Cikkek

Raýman János: A Csetnek-pécsi Vasgyár története

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 3. szám, 43-49. oldal

Letöltés: pdf20


Raýman János

 

 

A CSETNEK-PÉCSI VASGYÁR TÖRTÉNETE

 

 

 

Az iparosodás a reformkori Magyarországon is új energiaforrásokat igényelt. A fejlődést már a gőzgépek jelentették. Évszázadok óta az erdők biztosították a tüzelőanyagot. A kíméletlen erdőirtás miatt a fa ára is egyre emelkedett. Új tüzelőanyagot kellett használatba venni, a kőszenet. A vasipar és vaskohászat is nagy tűzifafogyasztó volt, és fokozatosan itt is a bányászott kőszén vette át a főszerepet. Mivel Pécsett bőven volt szén, a vasérc feldolgozása itt olcsóbbnak látszott.

 

 

Madarász András vasgyáros Pécsre települése

 

A 19. század elején a pécsi vasipar még a céhes ipar keretei között működött. Vasgyártás egyáltalán nem volt, de még a környéken sem.

Madarász András csetneki (Gömör vármegye) vasgyáros és ipari vállalkozó a gazdaságosabb vasgyártásnak keresett új területet, amelyet Pécsett remélt megtalálni. Döntését 1845-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Pécsett tartott vándorgyűlésén, egy előadásában indokolta meg. Gömörben van vasérc, de nincs a tüzelőanyag, mert az erdőket kiirtották, kőszén pedig ott nem található. Ezért a csetnekvölgyi „Concordia” vasgyár társulat igazgatójaként, Pécset nézte ki leendő telephelyének, mert itt elegendő kőszén, fa, kő és tűzálló agyag áll rendelkezésre. Sőt jó piacot is remélt ebben a térségben termékeinek.

A kőszénről azt tudta, hogy olyan mennyiségben van a Mecsekben, hogy bányászat tulajdonképpen nem is folyik, mert a szenet csak kiássák a felszíni telepeken. A szabolcsi szén legzsírosabb és a legtisztább, kokszkészítésre is alkalmas. A vándorgyűlésen bemutatta az itteni szénből előállított koksz mintáját is, amelyet már a pesti öntödékben is kipróbáltak és jónak találtak. Madarász a pécsi szénnel is végzett kísérleteket, de a szabolcsit jobb minőségűnek tartotta, bár úgy vélte, hogy a pécsi és szabolcsi szén azonos rétegből származik, tehát tulajdonságai is hasonlók lesznek. Kovácsszénnek is megfelelő és gőzkazán fűtésére is alkalmas a pécsi szén. Ezért a vasgyári társulat nevében bányák nyitására tett ajánlatot Pécs szabad királyi városnak.

A vándorgyűlésen Nendtvich Károly egyetemi tanár és vegyész is részt vett, és beszámolt a pécsi szenek tulajdonságairól „Magyarország kőszenei és azok kémiai vizsgálata” címmel. A szenek többségét jól kokszolhatónak, vasolvasztáshoz és mozdony fűtésére is alkalmasnak nyilvánította, de már felismerte a szén magas kéntartalmát és annak káros hatását. Tehát Madarász időben értesült a kéntartalom miatti várható nehézségekről, ezért utólag többen indokolatlanul ennek tulajdonították a vasgyár megszűnését.

Hiszen itt elegendő fa is rendelkezésre állt, árát csak a drága fuvarozás, a közlekedés hiánya emelte. (Pécsett egy öl tűzifa 12-13 váltóforintba került, 4-5 óra járásnyira az erdőben csak 2-3 váltóforintba). Baranya, Verőce és Somogy erdeiben még bőven volt fa. A vasgyártáshoz tehát a faszén is olcsón rendelkezésre állt. A somogyi erdőkből már az első télen fuvarozták a fát „faszénre égetve” a vasgyárnak Pécsre.

De talált Madarász építő- és tűzálló követ, homokot és tűzálló agyagot is. A vas olvasztásánál nélkülözhetetlen salakképző anyagot, a mészkövet (Zuschlag) is helyben lehetett beszerezni. A kemencék falazatához szükséges tűzálló téglákat is helyszínen, helyi agyagból állíthatták elő. Madarász még a baranyai vasérc esetleges felhasználását is tervbe vette. A Nagymányokon és Magyaregregyen talált gyepvasércet jónak ítélte, mintáit a vándorgyűlésen a tudósoknak be is mutatta. Remélte, hogy sikerül feldolgozáshoz is elegendő ércmennyiséget találni.

 

psz 2002 03 04 rayman janos 01

 

Madarász András arcképe (Gelléri Mór után)

 

Végezetül a lehetséges piacról így számolt be. A Dunántúl a vasat a Felvidékről és Stájerországból szerzi be. Ha lett volna helyben vasérc, nem a Csetnek- pécsi társaság lenne az első, amely Pécsett vasgyárat alapít. A nyersvas vízi szállítása olcsó. Akár 60 000 mázsát is lehetne Vácról Mohácsra szállítani. De Mohácsról Pécsre vasútra van szükség, érvelt 1845-ben Madarász!

Azt is észrevételezte, hogy a vasútépítés haszna azért megy ki az országból, mert a síneket, többnyire magyar nyersvasból külföldön készítik. Hiszen Bécsbe, Morvaországba is magyar vasat visznek ki finomítani. Ezt olcsóbban lehetne Pécsett feldolgozni, mert itt az élet és a szén is olcsóbb.

Végül annak a reményének adott kifejezést, hogy álmai egyszer megvalósulnak Pécsett. „Szeretném hinni, hogy a város lakossága tetemesen szaporodván, közte és a mostani vasgyár között nem leszen majd üres hely [...] szeretném hinni, hogy vaspályák ezen jeles város határán keresztül vonulandnak, a Dunát, a Drávát vele összekötendők, és szeretném hinni, hogy ezen vaspályák számára magunk készítendjük a síneket [...] hogy ilyen gyárvidéken való helyen vagyunk”.[1]

Ezek a szavak bizonyára örömet szereztek a tudós hallgatóságnak és főleg a pécsieknek. A pécsi vasipar fejlődése azonban másképpen alakult.

 

 

A vasgyár telephelye

 

Az elmondottak alapján helyezte Madarász a leendő vasipari vállalkozásának telephelyét Pécsre. Ezek után Pécs város tanácsának egy folyamodványt nyújtott be, kérve hozzájárulását ahhoz, hogy a Csetneki Concordia vasgyári egyesület Pécs város határában „egy sok költséggel járó Vas manipulátiot” állíthasson fel. Kérte továbbá, hogy a város tulajdonában lévő területen „kőszenet kereshessenek és az utána nyitandó bányákat legalább 40 évig szabadon használhassák.”[2] A vasgyár telepítésére vonatkozóan a tanácsnak nem volt kifogása. A kőszénbányáról a választott község úgy vélte, hogy az aprószenet, amelyet a vashámor nem használhat, a város hasznára kellene áruba bocsátani. Berks Péter kincstári kőszénbánya igazgató korábbi jelentéséből tudták, hogy Kozári István a városi területen az úgynevezett Fekete hegyen, kőszenet talált és ott még elegendő szén van. Végül november 4-én határoztak: a ”város fundusa alatt ásandó tsak tulajdon hasznára fordítandó [...] kőszén ásásáért a Társaság 20 esztendő lefolyása alatt esztendőnként 100 frtot pengőben fizessen”. De kikötötték, hogy a vasgyári munka megszűnte után tovább szenet nem bányászhatnak.[3]

A város állásfoglalása után a vasgyári társaság a letelepedéshez megfelelő ingatlant szerzett. Először megvásárolták Poszlavszky Ferenc ügyvédtől 1843. október 28-án a Siklósi országútnál lévő 2 holdnyi rétet 600 forintért, majd november 18-án Farkas Márton és István ugyanott lévő 7938 D-ölnyi rétjét is 1500 forintért.[4]

Ez lett a vasgyár telephelye, a mai Siklósi úton, ahol a mai bőrgyár épületei állnak, de akkor ez a hely még igen távol esett a várostól. Az új telephelyen megkezdődött a lázas építkezés és a gyár szerelése. 1844-ben az építkezés közben egy halálos baleset is történt, amelyről a városi tanács vizsgálata révén van tudomásunk.

 

psz 2002 03 04 rayman janos 02

Pécs város adóhivatali térképe 1865. BML

 

A gyár szerelése teljesen még 1845-ben sem fejeződött be. Haas Mihály is azt írta 1845-ben, hogy „egyik 16 lóerejű gőzmozgonygépe, melly egészben és minden részleteiben tökéletesen magyarhoni mű, folyvást már a’ legszebb sikerrel dolgozik, a’ másik 40 lóerejű jövő septemberre lesz kész. Öntőműhelyében már 70 mázsányi darab készült. Még most csak felszerelésével dolgozik e’ gyár, idegen megrendeléseket csak septemberben reményl elfogadhatni.”[5]

1845 októberéből egy fizetési jegyzéken, az alábbi havidíjas alkalmazottakat és béreket találjuk:

 

Madarász András igazgató 133 frt. 20 kr.
Pilcher Alajos könyvvivő 33 frt. 20 kr.
Lakits Ferenc pénztárnok 26 frt. 40 kr.
Loosz Mátyás kőszénbánya felügyelő 33 frt. 20 kr.
Huszka Lajos kőszénbánya felügyelő,, 26 frt. 40 kr.
Szontagh Márton írnok 26 frt. 40 kr.
Komora József műhelymester 50 frt
Schellenberg Jakab műhelymester 45 frt.

 

A bányában és vasgyárban foglalkoztatott munkások a bérüket részben napszámban, részben teljesítmény után kapták meg. Erről pontosabb adatot nem került elő. Az jól látszik, hogy a vasmű két művezetője volt a legjobban megfizetett alkalmazott.[6] A gyár telephelyét és épületeinek alaprajzát jól láthatjuk a város 1865-ben készített térképén.

 

 

Kőszén biztosítás

 

A városhoz benyújtott kérelem, a bányaterület bérbevételére és ott bányanyitására, többszöri tárgyalása után került csak elfogadásra. Ezért a Társaság már 1843 végén saját bányaterületet is vásárolt Loosz Mátyástól, amelyen a volt tulajdonost, mint bányafelügyelőt alkalmazták.

Madarász András utasította Loosz bányafelügyelőt, hogy annyi szenet bányásszon, amennyit el lehet adni. „Tulajdon szükségletünkre [...] májusban, vagy júniusban kőszén kelletvén, [...] olyan helyeket ahol jó qualitas van és nagy mennyiségben találtatik kőszén” nyissák a bányát meg. Továbbá elrendelte, hogy a bányászokat ne napszámbérben, „sichtára” fizessék, hanem megegyezés szerinti teljesítménybérben.

A városi bányabérletre is kitért: „Péts városától bérbe kiveendő, város tulajdonában nyitandó bányák” munkásait is a kitermelt szénmennyiség alapján, „öl szerint” kell elszámolni. Loosznak a bánya működéséről kéthetente kellett jelentést átadni Lakits pénztáros részére.[7]

A város a bérleti szerződést az eredetileg kért 40 év helyett előbb 20 évre, majd 15-re módosította, és kikötötte azt is, hogy bányafát csak a várostól vásárolhatnak, valamint a bányához vezető utat hozzák rendbe és tartsák karban. Ragaszkodtak ahhoz, hogy a vasgyár választmányában a város is helyet kapjon, és abban ér dekeit a tiszti ügyész képviselje. A szerzõdést 1844. szeptember 7-én fogadták el, és tanácsülés határozatára felterjesztették jóváhagyásra az udvari kamarának. A jóváhagyás 1845-ben még nem érkezett meg. Ezért Madarász, kérte a várost, hogy addig is, közös bejárással jelöljék ki a bánya helyszínét. Ez meg is történt. A társulatot Madarász András, egy bányatiszt és egy részvényes képviselte, a várost Dollinger Károly polgármester. Három területet ajánlottak fel a társaságnak:

„1-ör. A szabolcsi derék út mellett [...] azon hegynek déli oldalán az úgynevezett nagybányáig, Lakits úrnak rétjéig.

2-er..A lámpás völgyben az erdőnek egy mély víz szakadékos partjában.

3-or. A Klaits völgyben a múlt kőszényásó társaság által bírt, már düllő félben álló aknát is”. Ahol a szén után a kutatás és majd „további ásása a Kőszénynek megtörténhetik”.[8]

 

 

A vasgyári részvénytársaság megalapítása

 

Madarász András a Csetnekvölgyi Concordia Vasgyár Egyesülethez hasonló, de különálló részvénytársaságot szervezett Pécsett. Az első tervben évi 2000 tonna vas feldolgozásával számolt.[9]

A gyár létesítéséhez 130 000 váltóforintot kívántak felhasználni és még 70 000 vfrt. tartaléktőkét. A 200 000 forint alaptőke megszerzését 200 db 1000 váltóforintról szóló részvény kibocsátásával kívánták biztosítani. A Concordia társaság 52 ½ részvényre tartott igényt (52 500 vfrt.) A társaság megalakulását a részvények háromnegyed részének elkeléséhez kötötték, és a gyárépítés a megalakulásakor két évre megválasztott bizottság feladata lett.

 

psz 2002 03 04 rayman janos 03

 

Az első részvény 1844.

 

A megalakuláskor az alábbiak jegyeztek részvényeket: Concordia 52 és ½ Madarász András 40, Sebők Károly 20, Csernyus Emmánuel 2, Lakits Ferenc 15, Gömöri Pál és János 2, gr. Batthyány uradalom 10, Pirger Sándor 10, Benedicty Dániel 4, Heinta Ádám 10, Madarász Mátyás 2, Czibur Gusztáv ½, Gömöry Viktor 1, Loydl Mihály 1, Remenyik József 2 részvény. Ez összesen 172 részvény, tehát a társaság megalakulhatott.

A részvénytársaság neve Csetnek-pécsi Vasgyári Társulat, címvezető igazgatója Madarász András lett. Majd alaptőkét emeltek. A tervezett 200 000 váltóforintot további 300 000-rel növelték. Az 500 000 forint alaptőkéhez már 500 db 1000 váltóforint névértékű részvényt terveztek kibocsátani, de közben az értékét már átszámították pengőforintra. Így a tényleges részvényből, 500 db 400 forint pengőben, tehát pengőforintban került kibocsátásra. Ez az oka a szokatlan, 400 pengőforintos címletnek.

1846-ban forgótőke biztosítására újabb 50 000 pfrt tőkeemelést hajtottak végre, és további 125 db 400 pfrt-os részvényt bocsátottak ki. Ezzel 1846-ra már 625 részvénnyel 250 000 pengőforint alaptőke volt biztosítva a gyár indulásához.[10]

 

 

A vasgyár működése

 

Az építkezéshez szükséges vasanyagot a Concordia szállította Csetnekről, amelyért készpénz helyett részvényekkel fizettek. A vékony öntvények ára 10, a vastag öntvényeké 6, a nyersvasé 4 és fél váltóforint volt mázsánként (kb.56 kg). A faminták elkészítéséhez a pesölci hámoránál lévő mintaasztalos műhelyt vették igénybe. A kovácsoltvasat is az anyacég szállította. A Concordia 20 évig, évente 10 000 mázsa (kb. 560 tonna) nyersvas szállítását vállalta.

Az építkezés elkészültéről árulkodik az 1844. december 14-én kiállított Cset- nek-pécsi vasgyár egyleti részvény, amelyen a gyár ábrája látható. A központi csarnok mellett álló hét kémény valószínű, hogy a kovácstüzekhez kellett, a kavaró kemencéket (pudling) az épület homlokzatánál lévő három kémény jelzi. De volt még friss kemencéjük is, amelyben levegő befúvatásával és a vas széntartalmának elégetésével tulajdonképpen acélt gyártottak. Egy gőzhámorról is tudunk. A hámor eredetileg olyan feldolgozó üzem volt, ahol vízkerékkel emelgették a nagy kalapácsokat. Nevét is ezekről a kalapácsokról kapta. A pécsi gyár is érintkezett a patakkal, ahol akár vízmeghajtású szerkezet is működhetett, de erről nincsen adatunk. Edvi Illés a hengermű megalapításáról is írt.[11] A két nagyobb kémény feltehetőleg a gőzkazánokhoz tartozott. Az itt termelt gőzzel a kemencék fújtatóit, a kovácsmű nagykalapácsát, a hengersort, esetleg egyéb szerszámgépeket működtettek. Haastól tudjuk, hogy 1845-ben egy 16 lóerős gőzgép már működött, egy 40 lóerős pedig építés alatt állt. (Összehasonlításként, az 1841-ben alapított pesti hengermalomnak 30 lóerős kazánja volt!). Erre utalhat a kisebb és a nagyobb kémény a rajzon.

 

psz 2002 03 04 rayman janos 04

 

A vasgyár látképe 1850-ben.

 

Ezt az épületegyüttest látjuk egy 1850-ben keltezett levél fejlécén is, csak kicsit más nézőpontból.

Az öntöde már 1845-ben megkezdte működését. Az öntőmester svájci volt, heti 15 pengőforint fizetéssel, melyhez tüzelőt és szállást kapott. Állítólag kevesellte a bérét, ezért otthagyta a céget és Pestre távozott. A gépész évi fizetése 1000 pfrt. volt.[12]

A vasgyár felszerelése közepette a szénellátásra is gondot fordítottak. A jóváhagyás még nem érkezett meg, ezért 1845. május 8-án Madarász András azt kérte a várostól, hogy a kőszén kutatás és termelés megkezdését is engedélyezzék, mivel külföldről fogadott emberei és bányászai már több hete megérkeztek, „nehogy tovább munkátlanul henyélni kéntelentessenek,” el kell kezdeni a tényleges munkát. A város a szerződésben nyitandó „kőszén aknák” kutatását és megnyitását május 18-án engedélyezte. A bányászat a vasmű saját bányájában már 1843 végén megkezdődhetett, de adatait nem ismerjük.

Tehát fokozatosan megindult a munka a vasgyárban is és a bányákban is. A tűzálló agyagot kocsinként 40 krajcárért vásárolták a várostól, később Madarász kérelmére 30 krajcárra leszállították az árát. Az agyag feldolgozását már a vasgyár mellett épült saját műhelyben végezték.

A termelés ingadozásait és későbbi eredményességének romlását aligha lehet a magas kéntartalmú pécsi szénből fakadó öntvény problémákat eltúlozva magyarázni. Ezt a nehézséget már időben ismerték. A szénből helyben kokszot készítettek, részben azért is, hogy a szén hamu- és kéntartalmát csökkentsék. Természetesen ez nem volt tökéletes. De Pécsnek mégis azt jelentette, hogy ipari célú és méretű kokszolót létesített Madarász. Sőt a gyártelep világítását az így nyert világítógázzal oldotta meg. Fontos tehát azt is megjegyezni, hogy Madarász Pécsett a kokszgyártás és a gázgyártás úttörője volt.[13]

1846-ban pécsi vállalkozókból alakult meg a Pécs-Mohácsi Vasútépítő Társaság. Madarász a vasgyárban dolgozó Reith mérnökkel megvizsgáltatta a kijelölt pályát, aki azt megfelelőnek találta, és ez után a vasúti sínek szállítására is ajánlatot tett a pécsi vasgyáros. Nagyon fontosnak tartotta a vasút építését a Dunához, a sínek gyártásához pedig a feltételeket a gyárban biztosítottnak látta. Nem rajta múlott, hogy másképpen alakult.

A szabadságharc is beleszólt a gyár életébe. Mint lehetséges hadiszállítóra számítva, Kossuth megbízta Batthyány Kázmér kormánybiztost, hogy vegye fel a kapcsolatot Madarásszal, abból a célból, hogy a pécsi gyárat is bekapcsolhassák a nélkülözhetetlen hadifelszerelés előállításba. Ágyúkat szerettek volna itt öntetni. Elsősorban „positionsálgyúk” és „hegyi haubitzok”(tarack), valamint ágyúgolyók képezték a hadsereg igényét. Mivel Madarász éppen Pesten tartózkodott, Majthényi József első alispán, Batthyány képviseletében a gyár művezetőjével tárgyalt, és megtudta, hogy bár a gyárban nincs nyersvas, az ágyúöntés megoldható, de előkészítésére mintegy hat hétre van szükség.

Madarász, az ágyúk öntését és fúrását is vállalta, kiváló felszerelése és szakmunkás gárdája alapján. Majd 60 000 pfrt kölcsönt vett fel 3 évre és 4% kamatra, és ezért ágyúkat, ágyúgolyót és síneket vállalt szállítani. (Nem kell feltétlen vasúti sínre gondolni, akkoriban rúdvasat is sínnek nevezték, ez volt a kovácsműhelyek nyersanyaga).

Mivel 1849. január 31-én bevonult Pécsre a császári hadsereg, az ágyúöntés el sem kezdődhetett. Igaz egy számla arról tanúskodik, hogy Pécs városnak egy ágyú vasalását elvégezték, és ágyúgolyókat is szállított a gyár.

Amikor Ottinger őrnagy a megszállt Pécsen, túszokat szedetett: Pirinyi Sándor, Madarász András, Gyenis János és Lakits Ferenc pécsi polgárokat elfogták, és Eszékre hurcolták várfogságba. Csak Pécs város közbenjárására bocsátották haza őket, de 100 000 pfrt-ról szóló kötelezvényt írattak velük alá biztosítékul, amelyért végül Pécs város kezeskedett. De a kiszabadított polgárok vagyonából a 100 000 forintnak megfelelő összeget a városi pénztárban letétbe tartotta. Ez a letét Madarász András 17 db 400 pfrt értékű biztosítási és 49 db vasgyári részvényét vette igénybe. Tehát időközben Madarász újabb 9 részvényt vásárolt magának.

A császáriak júniusban rövid időre elhagyták a várost, és amikor visszatértek 1849. június 15-én, a pécsi nemzetőrök a város határában, a Csetnek-pécsi vasgyárnál akarták megállítani őket. E miatt az osztrákok a gyárat is ágyúzták, és ekkor az épületek is megrongálódtak.

A harcok elmúltával 1850-ben, Madarászék kérték Pécs közvetítését, hogy a Jellasics bán kezéhez letett 100 000 frt-ról szóló kötelezvényüket visszakaphassák. Madarász azt írta „a béke az országban már tökéletesen helyreállott, megszűnt az ok, amely végett javaink Pécs városáért elég furcsán lezároltattak”. Az már a történet fanyar befejezése, hogy a dicstelenül meghurcolt pécsi polgárok, bár javaikat a város felszabadította a zár alól, sosem kapták vissza a kötelezvényt, mert az illetékes soproni katonai kerületi parancsnokság azt közölte róla, hogy „fel nem találtatott”.[14]

 

 

A vasmű bérbeadása

 

A szabadlábra helyezett Madarász lemondott a gyár igazgatásától, és a társaság Marquard Frigyesnek, egy francia származású bérlőnek adta át a vasművet 1849. június 3-án. 1850-ben még biztosan tudjuk, hogy ő volt a bérlő.

Majd 1851-ben Lakits Ferenc vette bérbe 6 évre a gyárat. De 1853-ban már felmondta a bérletet, és azt kérte a Társulattól, hogy a beruházásait számítsa be a haszonbérletbe. Ezek nem egy leromlott vállalkozásra vallanak. Lakits a gyár helyzetét jól ismerte, és részvényei is voltak. A Társulat közgyűlése elfogadta a felmondást és azt, hogy a rossz utak miatt a bányában maradt 4000 mérő szenet Lakits leszállítja és értékesíti, ezzel a még fennálló 2963 pfrt. tartozását kiegyenlíti. Továbbá, hogy szeptemberig, a gyárnál lévő 1000 mázsa (kb. 56 tonna) nyersvasat még feldolgozhatja.

 

psz 2002 03 04 rayman janos 05

 

Olvasztár

 

Ezzel a bérlet újra felszabadult, és most már hosszabb időre, 12 évre kerestek új bérlőt.[15] Ekkor a gyár már egy külön 20 lóerős gőzgéppel, 20 lóerős nyújtógéppel, 60 lóerős lemez-hengerművel, 4 lóerős gőzkalapáccsal, két kavaró és két hegesztő kemencével, egy mechanikai műhelyben több esztergapaddal, amelyet külön gőzgép tartott üzemben, egy öntödével és 6 tűzből álló kovácsműhellyel rendelkezett.

Ha volt megrendelés és munka, 40 munkás is dolgozott a vasműnél és 18 bányász a kőszénbányában. 1853-ban 40 000 mérő szenet termeltek (1 mérő kb. 62 liternek felelt meg), 5000 mázsa vasabroncsot és 3000 mázsa vékony lemezt állítottak elő. De aligha képzelhető el, hogy ez lett volna az év teljes termelése. Úgy tűnik ez csak a hengermű részleg nem is lebecsülendő eredménye lehetett, de a többi termékeiről nincsen adat. Az adatok hiánya pedig még nem jelenti a gyár tétlenségét.[16] A következő évekből sem nagyon találni adatokat. 1854-ben néhány közgyűlés részvétlenség miatt el is maradt, új bérlőről nem tudunk.

Madarász András fia Madarász Viktor, akkor bécsi festőnövendék hozta magával Bécsből Prick Vince ottani vasipari vállalkozót, aki 20 évre bérbe vette a gyárat. A szerződés szerint a bérlemény a vashámorból, az öntődéből a hozzá tartozó épületekből, hengerműből, gőzgépekből, valamint a patak mentén fekvő téglaégető- ből, a Postavölgyben % hold szántóból és közel 8 holdnyi kőszénbányából a hozzátartozó épületekkel, anyaghányó terekkel, a bérleményen lévő szőlőből és gesztenye erdőből állt. A bérleti szerződést 1856. október. 11-től-1876. szept. 30-ig kötötték meg, azzal a feltétellel, hogy húsz év elteltével az épületeket és berendezéseket olyan állapotban kell visszaadni, hogy azzal haladék nélkül évi 20 000 mázsa (kb.1120 tonna) vasat lehessen készíteni.

Prick Vince a gyárat 60 000 forint passzívával vette át. Ez megegyezik Madarász 1849-ben felvett kölcsön összegével, amelyet a leltárilag felvett gyár és felszerelésének értéke fedezett. Prick folytatta elődei küzdelmét a termelés fenntartása és a gyár nyereségessé tétele érdekében. Vörös Márton megállapításai a pécsi koksz használhatatlanságáról, e miatt a termelés visszaeséséről és a cég leromlásáról túlzottnak látszanak. A koksz minősége Prick tevékenységét aligha veszélyeztette, hiszen a szén magasabb kéntartalma már 1845-ben kiderült. Madarász is, Prick is hozzáértő szakember volt. A gyár működésében nyilván voltak zavarok, visszaeső megrendelések, országosan is megjelenő kereslethiány vasipari termékek iránt, és voltak jó évek is. Különben elképzelhetetlen lett volna, hogy Prick 50 darab részvényt megvásároljon! A gyár tényleges működését aligha határozta meg, hogy a tulajdonos részvénytársaság is igyekezett akaratát érvényesíteni és e miatt időnként Prickkel is szembekerült. Például bírói úton tiltat- ták meg, hogy a bérlő a céget Prick Vince Pécsi Vas és Gépgyárának tüntesse fel. (Ovális bélyegzőjén 1864-ben ez állt: EISENWERKE & MASCHINENBAU / ANSTALT/V. PRICK / IN FÜNFKIRCHEN.) Ha a gépgyár olyan rossz állapotban lévő és rosszul jövedelmező lett volna, miért akarta Prick a nevét is a cégnek adni? Aligha a hanyatlás jele, hogy Prick 1864-ben, a városhoz közelebb, Pintérné Siklósi út 1 sz. alatti házánál egy lerakatot létesített, ahol egyúttal bécsi vasgyárának termékeiből is tartott készletet.[17]

A gyár főleg különböző gőzgépeket, gőzkazánokat, malom berendezéseket, bányagépeket, szivattyúkat, bányafelszerelést, vizikerekeket mezőgazdasági gépeket, továbbá különböző kovácsmunkákat, öntvényeket, valamint hengerelt árut, főleg lemezeket készített. Az általunk ismert adatokból az látszik, hogy Madarász korábbi terve, a vasúti sín gyártás nem került a terméklistára. Ebben lehetett szerepe a pécsi szénnek.

 

psz 2002 03 04 rayman janos 06

 

Korabeli gőzmozgony.

 

A bérlő a bánya termelésére is gondot fordított. A 15 évre kötött szénbánya bérleti jog lejárt, amit 1861-ben megújítottak a várossal. Majd 1869-ben „vasgyármező” nevű kőszénbánya kiszolgálására egy szállítójárgány felállításáról értesülünk. A vasgyár által létesített Zwang akna 1850-ben már 200 méter mély volt. Mellette helyezkedett el az András akna, amelyről úgy tudni, hogy az 1852-ben Pécsett letelepedő DGT első aknája volt.

1859-től szinte évenként, néha többször is a gépgyár a megyétől a műhelyében készített, illetve feljavított gőzgépekre „protokoll” kiadását kérte.

A vasgyár egyik főrészvényese Madarász András, akinek más vállalkozásai is voltak és jól jövedelmeztek, Pécs egyik legtehetősebb polgárának számított. (1864-ben a legmagasabb összegű adóbevallását adta)

            1864-ben Prick Vince bejelentette egy bolt megnyitását, és újra egy gőzgép megvizsgálását kérték. Érdekes egy ilyen „gőzkazány próbatételről kiadott certifikát”. Talán nem haszontalan egy jegyzőkönyv néhány adatát idézni. 1865. május hó 15-én a mohácsi Wachter gőzmalom részére nagyjavítást végeztek a gőzkazánon, a kazán hossza 21,25 láb , átmérője 66 hüvelyk, fűtőfelülete 467 négyzetláb. A kazánt 4 légköri nyomáson vizsgálták, majd kétszeres túlnyomás alá helyezték és megállapították, hogy a gőzkazán vízzel telt részén legkisebb izzadás sem mutatkozott.[18]

Tehát az adatok hiánya ellenére a gyár működött, és gyakran gépjavítási munkákat is elvállaltak. A gyár elfogadható működést ékesen bizonyítja, hogy 1873-ban id. Madarász András halálakor felvett vagyonleltárában 236 darab, 200 pfrt. értékű Csetnek-pécsi vasgyár társulati részvény szerepelt összesen 47200 frt. értéken. (A kezdeti 400 pengőforintos részvényeket valószínűleg később kicserélték 200 osztrák értékű forint címletűre, de erről adatot nem sikerült találni.)

 

psz 2002 03 04 rayman janos 07

 

Madarász, Marquard és Prick aláírása.

 

A gyár látképe Hochrein József pécsi nyomdász több nagyjából azonos rajzú litográfiáján is látható az 1870-es évekből.[19]

A vasgyár munkáslakásai mellett lévő istálló padlásán 1872. január 11-én tűz ütött ki, amelyet Metter Ede a gyár akkori igazgatója a kéménybe épített gerenda meggyulladásával magyarázott. A tüzet a városi önkéntes tűzoltók a gyári munkások közreműködésével eloltották, más épületre nem tudott átterjedni. Mégis 1749 forint kár keletkezett.[20] Ebből azért azt is látni kell, hogy a külföldről és vidékről szerződött munkásainak a gyár mellett, erre a célra épített épületben lakást biztosított a vasgyár.

Úgy látszik, Madarász halála után a Vasgyár Társulat, mint tulajdonos és a bérlő közötti viszony alaposan megromlott. Ennek oka feltehetően Prick által fizetendő bérleti díjának késése, illetve elmaradása volt. De 1873-74-ben Prick perelte a részvénytársaság közgyűlési és választmányi határozatait, mert az általa eladott Csetnek-pécsi Vasgyár Társulati részvényeket a Társulat közgyűlése megtagadta az új tulajdonosok nevére átírni, sőt Prick a válaszmányi ülésen sem vehetett részt. Az átírás elmaradását panaszolták a részvények vevői is. Vagy írják át, vagy ha a társaság élni akar elővételi jogával, váltsa magához a részvényeket érveltek. Ugyanekkor Prick Vince és Schapringer J. is vett részvényeket, amelyek átírását a Társulat elnapolta. Végül az Ipari-és Kereskedelmi Minisztérium kötelezte a Társulatot az alapszabály szerinti jogszerű átírások végrehajtására.[21] Ekkor a Társulatot Festl Rajmár ügyvéd képviselte, mint a Társulat elnöke.

1876. szeptember 30-án lejárt Prick bérlete. Meghosszabbításáról nincsen közvetlen forrásunk. De Prick Vince pécsi működéséről még találni adatokat. 1876. november. 17-én Pécs városától iparigazolvány kiállítását kérte: „A kőszénbánya és gépgyár ipar önálló űzhetésére”, amelyet a város megadott és Pricket az iparosok lajstromába bejegyezte. Majd a következő évben, 1877. augusztus 9-én V. Prick Maschinenfabrik, Giesserei und Kohlenbergbau Fünfkirchen feliratú céges levélpapíron jelentette a gyár Pécs város tanácsának, hogy a „kőszénbánya és gépgyárukban lévő hadköteles munkások’ (36 év alattiak) száma összesen 14 fő. (Közülük csak 4 volt nem magyarországi illetőségű). Sőt Prick 1877-ben Pécs város tanácstól engedélyt kért, hogy a bányatelepen „lóvonatú pályát” létesítsen. Az engedélyezés ügye már áthúzódott 1878-ra.[22]

 

psz 2002 03 04 rayman janos 08

 

Bányapénz

 

Egy érdekes emlék is maradt Prick pécsi működésének idejéből. Egy rézlemezből sajtolt „bányapénz”. Értéke 10 krajcár, a bányászjelvény a cég nevében is szereplő bányaműre utal.[23] A bárcát feltehetőleg a munkások elszámolásánál használták a vasműnél is, de ilyen helyi fizető eszközöket nem a tönk szélén álló vállalkozások szoktak készíteni.

 

psz 2002 03 04 rayman janos 09

 

A második részvény 1876.

 

 

A vasgyár eladása

 

Úgy tűnik, hogy a gyár lassú hanyatlása a nagy öreg, Madarász András halála után kezdődött meg, aki mint a társulat főrészvényese évtizedeken át szemmel tartotta kedvenc vállalkozását, miközben a társaság igazgatásában is különböző poszton szerepet vállalva rendszeresen tájékozódott a gyár dolgairól. Így széleskörű kapcsolatai és szakmai tapasztalatai alapján tudott segíteni ha kellett, hogy a gyár továbbra is talpon maradhasson.

Közelgő csőd jelének még aligha lehet tekinteni azt, hogy 1876-ban a régi részvényeket kicserélték újra. Ekkor, talán a Prick-kel folytatott név vita hatására, megváltoztatták a társulat nevét. Az új részvényt 1876. június 1-én keltezték, de már nem Csetnek-pécsi Vasgyár Társulat, hanem Pécsi Kőszénbánya és Gépgyár RT néven adták ki. A kibocsátott új értékpapírból 2500 darab 100 osztrák értékű forint címletű készült, tehát a részvény tőkét 250 000 forintra értékelték. A részvényt aláírta Festl Rajmár mint igazgatósági elnök, Koszits Szilárd társulati titkár, Szontágh Mátyás igazgatósági tag és Piacsek József társulati pénztáros.

Az 1877. március 31-én készített mérlegbeszámolót is a pécsi sajtónak köszönhetjük:

 

Vagyon:

Pénztári készlet                                                                                     5 447 frt 96 kr

Cselekvő követelés                                                                               2 500

Takarék Pénztárban, fel nem vett osztalék                                       1 200 + 780

Bánya, épületek, felszerelés, gépgyár, szőlők, gesztenyés, stb.  250 000

                                                                  Összesen:                            259.927 frt 96 kr.

Teher:

Részvénytőke                                                                                        250.000 frt

Tartalék                                                                                                    2 500

Fel nem vett osztalék                                                                            1 192, 47

Régebbi fel nem vett osztalék                                                             1 980

Jövő félévre előre befolyt                                                                     505,49

Felosztható nyereség                                                                           3 750

 

Aláírói Festl Rajmár ig. elnök, Watzes Miklós , Hölbling Miksa, Küffel Emil, Szontagh ig. tag és Piatcsek József pénztáros és a háromtagú felügyelő bizottság.[24]

Mindezekből az látható, hogy bár a részvényesek az előzőkben nem vették fel az osztalékot, vagy egy részét, viszont 1876-ban félévre 3750 forint osztalékot állapítottak meg. (Részvényenként 1,5 frt.)

A Magyar Compass a céget már az új néven 250.000 frt alaptőkével szerepeltette 1877-ben. De 1878-ban az alaptőke leírását kezdeményezték, a társulati vagyon újbóli leltározása után. Majd július 6-án rendkívüli közgyűlésen egy új akna létesítéséről tárgyaltak, amit október 31-én elfogadtak. Ugyanakkor foglalkoztak Prick Vincének elmaradt követelésével is.[25]

Ezek után meglepő, hogy a következő évben, az 1879. február 2-re összehívott rendkívüli közgyűlésen „a vashámor és gépgyár felszerelése iránti intézkedésiről tárgyaltak, júliusban a vasgyár ingó felszerelésének eladásáról, októberben pedig már valamilyen ajánlat megvitatására került sor. Úgy látszik az ajánlatot nem fogadták el, mert 1880-ban a vashámor és gépgyár eladandó berendezéseinek jegyzékét közzé tették.[26]

Mivel a gyár történetébe is ritka bepillantási lehetőség, kivonatosan bemutatjuk:

A pécsi kőszénbánya és gépgyár részvénytársulat eladja hengergyára, gépgyára és vasöntödéje gépeit és szerszámait. A hengerműnél három Puddling kemence, két forrasztó és egy lángkemence van, három gőzkazán, két gőzszivattyú, egy Nasmyth féle gőzpöröly, egy közepes hengersor 18 db hengerrel, kis hengersor 31 db hengerrel, szerszámokkal. A gépműhelyben egy 16 lóerős gőzgép, 47 m-es transzmisszió, két nagy esztergapad, 8 és 5,5 m hosszú gyalult vasággyal, három kisebb esztergapadpad 7,2 - 4,6 és 2,6 m hosszú. Két gyalupad 3895 és 1264 mm-es asztalokkal, csavarmetsző gép, fali fúrógép és szerszámok. Hat kovácstűzhely, egy ventillátor, nagy lyukasztógép, lemezhajlító gép, négy asztalos gyalupad. Az öntődében két Cupol kemence, öntő kasznik, kokillák, szerszámok faminták. Az ajánlatokat február 15-ig kérték megadni. Az egészet megvásárlót előnyben részesítik. A felkínáltak megtekinthetők a helyszínen, Küffel Emil igazgató további felvilágosítást ad. A hirdetmény a részvénytársaság 1879. november 21-én tartott közgyűlési határozata alapján jelent meg.

Úgy látszik a hirdetés sikeres volt, mert 1880 áprilisában már az eladásból befolyt összeg felhasználásáról döntöttek.[27]

1879 évi április 27-én a részvény névértékét 100 frt-ról nyolcvan forintra szállították le. Majd 1880. október 31-én hetven, 1881. október 30-án hatvan forintra csökkentették, derülnek ki a lépések a részvényre rábélyegzett adatokból.

Tehát Várady Ferenc jól volt értesülve, a vasgyár 1879-ben valóban megszűnt. Hiszen a felszerelést már ekkor árulták, és 1880-ban el is adták. Ezek után már Pricknek sem volt Pécsett feladata a vasgyárban.

Úgy látszik a kőszénbánya fejlesztésében vélték a társaság jövedelmezőségét fenntartani, és ennek fedezetére a vasgyár berendezéseit is áruba bocsátották. Hiszen már nem volt Madarász, aki ezt megakadályozhatta volna. Ugyanekkor 1880-ban Haberényi Pál a Csetnek-pécsi vasgyár korábbi műszaki vezetője, aki

1864-ben önálló vállalkozóként gépgyárat alapított, vasöntödéjében és gépgyárában előállított és előállítható termékek sokaságát hirdette a sajtóban, igyekezve kihasználni a konkurencia megszűnését.

Ezzel a régi vasgyár sorsa végleg megpecsételődött. A nevében még létező részvénytársaság továbbra is megtartotta félévenként rendes közgyűléseit, és rendre határozott az osztalék felett is. Ez a bánya jövedelméből és a vagyon feléléséből származhatott. Az igazgatóság 1884-ben a februári közgyűlésen döntött „a bérlőnek azon kérelme felett, hogy a bérleti szerződés megszüntettessék.” Bár nevet nem említ a rövid hír, de talán Prick Vince vált meg ekkor véglegesen a pécsi társaságtól. Vörös Márton is úgy tudta, hogy Prick 1885-ben hagyta el pécsi működésének területét.[28]

Ezután Gaál László bérlőt alkalmazták, aki a maradék javakat próbálta működtetni. Tevékenységéről alig tudunk többet, legfeljebb annyit, hogy a gyár eladása esetére 6 havi felmondás és külön 400 forint kártérítés volt kikötve számára a bérleti szerződésében. Működése sem mentette meg a céget, mert 1889-ben végleges felszámolásra került.

1888-ig a sajtóban megjelentetett közgyűlési hírek jól működő cég látszatát keltették. Bár a Compass 1887-ben már közzétette, hogy az alaptőkéje 137 500 frt, a részvények névértéke a hajdani 100 forintról 55 forintra szállt alá. Végül a részvénytársaság 1888 évi április 3-i közgyűlésén mondták ki határozatilag, hogy a társaságot felszámolják. Így döntöttek, mivel a társulatnak egyedüli tartozása az új akna építésére, a pécsi egyházmegyei alapítványtól felvett 15 500 forint kölcsön volt. Ennek visszafizetésére a vagyon gyors eladása szükségtelen és ráfizetéses lett volna. Az alaptőke leszámítás és a veszteségek miatt, tehát a felszámolás mellett döntöttek.[29] Megválasztották a felszámoló bizottságot, hogy „jogérvényesen intézkedjen.” Tagjai voltak: Fekete Mihály, Simonfay János, Koch Ferenc, Krasznay Miklós, Radenich Géza, Koszits Szilárd, Schapringer Mór és Pleininger Ferenc. Majd rövidesen megjelent a sajtóban a vasgyár telep és a hozzá tartozó egyéb ingatlanok árverésének hirdetménye.[30] A törvényszék felszámolást elrendelő végzésében az alábbi tételek szerepeltek:

 

6523 hrsz. Nagypostavölgyi szántó 800 D-öl
7237 hrsz. Északmegyeri rét 2 hold 406 D-öl
7239 hrsz. Vasgyár térsége 3 hold 1 084 D-öl
7240 hrsz. Ispitaaljai rét 6 hold_
Összesen: 12 hold 1 090 D-öl

 

Az egész ingatlanra együtt, 26 000 forint volt a kikiáltási ár.

Az árverést 1888. november 8-ára tűzték ki. Az egyházmegyei alapítványi banknál fennálló 15 500 forint tartozást a vételárból azonnal levonják, olvasható a határozatban.

Pécs városnak is szándékában állhatott az ingatlan megvásárlása, mert 1888. nov. 3-án megbízták Majorossy Imre főjegyzőt, hogy a város képviseletében az árverésen 33 000 forintig tehet ajánlatot.

Az árverést a kitűzött időben megtartották, és Krasznay Miklós ügyvéd bejelentette a törvényszéken, hogy a vasgyár telepet az összes hozzátartozó külső ingatlannal Höfler János és Jakab tímármesterek 33 220 forintért megvásárolták. Ez az összeg alig több mint a város maximális ajánlata volt.

Meglepő, hogy 1888. november 22-én Aidinger János pécsi polgármester újra árverezés kitűzését kérte a törvényszéktől. Ugyanilyen kérelmet nyújtott be Pap József és Ratkovics Ferenc is, akik a Höflerék által megadott összegnél 10%-kal magasabbat, 36 542 forintot ajánlottak. A pécsi törvényszék helyt adott a kérelemnek és elrendelte az új árverést. Ez ellen érthetően a Höfler testvérek tiltakoztak, az ügy a budapesti ítélőtáblát is megjárta, de ott az első fokon hozott döntést helyben hagyták. Ezért 1889. január 9-én megtartották az újabb árverést, amelyen ismét a Höfler fivérek nyertek, és 36 570 forintért végleg megszerezték a gyártelepet.[31]

A Pécsi kőszénbánya és gépgyár részvénytársulatot felszámoló bizottság

1888. évi december 26-án hozott határozata alapján a részvényekre húsz forintot fizettek ki a társulat pénztárából. Tehát 1876-tól 1889-ig a részvények értéke ötödére csökkent.

Ezzel a hajdani vashámor végleg bezárta kapuit. Berendezései nem voltak már, és épületeibe a pécsi bőrgyár munkásai költöztek, akik a következő évszázad alatt rangot szereztek az itt gyártott kiváló bőröknek. A hajdani főépület még ma is áll és több mint százötven éve ad munkahelyet a szorgos kezeknek, akik korábban a vascipót sütötték itt, száz éve pedig a legfinomabb szattyánbőr kerül ki kezük alól.

A társulat tulajdonában és bérleményében működő szénbányák fejlesztése úgy látszik, felemésztette a vasgyár berendezéseiből és eladásából megmaradt összes tőkét, de a társulat jövedelmezőségét nem tudta fenntartani. A vasgyár bányaművének sorsa és története már a bányászattörténet része, a társaság szerény felszámolási anyagában nem szerepelnek adatai.

 


[1] Hölbling Miksa (összeállításában): Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Pécsett tartott hatodik nagy gyűlésének történeti vázlata és munkálatai. Pécsett 1846. 234-239.p. ill. 117-126.p.

[2] BML Pécs város tanácsülés jegyzőkönyve (továbbiakban: Pécs t. jkv.) 1843. augusztus 22. 2709/1843

[3] BML Pécs jkv.1843. november 4. 3532/1843.

[4] BML Pécs város tanácsának iratai (továbbiakban: P.v.t. iratai:) 3628 és 3707/1843.

[5] Haas Mihály: Baranya földirati, statisticai és történeti tekintetben. Pécsett 1845. 75.p.

[6] BML P.v.t. iratai: 1757/1845.

[7] BML P.v.t. iratai: 1757/1845. Madarász András sajátkezű feljegyzése, 1843. november 18-án.

[8] BML P.v.t. iratai: 2336/1845. A város részéről aláírták: Dollinger Károly polgármester, Vészits Imre tanácsnok, Pritzenmayer Antal alügyész, Müller Ferenc a választott község szószólója és Taitl Ferenc.

[9] Az alapszabályban 40.000 mázsa szerepelt, a bányászatban akkor általánosan a bécsi mázsát használták, amely 56 kg-nak felelt meg.

[10] A csetnek-pécsi vasgyár alapszabályai. Hiteles másolat. BML P.v.t. iratai: 1437/1846. Kivonat az 1846 évi közgyűlés jkv.-ből, másolat. bMl Cégbírósági iratok VIII. 608/1865. Megjegyezzük: a váltó-és pengőforint átszámítása zavart okoz a legtöbb feldolgozásnál. A valutarendezéskor 250 WW (Wiener Währung) forint egyenlő lett 100 CM (Conventions Münze) forinttal. Azaz a nevezett 1000 váltóforint, 400 pengőforinttal.

[11] Hetilap, 1845. 19.sz. 290-292.p.; Edvi Illés Aladár: A magyar vaskőbányászat és vaskohászat ismer­tetése. Budapest, 1900. 16.p.

[12] Mérei Gyula: Magyar iparfejlődés 1790-1848. Budapest, 1951. 330.p.

[13] Nemzeti Újság, 1846. november 6.; Deák Bertalan-Szita László: A pécsi légszeszgyár 1870-1970. Pécs 1970. 10.p.

[14] Madarász és társai felterjesztése 1850. február 15-én. BML P.v.t. iratai: 1436 és 2375/1850.

[15] BML Megyefőnöki iratok Vl.d. 1855.

[16] Kopasz Gábor: A pécsi vas- és gépgyártás 1867 előtt. In: A Dunántúl településtörténete, III. 1848-1867. Pécs, 1978.144-148.p.

[17] Vörös Márton: A Pécsi Bőrgyár mai telephelyének története. In: Gulyás József, Vörös Márton, Tóth Géza, Fodor György: A kétszáz éves Pécsi Bőrgyár. Pécs, 1962.66-73.p.; BML P.v.t. iratai: 4440/1864.

[18] BML P.v.t. iratai: 4440/1864.; 2302/1864.; 6289/1864.; 841/1965. alispáni közigazgatási iratok 4107/1866.

[19] Borsy Károly: Hochrein József akadémiai festő és litográfus. In: Pécsi Szemle, 1999. TÉL 51-52.p.

[20]A tűzoltásban magukat kitüntető munkások: Itruma Ferenc, Iterdin Ágoston, Benkovits István, Harakij József, Strumpf Antal, Czibula Mátyás, Vukalovits Antal és Vachauer kéményseprő. BML P.v.t.iratai:855/1872.

[21] BML. Pécs város tanácsának iratai 9573 és 9702/1873.; Prick eladott Bécsben Uhlig H., Fischer R. és Obermayer F., Pécsett pedig Küffel E., Brutsi J. és Winkler E. részére részvényeket. ATársu- lat úgy vélte, ha átírja Prick által eladott részvényeket, megszűnik a biztosítéka Prick bérleti díjára vonatkozóan.

[22] BML P.v.t. iratai: 13 306/1876. és 6922/1877. Pécs jkv: 187-8461/1877. és 48-1509/1878.

[23]Zombori Lajos-Tóth János: Pécsi bányapénz a múlt századból. In: Bányászati Lapok - Bányászat, 1989. 122. 261.p.; Zombori Lajos: Pécsi bányapénz a XIX. századból. In: Pécsi dénár, 2002/5.

[24] Pécsi Figyelő, 1877. április 28.

[25] Pécsi Figyelő, 1877.április. 28.

[26] Pécsi Figyelő, 1880. január 10. 17., 24.

[27] Pécsi Figyelő, 1880 április 3. 10., 17. és október 10., 23., 30.

[28] Pécsi Figyelő, 1884. február 2.

[29] Pécs, 1888. április 7.

[30] Pécs, 1888. október 27.

[31] Pécs, 1888. október 27. és december 15. Vörös Márton... i.m. 1962. 71-73.p.