Győzőnek. Pécs, 1912. november 3. MTA Könyvtára Kézirattára. Ms 4811/675.

[38] ARATÓ én. 88.

[39] Tuka Béla levele Concha Győzőnek. Pécs, 1907. április 21. MTA Könyvtára Kézirattára. Ms 4811/621.

[40] Tuka Béla levele Concha Győzőnek. Pécs, 1907. december 18. MTA Könyvtára Kézirattára. Ms 4811/625.

[41] BML VIII. 2. C. A Pécsi Püspöki Joglyceum iratai. 1. Tanári kari értekezletek jegyzőkönyvei. 2. doboz. 1905-1923. (1905. május 15.)

[42] Joglyceum 1908/1909. 49.

[43] ARATÓ én. 90.

[44] Joglyceum 1901/1902. 168.

[45] SZABÓ 1970/4. 483-515.

[46] ARATÓ én. 88.

[47] Joglyceum 1907/1908. 70.

[48] Tuka számára csalódást jelentett, hogy az egyik pályázatra beérkezett pályaművek szerzői közül ketten – miként írta – bizonyosan „Isten választott népéből" valók, s félő, hogy a harmadik pályázó is „szabadgondolkodó". SCHWEITZER 2003. 61.

[49] Tuka Béla levele Concha Győzőnek. Pécs, 1907. dec. 30. MTA Könyvtára Kézirattára. Ms 4811/626.

[50] PROHÁSZKA 1997. 99-100.

[51] Joglyceum 1907/1908. 67.

[52] Az 1905-ös alapítású Országos Széchenyi Szövetség elsősorban azzal a céllal alakult – emlékezett vissza Borbándi Gyula – „hogy a Galilei Kör és más baloldali diákszervezetek befolyását ellensúlyozzák. A keresztény és nemzeti szemlélet, a mérsékelt haladás és a hagyományok ápolása volt a cél." BORBÁNDI 2003/6. A szövetség első éveinek történetéhez és pécsi kapcsolataihoz ugyanakkor lásd KERÉK én. 82. „A széchenyisták állandó kapcsolatot tartottak a pécsi diáksággal is, amely a radikális szabadgondolkodók részéről a nemzeti kultúra ellen intézett támadásra impozáns tüntetéssel válaszolt.” – írta Kerék, hivatkozással az 1907-es pécsi szabadtanítási kongresszusra.

[53] GAAL 1940. 264.

[54] Joglyceum 1913/1914. 68-69.

[55] Tuka Béla levele Concha Győzőnek. Pécs, 1908. december 13. MTA Könyvtára Kézirattára. Ms 4811/633.

[56] Joglyceum 1908/1909. 58.

[57] ARATÓ én. 97.

[58] ARATÓ én. 98.

[59] FISCHER én. 36.

[60] ARATÓ én. 99.

[61] VLADÁR 1997. 75.

[62] Dr. Molnár Kálmán (...) Életrajzi vázlata. Magyar Országos Levéltár. R. 313. 4. doboz

[63] ARATÓ én. 99.

[64] ARATÓ én. 100-101.

[65] Erreth – Aidinger – Wlassics. Pécsi Napló 1905. január 25., továbbá SZIRTES 1998. 1998. 29.

[66] Wlassics azonban egy évvel később – miután 1906-ban a Közigazgatási Bíróság élére került – lemondott pécsi mandátumáról.

Viruljon új élet a romokból. Pécsi Napló 1905. január 28.

[67] ARATÓ én. 100-101.

[68] Az 1905. évi képviselőválasztás alkalmával a joghallgatóságot a rend fenntartása érdekében a constábleri tisztség ellátásával bízták meg. A joghallgatók „minden szenvedélytől ment, tapintatos és buzgó” eljárása városszerte “általános elismerést” váltott ki. Joglyceum 19Q4/19Q5. 43.

[69] FISCHER én. 36.

7G Bezárt olvasókör. Pécsi Napló 1898. december 4. 5.

[71] FISCHER én. 36-37.

[72] Joglyceum 1898/1899. 27-28.

[73] A jogász-segélyző egyesület estélye. Pécsi Napló 1898. december 13. 2.

[74] Joglyceum 1903/1904. 62-63.

[75] Az alkotmányos válság előzményeit és eseményeit lásd PÖLÖSKEI 2GG1. 127-14G.

[76] Pécs bizalma a kormányé. Pécsi Napló 19G4. december 2.

[77] Joglyceum 1904/1905. 42.

[78] PÖLÖSKEI 2GG1. 141-152.

[79] HORVÁTH 1907. 473-474.

[80] A kormánybiztos megérkezett. Pécsi Napló 1906. február 24. 3.

[81] BML VIII. 2. C. A Pécsi Püspöki Joglyceum iratai. 1. Tanári kari értekezletek jegyzőkönyvei 1905-1923. (1906. február 23-24., március 6.), továbbá Joglyceum 19Q5/19Q6. 20-21.

[82] ARATÓ én. 99.

[83] Tarka képek az installáló közgyűlésről. Pécsi Napló 1910. március 6.

[84] Joglyceum l9Q9/l9lQ. 4.

[85] HADAS 2000/3. 93.

[86] BML VIII. 2. C. A Pécsi Püspöki Joglyceum iratai. 1. Tanári kari értekezletek jegyzőkönyvei. 1. doboz. 1865-1904. (1898. november 8.)

[87] ARATÓ én. 103.

[88] ARATÓ én. 104.

[89] KOVÁCS 1997. 55-56.

[90] Vasváry Ferenc naplója. 1912. szeptember 20-i bejegyzés. (Vasváry a neveken kívül csak annyit jegyzett fel, hogy 28 fillér és 6+6 fillér borravaló kifizetése mellett egy „kis feketét” fogyasztott aznap este.)