Cikkek

Pilkhoffer Mónika: A városháza tervpályázatai (1887-1903)

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 1. szám, 44-62. oldal

Letöltés: pdf20


Pilkhoffer Mónika

A VÁROSHÁZA TERVPÁLYÁZATAI

(1887-1903)

Pécs város főterén 1905 és 1907 között Lang Adolf terve alapján épült fel a mai városháza, mely a harmadik a pécsi városházák sorában.[1] Az első épület 1698-ra készült el, ám az 1704-es rácdúlás következtében leégett. A város tanácsa 1710-ben 1000 forint kölcsönt vett fel az újjáépítésre. 1765-ben az udvarban földszintes épületet emeltek, melyre 1772-ben emeletet húztak. 1780. április 19-én a városháza erkélyéről hirdette ki a királyi küldött a szabad királyi városi rang elnyerését. Az épületben 40 rab elhelyezésére szolgáló börtön is volt; a napóleoni háborúk idején pedig hadikórházként is működött. Az egyre gyorsabban növekvő és fejlődő város azonban nagyobb és tetszetősebb középületet kívánt. 1829-ben a bécsi udvari hivatal által elkészített tervek alapján Piacsek József, a legjelentősebb helyi mester kivitelezésében valósult meg az új, kétemeletes, klasszicista épület, melyben 1834. április 15-én tartották az első közgyűlést. Ez a második városháza azonban nem volt hosszú életű. A város lakosságának nagyarányú növekedése következtében a felduzzadt közigazgatási szervezet hamar kinőtte az épületet; egyes hivatalokat bérházakba kellett kiköltöztetni. Bár a városházát 1878-ban teljesen felújították, a gazdasági fejlődés, valamint a millennium gerjesztette építkezési láz és reprezentációs szándék hatására 1887-ben bővítésére írtak ki pályázatot. A több mint húsz évig húzódó, botrányokkal tarkított építéstörténet végül a historizáló-eklektikus közízlésnek megfelelően egy másodrendű tervpályázatot juttatott kivitelezésre Pécsett.

A klasszicista városháza kibővítéséhez először is a Széchenyi tér déli részén álló, szomszédos Spitzer és Nöthig házakat kellett a városnak megvásárolnia. Az 1887. december 10-én kiírt pótépítkezés tervpályázatának határidejét 1888 áprilisában állapították meg. A felhívásra hét jeligés pályamű érkezett, melyeket 1888. május 28-án bíráltak el a zsűri tagjai: Blum Gyula királyi főmérnök, Kirstein Ágoston, a székesegyház átépítését vezető építész, Nendtvich Sándor városi főmérnök, Piacsek Gyula építész, valamint a Magyar Mérnök és Építész Egylet küldötte, Nendtvich Gusztáv. Mivel csak a nyertes pályaművek kerültek a város tulajdonába, a többiek 1888. december 31-ig vehették át munkáikat, így a hét tervezetből mindössze kettő maradt ránk a Baranya Megyei Levéltár tervtárában. A homlokzat, alaprajzok és keresztmetszetek kartonjaihoz költségvetést és tervmagyarázatot is kellett mellékelni.

A szakértők véleménye szerint a Strebet és a Victoria jeligéjű pályázatok nem feleltek meg a program kiírásának, mert szerzőik részletes költségvetés helyett csak általános költség-összeállítást mellékeltek rajzaikhoz, melyek különben is túllépték a megállapított építési összeget. Mivel e tervek egyéb szempontból is „fogyatékosak” voltak, mellőzték őket a versenyből. A Strebet pályamű nem mutatott szakavatott és ízléssel bíró építészre, míg a Victoria tervezőjének, Hörbinger prágai mesternek a munkája „ügyes kézre és gazdag fantáziára mutat, de a legkülönfélébb stílusokat keveri.” Legnagyobb hibája azonban, hogy a régi és az új épületrész „egymástól úgy el van választva, hogy köztük minden közlekedés lehetetlen.”[2] A Viribus unitis és a Mecsek pályaterveknél a sok hiba mellett már jó megoldásokról is írtak a bírák, alkotóik kiléte azonban a jeligés leveleket őrző tanács titka maradt. A Vörös kereszt fehér mezőben jeligéjű mű tervezője kilenc rajzlapon mutatta be a zsűri által a programtól teljesen eltérőnek ítélt művét, melynek előnyei nem nyújtottak elég kompenzációt hátrányaival és nehézkes motívumokkal terhelt homlokzatával szemben. Érdekes, hogy ez a pályázat a levéltárba került, pedig a város nem díjazta, és nem is vásárolta meg.[3] Valószínűleg miután tervezője, Mutschenbacher Alajos budapesti mérnök értesült a pályázat eredményéről, nem jelentkezett munkájáért.

 

psz 2002 01 05 pilkhoffer monika 01

 

Mutschenbacher Alajos 888-as pályaműve: „Vörös kereszt fehér mezőben”

 

A Pécs tervek készítője, Ulrich Keresztély budapesti építész három tervvázlatot nyújtott be, és külön levélben kérte, hogy amennyiben az A, B, C alternatívák közül az első díjat egyik munkája sem nyerné el, nevét titokban tartva küldjék vissza kartonjait. A bírálat szerint bár az A jelű elképzelés követte legszorosabban a megadott programot, a másik két vázlattal nagyobb sikert aratott.

A hetedik terv Lechner Ödön és Pártos Gyula A polgárságnak címzett munkája volt. Az építészpárosnak volt már gyakorlata a közigazgatási épületek tervezésében: Lechner 1872-ben első díjat nyert az aradi városháza pályázaton, 1883-84-ben a szegedi barokk városházát építették át, 1891-ben pedig Kecskeméten kaptak megbízást első díjas tervük kivitelezésére. Lechnerék szintén több változattal indultak a versenyen, de a két terv csak az udvari szárny elrendezésében különbözött egymástól. Pályázatukat elemezve Mendöl kiemelte, hogy ez volt az első olyan középület-tervük, amelyben az önálló magyar stílus megteremtésére a francia kora reneszánszból kiindulva tettek kísérletet.[4] Az építő tudatos nemzeti programja a szobrászati kiképzésben is jelentkezett, hiszen a magyar függetlenség harcosainak és nemzeti királyainknak portréi kerültek volna a homlokzatra. Jelentős volt városházatervük abból a szempontból is, hogy itt próbálkoztak meg először a Zsolnay gyár kerámiatermékeinek, elsősorban a pirogránitnak az alkalmazásával. A bírálók külön kiemelték, hogy Lechner és Pártos pályaműve oldotta meg legjobban a két rész összhangba hozatalát mind az épület külsején, mind belsejében: az új szárny díszes sarokrizalitos kiképzése pedig a homlokzaton is jelezte a tanácsterem helyét, amit a program kényszerített az épület délnyugati sarkába.

 

psz 2002 01 05 pilkhoffer monika 02

 

Lechner Ödön és Pártos Gyula 1888-as első pályaműve, „A polgárságnak”

 

A zsűri mégis Ulrich Keresztély Pécs pályázatának C variánsát minősítette a legcélszerűbb, legjobb alaprajznak, annak ellenére, hogy a közgyűlési termet a Széchenyi téri oldal közepére helyezte. A kiírástól való eltérése miatt azonban Ulrichnak be kellett érnie a 200 Ft-os második helyezéssel, míg a 400 Ft-os első díjat a Lechner-Pártos párosnak ítélték oda[5]. Mivel a bizottság egyik elképzelést sem találta jelentős változtatás nélkül kivitelezhetőnek, ugyanakkor Ulrich terve megmutatta, hogy a közgyűlési teremnek a Széchenyi térre néző főhomlokzat közepén való elhelyezésével készíthető a legpraktikusabb alaprajzi beosztás, ezért a programot e szerint megváltoztatva felszólították a két nyertes szerzőt egy újabb, szűkebb körű pályázatra.

Az 1889 február végén lejárt felhívásra csak Lechnerék küldtek új terveket. Ulrich Keresztély kijelentette, hogy a helyesnek talált belsőhöz bármilyen külsőt hajlandó készíteni, de alaprajzára a szerzői tulajdonjogot fenntartja, ezért a második díjat visszaküldte azzal a kéréssel, hogy műve értékének megállapítása végett terveit a budapesti Mérnök Egylethez küldjék át. Ulrich így indokolta a nyeremény visszautasítását: „Tettem pedig ezt azon okból, mert sem méltányosnak, sem jogosnak nem tarthattam az olyan eljárást, hogy az én tervezetem felett, mely az összes pályaművek között az egyedül helyes megoldásnak lett kijelentve - új pályázatra lépjek azon concurrens pályázóval, aki miatt az első pályázatnál hátratétettem, s akinek most az én ideám - az én szellemi tulajdonom kiszolgáltatni szándékoltatik.”[6] A két fél hajthatatlansága folytán elhúzódó ügyben Ulrich 1890 januárjában ügyvédje útján a belügyminiszterhez fordult jogorvoslatért. Azt kérte, hogy Pécs városa vagy adja vissza minden tervét és tartsák tiszteletben szerzői jogát, vagy ha a pályaműben foglalt eszméket felhasználni akarják, akkor vegyék át azokat a Magyar Mérnök és Építész Egylet által megállapított áron. Az építész panasza ügyében kelt belügyminiszteri rendeletre a városi közgyűlés hajlott volna arra, hogy visszatérjen eredeti elképzeléséhez, mivel Ulrich tervének kivitelezése csakis a jelenlegi városháza nagy részének lebontása mellett, vagyis legalább 30.000 Ft többletköltséggel lenne keresztülvihető. Egyszerűbbnek tűnt az első díjjal kitüntetett Lechner-Pártos koncepciója alapján felépíttetni a városházát, mert így Ulrich Keresztély tervei visszaküldhetők lennének neki azzal, hogy az ő elképzeléseit nem fogják felhasználni. Végül azzal az indokkal utasította el a város a pereskedő építész jogigényeit, hogy amikor a közgyűlés neki a második díjat odaítélte, terve a város tulajdonává vált, amivel a tanács szabadon rendelkezhet, tehát bárkivel át is dolgoztathatja. Ezen nem változtat az sem, hogy Ulrich a díjat nem fogadta el, s rajzait visszakérte. Mivel a tervek kivitelre mégsem alkalmasak, azzal küldték vissza őket, hogy „a közgyűlési teremnek a középen való elhelyezése nem is az ő eszméje - tehát erre kizárólagos jogot nem formálhat - mert hisz az jelenleg is ott van.”[7]

A szűkebb pályázati felhívásra Lechner és Pártos három alternatívát nyújtott be, melyből az 1890. június 9-i szakértői jegyzőkönyv szerint - kisebb módosítások mellett - a B jelűt fogadták el kivitelre. A megjegyzések figyelembe vételével átdolgozott rajzaikat 1891. január 17-én adták át a városnak. Ekkor azonban felállt egy másik felülbíráló bizottság, mely mestereink panasza szerint a munka alapját képező B alternatívát nem találva tudomást sem vett az 1890. június 9-i jegyzőkönyvről, és 14 pontban foglalta össze azokat a kívánságait, melyek az alaprajz teljes megváltoztatását és a homlokzat egyszerűbb, olasz reneszánsz stílusú kidolgozását eredményeznék. A helybeli szakértőkből 1891. május 5-re összehívott műszaki bizottság újabb 18 pontban óhajtott módosításokat. Ennek a második felülbíráló véleménynek a 15. pontja megállapította, „hogy a külső homlokzatot - bár ez igen díszes és impozáns - azért nem tartja elfogadhatónak, mert az igen drága és ezen építési styl miatt alkalmazandó igen magas és nehéz tetőszerkezet a régi falakat rendkívül megterhelné.”[8] A város 1892. október 21-én értesítette a tervezőket, hogy a városháza tetőszerkezetét jónak találták, de az utcai homlokzatot, annak drágasága miatt el nem fogadhatják. Az építőművészek viszont kijelentették, hogy olasz reneszánsz külsőt csak azután hajlandók tervezni, ha eddigi munkájukat anyagilag is honorálják. Mivel az álláspontok nem közeledtek egymáshoz, a közgyűlés 1893. január 13-án úgy döntött, hogy árajánlatot kér az alaprajzát tekintve helyes tervekre. Lechner és Pártos 1893. február 15-én kelt levelükben utolsó kísérletet tettek Aidinger János polgármester meggyőzésére: „bátran merjük állítani, hogy a választott stíl szerinti homlokzat előállítása szolid anyagból olcsóbb, mint bármely, olasz reneszánsz homlokzat [...] Mi különösen súlyt fektettünk arra, hogy Pécs város székházának külső architektúrája jellegzetes legyen és a választott műidomok és egyes színes motívumok alkalmazása által a Zsolnay-féle pirogránit, azon díszítési anyag jusson érvényre, mely nemcsak hazai műiparunkban bír korszakot alkotó jelentőséggel, hanem úgy Bécsben, mint külföldön is nagy elismerésben részesül.” A többletköltséget nem a homlokzat stílusa és nem is a tető okozza, „hanem egyes egyedül a közgyűlési teremnek a Széchenyi tér felőli homlokzat közepére való helyezése.”[9] Ezért a délnyugati sarokban kiképzett tanácsteremhez való visszatérést, illetve személyes megbeszélést ajánlottak. „Mert azzal a nehézség még nincs megoldva, ha mi - minden szokás ellenére - tervünket bizonyos díjért átengedjük és más építész készít alaprajzainkhoz egy más stílusú utcai homlokzatot, ebbe még valahogy bele tudnánk nyugodni, bár megvalljuk, hogy bennünket akkor, midőn Pécs város közönségének felhívására a tervpályázatban részt véve sikerült tervünkkel a jury ítélete alapján az első díjat elnyerni, nem a tervkészítési honorárium vezérelt, hanem azon jogosult ambitio, hogy legjobb tudatunk szerint terveink alapján foganatosítsuk is a szóban forgó érdekes művészi feladatot.”[10]

„A nagyvárosi rangra vágyó, de anyagi erejében és építészeti kultúrában még járatlan” pécsi polgárság nem ismerte fel a Lechner-Pártos tervek építőművészeti jelentőségét, ahogy a Pécsi Nemzeti Színház tervpályázatánál is alul maradtak a Lang-Steinhardt építészpárossal szemben.[11] Városháza tervüket a közgyűlés 1892. őszén Piacsek Gyula helybeli mesterrel olasz reneszánsz stílusban dolgoztatta át, majd a színház építése kapcsán Rauch János főmérnök javaslatára 1896-ban Lang Adolfot kérték fel a homlokzat, a közgyűlési terem és a főlépcsőház terveinek elkészítésére. Lang a megbízást 2500 Ft „kialkudott átalányösszegért” vállalta, ami a nagy munkára és arra való tekintettel, hogy e tervek elkészítéséhez „az országnak ezen elismert elsőrendű műépítészét sikerült megnyerni, jutányosnak mondható” - érvelt a főmérnök a város tanácsához írt júniusi levelében. Véleményét nem oszthatjuk teljesen akkor, ha ezt az összeget összehasonlítjuk a korábbi tervpályázat 400 Ft-os első díjával. Az építész 1897. május 12-én küldte le Pécsre az összes tervrajzot, szám szerint 58-at. Az így kapott díszes, de egyszerű, az ellenőrző bizottság által kivitelre ajánlott külső azonban most belső átalakításokat igényelt.

Hiába készítette el a terveit Lang, mert 1898-ban a város úgy határozott, hogy a toldaléképítkezés helyett új épületet emeltet. Már az 1895. augusztus 19-i közgyűlés megszavazta a városházával szomszédos Király utcai Heindlhoffer-féle háznak a megvételét, mellyel lehetővé vált egy új utca megnyitása és a négy utcára néző épület felhúzása. A november 14-i szakértői értekezleten minden szempontból az átépítés ellen foglaltak állást, mivel az új épület csak 40-50 000 Ft-tal kerülne többe a már jóváhagyott 260 000 Ft felett. Ezen kívül az új városházában megfelelőbb lehet a hivatalok elrendezése, növelhető a boltok bérleti díja és a szépészeti és építészeti igényeket is jobban kielégítené egy évszázadokra tervezendő új architektúra.

A klasszicista épületnek a benne bekövetkezett robbanás adta meg a kegyelemdöfést.[12] A városi főmérnök, Rauch János szerint annak ellenére, hogy a külsőn keletkezett repedések és sérülések helyre lettek hozva, nem tartja kizártnak, hogy a terméskőből épült falazat belső részében olyan sérülések keletkeztek, melyek következtében a falak alkalmatlanná váltak az átalakítás következtében fellépő nagyobb megterhelésre. Az építési program kidolgozására bizottságot hívtak össze, de a terveknek újabb pályázat útján való beszerzését szerette volna megspórolni a város Alpár Ignác közvetlen megbízásával. Nem véletlenül jutott eszébe a törvényhatósági bizottságnak Alpár Ignác éppen 1898-ban, hiszen számos nyertes terve és megvalósult architektúrája mellett ekkor éppen Pécsett, a Honvéd Hadapródiskola kivitelezésén dolgozott. Bár 1902-ben még mindig mérlegelték a toldaléképítkezést is, Alpárt felkérték a tervek elkészítésére, aki a kivitelezés ellenőrzését is magába foglaló munkát az építési összeg 7 %-áért, vagyis 45 500 koronáért vállalta. A város döntése ellen Piacsek Gyula és Muttnyánszky Béla ügyvéd is óvást emelt. Míg Piacsek építész a program hiányait és költségvetését kifogásolta, addig az ügyvéd úr és társai a közvetlen megbízás ellen emeltek szót. „Elismerjük Alpár Ignác nagy tehetségét, művészetét, elismerjük azt is, hogy az ily művészet joggal tarthat igényt nagy díjazásra; de nem ismerjük el azt, hogy Alpár Ignácnál senki jobbat, szebbet, célirányosabbat és a közszükségleteknek megfelelőbbet létesíteni képes ne lenne.” A belügyminiszter a város egyetlen építészt megbízó határozatát 1902 szeptemberében megsemmisítette, és nyilvános tervpályázat kiírását rendelte el.

Az új városháza építési programja meghúzta az utcavonalakat, és megállapította a Heindlhoffer-féle területen nyitandó új utca szélességét. Előírták, hogy az épület két bejárattal tervezendő: a főbejárat a Széchenyi térről nyíljék csak gyalogos forgalom részére, míg a Perczel utcai kapu kocsiközlekedésre legyen alkalmas. A földszinten üzlethelyiségek és egy vásárcsarnok kialakítását kérték, ezáltal garantálva a középület jövedelmezőségét. Kikötötték, hogy a közgyűlési terem csak a Széchenyi téri homlokzat közepén helyezhető el 130 bizottsági tag részére ülőhellyel és karzattal. A telek lejtéséből adódó szintkülönbség kihasználására egy mezzanin szint létesítését javasolták a rendőrlegénység és a börtönök számára. Az egyes hivatalok férőhely-igényeinek pontos meghatározásán túl kikötötték a fontosabbak helyét is: a polgármesteri, jegyzői, kiadóhivatali, pénztári, számvevőségi és anyakönyvi hivatalokat az elsőn, a rendőrkapitányi és községi bírói helyiségeket a Perczel utcai részen kellett elhelyezni. Az új épületben központi légfűtés bevezetését tervezték, míg a világításnál kevésbé korszerűen, de a célszerű verseny miatt villany- és lég- szeszvilágítással egyaránt számoltak. Udvarnak 300 négyzetméter meghagyását kérték, de még az árnyékszékek számát és pontos helyét is megadták.

Az 1902. december 11-én a Magyar Mérnök és Építész Egylet Heti Értesítőjében és a Vállalkozók Lapjában közzétett pályázati felhívás a jelenlegi városháza helyén építendő háromemeletes új épület tervrajzainak elkészítésére szólt. A hirdetmény feltételei kikötötték, hogy a pályázatban csak hazai építészek és mérnökök vehetnek részt. A jeligével ellátott tervek mellé műszaki leírást és egy hozzávetőleges költségvetés mellékelését kérték, melynek összege nem haladhatja meg a 650 000 koronát. A Magyar Építőművészek Szövetsége a feltételek több pontját az építészek érdekeire nézve sérelmesnek találta. Jogosan kifogásolták, hogy az építési program és helyszínrajz ne csak Pécsett legyen megtekinthető, mivel ez olyan terhet ró a pályázókra, ami sokakat elriaszt, hanem a város minden érdeklődőnek díjtalanul küldje meg azokat. Megjegyezték, hogy az 1903. január 31-i határidő túl rövid ahhoz, hogy a pályázatban olyan építész vehessen részt, aki a feladattal előzőleg nem foglalkozott. Ezért a tervek beadásának határidejét a megjelenéstől számított három hónapban kérték megállapítani. „Teljesen elejtendő a terv 10. pontja, mert a szellemi tulajdonjog legnagyobb sérelme volna az, hogy a pályázók eszméje és tervei más által valósíttassanak meg,” és hogy egy 800 koronás tervet busás honoráriumért másvalaki építtessen meg.[13] Végül a város érdekeire nézve is kívánatosnak tartották, hogy a bíráló bizottságban a szakemberek legyenek többségben. Ezekre az észrevételekre a város a pályázat határidejét 1903. március 15-re módosította, és kilátásba helyezte, hogy az építési programot a 45 filléres postaköltség ellenében minden érdeklődőnek meg fogja küldeni. A többi kérdésben azonban hajthatatlan maradt.

Talán az építőipar pangásával is magyarázható, hogy csaknem 50 tervező érdeklődött a feladat iránt, köztük olyan kiemelkedő mesterek, mint Árkay Aladár, Lajta Béla, Komor Marcell és Jakab Dezső. A határidő lejártáig 17 pályamű érkezett a város címére. A bíráló bizottság 1903. március 26-án ült össze értékelni a terveket. A Zsolnay Miklós gyáros, Horváth István mérnök, Rauch János főmérnök, Piacsek Gyula építész, Kovácsfy Kálmán királyi főmérnök, Majorossy Imre polgármester, Nendtvich Andor helyettes polgármester és Oberhammer Antal gazdasági tanácsosból álló testületben a Magyar Mérnök és Építész Egyletet Schulek Frigyes műegyetemi tanár képviselte.

A 17 pályamű közül egyedül a 48/49-es jeligéjűnek az építészét nem sikerült beazonosítanunk, további hat díjazatlan munkát pedig, a Pécsi Napló újságírójának köszönhetően legalább leírásból ismerünk.[14] E szerint Dobozy Mihály:Keletre magyar! jeligéjű városháza homlokzata az arab és mór formák felhasználásával és az udvarból kinövő toronnyal meglehetősen egzotikusra sikerült. Tóásó Pál budapesti építész 1903. március 15. jelszavú terve „modernizált francia barokk stil”-ben készült, amihez a művész az épület távlati képét ábrázoló akvarellt is mellékelt. Csikós István pécsi pályázó Opus jeligéjű munkája szintén „francia barokk formákkal díszíti homlokzatát,” és „kivitele talán legegyszerűbb minden terv között.” A Gattaringer-Krticka páros Tettye álnéven pályázott. Koncepciójuk „barokk architektúrája monumentális jellege mellett művészi kezekre vall, alprajza pedig [...] világos és célszerű”. Schannen Arthúr: Barna kör jeligéjű munkájából a különösen karcsú tornyot és a célszerűen elhelyezett folyosókat emelte ki az újság. A többi pályázatnak nemcsak a szerzőjét, de magukat a terveket is sikerült felkutatnunk.

Az április 9-én hozott döntés alapján a harmadik díjat és a vele járó 800 korona jutalmat Schlauch Imre (1840-1904) pécsi építész nyerte Sopianae jeligéjű tervével.[15] Tudomásunk szerint a legnagyobb pécsi építési vállalkozó a Megyei Árvaházon kívül egyedül a városházánál próbálkozott meg középület tervezésével. A csúcsíves, fiatornyos, vimpergás homlokzatú épület megrajzolásánál talán mesterének, Friedrich Schmidtnek a bécsi városháza eszméje lebegett a szeme előtt, mindenesetre a Pécs architektúrájában alig nyomot hagyó gótika stílusának kiválasztása nem tűnik számunkra túl szerencsésnek. A Schlauch-féle városháza földszintjén 13 bolthelyiség és a vásárcsarnok, a mezzanin szinten zárkák és börtönök kaptak volna helyet. Az első emeleten díszterem, tanácsterem, polgármesteri és gazdasági hivatalok, a második szinten a közgyűlési terem, a levéltár, a rendőrkapitány, míg a harmadikon az ügyészi, katonai, mérnöki és árvaszéki irodákon kívül egy múzeum is lett volna. A bírálat kiemelte, hogy a Sopianae pályázat ablaktengely beosztásai a legjobbak, mert ezek mellett az egyablakos szobák is rendeltetésüknek megfelelően használhatók, és hogy egyedül Schlauch tervezett az épületbe légfűtést. A 63 éves építész sajnos nem érhette meg a városháza felépülését, mert 1904. január 19-én elhunyt. Sikerét azonban az elhalálozott virilistáknak kijáró közgyűlési határozatban is kiemelték: „Még csak egy ambíciója volt, melyen szeretettel csüngött, a városi tanácsház megépítése, melyre vonatkozó tervpályázatban díjat is nyert, ami örömkönnyeket sajtolt ki szemeiből.”[16]

Az 1200 koronás második díjat a budapesti Fischerés Scheer építészpáros Olly jeligéjű pályázata nyerte.[17] A zsűri kritikája elsősorban az alaprajzot érte: az egyablakos szobák túl kicsik, a leglátogatottabb hivatalok a legfelső emeletre kerültek, a közgyűlési terem karzata célszerűtlen, az anyakönyvi levéltár túl nagy a többi helyiség rovására, a légfűtés az épületben nem alkalmazható. „A főhomlokzat kiképzése a toronynak assymetrikus elrendezése és a tetőzések ügyes csoportosítása folytán különös érdekességet s rendeltetésének megfelelő összhangzatos jelleget nyer” - írta róla a bírálat.[18]

A legjobb tervnek Alpár Ignác Rákóczi korából című művét ítélte a zsűri.[19] A felvidéki, barokkba hajló késő reneszánsz külsőn kifogásolták a toronynak az északnyugati sarokra való helyezését. Bár a program nem írta elő a torony helyét, minden hasonló megoldásnál felemlegették, hogy a torony vastag falai éppen a legértékesebb bolt jövedelmét csökkentenék. Elkerülte viszont a szerző a másik általános hibát: rizalit alkalmazását a homlokzaton, ami eltakarná a mellette lévő boltok bejáratát. Annak ellenére, hogy Alpár elfeledkezett a harmadik emelet kiépítéséről az újonnan nyitandó utca felőli oldalon, neki ítélték oda az első díjjal járó 2000 koronát.

Feltétlen megvételre javasolták a Vörös Kereszt jeligéjű pályázatot, „mely az összes tervek között a legszebb, a legpompásabb,” s díjat csak azért nem kapott, mert eltérve a programtól nem rendelkezett vásárcsarnokkal.[20] Ugyanakkor Lang Adolf terve a vásárcsarnok elhagyásával megmutatta, hogy így a helyiségek sokkal célszerűbben helyezhetők el. A bírálók szerint „a homlokzatok mindenütt a tér és az utcák jellegének megfelelően, s a maga nemében igen szép barokk-stylben és formában képeztettek ki.”[21]

Másodsorban az A jelű tervet ajánlotta a bizottság megvásárlásra.[22] Pilch Andor (1877-1936) pécsi építész 1901-ben végzett a Budapesti Műegyetemen. A magát a helyi szecesszió legnagyobb mesterévé kinövő Pilch itt még a historizmus elemeinek halmozásával, a szent korona és a turul madár jelentéshordozó formáival próbálta meg szülővárosa legjelentősebb középületének monumentalitását megadni. Alaprajzának legnagyobb hibája a 4,6 méterrel kiugratott rizalit volt, amit nem csak a boltok értékesítésére, de a Széchenyi tér kicsiségére való tekintettel is hátrányosnak találtak.

Ezeken kívül még három művet talált megvételre érdemesnek a zsűri: a Videant Consules, a Fórum és a Szülőföldem pályázatokat. A Videant Consules tervezője, Krausz Rezső bécsi építész túl kicsire és alacsonyra tervezte a vásárcsarnokot, míg a közgyűlési termet túlságosan nagyra.[23] Nem sikerült az irodák célszerű elrendezése sem, és hibák mutatkoztak az egyes helyiségek közötti közlekedésben és a világításban is. Külsejét több dicséret érte, amit érdekesnek és kimondottan városháza-jellegűnek találtak. Krausz építész Szent István jeligével még egy tervet nyújtott be. Ez az előbbihez hasonló, „német reneszánsz” stílusban fogant munka azonban nem került megvételre.

A Fórum tervezőjének, Fülöpp Károly budapesti építésznek a pécsi városháza tervén kívül egyedül a budapesti Szabadságharc-emlékműre benyújtott pályázata ismert.[24] A népművészeti hagyományokból merítő magyaros stílust azonban Pécsett megint drágának és elutasítandónak találták. Nem nyerte el a zsűri tetszését a vásárcsarnok két emeletre osztása, a toronynak a lépcsőház fölé helyezése, számos hivatal elrendezése és a közgyűlési terem kicsiny mérete sem.

A Szülőföldem pályázat készítője Kármán Aladár és Ullmann Gyula volt.[25] Épületük Király utcai homlokzatát e traktus keskenysége folytán a szakértők nyomottnak találták. Jellemző a laikus véleménye is: „a tervező tartózkodott a modern, úgynevezett szecessziós stílus legkisebb befolyásától is. Az épület stylusa a legtisztább román, [...] magyar ornamentális motívumokban bővelkedik.”[26] Az alaprajzban a közös börtönök kicsire, míg a pénztárszoba egymaga 17,6 méter hosszúra sikeredett.

A Magyar Pályázatok 1904/1-es száma még két díjazatlan tervet közölt le. Az Egy filléres bélyeg Károlyi Emil és Marta Ákos közös munkája Schlauch halála után fiai Károlyival társulva alapítottak új építészi irodát, mely elnyerte a városháza kivitelezésének jogát.

A Mária Therézia tervet Stróbl Miksa készítette. A gótikus stílusban fogant épület elrendezése a bírálati jegyzőkönyv szerint szinte mindenben rossz volt. Az udvart túlságosan beépítette, a Király utcai traktust túl keskenyre szabta, az új utca felőli harmadik emeletet viszont teljesen elhanyagolta. Négy lépcsőházat tervezett, a közgyűlési termet pedig kitolta az udvari szárnyig, ami teljesen kettészelte az épületet és a hivatalok egymás közti érintkezését.

A kiosztott díjak ellenére az 1903. április 20-án tartott közgyűlés mégsem bízta meg a nyertes Alpárt a részletes tervek elkészítésével. A városatyák szerint ugyanis egyik mű sem oldotta meg kivitelre alkalmasan a feladatot, és mivel a Mérnök és Építész Egylet díjszabásában megállapított árakat túl magasnak találták, ezért felhívták az első két helyezettet és Lang Adolfot, hogy 8 napon belül tegyenek zárt ajánlatot arra vonatkozólag, hogy mennyiért lennének hajlandók a részlettervek elkészítésére. Óriási felháborodást keltett a Magyar Építőművészek Szövetségében a város eljárása, és Hauszmann Alajos első mester indítványára elfogadták azt az elvi határozatot, hogy „a hivatalos díjszabáson alul való dolgozás fölajánlása oly esetekben, ha annak célja más építésznek a munkából való kiszorítása, föltétlenül az építészi kar tisztességébe ütközik.”[27]

Sem a levéltári forrásokból, sem az újságból nem derül fény arra, hogy a harmadik helyezett Schlauch Imrét miért hagyták ki az ajánlattevők közül. Talán az idős mester betegsége folytán már nehezen dolgozott. De valószínűbb, hogy annak az óhajnak esett áldozatául, amely mindenképpen Lang Adolf megbízását szerette volna elérni. Ellentmondásosa Pécsi Napló újságírójának túlzott lelkesedése, aki „valóságos mestermű”-nek nevezte a Lang-féle tervet, melynél „szebb városházát el sem képzelhetünk,” de az építész nevét helyesen leírni se tudta (Lang Lajos!).[28] A díjjal nem jutalmazott Lang előtérbe helyezésére a város tanácsa egészségügyi okokra és a kellemetlen szagokra hivatkozva a vásárcsarnok mellőzését javasolta a közgyűlésnek. Mintha csak az 1887-es pályázat megismétlődését látnánk, amikor a közgyűlés kimondja: Lang terve megmutatta, hogy a vásárcsarnok mellőzésével jobb a hivatalok beosztása, vagyis „előnyt kovácsoltak részére abból a hibából kifolyólag, amelyért őt voltaképpen a pályázatból ki kellett volna zárni.”[29] Az indulatoktól sem mentes közgyűlésen, ahol a polgármestert egyik ellenfele kuruc vezérnek nevezte, amiért a nyertes Rákóczi korából jeligéjű terv készítőjének megbízása mellett szállt síkra, Piacsek Gyula, Horváth István és Antal valamint Muttnyánszky Béla is megfogalmazták a három mester között hirdetett árversennyel szembeni ellenvetéseiket. Piacsek arra hívta fel a figyelmet, hogy helyes program mellett lehet, hogy a többi tervező még Langénál is jobb művet tudott volna csinálni, és a most felszólított három építész tervei közül nem lenne helyes a legolcsóbbat kiválasztani, mely esetleg a legrosszabb is egyben. Ezért javított program mellett újabb tervek készítésére az öt nyertest szólítaná fel. Horváth István szűkebb pályázat kiírását javasolta, míg Lőwy Lipót doktor kitartóan, de egyedül ragaszkodott a vásárcsarnok gondolatához. A szavazás során mindössze 4-5 szavazat ellenében a tanács összes javaslatát elfogadták, beleértve azt is, hogy az öt megvételre javasolt tervet 400 koronáért vásárolják meg. A közgyűlés határozatát Piacsek és társai megfellebbezték, azt kérve a minisztertől, hogy tekintettel az építési program megváltozására, az első pályázaton részt vett összes tervezőt szólítsa fel új tervek készítésére.

Nem volt túl jó véleménnyel a város eljárásáról az egyik versenyző, Stróbl Miksa sem. Miután megnézte a közgyűlési teremben a nagyközönség számára kiállított terveket, a Pécsi Napló 1903. május 10-i számában a tervpályázat eredménytelenségéről értekezett. Szerinte a város igen homályos programot adott ki, melynek pontjait a bíráló bizottság amúgy sem vette szigorúan, és ez „alkalmas volt a súgólyuk kisegítésében bízó művészek favorizálását biztosítani,” amit meg- könnyített, hogy az érdekelt nagy neveken kívül a magyar építőművészek számottevő összessége nem vett részt a versenyben. Miután a pályázat nem járt kellő sikerrel, „a közgyűlés kidobja a város pénzét vagy tíz képecske megvételére, ahelyett, hogy a most már megváltoztatott [...] pontos programot összeállítva, a bíráló bizottságot legalább három építőművésszel kiegészítve újabb tervpályázatra szólította volna a hazai szakembereket.” Különös figyelmet érdemel két oldalas kritikájának a városi székház stílusát elemző második része, hiszen maga a bíráló bizottság is elsősorban az alaprajzok helyességét vizsgálta, míg a különböző építészeti formakincset ugyanolyan elfogadhatónak találta, s nem igen törődött azzal, beleillik-e az adott városképbe. Stróbl Miksa szerint a külföldi minták utánzása helyett a városi székháznak magyar jellegűnek kellene lennie, és „ha már nincs eddig önálló magyar építőstílünk, legyen az - miként Alpár terve - legalább történelmi vonatkozású.”[30] Éles és soviniszta kirohanást intézet az ellen, hogy a Rákóczi korából terv reneszánsza szláv eredetű volna, ugyanakkor Pécs történelmi múltjához kulturális funkciója miatt az olasz reneszánszot, (az A jeligéjű terv) de egyházi szerepe következtében az előbbitől oly távol álló olasz gót stílust is megfelelőnek tartja. „A városháznak tehát mindig a város tükrének kell lennie [...] S ezért a Vörös kereszt darabos barokkja nevetséges Pécsett.”

Miután a belügyminiszter megvétózta az április 20-i közgyűlés határozatának azt a részét, mely Alpár, a Fischer és Scheer páros és Lang között tulajdonképp árlejtést hirdetett, kimondta, hogy amennyiben a városnak kivitelre elfogadott terve nincsen, úgy szűkebb pályázatot írjon ki. Az építési bizottság szeptember 19-i ülésén a polgármester mégis Alpár Ignác megbízását terjesztette elő annak érdekében, hogy az építkezés mielőbb megkezdhető legyen. Leszavazták azonban javaslatát azok, akik a legnagyobb idő és pénzveszteséget éppen abban látták, ha a miniszter a közvetlen megbízást ismét megsemmisíti. Ennek ellenére a tanács a szeptember 24-i közgyűlésen továbbra is Alpár megbízásához ragaszkodott, kikötve a vásárcsarnok elhagyása mellett a homlokzat megváltoztatását is, valamint azt, hogy a munkáért járó 25 000 koronáért az építkezés ellenőrzése mellett a műépítész addig köteles terveket készíteni, amíg a város azt jónak nem találja. A tanács javaslata mellett állók arra hivatkoztak, hogy az újabb pályázat 12-14 000 korona veszteséget okoz, és nem garantálja olyan terv elkészültét, mely végre kivitelre is alkalmas lesz. Az ellenzék érvelése szerint viszont a 20 éve húzódó ügyben két hónap már nem számít, és a versenyzők közül csakis a város győzhet, ha a legjobb tervrajz birtokába jut. Végül 19:49 arányú szavazással a közgyűlés a szűkebb pályázat kiírása mellett döntött, melynek határidejét 1903. december 1-ben jelölte meg. A legújabb program szerint nem kellett az épületbe vásárcsarnokot tervezni, a tornyot pedig nem lehetett a sarokra helyezni. Az első díjat elnyerő tervező 1200 korona jutalmát be fogják számítani a 25 000 koronás átalányösszegbe, a második helyezett 1000, a harmadik 800 korona tiszteletdíjban részesül.

Ezen a pályázaton azonban Alpár Ignác már nem vett részt. Tervrajzok helyett nyílt levelet küldött Majorossy Imre polgármesternek, melyben a következőképp indokolta döntését: „Én arról nem tehetek, hogy egy pécsi atyafiság szükségesnek látja azt, egyik rokonának a városház építését megszerezni és teszi azt egy tisztességesen megküzdött nyilvános pályázat után, amikor a rokonságról tudomást szerezhetett volna a pályázat előtt is, s akkor nem lett volna szükséges az, hogy engem egy öt éven át tartó hajszába belekeverjenek. [...] legnagyobb sajnálatomra az eddig történtek után Pécs szab. kir. város törvényhatósága iránt nem viseltetem annyi bizalommal, hogy munkámat újból a törvényhatóság elbírálására hagynám, miért is vagyok bátor értésére hozni, hogy ezen újabb pályázatban részt nem veszek.”[31]

Az 1903. december 4-én összeült zsűrit nem zavarta Alpár visszalépése a végleges döntés meghozatalában. A tavaszi pályázat bíráló bizottságával megegyező zsűri nemcsak az első díjat ítélte oda a korábbi tervtől csak alaprajzában eltérő munkát benyújtó Lang Adolf műépítésznek, de mindjárt a részletes tervek és költségvetés elkészítésével is megbízta. Az ismételten második helyezett Fischer és Scheer első munkájuk klasszicizálóbb változatával pályázott.[32] Érdekes, hogy az alaprajz hibájául azt rótták fel, hogy túl sok helyet biztosít a múzeum részére, bár az új program a városházában kialakítandó múzeumról említést sem tett.

Alpár levele és a zsűri döntése újból felkorbácsolta a város székháza körüli kedélyeket. Egy magát meg nem nevező bizottsági tag Fischer és Scheer munkájának kelt védelmére, leszögezve, hogy a Lang-féle terv egy modern bérház benyomását teszi a szemlélőre, annak szűk, középületen alkalmazhatatlan közlekedési rendszerével. Ezzel szemben a „város építőművészetének karakterét megadó román stílus” alapelvein kifejlődött reneszánsznak a formakincse „középület jelleggel” bír, s „ha már tökéletesebbíteni akarjuk az egyik vagy másik tervet: akkor azon tervet fogadjuk el alapul, amely már mostani állapotában is városházszerű;

[...] mellyel városunk egy oly középületet nyer, mely nem gazdagságot mutat, ami nincsen, hanem nemes műízlést, ami - lehetne.”[33]

Az 1903. december 21-i közgyűlésen az Aidinger által „operett”-hez hasonlított ügy elérkezett a fináléjához. A belügyminiszter megsemmisítette a bíráló bizottságnak a megbízás odaítélésére vonatkozó jogkörét, és csak szakvélemény adását engedélyezte. Arról már nem is beszélve, hogy a zsűrinek a pályázatot, mint a kiírt feltételeknek nem megfelelőt, sikertelenné kellett volna nyilvánítania. Horváth Antal felszólalásában egész vagyonát tette arra, hogy az építkezés 700 000 koronából sem fog kijönni, és mint minden alkalommal, most is visszatért eredeti indítványához, a téma napirendről való levételéhez, és megelégedett volna egy alapos meszeléssel. Piacsek Gyula szerint Alpár azért állt el a szűkebb pályázatban való részvételtől, mert „attól tartott, hogy 650.000 koronáért, mely összeget ő jelölte meg mint elegendőt, nem tudja megcsinálni a három emeletes épületet.”[34] Az anyagiak tekintetében Lang sem élvezte a bizottság feltétlen bizalmát, mivel a színház felhúzása az előzetes számításoknál 200 000 koronával került többe. Aidinger János elismerte, hogy a kivitelre ajánlott terv is sok változtatásra szorul, majd éles bírálat alá vette és visszautasította Alpár Ignác vádjait, kihangsúlyozva, hogy „a sógorság és komaság Pécs közgyűlési termeiben soha meg nem honosodott.” A történet csattanója, hogy egyöntetű sikerét Lang éppen Alpár gyanúsításának köszönhette, ugyanis Fischer József „a pécsi polgárság színe-javával” állt igen távoli rokonságban. Ezek után nem sokan mertek a fiatal Fischer és Scheer mellé állni, és a szavazás 53 igennel 8 ellenében Lang Adolf teljes győzelmét hozta.

A pécsi városháza botrányoktól visszhangos pályázata nem volt egyedülálló a századfordulón. A kor szakfolyóiratai: a Magyar Mérnök és Építész Egylet Heti Értesítője és Közlönye, valamint a Budapesti Építészeti Szemle heves kirohanásokat intézett nemcsak a közvetlen megbízások, de a pályázatok rendszere ellen is. Mert ki vehetett komolyan egy olyan versenyt, amin néhány résztvevőnek a korábban felkérésre készített terveihez csak egy jeligét kellett hozzábiggyesztenie? És hogyan tudta volna egy főleg városi tisztviselőkből álló bizottság a legjobb tervet felismerni?

A függöny legördült, de csak az első felvonás ért véget. A pécsi városháza felépítésére kiírt árlejtés ugyanis újabb komédiához vezetett.

 

psz 2002 01 05 pilkhoffer monika 03

 

Schlauch Imre: „Sopianae"

 

psz 2002 01 05 pilkhoffer monika 04

 

Fischer József és Scheer Izidor: „Olly"

 

psz 2002 01 05 pilkhoffer monika 05

 

Alpár Ignác: „Rákóczi korából”             Alpár Ignác: „Rákóczi korából” (alternatíva.)

 

psz 2002 01 05 pilkhoffer monika 06

 

Fülöpp Károly: „Fórum” (megvásárolva)

 

psz 2002 01 05 pilkhoffer monika 07

 

Láng Adolf: „Vörös kereszt” (megvásárolva)

 

psz 2002 01 05 pilkhoffer monika 08

 

Krausz Rezső:„Videant consules"(megvásárolva)

 

psz 2002 01 05 pilkhoffer monika 09

 

Pilch Andor: „A” (megvásárolva)

 

psz 2002 01 05 pilkhoffer monika 10

 

Stróbl Miksa: „Mária Terézia”                         Károlyi Emil és Marta Károly: „1 filléres bélyeg”

 

psz 2002 01 05 pilkhoffer monika 11

 

psz 2002 01 05 pilkhoffer monika 12

 

Kármán András és Ullmann Gyula: „Szülőföldem"

 

psz 2002 01 05 pilkhoffer monika 13

 

Fischer József és Scheer Izidor: az 1903-as szűkebb pályázatra készült változat


[1] A városháza átépítésének iratai a BML Pécs város tanácsának iratai 34. sz. különügye alatt találhatók meg. Minden további jelzet azon belül keresendő.

[2] 1888. augusztus 18-i jegyzőkönyv.

[3] BML Pécs város tervtára 3073.

[4] Mendöl Zsuzsanna: Lechner Ödön pécsi épülettervei. Adatok a pécsi városháza építéstörténetéhez. In: A JPM Évkönyve, 1978. Pécs, 1979. 389-407.p.

[5] BML Pécs város tervtára 3074-3075. sz. A homlokzati rajzok jelenleg az Építészeti Múzeumban vannak Budapesten.

[6] Ulrich Keresztély levele a polgármesterhez. Pécs város tanácsának iratai, 13608/89.

[7] 1890. június 19-i jegyzőkönyv.

[8] 8490/91.

[9] 2492/93.

[10] 2492/93.

[11] Mendöl... i.m. 1978. 390.p.

[12] 1896. júliusában bekövetkezett katasztrófát Köszl János fűszeres okozta, aki sarki üzletében engedély nélkül tárolta a puskaport. A balesetben nyolc ember vesztette életét, és megsérült Aidinger polgármester is, aki mint minden reggel, akkor is éppen az épület délnyugati sarkán beszélgetett bizalmas embereivel. A robbanás történetét bővebben lásd: Szirtes Gábor: Pécsi panteon. Portrék a millennium korából. Pro Pannónia, Pécs 1998. 24.p.

[13] A Magyar Építőművészek Szövetségének levele a város tanácsának, 1902. december 15.

[14] Pécsi Napló, 1903. április 2. 1-2.p.

[15] Tervtári száma nincs, a kartonokon 7362/1903. szám olvasható.

[16] BML 4220/1904. Pécs sz. kir. város törvényhatósági bizottságának 1904. február 3-i rendkívüli közgyűléséről felvett jegyzőkönyv kivonata.

[17] BML Pécs város tervtára, 3070.

[18] A bírálati jegyzőkönyv. In: Magyar Pályázatok 1904/1. 31.p.

[19] BML Pécs város tervtára, 3062.

[20] Pécsi Napló, 1903. április 9. 4.p.

[21] Bírálati jegyzőkönyv. In: Magyar Pályázatok, 1904/1. 32.p.

[22] BML Pécs város tervtára, 3065.

[23] A Baranya Megyei Levéltárban csak az alaprajzok vannak meg. A homlokzatot a Magyar Pályázatok 1904/1. száma közölte le.

[24] BML Pécs város tervtára, 3063.

[25] BML Pécs város tervtára, 3064.

[26] Pécsi Napló, 1903. április 2. 2.p.

[27] Budapesti Hírlap 120.sz. 1903. május 3. 15.p.

[28] Pécsi Napló, 1903. április 21.

[29] Alpár Ignác nyílt levele Majorossy Imre pécsi polgármesternek, IN: Magyar Mérnök és Építész Egylet Heti Értesítője 38. 1903. december 6. 255.p.; Pécsi Napló, 1903. december 2. 1-2.p.

[30] Ezt elsősorban az Olly és a Videant Consules tervekre értette. Ezeket „német-reneszánsz architektúrája miatt visszadobtam volna tulajdonosának egy Németországba szóló útlevéllel egyetemben.”

[31] Magyar Mérnök és Építészegylet Heti Értesítője 38. 1903. december 6. 256-257.p.

[32] BML Pécs város tervtára, 3066.

[33] Pécsi Napló, 1903. december 20. 1-2.p.

[34] Pécsi Napló, 1903. december 22. 2.p.