Cikkek

Jéki László: A Vasas név eredete, kapcsolata a bányászattal

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 4. szám, 6-21. oldal

Letöltés: pdf20


Jéki László

A VASAS NÉV EREDETE, KAPCSOLATA A BÁNYÁSZATTAL

Vasbányászat a honfoglalás előtt

 

A téma modern összefoglalását Heckenast Gusztáv adta meg. A Szent István korabeli mecseki vaskohászatra vonatkozóan írja: „a szakirodalom állásfoglalása ebben a kérdésben rendkívül változatos”.[1] Még bizonytalanabb talajra tévedünk, ha régészeti adatok híján a honfoglalást megelőző korokat vizsgáljuk. Pannónia sokszerzős régészeti kézikönyve mindössze ennyit tud felemlíteni a vasbányászatról és vaskohászatról: „Az illyricumi vasbányák [...] Dalmatia és Pannonia határterületén sűrűsödtek, de néhány kivételtől eltekintve Dalmatia territoriumára estek. A pannóniai bányák, amelyekről közelebbit nem tudunk, mindvégig bérlők kezén maradtak [...] A vaskohászatra vonatkozó emlékek jobbára a provincia nyugati határvidékéről valók, így Scarbantia határában, de kimutathatók Tokodon is.”[2] Tehát még csak közvetett bizonyítéka sincs a római kori mecseki vasbányászatnak.

A későbbi időkre Bidermann 1857-ben kiadott műve közöl határozott állítást: „Privina herceg, miután Nagy Károly császár Pécs környékén nagy földet adományozott neki, 848 körül valószínűleg a császár kifejezett kívánságára, aki Magyarországon a németséget erősíteni akarta - Salzburgból hozott német vasmunkásokat, hogy a Pécsvárad (ad radicem montis ferrei - amint az alapítólevélben az ottani apátságot 1015 körül nevezik) mellett fekvő vasbányákat általuk kiaknázza és a kinyert anyagot velük feldolgoztassa. Az említett alapítólevél különbséget tesz vasgyártó és kovács között, ami megdönthetetlen bizonyítékot szolgáltat arra, hogy Baranya megye vasipara a 9. század kezdetén már túlesett a fejlődés első stádiumán, amikor a kovács maga ömlesztette magának a szükséges nyersvasat és a bányamunkát is maga végezte.”[3] A pécsváradi alapítólevél 1212-1228 közötti átírása szerint Szent István egyebek mellett 20 vasast (tributarii ferri) és 10 kovácsot (fabri) adományozott a monostornak, ebből olvasható ki a két mesterség különválása. Későbbi összefoglalók már nem is említik Bidermannt, a salzburgi bányászok betelepítéséről írtakat minden alapot nélkülözőnek tartják. Ma is helytálló Bidermann felismerése a kohászat és a kovácsmesterség közötti munkamegosztásról.

A sok, többnyire megalapozatlan feltevés után fennmaradó kevés tényt Gömöri János így foglalja össze: A mecseki vasbányászatra is csak történeti források utalnak, valamint néhány Baranya megyei salaklelet a la Téne kortól (Pellérd) az

Árpád-korig (Kölked-Feketekapu) mutatja azt, hogy a helyi szükségletek kielégítésére időnként a kisebb mecseki olvasztótelepeket is művelés alá vették.[4]

 

 

Vasbányászat a honfoglalás után

 

Szent István király nagyobbik legendája említi a mecseki Mons Ferreust, a Vashegyet. A legenda a 11. század utolsó negyedében keletkezett. A bencés apátságot az 1077-1083-as Nagylegenda és az 1158,1212-1228-ban keletkezett oklevelek mindig a Vashegyhez kapcsolják (ad radicem Montis Ferrei, de radice Ferrei Montis, ad radicem Montisferrei). 1212-ben jelenik meg először a Várad név (Abbas Waradiensis), majd a Vashegy és Várad együtt szerepel (de Subradicem montis ferrei Waradiensis, 1225; [...] Varadiensis, de radice ferrei montis, 1228). Ezt követően válik uralkodóvá a Várad majd később a Pécsvárad megnevezés. Wenzel Gusztáv 1880-ban megjelent kritikai bányászattörténetében úgy véli, hogy az ércbányászat a római birodalommal együtt megszűnt a Mecsek vidékén és a Zengőt a római kori bányászat emlékeként nevezték Mons Ferreusnak Szent István korában.[5] Babics valószínűbbnek tartja, hogy a vasércbányászattal egyetemben a Mons Ferreus elnevezést is szakadatlan láncban vette át a latin nyelvre épülő első magyarországi írásbeliség. „Ipari és gazdasági berendezésünk is örömmel látta azoknak a bányászoknak és fémműveseknek munkáját, akiket [...] a Mecsek hegység vidékén, elsőül a Zengő alján - Vasason, Pécsváradon és Zengővárkonyban találtak“. Gállos Ferenc szerint a Mons Ferreus egy honfoglalás előtti szláv vagy avar népnyelvi elnevezés fordítása is lehet, s Győrffy György ezt megtalálni vélte a Zselic névben. Hajdan nemcsak a Somogy megyei dombság, hanem a Baranya és Tolna határán elterülő erdős hegyvidék is a Zselic nevet viselte, amelyet Győrffy a szláv zelezo=vas szóból eredeztet. Heckenast a szlávból latinra fordított helynévből megállapítja: „a mecseki vaskohászat IX. századi szláv alapvetése nyilvánvaló“. Ugyanakkor Kiss Lajos etimológiai szótárában teljesen elveti ezt az értelmezést. (Módszertani érdekesség, hogy a Zselic=zelezo azonosításra hivatkozó történészek egyike sem említi más szófejtések létét, lehetőségét.)

A Mons Ferreus kérdést összegezve: egyetlen tény áll rendelkezésükre, a név István király nagyobb legendájában és oklevelekben, továbbá több, egymást kizáró feltevés: a név visszaemlékezés a római időkre; a rómaiak óta folyamatosan megőrződött; fordítás szláv nyelvből. Későbbi érveink kétségessé teszik mind a név folyamatos megőrzését, mind a szlávok jelenlétét a vidéken. Ezért egyedül Wenzel feltevése nem cáfolható (a római birodalommal együtt megszűnt az ércbányászat), viszont nem is bizonyítja semmi, nem használható fel érvül, pláne bizonyítékul a római kori mecseki vasbányászat létezése mellett. Nyitva maradt a kérdés, miért viselte a Zengő a 11-13. században a Mons Ferreus, azaz a Vashegy vagy Vasashegy nevet.

A baranyai honfoglalás történetét Anonymus őrizte meg, a 899-es időpontot is az ő krónikájából következtették ki: „a vezér hadseregéből az egyik részt a Duna-mentén Baranya-vár felé küldi. Ennek élére kapitányul és vezérül a fejedelmi személyek közül kettőt állított, tudniillik Őd apját, Etét meg Vajtát”.[6] Anonymus közléseit más források nem erősítik meg, ezért a történészek Baranya honfoglaláskori történetét illetően óvatosabban fogalmaznak. Győrffy György szerint elképzelhető, hogy Baranya a hercegség megyéi közé tartozott, s a kabar nemzetség szálláshelye volt[7]. Győrffy szerint annyi bizonyos, hogy Baranya megye a 10. század folyamán az Árpádok uralmi területéhez tartozott. Kristó Gyula más véleményen van: az Árpádok befolyása 1000 táján a délkeleti rész kivételével az egész Dunántúlon érvényesül, ezt a területet töltötte ki a veszprémi és a pécsi püspökség. Az István király által alapított első bencés monostorok és a korai püspökségek az Árpádok egykori területein létesültek, az egyetlen kivétel Pécsvárad.[8] A Délkelet-Dunántúl tehát 1000 körül még nem az Árpádoké. Kristó Gyula is megállapítja: „szinte teljesen ismeretlenek a nyugati (dunántúli) és az északnyugati országrészek politikai viszonyai [...] Nincs pozitív mondanivalónk a Kelet-Dunántúlról, főleg a Délkelet-Dunántúlról. A Sió alsó folyásától a Dráváig terjedő szakaszon [...] hiányzik a lovas-temetkezéses, gazdag mellékletes, honfoglaláskori sírtípus”.[9] Kiss Attila is a leletanyag hiányára hívja fel a figyelmet. A megye területén nem bukkant még fel olyan régészeti leletanyag, amely a terület 9. század második felében való benépesítése mellett szólna. Ha nem bukkannak fel leletek vagy nem keltezi át a kutatás az eddigieket, akkor Baranya a hasonló helyzetet mutató Kelet-Dunántúllal együtt annak a lakatlan sávnak lenne része, amely egy 9. századi forrás-adat szerint a morvák és a bolgárok között húzódott. A feltárt temetők arra utalnak, hogy Baranya megyében a magyarok csak a 10. század utolsó harmadában telepedtek le. A korábban lakatlan vagy igen gyéren lakott területet a fejedelem mondotta magáénak, s e területen csak késve indította meg a telepítést.[10] Vitatott a szlávok jelenléte is. Az Árpád-kori, 11-12. századi helynévanyag azt mutatja, hogy a megye egyes területein - elsősorban a Dráva menti sávban és a Mecsek lejtőin - a megtelepedő magyarok előtt már szlávok laktak. A hiányos adatok miatt régészetileg nem mutatható ki az emlékanyag, amely a magyarok megtelepedése előtti szlávokhoz volna kapcsolható, illetve nem állapítható meg különbség a magyarokkal egy időben itt élő szlávok és a magyarok emlékanyaga között.[11]

A régészeti leletek teljes hiányát meggyőzőbb érvnek tartjuk, mint a 12-13. századi helynevekből a honfoglalás korára Győrffy által levont következtetéseket. A 9. század második felében lakatlan a vidék, első felében pedig késő-avarkori népesség leletei lelhetők fel. Avarvaseszköz-lelet került elő például Kővágószőlősön egy 8-9. századi későavar temetőből.[12] Ha az avarság tovább is élt, fejlett ipari kultúrája már a Karoling korban lehanyatlott.

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy nincs a vasbányászat vagy a Mons Ferreus névnek a római kortól kezdődő megőrzésének folyamatosságára utaló bizonyíték. A valószínűleg lakatlan vagy gyéren lakott területen a magyarok csak a 10.század utolsó harmadában települtek le. Szlávok jelenlétére utaló régészeti bizonyítékok híján a Zselic-Mons Ferreus azonosítás, a latin kifejezés szlávból fordítása is alaptalan, különösen alaptalan az ebből levont következtetés, a magyarok bányászatának szláv alapvetéséről. A pécsváradi alapítólevél vasbányászatra utaló sorait megelőzően nincs bizonyítékunk a mecseki vasbányászatról. A Vasas név tehát nem „sokkal régebbi” a pécsváradi apátságnál, magyar névadás.

Nem könnyű eldönteni, mikorról származnak a pécsváradi alapítólevélnek a vasbányászatra, vasasokra utaló adatai. Győrffy György szerint Pécsvárad már Géza fejedelem idején fejedelmi udvarhely volt, így lehet, hogy már Géza rendelt Pécsvárad alá szolgálónépeket. „A monostoralapítás lényegében egy udvarháznak, kápolnának és a hozzá tartozó udvari gazdasági szervezetnek egyházi célokra való szentelését jelentette. Ilyen volt az elsők közül Pécsvárad, Zalavár s talán maga Pannonhalma és Bakonybél is.”[13] A hagyományok szerint a pécsváradi alapítás a Koppány lázadás leverésének a közvetlen folyománya volt. Az apátságot 998-999-ben alapították, csaknem tíz évvel korábban, mint a pécsi püspökséget. István király 1015-ben adta ki a pécsváradi monostor alapítólevelét, a monostortemplom felszentelése 1038-ban, István király halálának az évében történt meg.[14]

Az 1015-ös oklevél 1157-ben tűzvészben megsemmisült. II. Géza 1158-ban kelt megerősítő oklevelének eredetije sem maradt fenn, azt is a II. András korában 1212-1228 között készült megerősítés szövegéből ismerjük. A történészek véleménye megoszlik, vannak, akik korábbi oklevelek felhasználásával készített hamisítványnak tartják, mások reálisnak tartják a szentistváni szöveg továbbhagyományozódását a többszöri megerősítések, átírások során. Vita van arról is, hogy mely részek minősíthetők későbbi betoldásnak, a 13. századi állapotok visszaverésének. De a viták sem a vasasokat, sem a kovácsokat nem érintik. Az oklevelet még többször átírták és megerősítették a későbbiekben.[15] Heckenast szerint a „Pécs- várad környéki királyi vasasok, és velük az egész mecseki vastermelés állítólag már I. István korában, de a XIII. század elejére biztosan egyházi kézbe jutott.”[16] Kristó Gyula a pécsváradi alapítólevél 13. század eleji hamisítvány voltára emlékeztetve lehetségesnek tartja, hogy a vassal adózók (tributarii ferri) II. Endre korára is jellemzők lehetnek. Megerősíti ezt, hogy a Pécs melletti Vasas helység csak a 13. század végén szerepel először.[17] Első okleveles említése: 1270.

 

 

Vasas személynevek és vasas településnevek az árpád-kori Magyarországon

 

Összegyűjtöttük a Vasas (Wasas, Wosas, Wosos, Vossos, Vosos, Wuosos) név középkori előfordulásait.[18] A 12-13. századi forrásokban 26 esetben találtunk Vasas névre, ebből hat esetben ismeretlen a név viselőjének a foglalkozása. A fennmaradó 20 ismert foglalkozású Vasas nevűnél két esetben a név egyúttal a foglalkozást is jelöli: Vosos portato ferro (nagyváradi regesztrum, 1214) és hic sunt nomina fabrorum de eadem villa: Zuga, Vosos cum sua cognacione (1234-70?), a pannonhalmi apátság birtokai a Veszprém megyei Nelka faluban). A vasszállító és a kovács Vasas mellett a többiek a legváltozatosabb foglalkozásokat űzik. Van közöttük szekeres, sószállító, méhész, szolga, ispán, poroszló, jobbágy és nemes.

Statisztikánk alapján feltételezhető, hogy a 12-13. században a névadás már elszakadóban volt a foglalkozástól, a név és a foglalkozás megegyezése már közeledik a véletlenhez, bár még nem teljesen az. (Két esetben, mindössze az esetek 10 %-ában egyezik a név és a foglalkozás. Elképzelhető, hogy ez a két névadás is korábbi és a családban a névvel együtt a foglalkozás is apáról fiúra szállt.)

„A valamilyen foglalkozást (főleg ipart) folytató, valamilyen szolgáltatásra kötelezett egyént jelölő szó gyűjtőnévként az egész falu nevévé lesz, vagy, mert a falu egyetemlegesen valamilyen szolgáltatásra van kötelezve, vagy legalább lakosainak egy, nyilván a gazdaságilag értékesebb része” - idézi Heckenast a nyelvész Bárczi Géza véleményét, a vasművesség eredetét tárgyaló könyvében.[19] Így keletkeztek a Halász, Szántó vagy Halászi, Kovácsi, Szakácsi típusú helyneveink. Győrffy szerint Vasas „nevét a pécsváradi apátság alapítólevelében >tributarii ferri< néven említett vasasoktól (vasbányászoktól) kaphatta”, tributarii ferri - vassal adózó.[20] Heckenast ezt megerősítő bizonyítéknak tekinti a pécsváradi alapítólevélben említett Konas sede ill. Kowased település Vasas területére való lokalizálását; értelmezése szerint a Kovásséde a Kovácsséde Kovács-patak romlott változata. Így a Kovács-patak és Vasas egyértelműen a vasbányászattal kapcsolatos névadást igazolja. Másutt megmutattuk, erősen kétséges a Kowased-Kovács-patak azonosítás, az említett település nem a mai Vasas területén volt, hanem azzal párhuzamosan létezhetett Vasas és Hosszúhetény között.[21] Szemán Attila mecseki régészeti terepbejárása során 1986-ban megvizsgálta a Hosszúhetény mai belterületéhez közeleső területet. Nem talált sem olvasztóhelyre, sem településre utaló nyomokat.[22]

Győrffy és Heckenast érvelését megerősíti, ha a Vasas helynevek másutt is kapcsolatba hozhatók a vasbányászattal, kohászattal. Különböző szerzők más és más adatokat közölnek, eltérő számú Vasas helynévről tudnak az Árpád-kori Magyarország területén. A fejedelmi szolgálónépeket elemezve 3 Vasas nevű települést említ, Zolnay László is 3 vasművességre, vasbányászatra, vaskohászatra utaló Árpád- és Anjou-kori Vasasról tud.[23] (Összehasonlításul: ez időben 53 Kovács vagy Kovácsi község ismeretes. A késő középkorban húszezer falu volt az országban.) Győrffy György szerint „a pécsváradi uradalomban lévő Vasas falu, [...] a Dunától keletre négy másik Vasas helynév jelzi, hogy közkeletű magyar foglalkozásnév volt.” Ugyanezen könyvben három oldallal odébb mutatja be a Vasas helynevek elterjedését, itt már összesen csak négy szerepel, egy-egy helység Baranya, Gömör, Bács és Bodrog megyékben.[24]

Vasas (Gömör vármegye): Vasas az okleveles anyagban nagyon későn, az 1360-as években tűnik fel egy határjárásban, igaz viszont, hogy rögtön egy Vasvölgye és egy Vasasvölgye társaságában. A Gömör megyei Vasas egyértelműen kapcsolatban állt a vasművességgel, Heckenast szerint neve foglalkozási név eredetű. Ila Bálint személynévi eredetűnek tartja. Vasas (Bács vármegye): a ma Zombortól (Jugoszlávia) délre fekvő, az Árpád-korban jelentős Szond határjárásában szerepel. Vasbányászattal sem írásos, sem régészeti leletek alapján nem hozták kapcsolatba. Vasas (Bodrog vármegye) A Szerém megyei kői káptalan oklevelében említik 1355-ben VOSAS néven, possessio seu terra Vosas. Helye ismeretlen. Győrffy térképén Kővel átellenben, a Duna bal partján, Bodrog vármegyében tünteti fel. Vasbányászattal nem hozták kapcsolatba. A vasművességgel tehát két Vasas hozható többé-kevésbé kapcsolatba: a Baranya és a Gömör vármegyei település, a két dunamenti nem.

Gömöri János friss összefoglaló munkájában további Vasas helynévről ír.[25] Avarkori vasolvasztó kohókat tárt fel Győr-Moson-Sopron megyében a Ravazd melletti Tarjánpusztán, itt is szerepel Vasas Vasasföld dűlő néven. 1787-ben egy összeírásban Vasasi dűlő néven szerepelt.

Győrffy és Heckenast, s az őket rendre idéző mai irodalom, a személynévi névadás lehetőségét elvetve, valamennyi Vasas helynevet a vasművesség, avasbányászat, vaskohászat bizonyítékának tekintve, foglalkozásnév eredetűnek tartja. A foglalkozásnévi eredet szinte tételes törvénnyé vált. Érdemes itt idézni Heckenast Gusztáv történész 1994-ben megfogalmazott sorait: „Vannak tudománytörténeti divatok is. Az 1930-as években a nyelvészek szinte minden helynevet személynévi eredetűnek tartottak, az 1960-as években pedig-különösen a történészek, de a nyelvészek is - a foglalkozásnévi eredet mellett szerettek állást foglalni. Az igazság nyilván valahol középen van, de hol ez a közép?”

A témakör irodalmának részletes áttekintése alapján arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy a vitatott kérdések - a névadás időpontja, melyik néphez kapcsolható a névadás, személy- avagy foglalkozásnévi-e az eredet - nem dönthetőek el ma egyértelműen. Elemzésünk szerint Vasas község az Árpád-korban kapta nevét, de a foglalkozásnévi vagy személynévi eredet nem dönthető el egyértelműen. A Vasason feltárt vaskohó ismeretében természetesen a foglalkozásnévi névadás a valószínűbb. Nem tartjuk megalapozottnak a Vasas név eredetének a Mons Ferreusra való visszavezetését. Jó néhány település volt a 10-12. században Vasasnál közelebb a Zengőhöz, nincs semmi indoka Vasas kitüntetett szerepének a névátvitelben.

 

 

A vasbányászat lehetséges helyszínei

 

 

A honfoglalás előtti idők

 

Fülep Ferenc és Sz. Burger Alice tanulmánya szerint a rómaiak Kr.e. 12-9 között vették birtokba a Szávától északra fekvő területeket, ettől az időtől számíthatjuk a római uralom kezdetét a mai Baranya megyében is. A hódítás után az 1. században, a 2. század elején fokozatosan kiépült a közigazgatási rendszer és a Duna jobb partján a határvédelem. Ezzel párhuzamosan folyt annak a nagyszabású úthálózatnak a kiépítése, amelynek egész rendszere, állomásai több ókori forrásban is ránk maradtak. A Baranya megye történetét tárgyaló kötet részletesen ismerteti a különböző korokból származó leleteket, lelőhelyeket.[26] Ezeket térképre rajzolva rendkívül egyértelmű következtetés adódik: a legősibb időktől a honfoglalás korával bezárólag a Kelet-Mecsek lakatlan volt, viszont minden korban találunk településeket a mai (azaz római kori) Pécs - Pécsvárad út mindkét oldalán, az út közelében, az út Mecsek felőli oldalán maximum 2 kilométer távolságban. Megdöbbentő az azonosság, hosszú korszakokon keresztül. Az újkőkori lengyeli kultúrától (Kr. e. 28002500) a honfoglalás koráig (10-11. század) mindig laktak a Pécs-Pécsvárad útvonal mentén és attól délre. Az út a lakott terület északi határát jelöli. Az útvonal minden bizonnyal korszakokkal a rómaiak előtt alakult ki. Az évezredeken át változatlan településszerkezet drámai változásokon ment át a honfoglalást követő évszázadokban. A kora középkorban sok, a mainál jóval több település létezett a Keleti-Mecsek erdős vidékein. A Pécs - Pécsvárad út ekkor is főútvonal volt.

Az 1. ábrára felvittük a [28]-ban leírt Vasas környéki régészeti lelőhelyeket. A „hatos út” a mai Pécs-Pécsvárad főútvonal, a „régi hatos út” ennek ma is meglevő, az ötvenes évek elejéig használt elődje. Vázlatunkon jól látható, hogy a lelőhelyek mindegyike a régi, az ókor óta valószínűleg változatlan nyomvonalú régi hatos út közvetlen közelében helyezkedik el, egyik sem esik a feltételezett középkori falumag vagy a mai települések közelébe. Ha volt valaha vasbányászat, az csak a mai erdőhatáron túl, a ma is erdős területen lehetett, mint majd a későbbiekben megmutatjuk.

Ha elfogadnánk többek idézett feltételezését, miszerint különböző népességek megszakítatlanul lakták a tájat s ezzel a vasbányászat ismerete is évszázadokon át (akár több ezer éven át) folyamatosan átöröklődött, akkor ez a vasbányászati-vasművességi központ nem lehetne a Pécs-Pécsvárad úttól távolabb eső Vasas, csak a minden korban lakott Pécsvárad-Zengővárkony-Pusztakisfalu körzet. Vasast Árpád-kori alapításúnak kell tartanunk, vasbányászata sem kezdődhetett korábban.

 

psz 2002 04 02 jeki laszlo 01

 

A pécsváradi alapítólevél bányászai

 

Megoszlanak a vélemények arról, hogy a pécsváradi alapítólevélben említett vasásók, vassal adózók Vasas községhez kapcsolhatók-e, vagy más településen dolgoztak, éltek. Győrffy György összekapcsolja Vasast a vasasokkal: „nevét a pécsváradi apátság alapítólevelében >tributarii ferri< néven említett vasasoktól (vasbányászoktól) kaphatta”. Heckenast ugyanehhez a földrajzi egységhez, de más településhez kapcsolja az oklevél adatait: „A pécsváradi alapítólevélben említett vasasok és kovácsok a legnagyobb valószínűséggel a Kovásséde helynévhez kapcsolódnak [...] a későbbi Vasas területén fekhetett”. Véleményünk szerint Kovásséde Vasassal egy időben létezhetett Vasas és Hosszúhetény között.[27] Ezt a kis különbséget leszámítva azonosnak tekinthetjük Győrffy és Heckenast megállapításait.

Győrffy vélekedése új keletű. Régebbi történészek nem kapcsolják össze Vasast az alapítólevél szövegével. Várady Ferenc 1897-ben nem tételezte fel a magyarokról az iparok ismeretét: „Az apátság falvai tehát a kor színvonalán állottak s az egyszerű földműves mellett iparosok laktak ott, kik gyaníthatólag részben úgy telepedtek be külföldről, részben mint hadi foglyok nyertek alkalmazást.”[28] Azóta a történettudomány meggyőzően bebizonyította, hogy a magyarok jóval a Kárpát-medencébe település előtt ismerték a vasművességet. Heckenast elismeri, hogy a magyarok már az ugor korszak utolsó századaiban ismerték a vasművességet, de a honfoglalás-kori vasművességet illetően ma nem tartja szétválaszthatónak a magyar és a szláv vasművességet.[29] Heckenast felveti, hogy a honfoglaló magyarok szakrális kovácsmestersége türk eredetű. A nyugat-magyarországi vasvidéket taglalva megállapítja, a „kendek példája nyomán biztosra vehetjük, hogy a honfoglaló magyarok vaskohászainak egy része türk eredetű, talán még mindig türk etnikumú is volt”.[30] Egyetlen név felbukkanásának nem tulajdoníthatunk nagy jelentőséget, de Heckenast elemzéséhez szépen illeszkedik az a tény, hogy az első név szerint ismert vasasi, Tywan, török nevet viselt. Nevét Gombocz Zoltán a török sólyom szóval azonosítja. A Tywan-Tiván név egy 1292-97-ben Pécsváradon készült periratban fordul elő, Tiván a pécsváradi apátság nemes jobbágya tanúként szerepelt. Ugyanebben az okiratban még egyszer előfordul a Tiván név, ormándi illetőséggel.[31] Ormánd ma már nem létező község, Vasas és Hosszúhetény között feküdt.

Gállos Ferenc határozottan különválasztja Vasas településtől az alapítólevél vasbányászait.[32] Szerinte „Vasas nem tartozott még 1228-ban, az ún. alapítólevél II. András-féle megerősítése idejében az apátság birtokaihoz. Ez azt jelenti, hogy az ekkor említett vasbányászok nem Vasas környékén, az abbahagyott első próbálkozások színhelyén, hanem ettől keletre, Várad, Várkony és Nivegy (Pusztakisfalu) határában, a ma is ismert lelőhelyek egyikén-másikán fejtették a vasércet.

A geológus Kopek Gábor szerint is „valószínű, hogy az említett adat (t. i. a pécsváradi alapítólevél vasbányászokra utaló része) nem a Pécs melletti szfero- szideritekre, hanem a Pécsváradhoz közeleső Pusztakisfalu ércesedésére vonatkozik.”[33] Ezt az álláspontot képviseli részletezés és érvelés nélkül Vastagh Gábor is: „ezek a bányák valószínűleg Zengővárkony környékén lehettek’.[34]

 

 

Adatok a 15-18. századból

 

A vasbányászat kezdetéhez hasonlóan teljesen ismeretlen a bányászat abbahagyásának ideje és oka. Ok lehet a település elhagyása, kihalása, a bányák kimerülése, jobb, gazdaságosabban művelhető telepek felfedezése másutt, vagy ezen és más okok kombinációja. A lehetséges okok közül egyet, a település elnéptelenedését nagy valószínűséggel kizárhatjuk.

A már említett, 1270-1290 közé keltezhető oklevélben szerepel először Vasas. (A váradi konvent bizonyságlevele bizonyos tanúvallatásról, Jakab gróf Ambros fiának hatalmaskodásáról Bolesey fiai ellen.) Következő adatunk már a török megszállás idejéből való. 1554-ben 14 adózót tartanak nyilván a török adó öszeírások. 1565-ben az összeírt adózók száma 16. 1659-ben a pécsváradi apátság bérbe adja Vasast. 1687-ben a török alóli felszabadítás után felmérik a települések helyzetét: „Vasas környékén és ugyanabban a faluban találtunk körülbelül 75 kapásnyi megművelt szőlőt, 15 házat, 15 lakost.” 1696-ban újabb összeírásra kerül sor. Ekkor 10 a családfők száma, 6 igavonó állattal művelnek 27 1/2 metrete szántót, 29 fossor szőlőt. 1706-ban a közelben táborozó labanc sereg élelmezésére kötelezik a falut. 1754-ben az egyház ún. canonica visitatio keretében méri fel iskoláinak helyzetét. Gyónóképesek száma 392, gyónni még nem tud 130. 1761-ben a felnőttek száma 324, a gyerekeké 104.

A község történetéből fellelt mozaikok - melyek száma gondosabb kutatással bizonyára bővíthető - arra utalnak, hogy Vasas folyamatosan lakott település volt. Nagysága, lélekszáma századokon át változatlan: 10-20 családra tehető. A lélekszám rendkívül gyorsan megnövekszik 1700-1750 között. Vas vagy egyéb bányászatra való utalás nincs az iratokban. Hasonlóan összegyűjtöttük két szomszédos település (Hird és Somogy) adatait, fejlődésük azonos Vasaséval, tehát Vasasra tett megállapításaink a tágabb környékre is érvényesek, egyúttal megerősítik a Vasas folyamatosan lakott voltára tett megállapításunkat.

 

 

Kőszén és vas

 

Berks és Sigmond 1811-es jelentése szerint a vasasi fővölgy déli részén „régebbi vájati munkákat” találtak, amelyek arra engedtek következtetni, hogy „e régebbi munkálatok a vas miatt történtek’.[35] A jelentés szerint ezek a régi vájatok beomlottak. Babics András igen alapos tanulmánya alapján foglaljuk össze a vasasi kőszénbányászat kezdeteiről feltárt adatokat.[36] Vasason a kőszénbányászat 1782-ben kezdődik. Az 1782-ben kiküldött megyei (városi) kőszénkutató bizottság megállapította: Vasason könnyen kitermelhető bőséges mennyiségű szén van, amit a pécsváradi kovács már használ műhelyében. Decker Fülöp 1782-től illegálisan termeltet kőszenet, amit üzletszerűen forgalomba is hozott. A jogi formák betartásával Hasenhendel Simon pécsváradi polgár nyitja meg a kibúvásban megismert legjobb kőszénrétegeket, Decker együttműködésével. 1799 és 1806 között az uradalmi üzemeltetésű bányából hét év alatt több mint 150 ezer pozsonyi mérő szenet bányásztak ki, megsokszorozva az előző időszak eredményeit. Az alapítványi uradalom eleinte Hasenhendel táróbányászatát igyekezett továbbfejleszteni, majd azt abbahagyva, ugyanezen a szénmezőn, de újabb táróval támadta meg a felszínre bukó szénrétegeket. Az uradalom táróbányáját a falura ereszkedő hegylejtőn, a Laposkőn telepítették, egy tekintélyes méretű, széles szénkibúvásra.

1808-ban foglalja el helyét az előző évben felállított bányakormányzóság vezetője, Berks Péter. Berks tehát 1808-tól már saját helyismerettel rendelkezett, s 1794-től rendelkezésre állt az uradalom irattára, dokumentumai és a helybeliek emlékezetére is támaszkodhatott. Decker és Hasenhendel bányászkodása emlékeinek is élnie kellett még, hiszen Berks odaérkezése előtt 26 évvel indult meg itt a bányászkodás. Babics adataiból teljesen egyértelmű, hogy az uradalom Hasenhendel táróbányászatának a folytatásával kezdte a működését, a mai Petőfi-aknától is északabbra eső Laposkőn. Mindezeket figyelembe véve megállapíthatjuk: a Berks által 1811-ben a fővölgy déli részén talált beomlott tárna nem lehetett kapcsolatban az 1782-ben indult szénbányászattal. El kell fogadnunk a jelentés megállapítását: „e régebbi munkálatok a vas miatt történtek”.

Nem zárható ki az a lehetőség, hogy Berks Hasenhendel vasérckutató vájatait tárta fel újra. A pusztakisfalui vasércbányászkodás története kínál analógiát. Babics András tanulmánya szerint Hasenhendel és Decker 1781-ben a pusztakisfalui hematit lelőhelyre telepítette bányáját, a bányászat mellett kohászattal, vasgyártással is foglalkoztak s ezekhez az üzemekhez csatlakozott vasasi szénbányájuk. 1793-ban a vállalkozás bukása után a pusztakisfalui vasércbánya és a kohó valamint a vasasi szénbánya a tulajdonos, a pesti egyetem pécsváradi alapítványi uradalmának a rendelkezésébe ment át. Berks 1811-ben vizsgálta Hasenhendel bányászatának a nyomait Pusztakisfalun. A régi táró egyik összement vágatát és egy itt talált beomlott aknát újranyitottak. A vasérc-előfordulást kisüzemi ércbányászatra alkalmasnak minősítették. Elképzelhető, hogy a komplex vállalkozást kiépítő Hasenhendel és társa a felszíni vasérc-előfordulásokat követve Vasason is megpróbálkozott a vasbányászattal. A pusztakisfalui bányához hasonlóan ezek a feltárások is beomolhattak, mire Berks 1811-ben újra feltárta őket. Nem bizonyítható, de igen valószínű, hogy Berks 1811-ben Hasenhendel harminc évvel korábbi vaskutató feltárásainak beomlott nyomaira bukkant. A Hasenhendel - Berks féle vaskutatásokból semmiféle következtetés nem vonható le a korábbi századok bányászatára vonatkozóan.

Szemán Attila is elképzelhetőnek tartja, hogy a Berks által említett, Vasason és Pécsváradon talált nyomok Hasenhendel és Decker vállalkozásaival is össze-függésben lehettek, különösen a Pécsvárad környékiek[37]. Szemán azonban nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy középkori vasércbányászat maradványaira bukkantak. Terepbejárása nyomán vasércet talált az ún. Becző-féle homokbányában, a vasasi fővölgytől délre. Egyértelmű ellenérv, hogy a homokbánya nem Vasas, hanem Somogy község területén fekszik. Berks vasasi kutatásokról számol be. Babicstól tudjuk, hogy Hasenhendel és Decker bányatelke Vasason volt és a tanulmányi alap pécsváradi uradalmához tartozott. Somogy község határa, ahol a Becző-bánya is fekszik, viszont a pécsi káptalan birtoka. Egyértelműen megállapítható, hogy a vasércet is tartalmazó Becző-féle homokbánya nem azonos a Berks- jelentésben említett, korábbi bányászati tevékenységet őrző helyszínnel.

 

 

Vasérc előfordulások a Mecsekben

 

A kérdés korábbi irodalmát tanulmányozva sokáig hihetetlennek tűnt, de sajnos igaz: történészeink nem vetették egybe feltevéseiket a geológiai feltárások eredményeivel. Hol vannak felszíni vasércelőfordulások? melyikük tartalmaz annyi vasat, hogy a középkori technológiákkal is kinyerhető és feldolgozható lehetett? - ezekre a kérdésekre a geológia válaszolni tud. Az utóbbi idők régészeti kutatásai már a geológusok által jelzett helyszíneken indultak.

Wein György, a Komlói Mélyfúró Vállalat főgeológusa 1955-ben a zengővárkonyi limonit, a pusztakisfalui hematit és a magyaregregyi magnetit előfordulás mellett két további vasércfajtát említ fel a Mecsekben.[38] Egyik a liász feketekőszén-telepekkel kapcsolatos agyagvaskő (szferosziderit). „A szeszélyes kifejlődésű és minőségű, üledékes eredetű vasérc, a széntelepek keletkezésével egyidőben jött létre. Bányászatára több ízben gondoltak, de az egy esetben sem bizonyult műrevalónak.”

Kovács Lajos adta meg a Vasas, Hosszúhetény és Pécsvárad közti terület földtani leírását.[39] Tanulmányának vonatkozó részét egészében idézzük: „A kőszéntelepes csoportra jellemzők a szferosziderites rétegek. A szferosziderit vagy gömbölyded gumókat alkot igen kemény mészmárga maggal s ezt borító limonitos kéreggel, vagy pedig szabálytalan, belül üres, vagy agyagos kitöltésű limonitos falú kis „vasdobozok“-at. A „vasdobozos“ rétegek a kőszéntelepes csoportnak inkább a finom, csillámos palákkal és a velük váltakozó palás - táblás vagy vékonypados homokkövekkel jellemzett magasabb részéhez kötöttek. A tulajdonképpeni szfero- szideritek inkább a csoport vastagabb agyagos, agyagpalás, mészmárgapados közbetelepüléseket tartalmazó, vastagpados homokkővel jellemzett mélyebb részében jelentkeznek. Ez utóbbiakkal találkozunk a Csatornavölgy K-i szakaszának É-i útbevágásában, az innen a Vöröses-gerincrevezető kocsiút alsó szakaszán, a Tekergővölgy alján, a patakmeder oldalbevágásában, a Csatornavölgyből kilépő és Vasas II. felé bekanyarodó pataknak a Mórszeg K-i lába mentén húzódó mederbevágásában. E képződmények a fekvő homokkőcsoportban is megtalálhatók a Csatornavölgy több pontján, helyenként hatalmas, gyakran vasas kérgüktől már megvált gumók formájában. A Csatornavölgy K-i szakaszán, a téglaégetővel szembeni kis kőfejtőben néhány ökölnagyságú hematit gumó volt látható.”

Nováki Gyula megállapítása szerint az eddig Magyarországon feltárt olvasztási lelőhelyek fekvése szinte teljesen azonos. „Valamennyi egy kis patak mellett van, ezek a patakok annyira sekélyek, hogy száraz évszakokban több helyen ki is száradnak, a legtöbb esetben forrás vagy kút közelében vannak. Közös jellegzetesség még, hogy majdnem mindig olyan helyen találhatók, ahol vagy ketté ágazik a völgy, vagy egy kisebb mellékvölgy, akár egy vízmosás, torkollik a völgybe.”[40] Ha a nyelvészeti-történeti meggondolások alapján feltételezzük, hogy Vasason folyt vasbányászat, akkor ennek a helyszínei a régi falu közelében, attól északra a Csatornavölgyben illetve Tekergővölgyben lehettek. A mellékelt ábrán tüntettük fel Kovács Lajos adatai alapján a vasdobozos rétegek felszíni kibukkanásait.37 Ezek az előfordulások elegendő vasat tartalmaznak ahhoz, hogy a középkor technikáival is feldolgozhatók lehettek. Az előfordulások patak közelben vannak, ezek a patakok kisvizűek. A mellékvölgy, vízmosás és fővölgy találkozása, mint másutt megfigyelt jellegzetesség, itt is előfordul. A környék ma is erdős, tehát rendelkezésre állt a fa a faszénégetéshez. A két völgy ma is lakott területen kívül található. A magyarországi vasműhelyeknél megfigyelt közös kísérő jelenségek, jellegzetességek mind fellelhetők a két völgyben.

 

psz 2002 04 02 jeki laszlo 02

 

Szemán Attila a geológusok által feltárt vasérclelőhelyek ismeretében megkísérelte megtalálni a Mecsekben az egykori bányák nyomait[41]. Külföldi és hazai példák alapján a középkori vasbányászat által hátrahagyott ún. pingenfeldeket keresett. Az ismert németországi, ausztriai és magyar esetekben a horpák, azaz a tölcséres fejtési üregek (pingek) sűrűn egymás mellett helyezkednek el. A különböző nagyságú, de maximum 15 méter átmérőjű tölcséres üregek egymástól néhány méter távolságban vannak. A hajdan 6-8 méter mély gödrökből mára 70-80 cm-es mélyedések maradtak. A mecseki vasérclelőhelyeken (Pusztakisfalu, Vasas, Zengővárkony) Szemán nem talált ilyen jól felismerhető, nagykiterjedésű pingenfeldeket. Talált kisebb egyedülálló horpákat, ezekről azonban a terepbejárás során nem sikerült megállapítani, hogy az egykori vasércbányászat emlékei, avagy természetes eredetű képződmények.

A felszínen is fellelhető vasérc, ezért valószínűleg nem is dolgoztak mélyebb műveletekkel. A kibányászott ércet a terepviszonyoktól függően gyalog, háton vagy lovak, öszvérek oldalára erősített zsákokban vitték a közeli vasolvasztóhelyre, amelyet mindig kis patak közelében, erdős területen alakítottak ki, írja Gömöri János.[42]

 

 

A vaskohászat technológiája, a vasasi vasolvasztó maradványai

 

Szemán Attila megállapítja, hogy a vasasi szferosziderit megfelelő alapanyaga lehetett a középkori vaskohászatnak.[43] A karbonátos érceket azonban kohósítás előtt feltétlenül pörkölni kellett. Gömöri tapasztalatai szerint meghatározott szakmai követelményei voltak a jó vasolvasztó kemence elkészítésének, egy-egy kohótelepen belül egységes kivitelezésű kemencéket tárt fel. A műhelygödör oldalába épített kohók egészen a 12-13. századig használatban voltak, rekonstrukciós rajzuk a 3. ábrán látható. Alul a medence 35-40 cm átmérőjű, az akna belső magassága 70-80 cm. A helyi adottságoktól függött, hogy a kohó fala agyaggal összetapasztott kőből vagy teljesen agyagból készült-e. Mindenhol kézi fújtatást alkalmaztak, a befújt levegő mennyisége nagyjából meghatározta az ideális kemenceméretet.

Az új kohó belsejét előfűtéssel kiégették. A kiégetés után a kohókat vasérc és faszén keverékével feltöltötték. Mellnyílásukat egy agyaglappal elzárták, és ebbe a mellfalazatba épített agyagfúvókán keresztül fújtatták. Gömöri János a Somogyfajszon feltárt kohótelepen kísérletekkel is rekonstruálta a középkori technológiákat. A kísérleti olvasztások tanulságai szerint 7-8 órai fújtatás után emelhették le a mellfalazatot és húzhatták ki a vasbucát. Az izzó bucából kalapáccsal verték ki a salakot. Közben többször hevítették az újraizzító tűzhelyen, így kaptak kovácsolható vasat. A kész bucákat a kovácsműhelyekbe szállították, ahol előbb vas- rudakat, majd szerszámokat és fegyvereket kovácsoltak.

 

psz 2002 04 02 jeki laszlo 03

 

Kohóépítés

 

A vasasi lelet ismertetése előtt foglaljuk össze, milyen tárgyi emlékek remélhetők egy középkori vasolvasztó helyén: feldolgozatlan érc, pörkölt érc, vasbuca, salak és maga a kemence, a kiégetett fal és a fúvóka.

Vasas belterületén, a hajdani kis falu patakkal párhuzamos főutcáján, a mai Szövetkezet utca 78. szám alatt Fábián János telkén 1976-ban garázsépítés közben a felszínen salaknyomok, mélyebben pedig vassalakdarabok és fúvókák kerültek felszínre. Fábián János a leleteket beszállította a pécsi Janus Pannonius Múzeumba. Szemán Attila 1986-ban újabb felszíni mintákat gyűjtött a helyszínen és hozzákezdtek a leletek szakszerű feldolgozásához.[44] Részletetek Szemán tanulmányából: „A falu belterületén a Szövetkezet utca 78. szám alatt, Fábián János telkén egyértelműen vasolvasztóra utaló leletek kerültek elő. [...] A salakok között nagyobbrészt nehéz ún. folyósalakok fordulnak elő, felső részükön felhólyagosodott, sima felülettel, alsó részükön beleragadt földdel, szivacsos állománnyal. A fúvókák tűzálló anyagból készített agyagcsövek, melyeket a fújtató fa- vagy fémcsövek meghosszabbításaként és védelmére készítettek. Ezek előbb-utóbb tönkrementek, mert a salak eltömte a végüket. Az előkerült példányok mind ilyen eltömődött végű, elhasznált darabok letört néhány cm hosszú végei. Eredetileg hosszabbak voltak, s a másik végük, ahol a fújtatócső csövét belé helyezték tölcséresen kiszélesedő volt. Ezeket más lelőhelyek analógiáiból ismerjük. A maradványok mintegy 3,5x4 cm átmérőjűek, falvastagságuk 7-8 mm. [...] A felszínen mintákat gyűjtöttem a salakból és ércekből. A lelőhely kiterjedése mintegy 50x20 m kiterjedésű ovális foltban érzékelhető. [...] A faluban, illetve annak határában sehol máshol nem találtam vassalakot, s nem tudnak róla a helybeliek sem. [...] Egyelőre tehát el kell fogadnunk, hogy ez az egy telephely jelentette a vasasi vastermelést.“

 

psz 2002 04 02 jeki laszlo 04

 

Salakdarabok Vasasról

 

Ivancsics Jenő a salak és ércmintákat röntgen diffrakciós módszerrel vizsgálta meg. A vizsgálatok a bucaeljárásnak megfelelő ún. folyósalakot mutattak ki. Egy salakdarabot megolvadt kemencefalazatnak minősítettek. Az ércek egy része már feltehetően átesett a pörkölési eljáráson. „A lelet ércanyaga, pörkölt érce és salakanyaga összetételének vizsgálata igazolja a feltételezést, hogy a lelőhely közelében bucakemence működhetett.”[45] Szemán is kiemeli, hogy a vasolvasztó hely a másutt feltárt helyekhez hasonlóan nem túl bővizű patak völgyében található. A korabeli települési viszonyok nem ismeretesek, ezért nem dönthető el, hogy a kohó akkor is a lakott területen belülre esett-e. Szemán úgy véli, hogy a lelőhely használata idején külterületre esett. A pontos kormeghatározás is várat még magára, Szemán a helyszínen nem talált 13. századinál korábbi kerámiatöredéket. Szép számmal találtak 15-16. századi kerámiadarabokat, valamint egy 15-16. századra datálható saru vagy csizma sarokvasalást. A lelőhelyen talált kerámiatöredékek arra utalnak, hogy a 15-16. századtól már ezt a területet is lakták.

 

psz 2002 04 02 jeki laszlo 05

 

Fúvócsövek Vasasról

 

A geológiai adatok és a középkori vasbányászat ismert helyszíneinek általános jellemzői alapján következtettük ki a vasasi vasbányászat lehetséges helyszínét. Avasolvasztó maradványa ettől néhányszáz méterre került elő. Vasastelepülés hajdani vasasairól kapta nevét.


[1] Heckenast Gusztáv: A magyarországi vaskohászat története a XIII. század közepéig. In: Heckenast Gusztáv-Nováki Gyula-Vastagh Gábor-Zoltay Endre: A magyarországi vaskohászat története a korai középkorban. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1968. 152-153.p.

[2] Pannonia régészeti kézikönyve. Mócsy András, Fitz Jenő (szerk.). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990. 129-130.p.

[3]H. I. Bidermann: Das Eisenhütten-Gewerbe in Ungarn, und dessen früheren Annexen einschlieszlich der Militärgrenze, Pest, Graz, 1857. 145.p.

[4] Gömöri János: A vassalak-lelőhelyek jelentősége az ásványi nyersanyagok kutatásában. In: Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből. I. kötet. Miskolc, 1982. 93-144.p.

[5] Babics András: A vasérckutatás története a Mecsek hegységben. In: Dunántúli Tudományos Gyűjtemény 3. Pécs, 1955. 6.p.

[6] Anonymus: Gesta Hungarorum. Fordította: Pais Dezső. Hasonmás kiadás. Magyar Helikon, Budapest, 1975. 121.p.

[7]Győrffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I. kötet, A-Cs (2. kiadás). Akadémiai

Kiadó. Budapest,1966. 250. és 252.p.

[8] Kristó Gyula: A tizenegyedik század, Magyar Századok. Pannonica Kiadó, 1999. 80 és 90. p.

[9] Kristó Gyula: Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig. Magvető Kiadó, Budapest, 1980. 459.

és 465.p.

[10] Kiss Attila: A népvándorlás és a magyar honfoglalás kora Baranyában. In: Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig. Bándi Gábor (szerk.). Pécs,1979. 389-390. és 411.p.

[11]Kiss Attila: Baranya megye X-XI. századi sírleletei. In: Magyarország honfoglalás és kora Árpád-kori temetőinek leletanyaga, I. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983. 276.p.

[12] T. Nagy Erzsébet: Avar vaseszközlelet Kővágószőlősről. In: Örökség 1987/2. 43-44.p.

[13] Győrffy György: A magyar egyházszervezet kezdeteiről újabb forráskritikai vizsgálatok alapján, MTA

Osztály közleményei 18. 1969. 214-215.p.

[14] Gállos Ferenc: Fejezetek Pécsvárad történetéből. In: Dunántúli Dolgozatok 8. Gállos Orsolya (szerk.) Pécs, 1975. 6-11.p.

[15] Gállos... i.m. 1975. 38-39.p.

[16] Heckenast Gusztáv: A magyarországi vaskohászat története a feudalizmus korában. Akadémiai Kiadó.Budapest, 1991. 75.p.

[17] Magyarország története. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Székely György (főszerk.) Bartha Antal (szerk.) Akadémiai Kiadó. Budapest, 1984. 1072.p.

[18] Jéki László: Vasasok Vasason. Vasbányászat és vaskohászat a középkorban. Budapest, 2002. 40-42.p.

[19] Heckenast... i.m. 1968. 158.p.

[20] Győrffy... i.m. 1966. 403.p.

[21] Jéki László: Néhány megjegyzés Vasas és Kovásséde községek szerepéről a pécsváradi apátság kora-középkori vasbányászatában. In: Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat, 118. évf. 2. sz. 1985 129. p.; Újraközli: Jéki... i.m. 2002. 43-45.p.

[22] Szemán Attila: A középkori mecseki vasércbányászat, Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat, 122.évf. 6.sz. 1989. 411-414.p. és Szemán Attila: Az Árpád-kori vasasi vasbányászat és vaskohászat. In: Tanulmányok Pécs történetéből 5-6. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1999. 54.p.

[23] Zolnay László: Kincses Magyarország, Magvető Kiadó, Budapest, 1977. 33.p.

[24] Győrffy György: István király és műve. Gondolat Kiadó. Budapest, 1977. 442. és 445.p.

[25] Gömöri János: Az avar kori és Árpád-kori vaskohászat régészeti emlékei Pannoniában. Magyarország iparrégészeti lelőhelykatasztere I. Vasművesség. Sopron, 2000. 185.p.

[26] Baranya... i.m. 1979.

[27] Jéki... i.m. 1985. 129.p.

[28] Várady Ferenc (szerk.): Baranya múltja és jelenje, II. kötet. Pécs, 1897. 216.p.

[29] Heckenast... i.m. 1968. 134-135.p.

[30] Heckenast... i.m. 1968. 136-137. és 139.p.

[31] Jéki László: Tywan de Vosos, az első névszerint ismert vasasi. In: Hetedhéthatár, 1999. szeptember 24.

[32] Gállos Ferenc: Vázlatok Pécsvárad kialakulásának és középkori mezővárosi fejlődésének történetéből. A JPM Évkönyve. Pécs, 196G. 16B.p.

[33] Kopek Gábor: Jelentés a mecsekhegységi szferosziderit-kutatásról, A Magyar Állami Földtani Intézet évi jelentése az 1953. évről. Budapest, 1954. 177.p.

[34]Vastagh Gábor-Kiszely Gyula: Magyarország kohászati emlékei I. In: Kohászati Történeti Bizottság Közleményei 22. sz. (Vastagh Gábor) Budapest, 1962.

[35] Sigmond és Berks jelentése a Helytartótanácsnak. BML Császári és Királyi Bányaigazgatóság iratai, 1808-1845. Fasc. 9. 134/1811. fordítása: Jéki... i.m. 2002. 48-49.p.

[36] Babics András: A vasasi kőszénbányászat a feudalizmus korában, Dunántúli Tudományos Gyűjtemény 11. Pécs. 1957.

[37] Szemán... i.m. 1999. 52.p.

[38] Wein György: Hozzászólás Babics András előadásához a Pécsi Akadémiai Napokon. In. Dunántúli Tudományos Gyűjtemény 3. Pécs, 1955. 38-39.p.

[39] Kovács Lajos: A Vasas, Hosszúhetény és Pécsvárad közti terület földtani leírása. In: A MagyarÁllami Földtani Intézet évi jelentése az 1953. évről. Budapest, 1954. 197-207.p.

[40] Nováki Gyula: A magyaroszági vaskohászat régészeti emlékei. In: Heckenast-Nováki- Vastagh- Zoltay... i.m. 1968. 63-64.p.

[41] Szemán... i.m. 1989

[42] Gömöri János: A somogyfajszi őskohók. Vaskohászat a honfoglalás korában. In: História, 1997. február, 26-29.p.

[43] Szemán... i.m. 1999. 57.p.

[44] Szemén... i.m. 1999. 413-414.p.

[45] Szemán... i.m. 1999. 414.p.