Cikkek

GOLOB GEORGINA: A PÉCSI PÁLOS RENDHÁZ ÉS TEMPLOM

GOLOB GEORGINA

A PÉCSI PÁLOS RENDHÁZ ÉS TEMPLOM

A középkorból eredeztethető pálos rend a katolikus egyházban ma is jelentős szerepet tölt be. Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend 1225-ös megalakulása óta számos megpróbáltatáson ment keresztül, mégis, magyarságtudatát mindvégig megőrizve igyekezett betölteni a Regulában lefektetett feladatait.

A mai Magyarország területén már csak négy pálos kolostor maradt, míg a középkorban számuk igen jelentős volt. A török hódoltság és a reformáció szinte végleg felmorzsolta a rendet. Újbóli felvirágzását a barokk ideje alatt élte meg, amelynek aztán II. József egyházpolitikája vetett véget. Többévi sikertelen próbálkozás után végül 1934-ben nyitotta meg kapuit az első monostor a Gellért-hegyen és Pécsett, 1940-ben Pálosszentkúton, végül Soltvadkerten és a mecseki Szent Jakab-hegyen kezdtek új kolostor építésébe. Az 1945-ös hatalomés rendszerváltást követően a kommunista diktatúra 1950-ben egy tollvonással megszüntette a rend hazai szervezetét. Következett az internálás, a letartóztatás és a börtön. Az újrakezdés már a kommunista-szocialista hatalom bukásához köthető: 1989 őszén ismét megindulhatott a novíciusképzés Pécsett. Ezt követte a Gellért-hegyi Sziklatemplom és kolostor pálosok általi visszavétele, majd a pálosszentkúti kegyhely, és a márianosztrai plébánia került ismét a rendhez.

Bár történetükről számos összefoglaló született, én mégis azt gondolom, hogy talán nem érdektelen e szerteágazó, számos országban tevékenykedő és közel 800 éves történelemmel bíró, egyetlen magyar alapítású rend történetével foglalkozni. A következőkben, annak is egy kiemelt szeletét, a pécsi pálosok százéves történetét mutatnám be.

A rend eredete ahhoz a remetemozgalomhoz köthető, mely Magyarországon a 11. század folyamán működött: a Pilis, a Bakony és a Mecsek hegyláncai adtak otthont azoknak a remetéknek, akik távol a településektől, magányosan, a természetben élve, imádkozva érezhették közelebb magukat a Teremtőhöz.

1225 körül a Mecsek hegyei közt élő remetéket Bertalan pécsi püspök egy csoportba fogta össze, és őket a patacsi hegyen épült kolostorba telepítette le. A templom, melynek Szent Jakab lett a patrónusa, csak később készült el. A püspök rövid szabályzatot írt elő számukra, s mint a kolostor voltaképpeni feje, irányította a remete közösség életét.

Egy negyed századdal később, 1250 körül hasonló változás vette kezdetét a Pilis hegységben tevékenykedő remeték életében is. Özséb esztergomi kanonok, ki lemondva rangjáról maga is remetének állt, közösségbe gyűjtötte a Pilisben szétszórtan élő remetéket. Majd 1250-ben vagyonából a Szent Kereszt tiszteletére a mai Pilisszentkereszten kolostort építtetett. Az így kialakult közösség kapcsolatba lépett a Szent Jakab-hegyi kolostorral, és átvette a Bertalan püspök által készített Regulát is. A két közösség Özsébet választotta meg elöljárójának, így tehát egyesült a két kolostor. Ez volt a pálos rend bölcsője. Mivel a remeték elsődlegesen a thébai Remete Szent Pált tartották példaképüknek, ő lett az új közösség védőszentje, majd névadója.

A közösség rendként való elismerésére 1308-ban került sor, amikor is a Budára érkező pápai legátus, Gentilis bíboros pápai megbízás alapján ünnepélyesen átadta az engedélyt, amelyben a szent ágostoni Regula követése és a remeték közösségének rendként való elismerése szerepelt. Az ezt követő két évszázad alatt fejlődésük előremozdításában az egyházi főméltóságok mellett királyaink is jeleskedtek kolostoralapításokkal, kiváltságok adományozásával. A rend felvirágzása már a 13. század végén, a 14. század elején megindult. A szerzetesek a középkori Magyarország területén kívül a szomszédos országokban is megtelepedtek. Ennek a gyors és egyenes vonalú fejlődésnek a török hódítás vetett véget. A 17. században aztán újból megindul a belső újjáépülés, amely a barokk ideje alatt teljesedik ki.

A török hódoltság után a pálosok pécsi megjelenésében nagy szerepe volt Radonay Mátyás püspöknek és Somogyi Zsigmondnak, aki a püspök mellett teljesített feladatokat. Somogyi Zsigmond páter, aki pálos szerzetes volt, 1694-ben jelent meg Pécsett, és vette kezébe helyi megtelepedésük ügyét. A rend számára 120 Ft-ért megvásárolt az akkori Siklósi utcában egy sarokházat, a mai irgalmas rendház területén, amely egy kút és egy vörös kereszt közelében volt. Ezt a házat azonban Visa János kanonok, a püspök helynöke, a kapucinusoknak adta tovább, és még a vételárat sem térítette meg. Ennek oka az volt, hogy Radonay püspök a budai kapu közelében lévő ingatlant jelölte ki a pálosok számára, amely Mitrovczanin György birtokában volt, a házhelyhez tartozó egyéb telkekkel, szántóföldekkel és szőlőkkel együtt.

A török kiűzése után a birtokviszonyok rendezését az Osztrák Udvari Kamarán belül felállított Neoacqustica Comissio intézte. Ide nyújtották be egyes személyek és testületek birtokigényeiket a bizonyító okmányokkal és tanúvallomásokkal együtt. Amennyiben írásban igazolni tudták jogukat az elvett, elvesztett birtokra, illetve lefizették a ius armorumot, a birtok értékének 10%-át, visszakapták azt. Az egyháziak fel voltak mentve a ius armorum fizetése alól. A pálos rendi Karlóczi Lajos, aki egyben a Comissio káplánja volt, a rend nevében adta be a kérelmet a Caraffa elnöklete alatt álló bizottsághoz. E szerint a pálosoknak a török hódoltság alatt is öt háza volt Pécsett, ezek ellenében kérelmeztek a bizottságtól telket. A belvárosban való letelepedéshez azonban történelmi jogosultsággal nem rendelkeztek, így a bizottsághoz szerénynek mondható telekigénylést nyújtott be a káplán. A pálosok a többi szerzetesrendhez képest jóval nagyobb anyagi áldozatra is hajlandók voltak a városfalon belüli házhely megszerzéséhez. Az igényelt telekre vonatkozó leírást báró Kurcz Ferenc budai kamarai adminisztrátor 1698. október 12-én

Pécsről küldött jelentéséből ismerjük.1

A Comissio elismerte a rend jogos igényét, de először a püspök által kijelölt 46 öl hosszú és 43 öl széles telket, amelyen öt ház állott, adta 1698-ban birtokukba.2 Így tehát a budai kapu melletti telket a pálosok szabályszerűen megvásárolták a Kamarai Bizottságtól. A telek átadásáról szóló konkrét szerződés sajnos nem lelhető fel. Az új pálos rendház helyének körülírását azonban az előbb említett levélhez csatolt mellékletből tudhatjuk meg. Ebben pontos leírást találhatunk a területre vonatkozóan, melynek alapján készítette el Madas József a telek akkori helyszínrajzát, és annak a szomszédos telkek megvásárlásával kapcsolatos bővítését is regisztrálta.

De hogy miért e területre esett a püspök, illetve a rend választása? Ennek okát abban kell keresni, hogy ebben az időben már a pálosok tulajdona volt a budai kapu szomszédságában álló, volt török dzsámi, El Hadzsi Huszein mecsetje, ami a hódoltság előtt, a 14-15. században „irgalomház” volt, és a törökök alakították át minaretté. Ezt az épületet a török után, 1686-tól 1693-ig a görögkeleti rácok templomként használták. Ezután a helyi egyházi és városi hatóságok pert indítottak a templom elvétele, az ortodox szerbek onnani kiűzése érdekében. Az ügyet 1693ban tárgyalták, a döntés értelmében a rácoknak el kellett hagyniuk a mecsetet. Az alkalmat kihasználták a pálosok, és közvetlenül a Siklósi utcai sikertelen próbálkozás után már őket találjuk a kiürült, funkciót vesztett épületben, amely az 1695-ös házösszeírás szerint egy török mosea toronnyal, cseréppel födve. A lajstrom emellett egy kis házról is tudósít, amelyet szintén a pálosok igyekeztek elfoglalni. Ezzel vette kezdetét a pálosok pécsi letelepülése, és a „honfoglalással” kezdődött helyi virágzásuk. A későbbiekben a környező telkek megvásárlásával folyamatosan növelték tulajdonukat. A volt rác templom minaretjét alacsonyabbra építették, a mellette fekvő lakóházat pedig emelet ráépítésével rendházzá alakították át. A templom török jellegét is megszüntetve alakították ki saját templomukat és rendházukat. Ekkor még csak négy pálos atya költözött be az épületbe: a házfőnök, két hitszónok és egy gyóntató páter a horvát és szerb nyelvű hívek számára.

Ekkorra tehát már a pálosoké volt a dzsámi és előtere, a tőle délre fekvő lakóház telke, illetve az attól második Scaskyés Farcas-féle telek. Madas számítása szerint ez az igényelt területeknek a 35%-át tette ki. Majd a kettő közti telek megvásárlásával ez az arány 40%-ra emelkedett. (Ezt is az említett 1734-es provinciális iratokból tudhatjuk.) Karlóczi Lajos kérelme a Caraffa Bizottsághoz azon alapult, hogy a már a rend birtokában lévő öt ház ellenében jelöljék ki számukra a kért nagyobb területet. Az öt telek közül az egyiket Dernay Tamástól vették meg 55 rajnai forintért, 1696 szeptemberében. Ezt a telket aztán három részre osztották, az egyik részt egy bizonyos Locatgardo nevű polgárnak adták át, a másikat Szabó Jakabnak, a budai kapuhoz közel (e két telek közvetlenül a pálosoké mellett feküdt), a harmadik részt a pálosok megtarthatták maguknak. Pontosan nem lehet tudni, mi kor történt mindez, de valószínűsíthető, hogy 1700 körül. Ekkorra tehát az igényelt területek 50%-a a tulajdonukban volt. A telek nyugati oldalán már ekkor elérték a későbbiekben épített rendház nyugati végének vonalát, és övék lett az egykori Lyceum utcai front is. A telek déli oldalán lévő két kisebb területet is ez idő tájban szerezhették meg, de nem tudjuk pontosan, hogy mikor. Az 1722-ben készített telekkönyv szerint ez a terület ekkor már a birtokukban volt, a Dernay-féle telekrész azonban már nem. Lehetséges, hogy ez utóbbit cseretelekként használták fel.

A pálos-telek változása 1698-tól végleges kialakulásáig (Madas József után)

Még egy területszerzésről van tudomásunk,

1702-ből. Ezt a tőlük délre fekvő elhagyott telket a pálosok kert céljaira vették birtokukba, derül ki Brüsztle közléséből.

Amit még fontos megjegyezni ezekből az időkből, az az 1704-es pécsi rácdúlás. A szerb szabadcsapatok elfoglalták és megsarcolták a várost. A fosztogatásnak, gyilkolásnak a pálos templom és a rendház szerencsére nem esett áldozatul, sőt szinte sértetlenül vészelte át e nehéz időket. Ezekkel a területszerzésekkel tehát ténylegesen megtelepedtek a pálosok Pécsett. Ezután következett a templom és a rendház felépítése, bővítése, mely csaknem eltartott a rend feloszlatásáig.

Pécsi megtelepedésük után már csak a korábban elvesztett birtokok visszaszerzése maradt hátra. Meg kell jegyeznünk, hogy a magyar rendtartomány a török idők előtt tekintélyes uradalmakkal rendelkezett, főként a Dunántúlon. A török kiűzése után ezekre nyújtották be jogigényüket a Comissióhoz, aminek következtében a pécsiek 1719-ben királyi dekrétumban rögzítetten kapták vissza a Baranya vármegyében lévő mágocsi, jenői és nagyhajmási uradalmakat, illetve a hozzá tartozó Györgyént, Hosziszót, valamint a Tolna megyében lévő Harc község melletti pusztákat. Egy jóval korábbi, 1696-ból származó összeírás Mágocs, Hosziszó és Györgyén birtokok (ahol csak rácok laktak) urának a pálosokat jelölte meg.3 A rácdúlást megelőző időben Györgyén és Hosziszó még kicsi, de virágzó települések voltak. Egy 1719-es bejegyzés már kincstári birtoknak nevezi Hosziszót. A területen nincs rét, legelő, szőlő vagy malom, mágocsi lakosok járnak át a kb. 15 hold területű szántót megművelni.4 Ugyanez történt a györgyéni pusztával is: kincstári birtok lett, és földjeit szintén a mágocsiak művelték.5 Valószínűleg ez idő tájt kaphatta vissza a rend a két pusztát, amelyeket azonban jövedelem szempontjából hasznosítani már nem tudtak.

A sikeres birtokszerzés jórészt Gerdenics József superior (házfőnök) utánajárásának volt köszönhető. A 17. század folyamán ezek a területek többször cseréltek gazdát, míg végül a rendhez kerültek. A teljes visszaszerzésük ügyében folytatott kérvényezések, tárgyalások, egyeztetések azonban elég hosszú ideig elhúzódtak. A pálosok tulajdonviszonyai teljes egészében 1740-re rendeződtek: övék lett a mágocsi, a jenői, a nagyhajmási és a harci uradalom. Ugyanakkor a györgyéni és hosziszói területeket már nem birtokolták, ezek a néhány lakossal rendelkező puszták ekkorra valószínűleg elnéptelenedtek.

A királyi Comissiótól visszaigényelt területek mellett azonban meg kell említeni azokat a kisebb adományokat is, amelyeket magánszemélyek, városi előkelőségek hagytak a rendre végrendelet útján, vagy még életükben. A város ezeket a területeket mentesítette a közterhektől. 1706-ban Krener Frigyes postafőnök a mai Postavölgyben egy rétet, 1718-ban Kazó István nagyprépost a budai kapu előtt kb. 70 hold területnyi szántóföldet adományozott a rendnek. Ezt megelőzően Keszü mellett egy kaszálót adott nekik, amelyet korábban a kamarától pénzzel váltott meg számukra.6 A későbbiek folyamán még egy szőlő kerül a pálosok birtokába a keszüi rét közelében, amelyet özv. Budimila Jánosné végrendeletileg hagyott rájuk. A különféle adományozások, amelyek nemcsak a birtokokra, hanem a későbbiekben ismertetett templom és ház megépítésére is vonatkoztak, azt mutatják, hogy a városi lakosság befogadta, sőt nagymértékben támogatta a szerzetesrendet.

A birtokgyarapodások, illetve a pécsi pálos gazdaságok kialakulása, jövedelmei tették lehetővé a templom és a rendház felújítását. A kertet bekerítették, majd 1727-ben új kutat ástak. Két évvel később, 1729-ben a templomot és a házat is renoválták: új szószéket készítettek, a háztetőre egy fémből készült keresztet állítottak, hogy azt meg lehessen különböztetni a világi épületektől. Ezt követően 1731-ben felépítették az istállót és a kocsiszínt, a majorságot pedig fallal vették körül. A pécsi rendház a birtokszerzésekkel és különböző adományok segítségével olyannyira megerősödött, hogy Fejér Pál pálos provinciális azt Conventus minorrangra emelte, és ezzel a ház fejét a „prior” cím használatára jogosította. A pécsi rend tagjainak száma tovább gyarapodott, így tervbe vették a korábbinál nagyobb templom és rendház építését is. Az eddig elvégzett kisebb átalakítások után szükségessé vált egy radikálisabb megoldás, hogy az épületeket most már a saját igé nyeiknek megfelelően alakítsák ki. Ehhez a szükséges anyagi fedezet is a rendelkezésükre állt.

Az építkezések megkezdéséhez azonban nagyobb telekre volt szükség.

1740-ben Fejér Pál provinciális, Canonica Visitatiot tartott Pécsett. Látva a helyzetet, Berényi Zsigmond püspökhöz intézett levelében kérte a még korábban a Caraffa Comissio által pálosoknak rendelt, de oda nem adott telkek kiadatását. A püspök az ügy elbírálására négytagú bizottságot nevezett ki, amely szemlét tartott, megvizsgálva az ingatlanokkal kapcsolatos kérdéseket. A szemle során megtekintették az igényelt telkeket is. Ezek a következők voltak: a vízlefolyó csatornánál Griensteidl Ferenc gyertyaöntő háza, az ezzel szomszédos Sigl József kereskedő háza, Topics Pál cipész mellette fekvő háza, az ennek déli oldalánál fekvő Mitrovics-féle telek, végül Hebenstreit Pál kovács kertje. A vizsgálaton a kiküldötteken kívül a városbíró és a szenátus is megjelent, akik azonban, a házak tulajdonosaival együtt, ellenezték a telkek átadását. Mindez arra késztette a püspököt, hogy szakértőkkel becsültesse fel az ingatlanok területét, eloszlását, és vegye figyelembe a tulajdonosok és a városvezetés elképzeléseit is. Több egyeztetés után alakították ki a megvásárolható telkeket és állapították meg azok értékét, amely összesen 1387 forintot tett ki. A pálosok végül megvehették a fenti ingatlanokat az új templom és ház építésére. A megállapodást Berényi Zsigmond püspök 1740. december 8-án írásban rögzítette. A felsorolt telkek nem mindegyike került tulajdonukba. Így Griensteindl Ferenc megtarthatta házát, mivel már régóta, több mint 20 éve abban lakott (az 1722-es telekösszeírás már említette). Mitrovics Györgynek felajánlotta a püspök, hogy a létesítendő pálos telken kívül eső Hebenstreitféle telekrészen építhet új házat, és a kertet is megkapja. A házépítésére 36 Ft 25 krajcárt kapott.

A hosszú, negyvenkét éven át tartó törekvés után tehát végre megindulhatott a konvent új kolostorának és templomának építése.

A munkálatok 1741-ben kezdődtek meg. Az építkezés négy fázisban zajlott: először elkészült a templom, de tornyok nélkül. Ezt követte a rendház északi, Király utca felőli főhomlokzata, majd a keleti szárny, mely a Lyceum utcára nézett, és végül megépültek a tornyok. A templom 1741-től 1756-ig épült. Bogovics Gellért prior 1741. július 17-én kezdte kiásatni a szentély alapjait, majd november 26-án Berényi Zsigmond püspök ünnepélyes keretek között letette a templom alapkövét.

1754-re már készen állt a templom boltozata, a tornyok alapozása és a kórus. A munkálatokat meggyorsította az is, hogy ez évben rendkívül jó volt a szőlőtermés, így az eladott bor árából befolyó összeget az építkezésre tudták fordítani. A korai hideg miatt azonban októberben félbe kellett hagyniuk a munkát. A következő évben folytatódott az építkezés, így 1756-ra már elkészült a gerendázat és a cseréptetőzet. Ekkor kezdték építeni a szentély alatti kriptát is, amely még ma is áll, és ismét temetkeznek benne. Az első temetkezés itt 1761 márciusában történt, Páter Mechtler László német hitszónok szerzetes holttestét helyezték ide. A kriptát a későbbiekben (1768. november 8-án) egy márványból készült lappal zárták le, melyet a prior készíttetett 60 forintért egy pécsváradi kőfaragóval. Felirata: „Expecto, donec veniat alteratio mea.”7

A szentély alatti kripta márvány záróköve

Ez a márványkő most a Széchenyi István Gimnáziumban van kiállítva. A templom felszentelésére 1756. június 12-én, Szentháromság vasárnapjának vigíliáján került sor, Christovich Imre lector-kanonok által, ünnepélyes szentmise keretében (a templomot a Szentháromság tiszteletére szentelték, június 13-a a búcsúnapja). Ezen az első istentiszteleten megjelentek a város előkelőségei, hatóságai és a hívők sokasága. Miután az új templom a felszenteléssel alkalmassá vált a nyilvános szentmisék tartására, a pálosok hozzáláttak az új kolostor építéséhez. 1757-ben kezdték el az északi szárny, a mai Király utca felőli rész kivitelezését. A régi házat 1766-ra sikerült teljesen lebontani. (Azt azonban nem lehet tudni, hogy mikor történt a dzsámi, illetve a régi templom lebontása, melynek kőanyagát bizonyosan felhasználták az új rendház építéséhez.) Mentler Zsigmond prior a városi tanácstól kieszközölte, hogy újabb kőbányát nyissanak számukra, amely a Mecsekszabolcs felé vezető út mellett helyezkedett el. A prior egyébként az építkezés végéig személyesen vezette a munkálatokat, sőt ő maga tervezte az épület északi szárnya három ablakának barokk oromdíszét. Az épület gerendázatának faanyagát a mágocsi, nagyhajmási, baranyajenői erdőkből nyerték. Az építkezés azonban az alapok készítésekor nem várt nehézségekbe ütközött, mivel a talaj túlságosan üreges, homokos volt. Ezért téglából és kőből nagy mennyiségű feltöltést készítettek. A megfelelő megerősítés lehetővé tette, hogy a rendháznak magas boltíves, hatalmas folyosókból álló pincéje készüljön.

1760-ban már elkészült két emelet, és a ház lakhatóvá vált. A pálos atyák hamar be is költöztek új celláikba. Az épület a város lakói mellett a provinciális tetszését is elnyerte, aki, látva a rend házának gyors fejlődését, 200 forintot adományozott a templom orgonájára. Az orgona Szent Márton napjára készült el. Ekkor kezdtek hozzá a templom északi homlokzati kőkapujának építéséhez a prior elképzelése szerint. Ehhez a kőanyagot Pécsváradon fejtették ki. Ugyanekkor a majorságban újabb istállót építettek, amely 18 ló befogadására vált alkalmassá.

1761-ben Esterházy Pált választották pálos provinciálissá. Ő, látva Mentler prior buzgóságát és fáradozását, amivel már több éve irányította a templom és a kolostor építését, még ezen évben megerősítette priori méltóságában, és a további fejlesztésekre 14 000 forintot adományozott. Az épületben ekkor már 15 szerzetes lakott. A félig kész rendház 1766-ban teológiai főiskolával egészült ki.

1768-ban fejeződött be a sekrestye építése, a hozzátartozó folyosóval együtt. Még ugyanezen évben kezdtek hozzá a kolostor keleti szárnyának megépítéséhez, amely 1776-ig tartott. Ehhez 1774-ben 4200 db különböző nagyságú követ hozattak a Felvidékről.8 Ez is azt mutatja, hogy ekkoriban a rend anyagi viszonyai megfelelőek voltak, virágzó gazdaságuk jól jövedelmezett. 1776-ra a keleti épületszárny két emelete is elkészült. Volt benne konyha, ebédlő, könyvtár, és más egyéb helyiségek: tantermek, cellák, gyűlésterem. Közben a templom berendezését is gyarapították: aranyoztatták az oltárokat, szobrokat állítottak, a templom, a sekrestye és a kolostor padlózatát kantavári kővel burkolták. A rendház északi szárnyának díszes vaskapuja is elkészült, rajta pálos attribútumokkal. Ez az egyetlen épületrész – a kiállított sírkövön kívül –, amely a pálos rendház emlékét őrzi a helyén létesült mai Széchenyi István Gimnázium épületében. A templom és a rendház elkészülte után a pálosok végre hozzá kezdhettek a tornyok megépítéséhez, az építkezés befejező szakaszához. 1778. április 2-án tette le a nyugati torony alapkövét Székel Leopold prior. A tornyok barokk hagyma alakú sisakjához a szükséges rezet Ausztriából hozatták.

1779. júniusában a nyugati, augusztusban pedig a keleti toronyra tűzték fel a keresztet. Az előbbi keresztjének gombjába Isten Bárányának viasz szobrocskája és egy 50 distichonból álló latin nyelvű felirat került, melyben a Szent Keresztfához szóló verses könyörgés mellett a rendház néhány szerzetesének neve volt feljegyezve: Székel Leopold prior, Egyed Joachim, Támz Menyhért, Szalay Özséb, Kollmann Gáspár, Rüslig János.9 A keleti torony gombjába pedig Virág Benedek pálos költő verse került. Ez az óda mára már elveszett.

1780. decemberére készült el a templom homlokzatának angyalszobros kőkapuja, copf stílusban. Mindkét épület eredeti kapuzatát 1923-ban, még a teljes felújítás előtt, azok műkő másolatára cserélték ki, mely mai is díszíti a templomot. A rendház és a templom terveit, a copf templomkapu kivételével, a nagyszombati származású Vépi Máté pálos atya készítette. Ugyanekkor kezdték el építeni a Szent Anna-oltárt is, amely a Pretskai család 122 forintos adományából készült.

Az 1780-as évek eleje a pálosok pécsi ága kiteljesedésének, felvirágzásának csúcsa, egészen 1786. február 7-ig tartott. Ekkor ugyanis velük is megtörténik az, ami a többi, a birodalomban működő szerzetesrendet is radikálisan érintette: II. József 1781. március 24-én kelt rendeletével a szerzetesrendeket kivonta római központjuk fennhatósága alól, és a területileg illetékes megyéspüspök vezetése alá helyezte. Ezt követően aztán hét éven át, minden évben eltörölt egy-egy kontemplatív életmódot folytató szerzetesi közösséget. 1782-ben feloszlatta az összes úgynevezett elmélkedő szerzetesrendet, majd 1783-ban a trinitáriusokat, 1784ben a karmelitákat, 1785-ben az Ágoston rendieket, majd 1786-ban megszüntette a pálos rendet is. Ezzel vetett véget annak a fejlődésnek, amely a rend pécsi ágában még csak ekkor kezdett igazán kibontakozni.

A császári-királyi rendelet kihirdetése napján, 1786. március 20-án a birodalom összes pálos kolostorában, így Pécsett is megjelentek a királyi biztosok. Ez a kerület gróf Széchényi Ferenc vezetése alatt állt, ő volt megbízva a megszüntetés foganatosításával. Ennek során megbízta Wagner Antal és Kovacsics Ferenc biztosokat, hogy vegyék számba a kolostorokat. Ezután megtörtént a rendtagok összeírása is. A listán 17 szerzetes pap és két laikus neve mellett nemzetiségük és koruk is fel van tüntetve.10 Ebben a tekintetben forrásként szolgálhat még Császár Elemér által közölt táblázatos összeírás is, amelyben a tagok névsora mellett azok rendben betöltött feladatát is feltünteti.11 Innen tudhatjuk meg, hogy az eltörléskor a pécsiek subpriorja Billisics Alajos volt. Ő szolgáltatta ki a két biztosnak a pénztárban lévő készpénzt. A listán találhatunk magyar és német hitszónokot, káplánt, orgonistát. A házfőnök ekkor Nyitray Sámuel volt. A szerzetesek közül többen doktorai voltak egyes tudományoknak, és tanítóként is működtek. Maga a prior például egyházjogot és teológiát tanított a szemináriumban.

A rendtagok összeírása után következett összes vagyonuk felmérése, birtokaik számbavétele. Mindezek értéke összesen 299 547 forintot és 27 krajcárt tett ki.12 Minden ingatlanuk, a három baranyai és a harci birtok a vallásalap tulajdonába került. A kolostor berendezését elárverezték, könyvtárának egy része a papnevelő intézethez került. A templomot kiürítették, berendezését az újonnan kialakított vallásalapi plébániatemplomok között osztották szét. Az eredeti berendezésből mára már valószínűleg csak két oltárkép maradt meg, Fekeden és Geresdlakon. A pécsi házat 1786. augusztus 20-ával hagyták el a pálos szerzetesek, szinte mindegyikük az egyházmegye szolgálatába lépett. Az akkori rendtagok közül kiemelkedik a korábban Szentkútra kirendelt Simon Máté egyházi író, aki ezután kárászi plébános lett, illetve a már említett Billisics Alajos, aki kocsolai plébánosként szolgált tovább.

A konventet feloszlató császári-királyi rendelet véget vetett a rendben éppen csak kibontakozó fejlődésnek. Ezután hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a pálosok ismét megtelepedhessenek Pécsett. Az 1782-re teljesen felépített ház és templom a kincstár tulajdonába került, így a több évtizeden át tartó építkezés eredményét a szerzetesek már nem élvezhették. Az üres épületek éveken keresztül gazdátlanul, az enyészetnek kitéve álltak. Az egykori rendház szobáit bérletbe adták ki, a templomot pedig különféle kereskedők raktárként használták (például sót, szalmát is tároltak a felszentelt helyen). 1800-tól színielőadásokat is tartottak a kolostor épületében, melynek ebédlőjét alakították át játékszínné. Eközben a házak egyre romosabb állapotba kerültek.

1809-ben aztán Pécsett és Üszögön, az egykori Batthyány-birtokon katonakórház létesült. A pécsit a volt pálos kolostorban rendezték be, amelyben nemsokára 475 sebesült katonát ápoltak.13 1815-ben Baranya vármegye rendjei ismét megkísérelték a rendház színházzá való átalakítását. Nemsokára, egy kellő tőkével rendelkező német társulat a rendház egyes épületrészeit szállásul és előadások megtartására igénybe is vette. Mindezek után a város vezetősége célszerűnek találta, hogy a létesítendő színházat is a világi célokra használt volt pálos épületekben alakítsák ki. Johann Kübler vándorkomédiás saját költségén színpadot emeltetett a templom főhajójában. Ezt azonban Király József püspök már nem hagyhatta szó nélkül. 1817. január 24-én kelt levelében kéri a városi elöljáróságokat, hogy tiltsák el a komédiásokat attól, hogy a Szentháromság tiszteletére emelt templomot színházzá alakítsák át, és ott bármilyen előadást tartsanak. Hosszas huzavona vette ezzel kezdetét a Püspöki Tanács és a város szenátusa között, de végül a klérus sikerrel akadályozta meg a templom további világi célokra való felhasználását.14

1818-ban a templom és a ház történetében új fordulat következett be. Azok megvételére ugyanis bejelentette igényét a vármegye, mert távolabbi célja a rendház vármegyeházzá való átalakítása volt. A Helytartótanács ezért licitre bocsátotta a volt pálos épületeket. Az eljárást 1818. augusztus 4-én tartották meg, amelyen a vármegye nyert, 32 600 forint megajánlott összeggel. A kolostor után kikiáltásra került a hozzá tartozó major is, ami szintén a vármegyéhez került, 4115 forintért. Ezután megindult a volt pálos kolostor hivatali épületté történő átalakítása. A felújítási munkálatok hosszasan elhúzódtak, mivel az ehhez kellő anyagi háttér nem állt a megye rendelkezésére. Az anyagi keretek szűkössége miatt végül azonban a ház árát sem tudták teljesen kifizetni, nemhogy a tervezett átépítést elvégezni. Nem maradt más megoldás, mint az épület eladása. Ezért 1831-ben a vármegye bizottságot küldött ki a volt rendház állapotának felmérésére, és még ez év októberében árverés alá bocsátotta azt. Miután azonban a megye értesült arról, hogy Szepesy Ignác pécsi püspök a házat megvenné főiskola céljára, az 1832. április 5-én tartott közgyűlésen elhatározta, hogy az árverés mellőzésével azt a püspöknek adja el.15

A pálos rendház licit útján történő vásárlása a vármegye által, 32 600 Ft-ért

A tárgyalások eredményeképpen 1832. április 24-én Szepesy Ignác a kolostort és a templomot 30 000 forintért vette meg. A püspök 1835. augusztus 8-án alapította meg az épületben a jogi és bölcsészettudományi kart magában foglaló Lyceumot, ahol hamarosan meg is kezdődött a főiskolai szintű képzés.

Az épület új funkciójának időszaka azonban nem tartott sokáig. A Lyceumban az oktatás 1848 és 1852 között a szabadságharc miatt szünetelt, mivel a tanuló fiatalok inkább a nemzetőrség soraiba álltak. 1849 októberében aztán az épületet katonai közkórházzá alakítják át (amelyet 1852 júliusában helyeznek át Pécsváradra), majd még ugyanebben az évben a ciszterci rend gimnáziuma költözik ide. A katonák végül a katonai Műszaki Bizottság határozata szerint 1863 júniusában hagyják el az épületet. Az ott működő ciszterci gimnáziumot is áthelyezik, hogy a házat ismét a régi rendeltetésének, főiskola céljára adják át. Újabb tatarozások után (a költségek egy részét a ciszterciek, más részét a város állta) a Lyceum 1865-től ismét megnyitotta kapuit.

A templom történetében mindezek az események nem igazán játszottak szerepet, hiszen lényegi funkcióját tekintve nem történt változás. Épületét 1872ben festetik ki Mücke Ferenc Józseffel, majd 1880 májusában a tornyok is javításra kerülnek.

A Lyceum épülete 1900-ban ismét jelentős tatarozáson ment keresztül. Pincéi még ekkor is bérbe voltak adva, itt fedezték fel 1898 szeptemberében a híres pécsi borhamisítók egyik raktárát.16

Az első világháború idején mindent elvittek a templomból, ami katonai célokra felhasználható volt. 1916. július 31-én vették le a templom két harangját. A nagyobbikat Szent László, a kisebbiket Loyolai Szent Ignác domborműve díszítette. Míg az előbbit csak kettétörve tudták elszállítani, addig a kisebbik harang épen került le a toronyból négy orosz hadifogoly által.17 A harangokon kívül elszállították az orgona homlokzatsípjait is.

Zichy Gyula pécsi püspök és Klebelsberg Kunó kultuszminiszter haszonkölcsön szerződést kötött a Lyceum épületére és a templomra nézve, amely szerint az egyetem áthelyezése miatt az épületből kiszorult reáliskola a Lyceum épületében kap elhelyezést. Így 1922 karácsonyán, a szükséges átalakítások után költözött át a reáliskola a Lyceum épületébe.

A volt pálos házban létesült Lyceum helyét ettől kezdve tehát a főreáliskola, a későbbiekben pedig az állami főgimnázium foglalta el.

A templomot az egyetem tataroztatta 1925-ben. Felszerelésének gyarapítása dr. Vargha Damján egyetemi tanár és templomigazgató nevéhez fűzhető. Bevezették a villanyvilágítást, pótolták a háború alatt elvitt orgonasípokat, a kórus alatti bejáratot üvegeztették, és térdeplők kerültek az áldozórács helyébe. Két új gyóntatószék is került a templomba, piros szőnyegeket terítettek a hideg kőpadlózatra, az orgona fújtatóját pedig villanymotorra szerelték át. 1929-ben ismételten megtörtént a templom teljes külső és belső kifestése. Szerkezetében azóta lénye ges változtatás nem történt. Az eltelt idő alatt kisebb karbantartási munkálatokat végeztek (festések, javítások). Berendezéseit illetően történtek kisebb változások: faoltárát a ma is látható kőoltárra cserélték, és belső terében több, szenteket ábrázoló szobrot helyeztek el.

Vindisch Ferenc pálos rendházból kialakítandó vármegyeházának pályázati terve, 1830. körül

A templom belsejét 2001-ben ismét felújították, de a többszöri átalakító munkák ellenére ma is barokk kori állapotában áll: egyhajós elrendezésű, kétoldalt kis mélységű kápolnafülkékkel. Terét boltövekkel osztott csehsüveg-boltozatsor fedi. A szentély íves alaprajzú, előtte csehsüveg-boltozattal fedett négyzet foglal helyet. A külső homlokzatképzés emeletes pilaszteres rendszerű, a toronyközben barokk csigás és íves oromzattal. A tornyokat barokk hagymasisakok zárják le.

A rendház oldalfolyosós rendszerű, mindhárom emelete boltozott, barokk keresztboltozatok, fiókos dongaboltozatok és csehsüveg-boltozatok váltakozó rendszerével. Egyetlen eredeti barokk kori emléke a főlépcsőház vert vasrácskapuja, amit a pálosok címere díszít. Király utcai főhomlokzatának középső részét két emeletsoron átvonuló konzolos pilaszter rendszer tagolja.18 A volt kolostorban jelenleg a Széchenyi István Gimnázium működik.

A volt pálos rendház és templom földszinti alaprajza, mai állapotában

A volt pálos rendház és templom emeleti alaprajza, mai állapotában

Jegyzetek

1 Kurcz Ferenc a Caraffa Comissióhoz intézett 1698. 468-as számú jelentését az Országos Levéltár (MOL) őrzi, Acta Paut. 5queEccl. Fasc. 1. No.1.: „A mellékletből a Fenséges Császári és Királyi Bizottság jóakarattal megállapíthatja, mit foglal magában az a terület, melyet a Pálos Atyák a jövőben felépítendő kolostor és templom számára kérelmeznek, és az itt lakók mily jogon birtokolják az itteni házakat.

2 PKL Szentkirályi hagyatéka VII.3-9. Az adatokat azokból a statisztikai jegyzékekből ismerjük, amelyeket a Magyar Királyi Helytartótanács 1734-ben kelt felszólítására a magyar pálos rendházak állítottak össze a rendházak keletkezéséről, épületeiről, a rendtagok számáról, foglalkozásáról. Rózsa Ferenc tartományi főnök 1734. december 12-én keletkezett jelentéséből tudjuk a pécsiekre vonatkozó ismereteket.

3 BML Conscriptio et Aestimatio, IV.6. 2. kötet

4 BML Krisztics Sándor kartotéktár, Mágocs, 22

5 Uo. Mágocs, 25

6 BML A pécsi székeskáptalan hiteleshelyi iratai. Jegyzőkönyvek. 1. kötet, 328.p.

7 „Várom, hogy eljöjjön az én átváltozásom.” Jób 14,14.

8 Bezerédy Gyöző: A Zidina környék. In: Pécsi Szemle, 2002. ősz, 4.p.

9 Gálos László: A Lyceum templom és épület története, Pécs, 1939, 11.p.

10 PPL fasc.189/1786

11 Császár Elemér: A Pálos-Rend feloszlatása. In: Századok. XXXV./1901, II.rész, 417-419.p.

12 Kisbán Emil: A magyar Pálos Rend története Budapest, 1938-1940. 422.p.

13 Az építkezés pontos költségvetésének iratai a Baranya Megyei Levéltárban találhatók; Madas József: Pécs-belváros telkei és házai, Pécs, 1978, 371.p.

14 Márfi Attila: Thália papjai Pécsett, Pécs, 1998, 90-91.p.

15 BML Közgyűlési jegyzőkönyv 1832. április 5. 688.

16'Vörös Andrea: Borhamisítási botrány Pécsett a 19. század végén. In: Pécsi Szemle 2001. ősz, 70.p.

17 Gálos László: A Lyceum templom és épület története. Pécs, 1939. 22.p.

18 PKL Gosztonyi-hagyaték, C.V.1.6.