Cikkek

Nemerey Péter És Körösztös Valéria: In Memoriam Gogev Czani Dimitrov (1915–2001)

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 1. szám, 112. oldal

Letöltés: pdf20


IN MEMORIAM GOGEV CZANI DIMITROV

(1915-2001)

Örökre elment egy ember. Mert igaz ember volt, nem csak elismert sebészorvos, dr. Gogev Czani, aki 87 évesen, 2001 decemberében hunyt el Budapesten. Hamvait szeretett otthonának közelében, a pécsbányatelepi temetőbe kísérhették ki jóbarátai, volt munkatársai és hálás betegei.

Gogev Czani 1915. július 8-án született Draganovon, Bulgáriában. Középiskolai tanulmányainak befejezése után jött Magyarországra, ahol édesapja bolgárkertész volt. Pécsett végezte orvosi tanulmányait a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetemen. 1940-ben kiváló minősítéssel avatták orvosdoktorrá. Az egyetem sebészeti klinikájára került műtőnövendéknek, majd tanársegédként dolgozott itt 1952-ig. Tanítómesterének két neves sebész professzort tisztelt, Neuber Ernőt és Schmidt Lajost. Fényképük íróasztala felett lógott a falon. Az akkor gyakori gyomorfekély műtéteknél a Neuber-féle eljárást alkalmazta, a daganatos betegségek műtéteinél a Schmidt-féle daganatsebészeti elvek jegyében operált, „szövetkímélő” technikával. 1952-ben nevezték ki a pécsbányatelepi kórház sebészeti osztályára főorvosnak.

Új munkahelyén komoly erőfeszítéseket tett, hogy az elhanyagolt kisvárosi kórházban a kornak megfelelő sebészi munka folyjék. A közelben lévő bányák, a bányászokat sújtó balesetek miatt ambulanciáján szinte állandó traumatológiai készenlét volt. Ezt tudták a bányászok is, s bíztak benne, mert bizonyította, hogy baleseteik kapcsán biztosan jól gyógyító kezek látják el őket. A pécsbányatelepi bányász kolónia befogadta, közéjük tartozónak érezte őt. De nem csak a bányatelepi emberek bíztak benne, Pécs egész területéről fordultak hozzá a betegek. Talán ő volt a legjobb hírű strúma-sebész a városban. Bár konzervatív ember volt, igyekezett követni az orvostudomány fejlődését. Így például már a hatvanas évek elején bevezette a modern gépi altatás módszereit. Mivel tudta, hogy műszerezettségét egy kis kórház csak korlátok között fejlesztheti, állandó jó kapcsolatot tartott fenn az egyetemi klinikákkal. Tudománnyal nem foglalkozott, a műtőasztal és a betegek között érezte otthon magát. Betegeit mindig a legteljesebb odaadással kezelte. Pontos, következetes ember volt. Reggel hét órakor már a műtéthez mosakodott be, így vált lehetővé, hogy mindig kellő idő jusson a betegek műtét utáni megfigyelésére és kezelésére. Számára nem csak az operáció elvégzése fontos, követte betegeit a teljes gyógyulásig. Ha bármi probléma adódott a betegekkel, éjjel-nappal rendelkezésre állt. Az ügyeletes orvost otthonról minden este felhívta, és csak akkor volt nyugodt, ha munkatársai biztosították arról, hogy az osztályon fekvő betegekkel minden rendben.

A pécsbányatelepi kórház a maga 120 ágyával kis kórháznak számított. Mindenki mindenkit ismert. Ezen belül a sebészeti osztály, „a béke szigete” olyan volt, mint egy nagy család. A családfő Czani doktor volt, mi többiek a fiai. „Édes fiam” volt a műtősfiú, az orvos, a nővér, sőt a beteg is. Szerette munkatársait, akiknek mindegyike ugyanígy érzett iránta és érez még ma is. 1981-ben megváltozott minden. A Pécs Városi Kórház kis sebészeti osztályát beolvasztották a Baranya Megyei Kórház nagy egészébe. Itt a régi közösséget, az összeszokott gárdát természetesen új körülmények várták. Gogev főorvosnak az alkalmazkodás már nehezére esett, így 1982-ben nyugdíjazását kérte. Mély szakmai alázattal távozott, bevégezve sebészi pályafutását. Bár még évekig vállalt szakrendelői helyettesítéseket, lényegében visszavonult kedves pécsbányatelepi, Gesztenyés úti otthonába, és kedvenc növényei, állatai között gazdálkodott, mint ahogy a környezetében élő nyugdíjas bányászok, a gránerek.

Az orvostársadalom és a betegek egy a szakmájában sokat tevő, szinte művészi fokon operáló és gyógyító sebészt veszített vele. Tanítványai a műtéti technikát, valamennyi munkatársa, nővérektől műtős asszisztensekig, a beteg ember szolgálatát és tiszteletét tanulták tőle. Ebben a szellemben alkottak egy csapatot, mert Gogev főorvos csak az együttes munkában látta biztosítottnak tevékenysége sikerét. Ezért kísérheti most emlékét betegeinek hálája is. Bennünket pedig, akik vele dolgozhattunk, emberszeretete vezetett eddig is és vezet ezután is tovább. Elment, emléke bennünk él, szelleme, emberszeretete vezessen ki-kit a maga útján. Ő így szeretné!

Nemerey Péter és Körösztös Valéria