Cikkek

Gál Éva: In memoriam Horváth Antal (1848-1912)

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 3. szám, 94-97. oldal

Letöltés: pdf20


Gál Éva

IN MEMORIAM HORVÁTH ANTAL

(1848-1912)

Városunk szülötte, Dr. Horváth Antal gazdag életpályája 90 évvel ezelőtt, 1912. augusztus 30-án ért véget. A Dunántúl-ban megjelent nekrológ 1912. aug. 31-én így emlékezett rá: „Mint ügyvéd kiváló szorgalommal, széleskörű tudásának befektetésével munkálkodott embertársaiért, szerette és védte a szegényt, megnyerő modorával szívéhez láncolta kartársait. Horváth Antal, mint a város köztörvényhatóságának virilis jogon tagja, hosszú évek során át önzetlenül fárad, dolgozik, hogy az a város, amelynek minden kövét ismeri, amelynek élete bekapcsolódott az övébe, fejlődjön, hatalmasodjék [...] A városi politikában egyetlen célt szolgált: a város érdekeit. Sokoldalúsága mellett, mint ember is messze kimagaslik. Mindent átfogó ész, melegen érző szív irányítják tetteit.”

Horváth Antal 1848. szeptember 4-én, Pécsett született. Nagyapja, Horváth Ignác szűrszabó és gabonakereskedő 1798-ban vásárolta meg a Ferencesek utcájában a mai 25. számú házat, mely később a család több generációjának otthona lett. Édesapja, id. Horváth Antal mérnök, s a Pécsi Takarékpénztár igazgatója volt. Ifj. Horváth Antal középiskolai tanulmányait a pécsi ciszterci főgimnáziumban végezte kitűnő eredménnyel, majd jogot tanult Pécsett, a Joglíceumban, később Budapesten, ahol 1874-ben kapott ügyvédi oklevelet.

Életpályáját a rendkívül sokrétű közéleti tevékenység is jellemezte: tagja volt az Országos Régészeti és Embertani Társulatnak, Pécsett a Törvényhatósági Bizottságnak, a Jóléti Bizottságnak, az 1897-ben alakult Múzeumi Bizottságnak és a Pécsi Ügyvédi Kamarának. Majd alapító tagja, később ügyésze lett a múzeum létrehozásáért fáradozó, 1901-ben alapított Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesületnek.

A széleskörű érdeklődéssel rendelkező fiatalember az évek során városának értéket teremtő polihisztora lett. Szőlészként nemzetközileg elismert szaktekintéllyé vált, Baranya megyében a szőlőfajták meghatározásának szakértőjeként is ismerték, cikkei a Borászati Lapokban jelentek meg. Foglalkozott többek között szőlőnemesítéssel, s magyarürögi szőlőjében - mely halála után a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet mintatelepe lett - például csak csemegeszőlőkből mintegy kétszáz fajtát termesztett. A 19. század végi nagy filoxérajárvány idején rendkívül sokat fáradozott a pécsi szőlők, szőlőfajták megmentéséért, a szénkénegezési eljárás elterjesztéséért a szőlősgazdák között.

 

psz 2002 03 07 gal eva 01

 

Horváth Antal (reprodukció: Fürtös Györgyné)

 

Pécs vízellátásának megoldásában is érdemeket szerzett állásfoglalásával, mely szerint a vízszükséglet kielégítésére a városnak nem a távolabbi udvardi és pogányi, hanem a Tortyogó forrás vizét kellene felhasználnia.

Horváth Antal személyében a lelkes és nagy tudású műgyűjtőt és műpártolót, a régészeti kutatások úttörőjét is tisztelhetjük. Tevékenységéről az első tudósítást az Archhaeológiai Közleményekben olvashatjuk: “A Pécstől nyugatra fekvő Makár nevű szőlőhegyen talált Horváth Antal VIII. oszt. gymnas. tanuló, ki ide Irma hugával régiségek kutatására többször kirándul, kőeszközöket, u.m. kőkalapácsot, kőéket, rozstörő golyót, cserepeket, melyekből több érdekes példányt a m. nemz. muzeumnak, a lelhely igen érdekes leírásával beküldött.”[1] Sokan ismerték nevét a megyében, és tudták, hogy a különféle földmunkák során előkerült leleteket bátran vihetik őhozzá. Fennmaradt Régészeti Naplójában részletes leírásokat, sőt rajzokat is találhatunk, amelyek azt bizonyítják, hogy a helyszíni megfigyelések rögzítését is fontosnak tartotta. A lelőhelyek regisztrálása, leírása után a leleteket meghatározta, s azokat vásárlás vagy ajándékozás céljából a Magyar Nemzeti Múzeumba küldte. Ezekről az igen értékes 19. századi leletekről tudósításai rendszeresen megjelentek az Archaeológiai Értesítőben és az Archaeológiai Közleményekben. Szaktudásának elismerését tükrözi az a tény is, hogy 1870-ben a Magyar Nemzeti Múzeumban, Rómer Flóris régiségtári őr mellett az akkor még joghallgató fiatalember egy rövid ideig díjnokként dolgozott, s a régészeti gyűjtemény anyagának rendezésében segédkezett.

Hampel Józsefhez személyes barátság fűzte, 1885 decemberében Horváth Antalnak írt leveléből idézünk: „Még egy reményem. Ugy-e lesz néha időd egy-egy régi tartalmú levélkére. Azon az egész vidéken nincs más támaszom és ha volna is, akkor sem szeretnélek nélkülözni. Nagyon szerény a kérésem, kívánságom. Lehetetlen, hogy a te széles concepciód folytán nem jutna néha tudomásodra itt-ott valami érdekes hír, volt eddig, lészen azontúl is, és ha van valami jó dolgod, rajzoltatjuk, mert már nem vagyunk oly igen szegények, hogy mindig a bécsi folyóiratokból volnánk kénytelenek kivenni az érdekes rajzokat. Tehát ugy-e maradsz ezentúl nemcsak hű barátom, de hű munkatársam is?...Örökkön örökké híved és őszinte barátod Hampel József.”[2]

Számos pécsi és baranyai lelet (pl. Pécs-Postapalota, Makárhegy, Makár- alja, Arany Hajó vendéglő, Madarász-féle Gőzmalom, Leőwy-palota, Széchenyi tér, Búza tér, Szabolcs, Postavölgy, Jakabhegy, Kantavár, Siklós, Sellye, Duna- szekcső, Kisharsány, Görcsöny, Ócsárd, Garé, Szilvás, stb. lelőhelyekről) az ő gyűjtőmunkája által lett ismert, s az elkallódás helyett közgyűjteményeink féltve őrzött darabjává válhatott. Ilyen például a híres római kori bronzszobrocska, a „sarukötő Vénusz”, de említhetnénk a pécsi egyetem címerét ábrázoló kőfaragvány töredékét is, melyet a Leőwy (Lóránt)-palota alapozása közben találták meg az ott álló előző épület alapfalaiba beépítve. (Mire Horváth Antal egyik darabját elszállíttatta, a címer-kő másik felét sajnos ismét beépítették az új alapfalakba.[3])

Barátság fűzte a Zsolnay-családhoz is, s több, a Makárhegyen talált bronzkori edényt adott a gyárnak másolatok készítésére. Zsolnay Teréz így emlékezett meg erről: 1873. „Ebben az évben kezdődött a különleges technikájú, un. Pannonia edények gyártása is. Jó barátunk, Horváth Antal ügyvéd, a tehetséges gyűjtő és amatőr régész, egy Makár-hegyi szőlőjében végzett ásatás alkalmával olyan történelem előtti időkből származó edénykékre bukkant, amelyek állítólag csak hazánkban fordulnak elő. Horváth ezt a kincset atyánk rendelkezésére bocsátotta. Az eredeti edényekről pontos másolatok készültek, a töredékeket kiegészítették és új edényeket is terveztek ebben a stílusban. Atyánk nevezte el ezt a sorozatot Pannoniának.”[4]

A régiségeket tisztelő, felkutató és megőrző Horváth Antal nagy hatással volt Juhász Lászlóra is, akinek gyűjteménye az 1904-ben megnyílt Városi Múzeum törzsanyagát gazdagította.

Horváth Antal gyűjteménye az évek során régészeti, iparművészeti, néprajzi tárgyakkal is gyarapodott. Halála után a több ezer darabot számláló kollekciót, melynek egy jelentős részét a numizmatikai anyag képezte, leánya, Horváth Margit a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajánlotta fel megvásárlásra. A kiválasztott darabok a MNM Régiségtárába, Néprajzi Tárába, Éremtárába, illetve az Iparművészeti Múzeumba kerültek. A pécsi Városi Múzeum részére 281 db műtárgyat a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége vásárolt meg, melyek állami letétként kerültek a múzeumi gyűjteménybe. Ezek a következők: 1 db templomi baldachin zöld selyemből, 3 db püspöki címeres márványlap a 18. századból, 1 db római kori oltárkő, 1 db oroszlánt ábrázoló kőfaragvány töredék, az ún. egyetemi címeres kő töredéke, 4 db reneszánsz kapubéllet töredék, 1 db félkör alakú homlokkő, 13 db arany-, 180 db ezüst- és 76 db bronz- és réz érem.[5] Mint láthatjuk, a jelentős gyűjteményből Pécs városa is gazdagodott.[6]

Végigkísérve Horváth Antal életútját, megismerve sokrétű tevékenységét elmondhatjuk, hogy személyében egy olyan jeles polgárra emlékezhetünk, aki kivételes tehetségét egész életében szülővárosa szolgálatába állította.

 

psz 2002 03 07 gal eva 02

 

Emléktábla a Ferencesek utcája 25. számú ház falán

 


[1] Rómer Flóris: Magyar régészeti krónika, 906. In: Archhaeologiai Közlemények, 1866. VI. k./II. füzet, 177.p.

[2] Hampel József levele Horváth Antalhoz, Budapest, 1885. dec. 30. magántulajdonban

[3] Gerecze Péter: A pécsi régi egyetem helye és czímere. In: Arch. Ért. 1904. XXIV. k. 193-195.p.

[4]Zsolnay Teréz – M. Zsolnay Margit – Sikota Gyõzõ: Zsolnay. Budapest, 1974. 55.p.

[5] Az összesen 4501 db éremből 142 darab került a Magyar Nemzeti Múzeumba, 269 db a pécsi Városi Múzeumba. Nem ismert a fennmaradó 4090 db érem további sorsa. Az alább közölt levélrészletből kö­vetkeztetve feltételezzük, hogy a család azokat visszakapta: a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége Pécs város Tanácsának írt 1913. évi levelében ez áll: „Egyben felkérem a tekintetes Tanácsot, hogy a Horváth-féle éremgyűjteményből megvételre érdemesnek nem talált s dr. Harsányi Pál főfelügyelőségi szakmegbízott által a múzeum igazgatójának átadott érmeket a Horváth örökösöknek kiadatni sziveskedjék.” JPM Irattár 15/1913.

[6] Meg kell említenünk, hogy 1904-től Horváth Antal többször is ajándékozott műtárgyakat a Városi Mú­zeumnak.