Cikkek

Fedeles Tamás: Két pécsi prépost a 15. század első feléből

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 2. szám, 21-27. oldal

Letöltés: pdf20


Fedeles Tamás

KÉT PÉCSI PRÉPOST A 15. SZÁZAD ELSŐ FELÉBŐL

A káptalanok préposti stallumait számba véve a pécsi székeskáptalan nagypréposti javadalma egyike volt Magyarországon a leggazdagabbaknak, hisz éves jövedelme 300 aranyforintra rúgott. Ezzel azonos szinten állt a budai és a fehérvári társaskáptalanok préposti jövedelme, és csupán az egri és az esztergomi nagyprépostok tettek szert nagyobb bevételre.[1] Minthogy a káptalan nagyságát tekintve (40 fő) is a legnagyobbak közé tartozott, így mindenképpen elég nagy presztízst jelenthetett e testület élén állni, s talán nem elhamarkodottság azt feltételezni, hogy e javadalom elnyerésével az egyházi középréteg elitjének soraiba lehetett emelkedni. Az alább bemutatásra kerülő két személy Zsigmond király (1387-1437) szolgálatában állt, és kiváló teljesítményükért nem maradt „adósuk” az uralkodó. Különböző egyházi javadalmakhoz segítette mindkettőjüket, melyek közül a pécsi prépostság Uski János esetében az egyházi hierarchia legfelső lépcsőfokát jelentette, míg Gathalóczi Mátyás számára fontos mérföldkő volt a püspöksüveghez vezető úton.

A két személy származása és pályakezdése is különböző. Uski csehországi polgár, és a királyhoz fűződő személyes kapcsolat révén került az udvarba. Gathalóczi szlavóniai köznemesi családban látta meg a napvilágot, és Eberhard zágrábi püspök, főkancellár révén került az udvarba. Uski, bár rövid ideig működött titkos kancellárként, a diplomácia terén ért el jelentős eredményeket, míg Gathalóczi inkább hivatalnokként szolgálta az uralkodót. Mindketten figyelmet fordítottak famíliájukra is, hisz egy-egy rokonuk pályakezdését segítették. Pályájuk kiteljesedése szempontjából, véleményünk szerint, a két legfontosabb ismérv a tehetségük és az uralkodó iránt tanúsított szolgálatkészségük volt. Műveltség tekintetében is azonos szinten állhattak, hisz csak az egyháziak általános műveltségével rendelkeztek, azaz nem mutatható ki egyetemi tanulmányuk.

 

 

USKI JÁNOS (1377 körül -1428)[2]

 

Nevét szülőhelyéről, az Elba folyó mentén Szászország és Csehország határán fekvő csehországi Ústí nad Labemről kapta (német megfelelője Aussig). Születési évét pontosan nem tudjuk meghatározni, azonban abból, hogy 1417-ben negyven év körülinek mondotta magát, arra következtethetünk, hogy valamikor 1377 táján látta meg a napvilágot. Családjáról nem rendelkezünk információkkal, azonban figyelembe véve a csehországi város- és társadalomfejlődést nagy valószínűséggel polgári származásúnak tarthatjuk.[3] Igen fiatalon, tizenöt esztendős kora táján, Zsigmond király szolgálatába lépett, ugyanis IX. Bonifác pápa (13891404) már, mint a király jegyzőjének és familiárisának adományozott számára 1392-ben egy kanonoki javadalmat az erdélyi káptalanban.[4] Zsigmond szűkebb köréhez tartozott, amelyet kellőképpen alátámaszt, hogy 1396-ban már a király egyik fő támaszának, Stibor erdélyi vajdának (1395-1401, 1409-1414) káplánjaként és jegyzőjeként szerepelt a korabeli oklevelekben. 1398-ban a budai német plébánia élére került, alkalmasint a király és a vajda közbenjárására. Tehetségét és az uralkodó iránt tanúsított hűségét igazolja, hogy Zsigmond rábízta a titkos kancellária irányítását (1402-1403), így több alkalommal részt vett a királyi tanács ülésein.[5] Az uralkodó Uski szolgálatait különböző egyházi javadalmakkal honorálta, melyek jövedelmét élvezve továbbra is a király környezetében tevékenykedett. Így kapta a pécsi székeskáptalan és a pozsonyi társaskáptalan (1402) prépostságát. Az uralkodót külhoni útjai során is elkísérte, így például mellette volt 1402-1403-as morva- és csehországi útja során is.[6]

Ő állhatott a 15. század első éveiben a király egyházpolitikai koncepciójának hátterében. Zsigmond egyházpolitikájának homlokterét a magyar királyok főkegyúri jogának érvényesítése és a szentszékkel való elismertetése képezte. E jog gyakorlása, mind a királynak, mind a magyar egyháziaknak egyaránt érdekében állott, ugyanis ezáltal az uralkodó a szentszék akaratát mellőzve szabadon rendelkezhetett az egyes javadalmak betöltéséről, míg az egyre erősödő és növekvő magyar egyházi értelmiség tagjai számára létfontosságú volt a megfelelő jövedelmi forrással bíró benefíciumok elnyerése. A római kúriával való kezdeti kompromisszumkereső kapcsolatok akkor értek véget, amikor IX. Bonifác pápa a Zsigmond ellenében felléptetett Nápolyi László ellenkirály mellé állt (1403). Először a pápai bullák kihirdetését és a pápai adószedést tiltotta meg az uralkodó, majd 1404-ben kiadta a királyi tetszvényjogot tartalmazó rendeletet, melynek megfogalmazója alkalmasint Uski volt. Ez a placetum elrendelte, hogy azon egyházi javadalmakat, melyeket korábban a pápák, pápai követek és főpapok adományoztak, ezentúl csak a király akarata alapján és hozzájárulásával lehet elnyerni, továbbá érvénytelennek nyilvánította azokat az ítéletleveleket, melyeket a pápa, a bíborosok vagy a szentszéki tisztviselők adnak ki.[7] Nem nehéz felismerni, hogy e rendelet Uski és a hasonló pályán mozgó egyháziak érdekét érvényesítette, hiszen a királyi szolgálat mintegy honoráriumaként nyerték el egyházi javadalmaikat. 1410-ben azonban változott a király álláspontja, és az újonnan megválasztott, később az ellenpápák sorába került egyházfővel, XXIII. Jánossal (1410-1415) rendezni kívánta a feszült viszonyt.[8] 1410 májusában Ozorai Pipo vezetésével követség érkezett Bolognába, mely fogadását előkészítendő, Uski János már korábban odautazott.[9] Jó diplomataként mindent elkövetett a királyi követség sikere érdekében, továbbá saját helyzetét is rendezte. Erre azért volt szükség, mivel a kánonjog szerint szabálytalan állapotban élt, ugyanis három egyházi javadalmat élvezett a pápa által engedélyezett intervallumot meghaladóan. Lemondott mind a pécsi prépostságról, mind a budai plébániáról, a pozsonyi prépostságot ekkor már más töltötte be, ám XXIII. János e benefíciumokat ismételten neki adta, sőt felhatalmazta, hogy jövedelmüket élete végéig élvezhesse.[10] A pápa megüresedő javadalmakat biztosított számára a meisseni, az olmützi, a boroszlói, a prágai és a Prága melletti vysehradi egyházakban, függetlenül az ott hatályban lévő statútumok előírásaitól, sőt mindenkivel, így a szentszék hivatalnokaival szemben is előnyt élvezett. 1412-ben elnyerte a meisseni prépostságot, majd egy év múlva már prágai, olmützi és boroszlói kanonoki stallumokat is birtokolt.[11] Nem csak az uralkodó és a saját érdekeit tartotta szem előtt, hanem tekintettel volt családjára is, így egy Balázs nevű rokonának a pozsonyi kanonoksága mellé prágai és olmützi javadalmakat eszközölt ki Zsigmond közbenjárásával. [12] A pápa felmentette a rezideálás kötelezettsége alól, amennyiben a király szolgálatában, egyetemen, a római kúriában vagy valamely egyházi javadalmában tartózkodik.[13]

Az 1410-es években szinte állandóan Itáliában találjuk Zsigmond képviseletében. Így ő is a tanúk közt szerepelt, amikor XXIII. János és Zsigmond a nyugati egyházszakadás felszámolását célul tűző egyetemes zsinat székhelyéül Konstanz városát választották, majd később a király meghatalmazottjaként kölcsönt vett fel Giorgio Adorno genovai elöljárótól és a város vezetőségétől. Az állandó diplomáciai küldetések folytán gyakran úton lévő prépostnak a pápa hordozható oltár használatára, továbbá „bármely alkalmas helyen és időben, napfelkelte előtt is zárt ajtók mögött, a kiközösítettek kizárásával és harangzúgás nélkül magának, familiárisainak és házához tartozóknak az interdictummal sújtott helyeken is” mise mondására adott engedélyt, valamint engedélyezte, hogy az általa választott gyóntató egyszer életében és egyszer halálakor teljes bűnbocsánatban részesítse.[14] A pécsi prépost diplomata „karrierjének” tetőpontját az 1414-1418-as konstanzi zsinaton betöltött követi szerep jelentette. Végig jelen volt a tanácskozásokon, sőt a zsinat két alkalommal rendelkezéseinek végrehajtásával is megbízta. A nagy nyugati egyházszakadást felszámoló és Husz János tanait elítélő tanácskozás bezárását követően a királlyal együtt visszatért Magyarországra, és a továbbiakban már nem vállalt szerepet diplomáciai küldetésekben. Élete hátralévő szakaszában egyházi javadalmaiban tartózkodott.

János zágrábi püspök 1428-ban kelt oklevele szerint ekkor már Gathalóczi Mátyás állt a pécsi káptalan élén, ám elődje elhunytáról csak V. Márton pápa (1417-1431) egy 1429-ben kelt diplomájából értesülünk.[15] Ebben a szentatya meghagyta a veszprémi prépostnak, hogy az Uski János halála folytán megüresedett pécsi préposti javadalmat adja Gathalóczi Mátyásnak.[16]

Végezetül röviden ki kell térnünk a fentebb említett másik személy Uskival történő azonosításának problémájára. Korábban úgy tűnt, hogy Uski János a konstanzi zsinatot követően elnyerte az óbudai prépostságot, később a veszprémi püspökség élére (1426-1428) került, valamint 1411 és 1418 között a királyi alkancellári hivatalt is betöltötte.[17] Ez azonban nem állja meg helyét, mivel a Szászi Mihály fia: János-ra vonatkozó adatokat nem különítették el az Uskira érvényesektől. A problémát az okozta, hogy Szászi is pécsi kanonok volt, továbbá a püspökvárban lévő Aranyos Mária kápolna igazgatója, valamint ő is Zsigmond szolgálatában állt, mind a kancellárián, mind különböző diplomáciai küldetések során.[18] A két személy egyként való „kezelését” azonban nem teszik lehetővé a források, mivel ezekben a pécsi prépost következetesen Uskiként (Johannes de Usk), míg a veszprémi püspök Szásziként (Johannes de Zaaz) szerepel.

 

 

Gathalóczi Mátyás (?-1457)

 

Gergely fia: Mátyás szlavóniai köznemes család sarja volt, ám születési idejéről nem rendelkezünk közelebbi információkkal.[19] Már igen fiatalon a királyi udvarba került, alkalmasint a pályakezdését is támogató Eberhard zágrábi püspöknek, a főkancellárnak köszönhetően.[20]

Egyházi javadalmai közül az első, amelyről információk állnak rendelkezésünkre, a bácsi székeskáptalan olvasókanonoki (lector) méltósága volt.[21] 1410-ben a zágrábi székeskáptalanban jutott egy kanonoki stallumhoz, melyet nagy valószínűséggel szintén Eberhardnak köszönhetett.[22] Már pécsi kanonoki stallummal és a falakon kívüli Krisztus teste kápolna rectorátusával is bírt, amikor a pápa ráruházta a zágrábi székeskáptalan préposti méltóságát, továbbá a már korábban birtokolt zágrábi kanonoki stallumát még egy kanonoki javadalommal egészítette ki.[23] Zsigmond 1426-i adományleveléből arról értesülünk, hogy az uralkodót külföldi útjai során több alkalommal elkísérte, sőt érdemeket szerzett hadjárataiban is. Mind az uralkodó párnak, mind a nagyuraknak sok szolgálatot tett, melyekért adományként a Verőce megyei Mindszent (Verőcefő) és még tíz további birtokot kapta.

A nagykancellária ítélőmestereként (protonotarius), mely hivatalt 1419. és 1423. közt látta el, többször kapott pápai felmentést a rezideálás alól.[24] 1424-től titkos alkancellárként (vicecancellarius minoris secreti sigilli) tevékenykedett, majd 1434-től Albeni János zágrábi püspök, főkancellár halálát követően a nagykancellária élén állt.[25] Zsigmondot jelentős költségek mellett a császárkoronázásra is elkísérte (1433). A titkos kancellária bírói tevékenységét az 1435-ös reform után főkancellárként (summus cancellarius) ő irányította és Mályusz szavaival élve „vezetése alatt a személyes jelenlét bírósága Zsigmond uralkodásának legvégén már kialakultnak tekinthető.”[26]A személyes jelenlét (personalis presentia regia) bíróságának folyamatos működése végett 1436-ban nem tartott Zsigmonddal csehországi útján, hanem két ítélőmestere, Büki István és Németi Gergely, látta el a kancellári teendőket az uralkodó mellett.[27] 1428-ban a király, szolgálatait honorálandó, a pécsi székeskáptalan préposti stallumát juttatta neki, mely egyházi testületet püspökségre emelkedéséig irányította. A kancelláriákban teljesítendő szolgálatai végett vélhetőleg igen keveset időzhetett Pécsett. Kisebb egyházi javadalmait feltehetőleg a főpapi székbe történő emelkedése után kiadta kezéből, ám adataink csak a pécsi székeskáptalan préposti benefíciumára vonatkozóan vannak. A fentebb már említett Németi Gergely ítélőmester, boszniai és pécsi kanonok, pécsi őrkanonok (custos) 1437 decemberében fordult kérvénnyel (supplicatio) a pápai kúriához e javadalomért, mivel Mátyás a váci püspökségre emelkedett.[28]

Életének javát kancelláriai hivatalnokként élte le, ám úgy látszik, nem érezte hiányát a jogi képesítésnek, nincs nyoma ugyanis, hogy kapcsolatba került volna valamelyik egyetemmel, így alkalmasint csak az egyháziak általános műveltségével rendelkezett.[29] Kétségtelen, hogy a szokásjoggal és törvényekkel tisztában volt, hisz munkájának kielégítő ellátásához ezen ismeretekre nélkülözhetetlen szüksége volt. Ifjú korától kezdve a kancelláriai irodákban tevékenykedett, így alkalma nyílt azok működését alaposan tanulmányozni, a tapasztaltabb tisztségviselőktől újabb ismeretekre szert tenni. Pályája alakulásában nagy szerepe volt bizonyára tehetségének, ám ez önmagában nem lett volna elegendő, hogy ily magasra emelkedjen. Ehhez mindenképpen elengedhetetlen volt, hogy olyan kiemelkedő pártfogója legyen, mint Eberhard, majd az ő halála után Albeni János. Nem meglepő ezek után, hogy Gathalóczi is „szárnyai” alá vette az általa tehetségesnek tartott ifjakat és egyengette pályájukat. A fentebb már említett szintén köznemesi származású Bükit, akit familiárisi szálak is hozzá kötöttek, 1433-ban maga mellé vette íté- lőmesternek a titkos kancelláriára, majd egy kanonokságot és egy főesperesi hivatalt eszközölt ki számára 1436-ban a zágrábi székeskáptalanban.[30] Veszprémi püspökként sem feledkezett meg róla, és valószínűleg ő segítette a fehérvári préposti stallumhoz is.[31] Másik ítélőmestere, a fentebb már szintén említett Németi Gergely a pécsi káptalanban őrkanonoksághoz jutott, majd Gathalóczit ő követte a préposti méltóságban. Nem nehéz e javadalomszerzések mögött is Mátyás közbenjárását sejteni, hiszen elég csak arra utalni, hogy az ő irányítása alatt működő káptalanban jutott méltósághoz, majd prépostsághoz.[32] Unokaöccse, a szintén Körös megyei Vitéz János is neki köszönhette pályakezdését, hisz az ő révén került a kancelláriára, ahol 1439-ben már ítélőmesterként tevékenykedett, és szintén neki köszönhette a zágrábi káptalanban 1438-ban elnyert őrkanonokságot.[33] László nevű testvére vélhetőleg világi pályán maradt, ám róla nem rendelkezünk okleveles adatokkal.[34]

A hivatali pályája mellett a lelkiekről sem feledkezett meg, minthogy egyházi állapotát tekintve miséspap (presbiter) volt.[35] 1431-ben teljes feloldozásra és hordozható oltár tartására kapott engedélyt a szentszéktől. 1433-ban pápai engedélyt kért, hogy a zágrábi egyházmegyében fekvő gathaluczi Szent Kereszt plébániatemplomban tíz keresztényt teljes bűnbocsánatban részesítsen, majd e templom számára búcsú tartását kéri a Szent Kereszt feltalálása (május 3.) és a Szent Kereszt felmagasztalása (szeptember 14.) ünnepekre. Valószínűleg e templom számára kívánt relikviákat szállítani, melyért szintén supplicatioval fordult a kúriához.[36]

Zsigmond halála után rövid ideig még segítette a kancellária munkáját, azonban élete hátralévő részében már főpásztorként tevékenykedve szolgálta egyházmegyéit. Elsőként a váci püspöki méltóságot kapta meg (1437-1439), majd 1440-ben a jóval tekintélyesebb veszprémi egyházmegye élére került, melyet egészen 1457-ben bekövetkezett haláláig irányított.[37]


[1] Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Budapest, 1971. 85.p.

[2] Közel egy évszázada jelent meg eddig az egyetlen önálló tanulmány, amely e kiváló diplomatának állított emléket. Lukcsics József: Uski János veszprémi püspök, Zsigmond király diplomatája. In: Századok (1908) 1-28.p. Az azóta eltelt időszakban a kutatás tisztázta, hogy ez a biográfia nem minden vonatkozásban állja ki a kritika próbáját, ugyanis szerzője két különböző személyt azonosított anélkül, hogy állítását megfelelő érvekkel alátámasztotta volna. Uski veszprémi püspökségének tényét fogadta el Fügedi Erik is: A XV. századi magyar püspökök c. tanulmányában. In: Történelmi Szemle 1965. 477-498.p. és ennek újabb kiadásában: Fügedi Erik: Kolduló barátok, polgárok, nemesek. Tanulmányok a magyar középkorról. Budapest, 1981. 89-113.p. Ugyanígy vélekedett Mályusz Elemér fentebb idézett munkájában (176. p.) és legújabban Erdő Péter: A pápaság és a magyar királyság Zsigmond király idején (1387-1437). 93.p. In: Magyarország és a szentszék kapcsolatának 1000 éve. Zombori István (szerk.). Budapest, 1996.83-95.p. Vö. Bónis György: A jogtudó értelmiség a Mohács előtti Magyarországon. Budapest, 1971, 98.p.; C. Tóth Norbert: Hiteleshely és a királyi különös jelenlét. In: Századok 135 (2001)2. sz. 409-428.p.; Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301-1457. I-II. Budapest, 1996. I/78.

[3] Bónis... i.m. 1971. 96.p., Mályusz Elemér: A konstanzi zsinat és a magyar főkegyúri jog. Budapest, 1958. 78-79., Fügedi... i.m. 1965. 482. és 492.p.

[4] Zsigmond-kori oklevéltár. I-VII. Mályusz Elemér, Borsa Iván (szerk.). Budapest, 1951-2001. [ZSO] I. 2557. sz.; Monumenta Vaticana historiam regni Hungariae illustrantia. Budapest, 1889. I/3. 199.p. Ezt a javadalmat 1401. április 14-én a pápa Benedek Erdély-egyházmegyei papnak adományozta, mivel “dilectus filius Johannes, dictus Uzk, natione, ut dicitur Bohemus” több éven keresztül jogtalanul tartotta kezében azt. Monumenta Vaticana... i.m. 1889. I/4. 321-322.

[5] Mályusz...i.m. 1958. 79.; Bónis... i.m. 1971. 97.; Engel... i.m. 1996. I/90.

[6] 1402. július 24-én kapta meg IX. Bonifác pápától a pozsonyi prépostságot. Ekkor budai plébánosként és pécsi nagyprépostként 200 ezüsmárka (ducentorum marcharum dicti argenti) jövedelemre tett szert. Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis. A veszprémi püspökség római oklevéltára. I-IV. Budapest, 1896-1907. II/338.; Mályusz...i.m. 1958. 78-79.p.; Ortvay Tivadar: Pozsony várostörténete. I-IV. Pozsony, 1892-1912. III/ 216. A pozsonyi prépostság jövedelme 30 ezüstmárka évente (triginta marcharum argenti puri).

[7] Bónis...i.m. 1971. 96-97.; Mályusz...i.m. 1958. 79.; Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon. Budapest, 1984.209.; Knauz Nándor: A bullások. In: Magyar Sion I. (1863)411-431. passim.

[8] Giuseppe Roncalli is ezt a nevet vette fel: XXIII. János (1958-63). Lásd: Schreiber, Hermann: Geschichte der Päpste. Augsburg, 1995. 342.p.

[9] Május 25-én, a pápa koronázásának napján.

[10] Mályusz...i.m. 1958. 95-96.p.; Mályusz... i.m. 1984. 213.p.

[11] 1412. május 17-én kapta meg, mivel a javadalom Wenzeslaus Knobelouch halálával üressé vált. Ennek évi jövedelme nem haladta meg az 50 ezüstmárkát. ZSO III/2148. sz.

[12] Pozsonyi kanonokságát is vélhetőleg Jánosnak köszönhette, hisz több évig betöltötte a káptalan préposti méltóságát.

[13] 1412. március 21. ZSO III/1880. sz.

[14] ZSO IV/1238.; 1598., 1606-1607. sz.

[15] 1428. január 9-én a zágrábi főpásztor Tamás fia: Vitust nevezte ki káptalanja élére, mivel, az oklevél szerint, Gathalóczi, az utolsó zágrábi prépost, a pécsi prépostságra emelkedett. In: Koller, Josephus: Historia Episcopatus Quinqueecclesiarum. I-VII. Posonii-Pesthini, 1782-1812. III/337-340.p.

[16] „[...] preposituram ecclesiae Quinqueecclesiensis (300 fl.), vacans perobitum Johannis de Uster (sic!) conferre Mathie de Gathalowetz [...]” Lukcsics... i. m. I./1313.; Az elírás eredményezte hibás névalakra Bónis György hívta fel a figyelmet. Vélhetőleg e miatt élt a köztudatban sokáig Uski veszprémi püspökségének ténye. Bónis...i.m. 94.p. 18. j., A két oklevél kiadási dátuma közti különbséget vélhetőleg az eredményezte, hogy a Zsigmond által neki juttatott préposti benefíciumot maga Mátyás erősíttette meg a szentszékkel miután már elfoglalta azt. Erre azonban nem is lett volna szükség, mivel az egyetemes egyházjog gyakorlata alapján a püspöki széknél alacsonyabb rangú javadalmakat általában a püspökök adományozták. Erdő... i.m. 89.p.

[17] Lukcsics... i.m. 1908. passim,

[18] Bónis... i.m. 1971.102-105. p.; C. Tóth... i.m. 2001. 420.p.; 1412. augusztus 10-én a pécsi káptalan előtt megjelent János királyi alkancellár, pécsi kanonok, a várbeli Aranyos Mária kápolna igazgatója megbízásából István a pécsi székeskáptalan éneklőkanonokja elcserélte a kápolnához tartozó bizonyos patacsi földeket a patacsi pálosok négy hold egymás mellett fekvő szántóföldjéért. ZSO III/2521.sz. Ebből az oklevélből teljesen egyértelmű, hogy az itt előforduló János pécsi kanonok és János pécsi prépost nem azonos személyek.

[19] A család névadója egy bizonyos Gathal nevű személy 1300 táján élhetett. Erről a Gathalóczi Miklós számára 1481-ben Varasd vármegye gyűlésén a nádor és az országbíró által kiadott kiváltságlevélből szerzünk tudomást. Bónis...i.m. 1971. 107.p.; Mátyás 1457-ben távozott az élők sorából, így ebből arra lehet következtetni, hogy talán valamikor a 14. század utolsó évtizedében láthatta meg a napvilágot.

[20] 1404. november 7.-1419. szeptember 1. között volt főkancellár Engel.... i.m. 1996. I/89.p., 1397. augusztus 16.-1406. november 8. és 1409. november 19.-1419. szeptember 1. között állt a zágrábi egyházmegye élén. Engel... i.m. I/79-80.p.

[21] Békefi szerint 1401 és 1411 közt viselte e hivatalt, míg Fügedi 1428-ig tolta ki hivatalviselésének idejét. Véleményünk szerint azonban vélhetőleg egyik „záró évszám” sem jöhet szóba. A Békefi által megállapított 1411-es évvel szemben elég csak arra utalni, hogy az 1412. október 29-i supplicatiojában is még bácsi lectorként szerepel, míg a Fügedi által megjelölt 1428-as év Gathalóczi kancelláriai működése miatt kevésbé valószínű. Olvasó kanonokként fontos feladatokat kellett ellátnia, hisz a lector vezette a káptalani iskolát, továbbá ő irányította a káptalan hiteleshelyi íróműhelyét is. E két feladat pedig, véleményünk szerint, nem tette lehetővé, hogy a lector huzamosabb ideig távol tartózkodjék hivatala székhelyétől. In: Békefi Remig: A káptalani iskolák története Magyarországon 1540-ig. Budapest, 1910. 67.p.; Fügedi... i.m. 1965. 88.p. ZSO III/2849. sz.

[22] Brüsztle, Josephus: Recensio universi cleri dioecesis Quinqueecclesiensis. I-IV. Quinque-Ecclesiensiis 1874-1880. I/532.

[23] 1412. október 29. ZSO. III/2849. sz.

[24] 1419. augusztus 18. In: Lukcsics... i.m. 1908. I/202. sz., 1421. október 20. Ekkor arra hivatkozik, hogy a javait a törökök becsapása tönkretette (propter incursiones turcorum diminuta sunt). Lukcsics I/422., 1423. május 10: Lukcsics I/588. sz., 1424. december 10. Lukcsics I/760. sz.

[25] Albeni 1421. október 18.-1433. március 14. között volt főkancellár. Gathalóczi főkancellársága: 1434. július 25-1437. november 5.; majd már váci püspökként: 1439. szeptember 17.-1439. november 3. Engel... i.m. 1996. I/89. p., Bónis... i.m. 1971. II. tábla.

[26] Mályusz Elemér: A magyar rendi állam Hunyadi korában. 579.p. In: Századok, 1957/5-6. 46-123., 592-602.p.

[27] Ezt egy 1436. november 3.-án kelt diploma megerősítése (corroboratio) is igazolja, mivel azt Zsigmond császári kisebb pecsétjével kellett megerősíteni, mert egyéb pecsétjei - a nagyobb kettős (maiori duplici) és a kisebb titkos (minori secreto) - Mátyás főkancellárnál maradtak. Mályusz... i.m. 1957. 579.p. 506. j., A személyes jelenlét bíróságát 1435-1437 között irányította. Bónis... i.m. 1971. III. tábla.

[28] 1437. december 27. „Supplicatio Gregorii Johannis de Nempti, de nobili genere, canonici Bosniensis pro provisione canonicatus et prebendae ac praepositurae ecclesiae Quinqueecclesiensis (150 fl), vacantium per promotionem Mathiae Gregorii de Gathaloutz ad ecclesiam Waciensem” Lukcsics... i.m. 1908. II/520. sz., Büki is folyamodott a javadalomért 1438. január 13-án. Lukcsics II/532-533. sz.

[29] Bónis... i.m. 1971. 109. és 146.p.

[30] Mályusz... i.m. 1957. 584.p.

[31] 1443. november 2. a Büki halála folytán üressé vált javadalmat András pécsi kisprépost kapta. Lukcsics. i.m. II/792. sz.

[32] 1445. június 30-án már nincs életben, mert ekkor már Hangácsi Albert, aki érdekes módon szintén íté- lőmester a kancellárián, kérte a préposti stallumot. Lukcsics... i.m. 1908. II/859. sz.

[33] Mályusz... i.m. 1957. 584.p.; Mályusz... i.m. 1971. 202. p.; Mályusz... i.m. 1984. 145.p.; Bónis... i.m. 1971. 149-150.p.

[34] Róla Fügedi tanulmányából tudunk, de Fügedi sajnos nem jelölte meg forrását. Fügedi... i.m. 1965.488.p.

[35] Erről egy 1423-ban kelt supplicatiojából értesülünk. Lukcsics... i.m. 1971. I/588. sz.

[36] Lukcsics... i.m. 1971. I/1451-1452. sz., II/159., 283., 312. sz.

[37] A nagykancellária alkancellárja: 1438-1439.: Bónis... i.m. 1971. III. tábla, Főkancellárságára 25. j., 1437. december27 előtt -1439. november 3.: váci püspök. Lukcsics... i.m. 1908. II/520. sz. és Engel... i.m. 1996. I/75. p., 1440. május 8-1457. március 21.: veszprémi püspök. Engel... i.m. 1996. I/78.p.