Cikkek

Ivasivka Mátyás: A zeneszerző, a zongoraművész, a népzenekutató. Takács Jenő száz éves

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 3. szám, 119-128. oldal

Letöltés: pdf20


Ivasivka Mátyás

A ZENESZERZŐ, A ZONGORAMŰVÉSZ, A NÉPZENEKUTATÓ

TAKÁCS JENŐ SZÁZ ÉVES

A muzsika több ezeréves történetében aligha akad zeneszerző, aki részese lehetett a 100. születésnapját köszöntő ünnepségsorozatnak. Sokkal inkább a rövid életidő volt a jellemző, főleg a korai romantikus mesterekre. A teljesség igénye nélkül említsünk meg olyan kiválóságokat, mint Mozart, Schubert, Mendelssohn, Chopin vagy Bellini, akik még a negyven évet sem érték meg. Beethoven a maga 57 esztendejével már aggastyánnak számított! Aztán megfordult a kocka; Verdi 88, Kodály 85, Stravinsky 89, Orff 87, a finn Sibelius 92 éves korában halt meg. De nemrég temettük el a 20. század egyik jeles magyar komponistáját, Farkas Ferencet. 95 évet élt meg.

És most ország, de sokkal inkább a nagyvilág köszönti a száz esztendős Takács Jenőt, az alkotót, az előadót és a muzikológust. Miért írom, hogy inkább a külföld veszi ki a részét az ünneplésből? Takács Jenő, hasonlóan több kiváló magyar kortársához, Márai Sándorhoz, Szent-Györgyi Alberthez, Dohnányi Ernőhöz, Zilahy Lajoshoz, Veress Sándorhoz vagy Wass Alberthez, 1948 táján a növekvő kommunista elnyomás elől külföldre menekült, s ezzel akaratlanul is több évtizedre kizárta magát a hazai művészeti élet vérkeringéséből. Magyarán szólva művei itthon tilalmi listára kerültek, szerzőjüket még megemlíteni sem volt tanácsos! Generációk nőttek föl, akik a nevét sem ismerték.

Pedig a hosszú és páratlanul színes életű mesternek erős pécsi kötődései vannak. Takács Jenő 1902. szeptember 25-én Soprontól nem messze, Cinfalván született. (Trianon óta az osztrák Burgenlandhoz tartozik Siegendorf néven) Hosszú életútját a hazai és a külföldi szakirodalom a következőképpen szakaszolja:

-                Soproni, majd bécsi tanulóévek (a 20-as évek közepéig)

-                Professzor a kairói konzervatóriumban (1927-1932)

-                Egyetemi tanár a Fülöp-szigeteki Manilában (1932-1934)

-                Ismét Kairóban tanít a konzervatóriumban (1934-1937)

-                Európai, amerikai, magyarországi koncert utak (1937-1942)

-                Igazgató a Pécsi Zenekonzervatóriumban (1942-1948)

-                Újabb hangverseny utak (1948-1952)

-                Egyetemi tanár az USA-beli Cincinnatiban (1952-1970)

-                Termékeny alkotói évek szülőfalujában (1970-től napjainkig)

Nem indult csodagyerekként. A soproni Állami Főreáliskola, ma Széchenyi Gimnázium diákjaként Altdörfer Viktornál folytatott zenei tanulmányokat. Ennek eredményeként már 14 évesen zongoristaként mutatkozott be a pezsgő zenei életű város közönségének. Zongora-, illetve zeneszerzés tanulmányait a bécsi Zeneakadémián folytatta, ahová rögtön a második osztályba vették föl zongorából Paul Weingarten növendékeként. Weingarten professzor annak idején Emil von Sauernek, Liszt Ferenc hajdani tanítványának volt a növendéke. Zeneszerzést Josef Marxnál, illetve a későbbi világhírű mesternél, Arnold Schönbergnél tanult.

 

psz 2002 03 10 ivasivka matyas 01

 

Az osztrák főváros koncerttermeiben ebben az időben egymás után léptek pódiumra az egykori Liszt-növendékek: Emil von Sauer, Moritz Rosenthal, Eugène d’Albert, valamint Dohnányi Ernő és Artur Rubinstein. Akadémiai éveire esik első jelentős komponistasikere: 1922-ben a salzburgi kamarazene-egyesület első díjra érdemesíti hegedű-zongoraszvitjét. Életre szóló élményt jelentett Takács Jenő számára Bartók Béla: I. Hegedű-zongoraszonátájának bécsi ősbemutatója 1922 januárjában. Néhány évvel később levélben kért találkozót az akkor már világhírű magyar mestertől. A budapesti válasz kedvező; ettől kezdve 1945-ig, Bartók haláláig gyümölcsöző kapcsolat alakul ki közöttük. Takács Jenő 1982-ben kiadott: Erinnerungen an Béla Bartók című könyvében eleveníti föl hozzá fűződő kapcsolatát.

Eközben Ausztria és Európa számos országának közönsége megismerkedhet Takács Jenővel, a zongoraművésszel és a komponistával. Ennek volt köszönhető többek között, 1927. július 15-én öt esztendőre szóló szerződése: zongoraprofesszor lett a kairói konzervatóriumban. Sokat barangolt a világban, közel fél évszázadon át szülőhelyére csupán vendégként tért haza.

 

psz 2002 03 10 ivasivka matyas 02

 

Szaharai kirándulás Kairó közelében. Bartók Béla, Paul és Gertrud Hindemith, E.M. v. Hornbostel,Takács Jenő, Curt Schindler, Egon Wellesz.

 

Kairó, az akkor alig fél évtizede függetlené vált Egyiptom fővárosa, jóllehet önálló szimfonikus zenekara még nem volt, igen rangos európai léptékű zenei és társadalmi élettel büszkélkedhetett. A fiatal professzor világhírű személyiségekkel kerülhetett kapcsolatba, így Alma Schindlerrel (Gustav Mahler zeneszerző özvegyével, később az építész Walter Gropius, majd az író Franz Werfel feleségével), gróf Apponyi Alberttel, Liszt barátjával, a kor legragyogóbb előadóművészei közül pedig Bronislaw Hubermann-nal, Jasha Heifetz-cel, Szigeti Józseffel, Artúr Rubinsteinnel, Alfred Cortot-val. De módja volt megismerkednie az arab népzenével is. 1932 márciusára I. Faud király arab népzenei kongresszust hívott össze, melyen számos kiválósággal együtt részt vett Bartók Béla és a nagyhírű német komponista, Paul Hindemith is. Takács Jenő kalauzolta sivatagi kirándulásukat számos fényképfelvétel őrzi. Takács e kongresszus és a két neves mester hatására ekkor fordult életre szólóan a népzenekutatás felé.

A kairói tanítás mellett Takács Jenő többször átjött koncertezni Európába. Ekkor ismerkedett meg Bécsben Alban Berg osztrák zeneszerzővel, néhány hónappal annak halála előtt. De térjünk vissza a kairói kongresszushoz. Idézem Takács Jenőt: „Ott a kongresszuson a különféle résztvevők rábeszéltek arra, hogy fogadjam el azt a meghívást, amelyet kaptam a Fülöp-szigetekről, Manilából, hogy az ottani egyetemen vállaljak el egy zongora-zeneszerzés tanszéket. Őket nem érdekelte a tanszék, viszont érdekelte őket a filippi népzene, a primitív törzseknek a zenéje, és azt remélték, ha én odamegyek, akkor sikerül fölvételeket csinálnom. Akkoriban négy hétig utaztunk Borneón keresztül Maniláig... Ott jó tanítványaim voltak az amerikai mintára szervezett egyetemen, a legtöbben tanárok, hogy diplomát szerezzenek az én tanításom alapján. De ami a népzenegyűjtést illeti, arról hallani sem akartak. Akkoriban valahogy ők szégyellték magukat, hogy a szigetország északi részében még olyan primitív fejvadász törzsek élnek, amelyek a fán alusznak, és régies, érdekes, veszélyes ceremóniákban vesznek részt, és ellenségeiknek levágják a fejét”.[1]

Bár semmiféle anyagi támogatást a gyűjtéshez Takács nem kapott, mégis sikerült saját költségén ezeket az expedíciókat megvalósítania. A gyűjtött népzenei anyag minden viszontagságért bőségesen kárpótolta. Manapság filippi, spanyol, osztrák és német múzeumok őrzik a már lejegyzett anyagot, és az onnan hozott népi hangszereket. A nyári szüneteket Kínában, Japánban töltötte, koncertekkel, rádiószereplésekkel tarkítva. Saját művei mellett szép számmal tűzött műsorra Bartók-darabokat is.

1934-től ismét Kairóban tanított, egyre többet foglalkozva az arab népzenével. Hetente fölhangzottak az egyiptomi rádióban zenetudományi előadásai és koncertjei.

A filippi- és az arab népzenéről 1935-36 őszén a magyar rádióban is előadásokat tartott. A magyar rádióban előadta zongorára és zenekarra komponált Tarantelláját, Rajter Lajos vezényletével, majd hozzákezdett Oláh Gusztáv operaházi főrendező fölkérésére Nílusi legenda című balettjének komponálásához. 1937-ben végleg elhagyta Kairót, rövid időre visszatért Cinfalvára, 1938-as amerikai turnéja közben kapta a hírt Ausztria náci megszállásáról. Takács Jenő, így akarata ellenére automatikusan német állampolgár lett. Szinte menekült Normandiába, ahol Stefan Zweig és családja társaságában töltötte a nyarat.

Bartók Bélával történt két utolsó találkozására a II. világháború küszöbén,

1939-ben, Párizsban, illetve Budapesten került sor. Takács Jenő a francia fővárosban a Kétzongorás, ütőhangszeres szonátát - ezt feleségével, Pásztory Dittával játszotta Bartók - és a Mikrokozmosz részleteit Darius Milhaud, Florent Schmitt és a Párizsban élő Harsányi Tibor zeneszerző társaságában hallgathatta meg. Ez év áprilisában Budapesten, a Vigadó éttermében találkozott a Bartók-házaspárral. Hangulatuk az egyre jobban gyülekező háborús viharfelhők hatására igen nyomott volt. Kis Ford autóján vitte haza őket. Többé nem találkoztak. 1940-ben ismét megszólalt a Tarantella Budapesten, ezúttal egy pályakezdő fiatal karmester, Feren- csik János vezényletével, a szerző zongoraszólójával. Ferencsik a későbbiek során is szívesen tűzött műsorára Takács műveket. A Nílusi legenda című balett ősbemutatója, a bécsi Universal Kiadó elvárásának megfelelően, Duisburgban volt, de hamarosan a magyar közönség is megismerhette; az elkövetkező években nem kevesebb, mint harminc alkalommal került színre a táncjáték.

Az 1941-42-es tanévben a szombathelyi zeneiskolában tanított. Erre az időre esik Kodály Zoltánnal történt első találkozása. A Fővárosi Zenekar a neves svájci dirigens, Ernest Ansermet vezényletével megszólaltatta Takács Antiqua Hungarica című kompozícióját. A hegedűszólót Végh Sándor játszotta. A jelenlévő Kodály kedvezően nyilatkozott a darabról.

1942 nyarán Kürschner Emánuel hegedűművész, egykori Hubay-tanítvány, a pécsi zeneiskola igazgatója nyugállományba vonult. Ekkor Viski János zeneszerző ajánlotta Takács Jenőt Esztergár Lajos polgármesternek. Így 1942. november 1-től 1948-ig Takács a Pécs Városi Zeneiskolának (1943 novemberétől Zenekonzervatóriumnak hívták) lett az igazgatója. Jóllehet a magyar történelem egyik legsötétebb időszaka volt ez, tomboló világháború, német, majd orosz megszállás, koncepciós politikai perek, totális gazdasági mélypont, Takács Jenő irányítása alatt egyik aranykorát élte a pécsi zeneoktatás, zenei élet. Óriási segítséget kapott a kiváló polgármestertől, Esztergár Lajos jogászprofesszortól (aki később a nyilasok, majd a kommunisták szemében is persona non grata volt),

 

psz 2002 03 10 ivasivka matyas 03

 

Szinyei Merse Jenő kultuszminisztertől. Országos viszonylatban is rendkívül rangos tanári kart verbuvált. Csupán néhány név a gazdag választékból: Mestritsné Graef Ma- tild (Graef Tildy), Molnár Klára és a Zathureczky-növendék olasz Sirio Piovesan a hegedű-, Opritia Mária, Halász Béla, Sass Dezső és Weininger Margit a zongora-, a későbbi Kossuth-díjas Maros Rudolf a zeneszerzés-, Hartai Ferenc a fuvola-, Thirring Zoltán a gordonka-tanszak tevékenységével öregbítette a pécsi zeneoktatás országos, sőt európai hírnevét. Agócsy László karnagy pedig Kodály egyik legközvetlenebb munkatársaként a ma már világszerte elismert és terjedő zenepedagógiai koncepciót a Takács Jenő vezette Pécs Városi Zenekonzervatóriumból indította el. Maga az igazgató a legmagasabb évfolyamú zeneszerzés- és zongoranövendékeket tanította. És itt álljunk meg egy percre. Kodálynak éppen ebben az időben kezdődött haláláig tartó pécsi szakmai kötődése. A mester budapesti lakása a több hónapig tartó ostrom következtében lakhatatlanná vált. Esztergár polgármester Takács Jenő ösztönzésére meghívta Pécsre a mestert és feleségét, Emma asszonyt, és egy Magaslati úti villát bocsátott a rendelkezésükre. Ellátásukról is gondoskodtak.[2] Agócsy Lászlót idézem: „Mi, pécsi muzsikusok nem akartuk zavarni a Mestert, tudtuk, hogy Cinka Panna-daljátékán dolgozik. Ám alig telt el néhány nap, megjelent közöttünk a konzervatóriumban. Magához hívatta a tanári kart, és feltette a kérdést: miért nem vesszük igénybe a segítségét? Bátorítására később újra összejöttünk, hogy meghallgassuk terveit az új magyar zenei nevelésről. A beszélgetés során kiderült, hogy Kodály régi tervét szeretné nálunk megvalósítani: az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, és egész életre beleoltsa a nemesebb zene szomját. [...] A pécsi konzervatórium tanári kara szívesen vállalkozott erre a munkára, különösen akkor, amikor megtudtuk, hogy Kodály tanár úr irányításával dolgozhatunk. [...] Kodály végighallgatott minket, latolgatta érveinket, végül ezt mondta: »Itt a zeneiskola, tanítsák a gyerekeket zenére, mielőtt még hangszert vennének a kezükbe!« Kiindulásnak a magyar népzenét ajánlotta, azon keresztül könnyű út vezet a nemzetközi zenéhez. 1945 szeptemberében 8-9 éves gyermekekből álló csoportokkal kezdtük el az általa javasolt munkát, melynek minden lépését szemmel kísérte. Naponta bejött a zeneiskolába, beült óráinkra, irányított és figyelmeztetett bennünket. [...] Első próbálkozásunk eredményét október végén mutattuk be a Notre Dame-zárda, ma Leőwey Gimnázium színpadán, amelyet táblával és padokkal iskolateremmé alakítottunk át. A terem zsúfolásig megtelt. Kodály pontosan négy órakor lépett a színpadra. Előadását e szavakkal zárta: »Máris megindult itt egy olyan próbálkozás, amihez hasonló a fővárosban nincs, és amelynek döntő fontossága lehet egész zenei nevelésünkre. A zeneiskola bevezető tanfolyamát értem, amely előbb zenére akar tanítani, csak aztán hangszerre. Az eredmény elé nagy várakozással tekintek. Ez az eljövendő magyar zenei műveltség magvetése«”.[3]

 

psz 2002 03 10 ivasivka matyas 04

 

A Missa brevis 1945. október 21-i bemutatója után a székesegyház előtt. Balról:Vadas Gábor, Halász Kálmán, Maros Rudolf, Taksonyi József, Kerényi János, Sirio Piovesan, Bajcsa András, Takács Jenő, Kodály Zoltán, Kürschner Emánuel.

 

Bizonyára sem Kodály, sem Takács Jenőék akkor még nem is sejthették, hogy világra szóló folyamat indult el Pécsről azon a délutánon. De a zeneoktatás mellett az eladdig is figyelemre méltó pécsi koncertélet Takács ittléte alatt még pezsgőbbé vált. Ő maga és a kiváló művésztanárokból álló konzervatóriumi tantestület tagjai mellett országos, nemzetközi rangú előadóművészek léptek a publikum elé. Néhány név: Bárdos Lajos zeneszerző-karnagy, Werner Alajos karnagy, Fricsay Ferenc karmester, Gyurkovics Mária és Koréh Endre operaénekesek, a szegedi operatársulat. 1943. május 3-án a fővárosi rádió is közvetítette a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának hangversenyét a Pécsi Nemzeti Színházból. Dohnányi Ernő vezényelt. Itt pécsi bemutatóként elhangzott Takács Tarantellája a szerző szólójával. Más alkalommal, ugyancsak a Nemzeti Színházban, a helyi zenekarral megszólalt Johann Christian Bach B-dúr zongoraversenye Takács Jenő szólójával és vezényletével. E kompozíciók részleteinek felvételeit a Pécsi Rádió és a Ciszterci Gimnázium archívuma a mai napig őrzi.

A háború után, mely Pécs városát tevőlegesen alig-alig érintette, szinte azonnal megindult a hangversenyélet. 1945. április 20-án a Pannonia (ma Palatinus) Szálló dísztermében a Zenekedvelők Zenekara Takács Jenő vezényletével koncertezett; Bach, Haydn, Tartini művei mellett itt szólalt meg először Takács színpadi zenéje Weöres Sándor A holdbéli csónakos című mesejátékához. Egyébként Pécsett kezdődött kettejük életre szóló barátsága. Weöres az egyetem elvégzése után városunkban volt könyvtáros. Takács Jenő 2002. március 16-án, Cinfalván így emlékezett: „Pécsett kezdődött a kapcsolat. A ’Sanyika’ - úgy hívtuk, Pécsett volt a városnál, mint könyvtáros. Hát az csak egy olyan állás volt, hogy legyen neki valamiből élni. [...] Éva (Takács felesége, Jékely Zoltán költő özvegye) mesélheti, hogy nem nagyon sokat volt a könyvtárban. Egyszer az iskolaszolga jött, és azt mondta, hogy itt van Weöres úr és szeretne az igazgató úrral beszélni. Akkor bejött a Sanyika, és mondta (olyan vékony hangja volt): én vagyok Weöres Sándor, és gondoltam, hogy megismerkedünk. Na - mondom - nagyon örülök, már hallottam rólad. Mindjárt utána elmentünk együtt ebédelni. [...] Később Weöres elvette a Károlyi Amyt és akkor találkoztunk velük Rómában. Mi a Magyar Intézetben voltunk 47-ben és ők is ott laktak. [.] Később A holdbéli csónakos előadásán (már a hetvenes években) a Sanyiék ott voltak”.[4]

Szinte a legutóbbi időkig számos Takács-zenésítette Weöres-költemény látott napvilágot. Például Ének a teremtésről (ez még Pécsett született), Szelíd domb, Öt kínai dal (ezek kórusművek), dalok. Ugyanígy baráti kapcsolatban volt másik Kossuth-díjas költőnkkel, Csorba Győzővel. A Japán tankák című vegyeskari mű magyar szövegét ő írta az Elmúlt a nyár dalciklusa szintén Csorba-versekre készült.

 

psz 2002 03 10 ivasivka matyas 05

 

Takács Jenő 1982-ben

 

Két pécsi kiválóságot kell még megemlítenünk, akikkel a fentiekhez hasonló baráti kapcsolat alakult ki: Székely György színháztörténészt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatóját és Martyn Ferenc Kossuth-díjas festőművészt, akinél a hetvenes, nyolcvanas években pécsi látogatásai alkalmával megszállt.

Az egyre súlyosbodó politikai helyzet kényszerítő hatására 1948-ban feleségével végképp elhagyták Magyarországot. P. Herczeg Anitának így beszélt erről: „Tudja, hogy miért mentem el? Elmentem a postára, és egy kottámat akartam Bécsbe a kiadónak küldeni és azt mondták: »Ja kérem, ahhoz miniszteri engedély kell«. Erre azt mondtam, hogy egy olyan országban, ahol az ember a kottáját nem tudja kiküldeni, nem maradunk.”[5]

A következő négy esztendő olasz, osztrák, német és svájci koncertekkel, genfi és lausanne-i vendégtanárkodással telik el. Idehaza egyszerűen „leírják” személyét, művészetét. Elsősorban a pécsi koncertélet sínylette meg távozását, szakmai és szervezési munkájának hiányát.

1952-ben Amerikába hívják; az Ohio-állambeli Cincinnatiban lesz egyetemi tanár, a zenei college-ben tanít zongorát. A mintegy 30 ezer diákkal működő intézményben Takács Jenő kiegyensúlyozott körülmények között, a pedagógusi és alkotói munkának élve tizennyolc esztendőt töltött. Professzor-társai közt meg kell említenünk a világhírű Albert Sabint, a gyermekbénulás elleni hatóanyag felfedezőjét. Évenként három hónapot Európában tartózkodott, és számos nyugati országban koncertezett. Személyes kapcsolatba került a 20. század második felének számos zenei kiválóságával. Így elsősorban az olasz Dallapiccola, a német állampolgárságú Ligeti György, a Svájcban élő Veress Sándor neve kívánkozik ide, újra találkozhatott az USA-ba emigrált Dohnányi Ernővel. Bécsi kiadói, a Doblinger és az Universal, egymás után jelentetik meg műveit, hasonlóan amerikai és olasz cégekhez.[6] Jóllehet kisgyermekeket sohasem tanított, mégis több pedagógiai célzatú kompozíciója született, melyek nem egy ország zeneiskolai tananyagaként ma is szerepelnek. Sok közülük népzenei ihletésű.

1965-től viszonylagos rendszerességgel ellátogat hazánkba, így Pécsre is. A rádió zenei műsoraiban, koncerteken újra megszólalnak énekes- és hangszeres opusai.

1970-ben visszatért szülőföldjére, az ausztriai Cinfalvára. Előzőleg a Cincinnati egyetemtől Professor Emeritus kitüntetést kapott, valamint az Egyetemi család örökös tagja megtisztelő címet.

Az ezt követő évtizedekben, saját elmondása szerint több művet komponált, mint annak előtte együttvéve. Kismarton (Eisenstadt) és szülőfaluja díszpolgárává választotta, ott utcát neveztek el róla. Az osztrák Állami-díj tulajdonosa. Éva asszonnyal abban a házban laknak, amely a szüleié volt, ahol a diákéveit is töltötte. Hazatérése óta egyre inkább bekapcsolódik a magyar zenei életbe; Sopron, Győr, Szentgotthárd (az ottani zeneiskola az ő nevét vette föl), Budapest és Pécs nem egyszer kedves vendégként köszöntheti, zeneszerető közönsége szívesen hallgatja alkotásait.

E hatalmas életút ismertetésének a végén a krónikás, mielőtt befejezné az írást, hadd legyen egy kicsit részrehajló, közreadva személyes emlékeit: Kilenc éves lehettem, amikor először láttam. Édesapám jó nevű könyvkötőmester volt. Egy hosszú/művész/-hajú bácsi kottát hozott köttetni a Bástya utcai műhelybe.[7] Amikor elment, édesanyám szinte megilletődötten mondta nekem: Tudod-e kisfiam, ki volt ez a bácsi? Takács Jenő, a híres zongoraművész, a zeneiskola igazgatója. Természetesen nekem akkor ez semmit nem jelentett. Ám egy esztendő elteltével ismét találkoztam vele; ott ült a zenekonzervatórium bizottságában, ahová én hegedű-szakra tettem felvételi vizsgát. Sikerült bekerülnöm, jóllehet akkor meg sem fordult az eszemben, hogy valaha muzsikus pályára lépjek. Ez 1943 őszén történt. Ha jól emlékszem Takács Jenőn kívül Sirio Piovesan, Agócsy László s talán Maros Rudolf ültek velem szemben.

Az igazgató úrral aztán, egészen külföldre távozásáig többször találkoztam, nem egyszer mint vizsgaelnökkel. Ezután évtizedek teltek el, én zenetanár, karnagy lettem. 1978. május 8-án a pécsi Nevelők Házában az Osztrák Kulturális Intézet kamarahangversenyt rendezett, melyen számos Takács-opus is megszólalt a hajdani Hubay-növendék, Bisztriczky Tibor, illetve Hantó Erika (hegedű), valamint Szabó Katalin (zongora) tolmácsolásában. A szerző is jelen volt. A koncert végén odamentem hozzá, bemutatkoztam, elmondtam, hogy zenei pályán dolgozom, s hogy annak idején ő vett föl a konzervatóriumba. Ettől kezdve szinte máig jönnek-mennek a levelek Cinfalva és Pécs között; elsősorban énekkari műveket küld a mester, melyek közül többet idehaza és külföldön, Olaszországban, Dániában, Németországban szép sikerrel szólaltatok meg kórusaim élén. De kaptam tőle műveit tartalmazó hanglemezt, könyveket. Amikor Pécsett járt, szinte mindig értesített és a Martyn-házban találkoztunk.

Egyetemi tanítványom, Páliné Herczeg Anita, aki személyesen többször fölkereste otthonában, szakdolgozata témájául Takács Jenő előadó művészetét és zongorapedagógiáját választotta. Ő a szentgotthárdi Takács Jenő Zeneiskola tanára.

Gimnáziumi kollegám, Nagy Ernő karnagy, kedves ajándékot hozott számomra a minap Ausztriából; hatalmas plakátot, mely a 100 esztendős Takács Jenőt köszönti,»a burgenlandi személyiséget és a világpolgárt«.


[1] Bónis Ferenc: Közelről és távolból. Rádiós sorozat, 1987.

[2]A friss tejet naponta vitte föl Kodályéknak az akkor 12 éves Takács Dezső grafikusművész.

[3] Bónis Ferenc: Így láttuk Kodályt. Püski Kiadó, Budapest, 1994.

[4]Páliné Herczeg Anita egyetemi szakdolgozata számára készített vele riportot Cinfalván, 2002. március 16-án.

[5] Páliné Herczeg Anita idézett riportjából.

[6] Mintegy 150 opusa, az operát kivéve szinte valamennyi műfajt felöleli. Kiemelendők: Suite concertante, Philippinen-suite, Régi magyar táncok, Passacaigle, Kismartoni divertimento, Pannóniai rapszódia, Tom Sawyer, Purcelliana (zenekari művek), Közelről és távolból, Világjáró muzsika, Arab szvit, Négy pastorale-vázlat, Paprikajancsi, Humoreszk, Négy sírfelirat (zongorára), Szelíd domb, Ja­pán tankák, Kirchen-Musik, Szent Teréz, November csodája (kórusra), Öt bagatell, Oktett, Eine kleine Tafelmusik (kamaraegyüttesre)

[7] Talán egy 19. századi hagyományt folytatva - Liszt, Grieg, Brahms - a 20. század számos jeles mű­vésze - Kodály, Ádám Jenő - vállig érő, ún. „művészhajat” növesztett, így Takács Jenő is.