Cikkek

Kovács Imre – Somogyvári Valéria: 50 éves a pécsi rádió

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 4. szám, 106-110. oldal

Letöltés: pdf20


50 ÉVES A PÉCSI RÁDIÓ

Horváth Gyula, a Magyar Rádió nyugdíjasa, Veszprém mellett, Balatonalmádi-Vörösberényben él. Utolsó munkás éveiben a rádió veszprémi tudósítója volt, jelenleg is rendszeresen jelentkezik „egy szál telefonon” a Balaton északi vidékéről. Korábban Krónikát szerkesztett a Kossuth Rádióban. Pécsre a helyi rádió indulásakor került, 1953-ban, az ötven éves stúdió egyik alapító munkatársa. 1956-ban felült egy Budapestre tartó vonatra, október 23-án, és többet már nem jött vissza Pécsre. A következő gondolatokat akkor írta le, amikorra Pécsi Rádió kérésére, interjúra készült. Önök most ezt olvashatják. Tisztelettel gondozta Horváth Gyula „valamivel” fiatalabb kollégája és barátja - Kovács Imre.

Nem vagyok nagy gyűjtő, de még ma is őrzőm azokat a baranyai, alsó- szentmártoni díszpárnákat, melyeket a piacon vettem.

Én Pécsett töltöttem az „egyetemi” éveim, itt váltam rádiós újságíróvá. Érettségi után a Ganz-Villany üzemi lapjába kezdtem irogatni, tagja voltam a Ganz NB-I-es röplabda csapatának. A kalapácsvető Németh Imre azt ígérte, hogy a segédmunkás időszak után irodában dolgozhatok. Nem vártam ki az ígéret végét, s „lapajnak” szegődtem a Magyar Nap nevű bulvárlaphoz, amely megszűnt. A Külföldi Sajtószolgálat következett, ahol oroszból vad módon fordított cikkeket magyarítottunk. Később a Magyar Nemzetnél figyeltem oroszlánkörmeimet, de még nem nőttek ki, kezdőcske voltam, parányi mozgástérrel. Abban az időben még a Szabad Nép munkatársai is különféle csíkos igazolványokkal léphettek az üzemek komolyabb helyeire. Nekem csak olyan remekművekre kínálkozott riportírási alkalom, hogy például sikeresen vizsgáztak az óvónők. A szerkesztőségben viszont a Nyugat régi számait olvashattam, írók, költők is az újságírás felelősséggel teli művelésére figyelmeztettek. Ady prózája, harcos publicisztikája és hitvallása is megerősített abban: minden nehézség ellenére maradok újságíró.

2002. július ...Mind többet gondolok Pécsre, ötven éves a stúdió ...Elszaladt az idő...

A vándor felhő szállva száll,

A kupolák fölött megáll.

Továbbmenni semmi kedve,

Oly szép a város, oly szép a táj.

már nem tudom, hogy ki írta a verset Pécsről, de örökre megjegyeztem.

 

Pécs. Itt váltam rádiós újságíróvá. Jó iskola volt a kapcsolat teremtés tanulásához, az emberi lélek nyitogatásához. Itt kötelező volt a sokoldalúság. Üzem, bánya, gazdaság, színház. Legnagyobb próbatételem abban az időben a mohácsi jeges árvíz volt. Mohács-szigetről menteni kellett embert, állatot, hatalmas jégdugók torlódtak a Dunán, iszonyatos volt a partra sodródó jégtáblák ereje, a kikötőnél a betonba ágyazott ölnyi vasbakot szinte kipöckölték a helyéről. A mentésről, védekezésről tudósítottam a pesti rádiót. Budapestről leküldték az egyik vágókocsit, önálló áramforrással, magnókkal, és a legjobb műszaki „tárggyal”, Szabó Jancsival, a boszorkányos ügyességű technikussal, aki menetközben montírozta a felvételeket, hogy Pécsre érkezve, továbbíthassuk a déli Hangos Újságnak, az volt akkor a Krónika. Ma azt mondanák, mi volt ebben a nagy dobás? - az volt. Pécsett a rádiós riporter kipróbálhatta az erejét, és a város csodás légköre segítette a munkában. A mediterrán klíma varázsa, a szellemi, kulturális atmoszféra, amely akkor a stúdiót jellemezte. A zenei szerkesztő, Nádor Tamás bevezetett a zene világába, hangversenyre jártam, megismerkedtem az írókkal, költőkkel: Szántó Tibor, Galsai Pongrác, Örsi Feri, Csorba Győző. Emlékszem, egyszer május elsejére Sarkadi Imre írt jegyzetet a műsorba. Első zsengémet, egy novellát, közölte a Dunántúl című folyóirat. Szabadidőm jórészét a színházban töltöttem, minden darabot megnéztem, az operetteket is. A Pécsi Rádió saját Gong Együttese próbáján hatalmasakat röhögtünk. (Galambos György - Széplaky Endre - Tomanek Nándor. Egyszer egy deindoli szőlő pincéjében volt a próba - poharazással. Akkor megtudtam, milyen az alvás egy szőlőtőke mellett.)

 

psz 2002 04 11 kovacs somogyvari 01

 

A Magyar Rádió Pécsi Stúdiójának épülete, Szent Mór utca 1.

 

Interjút készíthettem a színház Kossuth-díjasával, Szabó Samuval. Mesélte, hogy egyszer vidéken a Hamlet sírásó jelenetében koponya hiányában lábszárcsont adta a kelléket, amelyet a helyi hentestől szereztek be.

Emlékszem egy Sudár nevű Kossuth-díjas bányászra, aki negyven éves korában a legkisebb kaptatón is zihált a szilikózistól. Pécsett és Komlón tanultam meg tisztelni a bányászokat. Jártam a metán-veszélyes járatokban, sok csapattal készítettem riportot a munkaversenyről, az erőn felül kihozott tonnákról, kellett a szén Dunapentele-Sztálinváros-Dunaújváros kokszolójába. Az aknász lekísért a szénfalhoz, ahol a bányászok - cigarettázás nincs - bagót rágtak. A valószínűtlenül finom szénpor beleült a pórusaimba, kifürdésnél a karom bicepszén kellett összecsippenteni a bőrt, azzal kitörölgetni a szemem aljából a fekete szénmonoklit. Ennél könnyedebb - könnyedebb? - történet. Jöttem a Borforgalmi sajtótájékoztatójáról, cipelve a tizennégy kilós magnót. A Széchenyi téren meguntam, és szóltam egy rollerező srácnak, egy forintért tolja be a magnót a stúdióba.

 

psz 2002 04 11 kovacs somogyvari 02

 

Zilahi Lajos technikus a keverőasztalnál. Nyolcvanas évek közepe.

 

Drága, jó kollégáim, élő és már elballagott barátaim. Pálinkás volt a stúdióvezető, drága, szívjóság ember. Lenk Gyuszi bácsi az alapító főtechnikus, családjával ott lakott a stúdióépületben. Lánya, Csöpike bemondó volt, hallom, most is bejár a stúdióba, zenés ajándékműsorát veszik, mint a cukrot. Anyukája, a Gizi, avagy a színészek által Gyula néninek tisztelt drága hölgy sem él már. Vidám teátristák, némi alkohol után megették még a muskátliját is.

Egyszer a magnón megnyomtam egy olyan gombot, amelyet nem kellett volna. Sikerrel letöröltem a teljes vasúti riportomat, Lenk Gyuszi bácsi húzott ki a slamasztikából. Az anyagot megírtam tudósításnak. Felvettük szalagra. Egy másikra meg pöfögnöm kellett tfff. tfff. tfff. Gyuszi bácsi összekeverte a saját hangomat a saját pöfögésemmel, meg voltam mentve! Bereczky Gyulát ki ne feledjem. Technikusból, gépkocsivezetőből nőtte ki magát nagyon jó riporterré. Az élet számos területén képes volt a bravúrokra. Egyszer a pécsbányai aknászirodán felejtettem a jegyzetfüzetemet, a felvett anyagból tudósítást kellett írni az esti műsorba. Gyulus, mint technikus, elindította a soros magnószalagot, ezer méter és gyorsan forog. Bezárta a technikai szobát, irány az autó, száguldás Pécsbányára és retúr. érkezvén már az utolsó méterek futottak a magnószalagról, de a bravúr sikerült.

 

psz 2002 04 11 kovacs somogyvari 03

 

Bányásznapi rendezvény, sajtóutca a Sétatéren, a nyolcvanas évek elején. Középen Lenk Gyula, a Pécsi Rádió alapító technikusa, jobbra Laufer László és Zilahi Lajos

 

Vörösberény, csendes utca, pangás, a nyaralók nem jöttek az idén, a szobáim kiadatlanok. Van időm gondolkodni a pécsi évekről, az elmúlt fél évszázadról, közben küldeni heti egy-két tudósítást a Kossuth Krónikáknak. Most ez az élet, megvagyok. Mindenkit csókolok a pécsi rádiósok közül. Horváth Gyuszi.

Horváth Gyula visszaemlékezése, riporter Kovács Imre

 

Az emberek többsége és a dal is azt állítja, hogy rohan az idő. Szerintem nem. A cáfolat attól származik, aki a Pécsi Rádió ötven évéből negyvenkettőt a magnó, vagy a stúdió mikrofonja előtt töltött. Talán azért tűnik hosszabbnak mindez, mert egy rádióssal annyi minden történik. Mert mi is valójában a rádiózás? Közvetítés az ünnepi események, valamint a hétköznap történései és a hallgató között. De a rádiósnak egyben kaland is. Lenézhettem a városra a pécsi Tv-torony átadásakor, a szalagvágás után elsők között mentem át a drávaszabolcsi hídon, ott ültem a Budapestről Pécsre induló első villany vontatta szerelvényen, a nemrég üzembe helyezésének harmincadik évfordulóját ünneplő Beremendi Cementmű avatását is tudattam a hallgatókkal. De a legnagyobb élményt az emberek jelentik a rádiósnak. Akikkel kapcsolatban a legfőbb tapasztalatom, hogy minél magasabb szinten áll valaki rangban és a szakmában - annál szerényebb. Kezdő koromban kis szorongással közelítettem meg őket. Szerencsére a Pécsi Rádió rendkívül gazdag hangarchívuma szép számmal őrzi hangjukat. Ha csak a saját magánszorgalomból összeállított gyűjteményemet nézem: Berzsenyi Dániel unokái, Csorba Győző és Pákolitz István költő, Cserháti József megyéspüspök, számos nemzetközi hírű professzor, művészek és olimpikonok. És hogy soroljam a kalandokat: például itt a technika. Annak idején a felszerelés mellett, nem szabadott megfeledkezni a riport helyszínére való indulás előtt egy kerek magyar forintról, mint fontos kellékről. Ugyanis köszönés után az első kérdés úgy szólt: hol a konnektor és milyen a feszültség. Pécs egy részében a hálózat még száztízes volt, a másikban pedig már kettőhúszas. Akkor jött a forint, az átkapcsoló vájatába helyeztük mint egy csavarhúzót és máris a kívánt állásba került a készülék, amely Mambó márka lévén, bizony 9 kilót nyomott. Manapság a már egyre jobban elterjedő kis Mini Discek kisebbek, mint egy családi gyufásdoboz. Annak idején többet álltunk a vágógép mellett, mint egy díszőrség tagja. Már csak a múzeumban léteznek azok a vágómagnók, melyek jobb oldalán olyan üvegcsét helyeztek el, mint régen a népiskolák padjaiban a „téntatartó”. Ragasztó volt benne ecsettel, a megfelelő helyen elvágott hangszalag ragasztására. Ma ülünk a számítógép monitorja előtt és futnak gyors egymásutánban a grafikonhoz hasonló vonalkák. Ők jelentik a hangot. Az élet is így felgyorsult. Valamikor nyaranta a házak nyitott ablakaiból általában a Pécsi Rádió műsora hallatszott ki, ma beléptek a kereskedelmi rádiók, sok friss zenével, könnyed hangvétellel, jóval kevesebb kötelezettséggel. Mivel maradhat versenyben a közszolgálati, körzeti rádiózás? A tartalmi gazdagsággal és a hitelességgel! Erre mindig és minden körülmények között lesz vevő és akkor a vevőkészülékekből - mind nagyobb arányban - szól a Pécsi Rádió műsora.

 

psz 2002 04 11 kovacs somogyvari 04

 

Reggeli eligazítás az ezredfordulón. Balról: Zilahi Lajos, Klaics Milica, Jánosi Zoltán, Kovács Attila, Schweier Rita, Füri Tamás, Kovács Imre, Kiss Tünde, Zsoldos László, Csátity Brankó

 

Somogyvári Valéria, vezető-szerkesztő