Cikkek

Vörös István Károly: A pécsi zsidók tragédiája 1944-ben

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 19.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2007.

ISSN 1219 4077

ISBN 978-963-87277-1-8

Eredeti cím: Zsidósors Pécsett a vészkorszakban

Szerkesztette: Kaposi Zoltán és Pilkhoffer Mónika

243–268. p.

Átdolgozott újraközlés, s jelen szövegközlés alapja:

Pécsi levelek 1944-ből. Dokumentumok a „zsidókérdés” pécsi megoldásáról

Kronosz Kiadó, Pécs, 2014

ISSN 2063-4714

ISBN 978 615 5339 77 6

Hábel János (vál. és szerk.):

1741. p


Vörös István Károly


A pécsi zsidók tragédiája 1944-ben[1]


(A tanulmány eredeti címének német és angol fordítása:)

Judenschicksal in Pécs während des Holocausts

Jews’ Faith in Pécs during the Holocaust





1944. március 19-én a Wermacht és az SS alakulatai, több irányból átlépve a határt, megszállták Magyarországot.[2] Horthy Miklós kormányzó azzal, hogy nem mondott le, a jogfolytonosságot képviselte, így a magyar közigazgatási kar és a karhatalmi szervek tagjai joggal gondolhatták úgy, a vezetőiktől kapott utasítások törvényesek, azokat végre kell hajtani. A német megszállás és az ennek révén hatalomra jutott magyar kormányzat politikájának következtében a magyarországi zsidók közvetlen életveszélybe kerültek. A megaláztatásoktól pécsi polgártársaik nem tudták, s gyakran nem is akarták megmenteni őket.

Pécsre a déli határ felöl érkező csapatokkal együtt megérkezett a német biztonsági államrendőrség is. A városban és Baranya megyében már a megszállás első napjaiban dr. Josef Auringer SS Obersturmbannführer, a Gestapo pécsi vezetője kezében összpontosult a zsidók feletti német hatalom.[3] A Gestapo a jánosi Engel Adolf (ma Goldmark Károly) és a Tímár utca sarkán, a zsinagóga mögött álló, 1938-ban megépült zsidó Szeretetotthonban rendezkedett be, gazdag családoktól elkobzott bútorokkal és szőnyegekkel fényűzően felszerelkezve. A városba érkező német és magyar alakulatok ezután rendre zsidóktól elvett ingóságokkal tették lakályosabbá irodáikat, tiszti szállásaikat.[4]

A Pécsi Izraelita Hitközséget feloszlatták. A helyi Gestapó Zsidó Tanácsot jelölt ki utasításai végrehajtására, a következő hetekben a pécsi hatóságok ennek közvetítésével hajtották végre a zsidókkal kapcsolatos országos és helyi rendelkezéseket.[5] A háború utáni, népbírósági tanúvallomások szerint a Zsidó Tanács tagjai dr. Greiner József ügyvéd (1940-től a hitközség elnöke), Hárnik István, dr. Hónig Ferenc, Kalász Jenő, dr. Krémer Móric rabbi és dr. Tamás György voltak.[6] Dr. Tamás György,  Németh László, a pécsi gettó kirendelt rendőrségi parancsnoka népbírási pere során tanúvallomásában elmondta, hogy a Gestapo helyi vezetője kivezetette őket a Majláth térre, és megmutatta nekik a fákat azzal, hogy engedetlenség esetén oda akasztatja őket.[7] A Tanács személyi összetétele utóbb változott. Május 24-én többeket (így Hárnik Istvánt, dr. Hónig Ferencet és Kalász Jenőt) behívtak munkaszolgálatra, helyükre Sommer Antalné született Singer Klára és dr. Wolf Róbert kerültek. Singer Klára tanúvallomása szerint a Tanács különböző időben működő 24 tagja közül 20-an odavesztek a táborokban és a munkaszolgálatban. A településenként megalakult Zsidó Tanácsok a németek parancsára Budapesten létrejött Magyar Zsidók Központi Tanácsa mintájára, azzal összefüggésben működtek. A Pesti Izraelita Hitközség vezetői korábbi kapcsolataikban bízva a magyar hatóságoktól kértek tájékoztatást, hogy mitévők legyenek. Azt a tájékoztatást kapták, hogy „Amit a németek kívánnak, teljesíteni kell”. A vidéki Zsidó Tanácsok politikája ugyanígy a „teljesítés politikája” volt.[8]

A Magyar Zsidók Központi Tanácsa felkérésére április 9-12-dike között a vidéki hitközségek százai írtak, előre megadott kérdéssor alapján jelentést helyzetükről. A Pécsi Izraelita Hitközség jelentése pontosan megmutatja a hitközség állapotát a pusztulás előtt: Pécs anyahitközség. Szervezet: kongresszusi, lélekszám 3060, adózók száma 882. Elnök dr. Greiner József, anyakönyvvezető főrabbi dr. Wallenstein Zoltán, rabbi dr. Krémer Móric, alkalmazottak száma 20. A hitközség intézményei: elemi iskola, tanerők száma 4, tanulók száma 112, Szeretetház, ápoltak száma 60. Önálló felekezeti egyesület, intézmény: Chewra Kadischa, taglétszám 594, Nőegylet, taglétszám 415, Rofé Cholim, Goldmark ének- és zenekar. Vagyoni érték: bérház – 1.000.000,- Pengő, értékpapír – 300,- Pengő, készpénz – 7.641,05,- Pengő, vagyont csökkentő teher – 948.000,- Pengő, tiszta vagyon – 13.140,05,- Pengő.[9]

Feltehetően kész listák, valamint feljelentések és besúgások alapján, már a német megszállás utáni első napokban megkezdődtek a letartóztatások, főként gazdag zsidókat ejtettek foglyul. Letartóztatásuk után egy ideig a pécsi rendőrségen voltak őrizetben, majd vasúton Mauthausenbe (Ausztria), munkatáborba vitték őket. Egy forrás szerint 1944. április 25-én 54 szekszárdi, barcsi és pécsi férfiből álló csoport, valamint május 11-én 21, főként pécsi és szekszárdi deportált érkezett a hírhedt munkatáborba.[10] A Zsidó Tanács május 28-án, már a gettóból 62 személyről adott jelentést, mint „ismeretlen helyen” tartózkodókról.[11]

A következő tragikus hetekben a gyülekezet nélkülözni volt kénytelen vallási vezetőjét, dr. Wallenstein Zoltán főrabbit, aki 1923-tól töltötte be Pécsett ezt a tisztséget. A 46 éves főpapot 1944 első hónapjaiban súlyos betegség támadta meg, a pécsi sebészeti klinikáról Budapestre szállították. Szeptemberben hunyt el, alig néhány héttel élte túl hitközsége összeomlását és a deportálásokat. Felesége mellette volt, de gyermekei és az őket gondozó nagymama Auschwitzban szenvedett mártírhalált. Pécsett a közösség vallási vezetését dr. Krémer Móric vette át, aki 1935-től dolgozott itt rabbi-helyettesként, vallástanárként, és 1943-tól hitközségi titkárként.[12]

Március végén megindult a zsidók életlehetőségeit korlátozó, kifosztásukat célzó kormányzati rendeletek áradata.[13] A következő hetekben a zsidókat összeírták, megjelölték, utazásukat megtiltották, vagyonukat, értékeiket zárolták, zárt területre elkülönítették őket, majd ún. „bevagonírozási központokba” terelték, végül kiszolgáltatták a németeknek, gyilkosaiknak. A sárga csillagot az 1240/1944. M.E. sz. rendelet értelmében április 5-étől kellett viselniük a zsidóknak, ezután a Dunántúl című pécsi napilap rendszeresen beszámolt a csillag szabálytalan viselése vagy a megkülönböztető jelzés elmulasztása miatt kirótt rendőrbírói ítéletekről, a pénzbírságokról és elzárásokról, internálásokról.[14]

1944. június 22-éig, a dél-dunántúli deportálást előkészítő siófoki értekezletig, a csendőrségnek a törvényhatósági jogú városban nem volt illetékessége, a rendészeti és közbiztonsági feladatokat a városi rendőrkapitányságok látták el, Pécsett dr. Borbola Jenő vezetésével. Ő a „zsidó ügyeket” dr. Németh László rendőrfogalmazóra bízta, aki emellett kihágási büntetőbírói és bűnügyi előadói funkcióját is ellátta. Pécs törvényhatósági jogú város polgármesteri tisztét 1940-től Dr. Esztergár Lajos töltötte be. A polgármester és a zsidó ügyek intézésére általa kinevezett Várnagy Elemér tanácsnok, a „keresztény érdekeket” figyelembe véve, kezdeményező lépéseket is tett.[15] Esztergár korábban a város jogügyi és népjóléti tanácsnokaként országos tekintélyt szerzett maga és városa számára, az ún. „Pécsi Norma” kidolgozásával, amely a munkanélküliek segélyezését közmunkákkal kapcsolta össze.[16] A német megszállást követően úgy döntött, hogy végrehajtja a kollaboráns magyar kormány rendelkezéseit; nem mondott le tisztéről, ahogy azt megtette például Pálfy József Szeged polgármestere, és nem állt ellen a szélsőséges intézkedéseknek, ahogy ezt például dr. Krátky István, Nagykanizsa polgármestere vagy Beretzk Pál, Hódmezővásárhely polgármester-helyettese tette.[17] Esztergár Lajos nem tudta áttörni kora amorális korlátait, alkalmazkodott, a válságos helyzetben zárójelbe tette mértéktartó, keresztény erkölcsiségét, s így – miközben tudjuk, hogy az utókor embere könnyen ítél a szélsőséges helyzetben döntéshozásra kényszerült, közfeladatot vállalók fölött – nem mondhatjuk róla, hogy „összességében jól megállta a próbát”.[18]

Április közepétől, az 1600/1944. M.E. sz. rendelet értelmében Pécsett is megkezdték a zsidó vagyonok leltározását és zár alá vételét. Április 22-én a Dunántúl – ugyanazon a napon, amikor hírt adott a zsidó egyesületek feloszlatásáról – arról értesítette olvasóit, hogy 360 zsidó üzlet került Pécsett zár alá. A lezárt üzletek leltározása aznap, szombaton kezdődött meg, és még szerdán is tartott. Utóbb a lap korrigált, csupán 230 üzletet érintett az intézkedés. A zár alá vett zsidó üzletek árukészletét vagy magát az üzletet keresztény kereskedők igényelték ki; a lakosság hiányolta a zárolt árucikkeket. Amikor május 3-án a 230 lezárt üzlet közül nyolcat megnyitottak, az emberek félreértették a helyzetet, s megrohamozták azokat, tumultuózus jelenetek történtek, inzultálták a keresztény boltvezetőket. A hivatal kénytelen volt felhívni a lakosok figyelmét arra, hogy nem végkiárusítás folyik.[19]

Az 1210/1944. M.E. sz. rendelet alapján polgármesteri rendelkezésre április 15-én vizsgálat indult a város alkalmazásában lévő értelmiségi munkakörű alkalmazottak származásának megállapítására. Május 15-éig 551 igazolás érkezett a hivatalhoz, zsidónak egyetlen tisztviselő minősült (a vágóhíd igazgatója), őt leváltották. Az igazolási tortúra novemberig elhúzódott; a nem rendszeresen foglalkoztatottakkal szembeni eljárásról eligazítást kért a polgármester a belügyminisztériumtól, így még a napszámbéresek származásának vizsgálatára is utasítást adott „a rendelet szellemének megfelelően”. Végül „A megváltozott helyzetben a kérdés tárgytalanná vált. Irattárba.” megjegyzéssel 1945 februárjában lezárták az ügyet. Május 9-én 46 pécsi ügyvéd kamarai tagságának megszüntetését rögzítette a polgármesteri hivatal.[20] A Pécsi Nemzeti Casino „tapintatosan” megvált zsidó tagjaitól.[21]

Május 1-jétől Pécsett is megváltozott a zsidók élelmiszerellátása. A Közellátási Miniszter április 21-én kelt, 803.962/1944. sz. rendeletére Pécsről 935 család 2543 tagja, és 350 egyedülálló, összesen 2893 személy jegyeinek lecserélését kérte az illetékes hivatal.[22] A sárga csillag viselésére kötelezett lakosok és hat évnél fiatalabb gyermekeik sárga színű élelmiszerjegyeik ellenében, havonként 30 dkg cukorhoz és étolajhoz, és hetenként legfeljebb 10 dkg marha- vagy lóhúshoz juthattak, húskonzervet nem vásárolhattak, mivel „friss hússal ellátásuk biztosítva van”. A terhes anyák a terhesség 4. hónapjától a születésig napi 7 dl, a csecsemők és kisgyermekek 3 éves korukig napi 5 dl tejet kaptak.[23] Május 3-án a polgármesteri hivatal „a keresztény fogyasztóközönség érdekeinek megóvása céljából” a zsidók piaci bevásárlását a 11 és 13 óra közötti időszakra korlátozta, ugyanakkor megtiltotta, hogy a zsidók őstermelőktől vagy piaci árusoktól lakáson vásároljanak. A rendelkezést megszegők ellen szigorú eljárást helyezett kilátásba.[24]

A zsidók kényszerlakhelyre költözését elrendelő 1610/1944. M.E. sz. rendelet 1944. április 28-án jelent meg, a Dunántúl ugyanaznap adott hírt róla, ismertetve tartalmát is. A polgármester és közvetlen környezete már hetekkel korábban értesülhettek a készülő intézkedésről. Április 7-én a belügyminisztériumban Baky László elnökletével, és Endre László[25], két SS tiszt, rendőr- és csendőrtisztek részvételével tanácskozás folyt az ország zsidóktól való „megtisztításának” módjáról. A tanácskozáson dr. Decleva Dénes százados, a IV. (pécsi) csendőrnyomozó alosztály vezetője is részt vett, vélhetően a városi rendőrkapitányság egy tisztjével együtt. Decleva az értekezlet végeztével háromoldalas rendeletet vett át, Baky aláírásával, amelyet mellékelt a parancsnokának, Hajnácskőy László ezredesnek készített referendumához.[26]

A tanácskozáson kiosztott 6163/1944. B.M. VII. res. számú, április 4-ére dátumozott rendeletben formát öltött a minisztertanács azon szándéka, hogy „az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól.”[27] A rendelkezést többek között megkapta valamennyi alispán és polgármester, valamennyi csendőrkerületi parancsnokság, budapesti és vidéki rendőrfőkapitányság, valamint Faragho Gábor, a m. kir. csendőrség felügyelője. A rendelet nem jelent meg a hivatalos közlönyben, de a belügyminisztérium hivatalnokai telefonon, futárral vagy távirati úton, a hónap közepéig pedig írásban is közölték az illetékes közigazgatási és rendvédelmi vezetőkkel.[28] Pécs, a IV. (pécsi) csendőrkerület (Baranya, Somogy és Tolna megye) központjaként, a III. (szombathelyi) csendőrkerülettel (Sopron, Veszprém, Vas és Zala megyék) együtt az 5. deportációs zónába került.

Az 1610/1944. M.E. sz. rendelet megjelenését követően, április 30-án Várnagy Elemér tanácsnok Esztergár Lajos megbízásából Budapestre utazott „a zsidók elkülönítésével kapcsolatos különböző kérdések tisztázása céljából”.[29] Az ún. „gettórendelet” lehetőségként szólt a zsidók elkülönítéséről – április közepén ilyen értelmű tájékoztatást kapott Nikolits Mihály főispán is[30] –, Pécs vezetői mégis a gettó létrehozása mellett döntöttek, jól értve a rendelkezés intencióját, hogy ez „nem a lakásínség kérdésének megoldása, hanem elsősorban politikai és közrendészeti kérdés, aminek Pécsett különös jelentősége van, figyelemmel a határ közelségére”.[31]

A zárt terület kijelölésére május 4-éig három tervet dolgozott ki a hivatal. A Zsidó Tanács javaslata a Munkácsy Mihály és Perczel Miklós utcáknak a Fürdő utcától a [Felső]Malom utcáig terjedő szakaszait jelölte meg helyszínül, figyelemmel arra a polgármesteri hivatal által hangoztatott szempontra, hogy „minél kevesebb keresztény családot kelljen lakásából kimozdítani”.[32] A Tanács feltehetően komolyan vette, hogy csupán a lakáskérdés megoldásáról van szó.[33] Május 5-én, a Zsidó Tanács vezetői számára is váratlanul, újabb szempontok szerint jelölték ki a zárt területet: „a kormányintézkedéseken kívül figyelembe jött az a körülmény is, hogy a gettó céljára kijelölt terepet le lehet zárni, a város szélén van, azon kívül a vasúthoz és a repülőtérhez való közelségét is figyelembe vették”.[34] A gettó határai a polgármesteri rendelet szerint „a báró Bánffy Dezső utcának az Ispitaalja utcától a Vas Gereben utcáig terjedő északi szakasza, a Kassa utcának az Ispitaalja utcától a Vas Gereben utcáig terjedő déli szakasza, az Ispitaalja utcának a báró Bánffy Dezső és a Kassa utca közötti nyugati szakasza és a Vas Gereben utcának a Kassa utca és a báró Bánffy Dezső utca között lévő keleti szakasza. A zárt területbe tartoznak még a fenti utcaszakaszokon kívül a Tompa Mihály utca, Szilágyi Dezső utca és a Hettyey Sámuel utcának a Kassa és a báró Bánffy Dezső utca között lévő szakasza.”[35] Esztergár Lajos polgármester ezen a területen ötven családi házat, valamint a kilencvenlakásos MÁV-bérházat vette igénybe a zsidók számára.

A polgármesteri határozat után néhány nappal, május 9-én Borbola Jenő rendőr-kapitány-helyettes, a pécsi államrendőrség vezetője is kiadta gettórendeletét. Az utasítás legfontosabb elemei a következők voltak: egy szobában 3-4 fő helyezendő el, a zsidók felszerelése nem haladhatja meg az 50 kg-ot, a gettót rövid időn belül bekerítik, a keresztény zsidók a gettón belül külön helyezendők el, a kivételezett zsidók családjukkal együtt lakásaikban maradhatnak, a Zsidó Tanács öt orvost köteles a gettóban kijelölni, a többi orvos, akik munkaszolgálatosok, vagy légó-orvosi teendőket látnak el, családjukkal együtt maradhatnak. Engedély nélkül se ki, se be nem lehet közlekedni, kivéve a hatósági személyeket, a csoportosan munkára kirendelt zsidók kísérettel elhagyhatják a gettót, és a rendőrségi őrizeten túl, „a rend fenntartására kötelesek a zsidók rendfenntartó szervet létesíteni, kik megkülönböztető jelvényt viselnek, és szolgálatukat bottal látják el”.[36]

A rendőrkapitányi rendelet ismertetésével együtt a Dunántúl hírül adta, hogy az átköltözés május 8-án kezdődik meg, és 15-én fejeződik be, s a hatóságok 3400, sárga csillag viselésére kötelezett zsidó költözésével számolnak. A Zsidó Tanács megtervezte az átköltöző családok és személyek elhelyezését. A rendőri hatósággal folytatott tárgyalások során Németh László a kikeresztelkedetteknek és néhány családnak kedvezőbb elhelyezést követelt. A keresztény zsidók számára külön, két-három házat jelöltek ki lakhelyül. A számítások szerint egy főnek három négyzetméternyi hely állt rendelkezésére. A gettóőrség helyettes parancsnoka, Máthé Ferenc rendőr őrnagy szerint „a gettóban elviselhetetlen zsúfoltság volt, még a szuterénokban és a folyosókon is emberek szállásai voltak”. Erre való tekintettel a Zsidó Tanács kérte a Vas Gereben utca nyugati házsorának a gettó területéhez való csatolását, ehhez azonban a hatóság nem járult hozzá.[37] A határidő többszöri módosítását követően végül 1944. május 20-án, szombaton este zárták le a gettót, Pécs és járása zsidó lakosságának túlnyomó többsége körül.[38] Baranya többi településeinek zsidó lakosait a Mohácson kialakított gettókban zárták össze, ugyanezekben a napokban. Mohácson két gettó volt, egy a város zsidó lakóinak, a báró Eötvös József utcában, és egy a megyéből ide telepített lakosoknak, a révtől délre, a Dunához közeli utcákban.[39]

A megye déli településeiről ekkor már elszállították a zsidó lakosokat. Április 19-ére táviratilag Budapestre rendelték a szegedi, a pécsi és a szombathelyi csendőrkerületek parancsnokait, a nyomozó alosztályparancsnokokat és a rendőrség vezetőit. A megbeszélésen elnöklő Baky László tájékoztatta a megjelenteket, hogy a déli határ mentén is ki kell telepíteni a zsidókat. A déli határzónához Baranya, Somogy és Zala déli járásai – a baranyai háromszöggel és Muraközzel –, valamint a Bácskának a Tisza jobb-parti és a Ferenc-csatornáig terjedő déli része tartozott. A „déli határsáv soron kívüli zsidó-talanítására” Hajnácskőy László tett javaslatot a belügyminiszternek,[40] majd a végrehajtás a IV. (pécsi) csendőrkerületben az ő vezényletével, közvetlen utasításaira történt.[41]

Nem tudjuk pontosan, hányan voltak a Pécsett, zárt területen fogva tartott emberek. A Magyar Zsidók Központi Tanácsa részére, 1944. április elején elküldött hitközségi jelentés 3060 hitközségi tagról szólt, ebbe a számba beleértendők a környező települések (a pécsi járás) pécsi hitközséghez tartozó izraelita lakosai is. Egy másik hitközségi nyilvántartás szerint 1944-ben 2952 izraelita élt Pécsett.[42] Ezek a számok nem tartalmazzák a korabeli rendelkezések szerint zsidónak tekintett, kikeresztelkedett vagy házasságuk miatt kivételezettnek tekintett lakosokat és gyermekeiket. A Dunántúl 3400 pécsi személlyel számolt.[43]

Május 31-én Esztergár Lajos polgármester Bosnyák Zoltánnak, a Zsidókérdéskutató Magyar Intézet igazgatójának sürgetésére, hogy küldje el a pécsi zsidókról a 6136/1944. B.M. VII. res. sz. rendelet[44] értelmében készült kimutatást, a késedelmet azzal indokolta, hogy nem kapta meg a rendeletet. Esztergár alaposan utánajárt a dolognak, június 29-én – a gettó kiürítése napján – a következőt írta Bosnyáknak: „Vizsgálatom során megállapítottam azt is, hogy a rendeletben előírt névjegyzéket a rendőrkapitányság annakidején elkészítette és annak egy példányát a rendeletre való hivatkozás nélkül, hivatalos használatra hozzám is megküldte. A szóbanforgó jegyzék azonban nem felel meg a kívánt kimutatásnak, amennyiben csak neveket és lakcímeket tartalmaz. Egyéb adatok (mint születési hely, születési idő, anya neve, foglalkozás) hiányoznak. Tekintettel arra, hogy bizonyos okok [!] miatt jelenleg végrehajthatatlan, felkérem, szíveskedjen közölni, hogy a névjegyzék a jelzett állapotban megfelelő-e, hogy azt elküldhessem.”[45]

A zsidók számára kijelölt kényszerlakhelyet, Borbola rendőrparancsnok utasítására, a zsidók összezárását követő napokban körülkerítették. Az oszlopokra font vesszőkerítést először a gettó foglyaival készíttették, azután, a férfiak jelentős részének munkaszolgálatra való behívását követően, a 104/301. kisegítő munkásszázadot vezényelték ki befejezéséhez.[46]

A IV. (pécsi) hadtestparancsnokság területén, Mohácson állították fel a IV. közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljat, a parancsnokság területéről behívott zsidóknak (a pécsieknek is)  kezdetben itt kellett jelentkezniük. Magyarország Szovjetunió elleni hadba lépése után a behívás rendszere változott, egyre áttekinthetetlenebbé vált.  A Pécsről munkaszolgálatra behívottak sorsáról néhány személyes visszaemlékezésen túl keveset tudunk. A IV. közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljat 1942 nyarán ukrajnai hadműveleti területre vezényelték, Nyesznokomov környékére. A frontról igen kevesen tértek haza. 1943-ban újabb korosztályok kaptak munkaszolgálatos behívót. A zászlóalj különböző létszámú egységeit dolgoztatták például Sárbogárdon, Kaposváron, Szigetváron, Tolnán, Kispesten, vagy éppen Mohácson és Pécsett.[47] A IV. közérdekű munkaszolgálatos zászlóalj parancsnoka a mohácsi születésű Puppi Ignác ezredes volt.[48] Az utolsó munkaszolgálatos behívókat nagyobb számban már a gettóban kapták kézhez a pécsiek, ami a gettóból így elkerült férfiak túlélési esélyeit jelentősen megnövelte. A pécsi zsidók létszámáról 1944-ből ismert adatok alapján úgy tűnik, a zsidók deportálása idején mintegy 700 pécsi munkaszolgálatos volt távol családjától, közülük körülbelül 300-an ismeretlen helyen meghaltak.

A pécsi zárt terület életének irányítása Németh László rendőrfogalmazó feladata volt. Az őrséget rendőrök látták el.[49] A gettó területét – a Zsidó Tanács tagjainak kivételével – csak engedéllyel lehetett elhagyni, ami az orvosi ellátás elégtelensége és a temetések miatt különösen sok kellemetlenséget és fájdalmat okozott a bezárt embereknek. A közvilágítás nem működött. Az élelmezést közös konyhák felállításával és az élelem városban való beszerzésével oldotta meg Németh, erre a feladatra a Zsidó Tanács jelölt ki embereket és biztosított fogatot.[50] A Tanács, saját céljaira, egy ideig telefont és nyomdát is használhatott,[51] és a postát is beengedték[52] a gettóba, a Tanácson keresztül, rendőri ellenőrzéssel. A polgármester engedélyével, „a műszaki ügyosztály által megállapítandó helyen, beadott és műszakilag is felülvizsgált terv szerint egészségügyi és istálló barakkot” is létesítettek, ami gyakorlatilag egy fából ácsolt fészert jelentett.[53] Sajátos mentalitásra utal Németh László egyik ötlete is. A zsidók javaiktól megfosztva, gettóba zárva, megalázva éltek. Németh ilyen körülmények között felvetette a Tanácsnak, hogy a zsúfoltság miatt, „erkölcsrendészeti” szempontból rendezni kell a házastársi életet a gettóban. Ötletként említette, hogy külön szobát kellene elkülöníteni erre a célra, esetleg az udvarban levő bokrokat lehetne kijelölni. A Zsidó Tanács higgadtan azt válaszolta, hogy „nekünk most egész más gondjaink vannak.”[54]

A Magyar Zsidók Központi Tanácsához Pécsről érkező jelentések májusban még viszonylag elviselhető állapotokról számoltak be. „Május 22. A vasútállomáson túl lévő tisztviselő telepen történt az elhelyezés. A lakások megfelelőek, úgyhogy a zsidó lakosság a körülményekhez képest meg van elégedve. […] Május 31. 3 kg-os csomag küldhető. Füstölt húsáru, sütemény és tojás lehet. Minden egyébhez külön engedély kell. 3 közös konyha. Villany ismét [!] van. Gyerekek tanítók felügyelete mellett óvoda, illetve iskolaszerűen foglalkoztatva vannak. Munkás század [sic] 2 méteres sövénykerítést épít.”[55]

Az izraelita vallási élet tovább folytatódott a gettó területén is. Néhány Tórát és egyéb kegyszert a hívők a zsinagógából magukkal vittek, az értékes ezüst Tóradíszeket egy ládában a Ferencesek rendházának őrizetére bízták. A felszabadulás után a hitközség – köszönetének kifejezése mellett – visszakapta kegytárgyait az őrzőktől. Virágh Ferenc megyéspüspök kérésére, a főispán közbenjárására, a katolikus hívek – kikeresztelkedettek – lelkipásztori gondozása érdekében dr. Grund Béla, a pécsi hittudományi főiskola tanára szabad bejárási engedélyt kapott a gettó területére.[56]

A város erdőgazdaságába és bolgárkertészetébe munkára kirendelt zsidóknak zárt rendben, két zsidó rendésszel és őrszemélyzettel kellett kivonulniuk, közben tilos volt beszélgetni, vásárolni, a munkahelyen a gettón kívüliekkel érintkezni. Egy ilyen alkalommal, június 20-án, a városi kertészetben végzett munka során sikerült megszöknie Martyn Ferenc grafikusművész mennyasszonyának, Wiesenberg Klárának. Szökését vőlegénye segítette, néhány napot az Ágoston téren, ismerősnél bujkált, majd Kaposvárra utazott. Dombóváron kellett volna találkozniuk, hogy együtt menjenek tovább Martyn nővéréhez, de felismerték, feljelentették és letartóztatták. A dombóvári vasútállomáson a csendőrök együttérzésből módot adtak neki a szökésre, ő azonban aggódott hátrahagyott idős szüleiért, végletekig elcsigázott volt, ezért hagyta, hogy visszahozzák Pécsre. Túlélte a gettót, a deportálást és a munkatáborokat.[57]

A gettóba költözést követően több családegyesítési kérelem érkezett a polgármesteri hivatalhoz, a Zsidó Tanács közvetítésével. Voltak, akik Újpesten rekedtek – a férj ott kapott állást hadimunkásként, majd behívták munkaszolgálatra, ezért meglátogatták, és ott érte őket, anyát és gyermekét az utazási tilalom –, most Pécsre költözéshez kértek engedélyt.  Többek hozzátartozóit a déli határterület „zsidótlanítása” során, április végén Barcsra szállították, s most kérték, hogy az elszakított rokon Pécsre költözhessen.[58] Egy vegyes házasságból született kislány is a barcsi gettóba került, édesanyja kérelmére az ottani parancsnok, egy német tiszt hozzájárult Pécsre költözéséhez, azzal a feltétellel, ha a pécsi gettó parancsnoka is beleegyezik. Az édesanya tanúvallomása szerint Németh válasza az volt, hogy „Ha a németek meg is engedték, mi nem engedjük meg.” Más esetben Németh „engedékenyebbnek” mutatkozott, állítólag 8000 pengőért kivitt egy keresztény anyától született gyermeket a gettóból.[59] Egy asszony, 1944. május 30-i dátummal [!], György nevű, 7 éves fia Barcsról Pécsre költözésének engedélyezését kérte. A kisfiú nagyanyjánál volt éppen látogatóban, Harkányban, amikor az ottani zsidókkal együtt Barcsra szállították. A nagyanya beteges volt, ápolásra szorult, a kisfiú idegenek szívességére volt utalva. A hivatal az engedélyt megadta.[60] A barcsi tábor lakóit május 27-én deportálták Auschwitzba.[61]

A polgármesteri hivatalnak ezekben a hetekben a gettó területéről kiköltözött keresztény lakosok problémái, a lezárt üzletek és üzemek leltározása, és az ingatlanigénylések okozták a legtöbb munkát.[62] A hivatal szerint „azoknak a zsidó lakásoknak a tatarozása, amelyekbe a gettóból kitelepített keresztények helyeztettek el, múlhatatlanul szükségessé vált” és „a felmerülő költségek természetesen a volt zsidó lakókat terhelik”. Ezért kötelezte a Zsidó Tanácsot a fenti költségek megtérítése céljából 50.000 pengő átutalására, ami meg is történt, de miután kevésnek bizonyult, a hivatal megelőlegezte a számlákat. Hasonló „érzékenységgel” járt el a hatóság a gettóban lévő, keresztény tulajdonosok által átengedni kényszerült házak és lakások lakbérének megállapításakor is, támogatva a tulajdonosok kérését, hogy az épületek „túlterhelésére és fokozott rongálására” magasabb lakbért állapítson meg a hivatal, és kifizettette a beköltöztetett zsidókkal „a házhoz tartozó kert megmunkálási költségét, továbbá az elvetett mag értékét, valamint a várható vetemény és gyümölcs forgalmi értékét” is.

További gondot okozott, hogy – mivel a zsidó kereskedők gettóba, üzletük, vagyonuk pedig zár alá kerültek – a kereskedelmi alkalmazottak fizetését nem tudták folyósítani. Esztergár a kereskedelmi és közlekedési miniszter sürgős intézkedését kérte az ügyben. A minisztériumból telefonon érkezett a válasz: a gettóban elkülönített zsidóktól elismervényt kellett kérni, s a zárolt számlákról kifizethető a havi járandóság. Egyúttal Koller miniszteri titkár felhívta az iránymutatást fogadó Várnagy tanácsnok figyelmét, hogy „a zsidóknál szorgalmazni kell azt, mondjanak fel keresztény alkalmazottaiknak”, a zárolt számlákon lévő, s immár az állam tulajdonának tekintett pénzmennyiség további csökkenése megakadályozása érdekében.

A Dunántúl híradása szerint a gettó lezárását követően a pécsi lakásosztály „pergőtűz” alá került. A mintegy ezer lakásigénylő „a zsidóság által addig megszállva tartott jobb lakásokra tart igényt”. Június 11-én már 1200 igénylés volt a hivatalban zsidó lakásokra. A cikk szerzője megjegyzi, hogy az igénylők 70%-ának már van lakása, csak jobbat akarnak. A lap július 12-ei kimutatása szerint júniusban 727 lakást utaltak ki, legnagyobb részt közalkalmazottaknak (220 lakást). A lakás- és üzletigénylések egy része a gettó területéről elköltözni kényszerült keresztényektől származott, illetve olyan kereskedőktől, akiknek üzlete a gettó közvetlen közelében volt, és az átköltöztetések következtében elvesztették üzletkörüket.

A lakosságon kívül részesedni akartak a zsidók vagyonából a városi közületek, a fegyveres testületek, a kereskedelmi és iparos szakmai szervezetek – köztük az e téren nagy hagyományokkal rendelkező Baross Szövetség[63] – és a Városháza is. 1944. május 15-én kelt levelében Esztergár Lajos polgármester kérelemmel fordult Jaross Andor belügyminiszterhez, „A zsidók vagyonából a városok közérdekű céljaira szerzés lehetővé tétele” tárgyában. Az egyetlen lendületes mondatból álló levél jól mutatja a Horthy-korszak hol háttérbe húzódó, hol brutálisan előtérbe kerülő diszkriminatív és újraelosztó szociálpolitikai szellemiségét, amely a „keresztény társadalom” szociális problémáit a társadalom egy csoportja kisemmizésével próbálja megoldani: „A városok fejlesztése érdekében kérem a küszöbön álló rendeleti szabályozás során annak lehetővé tételét, hogy a zsidóknak az 1600/1944. M.E. sz. rendelet alapján bejelentett és zár alá vett vagyonából a városok közintézmények létesítésére és városfejlesztés vagy egyéb fontos közérdekű célok megvalósítására a szükséges ingatlanokat megszerezhessék és ezeket nyomban megkapják, továbbá hogy a zsidók tulajdonában lévő értékpapírokból, részvényekből a helyi közgazdasági élet biztosítása és a városok gazdálkodásának nyilvánvaló érdekében egyes helyi ipari és kereskedelmi vállalatok értékpapírjait, részvényeit megszerezhessék.”[64]

A „keresztény lakosok” problémái mellett a zsidónak minősített lakosok ügyeivel is foglalkozni kényszerült a hivatal. Ezek közül talán a legfontosabbak a mentesítési kérelmek voltak. Az iratokon Várnagy Elemér aláírása szerepel, aki rendre elutasította a kérelmeket, részben hatásköri problémákra hivatkozva, részben elfogadva a rendőrhatóság véleményezését. Németh László népbíróság előtt tett vallomásában többször kiemelte, hogy többek között azért volt szükség szigorú intézkedésekre a zsidókkal szemben, mert mind a Gestapóhoz, mind a pécsi rendőrkapitánysághoz zsidóellenes feljelentések áradata érkezett.

Időközben zajlott az elhagyott zsidó lakások leltározása is, ennek megszervezéséről a pécsi pénzügyigazgatóság vezetője, dr. Fehér Pál részletesen rendelkezett. A pénzügyigazgatóság tisztviselői nem győzték a munkát, ezért a Tankerületi Főigazgatóság 10 fő „tanerőt” rendelt ki segítségül.[65] Az elhagyott zsidó lakások leltározását az a tény is sürgette, hogy azokat nemegyszer kifosztották.[66] A zsidó tulajdonban volt ingóságokat, amelyek a használatba vett lakásokban voltak, kijelölt raktárakba szállították: a város gr. Benyovszky utcai raktárépületébe, ahova Krausz Ábrahám és Fia gabonaraktárából vitték át az értékeket, a Schwartz-féle fatelepre (itt tűz ütött ki, bútorok pusztultak el), az Eisner és a jánosi Engel-féle fatelepek raktárépületeibe, a Korzó étterem nagytermébe, valamint nagyobb lakásokba (köztük Greiner József Színház téri otthonába).[67]

Június közepén, miután bizonyossá vált előttük, hogy a pécsi gettó lakóit elszállítják az országból, a Zsidó Tanács egy memorandumot írt, amelynek egy-egy példányát elküldték Virágh Ferenc megyéspüspöknek, Nikolits Mihály főispánnak és Borbola Jenő rendőrkapitány-helyettesnek. Kérték őket, hogy „kövessenek el mindent a deportálás megakadályozására, hisz jól ismerték a pécsi zsidóságot, nemzethű, becsületes emberek voltak, s mi garantáljuk, hogy minden előírást hajszálra betartunk, velünk semmi baj nem lesz, a gettóból ki sem mozdulunk, s észre sem fogják venni, hogy itt vagyunk, a teljes erkölcsi és anyagi felelősséget vállalja mindenki”. Borbola Jenő utasítására[68] Németh nem engedte kiküldeni a memorandumot, és kivinni sem volt hajlandó.[69] Az események ismeretében joggal feltételezhetjük, ha megteszi, a Tanács akkor sem érhetett volna el eredményt.

Ugyanebben az időszakban, pontosan nem azonosítható napon a budapesti Központi Zsidó Tanács távbeszélőn felszólította a pécsi zsidó tanácsot, hogy készítsen egy javaslatot 50 főről, akik svájci menlevéllel megmenekülhetnek a deportálás alól. A javaslat elkészült, Gottesmann Lajos népbírósági tanúvallomása szerint azzal a kéréssel fordult dr. Németh Lászlóhoz, segítse annak Budapestre jutását. Németh népbíróság előtt tett vallomása szerint ezt jelentette Borbolának, aki megtagadta a kérést.[70]  Gottesmann Lajos a bíróság előtt kétségbe vonta, hogy Németh referált az ügyről a rendőrkapitánynak.[71]

Június végén, „21-én vagy e körül, egy este” Németh a gettóban közölte a Zsidó Tanáccsal, hogy ezentúl a gettó „hermetice le lesz zárva”, kikapcsoltatta a telefont, és kitért minden arra vonatkozó kérdés elöl, hogy mi várható. 1944. június 22-én Siófokra rendelték a III. (szombathelyi) és IV. (pécsi) csendőrkerület közigazgatási és közbiztonsági vezetőit, és a Baky László illetve Endre László államtitkárok vezetésével, Eichmann Sonderkommandójának két SS tisztje jelenlétében megtartott tanácskozáson utasításokat adtak a deportálások előkészítésére. Pécs kijelölt gyűjtőtábor, bevagonírozási központ lett.[72] A tanácskozáson Baranyából, a vezető közigazgatási és rendvédelmi vezetők közül Szőnyi Alajos (mohácsi polgármester), Dr. Esztergár Lajos, Borbola Jenő, Dávid Pál vármegyei főjegyző, és Hajnácskőy László, csendőrkerületi parancsnok vettek részt.[73] A csendőrség ekkor kapott utasítást, hogy rendőrhatósági területeken (Mohácson és Pécsett) is kapcsolódjon be „a zsidótlanítási munkálatokba”.[74]

A siófoki tanácskozást követően hirtelen megváltozott a gettó élete. Megszigorították a kijárási tilalmat, megerősítették az őrséget, nem engedték be a postát, sőt, a környező utcákban is megtiltották a közlekedést, nehogy a város lakói – amint az eddig mégiscsak gyakorlat volt – érintkezzenek a zsidókkal. Az addig lakásaikban hagyott orvosokat, a szeretetotthon ápoltjait, a kórházakban lévő, sárga csillag viselésére kötelezett embereket, még a vegyes házasokat és „félvér” gyerekeket is a zárt területre szállították. A gettóba június 28-án, az őrségben szolgálatot ellátó Gyánó János és Máthé Ferenc (az őrség parancsnoka és helyettese) útján, Gottesmann Lajoshoz éjszaka érkezett a hír, hogy az ott lakókat elszállítják a Lakits-laktanyába. Az emberek azonnal csomagolni kezdtek. Másnap hajnalban megjelent Németh és helyettese, Királyfalvi János is, rendőrökkel, motozókkal, detektívekkel. Németh üzent a Zsidó Tanácsért, közölte velük az utasításokat, majd dobszó útján az iroda elé szólította az embereket. Kihirdette, hogy a gettóban lévőket átkísérik a Lakits-laktanyába, aznap 1600 embert a MÁV-bérházból, másnap a többieket. Mindenki a rajta lévő ruhát és egy váltást, egy nem tollas takarót, nem prémes kabátot, és egy edényt vihet magával. Élelmet, pénzt, ékszert semmit, borotvakészletet, varróeszközt, gyufát sem – mindezt motozással ellenőrzik.[75]

Először a bérház lakóit, majd fokozatosan a többieket motozták meg, három ütemben. A pénzügyőri tisztviselők az értékeket, iratokat, fényképeket vették el, ezekről leltár készült. A detektívek a csomagokat, a ruhákat és a lábbeliket kutatták át. Az elvett holmikat itt már egyszerűen csak halomba dobálták. Ezután a nőket motozták meg, testüregeikre is kiterjedő alapossággal.[76] A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Szülészeti Klinikájáról kirendelt bábák és motozásban részt vevő rendőrök „tiszteletdíját” 50 pengőben állapította meg a polgármester, az egyetemnek 1800 pengő, a rendőrségnek 1533,20 pengő átutalását elrendelve. Díjazást kaptak a munkában részt vevő városi altisztek is, 6 fő, fejenként 200 pengőt.[77]

A megrettent, megszégyenített embereket ezután a Kassa utcánál gyülekeztették, és százfős csoportokban átkísérték őket a laktanyába. A csendőrök útközben vették át kísérésüket, késés esetén eléjük jöttek, sőt, bementek a gettóba, sürgették az „előkészületeket”. A betegeket, öregeket kocsikra rakták, az út végén azonban leszállították őket, nekik is gyalog kellett menniük.[78] A laktanyában már csendőrök és az SS vették át a foglyok őrzését.

Az átadott létszámban hiány mutatkozott, „kb. 600-800 fő különbség a gettósítás kori szám és átadás kori szám között”. Németh ezt a munkaszolgálatos behívásokkal, és azzal magyarázta, hogy „a zsidók egy része a gettósítás előtt máshova távozott vagy bujkált”.[79] Az alapvető ok a munkaszolgálat lehetett,[80] az utazás tilalma és a lakosság ellenségessége miatt az utóbbi okokból csak elenyésző számban menekülhettek meg emberek a deportálástól. A gettó rendőrségi felügyelőjének vallomása szerint tehát 2600-2800 zsidót tereltek át a pécsi gettóból a Lakits-laktanyába. A Zsidó Tanács június 28-án, a gettó kiürítését megelőző napon (ekkor a vidékiek, a pécsi járás kivételével, még nem voltak itt), 2711 főt (906 férfit és 1805 nőt) számolt össze a zárt területen.[81]

Június 29-én beérkeztek a mohácsi gettókban őrzött zsidók is, mintegy 1100 ember, és körülbelül ugyanennyien, 1180 fő Bonyhádról, július 1-jén és 2-án.[82] A háború utáni, pécsi népbírósági tárgyalások tanúvallomásai szerint érkeztek zsidók Kaposvárról, Tolnáról[83] és Szekszárdról[84] is, ők egy forrás szerint 23-an voltak, nőtlen orvosok, mérnökök, gyógyszerészek. A hasonló helyzetben lévő pécsieket már a gettó lezárásakor összeírták, és a Lakitsban a tolnaiakkal, somogyiakkal együtt elkülönítették őket.[85] Feltehetően Pécsre hozták ekkor a déli határterületek április végi „zsidótlanítása” után, Szentlőrincen[86] maradt néhány zsidót is.

A július első napjaira összezsúfolt 5000–5200 ember alig elviselhető körülmények közé került. „A [mohácsi] gettó és a Lakits-laktanya között az volt a különbség – emlékezik vissza egy mohácsi túlélő –, hogy itt már sokkal többen voltunk a laktanya területén. Szétszórt szalmán aludtunk, kevés volt a vízcsap, tisztálkodni alig lehetett. Sokkal szigorúbb volt az őrzés, és sokkal durvábbak, türelmetlenebbek voltak az őreink. Gyakran lökdösték és kiabáltak az idős emberekkel. De a családunk továbbra is együtt maradt, és nem bántottak bennünket.”[87] A férfiakat a lovardában, a nőket és a kisgyermekeket a lóistállóban helyezték el. Mindkét helyen trágyás szalma borította a talajt, fertőzést terjesztve. Egy-két nap múlva a lovardát átengedték a beérkező bonyhádiak számára, a férfiak is az istállókba kerültek, ahol ettől kezdve még nagyobb volt a zsúfoltság, de legalább együtt lehettek a családok.[88]

A pécsiek különösen sokat szenvedtek a rossz élelmezés miatt, hiszen Borbola Jenő utasítására Németh László nem engedte meg számukra, hogy élelmiszert hozzanak magukkal a gettóból.[89] Vidéki sorstársaik segítettek nekik, amíg nem kaptak a várostól valami szegényes ellátást, lekvárt, hurkát és kenyeret. A megfelelő táplálkozás élet-halál kérdése volt ekkor, hiszen a Pécsről – öt napos koplalás, a vagonokban étlen-szomjan, állva eltöltött út után – az emberek igen leromlott állapotban értek Auschwitzba, ahol a szelektálás ránézés, és az így megítélt fizikai állapot alapján történt. A gyűjtőtáborban uralkodó elviselhetetlen körülmények és a bizonytalan jövőtől való rettegés miatt tizennégyen lettek öngyilkosok. Az izraelita anyakönyvi bejegyzések szerint márciustól Pécsett tizenhatan váltak meg önként az életüktől.[90]

Július 1-jén, a már nem működő Zsidó Tanács egyes tagjai a németektől felszólítást kaptak, hogy írják össze a „vegyes házasokat”. A megbízottak bejárták a gyűjtőtábort, akiket tudtak, összeírtak. Listára vették az özvegyeket is, Németh azonban őket kihúzatta, mondván, hogy a keresztény házastárs már meghalt, így nincs mentesítése a zsidó özvegynek. A volt tanácstagok érdeklődtek Kiss László csendőr főhadnagytól, az őrséget ellátó csendőrök parancsnokától, hogy mi lesz az összeírtakkal, mire azt a választ kapták, hogy „ez a németek privát ügye, őt nem érdekli”. Egy SS századosból és Kiss főhadnagyból álló bizottság alakult, amely a listán szereplők közül 45–50 személyt felmentett, nem tudni, mi alapján, hiszen a foglyok papírjait a motozások során elvették. Július 3-án a belügyminisztériumból távirat érkezett Pécsre, amely szerint a „vegyes házasok” maradhatnak. A hírt a csendőrök csak vonakodva adták tovább, s így a lehetőségről sokan nem szereztek tudomást, többen pedig nem éltek vele, inkább családjukkal tartottak. Július 5-én, a pécsiek zömének útba indítását követő napon, újabb bizottság alakult, a visszaemlékezések szerint Esztergár, Borbola, Papp műszaki tanácsnok, egy Gestapo tiszt (a „szállítmány” parancsnoka) és Németh részvételével. Egy irodahelyiségben folyt a vizsgálat, akiket nem igazoltak, azokat az alsó udvarba, az alakuló transzporthoz küldték. A „kétes eseteket” a rendőrpalotában vizsgálták meg, többeket innen is a deportálandók közé irányítottak. Ekkor körülbelül még harminc, egy másik emlékező szerint összesen közel száz embert mentesítettek. Az így kiválasztott embereket, a 3-án felmentettekkel, és a visszatartott értelmiségiekkel együtt (akikkel „a hatóságoknak más tervei vannak”), külön barakkokban helyezték el.[91]

Öt nap gyötrelmes várakozás után, július 4-én kezdődött a bevagonírozás. Az embereket kihajtották a vasútállomásra, erős csendőri fedezet mellett, kihalt utcákon, záporesőben vonult a menet. Útjuk vasúttal párhuzamos részét ma Mártírok útjának hívják. Július 4-én vitték el a pécsieket, 6-án a vidékieket.[92] Horthy ezen a napon függesztette fel a fővárosi zsidók deportálását. Az elszállítás előtt közvetlenül a csendőrök a zsidó kórházi betegeket, elmebetegeket is az állomásra vitték.[93] Július 5-én munkaszolgálatra behívott, de „igénybe nem vett” zsidó férfiak 46 fős csoportja érkezett Pécsre. Negyvennégyen korábban a gettó lakói voltak, illetve egy mecsekaljai és egy mecsekszabolcsi férfi volt közöttük. Feltehetően a vidékiekkel együtt, a második vonattal deportálták őket.[94] A vonatok Adony-Pusztaszabolcs, Hatvan, Miskolc, Kassa útvonalon hagyták el az országot, Auschwitz felé.[95]

A Pécsről a pusztulás felé elvitt emberek számát csak megbecsülni tudjuk. A pécsiek és a pécsi járásbeliek, ha elfogadjuk a Schweitzer József által idézett ún. gettó-könyv[96] adatát, 2711-en voltak.[97] A mohácsi és bonyhádi gettók mintegy 2300-as létszámát az 1944. áprilisi összeírások alapján tartjuk nyilván, a munkaszolgálatos férfiak, időközben elhaltak nélkül biztosan kevesebben voltak. Ferenczy László csendőr alezredes[98] június 30-i jelentésében, a Pécsről elszállítandó zsidók „várható létszámát” 5963 főben adta meg.[99] Vrancsik István, a kassai vasútállomáson titokban készített feljegyzéseiben, 5623 fős adatot jegyzett fel a két pécsi vonat létszámaként: július 6., Pécs, 3100, július 8., Pécs, 2523 fő. Mindemellett, a pécsi ún. gettó-könyv adatára, és Németh László vallomására támaszkodva feltételezhetjük, hogy a Pécsről elszállítottak száma 5000 fő körül lehetett.[100]

A Dunántúl július 6-án adott hírt a zsidók elszállításáról, „Üresen áll a pécsi gettó. A keresztény családok nem igen hajlandók visszaköltözni” című cikkében.[101] Július 11-én Imrédy Béla tárca nélküli közgazdasági miniszter, Pécs díszpolgára beszédet mondott a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség meghívottjaként a városházán. „A zsidókérdés megoldása Magyarország testén a leghatalmasabb operáció volt, amelyet évtizedek óta végrehajtottak. Egy ilyen operáció nem történhet egész szárazon, néha vér is folyik. Egész természetes, hogy a vér szót nem kell szó szerint venni. Ezen a helyen is leszögezem, hogy egyetlenegy megölt zsidó vére sem tapad magyar ember kezéhez.” – mondta.[102] Ma már tudjuk, tudatosan valótlant állított. Az 1944. június 21-i kormányülésen Sztójay Döme miniszterelnök beszámoltatta Jaross Andor belügyminisztert és zsidóügyekben felelős két államtitkárát, Baky Lászlót és Endre Lászlót a deportálásokról, atrocitásokkal, kegyetlenkedésekkel kapcsolatos hírekről. A miniszterek, köztük Imrédy, miközben tudomásul vették, hogy magyar állampolgárokat, aggokat, csecsemőket vonatokba zsúfolva elszállítanak az országból, csupán Magyarország külföldi, főként a háború utáni várható megítélése miatt aggódtak. A megbeszélésen elhangzott: „Hírek vannak, hogy Lengyelországban elgázosítják és elégetik a legyöngült szervezetű zsidókat.”[103]

A Pécsett maradt „mentesítettek” feladata volt a Lakits-laktanya kitakarítása, ezután elengedték őket, rendőrhatósági felügyelet terhe mellett.[104] A laktanya-parancsnokság jegyzéket írt „a zsidók által elfoglalt helyiségek megrongálásáról”, helyreállítást és a költségek megtérítését kérve a várostól. A polgármester július 24-ére vegyesbizottságot hívott össze az ügyben. A lovarda porondját fertőtlenítették (kicserélték a fűrészport), az ablakokat, ajtókat beüvegezték, megjavították. A feltüntetett hibák a rengeteg ember összezsúfolásának következményei voltak. A városnak kellett kielégítenie a Városi Villamosművek igényeit is, amely a laktanyában és körülötte fel- és leszerelt fényszórók költségeinek kiegyenlítését kérte.[105]

A MÁV Pécsi Üzletvezetősége májusban nem kívánt a házban tartózkodó zsidó személyekkel jogviszonyba lépni, ezért arra kérte a polgármestert, hogy „a házat birtokló zsidókat olyan ellenérték megfizetésére kötelezze, amely az addigi bevételét képező lakbéreket, sőt, a meghiúsult kiutalások értékét is teljes egészében fedezi”, jelezve, hogy az épületben keletkező károkat a városra hárítja. Augusztus végén sürgető levelet írt az Üzletvezetőség a polgármesteri hivatalba, kérve a bérház visszaadását. Értesítem – hangzott a válasz –, hogy az ingatlant „nyomban rendelkezésére bocsátom, mihelyt az ott tárolt zsidó ingóságoknak a bombakárosultak részére történő rendszerezése és rendbehozása megtörtént”. A gettóban elhagyott ingóságok rendezésében városi alkalmazottak, leventelányok és kirendelt munkaszolgálatosok vettek részt. A bérház visszaadására végül december legvégén került sor, helyiségeiben még ekkor is rengeteg zsidó ingóság hevert szétszórva, összezúzva, használhatatlan állapotban.[106]

A gettó megszüntetésével kapcsolatos intézkedéseket Esztergár Lajos szociális intézkedésekkel kapcsolta össze, valamiféle sajátos, szelektív empátia alapján. „Pécsett első sorban a zsidók ingóságait használják fel a kibombázottak felszerelésére” – adta hírül július 30-án a Dunántúl. A frappáns tervről a polgármester mint sajátjáról nyilatkozott: „… kímélni akarom Pécs polgárságát” – mondta. Mintegy kétezer szekrényt tervezett a város különböző helyein, erre kijelölt családoknál elhelyezni, amelyekben „annyi fertőtlenített ágynemű, felsőruházat és edény” lesz (leltár mellett) a zsidók hátrahagyott ingóságaiból, amennyi egy családnak elegendő. A letétre kijelölt családok kötelessége megőrizni a szekrényeket, vigyázni tartalmukra, és kiadni a hatósági igazolással jelentkező bombakárosultaknak. Járulékos haszonként Esztergár megemlítette, hogy így nem egy helyen áll majd a sok-sok értékes zsidó holmi, kevésbé lesz kitéve bombatámadásoknak.[107]

Az „értékmentésből” kivette részét dr. Török Gyula múzeumigazgató is, dr. Csánky Dénesnek (az Országos Szépművészeti Múzeum főigazgatója), a zár alá vett műtárgyak kormánybiztosának pécsi megbízottja. Augusztus 1-jén Török lemondott megbízotti tisztéről, katonai behívójára és a zsidók tulajdonában volt műtárgyak múzeumon kívüli, gondatlan kezelésére (festmények beszakítása, szobrok eltörése, textíliák durva dobálása, és az ellenőrzés hiánya miatt még lopási kísérletek is) hivatkozva. Dr. Vörös Márton főlevéltáros felháborodottan utasította vissza a vádakat. A közgyűjtemények részére kiválasztott értékesebb műtárgyak a Városi Múzeumban voltak elhelyezve, innen azonban átszállították őket a zsinagógába – ezt sérelmezte Török. Esztergár Lajos Csánkynak írt, baráti hangú beszámolójában megnyugtatta a kormánybiztost, hogy a zsinagógában a muzeális értékekkel rendelkező tárgyak a többi ingóságoktól különválasztva vannak elhelyezve, „A tárgyakról felvett 146 oldalas leltár [!] pontos képet ad mindenről”.[108]

1944. szeptember 11-én a rendőrség a városban maradt „mentesített” zsidó férfiakat arra kötelezte, hogy jelenjenek meg a kapitányságon, téli ruhaneművel, két napi élelemmel. Összeírták adataikat, másnap orvosi vizsgálatnak vetették alá őket (hogy „szállítóképesek vagyunk-e”), s a betegeket hazaengedték. A többieket 13-án tehervonattal Budapestre, toloncházba szállították. Itt 15-én egy bizottság elé kerültek, ahol felülvizsgálták mentesítettségüket. Akit nem ítéltek a megkülönböztető jelvény kötelező viselésére, azt elengedték. Később a többiek is megszabadultak, egyszerűen nem volt hely az elhelyezésükre. A Pécsre 15-én este hazaérkezettek dr. Kemény György segédfogalmazó elé kerültek, aki kijelentette, hogy őt a budapesti bizottság nem köti, a zsidók kötelesek viselni a sárga csillagot, hazatérhetnek, és rendőrhatósági felügyelet alatt maradnak. Ezt Németh és Borbola is megerősítette.[109]

A nyilas hatalomátvétel után, 1944. október második felében Pécsett Hajnácskőy László kezébe került a kezdeményezés. Horthy október 15-i proklamációját követően tárgyalt a IV. (pécsi) honvédkerület parancsnokával, Molnár László vezérőrnaggyal, s úgy döntöttek, hogy a kiáltvány törvénytelen, nem engedelmeskednek neki. Nikolits Mihály főispán[110] és Horvát István alispán[111] megtagadta az együttműködést, ezért letartóztatták és házi őrizetbe vették őket. Molnár a Dunántúl rendkívüli kiadásában kiáltványt tett közzé, „Német bajtársaink oldalán becsülettel küzdünk” szöveggel. Másnap a Gestapo és a helyi nyilas pártvezetés bevonásával névsort állítottak össze a megbízhatatlanokról, és a következő napokban letartóztatták őket, köztük Esztergár Lajos polgármestert. A foglyokat Nagykanizsára internálták, a város vezetését Ivándy Péter nyilas főispán és Hajnácskőy László vették át, a rendőrséget a csendőrparancsnokság alá rendelték.[112]

Október 19-én, Hajnácskőy parancsára, a városban tartózkodó zsidókat arra kötelezték, hogy költözzenek a Katolikus Legényegylet József utcai épületébe. Mindenkinek váltóruhával és fekvőhellyel kellett bevonulnia. A létszám az első napon 148 fő volt, túlnyomórészt férfiak. Az első héten orvosi igazolással 35 embert elengedtek, de lakásukat ők sem hagyhatták el. A következő hetekben is sokan szabadultak (többnyire a hatóságok megvesztegetésével), az utolsó napra a létszám 48 főre apadt.[113]

A front már erősen közeledett a városhoz, amikor november 23-án a városházán tanácskozásra gyűltek össze Várnagy Elemér, az I. fokú közigazgatási hatóság vezetője meghívására a Baross Szövetség, a Kereskedelmi és Iparkamara, a rendvédelmi szervek képviselői és Osgyáni Jenő, a Nyilaskeresztes Párt helyi vezetője, hogy forgatókönyvet dolgozzanak ki a zsidó üzletek maradék árukészleteinek értékesítésére. A szoros menetrend szerint november 24-én szakértőket és iparhatósági biztosokat rendelnek ki, 25-én kioktatják őket, 26–27-én elvégzik a becslési munkákat, 28-án benyújtják a jelentéseket a városi főjegyzőnek, majd a pénzügyigazgatóság megkezdi az értékesítést. Ennek sikere érdekében november 30-án hirdetményt terveztek közzé tenni a helyi lapban, az árveréseket december 1-jére tervezve. A nyilas vezető pártja érdekeit védeni volt jelen, csizmabéléseket, inganyagot igényelt.[114] A terv azonban terv maradt, az értékesítésre már nem volt idő, a várost november 29-én elfoglalták a szovjet csapatok.

November 27-én parancs érkezett, amely szerint a zsidókat Zalaegerszegre szállítják, ezért vissza kell vinni a kijelölt házba azokat, akiket orvosi igazolással elengedtek. A hozzátartozók ekkor küldöttségeket menesztettek Virágh Ferenc püspökhöz, a nyilas főispánhoz és Németh Lászlóhoz, a rendőrség zsidó ügyekben illetékes vezetőjéhez. A püspökhöz nem jutottak be, a másik két helyen eredménytelenül jártak, azt mondták nekik, semmit sem lehet csinálni. Közben fegyveres rendőrök, börtönőrök érkeztek, akik a szakadó esőben csak autóval vagy vonattal voltak hajlandók elvinni a zsidókat. Aggódtak, hogy nem tudnak majd visszajönni, kijelentették, ha kényszerítik őket, elengedik a foglyokat a Mecsekben. A felfordulásban 11 embernek sikerült megszöknie. A „csillagos ház” vezetője, Mesterházy detektív megijedt, hogy a szökevények miatt baja esik, telefonált Némethnek, akitől azt az utasítást kapta, hogy engedje el az embereket.[115] Pécsett ekkor már teljes anarchia volt, a csendőrség vezetője – Hajnácskőy belügyminisztériumba történt vezénylését követően addigi helyettese, Náray Jenő ezredes – legénységével elvonult,[116] a honvédség ezekben a napokban ürítette ki a várost.

A szovjet bevonulást és üldözőik kivonulását követően hamarosan megkezdődött a zsidó munkaszolgálatosok visszatérése Pécsre. December 5-én ismét megalakult a Pécsi Zsidók Tanácsa, amely kezdetben leginkább a munkaszolgálatból és a táborokból megérkezők fogadása érdekében gazdasági kérdésekkel foglalkozott. A város a deportálás előtti egyetlen zsidó szervezet, a pécsi Zsidó Központi Tanács utódjának tekintette. Tagjai Benkő Imre, Diamant Gyula, Fried László, dr. Kovács Pál, Polgár László, Stark László és dr. Tamás György voltak, székhelye a Fürdő utcában volt.[117]

A Tanács igyekezett összegyűjteni a fellehető zsidó javakat.[118] Ez ügyben december 9-én megbeszélést tartottak a város közigazgatási ügyosztályán, városi köztisztviselők, a pénzügyigazgatóság képviselői és a Zsidó Tanács küldöttei részvételével. A tanácskozás tárgya „A pécsi zsidó tanács részéről felvilágosítás és általános tájékoztatás iránti kérelem a helybeli zsidó vagyonok mikénti kezelése tárgyában” volt.[119] Az előző rendszer szóhasználatát átvéve „elhagyott javaknak” nevezett vagyoni elemek, melyek kezelésében „ismeretlen helyen távollévő” tulajdonosaik „akadályozva” voltak, 1945 kora tavaszától egyre inkább az újjáalakuló hatóságok hatáskörébe kerültek. 1945 márciusában a 727/1945 M.E. sz, rendelet nyomán megalakult az Elhagyott Javak Kormánybiztossága, amely megbízottakat küldött a megyei és városi törvényhatóságokba.[120] A polgármesteri hivatal keretei között működő Árvaszék mellett (amely vagyonkezelő gondnokok kinevezésére volt jogosult), a Kormánybiztosság volt hivatva a gazdátlannak tekintett zsidó javak kezelésére.[121] 

A Pécsi Zsidók Tanácsa 1945 elején öntudatos hangú levélben fordult a polgármesterhez, anyagi, de inkább erkölcsi támogatást kérve a deportáltak hazatérésének elősegítéséhez. A nemrég hazatért pécsi zsidók 100 ezer pengős felajánlást tettek erre a célra. „Mit tett Pécs sz. kir. város és annak közönsége több ezer deportált pécsi polgár hazatéréséért? […] Félreértés ne legyen, mi nem könyöradományt kérünk, hanem egy kötelesség teljesítését.”[122]

1945. április 29-én a Dél-Dunántúli Deportáltakat Hazasegítő Szövetség alakult a Pécsi Zsidók Közösségén[123] belül, Darvas Andor elnökségével. Az egyesület célját a következőkben fogalmazta meg: „A Szövetség célja, hogy a Baranya, Somogy, Tolna vármegyék területéről a fasiszták által elhurcolt deportáltakat hazasegítse. Útközben akik hazatérnek élelemmel, ruhával, orvosi segítséggel ellássa. Politikai célja az egyesületnek nincs. Messzebbmenő céllal szeretnők megszervezni, hogy ezen akció országossá váljon, amihez a kormány támogatását szeretnők elnyerni.”[124] 1945 májusában és június elején több kutató expedíciót indított a szövetség Lengyelország, majd a háború utáni helyzetet kiismerve Csehszlovákia, Ausztria és Németország területére; ezek zömét dr. Hunwald Imre és dr. Stark Tibor utazásai jelentették. A táborokból szabadult emberek százainak sikerült segítséget és reményt adni a hazajutáshoz.[125]

1945 februárjában megalakult egy szervezőbizottság a hitközség újjáalakítása érdekében. Augusztusban létrejött a képviselőtestület, a hitközség elnökévé volt alelnökét, az Auschwitzból hazatért dr. Szántó László orvost választották. A hazatértek számának növekedésével 1946 áprilisában újabb választásra került sor, ekkor Róth Sándor lett az elnök. 1946 októberében újjáalakult a Chevra Kadisa, Frankfurter Miklós és Gottesmann (Gulyás) Lajos vezetésével. Egy évvel később, 1947 októberében foglalta el a pécsi rabbiszéket dr. Schweitzer József, s ettől kezdve rendszeressé váltak az istentiszteletek, megkezdődött a Talmud-Tóra oktatás is.[126]

Újrakezdte működését az iskola, majd a Szeretetház is. Az 1944 tavaszán itt tanuló 112 zsidó elemista diák és tanáraik szinte kivétel nélkül a holokauszt áldozatai lettek. Az oktatás 1945 őszén indult újra, harminc tanulóval. A diákok között az 1945/46-os tanévben egy, az 1946/47-es tanévben három pécsi születésű akadt, a többiek főként Budapestről ide hozott árva gyerekek voltak. A tanítás a Szeretetház néhány helyiségében folyt, az iskolaépület árvaházként működött. 1947 októberében a Magyarországi Izraeliták Országos Irodája sürgönyben kért tájékoztatására a hitközség „Segélyezésre szoruló intézményeink 8 osztályú iskola, Szeretetház, Gyermekotthon, Temető, Kultúrház” tartalmú választ adott.[127] 1948-ban a nagy múltú pécsi izraelita elemi iskola megszűnt, államosították.

1945 áprilisáig 267-en tértek vissza a deportációból és a munkaszolgálatból. A háború utáni első hivatalos népszámlálás (1949) adatai szerint 711 fő volt Pécs izraelita lakossága, 371 férfi, és 340 nő.[128] A Zsidó Világkongresszus Magyarországi Képviselete Statisztikai Osztályának 1949-es jelentése a működő vidéki izraelita hitközségekről ettől eltérő adatot közöl: Pécs, kongresszusi hitközség, 5 helység tartozik hozzá, létszáma 928 fő (ebből 220 adófizető), vezetői Polgár László elnök, dr. Schweitzer József rabbi, dr. Stark Endréné, a Nőegylet elnöke.[129] 1950. december 4-én a Magyar Izraeliták Országos Irodája kérésére írt jelentésében a pécsi hitközség a következő adatokat közölte lélekszámáról: 848 fő, ebből Pécsett 538 fő, akik közül 197 nő, 231 férfi, 70 gyermek; 25 nő és 15 férfi a Szeretetotthonban.[130] Ha az utóbbi pécsi adatot (538 fő) vetjük össze az 1944. áprilisi hitközségi jelentéssel, akkor azt látjuk, hogy elpusztult, nem tért vissza, vagy idegenné vált otthonából elköltözött Pécs izraelita lakosságának 82%-a. Ez az adat azonban a pusztulás méretét tudja csak érzékeltetni, nem mutat pontos képet a pécsi zsidóság halottainak számáról. Sokan nem tértek vissza városukba, és sokan a visszatértek közül korábban nem pécsi lakosok voltak.

Felhasznált irodalom

BRAHAM 1997

Braham, R. L.: A népírtás politikája, Belvárosi Kiadó, Budapest, 1997

FROJIMOVICS– MOLNÁR 2002

Napi jelentések a vidéki gettókból. In: Gettómagyarország 1944. A Központi Zsidó Tanács iratai. Szerk.: Frojimovics Kinga és Molnár Judit. MAKOR (Magyar Zsidó Levéltári Füzetek) 2002/5. szám, Magyar Zsidó Levéltár, Budapest, 2002

FROJIMOVICS– MOLNÁR 2009

A Világ Igazai Magyarországon a második világháború alatt. Szerk. Frojimovics Kinga és Molnár Judit, Budapest–Jeruzsálem, Balassi Kiadó–Yad Vashem, 2009

KARSAI E. 1962

„Fegyvertelen álltak az aknamezőkön …”. Szerk. és a bevezetőt írta Karsai Elek, Budapest, Magyarországi Izraeliták Országos Képviselete, Budapest, 1962

KARSAI L. 2001

Karsai László: Holokauszt. Pannonica Kiadó, Budapest, 2001

KARSAI L. 2005

Karsai László: A magyarországi zsidótörvények és -rendeletek, 1920–1944. In: A holokauszt Magyarországon európai perspektívában. Szerk.: Molnár Judit. Balassi Kiadó, Budapest, 2005

KARSAI L.–MOLNÁR 1994

Karsai László – Molnár Judit: Az Endre – Baky – Jaross per. Cserépfalvi Kiadó, Budapest, 1994

KARSAI L.–MOLNÁR 2004

A Magyar Quisling-kormány. Sztójay Döme és társai a Népbíróság előtt. Szerk., A bevezető tanulmányt írta, sajtó alá rendezte és a mutatókat készítette Karsai László és Molnár Judit, 1956-OS KHT, BUDAPEST, 2004

KEPECS 1993

Dr. Kepecs József (szerk.): A zsidó népesség száma településenként (1840-1941), Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1993

KOMORÓCZY 2012

Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon I–II. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2012

KRASSÓ 2011

Krassó Sándor: Kötéltánc. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2011

Magyarországi zsidó hitközségek 1994

Magyarországi zsidó hitközségek 1944. április. A Magyar Zsidók Központi Tanácsának összeírása a német hatóságok rendelkezése nyomán. (Sajtó alá rend.: Frojimovics Kinga) Közzéteszi: Schweitzer József. MTA Judaisztikai Kutatócsoport, Budapest, 1994

MOLNÁR 2000

Molnár Judit: Csendőrök, hivatalnokok, zsidók, Válogatott tanulmányok a magyar holokauszt történetéből. A Szegedi Zsidó Hitközség Évkönyvei 1., Szeged, 2000

MOLNÁR 2002

Molnár Judit, „Hazafias tisztelettel”. Zsidók és nem zsidók Pécsett a holokauszt idején. In: Tanulmányok a holokausztról II. Szerk.: R. L. Braham, Balassi Kiadó, Budapest, 2002

MOLNÁR 2012

Molnár Judit: Két város, két politika, egy végeredmény. Pécs és Szeged zsidótlanítása 1944-ben. In: A történelemtudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére. Szerk.: Baráth Magdolna – Molnár Antal, Magyar Országos Levéltár, Budapest–Győr 2012. 465–484

MOLNÁR 2013

Molnár Judit: Komoly Ottó, Kasztner Rezső és a magyar cionisták embermentő tevékenysége 1944-ben. Századok, 2013 (147. évf.) 1. szám, 107–129.

MOLNÁR 2014

Csendőrtiszt a Markóban. Ferenczy László csendőr alezredes a népbíróság előtt Szerk., a bevezető tanulmányt írta és a függeléket összeállította: Molnár Judit, Scolar Kiadó – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2014

NAGY 2001

Nagy Kálmán: Visszaemlékezések a mohácsi munkaszolgálatról és a holocaustról. In: A mohácsi zsidóság története. Mohácsi Városszépítő és Városvédő Egyesület, Mohács, 2001

Pécs Lexikon 2010

Pécs Lexikon I–II. (Főszerk.: Romváry Ferenc). Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft., Pécs, 2010,

Pinkas Ha’ Kehilot 1975

Pinkas ha’ kehilot. Hungaria (Községek enciklopédiája. Magyarország). Jeruzsálem, Yad Vashem, 1975

RIES ÉS MTSAI 1946

Dr. Ries István – dr. Déry Endre – dr. Elbert Endre – dr. Friedmann Endre – dr. Vági József: A fasizmus üldözötteit védő jogszabályok (1945-1946) (Az 1946. július hó 15-ig feldolgozott joganyag), American Joint Distribution Comittee Magyarországi Bizottsága, Budapest, 1946

ROZS 2002

Rozs András: Esztergár Lajos politikai-közéleti szerepe a 40-es években és ’56-ban. Pécsi Szemle, 2002 Tél, V. évf. 4. szám, 83–92.

SCHWEITZER G. 1994 

dr. Schweitzer Gábor: Hitközségi elit – városi elit. Adalékok a pécsi zsidóság két világháború közötti történetéhez. In: Emlékezz! Emlékkönyv a pécs-baranyai zsidóság deportálásának 50. évfordulójára. Szerk.: Stark András – Vargha Dezső, Pécs, Izraelita Hitközség–Jelenkor, 1994

SCHWEITZER J. 1994

Schweitzer József: A pécsi izraelita hitközség története. MIOK, Budapest, 1994 [1966]

SZITA 2000

Szita Szabolcs: Magyarok az SS ausztriai lágerbirodalmában, Magyarországi Zsidó Kulturális Örökség Közalapítvány, Budapest, 2000

VADÁSZ 1988

Vadász Ferenc: „Nappalok és éjjelek egybefolytak…”. Kritika, 1988. január

Vádirat 1. 1958

Vádirat a nácizmus ellen. Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez 1. 1944. március 19. – 1944. május 15. A német megszállástól a deportálás kezdetéig). Szerk.: Benoschofsky Ilona-Karsai Elek, Magyar Izraeliták Országos Képviselete kiadása, Budapest, 1958

VARGHA 1983

Vargha Dezső: Pécs thj. város szociálpolitikai tevékenysége 1929–1935. In: Baranyai Helytörténetírás 1982, Szerk.: Szita László, BML, Pécs, 1983

VÖRÖS 2007

Vörös István Károly: Baranya vármegye. In. A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Szerk.: Randolph L. Braham  Tibori Szabó Zoltán közreműködésével, Park Könyvkiadó, Budapest, 2007

VÖRÖS 2011

Vörös István Károly: Mohácsiak. Egy Duna menti kisváros zsidó lakosainak tragédiája. In: Tanulmányok a holokausztról V. Szerk.: Randolph L. Braham. Balassi Kiadó, Budapest, 2011.

ZSVMK 1947–1949

A Zsidó Világkongresszus Magyarországi Képviseletének iratai, a Statisztikai Osztály közleményei. Budapest, 1947–1949. Magyar Zsidó Levéltár, MOL XXXIII-3

Jegyzetek



[1] A tanulmány a Tanulmányok Pécs történetéből 19. kötetében (szerk. Kaposi Zoltán és Pilkhoffer Mónika, Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2007) megjelent „Zsidósors Pécsett a vészkorszakban” című írás – amely a The O. & J. Winter Fund támogatásával végzett kutatás eredménye volt – javított és bővített változata. Köszönöm Randolph L. Braham professzornak a szöveg átdolgozásához és közzétételéhez való hozzájárulását.

[2] Hajnácskőy László csendőr ezredes, 1941 és 1944 között a IV. (pécsi) csendőrkerület parancsnoka népbírósági perében arról számolt be, hogy 1944. március 19-én telefonon jelentést kapott a drávaszabolcsi csendőrőrstől, amely szerint mintegy hadosztálynyi partizán német egyenruhában át akar kelni a Dráván, és magyarul kiabálják, hogy ne tüzeljenek rájuk. Hajnácskőy érdeklődésére a hadosztályparancsnokságon Heszlényi József altábornagy (a IV. honvédkerület parancsnoka 1944 augusztusáig) közölte, hogy államközi megállapodás értelmében a németek „Magyarországot védelembe veszik”. Hajnácskőy László népbírósági pere, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (továbbiakban: ÁBTL), V-146147. sz.  Hajnácskőy László gyanúsított kihallgatásáról jegyzőkönyv, 1945. november 12. VIII.

[3] Schweitzer J. 1994, 142.; Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára (továbbiakban: MNL BaML), Népbírósági iratok (továbbiakban: Nb. i.) 17/1945. 17. (Horvát István népbírósági pere, Nikolits Mihály tanúvallomása)

[4] MNL BaML, Pécs thj. város polgármesterének iratai (továbbiakban: Pécs pm.) 34.364, 35.962, 36.183/1944-C-15

[5] 1944. május 8-án dr. Vörös Mihály helyettes alpolgármester értesítette a polgármesteri hivatal illetékes ügyosztályait a „zsidó központi Tanács” megalakulásának tényéről és névsoráról: „…a zsidók önkormányzati és érdekképviseleti szervezetének pécsi elnöke dr. Greiner József a Pécsett megalakuló Központi Tanács tagjaivá az alább felsoroltakat nevezte ki”: dr. Greiner József elnök, dr. Krémer Móric, Fehér Emil, Pollák Ignác, dr. Pál Artur, Kertész Gyula, dr. Wolf Mór, Feldmár Béla, dr. Stein Alfréd, dr. Szántó László, Déri Gyula, Schreiber Jenő, dr. Tamás György, Ábrahám Dezső, Diamant Gyula, Gottesmann Lajos, Büchler Ferenc, Hischfeld Pál tagok. MNL BaML, Pécs pm. 16.352/1944-B-60. sz. és Nb. i. 325/1947. (Németh László népbírósági pere) 254.

[6] MNL BaML, Nb. i. 325/1947. 132, 135, 137.

[7] Uo. 137.

[8] Frojimovics–Molnár 2002, 19–41.

[9] Magyarországi zsidó hitközségek 1994, I. (A-B), Pécs, B 544–545. Baranya megye izraelita hitközségeinek jelentései: Mágocs A 393-394, Mohács A 415-416, Pécsvárad B 546-547, Siklós B 605-606.

[10] Szita 2000, 62–63. és 65. Egy, a Pécsi Zsidó Hitközség irattárában őrzött dokumentum 48, Mauthausenbe deportált férfi nevét tartalmazza. A listákat egybevetve 36 névegyezést találunk – ők lehettek a pécsiek. (A Szita Szabolcs által közölt első névsorban szerepel egyébként Roheim Jenő mohácsi mérnök, fatelep-tulajdonos is, akit Mohácson tartóztattak le, miután rablásért bejelentést tett német katonák ellen a honvéd állomásparancsnokságnak és a polgármesternek.) Krassó Sándor „legalább” 48 pécsi, és 14 baranyai, Mauthausenbe deportált személyről tud: „A 48 pécsi illetőségű közt 10 ügyvéd, 5 orvos és fogorvos, 8 pedig kereskedő volt, de akadt köztük orvosegyetemi professzor, újságíró, gyáros, bankigazgató, földbirtokos és mérnök is.” Krassó a Mauthausenben raboskodó pécsiek sorsáról részletekbe menően beszámol, sajnos forrásai megjelölése nélkül. A Pécsi Zsidó Hitközség irattára (továbbiakban PZSH i.) 42. doboz, szám nélkül, Krassó 2011, 128–133.

[11] MNL BaML, Pécs pm. 40.607/1944. D. sz. Dr. Schweitzer József monográfiájában 54 zsidó és 3 keresztény vallású, az akkori rendelkezések szerint zsidónak minősülő személyről ír. Schweitzer J. 1994, 142.

[12] Uo. 94–95.

[13] Dunántúl, 1944. március 31. 1.; április 6. 3.; április 16. 3

[14] „Annak ellenére, hogy közel ötven pécsi zsidót ítéltek el eddig a sárga csillaggal kapcsolatos visszaélések miatt”, akadnak, akik ki akarják játszani ezt a kormányrendeletet – adta hírül a napilap. Dunántúl, 1944. április 23. 5

[15] Molnár 2002, 260.; A holokauszt pécsi eseményeit történetírói alapossággal először Molnár Judit tárta fel.

[16] Vargha 1983, 341–363.; A Városok Lapja 1931 októberében számolt be a pécsi segélyezési rendszerről, amelyet mintául ajánlott a törvényhatóságok számára.

[17] Molnár 2012, 471.; Zalai Közlöny, 1944. április 5. 2. és Molnár 2002, 97–104.

[18] Rozs 2002, 83–92.

[19] Dunántúl, 1944. április 22. 2–3., április 25. 5., május 4. 3.

[20] MNL BaML, Pécs pm. 51.748/1944-E-5, 47.207/1944-E-50, 40.398/1944-D-12.

[21] Az izraelita vallású tagoknak a társadalmi egyesületekből való kizárásáról szóló rendelkezés hatására a kaszinó vezetőségének egyik tagja érintkezésbe lépett dr. Greiner Józseffel, „nehogy ennek a rendelkezésnek a kényszerű végrehajtása az izraelita vallású tagokat sújtsa, a Casino vezetősége pedig a maga részéről ezzel kapcsolatban kellemetlen, nehéz és az eddig következetesen képviselt álláspontjával szembekerüljön”.(sic!) Az akkor már a gettóban lakó tagok kiléptek, hogy ezzel elkerüljék a kizárást. Schweitzer G. 1994, 78.

[22] Dunántúl, 1944. május 10. 5–6.

[23] Dunántúl, 1944. április 27. 5., május 4. 5.

[24] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Mikrofilmtár (továbbiakban: MNL OL Mft.) I sor. 107. d. Pécs pm. 40.223/1944-D

[25] Baky László és Endre László a Sztójay-kormány belügyminisztériumi államtitkáraiként a magyarországi deportálások fő irányítói voltak. Tevékenységükhöz lásd: Karsai–Molnár 1994.

[26] Molnár 2000, 58–61.; Hajnácskőy a IV. (pécsi) csendőrkerület parancsnokaként nem hivatalosan, de nagy befolyással rendelkezett a baranyai közigazgatási hivatalszervezetben és szorosan együttműködött a német biztonsági szolgálattal. Ezt nagymértékben elősegítette, hogy a vármegyei közigazgatás vezetője, Horvát István alispán a csendőrséggel való teljes együttműködésre utasította beosztottjait. MNL BaML, Baranya vármegye alispánjának iratai, 7409/alisp. 1944. sz. Az 1610/1944. M.E. sz. rendelet szövege megjelent: Vádirat 1. 1958, 244–250.

[27] „A m. kir. kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól. A tisztogatást területrészenként rendelem el, melynek eredményeként a zsidóságot nemre és korra való tekintet nélkül a kijelölt gyűjtőtáborokba kell szállítani. Városokban és nagyobb községekben később a zsidóság egy része a rendészeti hatóságok által kijelölt zsidóépületekben, illetőleg gettókban nyer elhelyezést. […] A zsidók összeszedését a területileg illetékes rendőrség és a m. kir. csendőrség végzi. Szükség esetén a csendőrség a városokban a m. kir. rendőrségnek karhatalmi segélyt nyújt. A német biztonsági rendőrség tanácsadó szervként a helyszínre ki fog szállni, akikkel a zavartalan együttműködésre különös súlyt kell helyezni. […] Az elszállítás fogolyként vonaton, szükség esetén városi, illetve községi elöljáróságok által kirendelt előfogatokon történjék. Az elszállítandó zsidók csak a rajtuk levő ruházatot, legfeljebb két váltás fehérneműt és fejenként legalább 14 napi élelmet, továbbá legfeljebb 50 kg-os poggyászt, amelyben az ágyneműek, takarók, matracok súlya is bennfoglaltatnak, vihetnek magukkal. Pénzt, ékszereket, arany- és más értéktárgyakat nem. A zsidók összeszedését az alábbi sorrendben kell foganatosítani: kassai, marosvásárhelyi, kolozsvári, miskolci, debreceni, szegedi, pécsi, szombathelyi, székesfehérvári és budapesti csendőrkerületek, illetve ezek területén lévő rendőrhatóságok felügyeleti területe, legvégül Budapest székesfőváros.” A rendelet teljes szövegét lásd: Vádirat 1. 1958, 127–129.

[28] Karsai L. 2001, 242. és ÁBTL, V-146147, 1945. november 12-i kihallgatási jegyzőkönyv, 16.

[29] A város vezetői azokra a kérdésekre kerestek választ, hogy a szükséges átköltözések, a zsidó lakások festése, ciánozása költségeit ki fizeti, és hogyan gondoskodjanak a zsidók által a zárt területen igénybe vett keresztény tulajdonú ingatlanok bérleti díjának kifizetéséről.

[30] MNL OL Mft. I sor. 67. d. Baranya vármegye főispánjának bizalmas iratai, 358/biz. 1944. sz.

[31] Az 1610/1944. M.E. sz. rendelet lehetővé, nem kötelezővé tette a zsidók gettóba költöztetését, ennek eldöntését a helyi közigazgatás vezetőjére bízta. Ebben az értelemben nyilatkozott dr. Puskás István, a belügyminisztérium lakásosztályának tisztviselője is – aki részt vett a rendelet kidolgozásában – Várnagy tanácsnok előtt, amikor az április 30-án a minisztériumban járt: „Puskás István kijelentette, hogy az elkülönítés elrendelése nem imperatív jellegű, hanem a polgármesterre bízza a rendelkezés végrehajtását, ahhoz mérten, hogy a városban milyen nagy a lakásínség.” E tekintetben nézeteltérés támadt közöttük, ezért Endre Lászlóhoz fordultak eligazításért. Az államtitkárt nem érték el, Argalás Lajos osztálytanácsos közvetítette Endre álláspontját. „Az osztálytanácsos kijelentette, hogy az államtitkár úr a zsidók elkülönítésének megoldását sürgető feladatnak tekinti.” Puskás ezután ígéretet tett Várnagynak, hogy tisztázza a kérdést Endrével, a tanácsnok hívja fel őt néhány nap múlva. MNL BaML, Pécs pm. 47.578/1944-E-16. sz.

[32] Dunántúl, 1944. május 5. 5

[33] MNL BaML, Nb. i. 325/1947. 107.

[34] Dunántúl, 1944. május 5. 3

[35] MNL BaML, Pécs pm. 40.280/1944-D-12. sz.

[36] A bekezdés Molnár Judit munkáján alapul. Molnár 2002, 261.

[37] MNL BaML, Nb. i. 325/1947. 92, 108.

[38] Dunántúl, 1944. május 21. 5.

[39] A mohácsi zsidók és gettók történetéhez lásd: Vörös 2011, 294–332.

[40] Molnár 2000, 37.

[41] Baranyában az akció a Dárdai, a Villányi és a Siklósi járás egészét, valamint a Szentlőrinci járás településeinek nagyobb részét érintette. A „tisztogatás” az április elején körvonalazódott terveknek megfelelően zajlott. Április 26-ától kezdve a zsidó lakosságot néhány nap alatt összeszedték, vasúton vagy szekérrel  Dárdán és Siklóson kialakított gyűjtőtáborokba szállították, ahonnan néhány nap múlva Barcsra vitték őket. Barcsról május 12-én Kaposvárra került az Unió malomban őrzött zsidók nagy része, valószínűleg a dél-somogyiak. A tábor maradék lakóit, köztük a dél-baranyai zsidókat, május 27-én Sopronon át német területekre vitték. Az 1941. évi népszámláláskor az érintett baranyai járásokban 1157 zsidónak tekintett személyt számoltak össze, a négy dél-somogyi járásban pedig 1472 főt. (A dél-somogyi járásokból a nagykanizsai gyűjtőtáborba is kerültek zsidók, feltehetően a Csurgói járás lakói). Az időközben elhaltak, munkaszolgálaton távollevők, illetve a Szentlőrinci járás ezen akcióban nem érintett településeinek (köztük Szentlőrinc) zsidó lakosait nem számítva, az akkor elhurcolt dél-baranyai zsidók számát megközelítőleg 900 főre becsülhetjük. A délvidéki akció történetéhez lásd: Molnár 2000, 55–70. (Adalékok az 1944-es délvidéki gettók és deportálások történetéhez) és FrojimovicsMolnár  2000, 53, 85, 126, 134.

[42] Pinkas ha’ kehilot 1975 – Pécs. Április végén 2893 zsidónak tekintett személy élelmiszerjegyének cseréjét kérte a pécsi polgármesteri hivatal.

[43] 1941-ben, az állami népszámláláskor 3486 izraelita, és az 1939. évi IV. tc. alapján zsidónak minősített pécsi lakost számoltak össze. Kepecs 1993, 84–85.

[44] A Belügyminisztérium VII. Közbiztonsági Osztálya által 1944. április 4-én kibocsátott bizalmas rendelet arra utasította a községi elöljáróságokat és a polgármesteri hivatalokat, hogy „szerezzék be” a helybeli „zsidó szervezetektől” a zsidó lakosság névjegyzékét. Az összeírást a községekben a jegyzők vagy a helybeli csendőrőrsök végezték el, a nagyobb településeken - hitközségi székhelyeken - a zsidó tanácsok.

[45] MNL OL, Mft. I sor. 108. d. Pécs pm. 40.661/1944-D-12. Az MNL BaML pécsi polgármesteri dokumentumai között az ügy folytatásának nem található nyoma.

[46] MNL BaML, Pécs pm. 35.025/1944-C-34

[47] Karsai E. 1962, I, 83–86, 395. és Bevezető, LXVI.; A munkaszolgálat – fegyver nélküli katonai szolgálat – törvényes alapját az 1939. II. tc. 230. §-a biztosította, 1939. július 1-i hatállyal. Az 1941. április 16-án kibocsátott 2870/1941. M.E. sz. rendelet a Jugoszlávia elleni hadjárat első napjaiban szabályozta a „kisegítő szolgálat” rendszerét. A rendelet végrehajtására 1941. augusztus 19-én, a Szovjetúnió megtámadása után csaknem két hónappal adott utasítást Bartha Károly honvédelmi miniszter, .

[48] FrojimovicsMolnár 2009, 319.

[49] MNL BaML, Nb. i. 325/1947. Túlélők tanúvallomásai Németh László népbírósági perében.

[50] Molnár 2002, 263. és Nb. i. 325/1947. 11, 90-92, 109-111.

[51] MNL BaML, Pécs pm. 41.172/1944.D

[52] uo. 47.842/1944-E-5

[53] uo. 52.560/1944-F-7

[54] Molnár 2002, 263. és Nb.i. 325/1947. 135.

[55] FrojimovicsMolnár 2002, 119.

[56] Schweitzer J. 1994, 144. és MNL OL Mft. 67. d. Baranya vármegye főispánjának iratai, 556/fi. 1944

[57] MNL BaML, Nb. i. 325/1947 108, 297-298.

[58] MNL OL Mft. I sor. 108. d., Pécs pm. 40.707, 40.723, 41.253/1944-D-12. A barcsi gyűjtőtábor kiürítésének dátumához lásd: FrojimovicsMolnár 2002, 53, 85.

[59] MNL BaML, Nb. i. 325/1947. 110, 271.

[60] MNL OL Mft. I sor. 108. d. Pécs pm. 40.723/1944-D-12

[61] FrojimovicsMolnár 2002, 53, 85.

[62] A következő bekezdések adatai és gondolatmenete Molnár Judit kutatásain és dolgozatán alapulnak. Molnár 2002, 263–265.

[63] A Baross Szövetség (teljes nevén Baross Szövetség Kereskedő, Iparos, Rokonszakmák és Termelők Országos Egyesülete) keresztény kereskedőket és iparosokat tömörítő, 1919-ben alapított antiszemita társadalmi szervezet volt, amely csak keresztény felekezetű tagokat vett fel soraiba. 1938-tól komoly szerepet játszott a zsidó kereskedő és iparos réteg gazdasági ellehetetlenítésében.

[64] MNL BaML Pécs pm. 16.484/1944-B-46. sz.

[65] MNL BaML, Külön kezelt iratok (továbbiakban: Kki.) Pécs pm. 40.280/1944.D

[66] Dunántúl, 1944. július 22. 5, 6, 1944. július 25. 6

[67] MNL BaML, Pécs pm. 33.933/1944-C-Vegyes, 41.695/7-1944.D és Kki., Pécs pm. 42.543/1944-D-12

[68] ÁBTL, V-33211 Dr. Borbola Jenő bűnügyében ítélet: A pécsi megyei bíróság, B III. 2830/1950-16, 3.

[69] MNL BaML, Nb. i. 325/1947. sz. 110-111. A memorandumot idézi Molnár 2002, 266.

[70] ÁBTL V-33211 A pécsi megyei bíróság ítélete 3-5.

[71] MNL BaML, Nb. i. 325/1947. sz. 48. A bírósági iratokból elénk táruló eset vélhetően a magyar cionisták Budapesti Mentőbizottságának akciójához kapcsolódik. Kasztner Rezső cionista vezető a németekkel, főként Kurt Becher SS-Obersturmbannführerrel, Heinrich Himmler SS birodalmi vezető budapesti gazdasági megbízottjával való tárgyalásai eredményeként elérte, hogy óriási váltságdíjért cserében 1684 személy (Kasztner és a Zsidó Tanács rokonain túl cionista és vallási vezetők, jeles értelmiségiek és gazdagok, valamint lengyel és szlovák menekültek, árva gyerekek) 1944. június 30-án egy vonattal semleges országba távozhassanak. A csoport július 8-án érkezett meg a bergen-belseni koncentrációs táborba, majd több-kevesebb várakozás után, két részletben Svájcba szállították őket. Kasztner Rezső tevékenységéhez lásd: Molnár 2000, 183–197., és újabban Molnár 2013, 107–129. Ernster Dezső, a pécsi gettóban raboskodó, majd Auschwitzban meggyilkolt Ernster Géza pécsi főkántor fia, 1939-től a New York-i Metropolitan művésze ezzel a vonattal menekült el Magyarországról. Ivasivka Mátyás, Ernster Dezső. In: Pécs Lexikon 2010, I. 207–208.

[72] Braham 1997, 719, 728, 731.

[73] ÁBTL, V-33211, A pécsi megyei bíróság ítélete 2. A siófoki tanácskozásról – a dokumentum szerint – dr. Dávid Pál feljegyzést, majd néhány nap múlva emlékeztetőt készített, „melynek egy példánya a csatolt Nb. i. 732/1945. sz. iratoknál 11. sorszámú jegyzőkönyv mellékleteként fekszik el”. Borbola népbírósági perének dokumentumai hiányoznak az MNL BaML-ból, és a megyei bíróság irattárában sem találhatók a bírósági ítélet iratai. A hivatkozott mellékletet az ÁBTL dokumentumai között sem találtam.

[74] ÁBTL, V-146147, Hajnácskőy László gyanúsított kihallgatása, 1946. január 22-i jegyzőkönyv, 4.

[75] MNL BaML, Nb. i. 325/1947. 12, 80. A 6163/1944. B.M. res. rendelet ennél még többet tett lehetővé: „fejenként legalább 14 napi élelmet” és „legfeljebb 50 kg-os poggyászt.” (Lásd 27. jegyzet!)

[76] Molnár 2002, 266–267. Az elvett holmikról utóbb készültek kimutatások: MNL BaML, Pécs pm. Kki. – zsidó ügyek, Pécsi gettóban és Lakits-laktanyában elvett tárgyakról kimutatások, június 24, 29, 30, július 1, 6. Gottesmann Lajos visszaemlékezett arra, hogy a gettóban egy alkalommal detektívek (Vész Béla, Vargha Gyula) jelentek meg, összeszedették a bundákat és a nemesfém tárgyakat. Motozás, kutatás akkor nem volt, a zsidók eleget tettek a felszólításnak. MNL BaML, Nb. 325/1947. 109

[77] MNL OL Mft. I sor. 108. d. Pécs pm. 41.900/1944-D-12

[78] MNL BaML, Nb. i. 325/1947. 80, 98, 111

[79] uo. 13

[80] uo. 135, 168

[81] Schweitzer 1994, 145, 165. (A IV. fejezet 83. jegyzete.)

[82] Braham 1997, 720.

[83] MNL BaML, Nb. i. 325/1947. 128, 131, 190-191.

[84] ÁBTL, V-80/570 (Dr. Légrádi Rezső és társai vizsgálati dossziéja), az 1945. december 6-ai jegyzőkönyv. Légrádit – vallomása szerint – 1944. június 10-én Hajnácskőy László Szekszárdra rendelte, ideiglenes szárnyparancsnoki beosztásba. A zsidók ekkor ott már csillagos házakban voltak összegyűjtve. Néhány nappal később berendelték a pécsi kerületparancsnokságra, és Hajnácskőy utasításba adta, a kerület összes tisztjei előtt, hogy „a zsidókat a csillagos házakból közös gyűjtőhelyre, Pécsre kell szállítani.” A vasúti kocsik igénylését Decleva Dénes és Zsedényi százados végezte.

[85] Schweitzer J. 1994, 146 és MNL BaML, Nb. i. 325/1947. 128

[86] MNL BaML, IV. 427. Szentlőrinci járás főszolgabírójának iratai, 55797/1944. sz. (Főszolgabírói rendelet a zsidók bevásárlásának korlátozásáról) és Pinkas Ha’ Kehilot 1975 – Pécs

[87] Nagy 2001, 175–176

[88] Krassó 2011, 115. és 119–120.

[89] Borbola Jenő Baranya Megyei Bírósági ítéletének indoklása szerint a zsidók élelmezése körül összetűzés volt a rendőrkapitány és Esztergár Lajos polgármester között. Esztergár a siófoki tanácskozáson elhangzottaknak megfelelően (14 napi száraz, nem romlandó élelem vihető) azt szorgalmazta, hogy a gettó lakói minél több élelmet vigyenek magukkal a gyűjtőhelyre, mivel a Lakits-laktanyában a foglyok élelmezése a város feladata volt. Ezzel szemben Borbola azzal érvelt, hogy az élelem alkalmas arra, hogy a zsidók abban elrejtsék ékszereiket, értékeiket, ezért tiltotta bármilyen élelem elvitelét a gettóból. ÁBTL, 33211, A pécsi megyei bíróság ítélete 2–3.

[90] Molnár 2002, 266., valamint a 92. jegyzet

[91] MNL BaML, Nb. i., 325/1947. 66, 69, 74-75, 81, 128. Hajnácskőy László csendőr ezredes népbírósági perében, gyanúsítottkénti kihallgatása során elmondta, hogy tudomása szerint minden gettóban alakult egy-egy három tagú „panaszbizottság” a közigazgatás, a csendőrség és a rendőrség részvételével, amelynek egyik fő feladata volt megakadályozni, hogy „nem szállításra kerülő zsidó is szállíttassék el”. (sic!) Szerinte ez a bizottság Pécsett több mint 60 olyan zsidót emelt ki a gettóból, akik mentesítettek voltak. ÁBTL, V-146147, 1945. november 12-i gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyv, XI.

[92] A gettóban történtekről és a bevagonírozás, az Auschwitzba utazás körülményeiről Garai András Júda számol ba Az ördög vigyorgott a lángokból című visszaemlékezésében. (Jelenkor Kiadó, Pécs, 19951, 20082). A háború előtti pécsi életről és a holokauszt eseményeiről különböző attitűddel, de azonos láttató erővel ír László Károly, Az út Auschwitz felé. Ifjúságom Magyarországon (Panderma, Budapest, 19971 és Mundus Kiadó, Budapest, 20042), és Krassó Sándor Kötéltánc (Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2011) című könyvében.

[93] MNL BaML, Nb. i. 325/1947. 118. Sommer Andorné vallomásában elmondta, hogy a kórházban fekvő zsidók nyilvántartása Némethnél volt, a csendőrök nem tudtak róla – Németh segíthetett volna.

[94] MNL BaML, Pécs pm. 33.838/1944-C-12. A július 8-án iktatott iratra „A zsidók elszállítása következtében irattárba. 1944. július 12.” feljegyzés került.

[95] MNL BaML, Nb. i. 325/1947. 75. Kiss László, keresztény kereskedő, felesége mentesítése érdekében július 3-án a belügyminisztériumba is elment, ahol biztosították arról, hogy a „vegyes házasságban” élők mentességet kaphatnak. Mire visszaért Pécsre, a város zsidó lakóit már útnak indították. Egy vasúti tiszt elárulta, hogy a vonat Adony felé halad, a déli vonalszakasz parancsnokság tudja az útvonalát, Budapesten érdeklődjön. Kiss autóval indult a feleségét is szállító szerelvény után, végigjárva a Budapest–Hatvan–Miskolc útvonalat. Végül az utolsó pillanatban, Kassa előtt, Hidasnémetinél sikerült kimentenie a transzportból feleségét.

[96] A „gettó-könyv” Schweitzer József kifejezése, az eredeti irat nem található meg a Pécsi Zsidó Hitközség irattárában. Egy 1944 áprilisában, dr. Greiner József ügyvédi irodájában keletkezett dokumentum a családok gettóban történő elhelyezését rögzíti: név, utca és házszám, a MÁV-bérház esetében a lépcsőház és a lakás száma feljegyzésével. A névbejegyzéseknél a rokonsági fokok sokszor bizonytalanok, például: „Abonyi Vilmos, neje, Matild” (nem tudjuk a forrásból, hogy Matild Abonyi Vilmos neje vagy harmadik személy-e) vagy „Ádler György, Hermanné, Imréné”. A könyv az előlapján tett bejegyzés szerint 2627 személyt tartalmaz, egy 1987-ben legépelt másolata azonban 2642 személyt sorol fel. PZSH i., külön őrzött dokumentum, ill. 42. d. Magam Schweitzer József hitközségi monográfiájában közölt adatát fogadtam el.

[97] Schweitzer József e szám alapján kalkulál 775 fő munkaszolgálatossal, az 1941-es népszámláláskori létszámból visszaszámolva. Az utóbbi mozzanat miatt a munkaszolgálatosok számát nem vehetjük biztos adatnak. A pécsi hitközség által 1949-ben kiadott Könnyek könyve 3022 pécsi zsidó nevét sorolja fel, akik a munkaszolgálatban és a deportálás következtében pusztultak el. (1944 Pécs, Csordás Gábor szerk., Jelenkor Kiadó, Pécs 2004) Az ún. gettó-könyv és a Könnyek könyve adataiból úgy tűnik, mintegy 300 pécsi zsidó halt meg munkaszolgálatban.

[98] Ferenczy Lászlót Baky László belügyi államtitkár 1944. március 28-án nevezte ki a német biztonsági rendőrség és a magyar csendőrség között zsidóügyekben összekötő tisztnek. Esélyesként a „magyar Eichmann” dicstelen jelzőre meghatározó szerepe volt a vidéki zsidóság deportálásának megszervezésében. Tevékenységét és népbírósági perét Molnár Judit mutatja be: Molnár 2014.

[99] Braham 1997, 720, 728. Ferenczy László jelentéseit teljes terjedelmében közli: karsai l.-molnár 1994, és újabban Molnár 2014.

[100] Uo. 1357–1359 és Vadász 1988. A forrásban megadott 5623 fős létszám nem feltétlenül pontos. A vagonokat felnyitották, a tényleges létszám megállapításához azonban le kellett volna szállítani az embereket. Ez szinte bizonyosan nem történt meg. Vrancsik István feltehetően a hivatalos, a vonatokra krétával felírt adatokat jegyezte fel, amelyek alapja az áprilisi összeírások Ferenczy jelentésében is szereplő összesítése (5963 fő) lehetett.

[101] Dunántúl, 1944. július 6. 5. A Hírek rovatban a következő szomorú írás olvasható, „Eltűnt egy pécsi utcanév” címmel: Három évtizeden át, amelyre a pécsiek egyáltalán nem voltak büszkék, hirdette a régi, liberális világ ízlését a Jánosi Engel Adolf utca, a zsinagóga mögött, amelyben egyetlen ház sem állt. Engel Adolf a régi világ ismert zsidója volt. A gettó megszűnt, ezeket az utcanév táblákat csendben leszedték. „Bizonyára senkinek sem fog hiányozni.” Az említett utcát ma Goldmark Károly utcának nevezik.

[102] Dunántúl, 1944. július 12. 3

[103] KarsaiMolnár 2004, 749.

[104] MNL BaML, Nb. i., 325/1947. 75. és MNL OL Mft. I sor. 68. d. Baranya vármegye alispánjának iratai, 15.500/alisp. 1944

[105] MNL BaML, Pécs pm. 51.075/1944-F-Vegyes, és MNL OL Mft. I sor., 108. d. Pécs pm. 41.830/1944-D-12

[106] MNL BaML, Pécs pm. Kki., 39.480/1944-D-12., 40.682/1944-D-12., 41.900/1944-D-12., 43.993/1-1944.D és Nb. i. 325/1947. 135.

[107] Dunántúl, 1944. július 30. 3. Ugyanebben a számban olvasható hír, hogy „Esztergár Lajos polgármester továbbra is tanácsadója az Országos Szociális Felügyelőségnek”. Jaross Andor levélben kérte fel erre a polgármestert, megemlítve, hogy Esztergár ezután is „ott lesz az élvonalban mindenütt, ahol az ország életét szociális tartalommal kell kitölteni”. „Szociális tartalmon” a zsidók kifosztását kell értenünk, így értette Jaross és Esztergár is. A felügyelőség tanácsadója maradt Fischer Béla nyugalmazott baranyai alispán is.

[108] MNL BaML, Pécs pm. 48.148/1944-E-5. Csánky bensőséges hangon érdeklődött Esztergártól Török lemondásának körülményeiről, a következőkkel zárva levelét: „Én is húzom az igát éppen úgy, mint Te. Mint Sorstárs és Barát köszöntlek és ölellek – Dénes.”

[109] MNL BaML, Nb. i., 325/1947. 66, 82.

[110] Nikolits Mihály 1938-tól volt Pécs város-, 1943-tól emellett Baranya vármegye főispánja. A Sztójay-kormány megalakulását követően, 1944. március 23-án beadta lemondását, felmentése azonban nem történt meg. Június 7-én a belügyminiszter felszólítása ellenére megtagadta a dél-dunántúli deportálást előkészítő értekezlet összehívását Pécsre, másnap ismét lemondott. Most sem mentették fel, az értekezletet június 22-én Siófokon megtartották; Nikolits nem ment el. Június 21-én, majd július 31-én ismételten kérte levélben a belügyminisztertől felmentését, eredménytelenül. Nincs arra adat, hogy Jaross Andor miért nem fogadta el Nikolits Mihály lemondását, és miért nem érte semmiféle retorzió a főispánt annak ellenére, hogy határozottan elutasította a hivatalos kormányzati politikát. Molnár 2012, 470-471.

[111] A megyei közigazgatás irányítója, a törvényhatóság első tisztviselője 1938 márciusától 1945 májusáig vitéz dr. Horvát István alispán volt. Horvát a nyilas hatalomátvételig nem nyújtotta be lemondását, aktívan együttműködött a kormányzat bűnös politikájának végrehajtásában. (Lásd 24. jegyzet!) Vörös 2007, 155.

[112] ÁBTL, V-146147 Hajnácskőy László gyanúsított 1946. január 22-i kihallgatási jegyzőkönyve, 5. A letartóztatottakat internálásuk előtt a csendőrlaktanyában tartották fogva, rendőrök őrizték őket. November végén a nagykanizsai táborparancsnok, Pécs elfoglalásának hírére, elengedte a foglyokat. Nikolits, Horvát és Esztergár december elején jelentkezett Pécsett a szovjet városparancsnoknál, majd ideiglenesen visszakerültek tisztségükbe. MNL BaML, Nb. i. 131/1945. (Nikolits Mihály népbírósági pere) 18. Az Ivándy Péterre vonatkozó információ Nagy Imre Gábor levéltáros (MNL BaML) közlése.

[113] MNL BaML, Nb. i. 325/1947. 18-20, 61, 67.

[114] MNL BaML, Pécs pm. Kki. (Zsidó ügyek), Jegyzőkönyv

[115] MNL BaML, Nb. i. 325/1947. 82-83.

[116] ÁBTL, V-80/570, Náray Jenő tanúvallomása

[117] MNL BaML, Pécs pm. 23.416/1944-B-60. A Tanács megalakulásáról szóló hivatali határozat így szól: „Benkő Imre pécsi lakos bejelentette, hogy a Pécsi Zsidók Tanácsa megalakult, egyenlőre [sic!] a következő tagokkal: Benkő Imre, Diamant Gyula, Fried László, dr. Kovács Pál, Polgár László, Stark László és dr. Tamás György. Bejelentette egyúttal azt is, hogy a Tanács hivatalos helyisége Pécs, Fürdő utca 1. szám alatt van. A Pécsi Zsidók Tanácsának megalakulását tudomásul veszem azzal, hogy a Tanács a szükséghez képest kiegészítheti magát. Közlöm a megalakult Tanáccsal, hogy a zsidó vonatkozású ügyekben a Tanács útján, mint a pécsi zsidók hivatalos szerve útján fogok intézkedni. Pécs, 1944. évi december hó 5. dr. Vörös s.k. h. polgármester”. A május elején megalakult Zsidó Tanács – amelyet szintén Vörös jegyzett be a polgármesteri hivatalban – tagjai közül itt már csak Diamant Gyula és dr. Tamás György nevével találkozhatunk.

[118] Schweitzer J. 1994, 148.

[119] PZSH i. 42. d. 1944/szám nélkül

[120] Ries és mtsai 1946, 12–13.; A Kormánybiztosság felállítását márciusban rendelték el, de tényleges működését csak ősszel kezdte meg.

[121] Az Elhagyott Javak Kormánybiztossága az elhurcolt zsidók és az előző rendszer elmenekült képviselőinek javait együtt kezelte (ez nem mindig bizonyult „szerencsésnek”), hatáskörét egyre inkább kiterjesztette az árvaszékek által kirendelt gondnokok fölé. Az 1946:XXV. tc. 2. §-a nyomán 1947 áprilisában – csaknem fél év késlekedéssel – a 3200/1947. M.E. rendelettel a kormány felállította a törvényben előírt Országos Zsidó Helyreállítási Alapot. Egy évvel később az Alaphoz csatolták az Elhagyott Javak Kormánybiztosságát (1800/1948. sz. ill. 5620/1948. sz. Kormányrendeletek). Az Alapot 1951-ben a pénzügyminisztérium állami tulajdonba vette. Komoróczy 2012, II. 900–902.

[122] Esztergár Ocskáry ezredeshez, a szövetséges hatalmak ellenőrző bizottságának helybeli megbízottjához fordult közbenjárásért. Pécsett megkezdődött a helyreállítás, újjáépítés – írta –, és sokan hiányoznak, akik munkájára, szakismeretére, szellemi közreműködésére szükség volna. „Ezek azok a férfiak, a mi polgártársaink, akiket a német zsarnoki önkény részben demokratikus politikai felfogásuk miatt, részben – a magyar nemzettől teljesen idegen elméletek alapján felállított – faji okokból elhurcoltak, s akik most börtönökben, internáló- és munkatáborokban senyvednek és sínylődnek.” Esztergár tovább is ment, segélyakciót szervezett, frissen feltámadt lelkiismeretéből fakadó tenni akarással. „Tegyük félre a közönyt, ne sajnálkozzunk, hanem igaz magyar segíteni akarással, áldozatvállalással mutassuk meg, hogy a bajbajutottakon segíteni akarunk.” – hangzott a felhívás. MNL BaML, Pécs pm. Kki. 39.335/1945-D-12 és 39.714/1945-D-12

[123] A Pécsi Zsidók Tanácsa 1945 májusától Pécsi Zsidók Közössége néven folytatta munkáját, névhasználatában is elhatárolódva ezzel a rosszemlékű Zsidó Tanácstól.

[124] PZSH i. 45. d. 1966/1945. K/B sz. Az egyesület talált kapcsolatokat dunántúli és alföldi zsidó közösségekkel, de a távlati célt nem sikerült elérni, és az a pécsi törekvés is kudarcba fulladt, hogy a márciusban megalakult Magyarországi Zsidó Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság keretein belül önálló pécsi irodát tartsanak fenn Budapesten. Utóbb, vélhetően a realitásokat belátva Deportáltakat Hazasegítő Szövetség, majd a Pécsi Zsidó Közösség Deportáltakat Hazasegítő Osztálya néven működött.

[125] Az expedíciók jegyzőkönyvei és a Szövetség levelezése részben megtalálhatók a PZSH irattárában, a 45. doboz iratai között, szám nélkül.

[126] Schweitzer J. 1994 148–150. Schweitzer József végleges megválasztására 1948 márciusában került sor.

[127] PZSH i. 47. d. 699 D/1947. sz.

[128] Schweitzer J. 1994, 150.; Krassó Sándor 228 fős adatot (186 férfi és 42 nő) ad meg az 1945. áprilisi létszámként, sajnos jelzi, milyen forrás alapján. Krassó 2011, 136–137.

[129] Magyar Zsidó Levéltár XXXIII-3. A Zsidó Világkongresszus Magyarországi Képviselete Statisztikai Osztályának Közleményei, 1947–1949

[130] Pécshez tartozott fiók-hitközségként Mohács (90 fő) és Szekszárd (80 fő), illetve szórványként további 28 település. PZSH i. 50. d., szám nélkül, és Magyarországi zsidó hitközségek 1994, B 881.