Cikkek

Rozs András: Iparosok és bányászok a Mecsekalján. Gazdaságtörténeti tanulmányok

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 4. szám, 118-120. oldal

Letöltés: pdf20


IPAROSOK ÉS BÁNYÁSZOK A MECSEKALJÁNGAZDASÁGTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK

Szerkesztette: Szirtes Gábor és Vargha Dezső. Pannónia Könyvek.

Pécs, 2002

 

Lám mit tesz, ha rátermett és hozzáértő személyiségek egy nemes cél érdekében összeadják erejüket, tudásukat, szervező készségüket. Például olyan szép kiállítású és igényes könyv születik egy ilyen együttműködésből, mint amilyet a Pro Pannonia Kiadói Alapítvány a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara társaként a minap a pécsi és baranyai, dél-dunántúli olvasók asztalára tett. A fenti című kötetet három jelentős pécsi közéleti személyiség alkotta meg: Vargha Dezső főlevéltáros, mint szerkesztő, Szirtes Gábor mint társ-szerkesztő és kiadó, valamint Síkfői Tamás mint társkiadó.

A kötet folytatja a nemrég, 1999-ben megjelent, nagy szakmai sikert aratott Angster- től Zsolnayig. Ipartörténeti tanulmányok című kiadvány hely- és gazdaság-történeti tanulmánysorozatát. Vargha Dezső fejébe vette, hogy Pécs város gazdag ipar- és kereskedelemtörténetének, gazdasági életének feltárását konferenciák szervezésével fogja segíteni. Az ötletet felkarolta Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkára és Szirtes Gábor, a Pro Pannonia Könyvkiadó igazgatója, s áldozatos munkájuk nyomán, íme már a második kötet is napvilágot látott a 2002 tavaszán megrendezett pécsi gazdaságtörténeti konferenciát követően.

Az Iparosok és bányászok a Mecsekalján című kötetbe nemcsak ipartörténeti tanulmányok kerültek, hanem a pécsi gazdaságtörténetet szélesebb aspektusból tárgyaló pénzügy- és bányászat-, energetika-történeti dolgozatok is. A szerkesztők egyik nagy érdeme, hogy megnyerték a kötetnek Gál Zoltán PhD doktort, MTA tudományos kutatót, akinek A pécsi bankok aranykora. Pécs bankrendszerének története a 19. század végén és a 20. század első felében című nagyszabású tanulmánya a könyv egyik ékessége lett. Gál Zoltán Pécs város pénzintézeteinek történetét országos összefüggésekbe helyezi, alkalmazva az összehasonlító várostörténeti módszert. Kutatásainak fő konklúziója az, hogy Pécs a 19. század közepi, majd a kiegyezést követő magyarországi „gründolások”-ból még nem vette ki a részét, a Pécsi Takarékpénztár betétállománya és vagyona még nem érte el a nagybefektetők számára elengedhetetlen bankok nyújtotta hitellehetőségeket, Pécsett a jelentősebb pénzügyi és ipari átalakulás csak az előző századfordulón bontakozott ki. Trianon után viszont az elvesztett nagyvárosok - Zágráb, Pozsony, Temesvár, Arad stb. - konkurenciája nélkül Pécs számos banki-takarékpénztári mutató tekintetében az első helyre került a magyarországi vidéki városok rangsorában. A szerző érzékletesen mutatja be a pécsi viriliseket, vagyis a legnagyobb adózókat, a gazdasági-társadalmi elit legjelesebb képviselőit, élükön Visnya Ernővel, a Pécsi Takarékpénztár elnökével, aki számos politikai, társadalmi funkció betöltője is volt a két világháború közti Pécs legismertebb, legbefolyásosabb személyiségeként.

A kötet tanulmányait a továbbiakban két nagyobb fejezetbe szerkesztették. Az első rész Baranya és Pécs gazdaságtörténetével, a második rész a baranyai-pécsi bányászat történetével kapcsolatos tanulmányokat közli. Kiemelkedik alaposságával, a forrás-feltárás teljességével T. Papp Zsófia levéltáros nagylélegzetű írása a II. József korabeli Baranya megyei mezővárosok iparosairól, a tanulmányt gazdag és világos, áttekinthető táblázat, részletes jegyzetanyag teszi teljessé. Gál Éva pécsi muzeológus, osztályvezető folytatta az előző kötetben elkezdett kismesterségeket bemutató sorozatát, ezúttal a pécsi fegyverművesek fáradságos munkával kikutatott kevés 18-20. századi forrását felhasználva közölt egy precíz, korrekt összegzést. Ipartörténeti különlegességnek számít Raýman János frappáns kis tanulmánya a 19. század közepi pécsi gyufagyártás történetéről. Egy másik kismesterséget, a kályhás szakmát mutatja be Szirtes Gábor a pécsi Wigan-dinasztia működésén keresztül, gyönyörű kályha-képek illusztrációival. Jakab Antal folytatta a pécsi bőrgyár-történeti sorozatát, ezúttal a volt bőrgyár-igazgatók tevékenységére koncentrálva. A szerző, értékelve az igazgatók szakmai kvalitásait, egyértelműen vezető helyre teszi a két világháború közötti korszakban az Első Pécsi Bőrgyár Részvénytársaság elnökét, Roth Sándort, akinek gyárfejlesztő tevékenysége nyomán a pécsi bőrgyár az ország egyik legjelentősebb bőrös központja lett. A Zsolnay-család már az előző ipartörténeti kötetben is számos tanulmány vizsgálódásának tárgyaként szerepelt. E mostani kötet folytatja a hagyományt, mert Pécs legnagyobb világhírre szert tett iparos családjának története még kínált eddig nem, vagy alig kutatott területeket. Így Vargha Dezső tollából megtudhatjuk, milyen méltató szavakkal illették a korabeli pécsi politikai-társadalmi vezetőkés újságírók Zsolnay Vilmost betegsége, halála és temetése idején (1900). Márfi Attila főlevéltáros a Zsolnay-gyár egyik jelentős művészének, Nikelszky Gézának életútját és gyárbeli iparművészeti tevékenységét mutatja be, kitérve Nikelszky Pécs városi társadalmi és kulturális szervező szerepére, irodalmi és újságírói tevékenységére. A szecesszió országos hírű pécsi mestere még egyesült államokbeli megrendelésre is dolgozott. Munkáit alapos jegyzékben közli a szerző. Romváry Ferenc művészettörténész a Zsolnay-gyár 1945 utáni történetét dolgozta föl. Döbbenetes képpel érzékelteti azt a sajnálatos tényt, hogy az ötvenes években miként alázták meg a rákosista hatalom képviselői a koncepciós perrel elítélt Zsolnay-család tagjait. A szerző ismerteti a Pécsi Porcelángyárrá átnevezés és termékváltás körülményeit, majd a hetvenes-nyolcvanas évek modern művészeti törekvéseit, elemzi a pécsi és pécsi kötődésű képzőművészek - Martyn Ferenc, Victor Vasarely, Amerigo Tot - kapcsolatait a gyárral, kiemeli a Zsolnay Múzeum megnyitását. Romváry szerint Pécs művészeti légköre szabadabb volt a fővárosinál.

Egy, a helytörténeti munkákban ritkán szereplő szakma, az erdőgazdálkodás rejtelmeibe avat be egy szakmabeli, Muth Endre, aki a mecseki erdők állapotáról, a famegmunkálásról és a vadgazdálkodásról ír az 1945-től majdnem napjainkig tartó korszakban, írását áthatja a mély szakmaszeretet. A mecseki erdei tájakról készült képek; a favágás és szállítás, a „szános közelítés” a havas erdőben a kötet legszebb illusztrációi közé tartoznak.

Különös ízét adja a kötetnek a bányászattörténettel kapcsolatos fejezet, hiszen e rész tanulmányait nem történészek, nem is levéltárosok, vagy muzeológusok, hanem a bányászati és energetikai szakmák ma már nyugdíjas volt művelői, egykori bányamérnökök, szén- és uránbányászati vezetők, műszakiak írták. Magukon is viselik e dolgozatok íróik szakmai habitusát, módszereit, stílusát; igen sok bennük a termelési adat, számszerű mennyiség, szakmai leírás, de kiviláglik belőlük írójuk nagy határ szakmaszeretete és hozzáértése. Juhász József bányamérnök (a könyv megjelenése előtt elhunyt) a mecseki szénbányászat fejlődési ciklusait, a termelési rendszereket elemezte a pécsi és a komlói szénmedencében 1750-től a liászprogramig, több térképszelvény és ábra illusztrációval. Pálfy Attila bányamérnök a pécsi székesegyházi uradalmi szénbányászatot mutatta be az 1868. évi DGT-bérlet létrehozásáig, a pécsi püspöki és káptalani levéltár iratanyagainak szakszerű felhasználásával, kiemelve az uradalom egyházi vezetésének úttörő szerepét a szabolcsi és a somogyi szénbányák művelésének beindításában. Szirtes Béla bányamérnök már számos jó színvonalú és stílusú bányatörténeti írás szerzője (főként a Pécsi Szemlében jelentek meg tanulmányai), itt most a pécsi szénbányászat történetének kiemelkedő személyiségeiről állított össze egy igen értékes adatokkal teli arcképcsarnokot. A pécsi bányaművelés-történet olyan nagy jelentőségű vezetőit ismerjük meg adattárában, mint Berks Péter bécsi bányamérnök, a mecseki szénbányászat úttörője, 1808 és 1845 között pécsi kincstári bányaigazgató, vagy Wiesner Rajmár, Jieínsky Jarosláv bányamérnökök, a Dunagőzhajózási Társaság (DGT) legjelentősebb 20. századi fejlesztői. Megtudjuk a bányászati arcképcsarnok adataiból, hogy az 1950-es években több neves szakembert, bányamérnököt, így például Wietorisz Róbertet, Rihmer Lászlót koncepciós perben - egy sújtólégrobbanás ürügyén - több évig tartó börtönbüntetésre ítéltek. Bánhegyi Mihály vegyészmérnök, ny. kutatási igazgató a bányaveszélyek elleni küzdelem módszereiről írt. Mendly Lajos földmérő mérnök - szintén régi profi bánya-történetíró e kötetben A pécsi szénbányászat szerepe a város 20. századi fejlődésében címmel írt dolgozatában kiemelte a DGT szerepét Pécs város villamosenergia-ellátásában, valamint a bányászlakás építések terén (kolóniák, Pécs-meszesi DGT bányászházak). A szocialista korszakban a Pécsi Szénbányászati Tröszt, majd utódja, a Mecseki Szénbányák nemcsak lakásépítéseivel, hanem jelentős szociális és kulturális beruházásokkal a városi közigazgatástól vállalt át szerepeket, mindezekről részletes adatokat és értékelést kap az olvasó. A szerző a Mecseki Bányavagyon-hasznosító Rt. és a Pécsi Ipari Park közelmúltbeli és mai szerepét elemzi a bányabezárások utáni nehéz helyzetben. Sallay Árpád bányamérnök a pécsi uránérc-bányászat történetét foglalja össze az 1955. évi „bauxit-termelés”-től az uránbányászat napjainkban történt visszafejlesztéséig, ő is alapos elemzését adja az urán vállalat és Pécs város szerteágazó lakásépítési („Uránváros”), kulturális, sport-kapcsolatainak. Végül Cserta Péter villamosmérnök Az energetika szerepe Pécs 20. századi fejlődésében címmel írt tanulmányában a pécsújhegyi erőmű és szénmosó, majd a Pécsi Hőerőmű történetét foglalja össze, illusztrálva a régi pécsi palahegy, a „salakhegy” várost csúfító képét, majd a Tüskésrét rekultivált zagykazettái szép nyíreseinek és a PannonPower Rt. mai erőművének képével zárul a tanulmány.

Az információ-gazdag, értékes, iratmásolatokkal, rajzokkal és máshol még nem közölt korabeli fotókkal bőségesen ellátott tanulmánykötet alapos névmutatóval, szerző-bemutatóval, valamint Vargha Dezső angol és német nyelvű rezüméjével, magyar nyelvű utószavával zárul. Megjelenését támogatta Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Baranya Megyei Levéltár, a Csorba Győző Megyei Könyvtár, a Janus Pannonius Múzeum, a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület mellett több pécsi gazdasági és vendéglátó intézmény. A kötet nyomdai tervezését Katona Csaba végezte.

Ajánlom a kötetet minden pécsi, Baranya megyei, valamint budapesti és vidéki érdeklődőnek forgatásra és olvasásra.

 

Rozs András