Cikkek

Vargha Dezső: Esztergár Lajos életútja

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 4. szám, 64-70. oldal

Letöltés: pdf20


Vargha Dezső

ESZTERGÁR LAJOS ÉLETÚTJA

A pécsi származást, a „tükeséget“ különösen a múltban olyannyira megbecsülő városunkban nagy érdemeket kellett fölmutatni ahhoz, hogy valaki idekerülése után nyolc évvel a városi törvényhatóság tanácsnoka, tizenöt évvel helyettes polgármestere, tizenkilenc év után pedig a város első embere legyen, országos hírnévvel. Esztergár Lajosnak sikerült, de ehhez, paradox módon a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája, a trianoni békediktátum kellett. Erdélyi születésű volt ugyanis, Erdélyből, a román önkény elől menekült. Ma utca, szociális létesítmény viseli a nevét, emléktáblák őrzik emlékét a városházán, a pécsi lakóházán és az egyetem jogi karán. Ha a város nevezetes polgármestereiről, a kor neves szociálpolitikusairól beszélünk, megkerülhetetlen az ő neve, munkássága. Az utókor igazságot szolgáltatott tehát.

Abrudfalván született 1894. május 28-án, iparos családból. Apja foglalkozása kocsigyártó kisiparos volt, római katolikus családban nevelkedett kilenc testvérével együtt. Nagyon szűkösen éltek. Szülőhelyén négy polgárit végzett, a középiskoláit Gyulafehérváron járta ki, majd beiratkozott a kolozsvári egyetem jogi karára. Gimnáziumi padtársa volt Márton Áron, a későbbi mártírsorsú erdélyi püspök, akinek egyénisége nagy hatással volt személyiségének fejlődésére. Katonai szolgálatra az első világháború második évében, 1915-ben vonult be, az olasz fronton 1916-ban megsebesült. Rokkanttá nyilvánították 1918. október 1-jén. Tartalékos hadnagyként a világháború befejeztével, novemberben szerelték le. Mivel a román haderő addigra már elfoglalta Kolozsvárt, kénytelen volt egyetemi tanulmányait Debrecenben folytatni, a Tisza István Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. Utolsó szigorlatait ott tette le, s Debrecenben kapott diplomát. Erdélybe 1919. június 25-én tért vissza, Abrudbányán ügyvédjelöltként tevékenykedett. Még ugyanezen év szeptemberében a magyar fővárosban találjuk, ahol az Erdélyi Menekülteket Segítő Hivatalban az onnan menekültek ellátásában segédkezett. Nemsokára megszervezték a Magyar Királyi Államrendőrséget, és ő ezt a pályát választotta: Dunaföldváron lett rendőrségi segédfogalmazó.

Amikor az antant-szerb megszállás megszűnt Dél-Baranyában, és fölszámolták a nyolc napig fönnálló Baranya-Bajai Szerb-Magyar Köztársaságot, 1921. augusztus 21-én ő is azok között volt, akik Pécsre érkeztek. A következő napon vonultak be a magyar csapatok bádoki Soós Károly altábornaggyal, a déli végeken vezénylő tábornokkal az élen. Rendőrfogalmazónak 1922-ben nevezték ki. A fővárosban tette le az egyesített ügyvédi-bírói vizsgát 1924-ben. Az 1929-es közigazgatási választások után újabb pályamódosítás következett: a városi törvényhatóság jogügyi- és népjóléti tanácsnoka lett. Rendőri szolgálata elismeréseként ugyanezen év októberében megkapta a belügyminiszter elismerését az államrendőrség fönnállásának 10. évfordulóján. Közben megbízták a város szociálpolitikájának megszervezésével, amelyet az 1929/33-as világgazdasági válság sürgetővé tett. A törvényhatóság területén működő, jótékonykodással foglalkozó szervezetek, az adakozó magánszemélyek ez irányú tevékenysége már nem volt elég a sok munkanélküli, elesett ember megsegítésére. Úgy országos, mint helyi viszonylatban az eddig jónak gondolt rendszer csődöt mondott, az emberi nyomorúság esetei nagy számban kerültek mind a törvényhatóságok, mind az emberbaráti egyesületek és a sajtó elé.

 

psz 2002 04 06 vargha dezso 01

 

Esztergár Lajos polgármester, egyetemi magántanár

 

A hazai szociálpolitika meghatározó reformirányzata az 1927-ben létrejött Egri Norma volt, amely 1936-ban Magyar Normaként országosan is előírt gyakorlat lett, amely a középpontba az egyházak szervező és karitatív szerepét állította. Mivel a válság elmélyülése idején hihetetlen mértékben megnőtt a szegénység, koldusok tömegei lepték el az utcákat, üzleteket, ennek megszűntetésére a tehetősebb polgárok, üzlet- és műhelytulajdonosok ún. koldulás-megváltási díjat fizettek, amelynek keretében az elesettebb néprétegek segélyezését meg lehetett oldani, másrészt pedig a városi hatóságok a koldulás megtiltásával igyekeztek megszüntetni ezt az egyre kényelmetlenebbé váló gyakorlatot. A gyűjtési akciókat, a szétosztási gyakorlatot is az egyházak aktivistái végezték.

Esztergár nevéhez fűződik az ún. Pécsi Norma kidolgozása és ismertté tétele. Ennek értelmében a szociálpolitikai gyakorlatot a törvényhatóság irányította. Mivel a munkaképes állástalanok nem kaphattak adományt, részükre az ún. ínség- munka-program keretében útépítéseknél, úttisztításoknál, a városi törvényhatóság területén elvégzendő fizikai munkáknál foglalkoztatták őket. Az állástalan diplomások esetében a városi törvényhatóság ügyosztályainál, szakirányú hivatalainál teremtett munkaalkalmat, valamint a rászorulók nyilvántartásba vételénél, adataik fölvételénél. Természetesen a jelentkezők nagy száma miatt ez a foglalkoztatás csak időszakos lehetett, szakaszos formában történt. A munkaképteleneknek, a szociálisan vagy egészségügyileg rászorulóknak adott segélyt, amelynek legnagyobb részét inkább terményben, mint készpénzben folyósították. A következő megvalósított eredmény a városi szociális illetve egészségügyi intézményhálózat megvalósítása volt. Az állástalan diplomások elméleti képzésben való részesítésének előmozdítására a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen az 1933/34-es tanévtől kezdődően beindította a szociális tanfolyamok rendszerét, maga is vállalt egyetemi oktatói munkát. Nem csoda tehát, ha nagy eredményeket tudott elérni a gyakorlati szociálpolitika terén, és rendszere országos népszerűségre tett szert, sőt a városi törvényhatóságok nemzetközi szervezete révén külföldre is eljutott a híre.

Közben egyre-másra jelentek meg művei. Ezek közül megemlítendő az 1933-as Gyakorlati szociálpolitika, az 1934-es A szociális képzés kérdése, az 1936-os A szociálpolitika tételes jogi alapja, az 1939-es A szociális közigazgatás, A szociális munka útján, A szociális munka vázlata, a Somogyi Ferenccel közösen közzétett A magyar szociálpolitika feladatai, valamint számos tanulmány, cikk, amely például a Városok Lapja, a Sorsunk, a Munkaügyi Szemle, a Szociálpolitikai Értesítő, a Városi Szemle, a Gyermekvédelem című folyóiratokban, továbbá a helyi és országos napilapokban megjelent. Kidolgozta a vidéki közjóléti szövetkezetek működési rendszerét, amely hasznos alapul szolgált tevékenységükhöz. Jó kapcsolatot ápolt - baranyai, pécsi kötődésű lévén - vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszterrel is, aki Nendtvich Andorral és Makay Istvánnal együtt mindig támogatta munkájában.

Nevének, tevékenységének országossá válásával egy időben szaporodtak a megtisztelő megbízások, kitüntetések. Az Actio Catholica pécsi egyházmegyei és országos tanácsosa lett 1932 januárjában, majd megkapta az illetékes miniszter elismerését februárban, májusban a Magyar Városok Országos Kongresszusa szakelőadóvá választotta, sőt megkapta a Pécsi Rotary Club aranyérmét is. Egy évvel később a Hadirokkantak Nemzeti Szövetsége adományozott néki díszjelvényt. A Signum Laudis kitüntetéssel gazdagodott 1934-ben, február 28-án a Magyar Társadalompolitikai Társaság elnöki tanácsa választotta tagjai sorába. Ehhez járult még az az elméleti tevékenység, amelyet az Országos Nép - és Családvédelmi Alap (ONCSA) kidolgozásában fejtett ki.

Nendtvich Andor polgármester 1936-ban nyugdíjba ment, helyét Makay István foglalta el, Esztergár lett a polgármester helyettes. Amikor pedig 1940-ben Makay is nyugállományba vonult, egyöntetű fölkiáltással választották meg polgármesterré.

Jellemző volt már akkor is meglévő tekintélyére, hogy a kor szokása szerint 1940. február 22-én a város tekintélyes polgáraiból álló küldöttség kereste föl hivatali helyiségében, és testületileg kérték föl arra, hogy vállalja el a polgármesteri tisztséget. A küldöttséget Visnya Ernő kincstári főtanácsos, felsőházi tag, a helyi pénzintézetek nagyhatalmú elnök - vezérigazgatója vezette, tagjai között találjuk Kelemen Andor apát-plébánost, Angyal Béla közjegyzőt, Mattyasovszky Zsolnay Tibor gyárost, Piacsek Zoltán ügyvédi kamarai elnököt, Siptár Lajos vezérigazgató - helyettest, Molvay Ferenc ipartestületi elnököt, Kittka Rezső, Pohli Henrik, Dominics Mátyás, Balatonyi József városi törvényhatósági bizottsági tagokat. A Szociáldemokrata Párt helyi szervezetének vezetője, Tolnai József - 1945-től 1948-ig utóda a polgármesteri székben - is a küldöttség tagja lett.

A február 27-i törvényhatósági közgyűlésre már egyedül ő volt a pályázó a polgármesteri tisztségre, és ezen a közgyűlésen egyhangúlag választották meg Nikolits Mihály főispán jelenlétében a városi törvényhatóság közigazgatási vezetőjévé, a város első polgárává. Helyettese Vörös Mihály lett. Székfoglalójában a köszönet mellett kinyilvánította azt a szándékát is, hogy munkásságát ezentúl még jobban a város javára fogja kamatoztatni. Nyugodt, békés fejlődést ígért, harmóniát kívánt a törvényhatósági autonómia és a kormányzat között, emellett a közigazgatás működésének fontosságát emelte ki. Társadalmi téren a polgárok önálló egzisztenciájának megőrzését tartotta fő feladatának, valamint úgy a közigazgatás, mint a közvélemény állandó tájékoztatását. Kijelentette: „Közös munka csak bizalom útján végezhető [...] munkaközösséget szeretnék kiépíteni a város erkölcsi, szellemi, társadalmi, sport és gazdasági életét irányító egyházi, kulturális, társadalmi, sport és gazdasági alakulatokkal [...] a szószéknek segítenie és ki kell egészítenie a közigazgatást.”

Polgármesteri hivatalát elfoglalván első feladatának a közigazgatás megreformálását tekintette. Személyi és hatásköri átcsoportosításokat valósított meg. A közigazgatásban bevezettette az iratok ügyosztályok szerinti csoportosítását és intézését, az ABC betűivel megjelölt ügyosztályokon belül még külön sorszámos csoportosítást is létrehozott az ügykörök meghatározásának finomítása érdekében.

Városvezetőként sokirányú tevékenységet folytatott. Nagyméretű kislakás-építő akció folyt, sok energiát fordított a város bővítésére - a Magaslati utat és környékét ekkor alakították ki -, és megkezdődött a várfalak kiszabadítása, a műemlékvédelmi munka pedig tovább folytatódott. Számos gazdasági, kulturális, egészségügyi, kereskedelmi létesítménnyel gazdagodott a város. Nevezetes volt kultúr- és művészetbarát tevékenységéről, irodalom-, képzőművészet-, zene pártolásáról. Tisztában volt ugyanis vele, hogy a tudomány és a kultúra segítségével lehet „megerősíteni azt a szellemet, amely a magyar városok élére emelte Pécs városát”, emellett a gazdasági élet növelését is hangoztatta, amikor ezt mondta: „A város munkásságának, kisiparosainak, kiskereskedőinek és gyáriparának, egyszóval a termelés és a kereskedelem egymásra utaltsága minden vitán felül áll.” A kisiparosok, kiskereskedők és a munkások igényeinek kielégítését is megemlítette.

Megválasztását követően a város társadalmi életének sok képviselője kereste föl a kor szokása szerint, a helyi és a fővárosi sajtó nagy terjedelemben írt megválasztásának tényéről, terveiről. Szem előtt tartván ígéretét, a Dunántúl 1940. május 17-iki számában adta első átfogó polgármesteri nyilatkozatát a városról. A tradíciók és értékek fölsorolását követően megállapította, hogy a városban nincsenek gazdasági és társadalmi kilengések, és Pécs a felvilágosító, oktató munka városa, ahol kiegyensúlyozott társadalmi életformákat találunk.

Szülőföldje 1940 őszén tisztelgett előtte. A Nagyváradon megjelenő Magyar Lapok Baranyai Képeslapok főcím alatt foglalkozott Péccsel. A várost úgy említették, mint a magyar szociális munka mintavárosát, és ahol hallatlan élni, fejlődni akarás tapasztalható. A város vezetését és külön Esztergár Lajos polgármestert méltatták a nagy fejlődés kimunkálásáért.

A Dunántúl karácsonyi számában mondotta el terveit. A világháború időszakában is hangsúlyozta a fejlesztés jelentőségét, a város bővítését, és ezen munkálatokba az új szociálpolitikai rendszer, az ONCSA bevonását. Kijelentette: „Azt a feladatot és célt is szolgálja, hogy a munkásság minél szélesebb rétege jusson ingatlanhoz, és az ingatlan melletti kertek belterjes gazdálkodásával könnyítsen megélhetési gondjain.” Külön kitért az idegenforgalom jelentőségére, és a jugoszláv területekkel való további jó viszony ápolására. A kultúra ismételt hangsúlyozása mellett az 1933 óta a Dóm téren rendszeresen megtartott nyári „Művészeti Hét” további megrendezésének szükségességét említette.

Egyetemi oktatói működése megbecsüléseként 1941. november 5-én rendkívüli tanári címet kapott, 1944-ben pedig a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társasága tiszteletbeli tagjává választotta. Még ugyanebben az évben megrendezték azt a művészeti hetet, amely fölélesztette az ünnepi játékok hangulatát, és a városi kulturális élet sokszínűségét bizonyította még ezekben a nehéz időkben is. Olyan neves művészek pályája teljesedett ki ezekben az években, mint Weöres Sándor és fiatalabb pályatársa, Csorba Győző, a Párizsból hazajövő képzőművész Martyn Ferenc és még sokan mások, a magasabb szintre fejlesztett zeneoktatás élén lévő zenekonzervatórium Takács Jenő igazgatóval és olyan művészekkel, mint Maros Rudolf, Molnár Klára, Piovesan Sirio, Thirring Zoltán. Az irodalmi életet továbbra is a Janus Pannonius Társaság fogta össze, a Sorsunkkal az élen számos folyóirat, újság jelent meg. Az egyetemi tanárok továbbra is részt vettek a város köz - és közművelődési életében. A világháború kiteljesedése és egyre nagyobb méreteket öltő pusztítása nagy aggodalommal töltötte el. Az egyházi és a társadalmi szervezetek mellett Esztergár és a törvényhatóság is nagy gondot fordított a fronton lévő katonák, valamint az itthon maradt szeretteik támogatására erejük szerint. Vallásos meggyőződése, szociális érzékenysége, köztisztviselői hivatástudata a város sorsáért való aggódássá teljesedett ki.

A nyilas hatalomátvétel után meggyőződése miatt eltávolították a város éléről, sőt internálták, a nagykanizsai internáló táborba került több prominens személyiséggel, köztük Nikolits Mihály főispánnal együtt. Onnan a front közeledtével kalandos körülmények között sikerült megszökniük. Vonattal jöttek Barcsig, onnan pedig északról, a Mecseken át jutottak Pécsre. Miután jelentkezett a szovjet városparancsnoknál, újra elfoglalhatta hivatalát. A nagy társadalmi-politikai változások azonban az ő tevékenységét is kikezdték, a polgármesterségről 1945 tavaszán le kellett köszönnie. Csakhamar megindult ellene a hajsza. A népügyészség letartóztatta, nép- és zsidóellenességgel, jobboldali reakciós magatartással vádolta meg, amelyet kiegészített azzal, hogy hivatali ideje alatt tönkretette a várost, s a lakásépítésben is visszaélések fedezhetők föl. Bár a vádak nem igazolódtak, ellehetetlenül a helyzete a városban. Egy 1949-es otrombán és igaztalanul támadó, a későbbi megtorlások hangulatát előrevetítő, a Dunántúli Naplóban megjelent újságcikk miatt egyetemi állását is föl kellett adnia. A Rákosi-korszakban alkalmi munkákkal tartotta fönn magát és családját, bérelt házát is el kellett hagynia, mások irgalmára voltak utalva. Ettől kezdve minden közéleti szereptől elzárkózott. Az 1956-os forradalom idején Pécs város Baranya megye Értelmiségi Tanácsának tagjává választották. Nagy örömére lányának férje lett Ruha István, a neves magyar származású romániai hegedűművész, aki sokszor látogatta meg, adott Pécsett hangversenyt. Végül a várost is kénytelen volt elhagyni. Azzal vádolták meg, hogy „zavarja a köznyugalmat”. Budaőrsön telepedtek le. Ott élt 1978. szeptember 9-én bekövetkezett haláláig, sokak által elfeledve, kitaszítottan.

Az idő múlásával azonban napvilágra kerültek érdemei. Születésének századik évfordulóján egykori egyeteme a kultuszkormányzattal karöltve emléktáblát helyezett el a jogi kar 48-as téri épületében, e sorok írója kezdeményezésére pedig ugyanekkor emlékkonferenciát tartottunk, emléktáblát avattunk a mai Bartók Béla utcában lévő egykori bérelt házának falán. A konferencián Rajczi Péter, Révész Mária és e sorok írója tartottak előadást a Leőwey Gimnázium dísztermében. Az emléktáblánál Krippl Zoltán polgármester és e sorok írója méltatta érdemeit. Említésre méltó volt akkori bérleménye mai tulajdonosainak gesztusa, akik Szigetvári János építész tervei alapján, a korabeli stílusban újították föl a házat. A városi önkormányzat pedig a városházán belül emléktáblával, szociális intézményi névadással ápolta emlékét.

Külön ki kell emelni a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Szociológia- Szociálpolitikai Tanszékének hagyományápoló tevékenységét, ahol kiemelten kezelik munkásságát, műhelyében számos szakdolgozat, tanulmány született róla. A Belvárosi-templom kriptájában nyugszik, ahol az a szöveg van megörökítve, amellyel szeretett városát 1943. június 18-án Jézus Szívének ajánlotta föl.

 

 

A szerzők által felhasznált irodalom:

 

Esztergár Lajos: Gyakorlati szociálpolitika. Kultúra Könyvnyomda, Pécs, 1933. Esztergár Lajos: A szociális képzés kérdése. Kultúra Könyvnyomda, Pécs, 1934. Esztergár Lajos: A szociálpolitika tételes jogi alapja. Kultúra Könyvnyomda, Pécs, 1936.

Esztergár Lajos: A szociális munka vázlata. Kultúra Könyvnyomda, Pécs, 1939. Esztergár Lajos: A szociális munka útján. Kultúra Könyvnyomda, Pécs, 1939. Esztergár Lajos-Somogyi Ferenc (szerk.) A magyar szociálpolitika feladatai I-II. Kultúra Könyvnyomda, Pécs, 1939.

Esztergár Lajos: A szociális közigazgatás. Állami Nyomda, Budapest, 1939. Csizmadia Andor: A szociális gondoskodás változásai Magyarországon. MTA Állam- és Jogtudományi Intézet kiadványa, Budapest, 1977.

Csizmadia Andor (szerk.): Fejezetek a Pécsi Egyetem történetéből. Pécs, 1980. Berey Katalin: Az ONCSA munkássága (1940-1944) Bölcsészdoktori disszertáció. Budapest, 1979.

Ferge Zsuzsa: Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből. Magvető Kiadó, Budapest, 1986.

Szabó Pál: Az M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. Pécs, 1940.

Vargha Dezső: Pécs Thj. Város szociálpolitikai tevékenysége (1929-1935) In: Baranyai Helytörténetírás, 1982. Szita László (szerk.) Pécs, 1982.

Vargha Dezső: Pécs Thj. Város szociálpolitikai tevékenysége (1936-1944) In: Baranyai Helytörténetírás 1983/84. Szita László (szerk.) Pécs, 1985.

Vargha Dezső: Pécs Thj. Város szegénysegélyezési tevékenysége a Dunántúl c. napilap tükrében. In: Baranyai Helytörténetírás, 1989. Pécs, 1989.

Vargha Dezső: Pécs Thj. Város szociálpolitikája a világgazdasági válságtól az ONCSA létrehozásáig (1929-194o) Bölcsészdoktori disszertáció. Budapest, 1987