Cikkek

Molnár Margit: Esztergár Lajos szociálpolitikája főbb műveinek tükrében

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 4. szám, 71-82. oldal

Letöltés: pdf20


Molnár Margit

ESZTERGÁR LAJOS SZOCIÁLPOLITIKÁJA FŐBB MŰVEINEK TÜKRÉBEN*

„Nem könnyű feladat ama férfiú arcképét felvázolni, aki szerényen, művei mögé rejtőzik, a népszerűséget kerüli inkább, mint hajhássza, s akinek becsvágya nem hírnévre, hanem szolgálatra tör, [...] akinek áldozatos tevékenysége a társadalomra irányul, és túlzás nélkül a legszebb és legnehezebb szolgálatnak, az emberibb és élni érdemesebb élet megteremtésének szentelődik. Esztergár Lajos ilyen férfiú” - mondja róla Szabó Zoltán, és eme példamutató személyiség életműve előtt tiszteleghetünk mi is kései utódok.[1]

 

 

A korszak szociálpolitikájának általános jellemzése

 

Mielőtt Esztergár Lajos szociálpolitikájáról szót ejtenénk, vessünk egy vázlatos pillantást a kor szociálpolitikájára annál is inkább, mivel megítélésében nincs egységes vélemény a hazai szociálpolitikusok között. A magyar szociálpolitikát végig szegénypolitikának vallók táborából Gyáni Gábor A szociálpolitika múltja Magyarországon[2] című előadását követő vitában Susan Zimmermann a Central European University vendégtanára a következőket mondta: „A magyar szociálpolitika „deficitjének” kategóriája elfedi a fejlődés jellegének kérdését és ennek megválaszolatlanságát. Gyáni Gábor nem értékeli a fejlődés jellegét és irányát. Ezt az értékelést csak a szociálpolitika belső összefüggéseinek kutatása és a szociálpolitikára ható társadalmi erők vizsgálata alapján lehet elvégezni. A magyarországi modern szociálpolitika-kutatás a „deficit” és az „elkanyarodás” megállapításán túl nem hozott létre koherens elméletet, nyugati típusokra és modellekre hivatkozva a magyar fejlődést „deficitesnek”, „elmaradottnak” mutatja be. A magyar szociálpolitika sem nem „elkésett”, sem nem „elmaradott”, hanem saját utat járt be, amely másfajta modernitáshoz vezetett. Ennek átfogó és megértő bemutatása még várat magára. Egy ilyenfajta elemzés feladata az volna, hogy bemutassa a szociálpolitikai modernizációt, amelynek létét egyesek elvitatják[3].”

Arra a kérdésre, hogy miért nem szabad nyugati példákkal összehasonlítani a magyar szociálpolitika történetének fejlődését, maga Esztergár Lajos adja meg a választ: „A hazai szociálpolitika friss keletű, alig pár éves múltra tekint vissza. [..."] A magyar szociálpolitika a legválságosabb időkben követelt intézkedéseket, amikor az ország ipari telepektől, bányáktól, természeti kincsektől megraboltan és lakossága megcsonkítása következtében szerényen állja körül a szociálpolitika munkaterületét. Ilyen körülmények között nem lehet beszélni nagy szociális alkotásokról, nagy intézményekről, hanem a meglevő erőknek olyan módon való csoportosítását kell elérni, hogy azok az adott viszonyok mellett megóvják a nyomorba jutott osztályokat az éhezéstől, átmentsék erejüket a nemzet egészének szolgálatára és fenntartsák cselekvőképességüket arra az időre, mikor majd a viszonyok változásával szükség lesz mindenkinek teljes akcióképességére.”[4]

A korszak szociálpolitikai jellemzőit Romsics Ignác akadémikus a következőképpen foglalja össze: „Az, az akkor és azóta is gyakran hallható állítás, hogy Horthy Miklós Magyarországán >3 millió koldus< élt volna, a túlzások közé tartozik. Kétségtelen azonban, hogy igen sokan tengették életüket ínséges körülmények között. [...] A modern szociálpolitika számos elemét azonban bevezette [a rendszer]. A húszas évek utolsó harmadától a városi munkásságnak mintegy 80-90%-ára terjedt ki a kötelező betegségi és baleseti biztosítás. 1928-ban vezették be a városi munkásság kötelező nyugellátását is, amit 1937-ben a 8 órás munkaidő és a fizetett szabadság elrendelése, majd 1938-ban a gyermeknevelési pótlék bevezetése követett. A fenti törvények nagy hiányossága volt, hogy a mezőgazdasági munkásokra nem vonatkoztak. Némi változást ebben az aránytalanságban az 1938. évi XII. tc. hozott, amely a mezőgazdasági munkavállalókra is kiterjesztette az öregségi biztosítást. A nyugdíjkorhatárt egységesen 65 évben szabták meg, s ahhoz, hogy valaki nyugdíjat kapjon, 15 éves munkaviszonnyal kellett rendelkeznie.

A Horthy-korszak társadalombiztosítása - a kor mércéjével mérve - ezek után már csak egyetlen nagy hiányosságtól szenvedett: a munkanélküliség elleni biztosítás megoldatlanságától. Ez azzal magyarázható, hogy az iparban a munkavállalók 10 és 20%-a között ingadozó, a mezőgazdaságban pedig ennél is magasabb arányt kitevő munkanélküliek válogatás nélküli és rendszeres segélyezése az üzemi költségeket és/vagy az állami költségvetést elviselhetetlenül megterhelte volna. Ehelyett a karitatív jellegű és eseti szegénygondozást fejlesztették. A segélyezés szempontjából különbséget tettek munkaképtelenek, munkanélküliek és munkakerülők között. Az utóbbiak semmiféle segélyben nem részesülhettek, a munkanélküliek is csak akkor, ha ínség-, illetve szükségmunkát végeztek.

A magánfilantrópia és az egyesületi karitász terén új kezdeményezésként jelent meg az úgynevezett egri norma, amelyet P. Oslay Oszwald egri ferences házfőnök dolgozott ki 1927-ben. Ez a segélyalap adományokból történő szisztematikus összegyűjtését és lakóhelyenkénti szétosztását jelentette. A kormány ezt, mint „magyar normát” 1936-ban minden városban és nagyobb községben bevezette. Esztergár Lajos pécsi polgármester a harmincas évek végén olyan, úgynevezett produktív szociálpolitika elveit dolgozta ki, amely a szegények segélyezése helyett állandó megélhetési forráshoz juttatásukat és önálló gazdálkodásra nevelésüket helyezte előtérbe. Ez a szempont lett az 1940-ben létrehozott Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA) egyik legfontosabb irányelve, amely a sokgyermekes családok lakáshoz juttatását tartotta egyik kiemelt feladatának.

 

psz 2002 04 07 molnar margit 01

 

A közegészségügy az oktatáshoz hasonlóan - feltűnően nagyot fejlődött. 1913-ban 100 000 lakosra 31, 1921-ben 56, 1938-ban 117 orvos jutott. Ez Európa élvonalába emelte az országot. Ugyanilyen arányban nőtt a tízezer főre eső kórházi ágyak száma: 1920-ban 33, 1938-ban 54. Ennek köszönhető, hogy a háború előtt népbetegségnek számító tüdőbaj arányát, a halált okozó betegségeken belül 20%-ról sikerült 13%-ra leszorítani, s a csecsemőhalandóság is jelentősen mérséklődött. A falusi lakosság egészségvédelmének megszervezése terén kiemelkedő szerep jutott az úgynevezett zöldkeresztes szolgálatnak, amelyet 1927-ben alapítottak, és 1934 után bővítettek országos méretűvé. A szolgálat1938-ban 1,5 millió főt gondozott, és a 6 ezer főnél kisebb lélekszámú, gyakorlatilag orvos nélküli települések csaknem egészét átfogta.”[5]

Mindezekhez még hozzátehetjük, hogy az európai szociálpolitika e korszakának sokat emlegetett fogalmai a „közjó” és a „szociális állam” eszméje.

Előbbi fogalom alatt értve nem csupán a materiális, hanem a totális közjót is. Materiális értelemben a közjó az az állapot, amelyben a társadalom minden tagja rendelkezik az arányos anyagi szükséglet-kielégítés lehetőségével, és erre alapítja erkölcsi, szellemi fejlődését. A totális értelemben vett közjó állapotában a közösség minden tagjának természeti joga érvényesül az összes emberi szükséglet vonatkozásában (mindenki szabad és értelmes ember módján érhesse el végső célját).[6]

A harmincas években dúló nagy gazdasági világválság idején egy új jelszó terjedt el: a szociális állam megvalósításának ígérete. A szakirodalomban Mihelics Vid egyetemi magántanár disszertációjában bemutatja Európa-szerte a régi jogállam átváltozását szociális állammá.[7]

Magyarországon a szociális állam jelszava különleges nemzeti utat takart, amely a társadalmi problémák több területén (anya- és csecsemővédelem, gyermekgondozás, zöldkeresztes egészségvédelem, családvédelem, Magyar Normás szegénygondozás) behálózni kívánta a teljes emberi életet. Mindenek előtt a munka védelmének különféle fázisai kerültek jogi szabályozás alá, miután a magyar kormányok egymás után becikkelyezték a nemzetközi munkavédelem kongresszusai és egyezményei során elfogadott kötelezettségeket.

 

 

Esztergár lajos elméleti szociálpolitikája

 

A továbbiakban tekintsük át, miképpen látta a magyar szociálpolitikát Esztergár Lajos jogász-szociálpolitikus a napi teendői tengerében? Ennek megvilágítására négy alapvető művéből idézek: Gyakorlati szociálpolitika, Pécs, 1933.; A szociális képzés kérdése, Pécs, 1934.; A szociálpolitika tételes jogi alapja, Pécs, 1936.; A szociális munka útján, Pécs, 1939. E művekből kitetszik, hogy Esztergár Lajos szociálpolitikai munkássága három fő területet ölel fel: az elméleti szociálpolitika, a gyakorlati szociálpolitika és a szakképzés területeit. Gyakorlati szociálpolitikának ő a szociális munkát tekintette. Ebben is a produktív szociálpolitika híve volt, vagyis az elesettségből való kiemelkedést tekintette fő céljának a fokozatosság elvének szem előtt tartásával. Elmélet és gyakorlat egységét vallotta, amit nemcsak mindennapi munkálkodásában, de az egyetemi tanfolyamain is megvalósított.

 

psz 2002 04 07 molnar margit 02

 

Esztergár Lajos: Gyakorlati szociálpolitika című kiadványa Pécs szabad királyi város szociálpolitikai beszámolója az 1921-33-ig terjedő évekről. A szociálpolitika eredetéről és fejlődéséről elmélkedve olvashatjuk szociálpolitika-fogalmát. „A szociálpolitika az állam azon tevékenységének fő része, mely az összesség szellemi, gazdasági és testi jólétét kívánja védeni és fejleszteni. Az a tudomány, mely a gazdasági és szellemi erők társadalmi szervezésének szolgálatában áll azon célból, hogy a munkaviszonyokat szabályozza, a szociálpolitika. A szociálpolitika feladata a kapitalizmust [...] olyan közérdekű magatartásra szorítani, hogy a társadalmi osztályok közötti együttműködést lehetővé tegye. [.] A szociálpolitika feladatai megoldásánál nem nélkülözheti a polgári társadalom bekapcsolódó munkáját.”[8]

Nem másról van itt szó, mint a társadalom integrációjáról, harcoktól, felfordulásoktól mentes működéséről, ebben a korban úgy mondják: a tőke és a munka békéjéről.

Egy másik művében azt fejtegeti, hogy mi a szociális jog lényege, mint aszo- ciálpolitika jogi alapja. „A szociális jog a közigazgatási jognak ága, amely tartalmazza mindazokat a szabályokat, melyek révén a társadalmat fenyegető veszélyek megelőzhetők, illetőleg a meglévők gyógyítás révén a minimálisra csökkenthetők. [.] A szociális jog feladata [.] hogy az életviszonyok olyan szabályozását mozdítsa elő, mely a nemzetet a legmagasabb erő kifejtésére képessé tegye. A nemzet érdeke követeli, hogy minden olyan körülmény, tünet, életmegnyilvánulás, mely akár az egyének fennmaradását veszélyeztetné, vagy akár a társadalmi rendet, az állam életét, nemzet erejét a legkisebb mértékben csökkentené, úgy szabályozza, hogy a káros kihatásokat kiküszöbölje.”[9]

Ebből egyszersmind kirajzolódik a korszak legalapvetőbb erkölcsi követelménye az általános emberszeretet, ezen belül a nemzeti eszme, a haza fogalma.[10]

Esztergár Lajos világosan látta azt is, hogy nem elegendő a szociálpolitika fogalmát, intézményrendszerét a körülöttünk lévő európai modellek puszta másolásával átvenni, elengedhetetlenül szükség van szakképzésre is. Erről szóló gondolatait „A szociális képzés kérdése” című művében, 1934-ben jelenteti meg: „A háború után az ország megcsonkítása, majd a konjunktúrának eltűnte után a szinte feneketlennek látszó ínség és nemzetközi nyomások hatása alatt kifejlődött nemzeti létért vívott küzdelem rávezette a magyar közigazgatást is a szociálpolitikai mezőkre. A jelentkező feladatok nagy száma azonban felkészületlenül találta a közigazgatást. Ennek következményeképpen bizonytalanság, tétovázás, lassúság jelentkezett az intézkedésekben. [...] A magyar szociálpolitika közigazgatási végrehajtói nélkülözték a munka alapját képező szaktudást. A további és sürgősen megoldandó feladat a szociális szakképzés. [...] A helyes szociálpolitika mindig a megelőzés útjait járja és sohasem lépi át a harmónia biztosításának határait. [...] Ennek a feladatnak csak az tehet eleget, aki rendelkezik a baj megállapításához szükséges ismeretekkel és az alkalmazható eszközökkel.”[11]

 

psz 2002 04 07 molnar margit 03

 

A magyar szociális szakképzés sajátosságáról a következő megszívlelendő gondolatokat olvashatjuk: „A szociális oktatást a magyar viszonyokhoz és a faji sajátosságokhoz kell alkalmazni. Idegen példák kopírozása többnyire téves vágányokra tereli a munkát. [.] A külföldi tapasztalatok, tanulságok feltétlenül figyelembe veendők, azoknak azonban szolgai lemásolása és applikálása nemcsak azért alkalmatlan, mert más temperamentumú, más gazdasági, kulturális és szociális berendezkedésű népekre vannak szabva, hanem azért is, mert az ott kifejlődött gyakorlat hosszas múltra visszatekintő szociálpolitikai munka eredménye, mely munkának nem szabtak korlátot anyagi lehetőségek, hanem a megvalósításhoz bőségesen állott idő és pénz a rendelkezésre.”[12]

Idézett művében Esztergár áttekinti a korabeli európai országok szociális képzéseit, így a University of Bristol, Manchester, Birmingham, Glasgow, London, Edinburgh, Bedford, Leeds, de az osztrák, német, brüsszeli iskolákat is. A magyar szakképzés nehézségeit ecsetelve megemlíti, hogy a Magyar Vöröskereszt Egylet 1927-28-ban tartott kísérleti tanfolyamot, 1933-34. tanév második félévében létesült az első szisztematikus gyakorlati szociális tanfolyam a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen, ahol a hallgatók a szociális védelem városi munkájára nyertek kiképzést. Speciális kiképzést nyújt még ebben a korban az Országos Közegészségügyi Intézet a kötelékébe tartozó általános egészségügyi védőnőknek, továbbá a Stefánia Szövetség védőnői részére és a Szociálpolitikai Intézet, amelynek keretében a szociálhigiénia fontos szolgálata kihangsúlyozódik, amellett behatóan foglalkozik a munkásság nevelésével.

Esztergár hangot adott annak a kívánalomnak is, hogy a szociális szakképzésnek helyet kell adni a hittudományi főiskolákon, a községi közigazgatási tanfolyamokon, [...] a szociálpolitikai szakképzés minden közigazgatási ágazatban dolgozó tisztviselő részére előírandó.

A pécsi Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának szociális tanfolyamán az oktatás anyagát képezte:

  1. Társadalomtan (szociológia)
    1. Szociálpolitikai ismeretek (benne: agrár-szociálpolitika, cselédügy, mezőgazdasági és házi cselédek, lakáspolitika, ipari szociálpolitika, kereskedelmi szociálpolitika, mezőgazdasági, otthoni-, házi- és népipar, szövetkezetek, mint az önsegély munkás- és középosztály védelem szervezetei, kis emberek hitele, munkavállalók önvédelme, hatósági és üzemi védelme, nemzetközi munkásvédelem, munkanélküliség, munkásbiztosítás)
  2. Társadalom-egészségügy („szociálhygiéne”)
    1. Tételes szociális jogszabályok
    2. Alkalmazott szociálpolitika (anya-, magzat-, csecsemővédelem, gyermek a családban és családon kívül, értelmiségi ifjúsági problémák, nőkérdés, női munka, munkanélküliség, ínség fogalma, okai, következményei, az ínségenyhítés módjai, eszközei és lehetőségei, szegénység és segélyezés, adminisztráció = a szociálpolitika intézményrendszere).
    3. Kiegészítő előadások (szociálpedagógia, szociálpszichológia, szociáletika, magánjogi és büntetőjogi előadások)

Az 1940/41. tanévtől a hallgatók közgazdaságtant, közjóléti igazgatást, alkalmazott társadalomtant vettek még föl. Tervbe vették a Szociálpolitikai Kar létrehozását is, azonban ez terv is maradt, sem a kar létrehozására, sem a tanfolyamok folytatására 1944 után nem nyílt lehetőség.

A kiragadott idézetekből az is látható, hogy Esztergár Lajos szinte minden művében érinti a szociálpolitika fogalmát, amelyet tágan értelmez. Beletartozónak érzi a bajok megelőzését, a prevenciót éppen úgy, mint a már kialakult, meglévő bajok orvoslását, a korrekciót. Alanyai körébe tartozónak tekinti a fő szociálpolitikai ágens államon kívül az egyházat és a társadalom széles rétegeit, a magánszemélyek összefogását is.

Ez tükröződik a Pécs város szociálpolitikájának áttekintése 1921-33-ig szóló beszámolójában, amelyben a szociálpolitikai feladatok gyakorlati megvalósítását 6 fő részre osztotta:

  1. Anya- és csecsemővédelem (ezen belül: napközi otthonok, az óvodás és iskolás gyermekek szociális gondozása),
  2. Ifjúság védelme és szociális életre nevelése (ezen belül: a középiskolák közreműködése az ínségenyhítésben, a munkanélküli munkásifjúság foglalkoztatása),
  3. Felnőttek segélyezése (ezen belül: a segélyre szoruló felnőttek osztályozása és segélyjoga, a munkaképes munkanélküliek, szellemi szükségmunkások foglalkoztatása, a mérnöki hivatal keretében foglalkoztatott ínségesek, háziipari foglalkoztató, munkabérek és azok kifizetése, a munkanélküliek egészségügyi ellátása),
  4. Segélyezés eszközei és szervei. Az ínségenyhítés szervezete (ezen belül: a központi iroda működése, a kerületi irodák, szociális szervezők, az ínségenyhítés adminisztrációja, környezettanulmány, a munkanélküliek nyilvántartása, munkaközvetítés, cselédközvetítés, vándorszállás, központi konyha),
  5. Koldusügy,
  6. Együttműködés a hatóságokkal, egyházakkal, társadalmi egyesületekkel és a közönséggel. Hatóságok bekapcsolása az ínségenyhítés munkájába (ezen belül: egyházak és társadalmi egyesületek ínségenyhítő tevékenysége, együttműködés a közönséggel).

Esztergár Lajos A szociálpolitika tételes jogi alapja című fő műve három részre - ma úgy mondanánk - az ágazati szociálpolitika területeire tagozódik. Az

általános és részrendelkezések felsorolását, valamint a fejezetek végén a hozzá kapcsolódó szakirodalmat is megadva.

I. rész: Anya- csecsemő- gyermekvédelem rendszere. Ebben a részben tárgyalja:

  1. A népesedés előmozdítását, 2. Anya- és csecsemővédelmi jogot, 3. Kisdedóvást, 4. Iskolai szociális védelmet, 5. Gyermek- és fiatalkorúak foglalkoztatását, 6. Tanoncügyet, 7. A gyermeknek az eltartáshoz és neveléshez való jogát, 8. A házasságon kívül született gyermek védelmét, 9. Az atyai hatalmat, 10. Az örökbefogadást, 11. Az árvák jogát, 12. A gyermek gyámügyi védelmét, 13. Gyermekmenhelyet, 14. Fiatalkorúak javító nevelését.
  2. rész: A munkások szociális védelmével foglalkozik:

1. Kézműipari munkások joga, 2. Gyári munkások joga, 3. Bányamunkások védelme, 4. Kereskedősegédek és magántisztviselők joga, 5. Vasutasok szociális joga, 6. Mezőgazdasági munkások védelme, 7. Napszámosok joga, 8. Munkásnők szociális védelme, 9. Szociális biztosítás (betegségi biztosítás és a betegségbiztosító intézetek, öregségi, rokkantsági, özvegységi, árvasági biztosítás, balesetbiztosítás, bányatárs-pénztárak). 10. Munkaközvetítés. 11. Szervezkedés. 12. Kisiparosok szociális joga. 13. Gazdatartozások rendezése. 14. Szövetkezetek. 15. Átképzés, 16. Munkakötelezettség (közérdekű közmunkák). 17. Munkakerülés, csavargás, kéregetés. 18. Munkanélküliség 19. Ínségenyhítés (telepítés, útépítés, öntözőművek, háztartásvezetés, belterjes gazdálkodás, termés-értékesítés stb.)

  1. rész

1. Közsegélyezés, koldulás. 2. Kórházak, gyógykezelés. 3. Hadigondozás. 4. Hadikölcsön segélyezés. 5. Zálogházak. 6. Prostitúció. 7.Nemzetközi segélynyújtó egyesülés

 

 

Esztergár lajos gyakorlati szociálpolitikája

 

Esztergár Lajos fentiekben idézett elméleti munkáságán túl gyakorlati szociálpolitikája két síkon haladt: az úgynevezett „Egri normás” szegénygondozásból induló Pécsi normás szegénygondozás, majd az ezen túlmutató, úgynevezett produktív szociálpolitika síkján.

Az előbb említett szegénygondozás lényege, hogy szervezettséget vitt a segélyek összegyűjtésébe, majd szétosztásába és megszüntette a koldulást. A gondozást a szegénygondozó testvérek látták el, akik a helyszínen keresték fel a szegényeket, s nemcsak környezettanulmányt végeztek, és minden rászorulónak azt adták, amire szüksége volt (napi ebéd családoknál, napi élelmiszeradag, tüzelő, ruhanemű, készpénzsegély stb.), hanem az elhagyott betegek, öregek gondozásában is aktívan részt vettek. Az 1927-1936-ig „magyar normává” szélesedett szegénygondozás az 1936-ban Londonban összehívott szociális világkongresszuson is elismerést aratott.[13]

Az a fajta szociális gondoskodás, amely már túllép egy karitatív szegénygondozáson, az első szövetkezeti kísérletek (Szatmár megye, Baranya megye) megjelenéséhez, az 1938. évhez köthető.

Ennek az új, úgynevezett „produktív szociálpolitikának” a lényegét - amit én a fokozatosság elvének hívok - Esztergár Lajos a következőképpen írja le: „Ott, ahol az elesettség a legnagyobb, nem lehet a juttatásoknak a legnagyobb fokával kezdeni az elesettségből való kiemelést, mert ha az elesett nem rendelkezik a szükséges erkölcsi és ismeretbeli kellékekkel, a segítésnek az ismeretek nyújtásával és helyes gazdálkodásra való tanítással paralel kell haladni. Sok éves tapasztalat igazolja, hogy az elesettségből csak fokozatosan lehet az egyéneket a jobb gazdasági körülmények közé helyezni.”[14]

A községekben ez a fokozatosság elve az igénytelen kecske juttatásától a már több ismeretet igénylő szárnyas állatok, sertés juttatásán keresztül a még több ismeretet igénylő tehén juttatásáig történő ívet jelentette. Utóbbi már annak képességét is megkövetelte az igénylőtől, hogy képes legyen istálló megépítésére, valamint a takarmány előállítására, amelyekhez saját telek is kellett. E fokozatosság a jövedelemszerzésben is megnyilvánult, hiszen mindig nagyobb jövedelemre lehetett szert tenni, s a megtermelt terményből, állatszaporulatból természetben történt a törlesztés is. Ezek voltak az első úgynevezett „szövetkezeti kísérletek” az ország több megyéjére - így Baranyára is - kiterjesztve. Ez már megalapozhatta a házépítési akciókban való részvételt is, melyet vidéken FAKSZ-nak neveztek, s olyanoknak juttattak, akikben a visszafizetésre és a törlesztésre a garancia megvolt. Rendszerint megkívánták, hogy az igénylőnek legyen házhelye, a vályogot pedig a juttatott családtagja közreműködésével vesse ki. Ilyenkor a szövetkezet a szakértő iparosok munkadíját, a fa- és cserépanyagot, valamint a kő, vagy betonanyagot hitelezte. A jogosult ezt a segítséget 12 év alatt tartozott törleszteni évi 2%-os kezelési költség felszámítása mellett. A házjuttatott rendszerint más, például állatjuttatásban is részesült, hogy a törlesztést könnyebben teljesíthesse.

A falusi nincstelen lakosság intézményes támogatása mellett a városi nincstelen lakosságnak önálló egzisztenciává tétele érdekében is megtörténtek az első kísérletek, a pécsi kísérlet vezetője: Esztergár Lajos volt. Azt tapasztalta, hogy a gazdasági válságból könnyebben emelkedtek ki azok, akiknek valami ingatlan tulajdonuk volt, mint akiknek semmijük sem volt. Célkitűzése volt éppen ezért a városi lakosság magán vagyonhoz juttatása. A városi telkeknél maximálisan 250 □ öles házhelyek juttatását vették tervbe, amelyen intenzív kertgazdálkodás mellett egy család a háztartásához szükséges zöldségfélét fedezni tudta. Pécs város törvényhatósága elhatározta, hogy100 db túlnyomórészt szoba-konyhából, részben két szoba konyhából álló családi házat építtet a többgyermekes és rászoruló családok részére. Ezt az akciót a város abból az elgondolásból szervezte meg, hogy a sokgyermekes családoknak mindig nehezebb volt lakáshoz jutniuk, és legtöbbször egészségtelen s viszonylag magas lakbérű lakásokban voltak kénytelenek élni, ők rendelkeztek a legtöbb lakbérhátralékkal. A város tehát úgy kívánta lebonyolítani a házépítést és juttatást, hogy azt a lakbérrel törleszteni lehessen. E házakra 25 évi adómentességet biztosítottak elidegenítési tilalom és lakbér törlesztése mellett. Kiszámította a város azt is, hogy ha a házépítésre szánt pénzösszeget pénzintézetbe tenné, mennyire szaporodna fel, amennyi bevételtől így elesne, azt a kormányzat az ínségenyhítésből pótolta.

A juttatottaknak kötelességük volt Közjóléti Szövetkezetekbe tömörülni, amelyek előírták többek között azt is, hogyan kell az egyes veteményes ágyásokat elkészíteni, és belterjesen kezelni. A feltételek között szerepelt, hogy megállapított számú sertést és szárnyast kötelesek tartani és a termelvények téli eltevéséről is kötelesek gondoskodni, valamint háziiparral is foglalkozni. E feltételeket kiegészítették egészségügyi előírások (kötelező orvosi vizsgálat, tisztaság, rend, kimeszelés), valamint nevelési vonatkozások (hazafias, szociális, kulturális mozgalmakban való részvétel, s a családoknál kölcsönös segítségnyújtás).

Az intézményes szociálpolitika következő állomása az Országos Nép és Családvédelmi Alapról (ONCSA) szóló törvényjavaslat előterjesztésének bejelentése 1938-ban, amelynek munkálataira és gyakorlati megvalósítására Esztergár Lajos pécsi polgármester miniszteri biztosként kapott megbízást. A belügyminiszter 1940 elején olyan utasítást adott, hogy minden törvényhatóság legalább öt évre állítsa össze szociálpolitikai tevékenységének részletes munkatervét (ezek el is készültek). Az ezt megelőző belügyminiszteri rendelet (1938. december 18.) kimondta a törvényhatóságok vezetői számára, hogy „a megállapított szociális munkaterv végrehajtása során állandóan arra kell törekedni, hogy a támogatásra szoruló egyének gazdasági és szociális helyzete annyira javuljon, hogy azok a jövőben a köz támogatására lehetőleg ne szoruljanak, s hogy azok a nyújtott támogatás értékét valamilyen szolgáltatás (pénz, termény, munka) útján mielőbb visszatérítsék.”

Az ONCSA részben közigazgatási, hivatali szervezet volt, az alsó foktól a törvényhatóságokon keresztül az Országos Szociális Felügyelőségig; részben egy eljárási menet az ügyek területi és tárgykör szerinti megoszlása alapján. A hivatali apparátus jogászok, mérnökök, orvosok, más szakemberek szerződéses jogviszonya és együttműködése alapján volt elképzelve. Azokat a szakembereket, akik a közigazgatás többi hivatalnokaitól különleges készségük és szakképesítésük alapján a szociális ügyek intézésére elhívattak, szociális felügyelőknek nevezték. Részükre hívott össze háromnapos megbeszélést Esztergár Lajos Pécsre, amelynek során körvonalazódott sokrétű feladatkörük a részletes adatgyűjtéstől a helyszínek látogatásán át a központban végzett adminisztrációig.

Produktív volt ez a szociálpolitika kettős értelemben is, a juttatottak vonatkozásában azért, mert saját maguk alkotó munkájukkal hoztak létre új értéket, de produktív volt azért is, mert ameddig a történelem sodrása engedte, eredményesen és sikeresen működött.

Mindig költői kérdés marad a „mi lett volna, ha” kezdetű. Mi lett volna, ha Magyarországon sikerül a tervbe vett új szociális igazgatás bevezetése, az egyetemeken elindított képzésekben résztvevők munkába állítása? Erre sem Esztergár Lajos, sem mi, kései utódok nem adhatunk választ.


*Az előadás elhangzott a Pécsi Esztergár Lajos Konzervatív Egyesület által szervezett konferencián 2002. szeptember 26-án a Pécsi Kulturális Központban.

[1] Szabó Zoltán: Hazugság nélkül I. kötet, Budapest, Héttorony, 1989. 388.p.

[2] Gyáni Gábor: A szociálpolitika múltja Magyarországon. Budapest, 1994.

[3]Zimmermann, Susan: op. cit. 1994. 26.p.

[4] Esztergár Lajos: A szociális képzés kérdése. Pécs, Kultúra, 1934. 18.p.

[5] Romsics Ignác: Egy korszaka mérlegen. A Horthy-Magyarország két évtizede. In; Rubicon 2001/1-2. 47-48.p.

[6] Kovrig Béla: Szociálpolitika. Magyar Szemle Társaság Kiskönyvtára, Budapest, 1936. 121.p.

[7] Mihelics Vid: A szociális állam. Szent István Könyvek, Budapest, 1931. 93.p.

[8] Esztergár Lajos: Gyakorlati szociálpolitika. Pécs sz. kir. város szociálpolitikai beszámolója. Pécs, 1933. 22.p.

[9] Esztergár Lajos: A szociálpolitika tételes jogi alapja. Pécs, 1936. 12.p.

[10] Moór Gyula: Bevezetés a jogfilozófiába. Budapest, 1923. Pfeifer Ferdinánd (Zeidler testvérek) Nemzeti Könyvkereskedése (Újabb kiadás: Püski, Budapest, 1994.)

[11]Esztergár Lajos: A szociális képzés kérdése. Kultúra, Pécs, 1934. 4.p.

[12] Esztergár... I.m. 1934. 18.p.

[13] Csizmadia Andor: A szociális gondoskodás változásai Magyarországon. Budapest, 1977. 90-97.p.

[14] Esztergár Lajos: Szociális munka útján. Pécs, 19S9. 45.p.