Cikkek

Horváth Szilvia: Pécsi tudósok a magyar ókortudomány kezdeteinél

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 19.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2007.

ISSN 1219 4077

ISBN 978-963-87277-1-8

Szerkesztette: Kaposi Zoltán és Pilkhoffer Mónika

269–278. p.


Horváth Szilvia

Pécsi tudósok a magyar ókortudomány kezdeteinél


Pécser Wissenschaftler bei den Anfängen der ungarischen Altertumskunde

Scholars from Pécs at the Rudiments of Study of Antiquity in Hungary





Jelen tanulmánnyal – a megadott címmel ellentétben – nem az az elsődleges célunk, hogy számba vegyük – legalábbis nem egyetlen publikáció keretében – a pécsi ókortudomány nagy alakjait. Nem is az, hogy átfogó képet adhassunk életükről és munkásságukról, hanem sokkal inkább annak hangsúlyozása, hogy a Pécs város ókortörténetét felvázolók többsége számtalan esetben – s az immár évszázadok óta folyó tudományos kutatás mellett, és akár ellenében is – a mai napig érvényes eredményekre jutott.

E célt szem előtt tartva merült fel az az ötlet Kiss Magdolna és jómagam részéről, hogy a Vivarium Fontium sorozat keretében kétnyelvű kiadásban tegyünk közzé Pécs történetéből olyan tudományos igénnyel megírt történeti ritkaságokat, melyeknek több, ma is időt- és helytálló szakmai megállapítása van. Azonban mivel az elmúlt egy-két évszázad ókorkutatási tevékenysége nem maradt észrevétel nélkül, szükséges, hogy a bilingvisnek tervezett szövegkiadást olyan jegyzetanyag kísérje, amely bőséges magyarázatot ad a modern kutatás eredményeiről, lehetőséget adva az azóta bebizonyosodott esetleges tévedések tisztázására is.

A vállalkozás első forrásközlése szándékaink szerint a „tudós prépost”-nak, a kivételes műveltségű és nyelvtehetségű Koller Józsefnek[1] a pécsi egyházmegye átfogó történetét elbeszélő Historia Episcopatus Quinqueecclesiarum-nak 8. köteteként 1804-ben megjelentetett Prolegomenája lesz. Ezáltal a pécsi ókorkutatás időbeliségét is követni kívánjuk, hiszen a Klimó György püspök (1751-1777) által egyháztörténeti kutatói feladattal megbízott Koller József és Szalágyi István – munkája, a De Statu Ecclesiae Pannonicae Libri VII. Pozsony, 1780. szintén szerepel kiadási terveinkben – tevékenysége folytán indult meg a modern értelemben vett, tudományos igénnyel végrehajtott történeti és régészeti kutatás Pécsett.

A 18. század az az időszak, amikor a magyarországi társadalomban egyre fokozódó mértékben megnőtt a múlt iránti érdeklődés. Megindulnak elsősorban az egyház- és családtörténeti kutatások, létrejönnek a szerzetesrendek és az egyházmegyék múltját leíró első történeti munkák. Az elvégzésüket célzó megbízások számtalanszor hivatalos támogatással, felkérésre születtek. Nem volt ritka gyakorlat, hogy az elöljárók jelölték ki a végrehajtásra leginkább alkalmasnak ítélt személyeket, mint ahogy az Koller és Szalágyi esetében is történt. Magyarország-szerte egyedülálló tudományos felbuzdulás figyelhető meg a század értelmiségijeit magában foglaló respublica litteraria[2] tagjai körében, amely által nyújtott kapcsolatrendszer egyúttal azt is lehetővé tette, hogy egy-egy közös téma, például a közös múlt kutatása révén az eltérő felekezetekből adódó korlátok is leomoljanak.[3] S amint Szelestei N. László is írja tanulmányában: „A feladatot magukra vállalók Hungarusoknak, azaz magyarországiaknak nevezték magukat. A korona alattvalói nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül részt vettek e feltáró/leíró munkában. A 18. század közepén egymás anyanyelvének megtanulására törekedtek, az iskolázott személyek közötti érintkezést az ország 'apanyelve', a latin biztosította. Nem érdektelen, hogy a nem magyar anyanyelvűek is igyekeztek az ország nyelvének, a magyarnak a kiművelését előmozdítani.”[4] Tehát ebben a légkörben kezdte meg püspöki felkérésre kutatómunkáját a két kiváló pécsi klerikus, Koller József a pécsi egyházmegye története, Szalágyi István pedig Pannonia egyháztörténetének feldolgozása témájában. Nevükhöz fűződik olyan új szakmai szempontok bevezetése, mint az addig szervezetlen régészeti feltárásokból származó tárgyi anyag értékének a felismerése – Szalágyi volt egyébként az, aki Schönwisner Istvánnal elsőként folytatott tudományos régészeti vitát[5] –, vagy az 1782-ben (Koller 1780-as téves évszámközlése ellenére[6]) a székesegyház délkeleti tornyának előterében megtalált Szent Péter-Pál festett sírkamra felfedezése, amely a modern régészettudomány kezdetét is jelenti egyben.[7] Noha vannak római leletekről szóló korábbi adataink is, például egy 1716-1726 körüli időből származó sír, amely a korábbi Jezsuita Gimnázium építésénél került elő, valamint egy, az Aranyhegyen talált római szarkofág, melyet 1773-ban oldallapjainál szétvágtak, valószínűleg egy püspöki sírépítményhez való felhasználása végett.[8] Azonban feltétlenül Koller József érdeme az az előrelátás és felismerés, hogy munkáját kitűnő nyomdai kivitelben, hiteles ábrákkal bőven ellátva[9] igyekezett megjelentetni. Ezáltal számos olyan értéket és ismeretet hagyományozott az utókorra, az utókor szakembereire, melyek csakis őáltala váltak megismerhetővé, mert közülük azóta több akár meg is semmisült. Néhány példa: Koller gondosságának köszönhető, hogy fogalmunk lehet a 18. század végi székesegyház homlokzatairól és építészeti részleteiről. Az ő nevéhez fűződik – talán a Rómában töltött idő alatt személyesen látottak alapján – az 1782-ben a Szatmáry-féle épület bontásakor talált, s azóta a Világörökség rangjára emelt 1. számú ókeresztény sírkamra színes reprodukciója, ismertető leírása, sőt Koller a bibliai jelenetek leírására is kísérletet tett.[10] A Prolegomena metszetei alapján indult meg a székesegyház mögötti középkori épület és az Aranyos Mária kápolna feltárását célzó ásatás is[11], s jóllehet később kiderült, hogy a kápolna a kijelölt területtel ellenkező irányban található, Pécs ehelyütt mégis „egy nagy alapterületű, hazai viszonylatban ritkaságszámba menő, 14-15. századi épületegyüttessel és szoborleletekkel is gazdagodott”[12].

Szalágyi István[13] bizonyította be elsőként, és tőle átvéve Koller József az elsők között fogadta el,[14] hogy az újkori Pécs azonos a római kori Sopianae városával.[15] Ezt igazolják Haas Mihálynak a Baranya Emlékiratban leírt szavai is:

„Pécs 'első alapitása az ősidők' homálykorába vész. Hegytövébeni gyönyörű fekvése, legjobb vizzel bővelkedő számos forrásai, bőtermékü vidéke és kellemetes éghajlata igen hihetővé, sőt bizonyossá teszik már időszámozásunk előtti létezését. Arról, valljon a' rómaiak idejöttök után az itt talált várost vagy helységet önnöneikkel azonnal népesitették, kútfők' hiányában mitsem tudunk. Miután azonban területén számos első és másodszázadi római pénzek és egyéb emlékek vegyest találtatnak, ha egyébiránt is a' helyzeti körülményeket nem tekintenők, mellyek városunkat és egész vidékét az illyenekben fölötte szemes rómaiakkal megkedvelteték, mégis bizton föltehetjük, hogy már az első században nevezetes volt.

Hogy a' rómaiaktól Sopiana-nak neveztetett, azt a 'pécsi káptalan' két nagytudományu kanonokja, Szalágyi és Koller, kétségbevonhatatlanul bebizonyiták, győzelmesen megczáfolván egyszersmind minden ellenkező véleményt, mellyek szerint Mursa, Cornacum, Teutiburgum, Serbinum vagy Mariana állott volna a 'mai Pécs' helyén.

Ransanus nagyot hibázott, midőn „Epit. Reg. Hung.” (Epithoma Rerum Hungararum) czimü munkájában: <Baraniensis Com. multis, fertilibusque exornatus vicis est, et in eo Peuce, civitas opulenta, et nobile totius regionis emporium a veterum Peucinorum reliquiis aedificata, quam nunc a quinque sacris aedibus Quinque-Ecclesias urbem cognominant.> Ugyanezt irá Bonfinius is csupáncsak a 'Peuce és Pécs nevek' hasonlatossága után indulván. Hibáznak tehát mind azok is, kik jelenleg is Peucenek mondják vagy irják városunkat.”[16]

Az idézet Koller Prolegomenájából[17] vett, és tőle hivatkozott részszel zárul, mely jól érzékelteti a két szerző ezen megállapításának jelentőségét. A továbbiakban pedig – hogy csak 19. századi követőik közül említsünk meg néhány nevet – belőlük merített Aigl Pál,[18] a már említett Haas Mihály,[19] Rupp Jakab[20] és Henszlmann Imre[21] is.

Ami Szalágyi és Koller forráskezelő módszerét illeti, elmondhatjuk, hogy tudós alapossággal vették számba a tárgyi emlékeket és illették kritikával a kortárs és az ókori írott forrásokat a klasszikus földrajztudósoktól (Ptolemaeus,[22] Strabo, Plinius) és történetíróktól kezdve az ókori itinerariumokon, notitia-kon és tabula-kon keresztül egészen a Karoling-kori oklevelekig, melyet ékesen bizonyít a Prolegomena főszövegét kísérő bőséges jegyzetanyag. S e tekintetben – témánkat nézve – csak egyetlen egyszer marasztalhatók el, amiről később még lesz szó.

De térjünk vissza Pécsnek Sopianaeval való azonosításához, amely a Prolegomena vonatkozó szövegének rövid értelmezése alapján a következőkben áll: Koller a Prolegomena 2. oldalán röviden felsorolja a témával kapcsolatos korabeli hipotéziseket:

„Ransanus[23] és Bonfini[24] ezen város kezdeteit a régi peucinusok utódainak tulajdonítja; Aventinus[25] Mursával, Guido Pancirolus[26] Cornacummal, Volateranus[27] és Verantius[28] Teutiburgummal, Maginus[29] Serbinummal, végül pedig Stadler[30] Marinianaeval hozza összefüggésbe. Legújabban Szalágyi István úgy véli, hogy Sopianaeval egyezik. Akivel én, elutasítva az előbbi véleményeket, messzemenően egyetértek.”[31]

A továbbiakban – a szöveg megértését segítendő – vessünk pillantást az előbb említett szerzők által lehetséges Sopianae-ként felhozott városoknak a mai kutatások alapján felvázolt elhelyezkedését mutató térképre.[32]

„Nyilvánvaló, hogy Aventinus, Pancirolus, Volateranus, Verantius, akik Quinqueecclesiaet – amint látom – akár Theutiburgummal (Dalj), akár egyikük ezzel, másikuk Mursával vagy Cornacummal (Sotin) azonosítják, nyilvánvalóan mindannyian tévednek: mivel köztudott, hogy Mursa Essecum-mal (a mai Eszékkel) egyezik meg,[33] Theutiburgum és Cornacum pedig Mursa után, a Taurunumba vezető úton, a Danubius (Duna) folyó mellett helyezkednek el. Hozzájön még az, hogy Mursa a Sava (Száva) és a Drava (Dráva) folyók között található, és Pannonia Secundához tartozik, egészen úgy, mint Cornacum és Theutiburgum; Quinqueecclesiaenek pedig olyan a földrajzi fekvése, hogy nem sorolható a Duna-menti városok közé, hanem Pannonia Valeria tartományhoz kell számítani.”[34]

Meg kell jegyeznünk, hogy Sopianae városának Pannonia Valeriába való helyezése az a tény, amelyet a Kollerékat követő kutatás egyértelműen igazolt – az általuk egyedül nem használt – Ammianus Marcellinus munkájának a 28.1. 5. fejezetéből olvasottak alapján.

„Maximinus, aki egy ideig Róma praefectushelyettese volt, Sopianaeban, Valeria tartomány egyik városában született egyszerű családból. Apja a helytartói hivatalban könyvelő volt, azoknak a carpusoknak utódaitól származott, akiket Diocletianus elűzött ősi lakóhelyükről, és Pannoniába telepített át.”[35]

Folytatva Koller szavait: „Serbinumról, ha nem azonos a Tabulában[36] és a Notitiában[37] említett Servitiummal, sem az Itinerarium Antoninianum[38] 268. lapján szereplő Servittivel, akkor semmilyen ismeretünk nincs az elhelyezkedéséről azon kívül, mint hogy Ptolemaeus az első helyen említi Pannonia Inferior Dunától távol eső városai sorában. A Serbinumot Quinqueecclesiaevel való ilyesfajta összekapcsolásnak tehát semmilyen alapja nincs. Ha pedig (ti. Serbinum) Servitiummal vagy Servitummal egyezik meg, akkor semmiképpen sem lehet azonos Quinqueecclesiaevel. Mivel Servitiumot éppen úgy a Száván túlra helyezi a Tabula; sőt ugyanez tűnik ki az Itinerarium Antoninianumból is, mert Servitti az Itinerariumban a Sirmiumból Salonába vezető útra, kétségkívül a Pannoniából Dalmatiába tartó útnak körülbelül a felére lett helyezve. A Notitia pedig egy bizonyos Servitiumot Pannonia Savia duxának fennhatósága alatt említ. A Tabula Marinianaet (Donji Miholjac) a Dráva és a Száva közé teszi: amely dologban a Tabulák, az Itinerarium Antoninianum és az Itinerarium Hyeorosoly-mitanum[39] is egyet értenek. Ebből egyszersmind megérthető, hogy Marinianae a Valeriában lévő Marinanától különbözik”.[40]

„Egyszóval nem látom értelmét, hogy ellenkezzem Szalágyi véleményével, miszerint Quinqueecclesiae területére helyezi Sopianaet. A nálunk kiásott emlékek nyilvánvalóvá teszik, hogy biztosan a rómaiak laktak ezen a helyen.”[41]

Írja Koller József az általunk imént bemutatott szövegrészlet végén, de akár a modern kor ókorkutatója is szólhatna, hiszen Pécsnek Sopianaeval való azonosítását a szakma azóta sem kérdőjelezi meg, sőt egyöntetűen elfogadja.[42]

Irodalom

AMMIANUS MARCELLINUS 1993 = Ammianus Marcellinus: Róma története. Ford.: Szepessy Tibor. Budapest, 1993.

AIGL 1838 = Aigl Pál: Historia brevis venerabilis capituli cathedralis ecclesie Quinque-Ecclesiensis a prima ejusdem origine usque finem anni 1838. concinnata. Pécs, 1839.

BÁNDI 1979 = Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig. Szerk.: Bándi Gábor. Pécs, 1979.

BODA 2003 = Boda József: Koller József Itáliája. In: Tanulmányok Pécs történetéből 13. A Koller József emlékkonferencia (Pécs, 2002. október 24-25.) válogatott előadásai. Szerk.: Font Márta – Vargha Dezső. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2003. 89-98.

BOROS 2003 = Boros László: Adalékok Nagymányai Koller József pályaképéhez. In: Tanulmányok Pécs történetéből 13. A Koller József emlékkonferencia (Pécs, 2002. október 24-25.) válogatott előadásai. Szerk.: Font Márta -Vargha Dezső. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2003. 55-61.

BOROS – KALMÁR 2003 = Boros László – Kalmár Lajos: A pécsi bazilika és a város ókeresztény emlékei. Pécs, 2003.

BURGER 1973 = Burger Alice, Sz.: Római szarkofág a pécsi Aranyhegyről. Archeológiai Értesítő 100. 1973. 42-49.

BURKE 2004 = Burke, Peter: Languages and Communities in Early Modern Europe. Cambridge, 2004.

FEHÉR – KOVÁCS 2003 = Fehér Bence – Kovács Péter: Korai földrajzi írók – a római hódítás kora. Fontes Pannoniae Antiquae I. Budapest, 2003.

FÜLEP 1984 = Fülep Ferenc: Sopianae. The History of Pécs during the Roman Era, and the Problem of the Continuity of the Late Roman Population. Budapest, 1984.

GUNST 1995 = Gunst Péter: A magyar történetírás története. Debrecen, 1995.

GOSZTONYI 1943 = Gosztonyi Gyula: A pécsi ókeresztény temető. Pécs, 1943.

HAAS 1845 = Haas Mihály: Baranya földirati, statisticai és történeti tekintetben. Pécs, 1845.

HAAS 1852 = Haas Mihály: Gedenkbuch der K. freien Stadt Fünfkirchen. Pécs, 1852.

HENSZLMANN 1873a = Henszlmann Imre: Pécsnek régiségei. Monumenta Hungariae Arch. II., 1. Budapest, 1873.

HENSZLMANN 1873b = Henszlmann Imre: Die altchristliche Grabkammer in Fünfkirchen MCC 18. Vienna, 1873.

Kereszténység és államiság 2000 = Kereszténység és államiság Baranyában. Pécsvárad 2000-2001. Kiállítás katalógus. Janus Pannonius Múzeum, Pécs, 2000.

KOLLER 1804 = Koller, Josephus: Prolegomena in historiam episcopatus Quinque ecclesiarum. Posonii, 1804.

KUBITSCHEK 1916 = Kubitschek, W.: „Itinerarien” In: PWRE IX,2 1916.

LENGVÁRI 1999 = Lengvári István: Megjegyzések Maximinus életpályájához. In: Tanulmányok Pécs történetéből 5-6. Szerk.: Font Márta – Vonyó József. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1999. 153-161.

LENGVÁRI 2000 = Lengvári István: Sopianae, a római Pécs kutatásának története. Specimina Nova XV 1999. Pécs, 2000. 155-168.

MÓRÓ 2003 = Móró Mária Anna: Koller József hagyatéka. In: Tanulmányok Pécs történetéből 13. A Koller József emlékkonferencia (Pécs, 2002. október 24-25.) válogatott előadásai. Szerk.: Font Márta – Vargha Dezső. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2003. 63-76.

POZSÁRKÓ 2004 = Olivér Gábor-Gábor Kárpáti-István Lengvári- Csaba Pozsárkó: Sopianae. In: The autonomous towns of Noricum and Pannonia, Pannonia II., Hrsg. Sasel Kos, M.-Scherer, P., Ljubljana, 2004. Situla 42

RITOÓKNÉ 2002 = Ritoókné Szalay Ágnes: „Nympha super ripam Danubii.” In: Tanulmányok a XV-XVI. századi magyarországi művelődés köréből. Budapest, 2002.

RUPP 1870-1872 = Rupp Jakab: Magyarország helyrajzi története főtekintettel az egyházi intézetekre I-II. Pest. 1870-1872.

SALAGIUS 1780 = Salagius, Stephanus: De statu ecclesiae Pannonicae IV. De antiquis metropolitanis per Pannoniam. Quinque-ecclesiis, 1780.

SOPRONI 1978 = Soproni Sándor: Der spätrömische Limes zwischen Esztergom und Szentendre: Das Verteidigungssystem der Provinz Valeria im 4. Jahrhundert. Budapest, 1978.

SZELESTEI 2003 = Szelestei N. László: Koller József és a historia litteraria. In: Tanulmányok Pécs történetéből 13. A Koller József emlékkonferencia (Pécs, 2002. október 24-25.) válogatott előadásai. Szerk.: Font Márta – Vargha Dezső. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2003. 77-87.

TIMÁR 2003 = Timár György: Koller József 1745-1832. In: Tanulmányok Pécs történetéből 13. A Koller József emlékkonferencia (Pécs, 2002. október 24-25.) válogatott előadásai. Szerk.: Font Márta – Vargha Dezső. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2003. 19-54.

TIR 1968 = Tabula Imperii Romani L 34. Aquincum-Sarmizegetusa-Sirmium. Szerk.: Soproni Sándor. Budapest, 1968.

TÓTH 1975 = Tóth Endre: Pannonia római útvonalainak kutatásáról. In: Somogyi Múzeumok Közleményei 2. 1975. 275-278.

TÓTH 2006 = Tóth Endre: A pogány és a keresztény Sopianae. (A császárkultusz-központ Pannonia Inferiorban, valamint a pogány és keresztény temetkezések elkülönítésének a lehetőségeiről: a II. sírkamra). Specimina Nova XX. Pécs, 2006. 49-102.

VAJDA 1958 = VAJDA Pál: Nagy magyar feltalálók. Budapest, 1958.

Jegyzetek


[1] Életéről bővebben a tiszteletére rendezett emlékkonferencián (Pécs, 2002. október 2425.) elhangzott válogatott tanulmányokból lásd: TIMÁR 2003.; BOROS 2003.; MÓRÓ; SZELESTEI 2003.; BODA 2003.

[2] Bővebben lásd: SZELESTEI 2003. 78.

[3] SZELESTEI 2003. 78.

[4] SZELESTEI 2003. 79.

[5] BOROS 2003. 56.

[6] Koller elírásáról és a további irodalomról lásd LENGVÁRI 2000. 155. 4-es számú jegyzet, illetve Kereszténység és államiság 2000. 26.

[7] BOROS – KALMÁR 2003. 9.

[8] BURGER 1973. Újabban: LENGVÁRI 2000. 155.

[9] Az ábrákat Markus Weinmann osztrák rézmetsző készítette, de Koller bizonyíthatóan kapcsolatban állt még Lippart János, valamint Binder János budai és Johann Mansfeld bécsi mesterekkel is. BOROS 2003. 59.

[10] KOLLER 1804. 25-34.; GOSZTONYI 1943. 20.

[11] BOROS 2003. 57.

[12] BOROS 2003. 57.

[13] SALAGIUS 1780. 262-264.

[14] KOLLER 1804. 7.

[15] FÜLEP 1984. 9.

[16] HAAS 1845. 222-223.

[17] KOLLER 1804. 1.

[18] AIGL 1838.

[19] HAAS 1845. és 1852.

[20] RUPP 1870-1872.

[21] HENSZLMANN 1873a és 1873b

[22] Vö: FEHÉR – KOVÁCS 2003. 88. 3. jegyzet

[23] Ransanus (1428-1492): 1488-ban nápolyi követként Magyarországon járt domonkos szerzetes, lucerai püspök. Világtörténeti művének (Annales omnium temporum) 61. könyveként iktatta be Magyarország történetét, melyet 1558-ban még három fejezettel és indexszel megtoldva Bécsben Epitome rerum Ungaricarum címen Zsámboki János adott ki. GUNST 1995. 61.

[24] Antonio Bonfini (1427-34 között – 1502): Neves humanista tudós, akit Mátyás király 1485-ben meghívott udvarába. Felhasználta mindazokat a szerzőket, akik írtak a magyarok, hunok, és a szkíták történetéről Hérodotostól Ransanusig. A kezdetektől 1496- ig írta meg a magyarok történetét. GUNST 1995. 61-62.

[25] Johann Thurmair (1477-1534) Aventinus: Humanista és történetíró. Itt az Annales Bojorum (Ingolstadt 1554.; Basel 1615.; Lipcse 1710.) című munkájáról van szó. BURKE

27., 120.

[26] Guido Pancirolus: 16. századi tudós, nevéhez fűződik a Notitia Dignitatum kommentárral ellátott kiadása. (Notitia utraque Dignitatum cum orientis, tum occidentis ultra arcadij, honorijque tempora, Venezia, 1593.) Proleg. 2.

[27] Raffaello Maffei (Volateranus): 15. századi itáliai humanista, enciklopédista, Ransanus kísérője, aki Giovanni d'Aragona, Beatrix királyné öccsének kíséretében érkezett Magyarországra 1479-ben. Műve: Commentariorum urbanorum XXXVIII libri (Paris, 1526.) RITOÓKNÉ 2002. 80., 94-95.

[28] Verancsics Faustus (1551-1617) Verantius: Polihisztor. Verancsics Antal unokaöccse. 1598-tól csanádi püspök, 1608-tól pálos szerzetes Rómában. 1595-ben írta ötnyelvű szótárát (Dictionarium pentaglottam). Egyben ő az újkori latin műszaki nyelv megteremtője is. VAJDA 1958. 363-366.

[29] Maginus vagy Timon Sámuel (1675-1736): Jezsuita történetíró. Számos munkája között megírta Magyarország történetét 1000-1662 között két kötetben (1714; 1719). Koller az 1733-34-es munkáját használta fel, mely a régi Pannonia, a hunok, avarok és pogány magyarok történetét tartalmazza, illetve Magyarország történeti és politikai földrajzát foglalja magában (Imago antiquae Hungariae, repraesentans terras, adventus et res gestas gentis Hunnicae, Kassa, 1733.) GUNST 1995. 111-112.

[30] Stadler József: Koller közlése szerint a Pécsi Püspöki Könyvtár élén hivatali előde volt. (Josephus Stadler, qui ante me Bibliothecae Episcopali Quinqueecclesiensi Praefectus fuit, in Dissertatione MS. Vir omne propemodum genus Scientiarum animo complexus. Proleg. 2.)

[31] KOLLER 1804. 2. A Prolegomena-részleteket fordította: Horváth Szilvia; a fordítást ellenőrizte és az eredetivel összevetette: Kiss Magdolna.

[32] Lásd az 1. számú mellékletet!

[33] Sopianae és Mursa kapcsolatairól újabban TÓTH 2006. 57-61.

[34] KOLLER 1804. 5-6.

[35] AMMIANUS MARCELLINUS 28.1.5. Vö: LENGVÁRI 1999.

[36] Tabula Peutigeriana vagy Itinerarium Pictum. 230.k. Alexander Severus idején készült útikalauz. Egyetlen példányának eredetijét tulajdonosáról Peutinger Konrád tudós augsburgi polgárról nevezték el Peutinger-féle táblának (Tabula Peutingeriana). 1214-ben készült másolatát 1714-ben találták meg, és Hispania és Britannia kivételével tartalmazza mindazokat a területeket, melyek a Római birodalomhoz tartoztak (Ed: E. Desjardins Paris, 1868.) KUBITSCHEK 1916. 2308ff

[37] Notitia Dignitatum: A 395-ben keleti és nyugati részre kettévált Római birodalom teljes közigazgatási rendszerét bemutató latin nyelvű hivatalos jegyzék az 5. század elejéről. (Ed: Pancirolus kommentárjával Venezia, 1593.)

[38] Itinerarium Antonianum: Létezik egy kisebb és egy nagyobb. Utóbbi a szárazföldre vonatkozó útikalauz, melyet Caracalla császárnak (3. század eleje) tulajdonítanak, de nem készült korábban Nagy Constantinus idejénél (4. század). Legjobb kézirata Diocletianus (3/4. század) idejéből maradt fenn. KUBITSCHEK 1916. 2308ff. Koller Wesseling 1735-ös amsterdami kiadását használhatta. Újabban TÓTH 1975.

[39] Itinerarium Hierosolymitanum vagy Itinerarium Burdigalense (4. század) a Burdigalából (Bordeaux) Hierosolymába (Jeruzsálem) és a Hérakleiából Mediolanumba (Milano) vezető útvonalat tartalmazza (Ed: P. Wesseling Amsterdam, 1735). KUBITSCHEK 1916. 2308ff

[40] KOLLER 1804. 6-7. Megjegyzendő, hogy Soproni Sándor a SOPIANAE és a MARINANAE nevek Notitia Dignitatumban lévő írásának hasonlatossága alapján lehetségesnek tartja, hogy a Marinanae a Sopianae-nek az elírása lehet, s eképpen a két város azonos. SOPRONI 1978. 174.

[41] KOLLER 1804. 7.

[42] BANDI 1979. 229. Van a kutatásban olyan vélemény, miszerint az ún. laskói felirat (CIL III 3293) töredékes szövege cives So[pianensis?-re lenne kiegészíthető, azonban a felirat éppen töredékessége folytán értelmezhetetlen. POZSÁRKÓ 2004. 271-272. Vö: TÓTH 2006. 49. 3. számú jegyzet