Cikkek

Pálfy Attila: A székesegyház önálló uradalmi szénbányászata (1798-1868)

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 1. szám, 28-43. oldal

Letöltés: pdf20


Pálfy Attila

A SZÉKESEGYHÁZ ÖNÁLLÓ URADALMI SZÉNBÁNYÁSZATA

(1798-1868)

A mecseki szénbányászat első évszázadának történeti ismertetői mostohán kezelik az egyházi uradalmi bányászat működését. Általában a bányászati tevékenység negatív megítélését, a kártokozó hatások túlhangsúlyozását, az emiatti ellenállást róják fel a szerzők. Az egyoldalú általánosítások az egyes területeken más-más időszakokra vonatkozó tények, események összemosásából eredhetnek. A széntelepek ismerethiányának, a szomszédos polgári bányászatban kialakuló anarchikus folyamatoknak, a gyatra piaci keresletnek, a várható haszon nagymértékű bizonytalanságának, és ezek összhatásának mérlegelése a még feudális viszonyok között, közösségi vagyonnal gazdálkodó uradalom részéről nem feltétlen a maradiság vagy rosszindulatú ellenállás tünete. Ezt a feltételezést működése során maga az önálló szabolcsi és somogyi uradalmi bányászat is nyomatékosan megcáfolja.

Az egyoldalú ítéleteket az is elősegítette, hogy az egyházi tulajdonú levéltárak kutatása nehézségekbe ütközött, egyes fontos részei áldozatul estek a világháborús pusztításoknak. Így késett, illetve ma is késik a történések részletesebb feltárása, megismerése és közkinccsé tétele, ugyanakkor a Dunagőzhajózási Társaság munkájáról bőséges, jobban hozzáférhető ismeretanyag került feldolgozásra, publikálásra.

Jelen rövid írás hiánypótló szándékkal e 70 éves önálló bányászati működés fontosabb jellemzőit kívánja vázlatosan ismertetni, igazolva, hogy az egyházi tulajdonú önálló bányászat is jelentős mértékben járult hozzá a mecseki szénbányászat fejlődéséhez, a bányászati munkakultúra kialakításához.

 

 

A szénterület megismerése

 

A mecseki szénterület megismerése bonyolult és hosszú időtávot igénylő folyamat eredménye. Történetünk kezdeteiben ez igen alacsony szinten állt, s a ma természetesnek tűnő megállapítások annak idején jelentős új felismerések voltak. A dél-mecseki szénvonulatból - amely Pécs város keleti határrészétől Vasas község keleti határáig húzódik - nem véletlenül a két szélső terület vált először ismertté. A geológiai, tektonikai hatások (harántvölgyek, nagyméretű vetődések, gyűrődések, intenzív erózió stb.) itt tették lehetővé a széntelepek külszínre kerülését „kibúvását”, így láthatóságát és egyszerű hozzáférhetőségét. A szabolcsi-somogyi terület a jellegzetes fordított „S” alakot képező csapásvonulat egyenletesebb, nyugodt szárára esett. A telepek, ezen viszonylagos rejtettsége eredményezte, hogy bár a két szélen Pécs határában és Vasason már művelés folyt, a szabolcsi és somogyi terület széntermelésre való alkalmasságát csak az 1803-ban Koch Ferenc kincstári bányaigazgató és szakértő csoportja által végzett széleskörű, Pécsváradtól Pécs határáig terjedő kutatás állapította meg. A terület, művelésre alkalmassá nyilvánítása, a szén mennyiségi és minőségi értékelése új ismeret volt. Ezzel a dél-mecseki területet tulajdonképpen először deklarálták összefüggő szénvonulatként, s ez már a jövő fejlődésének új lehetőségeit vetítette előre. A Koch jelentés alapján a magyar udvari kamara állást foglalt a már működő pécsi és vasasi bányák mellett, a szabolcsi és somogyi kőszén területek hasznosításáról, a bányászat mielőbbi megkezdéséről, ugyanakkor megindult a pécsi székhelyű Kincstári Bányaigazgatóság létrehozásának előkészítése. Ez utóbbi 1808-ban valósult meg.

A szabolcsi és somogyi terület a dél-mecseki szénmező legnagyobb kiterjedésű és szénvagyonú, kedvező településű szakasza volt, sajátos birtokviszonyokkal. A szenet tartalmazó földterület zömét elidegeníthetetlen székesegyházi tulajdonú birtoktestek képezték. A terület nyugati peremén, a széki (Magyarszék) országút mentén egy keskeny sáv Mecsekszabolcs község kisbirtokosainak tulajdonában volt, míg a Vasassal határos keleti szárnyon a déli területet Somogy község birtokolta. Ezek a területek szabadon értékesíthetők, megvásárolhatók voltak a szénkitermelés jogával együtt. Ennek ellenére a 19. század első felében nem volt érdeklődés e szabad területek iránt.

 

 

A 19. század első felének bányászata

 

A székesegyház somogyi birtokán az első bányanyitásra 1798-ban került sor, saját uradalmi kezelésben.[1] Ez valójában a kibúvások mentén szénásást, gödrös művelést jelentett. Rövid működés után, mivel haszonnélküli munkának minősítették, le is állították. 1804 januárjától 1809-ig terjedő időszakra Hébenstreit Pál vállalkozóval kötnek bérletei szerződést, aki évi 170 ft osztrák érték összeget fizet a szénkitermelés jogáért.[2] Feltételezhetően a munkája szakszerűtlensége miatt elégedetlen tulajdonos a szerződést lejárta előtt felfüggesztette, illetve nem hosszabbította meg. (1. ábra)

 

psz 2002 01 04 palfy attila 01

 

1. ábra

 

Amíg a 19. század első éveiben a somogyi uradalmi bánya már túl volt egy bérbeadási kísérleten is, addig a szabolcsi uradalom csak 1808-ban indította el a szénkitermelést, a megalakult Pécsi Kincstári Bányaigazgatóság szakszerű és rendteremtő tevékenységében bízva, bár ennek létrehozását a kamara és a helytartótanács szigorú fellépésére fogadta el. Ezzel a század első évtizedének végére Szabolcs, Somogy határában is megkezdődött a kőszén termelése.

A székesegyházi uradalom szénbányászatának irányításával, jó érzékkel, Berks Péter bányamérnököt a Pécsi Kincstári Bányaigazgatóság vezetőjét bízták meg. A szerződést 1810 szeptemberében Rónaki Félix a „Pétsi Fő-templom gondviselője az kőszén mellett” írta alá.[3] (Akitől e tisztséget 1814-ben Hammel Antal vette át.) Ettől kezdve 1845-ben bekövetkezett haláláig Berks Péter volt a székesegyház szabolcsi és somogyi uradalmi bányászatának műszaki vezetője. (2. ábra)

 

psz 2002 01 04 palfy attila 02

 

psz 2002 01 04 palfy attila 03

 

2. ábra

 

E harmincöt év alatt az akkori kornak megfelelő szakszerű bányászati színvonalon működtette az uradalmi szénbányákat. Ha nem is könnyen és azonnal, de bevezette a megkívánt bányaművelési gyakorlatot, a bányamunkával foglalkozók szociális védelmét (bérezés, alkalmazási feltételek, fegyelmezési szabályok stb.), a minőségi széntermelés megvalósítását, a szénpiac bővítésére irányuló intenzív „marketing” munkát. Fokozatosan tért át a szénásásos, gödrös bányászatról a korszerűbb és célszerűen irányítható, a minőségi igényeket jobban kielégítő táróbányászatra (alagok). Ezzel mintegy előkészítette a század második felében bekövetkező újabb nagyléptékű technológiai váltást, a mélyebben fekvő széntelepek kitermelését is biztosító függőleges aknák létesítését.

1810-1844 között a székesegyház uradalmi szénbányáiban 369 000 métermázsa kőszenet termeltek ki és értékesítettek. Ez évi átlagban 10 540 métermázsának felelt meg. A szén eladási ára 30-32 krajcár körül mozgott. Rendszerint ezek a szénárak voltak az irányadók a vasasi és pécsi szénbánya vállalatoknál is. A szabolcsi bányák fellendülését elősegítette a konkurens vállalatokhoz viszonyítottan a szakszerűbb bányaművelés, a minőségi széntermelés. Már az 1820-as években Berks jó eredménnyel végeztetett kísérleteket a vasasi és a szabolcsi szén kokszolására. A szabolcsi és vasasi koksz sikeres termékként jelent meg a piacon, bővítve a vevőkört és a bányavidék iránti érdeklődést. A székesegyházi uradalom termelési aránya a mecseki összes széntermelésből a kezdeti 13-17%-ról az 1840-es évekre 20-22%-ra emelkedett.

Berks szakértelme, fáradhatatlan tevékenysége a székesegyházi kőszénbányákat gazdaságos ágazattá fejlesztette, melynek hozama, egyrészt visszafor- gathatóvá vált a szénbányászat fejlesztésére, másrészt az egyház lélekgondozó tevékenységének gazdasági hátterét bővítette.

 

 

Bányászat a 19. század második felében

 

A székesegyház uradalmi kőszénbányái a 19. század második felében, bár hatékonyságuk egyelőre nem romlott, új kihívásokkal kerültek szembe. Egyrészt fokozódott a konkurencia, amely már a tőkeerős, korszerűbb bányaművelést kezdő vállalkozói csoportok részéről jelentkezett. Másrészt a technika fejlődésével a gőzgépek alkalmazásának gyors terjedésével (hajózás, vasút, gépipar, stb.) a szén iránti kereslet növekedése, a piacbővülés a szénkitermelés fokozását kívánta meg, amely a technológiák tőkeigényes modernizációja nélkül nem volt megoldható.

E kihívások stratégiai váltásra kényszerítették a káptalan gazdasági vezetését. A kőszénbányák versenyképességének megtartása érdekében a szabolcsi területen saját tőkével megindították a bányaművelés modernizációját függőleges aknák telepítésével, és a szükséges infrastruktúra kiépítésével. A somogyi terület fejlesztését, termelőképességének fokozását tőkeerős külföldi vállalkozók bevonásával hosszúlejáratú bérleti szerződés megkötésével úgy oldották meg, hogy a bérlő által fizetett bérleti díj bevétele az uradalomnak megfelelő anyagi hátteret biztosítson egyéb befektetésekhez.

Az elgondolások gyakorlati megvalósítása az 1851-1863 közötti időszakban a székesegyházi uradalom főkormányzójának, a szabolcsi és somogyi kőszénbányák irányítójának, Vörös Mihály őrkanonoknak a nevéhez fűződik.[4] Elkötelezettsége a szénbányászathoz valamennyi intézkedéséből, kéziratos naplójából kitűnik. (3-4. ábra)

 

psz 2002 01 04 palfy attila 04

 

3. ábra

 

psz 2002 01 04 palfy attila 05

 

4. ábra

 

1851-ben kezdték el a szabolcsi kőszénterületen az első függőleges akna mélyítését az uradalom finanszírozásában. Fél évszázadig a területen csak táróművelés folyt (alagok által dolgoztatván). Ferenc József akna 1853-tól termelt. Mélysége 30 ölnyi (56 m) volt. Gőzgéppel kívánták felszerelni, azonban ennek beszerzése késleltette volna az indulást. Így lójárgányos aknaszállításra álltak rá. Ez aztán 15 éven át meg is maradt. A négyszögszelvényű, fabiztosítású akna kiépítése és teljes felszerelése 10 750 forint osztrák értéket igényelt.[5]

1856-ban két új függőleges akna mélyítésére került sor. A széki országút melletti hársasban megépített György (I.) akna „a ravasz szomszéd” Riegel Antal konkurens vállalkozó ellensúlyozására készült, aki a mecsekszabolcsi kisbirtokosoktól megvásárolt - a székesegyházi birtoktestbe beékelődő területen - nyitotta meg Sándor aknát.[6] A 30 öl mélységre lehajtott aknát lójárgányos szállítóberendezéssel és minden szükséges felszereléssel ellátták, és még ebben az évben 10 000 guldenért eladták Riegelnek. Az aknához csatolt székesegyházi területek szénkiaknázási jogát évi 500 ft o. é. bérleti díjért adták át a vállalkozónak.[7] Ugyancsak ebben az évben „a Kisgyőri hegynek ormán” mélyítették le Mihály aknát 30 öl mélységre, „lógéppel” ellátva. Kiépítése, felszerelése 9350 forint oszrák értékbe került. Az akna jó minőségű és kedvező szénvagyonnal rendelkező létesítménynek ígérkezett.[8]

1855-ben a szabolcsi uradalmi szénbányánál (Ferenc József akna környéke) 9 öl (17 m) hosszú kocsis és béres lakást építtetett. Ehhez 8 ló elhelyezésére alkalmas istálló is csatlakozott. Ugyanott „fetske-rakási” modorban épült egy kocsmaépület 4 szobával, 2 konyhával, pincével. Ez utóbbi létesítése 760 ft o. é.-be került és évi 200 forint osztrák értékért bérbe is adták. 1860-ban a kocsma feletti területen 21 öl (40 m) hosszúságú bányászlakkal (6 szoba, 3 konyha) és a Schichtenmeister (bányatiszt) számára 3 szobából, konyhából, éléskamrából álló négyszögalapú épülettel, végül egy 8 öles cseréppel fedett szénapajtával kialakította az aknaüzem körüli készenléti lakótelepet.[9]

1858-ban Mihály aknánál a szükséges kiszolgáló cselédség számára, az aknaszállítást végző lovak istállóját is magában foglaló 11 öl (20 m) hosszú cseréppel fedett kőépület épült.[10] A megépített új függőleges aknák mellett a szabolcsi kőszénbánya még két jelentős termelőkapacitással, a Félix és Ferenc tárókkal is rendelkezett. Így az esetleges piaci igények növekedésének megfelelő kielégítésére - a szomszédos vetélytársaknak technikai színvonalán - képessé vált.

A somogyi szénbánya területének délkeleti részét Miesbach Alajos bécsi tőkés vállalkozónak 1854-ben 40 évre bérbe adták, évi 3000 guldenért. Emellett minden adó és illeték megfizetése a bérlő kötelezettsége volt.[11] A bánya kiépítése a 30 öl mélységű gőzgéppel felszerelt függőleges aknával (Maschinenschacht), a szükséges kiszolgáló, irányító épületekkel és egy-két kisebb termelő táróval az elképzeléseknek megfelelőn alakult.

Vörös Mihály a bányák vezetésénél is a színvonal emelésén, a megkívánt szervezettség megteremtésén fáradozott. Berks Péter halálával a mérnöki irányítás éppen a technológiai változás átmeneti időszakában szakadt meg. Személyes vezetésével hidalta át a beruházási, technológia fejlesztési teendőkkel megterhelt időszakban a közvetlen termelési és értékesítési munkák irányításánál kiesett vezető hiányát. Számos saját kezűleg írt és kiadott rendelkezése (éves bányafa igények összeállítása,[12] az anyagok időbeni diszponálása, a termelésben és értékesítésben érdekelt személyzet kötelmeinek meghatározása, premizálásuk,[13] bányahajdúk kötelmei és esküje,[14] vezetők kinevezése, szerződések előkészítése megkötése stb.) bizonyítja szakértelmét, gondosságát, a szakma melletti elkötelezettségét. (5-6-7. ábra)

 

psz 2002 01 04 palfy attila 06

 

5. ábra

 

psz 2002 01 04 palfy attila 07

 

6. ábra

 

psz 2002 01 04 palfy attila 08

 

7. ábra

 

Vörös Mihály 1860-ban nevezte ki a selmecbányai akadémián végzett Glanzer Gyula bányamérnököt a szabolcsi uradalmi bányák műszaki vezetőjének.[15] Glanzertöbb mint 40 évig állt a székeskáptalan szolgálatában. Számos írása, jelentése, műszaki-gazdasági elemzése, terve bizonyította tudását, szakmai képességeit, mérnöki elkötelezettségét, egyben a selmeci bányamérnökképzés magas színvonalát. Megállapításai több mint száz év eltelte után is aktuálisak, igazak, a mai műszaki-gazdasági követelményeknek is megfelelnek. (8. ábra)

 

psz 2002 01 04 palfy attila 09

 

8. ábra

 

Glanzer 1861-ben elkészíti a szabolcsi bányaüzem szénvagyon számítását 45 széntelep vizsgálatainak alapján (széntelep-vastagság, széntisztaság, szilárdság, kokszolhatóság, műrevalóság, stb.).[16] A nyereséggel kitermelhető szén vastagságát biztonsággal 8 ölben (15 m) határozta meg. A széntelepek dőlésmenti hosszát a vízvédelmi pillérek figyelembe vételével 20 öllel (38 m) kalkulálta, míg a terület művelhető csapáshossza 800 ölnek (1500 m) adódott. Így a szabolcsi aknamélységeket figyelembe véve (30 öl), mintegy 12 800 000 bécsi mázsa a kitermelhető szénvagyon, amely az akkori termelési szint három négyszeresre megnövelt mennyisége esetén is 25 évre lenne elegendő. Hazai és nemzetközi összehasonlító elemzést végez a szabolcsi kőszénbánya eredményességének kimutatására.[17] Vizsgálja a somogyi Maschinen aknára telepített gőzgép gazdaságosságát.[18]

1865-ben Jónás József őrkanonok úr részére nagyobb lélegzetű elemző munkán alapuló javaslatot készített a szabolcsi uradalmi kőszénbányászat folyta- tására.[19] A javaslatot megelőző jelentésében részletesen beszámolt a művelés alatt álló függőleges aknák helyzetéről (feltárás, előkészítés), az eszközölt ráfordításokról. Végül 150 öl (280 m) mélységig a kitermelhető kőszén mennyiséget 260 millió mázsában rögzítve adta meg a termelő egységekben a fejtésre előkészített szénvagyont (480 ezer mázsa).

Az 1861 és 1864 közötti évek költségeinek és bevételeinek elemzéséből levont következtetésekből kitűnik, hogy a bánya a kemény versenyhelyzetben még nyereséges volt, de a termelés és eladás jelentős bővülése nélkül ezt a helyzetét elvesztheti. Figyelembe véve kapacitásait, előkészítettségét három négyszeresre is növelhető lenne a termelés az állandó költségek növekedése nélkül. A jelenleg alkalmazott vezetőgárda létszáma is elegendő a megnövekvő termelés irányításához. Felveti a Ferenc József aknai szállítás átállítását gőzgépre. „Reményem, hogyha a Duna Gőzhajózási Társasággal a kokszszén szállításra nézve egyezség köttethetik, ezen Társaság - éppen úgy, mint Czvetkovicsnak vagy Riegelnek - úgy az uradalomnak is segítségére leend a gőzgépet megszerezni.” Gőzgép ellátására a rosszabb minőségű telepek is fejthetők lennének, ami az össztermelés gazdaságosságát javítaná.

Számos javaslatot tesz a költségek csökkentésére, az uradalmi gazdálkodáson belül a bányászati ágazat önálló elszámolási rendszerének kialakítására, amely mindenkor pontosan tükrözné a valós gazdasági helyzetet. Végül javasolja a Dunagőzhajózási Társasággal történő egyezkedés megkezdését, mivel a szabolcsi kőszénbánya kiterjedését és gazdagságát figyelembe véve csak az együttműködés biztosíthatja a terület méltó jövőjét, amennyiben a szénkereskedői monopóliumok nem számolhatók fel.[20]

A székesegyházi kőszénbányák fejlesztése szinte azonos időben indult meg a DGT pécsbányai bányatulajdonosi megjelenésével. A társaság rövid másfél évtized alatt szinte az egész pécsbányai területet bekebelezte, de a legnagyobb lépés az egyeduralom biztosítására az András akna - Üszög közötti (1853), majd az Üszög-Mohács közötti (1857) vasútvonalak kiépítése volt. A vasút látszólag a pécsbányai bányáknak is kedvező lehetőséget jelentett szenük piacra juttatásában, de végül is vagy termékük, vagy bányájuk felvásárlásához vezetett.

 

 

Az önálló uradalmi szénbányászat megszűnése

 

A székesegyházi uradalmi bányászat is foglalkozott a vasút kiépítésének gondolatával. Az 1853. évi ajánlatcsomagot, amelyben a leendő somogyi bérlő Miesbach Alajos is érdekelt lett volna, elutasították.[21] 1857 szeptemberében egy újabb vázlatos előterv és költségvetés is született az Üszög-Szabolcs-Somogy közötti vasútszakasz kiépítésére.[22] Az előzetes költségvetés 830 ezer gulden megvalósítási költséggel számolt. A káptalan vezetése már eljárt a Kereskedelmi Minisztériumban az ÜszögMohács vasútvonalhoz történő csatlakozás engedélyezése érdekében, de ott a Duna Gőzhajózási Társasággal történő egyezkedésre kaptak javaslatot.[23] Végül is a vasút megépítése lekerült a napirendről. Ez a későbbiekben hátrányos és kiszolgáltatott helyzetbe hozta az uradalmi bányákat a DGT-vel szemben.

Az 1861-1866-os években, mint említettük, az uradalmi bánya még nyereséges volt. Azonban a külső gazdasági körülmények, a piac korlátozottsága, a DGT tőkeereje és annak szorító hatása az önállóság feladása felé mozdította el a káptalant, amely 1866-ban Balássi Antal esztergomi bányaügyi ügyészt kérte fel a szabolcsi terület felmérésére, szénvagyonának értékelésére, bérbeadási javaslat ki- dolgozására.[24] A bérbeadással kapcsolatos jelentést a káptalani közgyűlésen 1867-ben Schvábi őrkanonok terjesztette elő.[25] A bérleti szerződést végül is 1868. február 22-én írták alá, a pécsi káptalan nevében Daróczy Zsigmond olvasókanonok, a DGT részéről Schroll József igazgató. A szerződést jóváhagyta 1868. március 9-én Girk György pécsi püspök az egyházmegyei hatóság részéről, míg az állami jóváhagyás ez év április 17-én történt meg.[26]

A DGT a szabolcsi kőszénbánya területéből 41 egyszerű bányamértéket és 9251 négyszögöl határközt bérelt 25 év időtartamra (egyszerű bányamérték =12 544 négyzetöl=45 116,4 m2). Ez a terület magában foglalta a Mihály, Félix, Ferenc József, Péter, Mária és Rudolf védnevű bányatelkeket, a Mihály és Ferenc József aknákkal és a Ferenc és Félix tárókkal.

A Dunagőzhajózási Társaság az 1868. évi bérleti szerződésével a székesegyházi kőszénbányák negyedik bérlője lett. Az esetek zömében a bérelt terület szénkiaknázásának jogát - évenként fizetendően - egy összegben határozták meg. A Dunagőzhajózási Társasággal kötött szerződés a bérelt terület fokozott kihasználására ösztönző lépcsőzetes díjat és ehhez igazodó szén-részesedést is előírt. A DGT 1868-ban kezdte meg térhódítását a szabolcsi-somogyi területen, mint bérlő, de 24 év alatt 1892-re a mecsekszabolcsi és somogyi községek szabad szénterületeinek egyedüli tulajdonosává, míg az egyházi területek szénkitermelési jogának 100%-os birtokosává vált, többszöri meghosszabbítással 1968-ig. (Ez a II. világháborús események miatt azonban meghiúsult.) Az egyes területrészeket időszakonként önálló bányakerületként vagy szomszédos területtel összekapcsolva működtették, de a koncentrációs időszakban megépült Szent István akna üzembe helyezése után Szabolcs bányakerületként működött, és a dél-mecseki szénmező legnagyobb termelését biztosította.

 

 

Felhasznált irodalom:

 

Babics András: A pécsvidéki kőszénbányászat története. Budapest, 1952.

Huszár Zoltán-Mendly Lajos-Pálfy Attila-Szirtes Béla: Bányászattörténeti kutatás. Zárójelentés. Kézirat. Kútforrás Kft. Pécs, 1997.

Káptalani közgyűlési jegyzőkönyvek 1851-1868. Pécsi Káptalani Levéltár kéziratok. Képek és dokumentumok a Pécsi szénbányászat történetéből II. A szabolcsi szénbányászat. MBVH Rt., Kútforrás Kft., Janus Pannonius Múzeum közös időszaki kiállítása. Szerkesztette, a dokumentumokat gyűjtötte és a szöveget írta: Pálfy Attila, a korabeli képeket gyűjtötte: Szirtes Béla.


[1] Babics András: A pécsvidéki kőszénbányászat története. Budapest, 1952.

[2] Pécsi Káptalani Levéltár (továbbiakban: PKL) Fasc.CDXCVII.1804. No 53.

[3] PKL fasc. 416. 1810. No23.

[4] PKL Korabeli fénykép, életrajz, 1851. Kanonoki eskü szövege

[5] PKL Vörös Mihály kéziratos naplórészlet, 1851.

[6] PKL Vörös Mihály kéziratos naplórészlet, 1856.

[7] PKL fasc. 74. 1856. No 135.

[8] PKL Vörös Mihály kéziratos naplórészlet, 1856.

[9] PKL Vörös Mihály kéziratos naplórészlet, 1855.

[10] PKL Vörös Mihály kéziratos naplórészlet, 1858.

[11] PKL fasc. 78. l853. No 7.

[12] PKL fasc. 74. 1851

[13] PKL fasc. 74. 1861. No 204.

[14] PKL fasc. 74. 1852.

[15] PKL fasc. 74. 1860. No 202.

[16] PKL fasc. 74. 1862. No212.

[17] PKL fasc. 74. 1861. No 209.

[18] PKL fasc. 74. 1862. No 206.

[19] PKL fasc. 74. 1865. No 227.

[20] PKL fasc. 74. 1865. No 225.

[21] PKL fasc. 74. 1853. No 189.

[22] PKL fasc. 74. 1857. No 197.

[23] PKL fasc. 74. 1855. No 199.

[24] PKL Káptalani közgyűlési jegyzőkönyvek, 1866. 19.p. 73. szakasz.

[25] PKL Káptalani közgyűlési jegyzőkönyvek, 1867. 167-179.p.

[26] PKL Káptalani közgyűlési jegyzőkönyvek, 1868. 20-27.p.