Cikkek

Romváry Ferenc: A néhai Vasváry-ház

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 2. szám, 28-60. oldal

Letöltés: pdf20


Romváry Ferenc

A NÉHAI VASVÁRY-HÁZ

Pécs újkori történetének meghatározó jelentőségű eseménye volt az 1686-os török uralom alóli szabadulás. Ez egyfajta kiindulópontnak is számít a kétezer éves város életében. A város lakóinak száma a visszafoglalás után elenyésző volt. A török uralom megszűntével ugyanis a főként idegen elemekből álló idetelepült lakosság jó része elhagyta a várost. Az első conscriptio adatai szerint itt ekkor csupán 180 család tartózkodott.[1] A korábbi hadi események - 1664 Zrínyi, 1684-85 Makár - során megrongálódott városfalak omladoztak, sok ház, sőt egész utcák hevertek romokban. Rövidesen megkezdődött a fokozatos és tervszerű, elsősorban német nyelvterületekről történő betelepítés. Az 1695. évi összeírás 290, a három évvel későbbi pedig már 657 családot mutatott ki.[2] Közel százéves kitartó és szívós küzdelem árán megszűnt az egyoldalú egyházi-földesúri függőség. 1780-ban a város elnyerte a szabad királyi város rangját, s ezzel megszerezte önállóságát, a függetlenséget. Újabb jelentős dátum a város életében az 1845-ös esztendő, s „a kőszén, mely az egész hegy hosszában temérdek mennyiségben találtatik, s hihető, ez lesz valaha indoka a város felvirágzásának.”[3] Így a Tettye vízére és energiájára alapozott helyi érdekeltségű ipara kor kihívásának megfelelően korábbi kézműves, manufakturális szintjéről más minőségbe, egy magasabb termelékenységű fokozatba kapcsolhatott. A tradicionális iparágak - bőr és bőrfeldolgozás, öntöde, serfőzde és szappankészítés - mellett a felvirágzás egy sor más iparágat is érintett. A vas- és gépgyártás mellett két sörgyár, pezsgőgyár, számos gőzmalom, két bőrgyár, kesztyűgyár, orgonagyár, kerámiagyár, parkettagyár, több téglagyár és szappangyár is létesült a 19. században Pécsett. A Dunagőzhajózási Társaság részben megvásárolta, részben bérbe vette a gazdag pécsi szénmezőket, és sorra nyitotta a nagyüzemi művelésű tárókat. A szén olcsó vízi úton történő szállítása érdekében 1857-ben a DGT megépítette Pécs szabad királyi város és Baranya vármegye első vasútvonalát Pécsbányatelep, Villány és Mohács között. Ezt követte a Pécs-Barcs szárnyvonal kiépítése 1867-ben, mely a Drávát hozta elérhető közelségbe. Egyúttal Nagykanizsa érintésével a Déli Vaspályán keresztül a fővárost tette vasúton is megközelíthetővé. 1870-ben megépült a Villány-Eszék szárnyvonal, mely Szlavónia felé nyitott utat. 1882-ben végre kiépült a közvetlen Pécs-Budapest fővonal is.[4] További szárnyvonalak csak jócskán megkésve, az első világháború előtti években, a bajai híd felépültével jöhettek csak létre. A vasút révén a város kapcsolatba került távoli tájakkal, és ez a tényező is elősegítette további fejlődését. Az 1867-es kiegyezés felszabadult légköre köztudottan erjesztője lett az ország, ezen belül Pécs nagyarányú fejlődésének is. A kiegyezésig eltelt száz év alatt a lakosság száma megduplázódott. A századfordulóig ugyanez a növekedési ráta megismétlődött, a város lakossága túlhaladta a félszázezres számot.[5] Az ipar azonban tőkehiány miatt elmaradt a hazai fejlődés általános volumenétől, a kereskedelem pedig a vasúti fővonalak hiányában helyi érdekeltségűvé vált. Az előbbinél kivételt jelentett Zsolnay Vilmos kerámiagyára, itt a technikai újítások pótolták a tényleges mozgó tőkét, míg az utóbbinál a borkereskedelem számított kivételnek, mígnem a századvégen a filoxéra és a pécsi borhamisítási botrány szét nem zilálta az addig jól prosperáló borkivitelt.[6]

A török idők után a romjaiból újjáépült város barokk egyházi és világi középületei ma is állnak. Nemzetközi, vagy országos összehasonlításban szerény, számunkra mégis jelentős épületeknek számítanak ezek. A polgárság építkezései azonban döntően csak a múlt századból maradtak ránk nagyobb számban. A belváros a másfélszáz éves török uralom ellenére is megőrizte középkori városszerkezetét, fallal körülvett központi magja együttesében bír nagy jelentőséggel. Ma is használatos a középkorban kialakult észak-dél, illetve kelet-nyugat irányú úthálózat középpontban a főtérrel, amely mágnesként gyűjti magába a fő- és mellékutcákat.

*

Vasváry György (1841-1905) a nemesi származására oly büszke patrícius család sarja, kézművesek, iparosok és kereskedők ivadéka, a 19. századi Pécs rendkívül dinamikus fejlődésének tevékeny részese volt. Nem viselt magas tisztségeket, csak mai szóhasználattal szólva tette a dolgát a maga posztján, a tőle telhető legjobban. Kereskedő volt, aki belvárosi üzletét felvirágoztatta, városi házát - benne fűszer, szerszám és vaskereskedéssel - gazdagon kiképezte, a lakást bőkezű pompával berendezte. Szkókói szőlőskerti villáját pedig szinte fényűzően, már-már hivalkodó külső-belső csínnyel látta el. Szerencsés konstellációk következményeként, Pécsett ez szinte példa nélkül álló eset, ránk maradt munkásságának megannyi tárgyi emléke. A „Vasváry-Ház” szinte érintetlen korabeli belső berendezésével üzenet egy elmúlt korszak polgári világából, a 19. századvég emberének egyfajta ideálját, ízlését, igényességét, kultúráltságát is felvillantva.[7]

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 01

 

Az 1812-ben Nyugat-Magyarországról Pécsre települt Traiber-család is a belváros kelet-nyugat irányú főutcájában talált otthonra. Traiber János 1828-ban a Rihmer családtól vásárolta meg az ún. Fehér Hattyú házat a mai Kossuth Lajos utca 15. szám alatt (akkor Fő utca 8.), és benne vas- és fűszerkereskedést nyitott. 1840-ben fia, Traiber János Lipót vette meg a mai Kossuth Lajos utca 19. szám (akkor Fő utca 10.) alatti majdani Vasváry házat. A házszámok és az utcaelnevezések az idők folyamán gyakorta változtak, így a forráskutatóknak, Petrovichnak és Madasnak e vonatkozásban sem volt könnyű dolga.[8] Alapvető feltáró munkájuk nélkül azonban Pécs történetének kutatása sok területen szinte megoldhatatlan feladatot jelentene. S mivel jószerivel csak közvetett levéltári, vagy más adatok állnak rendelkezésre, olykor jelentéktelennek tűnő momentumokra is odafigyelve kell a feladatot megoldani.

A dolgozat elsődleges célja ugyanis egyfajta múltba tekintés, múltidézés, egy pécsi polgárcsalád mindennapi életébe való bepillantás révén, múlt és jelen sajátos szembesítése. A Vasváry Ház és belső berendezése a közelmúltig átvészelte a huszadik századot, s az örökhagyó jóvoltából hűen tükrözte 19. századi állapotát. Így a módszer is magától adódott, a jelen állapot és a fellelhető írásos és tárgyi dokumentumok, fotók és festmények, maga a ház és berendezésének az egybevetése, leíró jellegű rögzítése.

A mai Király utca már Pécs házainak és utcáinak 1723-as számbavételekor „a város egyik legnagyobb és legfontosabb utcája volt. Buda felé a forgalom itt bonyolódott. A legtöbb kézművesnek és iparosnak [.] ebben az utcában volt a háza. Itt voltak a város legfontosabb középületei is: Salzhaus, Saliterhaus, Rathaus, [...] a pálosok és dominikánusok rendháza. Ebben az utcában összpontosult tehát minden, ami csak egy város életében nagyobb jelentőséggel bír. Az utca ennél fogva mintegy fénypontja, csillaga volt a városnak [...]. A későbbi Hauptgasse elnevezésben is mindez találóan jut kifejezésre.” Ez az utcanév magyar fordításban még sokáig fennmarad.[9] A házszámokkal biztonsággal a mából csak 1864-ig lehet visszamenni, amikor Pécs szab. kir. város utcái - házszámai és háztulajdonosainak névjegyzéke elsőül nyomtatásban is napvilágot látott.[10] Az első, 1722-es összeírás szerint a 249-es számon szerepelt a szóban forgó ház. Utolsó lakója, az államosítás után bérlőként, Majorossy Kálmánné, sz. Nádor Mária, Vasváry Flóra leánya, Vasváry György unokája volt. Ő hagyta végrendeletében a városra a ház megmaradt berendezését. Közel százötven évig ebben a házban élt a Vasváry család, száz éven át azonos enteriőr vette körül a bennlakókat.

Kivonatolva idézem a család történetére vonatkozó legfontosabb adatokat. A Vasváry György által 1883-ban összeállított és díszesen megfestett családfa, valamint az élő emlékezet révén ma már több mint háromszáz évre visszamenőleg, majd kilenc-tíz emberöltő messzeségbe követhetjük nyomon a család felmenőit. A Nyugat-Magyarországon élő Traiberek 1688-ban szerezték meg a magyar nemességet. Traiber János és felesége, Tsapy Dorottya, továbbá általuk a három fivér, Miklós, György és Márk, valamint örököseik és mindkét nembéli leszármazottjaik részére I. Lipót „a keresztény államnak tett hű szolgálataik és erényeik által szerzett érdemeik alapján” magyar nemességet adományozott. Címerállatuk az ágaskodó oroszlán lett.[11] A család birtokában lévő hármas címerábrázoláson három külön-külön keretbe foglalt ovális pajzsban balról jobbra a bajor (1507), a magyar (1688) és az osztrák (1804) címer látható. A bajorországi származásnak ez az egyetlen emIéke maradt fenn, a forrás nem ismeretes. I. Ferenc József 1882-ben kelt leiratában engedélyezte, hogy Traiber György és törvényes utódai, magyar nemességük épségben megmaradása mellett, családi nevüket Vasváryra változtassák.

Vasváry György a 17-18. században élt Traiber Márk (?-?) egyenesági leszármazottja. A magyar nemességet megszerző János legifjabb öccsének, Márknak a fia, a Sopron vármegyei Kőhalomban született Lipót (I723-1783) mindhárom fiúgyermeke 1790 táján Sopronból került át Tolna vármegyébe. Pál Szekszárdon, János és Imre Bonyhádon telepedett le. A kőhalomi születésű János (1768-1839) Bonyhádon vas- és fűszerkereskedést nyitott, majd ezt átruházva János nevű elsőszülött fiára, 1812-ben Pécsre költözött. Itt megvásárolta a Fehér Hattyú házat és ebben új üzletet alapított. 1837-ben átadta pécsi üzletét a Bonyhádon született Lipót János nevezetű fiának. Idősb Traiber János 1839-ben bekövetkezett halála után a Hattyú Ház vejének, Trixler Istvánnak a birtokába került. Lipót János 1840-ben megvásárolta özv. Rosinger Mátyásné, szül. Rihmer Magdolnától a közeli Rosinger-házat, és ide áthelyezte üzletét. Halála után özvegyi jogon felesége, Berecz Ágnes örökölte a vagyont. 1869-ig ő vezette az üzletet. 1856-ban öccse, az akkor mindössze tizenöt éves György lett az üzlet vezetője. 1869-ben önállósult, és ekkor György véglegesen átvette az üzletet.[12]

*

A Vasváry ház építéstörténete csupán a rendkívül hézagos adatok mozaikszerű összerakásával, és a hiányzó adatok kikövetkeztetésével körvonalazható. Köztudott hogy 1840-ben került az ingatlan a család birtokába. A fontos történések, a ház gyökeres átépítése, a hetvenes-nyolcvanas években lezajlottak, a század utolsó évtizedében már a kiegészítő díszítések is a helyükre kerültek. Az elmúlt több mint száz év során összességében kevés látványos dolog történt. Ez a „negatív történés” azonban a megmaradást, a nem-változást is jelenti egyúttal. Az élet a megszokott rendjén folyt a falak között. Ez már azonban családtörténet, nem pedig építészettörténet.

Az 1976-os kiadású Magyarország műemlékjegyzéke szerint a Kossuth, ma Király utca 19. sz. lakóház, ún. Vasváry-ház koraeklektikus, 1870 körül épült. A kapualjban korábban elhelyezett tábla szerint műemlék jellegű. Genthon műemléki topográfiája és Dercsényi-Pogány-Szentkirályi városmonográfiája is jegyzi.[13]

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 02

 

Madas József kutatásainak köszönhetően az épületre vonatkozó első adat az 1695-ös Vinczencz-Nagy-féle felmérésben található, a telket puszta házhelyként megjelölve.[14] Azonban nem sokáig állhatott üresen a telek, mert egy későbbi, 1751-ből származó adat szerint „ez már a kuruc világ előtt lakóház volt.” 1778-ban Pitrin Péter kereskedő vette meg a Levenau-féle házat. 1734-ben Pitinih Ferenc kötélverőé a ház, az 1737-es canscriptio is Pitinih Ferenc kötéljártót ír.1742-ben viszont már Kronevetter József rézműves adta el a házat Sumper András szűcsmesternek. 1779-ben Pichler Márton szűcs volt a ház gazdája, akinek felesége Sumper lány volt. 1786-ban ugyanis Pichlerné Sumper Éva eladta a házat Takács József kirurgusnak. 1809-ben Sauska Ferenc vette meg. Tőle viszont (Zauskának nevezve) Pischler János vette át 1810-ben, s nyomban továbbadta Jaumann Vendelnek, ő pedig Németh Istvánnak. Tőle vásárolta meg aztán Rosinger Mátyás, s végezetül annak özvegyétől, Rihmer Magdolnától Traiber Lipót János. Vasváry György feljegyzéséből tudjuk, hogy egy 1821. évi június 25-én kelt szolgalmi jogot szerző okmány szerint az egy holdnyi kiterjedésű és észak-déli irányban megnyúlt szabályos négyszögű területen a 19. század elején egymás mellett két földszintes ház állott, melyek Rosinger Mátyás köztiszteletben álló pécsi polgár, hírneves műlakatos mester tulajdonában voltak, aki az említett házak helyébe 1826-ban emeletes házat épített.[15] Az épülethez szükséges sárga homokot a ház telkén nyerte, mert ugyanabban az időben ásatta meg a ház alatti nagy pincét is. A ház legfőbb ékessége volt az épület középtengelyében a párkányzat felett elhelyezett saját készítésű óramű, melynek két oldalán gép által mozgásba hozott egy-egy vasszobor foglalt helyet. A keleti oldalon egy leányalak, a másik oldalon lakatosinas ülő figurája. Pontban 12 órakor, nap mint nap a szoborfejek mozgásba jöttek. A fiú udvarias fejmozgással hívta magához a lányt, aki fejrázással adott erre elutasító választ. Rosinger Mátyás műhelyében készült továbbá a domborművekkel gazdagon díszített kovácsoltvas nagykapu, amely felett kovácsolt vaslemezből egy sisakos lovag szobra állott. A kitűnő műlakatos egyúttal a város piacbírói tisztét is viselte. Az új tulajdonos, Traiber Lipót János, majd annak özvegye, Berecz Ágnes a házat érintetlenül hagyta. Megváltozott a helyzet azonban, amikor fia anyja halála után, 1869-ben a házat megörökölte. Nagyszabású terveinek esett áldozatul a Rosinger-féle óra a mozgó szobrokkal, a kovácsoltvas díszkapuval együtt. Vasváry György 1894-es feljegyzése szerint a ház jelenlegi alakját az 1870. évi építkezés alkalmával nyerte el, amelyet Ivánkovits István építész vezetett, akitől később Szánthó Antal építész vette át az irányítást. Vasváry György feltehetően a bontás időpontját jelölte meg, mert a szórvány adatok ellentmondani látszanak neki. Ugyanis 1873. április 28-án Traiber György nevében Weidinger Gusztáv építőmester az alábbi kérvényt nyújtotta be a Tekintetes Városi Tanácsnak. „Ide/. alá hajlított terv szerint belváros Király utza 10ik számú házban szándékozván építteni, hogy mielőbb folyamatba vétethessék az építkezés, tisztelet teljesen kérem a szépitő bizotmányt kiküldeni.” A tanács 1873. május 2-i jegyzőkönyve szerint a „helyszínén megjelenvén és az /. alatt bemutatott terv szerint folyamatba veendő átalakításokra nézve a kellő vizsgálatot megtévén a küldöttség azon véleményének ad kifejezést, miszerint ezen kérdéses átalakítások a bemutatott terv értelmében megengedhetők volnának.” Az 1873. május 9-én tartott tanácsülés határozata szerint „a felhozott jegyzőkönyv a terv alapján a kérdéses átalakítások megtétele a felhozott terv értelmében oly formán engedtetik meg, miszerint az építtető tulajdonos úr ezen építkezése által a szomszédoknak netalán okozandó károkat megtéríteni tartozik.” S bár az utóiratban az olvasható, hogy „a folyamodv. terv s a jegyzőkönyv a levéltárba teendő,” nyoma sincs ma már a terveknek.[16] Fentiekből tehát egyértelműen igazolható az építkezés 1873-as dátuma, vagyis inkább az átalakításé, ui. a Jegyzőkönyv és a Határozat szövegezése egyértelműen ez utóbbit valószínűsíti. Arra viszont nincs magyarázat, hogy a vaskereskedő miért vált meg a műlakatos kovácsoltvas remekétől. Az óramű valószínűleg megsemmisülhetett. Talán éppen rossz állaga lehetett az eltávolítás oka? S a kovácsoltvas kapu netán másodlagos elhelyezésben ma is megtalálható valahol?

Vasváry György feljegyzéséből kiderül továbbá, hogy az építkezés 187879-ben tovább folytatódott. 1878-ban az utcai front átépítésekor a család a földszinten lévő nyugati, udvari lakásba költözött időlegesen. Bizonyára erre az építési periódusra esik Szánthó Antal tevékenysége. Szánthó tervezte a Vasváry Telep épületét is. A hetvenes évek végén a Vasváry ház utcai homlokzatát megmagasították. Ekkor nyerte el az épület koraeklektikus, mai megfogalmazásban inkább historizáló eklektikus homlokzatát, mely neoreneszánsz elemek kompilációját jelenti elsődlegesen. Ezt erősíti a terrakotta bábos korlát, a kerámiafrízek sokasága, s középrészben a sgraffito dísz alkalmazása. Ugyanakkor 1879-ben a kapualj is végleges kialakítást nyert, és elkészült nebrascai vörös márványból az ívesen kanyarodó lépcsőház, s „egyúttal a családi lakás is teljesen átalakíttatott és európai kényelemmel fényesen megújíttatott.”[17]

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 03

 

Allegorikus figurák 1883-ból.

 

A család névváltoztatását, a magyarosítást megörökítendő, 1883-ban került a főhomlokzat balusztrádos párkányzatára a VASVÁRY-HÁZ felirat, valamint a két allegorikus nőalak által közrefogott családi címer.[18] A ruhátlan felsőtestű, kezében kalapácsot, illetve fogaskereket tartó két nőalak a vasipart jelképezi. Teljesen azonos címeres szoborcsoport volt látható a ház udvari hátsó traktusának homlokzati részén VASVÁRY- UDVAR felirattal, illetőleg a volt VASVÁRY-TELEP, ma MTA SZÉKHAZ épületoromzatán. Klein Ármin mintázta a Zsolnay gyárban, anyaga a balusztrádokkal azonos minőségű és színű, vöröses máz nélküli terrakotta. E két utóbbi egy évvel később, 1884-ben került felállításra, ekkor készült el az udvar végleges kialakítása és a szkókói villa is. Valamennyi kerámiadísz a Zsolnay gyárból származik. A kerámiadíszek: kima-sor a záró párkány alatt, ma is meglévő rozettasor az attikában, kétoldalt rozettával megszakított palmetta motívum. Ez utóbbi ma már nincsen meg, a rozetták helyére kerek padlásablak-nyílások kerültek. A négy oromzatos ablak felső ívmezejébe növényi ornamentális dísz, illetve a középső ablak peremén s alul kima-sor található. Az ablakok alatti süllyesztett tükör közepén pedig egy-egy ma is meglévő oroszlánfej. Az osztópárkány alatti mezőben: VASVÁRY-GYÖRGY SZERSZÁM VASKERESKEDÉSE felirat 1899-ig volt látható a homlokzaton. 1877-ig a SZERSZÁM helyett FŰSZER állott. 1882-ig pedig még a TRAIBER név szerepelt. A helyén ma összefüggő kerámiafríz fut, kagylós-gyümölcsfüzéres motívum madárral, oroszlánfejjel, delfinekkel gazdagítva. Az 1886-os felvételen már látható volt a ház középtengelyében lévő ablak körüli mezőben a groteszk díszítményű sgraffito, melynek színezését a fekete-fehér fényképfelvétel alapján nem lehet megállapítani. Ez sincs meg ma már, s az sem valószínű, hogy csupán lefestésről volna szó, hiszen ez a falszakasz is átvette a többi falrész vízszintes kváderezését, miként ezt a mai felvételek is bizonyítják.

A század utolsó évtizedében különleges vascégér került Vasváry György vaskereskedő házára. Jirátkó Albin „képfaragó és oltárépítő iparos” készítette a Vasárú csoportozat elnevezésű, 280 cm magas és 140 cm széles fa domborműveket.[19] Ezeket a Ganz és Társa budapesti vasöntödéjében, öntöttvas formájában kivitelezték, és 1892-ben helyezték el a ház földszintjén, a boltajtók közti üres falsávba. Szöveg nélkül is beszédesek ezek a domborművek, mert szinte a pop art módszerével, egyúttal mintegy arcimboldi naturalizmussal halmozta Jirátkó szinte leltárszerű pontossággal mindazt, amit a vasboltban árusítottak. Kályha, szeneskanna, sparherd, reszelő, tökgyalu, darkedli-sütő, merőkanál, kuglófsütő lábasok, serpenyők, sótartó, mérleg súlyokkal, olló, vasaló, kávédaráló, mozsár, továbbá kulcsok, lakatok és zárak, zsanérok és kilincsek a jobboldalin, míg üllő, csákány, balta, ásó, kapa, vasvilla, metszőolló és sarló, zabla és körző a baloldalin. Mindez arányosan elrendezve, gondosan csoportosítva, kompozícióba szervezve. Ritmusa, egyensúlya van az egész együttesnek. Az egyik mintegy a konyhát, a másik pedig egy valóságos szerszámos- kamrát idéz meg. S hogy a szobrász megadja a módját, be is keretezte az egészet. A 2:1 arányú két plasztikus domborművet felül oroszlános feldísz koronázta. Mindkét változat - a fa és az öntöttvas - egyenértékű, a maga nemében mesterremeknek számít. Nagy vesztesége Pécsnek, hogy a cégérek nem maradtak itt a városban. Az ezerkilencszáz-kilencvenes években esélye volt annak, hogy visszakerüljenek eredeti helyükre a szegedi öntöttvas domborművek, de az akkor kínálkozó lehetőség felsőbb támogató akarat hiányában sajnos elszalasztódott.

1893-ban került fel az épületre a Zsolnay gyárban készült két kerámia dombormű, monokrom matt változatban.[20] A Jirátkó-féle öntöttvas cégérekhez hasonlóan ezek is a tulajdonos foglalkozását, egyúttal azonban művészetpártoló hajlandóságát is hivatottak szimbolizálni. A kelet felőli, tehát az épület jobb oldalán lévő, emeleti ablakok közti mezőben az ún. Kereskedelem és Forgalom (Közlekedés), átellenben pedig a Művészet és Ipar címet viselő domborművek láthatók ma is. 1893. február 16-án fogadta el Vasváry György a gyári terrakotta fazonkönyv tanulsága szerint.[21] A Vasváry megrendelésére kétféle kivitelben készült plasztikus falképeket Sikorszki Tádé terve alapján készítették. Színes-mázas változatuk a Vasváry Telep gyűjteményébe került. Az emeleti nagyteremben ma is megvannak teljes épségben. A ház falán lévő 280x164 cm-es domborművet szinte megkoronázta egy több mint három méteres, középen Mercur, illetve Ceres fejes, növényi-állati ornamentika.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 04

 

Zelesny Károly 1886-os felvétele.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 05

 

Zelesny Károly 1892-es felvétele.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 06

 

Jirátkó Albin - Ganz és Tsa: Vaskereskedés-cégér, 1890.

 

Arra azonban nincs adat, korabeli fotógráfia sem maradt fenn róla, hogy nézhetett ki a ház akkor, amikor egyidejűleg lent az alsó szinten az öntöttvas, az emeleten pedig a kerámia domborművek voltak elhelyezve. Az 1892-es felvételen csak a vascégérek láthatóak. Vasváry György feljegyzéséből tudjuk, hogy 1893-ban a Zsolnay gyárban már elkészült a kerámia dombormű. Valószínűsíthető, hogy több mint tíz éven keresztül mindkét faldísz együttesen volt ott a homlokzaton. A Jirátkó-féle eredeti fatáblák pedig az 1890-es szkókói műtárgy-lajstromban mint ott lévő műtárgyak szerepelnek. A konyhában volt elhelyezve az egyik, míg a kislépcsőházban, a konyha előtti helyiségben a másik, a feldíszekkel együtt. A feldíszeknek azonban, mind a fa, mind pedig az öntöttvas változatnak nyoma veszett.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 07

 

Művészet és Ipar, 1893.                             Kereskedelem és Forgalom, 1893.

 

A jobboldali dombormű közepén az átkötött gyapjúbálán a tulajdonos V G monogramja olvasható. Kagylódíszes reneszánsz architektúra és kartus, virág-girland és gyümölcsfüzér, szárnyas szfinx és kecskeszarvú férfimaszk, továbbá délszaki növényzet mindkettőn. Kartusban Mercur-pálca, illetve körző és vonalzó. S az eltérő motívumok: villanypózna porcelánszigetelővel, postakürt, lópatkó, illetve lakat és kulcs, kalapács és vinkli, harapófogó és véső. Tárcsapajzsban horgony a Kereskedelem, szárnyas kerék a Közlekedés, korsó a Művészet és vashámor az Ipar jelképe. Az új jelképek az épületben lévő vaskereskedés és az ott lakó kereskedő cégjelzése, képes névjegye is egyúttal. A domborművek alatti mezőben, predellaként, antik urnából kihajtó gyümölcsös bőségkosárral, gazdagított növényi ornamentika. A színes-mázas változatból ma csak egy példány van meg a szkókói villában, a földszinti lépcsőház falába beépítve.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 08

 

Zelesny Károly 1892-es felvétele.

 

1883-84-ben történt az udvar hátsó részének teljes beépítése, a hátsó lépcsőház kialakítása, a felirat és a címeres figurák s a balusztrádsor elhelyezése, az udvari homlokzat kerámia díszekkel való gazdagítása, díszes külsejének végleges kialakítása.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 09

 

Zelesny Károly 1886-os felvétele.

 

A Vasváry ház három oldalról beszorítva a szomszédos házak tűzfalával érintkezik. 46 m az épület hossza, 17 m az utcai homlokzaté, hátsó szélessége 15 m. A négy oldalról zárt épület 28 m hosszúságú, valaha kerámiaburkolatú udvart fogja közre. Pécs belvárosára a laza, kertes beépítés volt a jellemző, itt viszont semminemű mediterrán vegetáció nem volt fellelhető. Az épület maga két különálló egységre bontható. Az utca felőli kétharmad rész egyemeletes, hátsó harmada pedig magasföldszintnek nevezhető, alatta szuterénnel. Ezáltal optikailag rövidebbnek is tűnik a keskeny udvar. Azonban az első rész párkánymagasságát eléri a hátsó traktus teraszának bábos korlátja, így a fő- és mellékrész nem különül el szemmel láthatóan. (A tíz évvel ezelőtti értelmetlen pusztítás azonban ezt is megváltoztatta.) Az egymással szembenéző hosszanti homlokzatok sem egyeznek pontosan. Míg az egyik oldalon a szobasor a teljes szélességet felöleli, a keleti részen folyosóra fűzött szobasor alakult ki. Ennek megfelelően a túloldalon lévő négy-kettő-hat-osztatú és egy kettős-osztatú ablakkal átellenben négy-hat-kettő-kettő-kettő-osztatú ablaksor néz szembe. Ennek megfelelően az emeleti kanelurált falpillérek, melyek az ablakokat keretezik, különbözőképpen, vagy kettőzötten, vagy egymagukban jelennek meg. Egyébként a két szint ritmusa egymásnak megfelel, legfeljebb az ablak helyett ajtónyílást találunk a földszinten. A bábos korlát eredetileg az első épületrészt is körbefutotta.

Erőteljes záró- és osztópárkány tagolja az épületet. A főhomlokzat plasztikus palmetta- vagy rozettaszerű díszsora az emeleti ablakok felett és alatt is megjelenik az udvari részen körbefutóan. A hátsó traktus kettős ablakai szimmetrikusan összecsengenek.

Dercsényi szerint: A koraeklektikus, egyemeletes ún. Vasváry ház egytengelyes, középrizalittal s végigfutó övpárkánnyal tagolt homlokzatát erőteljes, háromtagú főpárkány zárja le. Fölötte balusztrádos attika magasodik, posztamensein vázákkal, középső tömör szakaszán felirattal. A homlokzat sarok-armírozással kiképzett emeleti részén íves, a rizaliton háromszögű oromzattal zárt, keretes szem- öldökös ablakok helyezkednek el. Földszintjét az architektúrához jól illeszkedő eredeti üzlethomlokzatok foglalják el. Rendkívül finom részletkiképzésű, keskeny udvara Pécs koraeklektikus építészetének jelentős emlékévé avatja.[22] A szegmensíves záródású főkapu az 1886-os felvételen még sima kazettás, míg az 1892-es felvételen már a jelenlegi kapu látható, amelynek felső részén négy-négy kazettája plasztikus faragott dísszel jelenik meg. Felső, rögzített eleme sugaras díszítésű. Az emeleti lakószobákat az ablakokra felhelyezett spaletta védte nyáron a tűző nap ellen. Az üzleteket is hasonló céllal letekerhető napernyővel látták el. Ez azonban már az új üzletbérlők idejében történt. A kapualjból korábban szabadon nyíló lépcsőházat is ekkor választották le üvegezett fa szerkezettel.

A 2+1+2 tengelyes főhomlokzat középső ablakát kanelurált falpillérek keretezik, mintegy rizalitként kiemelve az épület középső traktusát. A belső szobaelrendezés viszont 1+3+1 osztatú. Két szélén az alkóvval megnagyobbított lakószobák fogják közre a háromablakos nagyszobát, melynek ünnepélyes kialakításával a fogadó és szalon szerepét töltötte be. Két hiteles enteriőr kép is maradt fenn róla 1892-ből, mindkettő a pécsi Zelesny Károly cs. és kir. udvari fényképész felvétele. Korabeli felvételei ma már kordokumentum értékűek. 1886-ban megörökítette a ház utcai homlokzatát és udvarát. 1888-ban a családról készült műtermi felvétel. 1892-ből való a városi ház főhomlokzata és a kapualj, két lakásenteriőr, valamint öt felvétel a vas- és szerszámkereskedésről.

A városi házat megörökítő 1886-os képen, melyet ovális kivágással paszpartúztak, az üzlet bejárata előtt lovas-szekér áll. A szomszéd házak is zsalugáteres ablakok láthatók, az egyiken a Pécsett hajdan oly kedvelt „kinéző” ablakkal. Az 1892-es felvételen már látható az öntöttvas cégér és a faragott díszű kapu. Jól kivehető mindkettőn a rusztikus kockakő-burkolat. Érdekesség, hogy mindkét felvételen még a régi, 10-es szám szerepel a kapu szegmensívének sarkában. Az 1886-os udvari felvétel az emeleti ablakból készült, felülnézetből láttatja a kövezett udvart. Négy leánygyermekével az apa áll a háttérben a hármas ablak előtt. Az 1892-es kapualji felvétel arról árulkodik, hogy a lakás közvetlen előteréül is szolgált. A szalonról fennmaradt két felvétel hű képet ad a belső kialakításról és a belső berendezésről egyaránt. Az építészet vonatkozásában és a berendezés egészét tekintve, a bútorzatot is figyelembe véve, a Vasváry ház külső-belső megjelenésében egységes egésznek tekinthető, a kor eklektikus szemléletmódjának megfelelő stílusegységet képez. A családnak, első sorban Vasváry Ferencnek és Majorossy Kálmánnénak köszönhetően több mint egy évszázadon át épségben fennmaradt a belső berendezés. A kilencvenes évek semmivel sem indokolható felelőtlen rombolása, a közel két évtizedig tartó huzavona, az eredeti múzeumi program megváltoztatása azonban majdhogynem ellehetetlenítette a megőrzött értékek bemutatását, kérdésessé téve az évszázados szeretetreméltó gondosság maradandóságát, és nem utolsó sorban figyelmen kívül hagyta az örökhagyó szándékát.

A 19. század végének polgári eszménye, ideálja és ezzel együtt életformája rövid fél évszázad alatt gyökeresen megváltozott. A 19. század elejének puritán egyszerűsége, a biedermeier kor szellemisége igencsak tűnőben volt már ekkoron. Tanulságos egybevetni a Vasváry-féle miliőt, a munkára alapozott jómódot, az újfajta életvitelt egy 1912-ben készült visszaemlékezéssel, mely Pécs polgárságának 1850 körüli életét, életmódját, életformáját emígyen tükrözi: „A háztartás a középosztálynál, vagyis tisztviselők, orvosok, ügyvédek, mérnökök, kereskedők, előkelőbb mesterembereknél igen egyszerű volt. A lakás szobái átlag meszelve voltak, padlójuk puhafa deszkából. A bútorok politirozottak, de az ebédlőasztal sokszor egészen diófából készült. A székek nádfonatúak. Salon nem volt, csakis Sitzzimmer, ebben volt a legszebb bútor a mely állott egy kanapé és hozzá illő 6 székből, támlás szék nem igen volt. A képek csak is fekete acél vagy rézmetszet, fekete, vagy barna rámában, még a tükör is ilyen rámában volt, aranyozott ráma nem volt. Sok helyen lehetett látni quodlibetet, ez egy setétebb papírra ragasztott, minden féle kis képből állott, jóformán mindegyikén egy régi fekete érvénytelen bankó volt. Szerették szobadíszül a gyps figurákat is. Az ebédlőben igen egyszerű, felül nyitható és alul 2 ajtóval zárható kredenzkasten volt. Szőnyeg vagy színes függöny ismeretlen volt. A világítás a szobában faggyúgyertyával történt, a konyhában mécses volt, a mely egy kis bádog edényből állott, avas zsír volt benne és egy pamutból készült kanóc égett. Volt ugyan akkor elegánsabb, de felette drága világítás a nagy uraknál, ez pedig viaszgyertya volt. Néhány helyen nagyobb fali és függő olajlámpa volt. A kályha cserép és igen nagy volt, csakis kívülről fával fűttetett, színe zöld volt, csak ritkán lehetett fehéret látni, de ez drágább volt.”[23]

 

*

 

1880-ban a családi ház újjáépítése után, az emeleti lakás berendezésének elkészültével Traiber György megfestette a maga és felesége, valamint három gyermekük, az akkor nyolcéves Ferenc, a hatéves Vilma és az ötéves Irma olajportréját. A Vasváry család „udvari festője” a kiegyezés után végérvényesen Pécsett letelepedett Mücke József Ferenc lett.[24] Mücke Bécsben végezte akadémiai festészeti tanulmányait, majd Josip Juraj Strossmayer püspök hívására a horvát történelmi képek későromantikus festőjeként vált ismertté. Számos egyházi megbízást is vállalt, és portréfestőként is számon tartották. 1874-ben már bizonyítottan kapcsolatban állt későbbi megbízójával, Traiber Györggyel. Négy festett cégér rá a bizonyíték. Megfestette a Vasváryak címerét is. A család öt tagjáról készült portré esetében a modell kérdése értelemszerűen fel sem vetődik vele kapcsolatban, hiszen valamennyiüket volt alkalma személyesen is megismerni. Festői módszere nem ismeretes, hogy vajon modellt kellett ülni a festő előtt, vagy netán a fotográfia segítségét vette volna igénybe. Ez ugyancsak divatos módszer volt ebben az időben. A házaspár póza inkább ez utóbbit sugallja. Semleges a háttér, de az árnyék mindkét esetben hangsúlyozott, jóllehet a megvilágítás, a fényforrás semleges volta, az egyenletes szórt fény ezt nem tenné indokolttá. Mindketten sötét ruhában vannak, csak az ing fehérje, illetve a csipkegallér fodra kap kiemelést. A festő érezhetően csak az arcra összpontosított, korrekt, pontos munkára, jó felismerhetőségre, hasonlóságra törekedett. Mücke megfestette Traiber Lipót Jánost (f1850) és feleségét, Berecz Ágnest is (f1869). Ez utóbbit még személyesen ismerhette, a férjjel azonban már nem találkozhatott a festő. Hogy rajz vagy dagerrotyp lett volna a minta, ezt nehéz lenne ma már eldönteni. Mücke 1879-ben éppen egy nagy oltárképen dolgozott, amikor munka közben a hágcsóról lezuhant. Az esés következtében belső sérülést is szenvedhetett, mert ettől kezdve folytonosan betegeskedett és 1883-ban Pécsett hunyt el.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 10

 

A Vasváry-család. Zelesny Károly 1888-as felvétele.

 

Leánya, Mücke Marianna vette át ezután apja szerepét, ő festette meg a Traiber-ősök arcképcsarnokát, Márk, Lipót és János ideaportréját.[25] Bár e két utóbbi oly karakteres, hogy valóságos portrénak is gondolhatnánk, ha megvolna a közbülső láncszem, valaminemű képi ábrázolás. Ugyanekkor, tehát 1884-ben, finom érzékenységgel festette meg Vasváryné Rüffer Mária édesapja, Rüffer József és édesanyja, Zenner Karolin portréját is.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 11

 

Zsolnay Gyula: Vasváry György, 1887

 

1887-ben Zsolnay Gyula mintázta meg Vasváry György kerámia büsztjét.[26] A mellszobrot és a hozzá szervesen tartozó hengeres, plasztikus címerrel díszített posztamenst barna sómázas pirogránitból készítette. A két legkisebb Vasváry- gyerek képmását - Flóra ekkor nyolcéves, Dóra pedig öt - 1887-ben már Kaldewey Kelemen festette meg.[27] Kaldewey a ruha csipkedíszét szemmel láthatóan nagyobb kedvvel és odaadással festette, naturális pontossággal, mint magát az arcot, melynek anatómiájával csak nehezen tudott megbirkózni. Kaldewey életéről igencsak keveset tudunk. A nyolcvanas évek elején, mint rajzoló és festő került a Zsolnay gyár alkalmazásába, majd önállósította magát, s a kortársi megítélés szerint „művészileg kezelt ecsetjével maradandó becsű emlékeket hagyott maga után.” A nyolcvanas évek vége felé sorvadásba esett, és rövid idő múltán meghalt. Kaldewey nemcsak a két legkisebb Vasváry lány portréját festette meg. Megbízó és festő kapcsolata ezen túlmenően folytatólagosan megmaradt, hisz további hat festményének adatai fedezhetők fel a szkókói villa gyűjteményének katalógusában. Mückének sem csupán a hét Traiber portré volt az első itteni munkája. Mint ahogy erről fentebb már említés történt, 1874-ben két-két cégérképet festett. A Bányász és a Kohász allegorikus figurája az 1892-es főbejárat és lépcsőház felvételén a kapualj két oldalán lévő párkánydíszes ajtókeret mezejében látható. A keleti oldalon a Kohász, egy szakállas, bőrkötényes idős férfi, nagykari- májú kalapos figura, mezítlábas bőrsaruban. Jobb kezében vékony rúd, mely a kép középtengelyétől a bal felső sarok irányába tart. Másik kezét az övébe csúsztatva pihenteti. Monokrom színvilágú, színtelen, a lakktól sárgás dohánybarna tónusú mindkét kép. A szemközti oldalon a fiatal, bajuszos Bányász, jobb vállán rövidnyelű csákány, lecsüngő baljában kalapács. Fején hengeres, bányászjelvényes sapka. A két kép alsó része átfestett, illetőleg újólagos kiegészítés, Mücke szignójával. Az eredeti kapualji fotón jól látszik, hogy posztamensen állnak, nem pedig a puszta földön, illetve kockaköves padlózaton. Talán utcai cégérként sérülhettek meg, s ezt követően kerültek a kapualatti helyükre. A két figura szoborszerű pózba merevedett, mintegy fülkeszobor hatást igyekszik kelteni. A szem írisze is utólag lett a képre festve, ezzel is az életszerűséget, a naturális hűséget akarván hangsúlyozni. Az eredeti felvételen ez még nem így volt, a szobormerevségű tekintet, a szoborszerű beállítás, a személytelen cégérszerűség azonban később kényszerítően a változtatás irányába hathatott. A kép alsó harmadában a vászon kettévált, mindkettő kiegészítés, újabb keletű festés.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 12

 

Mücke József Ferenc: Bányász, 1874.      Mücke József Ferenc: Kohász, 1874.

 

Erre utal a Bányász suta állása, kicsavarodó lábfeje is. Így azonban a szignó és a dátum ugyancsak utólagos kell legyen. Talán ez a két olajkép volt a legkorábbi Traiber- féle fűszer- és vaskereskedés utcai cégére. Ez a hipotézis azonban semminemű adattal alá nem támasztható, csupáncsak a krónikás feltevése. Ellene szól viszont az, hogy a vászonra festett, kréta-alapozású olajfestmény nemigen képes ellenállni az időjárásnak, főleg nem az esőnek, a hónak, a fagynak. S az 1892-es kapualjban készült felvételen még ép volt mind a kettő. A tojássor-díszítésű fakereten átszabás nyomai látszanak, s a vakrámára feszített vászon a behajtott részen is megfestett. Így ez azt jelentheti, hogy egy nagyobb képet kisebbítettek meg. Talán a későbbi, adott nyílás méretére kellett átszabni képet és keretet egyaránt. Arra sincs adat, hogy mikor kerültek le a képek a kapualj faláról. Feltételezhető, hogy a vaskereskedés megszűntével, az üzlethelyiségek bérbeadásával kapcsolatban, amikor is idegenek jártak be az udvarban lévő raktárakba.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 13

 

Mücke József Ferenc: Ceresz, 1874.               Mücke József Ferenc: Mercur, 1874.

 

Az öntöttvas korláttal szegélyezett egykarú íves lépcsőház falán egy-egy pannó, füles-sarokdíszű keretben falra ragasztott, vászonra festett olajkép: Ceres/ Démétér és Mercur/Hermész egészalakos figurájával. A görög-római mitológiából vett jelképes, a termékenységet és a kereskedelmet megszemélyesítő figurák is a ház tulajdonosának tevékenységi körére utalnak. Miként a két előbb ismertetett cégérkép is egyértelműen a fűszer- és szerszámüzlettel vannak kapcsolatban. A Ceres és Mercur, ellentétben az előbbiek monokróm színtelenségével, úgymond „színes” jelenítése, az akadémikus műteremfestészet teljes eszköztárát felvonultató ábrázolásmódja érhető tetten e két földi-égi jelenség láttán. A felhő gomolyagon lépdelő Mercur, teljes testsúlyával odacövekelt Ceres dehogyis lebeg könnyedén. Hús-vér embernek tűnik Mercur ruhátlan, ágyékkötős, izmos figurája, mintha az

akadémiák Keresztelő Szent János pózába beállított modelljének valóságos alakját örökítette volna meg a művész. A Mercur-pálca (a Hermész-bot) és szárnyas sisak közismert attributuma egyértelműen Mercurra utal, miként a gyümölccsel teli tál pedig Ceresre. Bűnbánó Mária Magdolnára emlékeztető haj és fedetlen kebel, s valóságos akadémiai drapéria-tanulmány lengi körül alakját, egy kicsit antikizáló- an, egy kicsit barokkosan.

Ugyan mitől is lebegne úgy a hátán átvetett kendő a nyugodtan álló alakon, és mitől látszik szinte felemelkedni a férfialak jobb vállán átvetett súlyos tömegű textília? A miértre a választ nem a logika táján kell keressük, hanem a megmerevedett sémákat törvényszerűnek deklarált akadémizmus receptkönyvéből kell kisila- bizálnunk. A kort illető elmarasztaló ítélet ellenére e két utóbbi kép mindent mérlegre téve jóval több kvalitást sejtet, mint az első két cégérkép merev sutasága. A kettő közötti színvonalbeli különbség a cégérképek Mücke szerzőségének a hitelességét már-már megkérdőjelezhetik.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 14

 

Zelesny Károly 1892-es felvétele.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 15

 

Zelesny Károly 1892-es felvétele.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 16

 

A Vasváry ház két korabeli enteriőr felvétele az egymással szembenéző irányból történő beállással a maga teljességében láttatja a nagy szalont, sőt a nyitott ajtón keresztül kitágítva a teret, bepillantást nyújt a két szélső szobába is. A hallszerű előtérből tömör, kétszárnyú ajtó vezet a nagyszobába. Szemben az utcára nyíló három ablak, a két oldalfalon a középtengely vonalában egy-egy kétszár- nyú üvegezett ajtó. Mindhárom gazdagon profilírozott szemöldökpárkánnyal koronázott és fehérre festett, míg a három ablak díszes faragott keretezése természetes nyers színben maradt. A parketta a széleken körbefutó fonatdísz szegélyezésű, míg belső részén átbújtatott meander díszítésű. Egyszerűbb, kazettás változata a szélső szobákban látható. Külön említést érdemel a mennyezetfestés pompázatos kialakítása, 1879-ből. Szerzője ismeretlen, de minden valószínűség szerint ugyanaz a Buday Károly lehetett az alkotója, aki a szkókói villa földszinti nagytermének 1970-ben sajnos megsemmisült díszítőfestését készítette. A festő a hosszúkás alakú helyiség mennyezetét három részre osztotta úgy, hogy egy-egy szélső, keskeny mező fog közre egy immáron négyzetes mezőt, melynek középpontjából függ alá a hatkarú bronz csillár. (A mennyezeti festményt védendő, csak a húszas években vezették be a villanyáramot a szalonba!) A befoglaló négyzetformán belül lekerekített sarkú középrész palmettás, virágindás mezejében ovális keretben négy antik mitológiai figura, míg a négyzet oldalrészén egy-egy Neptun-Triton-Nereida jelenet látható. A mennyezet négy sarkában a Tavasz-Nyár-Ősz-Tél allegorikus formában, játékos puttók alakjában jelenítődik meg. Az eredeti felvételeken a sarokban álló fehérmázas cserépkályha ma is épségben megvan. A falakat még az eredeti, bőr hatását keltő, reneszánsz mustrás sötét tónusú tapéta borítja. A falakon a családi portrék, a nemesi címer látható. A magas háttámlás székek által körülvett asztal korábban a bejárati ajtótól balra, a később idekerült zongora helyén állott, középen, az ajtó tengelyében. A kályha mellett konzolasztal állott nagyméretű Zsolnay vázákkal, később vitrin került a helyére. Hiányzik a három üvegezett könyvszekrény, hiányzik az asztalon lévő zenedoboz és a lovas szobor.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 17

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 18

 

A család a jólétet a ház földszintjén lévő vaskereskedésnek köszönhette. Vasváry György 1869-ben vette át az üzlet vezetését, és azonnal nagyszabású építkezésbe kezdett, kibővítette és raktárakat alakított ki. A Zelesny-féle felvételek bepillantást engednek az egykori Vasváry-féle vasüzletbe. Egyenesen lenyűgöző az üzletbelső kialakítása, a fapult kazettáiban elhelyezett öntöttvas domborművek sokaságával, az árúbőség, mely egy mai vas- és szerszámüzletnek is becsületére válna.[28] A vetélytársakat sorra beolvasztotta: 1871-ben a Jáger J. F. cégét, 1874-ben pedig Zsolnay Vilmos előkelő szerszámkereskedését. Két évtizeden keresztül a város egyik legjelentősebb üzlete volt a Vasváry György Szerszám és Vaskereskedése.[29] Ennek azonban egyszer vége szakadt.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 19

 

Zelesny Károly 1892-es felvétele.

 

Az 1790-es alapítású, 1840 óta pécsi illetőségű Vasváry (Traiber) Cég történetének utolsó fejezete 1899-ben kezdődött. A túlköltekezés, a városi ház építése, a szkókói szőlőház építése és gazdag berendezése, az ezer darabot számláló Zsolnay gyűjtemény adósságokba verte, miközben betegsége egyre jobban elhatalmasodott, így arra kényszerült, hogy az üzlet vezetését segédeire bízza. Mindezek


következtében a cég csődbe jutott. Még azonban az üzlet végleges felszámolása előtt iparművészeti gyűjteményének jelentős részét Vasváry György eladta Schönwald Imre pécsi aranyművesnek. Áruba bocsátotta továbbá Jirátkó Albin fafaragványait is, ezeket közvetítőkön keresztül először az Iparművészeti Múzeumnak ajánlatta fel. Végül a két bolti ajtót és a két kirakatot, a vasredőnyöket, továbbá a Jirátkó-féle öntöttvas táblákat és azok famintáit, valamint a Vasvary György Szerszám Vaskereskedés felirat betűit Drescher Gyula bajai vaskereskedő vásárolta meg. A fadomborművek később Drescher önállósult segédjének, Kréneisz Gézának, Baja, Erzsébet utca 16. sz. alatti házának kapualjában állították ki, még jóval az államosítás után is ott volt látható. 1970-ben vásárolta meg az özvegytől a bajai Türr István Múzeum.[30] Az öntöttvas cégérek egyébként Drescher Arany János utca-Kossuth Lajos utca sarkán lévő vasüzlet bejáratának két oldalát díszítették. Majd tőle Szegedre kerültek, ahol jelenleg az Alabárdos étteremben találhatók.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 20

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 21

 

Zelesny Károly 1892-es felvétele.

 

psz 2002 02 04 romvary ferenc 22

 

Jirátkó Albin: Vulcanus műhelye, öntöttvas, 1891.

 

A ház utcai frontja a bérlők jóvoltából faportálokat kapott, az utcai raktárhelyiség, vagyis a kapualjtól jobbra fekvő üzlet is, így kétoldalt egy-egy önálló bolt alakult ki. Az udvari raktárakat felszámolták, két négyszobás lakást létesítve (ezzel visszaállították a korábbi állapotot) és valamennyit bérbe adták. Vasváry György vas- és szerszámkereskedését végleg feloszlatta. A raktárkészletet Auber Gyula vaskereskedőnek adták el. 1900. december 27-én pedig, hogy egyre csak halmozódó adósságaitól mentesüljön, emeletes belvárosi lakóházát, a Vasváry Házat ajándékozási szerződéssel fia, Vasváry Ferenc nevére íratta, aki a házat 41 000 K teherrel vette át. Így Vasváry György bérlő lett a saját házában. 1901-ben makári szőlőházát is bérbe adni kényszerült, Vasváryné pedig a távoli rokon, Wolff János két gimnazista fiát teljes ellátással havi 70-70 Koronáért kosztos diáknak felvette.

Ezzel 1901. május 1-jén lezárult a Vasváry Cég története.

 

*

 

A raktárból kialakított keleti üzlethelyiséget 1901. február 1-jén Káldor József és neje, Krausz Irén fűzőkészítő a lakással együtt vette bérbe. Tőlük 1903- ban Krausz Károly és neje, Krausz Juliska varrónő és fűzőkészítő vette bérbe.

A nyugati bolt első bérlője a korábbi tulajdonos, Vasváry György lett. Ő 1901 áprilisában kiadta az Első Pécsi Asztalos Egyletnek évi 1800 K bérért, majd fél év múlva a megállapodást felbontották és Vasváry György 1902-ben új szerződést kötött a Stark Benedek és Fia céggel, hasonló feltételekkel. Helyükbe 1905 áprilisában Stark Lajos és neje került. 1906-ban szerződésük lejártával Hoffmann J. Károly rőfös- kereskedő lett a bolt bérlője. Tőle 1907 októberében Pollák Sándor üveg- és porcelánkereskedő, majd jogutódja, Rank Zsigmond a bérletet 1908 októberében felmondta. Ezt követően a ház nyugati oldalán lévő bolthelyiséget Berger Gusztáv pécsi ügynök közreműködésével Fronius Károly, Meinl Gyula bécsi gyarmatárú kereskedő képviselője és Vasváry Ferenc a bérbeadást illetően megegyezett. A bolt korszerűsítése után, 1908. november 27-én megnyílt itt a pécsi Meinl üzlet. A nyitás napján minden egyes vevő egy csésze tejeskávét, vagy tejes csokoládét, vagy kakaót ihatott ajándékként. Ez a bolt az államosításig fennállt, helyébe csemegebolt került. Napjainkban Vasváry Ház, Restaurant & Cafe néven nívós vendéglátóhelyként üzemel. A tölgyfaportál a leereszthető csíkos napellenzővel együtt a hatvanas évek puritanizmust hirdető egységesítő buzgalmának, modernizálásának esett áldozatul. Ma ismét van csíkos napvédő-ernyő a kiülő terasz felett. A műemléki tábla azonban nem került vissza az épület falára.

Az ifjú Vasváry Ferenc puritán életvitelével, rendezett anyagi hátterével biztosította a család számára a megszokott környezetet és életvitelt. Sőt újításokra is futotta az erejéből, a lakás korszerűsítésére is költött. 1901-ben bevezettette a lakásba a villamos világítást, majd a lépcsőházból ajtót nyittatott a keleti szárnyon lévő lakrész függetlenítésére. Ezt megkönnyítendő a lépcsőházat leválasztó üvegfalat az előszoba felé tolta el. Vasváry Ferenc anyagi megerősödését jelzi az a tény is, hogy Nagy Gadó József, Pécs szab. kir. város virilis bizottságának tagja elhalálozván, Vasváry Ferencet a köztörvényhatósági bizottság rendes tagjai sorába felvette.

Vasváry Ferenc krónikás emlékezete szerint édesapja halálát vesebetegség idézte elő, mely az 1880-ban kiállott tífusz következménye, mai szóhasználattal szövődménye volt. E bajban változó állapottal és sokszor kínokkal küszködve, melyhez néha vízibetegség is járult, negyedszázadon át szenvedett. 1905. május 31-én heveny vesegyulladás lépett fel nála, mely az erők gyors hanyatlását, majd vérmérgezést vont maga után. A család tagjai a betegszobában gyülekeztek. Este elvesztette eszméletét. Virágh Ferenc papneveldei igazgató adta fel neki az utolsó kenetet. Tüdővizenyő lépett fel, míg a halál közvetlen oka szívszélhűdés volt. A Vasváry Ház utcai szobájában ravatalozták fel. Az új központi temető észak-nyugati sarkában lévő családi sírboltba temették. A temetési menet a négylovas gyászkocsit a vasútig gyalogosan kísérte, onnan az újtemető megnyitása óta követett gyakorlat szerint a család és a közönség egy része kocsira szállva folytatta a sírig.

A helyi sajtóban, 1905-ben, Vasváry György halálakor megjelent nekrológok a közvélemény hangját szólaltatták meg: „A 90-es évek közepe táján kapott vese baja annyira rosszra fordult, hogy az üzletet 1901-ben föladta és azóta teljesen visszavonulva élt, míg az előtt, mint városi virilis tag, élénk részt vett a város életében.”[31] „A buzgón fáradozó kereskedőt, kit a szépművészetek és a különleges dolgok iránt erősen kifejlett érzék az ideális térre vitt, az élet csalódásai oly annyira megviselték, hogy az utóbbi években állandó levertség mutatkozott rajta s életerejének gyengülését, a betegségen kívül ez is siettette. Vasváry György. [...] vaskereskedését oly magas színvonalra emelte, melyhez fogható nem volt a provinczián. Közel két évtizeden át városunk legvirágzóbb üzlete volt. Később a szőlőkultúra annyira igénybe vette, hogy üzletének már nem élhetett annyit, s ettől kezdve a Vasváry-ház hanyatlásnak indult. A házában s szőlőbeli villájában lévő olajfestmények, szobrok, műtárgyak, iparművészeti remekek vagyont értek. Családján kívül ezekben volt minden gyönyörűsége. Sajátságos, rejtélyes lélek, amateur hajlamokkal, nagy igényű és magas szárnyalású vágyakozással. Az anyagi gondok súlya alatt az utóbbi években műtárgyai legnagyobb részén túladott, s mint szorgalmas szőlősgazda csupán szőleinek gondozásával foglalkozott s nagyban termelte és árusította a legnemesebb csemegeszőlőt.”[32]

Vasváry György halálával egyúttal egy korszak is végképp lezárult. A 19. század törekvő, tehetsége és szorgalma, egyúttal szorgos kétkezi munkája révén felemelkedő kereskedő rétegének, a vagyonát gyarapító, az öntudatot sugárzó polgárnak, a városi középosztálynak e típusát testesítette meg. Aki nemesember létére a hagyományosan szokványos beamter lét helyett a tevékeny életmódot választotta. Tevékenysége az iparos, kereskedő polgárság vonzó példájával a ma emberének is példát mutat, követendő tanulságul szolgálhat.

 

Utóirat

 

A család eredendően értékteremtő, értékmegőrző hajlandóságának köszönhetően, valamint szerény véleményem szerint annak is köszönhetően, hogy születésétől a haláláig, nyolc évtizeden át volt a ház lakója Vasváry Ferenc, aki nem volt házas ember, és így a családalapítás nem tette szükségszerűvé a megfelelő módosításokat, a lakás berendezése jószerivel több mint egy évszázadon át változatlan maradt. Az egyetem professzoraként Vasváry védettséget élvezett mind a maga személyében, mind pedig a városi ház vonatkozásában. S a múzeum-alapító Majorossy Imre polgármesterhez házassága révén kötődő Vasváry unoka, az 1989-ben bekövetkezett haláláig a lakásban lakó dr. Majorossy Kálmánné Nádor Mária legalábbis a nagyszalon egységét épségben együtt tudta tartani. A nyolcvanas évek közepén kereste fel a múzeumot azzal a felajánlással, hogy a városra szándékozik hagyományozni a benne lévő értékeket. A város vezetése örömmel fogadta az ötletet, szorgalmazta és bonyolította a bentlakók elhelyezését, megfelelő lakáshoz juttatását. Az ajándékozási szerződést 1988. október 10-én írták alá, a várost Piti Zoltán tanácselnök képviselte. Az okmány a ház emeletét elfoglaló lakásról, annak eredeti enteriőrjéről, szám szerint 74 bútorról, műtárgyról és iratról szólt. Az adományozás feltétele, hogy Pécs város megőrzi ezt az otthont, eredeti állapotába rendezi a tárgyakat, továbbá a Sörház utcát ismét elnevezi Majorossy Imréről. A múzeum korábban kidolgozott programja annyiban módosult, hogy időközben az épület hátsó traktusát a Pécsi Szimfonikus Zenekar kapta meg, így az e szárnyba tervezett Pécsi Képtár terve nem valósulhatott meg.

A kilencvenes évek elején ismételten elfogadásra került az eredeti, még a nyolcvanas évek elején készült múzeumi elképzelés, és az örökhagyó által jóváhagyott terv szerint az eredeti enteriőrök visszaállításával a 19. század pécsi polgár életkörülményeit kívánta bemutatni. A két udvari szárnyrész szobáiban Pécs kultúrtörténete, irodalmi élete, sajtótörténete, a pécsi színészet, a bábjátszás emlékei, zenei múltja, a régi Pécs képzőművészete, a pécsi fotográfia története kapott volna helyet. Ezzel egy olyan együttes jött volna létre Pécs belvárosában, amely egyedülálló látványosságot jelenthetett volna a város múltja iránt érdeklődök számára. A család és a múzeum közötti előzetes megállapodás alapján erre minden remény megvolt, a későbbiekben azonban a város nem tartotta magát a közösen kialakított feltételekhez.

A korábban már kidolgozott és az örökhagyó által is támogatott terveket a múzeummal konzultálva Müller Mária építész készítette. A meglévő tárgyak és dokumentumok segítségével szinte teljességében visszaállítható lett volna a hiteles eredeti állapot, mely alkalmas lenne arra, hogy szélesebb nyilvánosság számára is láthatóvá váljon, közkinccsé válva, más kultúrtörténeti értékekkel kiegészülve, múzeumként élje tovább életét.

A lakók kiköltöztetése után került sor az épület felújítására, a tetőbeázás megszüntetésére. Ez a pécsi építőipar számára azonban mindmáig megoldhatatlan feladatnak bizonyult, többszöri próbálkozás sem vezetett eredményre, tíz év alatt kétszer is „felújították” az épületet. Teljesen érthetetlenül szétverték az udvar kerámiadíszeit, a balusztrádokat és a címeres szoborcsoportozatot. Most pedig nyomoznak a törmelékek másodlagos felhasználói körében! A balusztrádok újra gyártása egyébként a Zsolnay gyár árbecslése szerint mai áron 30 millió forintba kerülne. Szerencsére sikerült megakadályozni, hogy erre a sorsra kerüljön az utcai szoborcsoport, valamint az MTA Székház hasonló szobordísze. Ugyanis a „szakértők” szerint, ha hármat kell legyártani, akkor olcsóbb egynek az előállítása!

1993-ban fényes nappal lopták ki az épületből a pécsi faszobrász, Patri Lajos míves munkáit, a faragványos, oroszlánfejes díszítésű, mahagóni oszlopokon álló, 1979-ben készült, függönytartó karnisokat. Ezek mindegyikén a családtagok neve és születési évszáma volt vésett formában feltüntetve. [33] Hiányosan ugyan, de szerencsére megkerültek.

A kilencvenes évek elején elvégzett „felújítás” teljes egészében meg kellett ismételni. Fél évtizeden belül kétszer elvégezni ugyanazt a műveletet, felesleges pénzkidobás. A közbeszerzés legalacsonyabb ajánlatának igencsak nagy ára van! Második nekifutásra sikerült kiharcolni, hogy a mennyezet freskó restaurálását, a két oldalsó terem kiegészítendő díszítőfestését, a rendkívül igényes és ma már pótolhatatlan különleges tapétának, valamint a díszes parkettának a restaurálását avatott szakember, Pfeiffer Tibor végezze el. Sikerült ekkor kivédeni az aláígért árajánlat csapdáját, ugyanis a szöveg között olvasva kiderült, hogy az aprólékos és rendkívül gondosságot igénylő, munkaigényes restaurálás helyett, menet közben változtatva, új parkettát készített volna az alternatív vállalkozó, aki mellesleg nem is volt restaurátor, a referenciamunkát megjelölő munkánál az alvállalkozó alvállalkozója volt. Az ablakok megrendelésénél már nem sikerült érvényesíteni a minőségi kívánalmakat, mai típusablakok készültek a korabeli kézműves módszerrel kialakított egyedi helyébe. Miért fontos a restaurálás hangsúlyozása a felújítás, az újragyártás ellenében? Mert nem kiemelkedő nemzetközi értékről van szó, „csak” helyértéke ad rangot az együttesnek. Az, hogy itt minden a pécsi iparosok keze munkáját dicséri, hogy Zelesny Károly fotóinak bizonysága szolgál hiteles tanúként a több mint száz éve egyazon helyen lévő berendezésről. Egyenként nem képviselnek különleges értéket a bútorok, a festmények, a függönyök, a dísztárgyak, az igazi értéke az együttes egészének, száz éves állandóságának és helyben együtt maradásának van. A 19. századi feltörekvő és igényes iparos-kereskedő polgár virtuális szellemisége van itt jelen, az akkori életforma keretei érhetők tetten, Pécsett legalábbis páratlanul. De azt hiszem, nem állok messze a megállapítástól, az országban is egyedülálló ez az in situ állapot.

A családtörténeti bemutató négy éve lassan, de biztosan készülget. Az utcai spaletták ugyan hiányoznak - fakul a tapéta - a múzeum viszont megtakarította a kultúrtörténeti bemutató munkálatait. Időközben ugyanis ismeretlen érdek mentén a város átadta az egyetemnek a két utcai teremsort, ahová az Egyetemtörténeti Múzeum rendezte be amúgy túlzsúfolt központi raktárát.

Két évtizedes Vasváry kutatás során sikerült a 19. századi felvételeken szereplő tárgyak hollétét kiderítenem, a tárgyak egy része ugyanis elkerült az épületből, s ha netán volna rá igény, hogy a Vasváry enteriőr hiteles formában kerüljön bemutatásra, szívesen állok ismételten a felkérők rendelkezésére.


[1] Conscriptio Quinqueecclesiensis, a 17. sz. nyolcvanas éveiből. In: Petrovich Ede: Pécs utcái és házai 1687-ben. In: Baranyai Helytörténetírás, 1969. Pécs, 1969. 193-217.p.; Bárdos István: Pécs régi német utcanevei, Pécs, 1933. 8.p. A 17. század nyolcvanas éveiben elkészül az első conscriptio, melynek szerzői Vincens Keresztély és Nagy György László voltak. Az összeírás munkálatait Nagy csaknem teljesen Vincensre bízta, aki mivel nem beszélt magyarul, az előtte idegen neveknél teljesen önkényes írásmódot használt. Először a városhoz tartozó szőlőhegyekre került a sor, s csak azután az utakra és az utcákra, melyek még török nevekkel voltak megjelölve. Az első conscriptio szerint a városban csupán 180 család tartózkodott: vegyesen magyarok és horvátok, akik még a török uralom alatt telepedtek itt le.

[2] Várady Ferenc: Baranya múltja és jelenje, Pécs, 1896.; Ágh Timót: Emléklapok Pécs sz. kir. város múltjából és jelenéből. Pécs, 1894.; Kolta János: Baranya megye és Pécs város népesedése, 18691968. Pécs, 1968.

[3] Náray János, pécsi püspöki számtartó, 1845.

[4]Várady... i.m. 1896.

[5]Kolta... i.m. 1968.

[6]Vörös Andrea: Borhamisítási botrány Pécsetta 19. század végén. In: Pécsi Szemle, 2001. Ősz, 70.p.

[7] Felhasznált irodalom: A „Vasváry György czég” története. 1790-1892. Összeállította: Vasváry György.; A „Vasváry-Ház” története. 1826-1894. Összeállította: Vasváry György.; Vasváry Ferenc Naplója, 1886-1910.; Romváry Ferenc: A pécsi „Vasváry-Ház” története. In: JPM Évkönyve 34.1989. Pécs, 1990. 239-283.p.; Romváry Ferenc: A pécsi „Vasváry-Telep” története. Vasváry György műgyűjteménye. In: JPM Évkönyve 32. 1987. Pécs, 1988. 163-224.p.

[8] Petrovich... i.m. 1969. 209.p.; Madas: Pécs belvárosának utcanevei. In: Baranyai Helytörténetírás, 1977. Pécs, 1979.;.Madas József: Pécs belváros telkei és házai. Adatgyűjtemény. Pécs, 1978. 337. és 341-342.p.

[9] Bárdos. i. m. 1933. 29.p.: „Ofner- (Stern-) Gasse. Később Király, ma Kossuth Lajos utca. Bárdos a 112. oldalon az 1723-as Grundbuchra hivatkozik; Madas. i.m. 1979. Madas ebben kigyűjtötte a Kossuth Lajos utca korábbi megnevezéseit. Az 1687-es conscriptio szerint a Vinczens-Nagy-féle utcamegjelölés: Nagy utca. 1713-tól 1722-ig Ofner Gasse. 1724 és 1803 között rendkívül sokat változott az elnevezés: ötször szerepelt, mint Ofnergasse; ötször mint Hauptgasse; négyszer Platea major, ill. Platea magna; hatszor Platea Principalis, ill. Platea Capitalis; háromszor Platea Budensis; kétszerÖregh utza, kétszer Nagy utza; háromszor körülírva. 1804-ben Feö Ucza, Haupt Gasse. 1843-ban Fő u(tca). 1856-ban Fő utza. 1864-től Király utcza, a budai-külvárosi résszel együtt, amely 1892 óta volt Kossuth Lajosról elnevezve. A rendszerváltás óta mindkét szakasz elnevezése Király utca. Megjegyzendő: az első hivatalos utcaelnevezés 1804-ből származik, 1843-ban térképvázlaton szerepel az utca elnevezés, 1856-ban készül az első magyar nyelvű telekkönyv és 1864-ben az első hivatalos utcanévjegyzék. Bár a hódoltságkorabeli utcanevek a török világgal együtt eltűntek, az 1687-es Nagy utca középkori elnevezése a Budai városkaputól eredően Ofner Gasse.”

[10] Pécs szab. kir. város utczái-házszámai és háztulajdonosainak névjegyzéke:

1864. 10. hsz. Treiber család (régi: 579).

1877. 10. hsz. Traiber György (579).

Szabad kir. Pécs város Házszámainak sorozata

1887: 19. hsz. Vasváry György (hiteltelekkönyvi házszám: 579).

1896. 19. hsz. Vasváry György;

1901. 19. hsz. dr. Vasváry Ferenc (hrsz: 39).

1904. 19. hsz. dr. Vasváry Ferenc (hrsz: 39).

[11] Andretzky József: Baranyavármegye nemesei. Pécs, 1909. 80.p.; Kempelen Béla: Magyar nemes családok. X. Budapest, 1931.

[12] Vasváry György testvérei közül Teréz mindössze tizenhét évet élt (1843-1860); Ignác öccse Bécsben orvosegyetemet végzett, és 1869-ben avatták orvosdoktorrá, de rá egy évre tüdőbajban elhunyt (1845-1870); Legkisebb testvére, Clementina (1848-1881) férjezett Luzsovits Lászlóné gyermektelen volt. 1870-ben Vasváry György feleségül vette Rüffer József aranyműves Mária nevű lányát (1850-1913). Öt gyermekük született: Ferenc (1872-1952) jogászprofesszor Pécsett; Vilma (1874-1961) később dr. Szilágyi István katonaorvos felesége; Irma (1875-1946); Flóra (1879-1966) később dr. Nádor Lajosné; Dóra (1882-1962). Nádoréknak öt gyermekük született: dr. Nádor Lajos (szül.:1906). Nádor Ferenc (1908-1982); Nádor Mária, férjezett dr. Majorossy Kálmánné (1910-1989).

[13] Dercsényi-Pogány-Szentkirályi: Pécs. Budapest, 1956. 186-187.p.

[14] Madas. i.m. 1978. 341.p.

[15] Madas. i.m. 1978. 342.p.

[16] BML Pécs város tanácsának iratai, 3810/873.

[17] A „Vasváry-Ház” története, 1826-1894.

[18] Ő császári és apost. királyi felsége I. Ferencz József, magyarhon királya 1882. November 29én kelt elhatározásával megengedte, hogy Traiber György pécsi lakos vaskereskedő és törvényes utódai, fenti magyar nemességüknek épségben tartása mellett családi nevüket VASVÁRY-ra átváltoztathassák.

[19] „Szépen berendezett s szobrászattal összekötött fafaragó ipartelepe Jirátkó Albin képfaragó és oltárépítő iparosnak van, mely házaknak czementtel való díszítésével is foglalkozik. Üzletköre a környékre s Horvát-Szlavonországra terjed ki, s e vidékről, jeles szakképzettségéről tanúskodó készítményeivel a behozatalt teljesen kiszorította.” In: Várady... i.m. 1896. 611.p.

[20] Zsolnay Teréz-M. Zsolnay Margit: Zsolnay. Budapest, 1974. 107-108.p.

[21] Zsolnay gyári Terrakotta fazonkönyv: 1224.

[22] Dercsényi-Pogány-Szentkirályi... i.m. 1956. 186-187.p.

[23] Jellachich Károly: Pécs aXIX. század közepén. In: PBME Értesítője. Pécs, 1912. március-június, 1/2 füzet, 27.p.

[24] Mücke József Ferenc. Nagyatád, 1819 (kérdéses)-1883. Pécs; Művészeti Lexikon III. Budapest, 1967. 405.p.; Várady... i.m. 1896. 440.p.; Angyal Endre: Régi pécsi festők. In: Baranyai Művelődés, 1969/6. 103-107.p.; Branka Balen: Josip Franjo Mücke 1821-1883. Zágráb, 2000.

[25] Marianna Ludovica Mücke. Vukovár, 1845-1919 Vukovár.

[26] Mattyasovszky Zsolnay Miklósné Gosztonyi Erzsébet: Az elfeledett Zsolnayak. Pécs, 2002. 27-50.p.;Zsolnay Gyula, Pécs, 1853-1949 New York. 1884 és 1891 között dolgozott a Zsolnay gyárban.

[27] Kaldewey Kelemen, ? ?-1889 Pécs.

[28] A közelmúltban postaládámba bedobva találtam a vaskereskedés pultját díszítő egyik öntöttvas domborművét ábrázoló fotót. A feladó nem fedte fel kilétét, annyi azonban kikövetkeztethető volt ebből, hogy a műkereskedelem e tárgyat (vagy tárgyakat) birtokolja. Korábban nem volt rá adat, nem lehetett tudni sem a domborművek anyagát, sem pedig méretét. Feltételezhető, hogy ezeket is Jirátkó faragta és a Ganz gyárban készült az öntvény.

[29] Várady... i.m. 1896. 663.p.

[30] Baja, Türr István Múzeum, ltsz: 70.1.1. ill. 70.1.2.

[31] Pécsi Közlöny, 1905. június 8.

[32]Pécsi Napló, 1905. június 8.

33 Mendöl Zsuzsanna: Baldauf János pécsi építész (1831-1890). In: Pécsi Szemle, 2000. Tél, 48.p.