Cikkek

Bezerédy Győző: A zidina környék. Nyomozás a pécsi dominikána kolostor helyéről

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 3. szám, 4-12. oldal

Letöltés: pdf20


Bezerédy Győző

A ZIDINA KÖRNYÉK NYOMOZÁS

A PÉCSI DOMINIKÁNA KOLOSTOR HELYÉRŐL

Pécsnek, egyik mindenki által ismert helyneve az ún. Zidina környék. Az egyik utca hivatalos elnevezéseként is ez szerepel. Kissé zegzúgos, keskeny utca ez a Mindenszentek temploma alatt, a Majorossy Imre utcát köti össze. Belőle ágazik le dél felé a Domonkos utca, s vele párhuzamos a Szikla utca.

 

psz 2002 03 02 bezeredy gyozo 01

 

psz 2002 03 02 bezeredy gyozo 02

 

Zidina jelentése horvát eredetre utal, s török ős szóra vezethető vissza. Abban az időben telepedtek le Pécsre a horvátok és a bosnyákok. A bosnyákok ekkor még mohamedánok voltak és csak a török uralom után keresztelkedtek ki. Később pedig elmagyarosodtak. A 18-19. században sok kőműves, kőfaragó és építőmester (Lovrics, Márovits, Szlipcsevits), tabakos/tímár és szőlőmunkás akadt közöttük. A tabakosok leginkább a Tettye patak mentén laktak, mivel az a közelükben folyt, s annak vizét használták fel a bőrök megmunkálására. Többen az általuk Zidinának nevezett területen éltek. Ez az elnevezés akkoriban nem utcát jelölt, hanem területet. Talán ezzel is a mohamedán bosnyákok a török hagyományt követték, akik a török időben a várost nem utcákra, hanem városrészekre, mahalléra osztották fel. Ennek ellenére 1864-ig a Zidina csak a mindennapi szóhasználatban élt, és csak abban az évben lett e zárt terület egyik utcájának Zidina környék a neve. Korábban Martha Gasse, majd Josaphát utca nevet viselte. A Josaphát utca is egy hosszan elnyúló, többutcás területnek volt a neve.

Mit jelent a Zidina elnevezés? A név eredetéről megoszlanak a vélemények. Egyes elképzelés szerint nagy fal, védőfal a jelentése, utalva az egészen közel húzódó városfalra, melytől északra áll ez a kis városrész. Sokkal hihetőbb azonban a másik magyarázat, mely tulajdonképpen szintén falat jelent, csakhogy romos falakat, romokat. Annak ellenére, hogy itt ma semmilyen romokat nem találunk, ellentétben a nagyon is látható városfalról, mégis az utóbbit kell elfogadnunk, mivel ennek írásos emlékei is fennmaradtak. A 18. századi dokumentumok, adásvételi szerződések, végrendeletek, jegyzőkönyvi bejegyzések többször is említést tesznek egy hajdani kolostor romos maradványairól, kolostorkertről és az azt körülvevő kerítésfal maradványairól.

Amikor a domonkosok a 18. század elején a belvárosban, a mai színháztéren felépítették templomukat és rendházukat, többször is hivatkoztak erre a területre, mint sajátjukra, azon megjegyzéssel, hogy ott a török előtt a domonkos apácáknak rendháza állt, s e romok köveit saját rendházuk építésére akarják felhasználni. Nem kívánok annak részleteivel foglalkozni, hogy ez milyen bonyodalmakkal járt. A pécsi püspök, gróf Nesselrode Ferenc minden módon akadályokat gördített a bontási anyag városba hozatala elé. Még az is megtörtént, hogy a köveket szállító szekereket nem engedte be a városba, s a Budai kapu előtt ledobálta azokat, a lovakat egyszerűen elvette tőlük és soha vissza sem adta. Teljesen megakadályozni az építkezést azonban nem tudta. A kövek egy része ugyanis felhasználásra került az építkezések során.

 

psz 2002 03 02 bezeredy gyozo 03

 

Faragott kő a Zidina környék utca sarkán.

A kerékvető kő feltételezhetően köszöb lehetett az egyik bejáratnál.

 

A döméseknek, elsősorban az egykori apácák templomának faragott köveit sikerült a fő utcai kolostornak és a templomnak falaiba beépíteni, míg a hajdani rendház szobáit, apró celláit a város legszegényebb lakói számára lakószobákká alakították át. Ebből az időből ismerjük lakóikat is. Ők a pécsi társadalom legszegényebb rétegéből kerültek ki. Ezek a következők voltak: földműves, napszámos, elaggott, iparos legény, kapás, éjjeli őr, tabakos, koldus, kódorgó (csavargó), obsitos. A legtöbb közülük tabakos és kőfaragó volt. 1777-ben a volt zárda területén három önálló (magán) és tizennégy közös telken álló ház állott. A domonkos rend feloszlatása után a terület tulajdonjogilag a városé lett, s az a kicsiny ingatlanokat eladogatta, így azok magánkézbe kerültek. Napjainkra már csak a házak kusza összevisszasága, zsúfoltsága utal az egykori kolostorra, a sokszoros átépítések teljesen felismerhetetlenné tették a hajdani templomot és a kolostort. Az ötvenes években a kerítések és a régebbi falak kövei között még fel lehetett fedezni régi faragott köveket, mára azonban a vakolat mindent láthatatlanná tett. Azonban nincs okunk kételkedni abban, hogy a Szikla utca és a Zidina környéke épületeinek falai a hajdani kolostor alapjaira épültek.

 

psz 2002 03 02 bezeredy gyozo 04

 

Reneszánsz kő az egykori templomból

 

Szent Domonkos, a Prédikátor Testvérek Rendjének alapítója nemesi családban született a kasztíliai Caleruegában 1175 körül, és 1221. augusztus 8-án hunyt el. Tanításának alaptétele a következő volt: Menjetek és hirdessétek az evangéliumot minden népnek. Domonkos a prédikációt fennhangon megvalósított kontemplációnak (szemlélődésnek) nevezte. Közösségüket 1215-ben a IV. lateráni zsinaton ismerték el, hivatalos jóváhagyást, a pápai bullát azonban csak 1218-ban kapták meg. Regulának az ágostoniakét és a premontreiekét választották. 1218-ban a bolognai egyetem tanáraiból és diákjaiból alakított Domonkos, prédikátor csoportot. Missziós küldetésük eljutott Magyarországra is. Itt tevékenykedett akkor Paulus Hungarus.

A rend soraiból került ki Aquinói Szent Tamás, a keresztény bölcselet megalapítója. A nagy tudású rendtagok híre nyomán 1232-ben IX. Gergely létrehozta az inkvizíció intézményét, melybe a dominikánusokat is meghívta.

Szent Domonkos 1206-ban női közösséget is létrehozott, abból a célból, hogy azok imádságukkal segítsék a fráterek igehirdető tevékenységét.

Kezdetben a rend keretein belül négy apácakolostor működött, de később számuk jelentősen megnövekedett. Életszabályuk megegyezett a fráterokéival, életmódjuk azonban zárt volt, és az elmélkedő szemlélődésen alapult.

Száz évvel alapításuk után kolostoraik száma elérte a 149-et, ebből Magyarországon három működött: a Nyulak szigetén, Veszprémben és Zárában. Később domonkos apácák tevékenykedtek több magyar városban, így Székesfehérvárott és Pécsett is. A női rendnek tagja volt Árpádházi Szent Margit és Árpádházi Szent Erzsébet, V. István lánya is. A magyarországi dömés apácák életét Ráskay Lea írta meg az úgynevezett Margit legendában. A dominikánus apácák lelki életét az ima, a bűnbánat és az öröm hatotta át. A fráterek fő feladatát, a hit hirdetését támogatták csendben, imával és penitenciával.

 

 

A predikátor testvérek rendje Pécsett

 

Kitűnő régészünk, Kárpáti Gábor egyik munkájában a következőt említi: „A középkori városképet meghatározó szerzetesrendek nagy száma, történeti szerepe, a püspöki székhely mellett felnövő város fontosságát jelzi”. Pécsett sem volt ez másként. A város életében mindig kiemelt szerepet töltöttek be a szerzetesrendek, melyek már a korai időben letelepedtek a püspöki székhelyen, elsőnek az ispotályos rend, 1187-ben. Összefüggésbe hozhatók az első kórházzal, melynek helyét azonban nem ismerjük. Talán az egykori Szent Bertalan katedrális mellett álló fürdő (később török fürdő) közelében állhatott a rendházuk.

A következő rendet, a pálosokat, Bertalan püspök telepítette le Ürög fölött a Jakab hegyen. Ugyanebben az időben, 1238-ban jelentkezett városunkban a Szent Domonkos szerzetesek rendje. Díszes, gótikus templomuk maradványai a mai Munkácsy Mihály utca 8. szám alatt található. A templom építői ahhoz a műhelyhez tartoztak, melyek a székesegyház gótikus boltozatát készítették. Falai közt főiskola - schola maior- studium particulare - működött. Ugyanebben az időben a szerzetesek hivatásszerűen foglalkoztak az orgonaépítéssel. Lucas Cronacus volt a műhely vezetője, tanítványai Máté és Ferenc testvér voltak. Itt élt Stek János orgonista kanonok.

A ferencesek, a dominikánusok riválisai 1280-1301-ben kerültek Pécsre. A 14. század elején a Szent Ágoston rendi remeték, majd a karmeliták működtek még városunkban.

A városfalon kívül épült fel a dominikána apácák pécsi rendháza. Épülésének pontos dátuma ismeretlen, de az igen korai lehetett, talán alig későbbi, mint a fráterek falakon belüli rendházának felépülte. A dominikánák kolostora valószínűleg a városfal felépülésekor már állt s talán az sem véletlen, hogy a falakon kívülre szorult. Az amúgy is túlságosan nagy területet körülölelő városfalat már nem lehetett tovább, nagy északi kitérővel tágítani.

A dominika apácák pécsi letelepedését a 13-14. századra tehetjük. Első írásos emlékük pécsi tevékenységükről 1461-re datálódik. Ebből az időből való az a faragott kő rozetta, melyet az 1970-es években találtak a Pécsi Nemzeti Színház rekonstrukciós munkálatai során, mely a lebontott főutcai dominikánus kolostor alapfalaiból került elő. A kő minden kétséget kizáróan az egykori női rendház templomát díszítette. A kő egy reneszánsz rozetta, mely a zidinai bontás anyagából származik. Valószínű azonban, hogy a kő egy későbbi átépítés maradványa, a templom ugyanis korai építése miatt gótikus volt.

 

psz 2002 03 02 bezeredy gyozo 05

 

A templom a Szikla utca közepén állt

 

Bár a női rend felépült kolostora távol állt a fallal körülvett városban épült dömések rendházától, a férfi és a női rend közötti kapcsolatukat mégsem lehet kizárni, hisz regulájuk megegyezett. Ennek ellenére szemlélődő életszabályuk miatt, szilenciummal és klauzúrával elszakadtak a világtól és gyér érintkezésük lehetett a külvilággal. éppen bezártságuk következtében igen keveset tudunk róluk. Tevékenységük azonban mégsem titok, hisz tudjuk róluk, hogy az teljesen kontemplatív/szemlélődő, magába zárkózó élet volt. Napjaik ebben a szellemben szinte eseménytelenül zajlott le. Viszont tudjuk róluk azt, hogy birtokaik is voltak, két falu is tartozott a rendhez: Patacs és Megyer. Mindkét falu értékes területen feküdt. Patacson szőlőbirtokok lehettek, Megyer évszázadokon át kitűnő termőföldjéről volt nevezetes. 1554-ben Patacson 12, Megyeren 15 adózó portát jegyeztek fel, így azok a közepes települések közé tartoztak. Ezért a pécsi Szent Lélek egyház, mely a dominikák rendháza volt, a jobb módúak közé tartozott. Bár a dominikánusok férfi és női rendje eredetileg koldulórend volt, a későbbi időben különböző adományokkal jelentősen gazdagodott. (Lásd a Nyulak szigeti apácákat, kiknek rendháza a leggazdagabbak sorába tartozott, főleg királyi adományok révén) Ezt az is alátámasztja, hogy Pécsett külön rendtag foglalkozott a gazdasági ügyek vezetésével. Ez 1497-ben bizonyos Helena volt. Ugyancsak Helenának hívták a priorissát, azaz a perjelnőt, a rendház vezetőjét is. Később a priorissa Dorottya volt, majd őket követte a sorban Veronika, Anna, Kristina és Borbála.

Amikor a törökök ostromolták a várost, Siklósi Anna volt a priorissa, a nővérek neve pedig Hobordanecz Anna, Csehi Katalin, Ilona és Scolana volt. A rend tagjainak létszáma általában öt főt tett ki, ami nagyjából megfelelt az átlagnak. A nevek azt is elárulják, hogy viselőik sohasem lehettek „szolgák”, módos, talán nemesi környezetből kerültek ki. Lehettek köztűk természetesen szolgák is, mint ahogy a Nyulak szigeti apácák között is voltak, nevüket, létszámukat azonban nem ismerjük.

Mindezek mellett még egy név ismeretes a Szentlélek Egyház múltjából: 1332-ben a templom oltárigazgatója Kozma plebendárius volt. Ez természetesen nem bizonyít mást, mint azt, hogy a rendházhoz tarozott templom is, s az aránylag korán épült, tehát a reneszánsz rozetta későbbi átépítés eredménye lehet.

A dominikánus apácákról a legtöbbet a kortárs Istvánffy Miklóstól tudjuk, aki drámai szavakkal írta le az apácák menekülését Pécsről, kifosztásukat, egyéni és közös sorsukat, tragédiájukat.

Istvánffy a következőket írta róluk: „A püspök végül a kincsek nagy részét otthagyván, maga is elmenekült a városból. Az alsó papság, a káptalan tehetősebb tagjai és a szerzetesek egyes csoportjai ugyanolyan rémülten és tanácstalanul követték őt, s ki tudott oda menekült. De még szánalmasabb volt az apácák menekülése, mert ilyen váratlan és nem sejtett körülmények közepette nem volt elég kocsi és igavonó állat, hogy kijussanak, és pénzük sem volt, hogy béreljenek, kénytelenek voltak potom áron odaadni a kapzsi kocsisoknak azokat az oltárokat, amelyeket hívő emberek ajánlottak fel a templomnak és Istennek. A gonosz katonák azonban még így is visszaéltek a menekülők siralmas helyzetével. A legtöbben ugyanis a különböző utakon szétszóródva, az árulókra, az Innsbruckban fogoly Pekry Lajosnak, meg Werbőczy Imrének a rabláshoz szokott katonáira bukkantak és miután azok kegyetlenül kifosztották őket, néhányukat, kik keményen védték magukat és holmijukat, legyilkolván az erdő vadjainak és madarainak hagyták martalékul.”

Az életben maradt apácák Szigetvárra menekültek, de itt sem volt nyugalmuk, a várnagy minden vagyonuktól megfosztotta őket.

A dominikánus apácák menekülésével a pécsi rend tevékenysége végleg megszűnt. Templomukat, rendházukat kifosztották, gyaníthatóan a török már csak üres falakat talált az egykori virágzó rendház helyén. Nem is vette igénybe az épületet, az sokáig üresen állt. A török alatt a helyi református gyülekezet kívánta birtokba venni az épületet és templomot. Talán használták is egy ideig, de végül az épületegyüttes magára maradt és pusztulásnak indult.

 

 

Hol állt a pécsi apácakolostor a középkorban?

 

Azokból a hiányos adatokból, melyek a házak ingatlanforgalmával kapcsolatban fenn maradtak, hozzávetőlegesen meg lehet állapítani azt, hogy a kolostori ingatlan és az azt körülvevő gazdasági udvar és a kert hol helyezkedik el. A telekkönyv szerint az egész tömb, melyet a Majorossy, a Tettye és a Vak Bottyán utcák határolnak, melyhez a tömbön belül három utca is tartozik, hatvan telekből áll. Ezek teljesen szabálytalanok, főleg azok, melyek az egykori dominikánus női monostor tartozékai voltak.

A terepviszonyokat tanulmányozva egyértelműnek látszik, hogy csak a Szikla utca magasságában lehet nagyobb és terjedelmesebb épületet, vagy épületeket elképzelni. (templomot és klastromot) Itt, ma is láthatóan egy jelentősebb plató van, a többi rész teljesen egyenetlen, meredek, dombos és csak kicsiny házak építésére alkalmas.

Az ingatlanok adás-vételénél a 18. században a nevek feltűntetése mellett, ismertetőjel céljából megemlítik azt is, hogy azon a helyen mi található: kerítésfal, rendház fala, egykori apácakolostor stb. Ha ezeket az adatokat rávetítjük az 1960-as telekkönyvi térképre, hozzávetőlegesen megkapjuk azt, hogy hol volt a fallal körülkerített rész határa, hol állhatott a templom és a kolostor?

Ha telkenként megvizsgáljuk a vonatkozó adatokat, azt tapasztaljuk, hogy azok egyetlen alkalommal sem említik a hajdani templom helyét, kizárólag csak az apácakolostorról, apácazárdáról tesznek említést. Ennek azonban semmiképp sem lehet az a magyarázata, hogy a zárdának nem volt temploma, mindössze csak az, hogy a templomot addigra már jórészt lebontották, vagy annyira roskatag állapotban volt, hogy már az egész rom együttest csak egységesen apácakolostor néven emlegették. Mindenesetre, s ezt az adatok is igazolják, a templom és a kolostor helye az egyetlen elfogadható részen, a Szikla utca és a Zidina környék (itt utca) között lehetett, mégpedig olyformán, hogy az épületegyüttes területébe a Szikla utca is beletartozott, annak északi oldala alkotta a templom (kolostor?) északi falát. A hozzá kötődő másik épület, a kolostor (templom?) attól délre helyezkedett el.

Mivel azonban a tulajdonváltozási adatok a déli oldalon is tesznek említést apácazárdáról és ez félreérthetetlenül is épületet enged feltételezni, elképzelhető, hogy ott gazdasági épület állhatott, esetleg sütőház, konyha vagy kamra. A telket délről fal vette körül, mely egyes helyeken ekkor már életveszélyesen omladozni kezdett. („a fal omlása esetén azt a keleti oldalon a szomszéd, az út felől a vevő köteles helyreállítani.”)

Végezetül vizsgáljuk meg azt a kérdést is, hogy milyen lehetett a templom és a kolostor? Itt csak a méretekben lehetett eltérés, a keletelt templom tipikus koldulórendi építmény volt, amely a domonkosoknál általában egységes volt. Ezekre a következő volt jellemző: nyitott szentélyű, hosszúházú templom, egyenes záródású, hosszú szentéllyel, mely esetlegesen boltozott volt, a hajóra viszont a sík, festett mennyezet volt jellemző. Az előírás szerint a konvent magassága 4,20 - 4,56 méter, a kórussal együtt 7,70 méter, a templomé 11,40 méter lehetett. Tornya a hajó végén (nyugatra) emelkedett. A kolostor kerengőjére (ha egyáltalán volt kerengő) nyíltak a refektórium és a dormitórium bejárati ajtói. Ha az épület emeletes volt, fent sorakoztak a cellák, a pécsi klastrom esetében legalább öt. A kerengővel körülfogott udvar közepén állhatott a kútház és az a kijárat, mely a kert és a gazdasági udvar felé vezetett, esetleg itt lehetett még a konyha és a kamra. Az udvar egyben kert és gyümölcsös is volt.

A templom világi bejárata a nyugati oldalon volt a torony alatt, az apácák a kerengőből nyíló ajtón közelítették meg a templomot, valószínűleg a szentélyt. A telek nyugati oldalán, a mai Tettye utca felé lehetett egy bejárat a szekerek számára, és talán a déli oldalon is állhatott egy kapu.

Pécs középkori női rendjének ma már csak egyre halványuló emléke él. A csaknem 300 éven át itt élt apácák eltűntek, s még csak a legkevesebb nyomot sem hagytak maguk után.

Végezetül említendő, hogy az első Magyarországra érkezett dominikánus szerzetes korábban a bolognai egyetem tudós tanára volt. Ugyancsak valószínűleg bolognai szerzetes volt az is, aki 1300 körül az Ómagyar Mária siralom sorait „fordította és írta”. Dominikánus szerzetes volt Juliánus barát, aki keleten felkereste a magyarok rokonait, és a tatárokról hozta az első híradást. A dominikánus szerzetesek sokoldalú irodalmi és kódexmásoló tevékenysége közül mindenekelőtt Ráskay Lea és Váci Pál (frater Paulus de Wacia) munkásságát kell kiemelni.

 

 

Felhasznált irodalom:

 

Fenerné Tóth Rózsa: Margitsziget. Műemlékeink, Budapest, 1955.

H. Gyürki Katalin: Az egykori budai domonkos kolostor. Műemlékeink, Budapest 1976.

Törs Kálmán: Margit-sziget. Pest, 1872.

Kárpáti Gábor: Szerzetesrendek megtelepülése a középkori Pécsen. In: Dunántúli Dolgozatok. Pécs,

1991.

Németh Béla: A pécsi Dominikánus-ház története. Pécs, 1903.

Entz Géza: Gótika. Magyar művészettörténet 3. sorozat. Budapest, 1970.

Keresztény Művészet Lexikona. Jutta Seibert (szerk.). Corvina, 1986.

Szigeti Kilián: Régi magyar orgonák. Pécs. Budapest, 1979.

Zsoldos Attila: Az Árpádok és alattvalóik. Debrecen, 1997.

Hervay F. Levente: Szerzetesházak a középkori Baranyában. In: Baranya, Pécs, 1991/1-2.

Baranya múltja és jelenje, II. kötet. Várady Ferencz (szerk.). Pécs, 1897.

Madas József: A pécsi Budai külváros telkei, házai és utcái. Adatgyűjtemény I.II.

Puskeli Mária: Keresztény szerzetesség. Történelmi kalauz I. Budapest, 1995.

Istvánffy Miklós: A magyarok történetéből.

Nyáry Pál: A pécsi református egyház története. Pécs, 1908.

Tóth Mike S.J.: Szerzetes rendek és társulatok Magyarországon. Kalocsa, 1913.

Szinnyai Katalin-Kocsis Ferenc-Zádor Mihály: Fejlődéstörténeti érdekességek az építési múltból. Budapest, 1992.

Tímár György: Profán és templomtitulusból eredő falunevek találkozása a XIV. századi Baranya Ény-i szögletén. In: Baranyai Helytörténetírás, 1970. Pécs, 1971.

Tímár György: Pécs egyházi társadalma Károly Róbert korában. In: Baranyai Helytörténetírás, 1981. Pécs, 1982.

ifj. Csemegi József: A Szent Miklósról nevezett budavári dominikánus kolostortemplom. In: Történetírás, I. évf. 5-6. szám. Budapest, 1937.

Fügedi Erik: Koldulórendek és városfejlődés Magyarországon. Budapest, 1981.

Marosi Ernő: Koldulórendi építészet Magyarországon. Budapest, 1994.

Kárpáti Gábor-Szekér György: A pécsi ferences és domonkos kolostorok kutatása. In: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon. Budapest 1994. 235-252.p.

Lévárdi Ferenc: A magyar templomok művészete. Budapest, 1982.

Vízkelety András: „Világ világa, virágnak virága“. Budapest, 1986.

Pécs ezer éve. Márfi Attila (szerk.). Pécs, 1996. 32-33.p.

Vargha Damján: A Szent Domonkos rend és a magyar kódex irodalom. In: A Szent Domonkos-rend múltjából és jelenéből. Horváth Sándor (szerk.). Budapest, 1916.