Cikkek

Romváry Ferenc: Fekete-fehér-szürke elefánt

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 2. szám, 61-64. oldal

Letöltés: pdf20


Romváry Ferenc

FEKETE-FEHÉR-SZÜRKE ELEFÁNT

Pécs minden valószínűség szerint legrégibb, eredeti helyén lévő cégére az ELEFÁNT. Róla nevezték el az egész épületegyüttest, mindmáig az elefántos tömb, az elefántos ház megnevezést használva. Közel másfélszáz éves ez a híres-nevezetes elefánt.

Egy kezünkön meg tudjuk számlálni a még meglévő százéves cégéreket. Ma már csak hírből ismerjük Rosinger Mátyás hírneves műlakatos-mester Fő utca, a mai Király utca 19. számú házának homlokzatán elhelyezett, saját kezűleg gyártott, a vasas mesterséget jelképező vasszobrát, az 1830-as évekből. A két figura ugyanis fejmozgással jelezte a delet.[1] A Vasváry-ház 1874-ben festett két cégére, a Bányász és a Kohász, szerencsére Pécsett maradt. Megvan ma is. Sajnos azonban elkerült Pécsről, Szegeden található a két Jirátkó-féle, Ganz gyárban öntött Vasváry-cégér.[2] Másodlagos elhelyezésben a Király utca 35. számú házon, az ART DECO műkereskedést díszíti a Piskur Géza lakatos mester 1900-ban készült kovácsoltvas cégére, míg a Klimo utca 21-ben, a néhai Bizse műhely helyén épült ház homlokzatára helyezték fel id. Bizse János díszkovács húszas években készült remek kulcsos cégérét. A múltbéli sor bezárult, legfeljebb a Várostörténeti Múzeumban, netán magántulajdonban lévő cégéreket tudnánk még említeni.

Az elefántnak története van. A „Madasból” tudjuk, hogy a mai Jókai tér, az akkori Kispiacz 6. számú házat Pucher Györgynő, született Piaczek Terézia 1861- ben megörökölte. Pucher György alapította az „Elefánthoz” címzett fűszerkereskedést, az 1860-as években. Majd a fűszerüzlet többször gazdát cserélt, 1876-ban Kisági József és Simon János, később Razgha Dezső volt a bolt bérlője, a ház tulajdonosa ekkor Schiller Alajos volt.[3] A 20. század első évtizedeiben Bayer Ferenc volt a tulajdonosa, majd a harmincas években megszűnt itt a fűszerüzlet és Radocsay Nándor vendéglője működött benne.[4] 2002-ben Elefántos Pizzéria és Casino működik az épületben. A Pécsi Figyelő 1890. november 22-én adta hírül, hogy „Pécs város egyik legrégibb s legkiterjedtebb polgárcsaládja öltött gyászt. E hó 19-én hunyt el ugyanis Pucher György, egykor pécsi kereskedő, most magánzó, 78 éves korában. Az elhunyt volt megalapítója a Kis-téren levő „Elefánthoz” czímzett fűszerkereskedésnek, melyet ő abban az időben rendkívül keresett üzletté tett [...] Temetése csütörtök délután ment végbe.”[5]

Monarchia-szerte általános volt annak gyakorlata, hogy a korabeli fűszer- és gyarmatárú kereskedések előszeretettel használták fel cégérként a Közép-Európában egzotikusnak tűnő állatokat, az elefántot, a krokodilt, az oroszlánt, vagy éppen a szere- csen figuráját. A pécsi elefántnak majdhogynem párdarabja megtalálható például Eszéken, de van egy hasonló Grazban is, a Hauptplatzból nyíló Albrecht Gasse és Neue Welt Gasse sarkán, a mi Jókai terünkhöz hasonló méretű kis terecskén.[6]

 

psz 2002 02 05 romvary ferenc 01

 

Levelezőlap az 1920-as évekből.

 

psz 2002 02 05 romvary ferenc 02

 

2002. május.

 

Az idők folyamán a város történelmének beszédes szemtanújaként jelképpé nemesedtek ezek a régmúltat megidéző cégérek, jóllehet az üzletre, vagy műhelyre utaló eredeti jelentésük már réges-rég megszűnt. Mégis az elefánt láttán egyfajta nosztalgia ébred bennünk, érzelmi szállal kapcsol vissza minket a már ködbe vesző múltba. Nem volt ez másként százegynéhány évvel ezelőtt sem. A jelképek vonzása olykor ösztönzőleg hatott a szertelen vágyakra, kiengedve a szellemet a palackból, csínytevésre serkentett. 1911-ben így írt erről a jelenségről A fehér elefánt Pécsett címmel a Pécsi Napló: „Fiatalság, bolondság. Minden évben egyszer-másszor megtörténik, hogy a diákság, vagy éppen a jogakadémiai fiatalság egyik-másik tagja az éj homályában egy kis muri után szilaj jókedvvel kiruccan s virtuskodva valami nagy bolondot csinál. A kir. közjegyző tábláját fölcseréli a szülésznő cégtáblájával, közbe lecsavar nehány gázlámpát, bever egy-két ablakot, s beleköt az éjjeli őrjáratba, minek az a vége, hogy a vidám úrfiakat beszállítják a rendőrségre, s miután az igazolás megtörtént, útnak eresztik őket, s a hatósági eljárást megindítják ellenük. A kárt megtérítik, ötven korona pénzbüntetést fizetnek. Ezzel az ügy el van intézve. Nem szabad soha az ilyen excesszust túl szigorúan venni. A német kedélyes egyetemi városokban is napirenden vannak. Újabban az idegbeteg és gennyes kor emberei az ifjúsági éjjeli csend- és rendháborításokból, kamaszkori virtuskodásból valóságos „nagyeset”-et gyártanak. S a tetten kapott úr- fiakat legalább is fölakasztatni szeretnék; de kicsapatni az iskolából föltétlenül. Azonnal! Elfelejtik ezek az urak, hogy fiatal korukban ők se voltak különbek a Deákné vásznánál, vagy ha különbek voltak, hát legyenek rá büszkék; de azért ne törjenek pálcát a magukról megfeledkezett, itt-ott duhajkodó ifjak fölött. A múlt század 70-es éveiben történt. A köztünk élő öregek akkor ifjak valának és bohók. Egy szép őszi éjszaka a Liebli-sörözőben mulatozván, a háziszolgával egy kanna mésztejet készíttettek, aztán a söröző kamarájából meszelőt rekviráltak, s úgy hajnal előtt fölmásztak a mostani Jókai tér sarkán lévő fűszerkereskedés cégje fölött ácsorgó fekete elefánt mellé, fehérre meszelték. Az egész város közönsége mosolygott a „fehér elefánt”-on; de senkinek se jutott eszébe, hogy a csínt tevő diákokat hatóság elé állíttassa, vagy az iskolából kicsapassa. O tempora, O mores! Változnak az idők s változnak az emberek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy csak tessék minden éjszaka az ablakokat beverni!"[7]

 

psz 2002 02 05 romvary ferenc 03

 

Meg nem erősített hírek szerint a múlt század húszas, vagy netán a harmincas években Jávor Pál fergeteges jókedvében, egy éjszaka fogadásból felmászott az elefántra és azt bizony kackiásan meglovagolta.

A múlt század elején készült levelezőlapok bizonysága szerint az elefánt a mai helyén állott akkor is, kőkonzol helyett azonban íves vaskonzolon állt. Hogy mi történt az elefánttal a 20. században, azt nem tudtuk felderíteni. Állaga az idők folyamán erősen megromlott, anyaga korrodált, így a nyolcvanas években felújították, mintha Magyar Ferenc Jókai téri lakatosmester lett volna a reparálója. Azonban az eredendően fekete színű elefántot, nem tudni mikor, fehérre mázolták. Így lett a diákcsíny elkövetőinek fehér-elefántja évtizedekig meghatározó az elefánt utóéletében. Valamikor az idők folyamán a szakszerűtlen beavatkozások eredményeként az eredetileg befelé forduló ormány kifelé lett fordítva, s a végét zuhanyrózsa pótolta! A város tulajdonában lévő épület a tulajdonosi jogokat gyakorló Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt. a tér helyreállítása során úgy döntött, hogy a teret keretező épületek felújítása során az elefántot is helyreállítja. Mivel az elefántot egyes belső vélekedések nem tartották eléggé elefántszerűnek, döntés született arról, hogy új, anatómiailag pontosabb elefánt készüljön. Megbízták Ragács Györgyöt, hogy készítse el egy „valódi” elefánt gipsz makettjét. Ami amúgy isten igazából elefánt. Persze nem egy-az-egyben, hanem az „eredeti” Jókai téri elefántnak megfelelő méretben. Tehát élethű szobor legyen. Képek jelentek meg a helyi sajtóban, amint a művészek illesztgetik az állat agyarát, mozgatással állítják be a fül igazi állását. A mű elkészült, a zsűri pedig álmélkodott és döntött: az eredetit kell restaurálni, és a helyére visszaállítani. Így 2002. május 4. óta Gardánfalviné Kovács Magdolna magas szintű szakmai tudásának köszönhetően ma már az eredeti, se nem fekete, se nem fehér, hanem grafitszürke, immáron százötven éves fűszer- és gyarmatárú kereskedés cégére díszíti a simafalú épületet.

Visszakaptunk valamit a múlt értékeiből, megmentődött egy emlék, mely a város történelmének egy szívhez szóló darabja.

Köszönet és elismerés illeti a PVV Rt. vezetését, hogy megváltoztatva eredeti elképzelésüket és végül is helyes döntést hoztak.


[1] Romváry Ferenc: A néhai Vasváry-ház. In: Pécsi Szemle 2002. NYÁR, 35.p.

[2] Romváry. i.m. 2002. NYÁR 47-48.p.

[3] Madas József: Pécs-belváros telkei és házai. Adatgyűjtemény. Pécs, 1978. 218-219.p.

[4] B. Horváth Csilla: A múzeum helytörténeti gyűjteményében lévő Pécset ábrázoló képes levelezőlapok, II. In: A JPM Évkönyve, 1987. Pécs, 1990. 93.p.

[5] Pécsi Figyelő, 1890. december 22.

[6] Tóth István egyetemi docens szíves közlése.

[7] Pécsi Napló, 1911. november 12. 5.p.