Cikkek

Nagy Gábor: Francia emlék a Mecseken

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 1. szám, 71-79. oldal

Letöltés: pdf20


Nagy Gábor

FRANCIA EMLÉK A MECSEKEN

 

 

 

psz 2002 01 07 nagy gabor 01

Napóleon hatalma 1808-ra érte el tetőfokát, amikor egy váratlan esemény kritikus helyzetet teremtett a franciák számára. 1808 júniusában a francia sereg által megszállt Spanyolországban fegyveres felkelés tört ki, és a felkelők a 14 000 katonából álló francia hadtestet megadásra kényszerítették.[1] Az Osztrák Császárság ez időtől új háborúra készült. 1808. augusztus 28-án Pozsonyban összehívták a Rendi Országgyűlést. Megszavazták a nemesi felkelés törvényét. A törvényben meghatározták, hogy a nemesi felkelésben a nemesség közül kiknek kell részt vennie, továbbá a III. cikkelyben szabályozták a nemesi felkelés hadiszemléit és kiképzését.[2]

1809. június 14-én a győri csatában a franciák legyőzték a nemesi felkelő seregeket. A veszteségek azonban mindkét oldalon jelentősek voltak. A csata sebesültjeinek nagy részét a pápai kórházba szállították, ahol francia és osztrák katonákat egyaránt ápoltak. A francia tisztek azonban az osztrák tiszteket nem tűrték meg maguk között, így azokat a benedek-rendiek és az irgalmas-rendiek kolostorában különítették el.

A francia Itáliai Hadsereg elvonulása után július 5-én a visszavonuló francia hadsereg különböző dunántúli városokban és falvakban több mint ezer szállíthatat- lan, beteg katonáját hagyta hátra. A sebesültek jelentős része Pécsre került, és a cs.kir. 8. sz. tábori főkórházban helyezték el a sebesült cs.kir. katonák mellé. A sebesült és beteg katonák közül a következő hónapokban 126 francia katona halt meg. A halál oka a sebesülések szövődményei után az esetek legnagyobb részében kiütéses tífusz volt. A betegek ellátását, gondozását az 52. sz. Ferenc Károly főherceg, a 16. sz. Lussignan és a 27. sz. Strassaldo gyalogezredek egészségügyi és adminisztratív részlegei látták el.[3]

A sebesült katonák száma, az ápolás helye, illetve az épületek megnevezése:[4]

 

1. Püspöki palota 562
2. Fehér Hattyú vendéglő, Király utca 15. 60
3. Királyi Akadémia, Nagy Lajos Gimnázium déli szárnya 431
4. Arany Naphoz vendéglő, Szent Mór utca 2. 80
5. Dominikánus kolostor, Király utca 16. 171
6. Városháza 158
7. Szeminárium, Papnevelde utca 1-3. 464
8. Pálos kolostor, Király utca 44. 475

 

A város vezetői feliratot intéztek a Helytartótanácshoz, hogy Baranyába és Pécsre 700-nál több beteget ne küldjenek. A feliratot azonban nem vették figyelembe, így 1809. szeptember 6-án az állandó katonai bizottság jelentette, hogy a beteg francia katonák teljesen elfoglalták a gimnáziumot, a papneveldét, a pálosok és dominikánusok rendházát, két nagy magtárat, ezen helységekben már több mint

2000 beteg feküdt. A bizottság rövidesen újabb 200 katona Pécsre érkezéséről kapott értesítést, azonban a város vezetőinek határozott fellépése miatt a betegek a pécsváradi katonai kórházba kerültek.[5]

 

psz 2002 01 07 nagy gabor 02

 

Várostérkép a helyszínek megjelölésével.

 

A Pécsett meghalt és eltemetett francia katonák adatait a bécsi Hadügyi Levéltárban Cserkuti Adolf találta meg. Kutatásainak eredményét a Pécsi Naplóban 1906-ban közölte.[6] Bécsben Cserkuti Adolf a régi katonalelkészi anyakönyveket tanulmányozta át. Előkerült az 1809-1810. évi pécsi 8. sz. tábori főkórház halotti anyakönyve, csatolva hozzá az üszögi, a pécsváradi és a szigetvári rész is. Cserkuti kutatási megbízatása az l809-10-es évekre vonatkozott, azaz a 8. sz. kórházra. Az anyakönyv hitelesítő záradéka alatt Wuck kapitány kórházparancsnok aláírása szerepelt. Cserkuti szerint megdöbbentő volt a Pécsett elhunyt és eltemetett katonák igen magas száma. Az elhunytakat a Mecseken közös sírba temették. A fertőzés veszélye miatt a városon átvezető legrövidebb úton szállították őket, az ágyakat, a szalmát, továbbá minden személyes tulajdonukat elégették. 1810. március 31-én a 8. sz. pécsi főkórházat feloszlatták, mivel az ápolt betegek száma jelentősen lecsökkent.[7]

Száz évvel később Zsolnay Miklós vetette fel, hogy méltó emléket kell állítani a városunkban eltemetett 126 francia katonának. Az EMLÉKMŰ BIZOTTSÁG elnöke Zsolnay Miklós lett. 1906 körül Magyarországon megerősödött egy, az osztrák-német orientációval ellentétes, kifejezetten németellenes ellenzéki irányzat, amely a francia kapcsolatkeresést szorgalmazta. Ezen helyzetbe jól illeszkedett a francia emlékmű gondolata.[8] Az emlékművet Pilch Andor tervezte, a csúcson lévő sas Apáti Abt Sándor műve.[9] A piramis pirogránitból készült a Zsolnay gyárban. Az alapzatban helyezték el az elhunyt francia katonák nevét és az emlékmű dokumentumait.

 

psz 2002 01 07 nagy gabor 03

 

Vicomte de Fontenay budapesti francia főkonzul felolvassa a francia nagykövet beszédét.

 

Az emlékmű felirata:

A LA MÉMOIRE DES SOLDATS

DE LA GLORIEUSE GRANDE ARMÉE

                                       CENTENAIRE

PAR SENTIMENT CHEVALERESQUE

LEURS AMIS HONGROIS

MCMVIII [10]

Az avatási ünnepség időpontja több módosítás után 1908. május 31-én, vasárnapra került. Korábban a kormány tagjai közül többen, így Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter is jelezte, hogy az avatási ünnepségen részt vesznek. Zsolnay Miklós az ünnepség színhelyéhez vezető utat kijavíttatta, hogy a miniszter rossz egészségi állapota miatt kocsival elérhesse. Kossuth Ferenc később betegségre hivatkozva részvételét lemondta. A francia vendégek nagy része már szombaton este megérkezett Budapestről. Marius Philippe Corzier, bécsi francia nagykövet, aki 72 éves volt, gyengélkedett, az orvosával együtt szándékozott Pécsre jönni.

 

psz 2002 01 07 nagy gabor 04

 

A megnyitón résztvevő előkelőségek.

 

Miután értesült arról, hogy a pécsi ünnepen a magyar kormány miniszterei közül senki sem lesz jelen, nem utazott Pécsre, képviseletével a budapesti főkonzult bízta meg. A vendégeket, akik reggel 8 órakor érkeztek meg a főpályaudvarra, Erreth János Pécs sz. kir. város főispánja, gróf Benyovszky Móric, Baranya vármegye főispánja, Koszits Kamill alispán, Nendtvich Andor polgármester, Zsolnay Miklós, a szoborbizottság elnöke fogadta.[11]

A vonattal érkezett vicomte Michel de Fontenay, alkonzul, Degaston Galland-Gibral Giordon őrnagy, katonai attasé, Bolgár Ferenc államtitkár és Rakovszky István, a képviselőház alelnöke. A küldöttséggel több francia újság tudósítója is eljött Pécsre. Az érkezőkhöz Nendtvich Andor polgármester intézett üdvözlő szavakat, amelyre Vicomte de Fontenay válaszolt. A házigazdai tisztet Zsolnay Miklós látta el.[12]

A küldöttség kocsival és gyalog tette meg az utat az emlékműig. A keleti oldalon a vendégek számára díszsátrat állítottak fel. Zsolnay Miklós rendezőbizottsági elnök nyitotta meg az ünnepséget. Franciául üdvözölte a megjelenteket, köszönetét fejezte ki, hogy a város polgárságának ünnepén megjelentek, s részt vesznek azon emlékmű leleplezésén, amely a francia Nagy Hadsereg azon tagjainak emlékét őrzi, akik száz éve távol hazájuktól idegen földön nyertek nyugalmat.

A francia kormány képviseletében Vicomte de Fontenay felelt Zsolnay Miklós szavaira. Sajnálatát fejezte ki a szoborbizottság előtt, hogy a bécsi francia nagykövet, közbejött akadályok miatt ezen a szép ünnepélyen nem lehet jelen. Tudatta a jelenlévőkkel, hogy a nagykövet úr őt bízta meg képviseletével és tolmácsolta szívélyes üdvözletét. Országa nevében megköszönte a szoborbizottságnak, hogy az itt nyugvó francia katonák emlékének szentelték ezt az emlékművet, kö- szönetet mondott azoknak, akiktől ez a nemes és kegyeletes gondolat eredt, és azoknak, akik az emlékmű létrehozásában tevékenykedtek.[13]

A francia kormány képviselőjének szavai után lehullott a lepel az emlékmű feliratáról. A leleplezett emlékművet Zsolnay Miklós adta át a város polgármesterének. A koszorúk elhelyezése előtt Váradi Antal udvari tanácsos olvasta fel az alkalomra írt ódáját. Az ünnepség után a vendégek Dulánszky Adolf szőlőjében villásreggelin vettek részt. Délután egy órakor a Nádor étteremben díszebéddel folytatódott az ünnepség. Az ebéden, melyen több mint 160-an vettek részt, kitüntetéseket adtak át, így Zsolnay Miklós a francia becsületrendet kapta meg. A pohárköszöntőkben a védnökökről emlékeztek meg a jelenlévők, így Piquart francia hadügyminiszterről, Kossuth Ferenc és gróf Apponyi Albert miniszterekről, valamint Fontenay grófról. Az ünnepség este a tettyei népünneppel fejeződött be. A Tettye ez alkalommal feldíszítve várta a vendégeket, akik elragadtatással nyilatkoztak a Tettye szépségéről. Nyolc órakor tűzijáték kezdődött. A vendégek elutazásánál az utolsó meglepetés az emlékmű kivilágítása volt, Reeh György pirotechnikai közreműködésével.[14]

A korabeli francia lapok szinte kivétel nélkül cikkekben méltatták a pécsi ünnepségeket. A Petit Parisian-ben vezércikk szólt a pécsi eseményekről. A Dans la Grande Armee című írásában az emlékmű feliratához fűz reflexiókat. A Petit Marseillais-ben terjedelmes cikk olvasható és szintén az emlékmű feliratát emelte ki az újságíró, továbbá elragadtatással írt Pécs városáról és az itt élő emberekről. A Depeche d’ Orienta meghívó hű képmását mutatta be. A Salut Public Lyon-ban külön cikk foglalkozott az emlékmű létrehozásának kezdeményezőivel, a levéltárak kutatóival. Az Eveoement négy napon keresztül Pécsről közölt írásokat.

 

psz 2002 01 07 nagy gabor 05

 

Srirmai Antal (1871-1927): Emlékplakett.

 

Végezetül álljanak itt a bécsi francia nagykövet udvarias és diplomatikus szavai, melyet az emlékmű avatásán a budapesti francia főkonzul olvasott fel: „Azok a katonák, akiknek e nagy tisztességet megadják, nem a történelem révén híressé vált csataterek valamelyikén haltak meg, hanem a küzdelem után fáradtságtól elcsigázva, régen kapott sebekbe pusztultak el, s áldozatkészségük nem volt csekélyebb. Az Önök lovagias készsége emléküknek páratlan, de mindenesetre jogos tiszteletet nyújt. Évek múltával a kapott és adott sebeket el lehet felejteni. A történelem szemüvegén keresztül megláthatjuk az okokat, amelyek a küzdőket egymással szembe állították. Az eseményeket azonban mindig a múlt szempontjából kell tekinteni. Franciaország nevében, mely ma kiváló megtiszteltetésben részesül Pécsett, fogadják köszönetemet a szobor kezdeményezői, az ünnepély résztvevői e szép és megható ünneplésért. Ez a barátság azt a gondolatot veti fel bennem, hogy mindez valóban úgy történt, amint az az Önök meghívójának jelszava, lovagias érzésből.”[15]

Joggal felmerül a kérdés, hogy valójában hol lehetnek a francia katonák, hisz a francia emlékmű körül a talaj szerkezete nem teszi lehetővé egy hatalmas tömegsír kialakítását. Juhász László régész véleménye szerint a szigeti külváros régi temetőjében, a mostani Őz utca helyén helyezték örök nyugalomra a francia katonák egy részét. Az itt eszközölt építkezések alkalmával emberi csontokat és a francia légiók számait viselő rézgombokat találtak. Juhász gyűjteményében több ilyen francia katona gomb található.[16] Kétségtelen, hogy abban az időben az Őz utca környéke még mezőgazdasági terület volt.[17]

 

psz 2002 01 07 nagy gabor 06

 

Várostérkép (részlet) 1913-ból.

 

1970-ben a Szigeti városrészben az Ifjúság út, a Honvéd utca, valamint a Szigeti út által határolt területen építkezés folyt. A családi házakat lebontották és helyükbe 4, illetve 10 szintes panelházakat építettek. Az alapok ásásánál a Honvéd utca és Veress Péter utca találkozásánál olyan területre bukkantak, mely mésszel borított rész volt és ez alatt nagy mennyiségű csontlelet került elő. Ezen időszakban leletmentés, feltárás nem történt, viszont a szemtanúk véleménye szerint tömegsír egy részét fedezték fel. Mindez összhangban van a fentebb leírt Juhász László régész korabeli véleményével. Ezen adatok Dobi Ferenctől származnak, aki sorkatonaként a jelzett építkezésen dolgozott. A korabeli térkép az eredeti Őz utca vonalát mutatja, mely a Hadapród. (jelenleg Honvéd utcától keletre az első utca volt) Az akkori Őz utca a mai Nagy Jenő utca felett húzódik. Az erdészeti térképeken a Lapis melletti területet jelölik „Francia temető” névvel.

 

psz 2002 01 07 nagy gabor 07

 

Várostérkép (részlet) 1934-ből.


[1] Bay Ferenc: Napóleon Magyarországon. A császár és katonái Győr városában. Budapest, 1941. 34-36. és 42.p.

[2] Veres D. Csaba.: Napóleon hadai Magyarországon, 1809. Budapest, 1987. 279.p.

[3] Takács László - Takács Endre: A francia hadsereg egészségügyi szolgálatának működése a napóleoni háborúk magyarországi szakaszán 1809-ben. In: Honvédorvos, 1961. XIII. 226-227.p.; Nagy Gábor - Koronczay József: Katonakórházak Pécs-Baranyában a XIX. században. In: Honvédorvos, 1980. 145-149.p.; Burai Géza: Adalékok az 1809. évi magyarországi francia hadjárat katonai egészségügyi ellátásának történetéhez. In: Honvédorvos, 1988.1. sz. 51-59.p.

[4] Nagy Gábor-Aracsi László - Koronczay József: Pécs-Baranya katona-egészségügyének története korabeli dokumentumok és a sajtó tükrében. Pécs, 2000. 10.p.

[5] BML polgármesteri iratok, egészségügyi iratanyagok különcsomagja (H-K) 45. tétel.

[6] Cserkuti Adolf: Napóleon katonái Pécsett. In: Pécsi Napló, 1906. szeptember8.; Cserkuti Adolf: A bécsi kutatás eredménye. In: Pécsi Napló, 1906. október 7.

[7] Cserkuti Adolf: A napóleoni időkből. In: Pécsi Napló, 1908. május 31.

[8] A franciák szobrának leleplezése. In: Pécsi Közlöny, 1908. június 2.; Francia világ Pécsett. In: Pécsi Napló, 1908. június 2.

[9] Romváry Ferenc: Pécs szobrai. Pécs, 1981.

[10] A dicsőséges Nagy Hadsereg katonáinak emlékére, haláluk százéves évfordulója alkalmából, magyar barátaik lovagias rokonérzésből, 1908.

[11] A franciák szobra. In: Pécsi Közlöny, 1908. május 31

[12] A franciák szobrának leleplezése. In: Pécsi Közlöny, 1908. június 2.; Francia világ Pécsett. In: Pécsi Napló, 1908. június 2.

[13]Franciák Magyarországon. In: Vasárnapi Újság, 1908. 55. évf. 23. szám. 472-474.p.

[14]A pécsi francia nap. In: Pécsi Napló, 1908. június 3.

[15] A JPM Zsolnay Adattára őrzi a teljes dokumentációt.

[16] Közli Várady Ferenc a Pécsi Napló, 1904. november 20-i számában.

[17] Madas József: Pécs régi temetkezési helyei. In: A JPM Évkönyve, 1987. 82.p.