Cikkek

Pete József: Telegdi Miklós pécsi püspök, Az Egyházfő

Pécsi Szemle 2002. (5. évf.) 1. szám, 4-19. oldal

Letöltés: pdf20


Pete József

 

TELEGDI MIKLÓS PÉCSI PÜSPÖK, AZ EGYHÁZFŐ

 

 

 

Telegdi Miklós ifjúsága, tanulmányai

 

A tüke pécsiek közül is kevesen tudják, hogy „a katolicizmus magányos harcosa,” „az ellenreformáció úttörője,” Telegdy III. Miklós 1579 és 1586 között pécsi püspökként is tevékenykedett.[1]

Telegdi Miklós a Bihar vármegyei Mezőtelegden született, valószínűleg 1535-ben. Apja, Márton, a falut birtokló Telegdi Miklósnak a jobbágya volt. A falu kántortanítójaként fiát gondos katolikus nevelésben részesíthette.[2]

Telegdi ifjúkoráról igen kevés adat ismert. Mint ahogy minden jobbágyfiú felemelkedése esetén, így őnála is igen fontos szerepet játszottak a pártfogók. Köztük időben az első Illosvai István, mezőtelegdi plébános és váradi káptalani nagyprépost. Felismerte a gyermek tehetségét, s képzésében maga is részt vett. Az ő jóvoltából Telegdi ifjúságának és neveltetésének, tanulmányainak két biztos pontja, Telegd és Krakkó közt talán Várad az összekötő kapocs. Krakkói tanulmányainak ösztönzője és támogatója is ő lehetett. [3]

Telegdi tehetsége itt is hamar nyilvánvalóvá vált, ugyanis a krakkói magyar tanulók házának, bursájának jegyzékében ezt olvashatjuk: 1557 október idusán Telegdi Miklós a tudományok és a filozófia baccalaureusa „a testvérek egyetértő kívánságával kiválasztatott ugyanazon ház seniorjává.”[4] Fényi szerint Krakkó megadta Telegdinek a humanista műveltséget, teológiai képzettséget, ellenreformátori meggyőződést és a vitatkozó harci készséget.[5]

Tanulmányait befejezve 1558-ban visszatért szülőföldjére. Váradon azonban már nem találta sem a káptalant, sem Illosvait, így őket követve Nagyszombatba ment maga is. Itt régi pártfogója, Illosvai házában lakott. Oláh Miklós esztergomi érsek is szívesen fogadta, s még abban az évben Bécsben pappá is szentelték.[6] Az elkövetkező években Oláh lesz Telegdi legfőbb pártfogója és részben tanítómestere is.

 

 

Esztergomi kanonok Nagyszombatban

 

Az esztergomi érsek és a káptalan a török elől menekülve 1543-ban költözött Nagyszombatba. Telegdi 1561. január 25-én lett a káptalan tagja. 1562. február 25-én kelt zólyomi főesperesi kinevezése. A káptalani hierarchia lépcsőit bejárva 1565. november 12-étől az olvasókanonoki tisztet töltötte be. Ő a káptalan második embere, jegyzője és az iskolák igazgatója. 1572-től nagyprépost, a káptalan vezetője.[7] A káptalan tagjaként Telegdi is részt vett annak közjogi tevékenységében.

Nem kevésbé fontos a kanonokok művelődési, oktatási feladata sem. A város, az egyház kulturális szintjének emelése érdekében Oláh Miklós az esztergomi káptalan nagyszombati iskoláját több lépésben gimnáziumi, sőt főiskolai szintre emelte.[8] Az iskolában feladatot kapott Telegdi is: először tanárként működött, majd rövid ideig ő az iskola igazgató-mestere.[9] 1561-ben a jezsuiták megérkeztével némiképp megváltozott a helyzete, az iskola vezetését ugyanis a jezsuiták vették át. A tanításban továbbra is részt vett: a kezdő tagozat vezetését bízták rá. Bizonyára a gimnáziumi részleg alsó évfolyamainak is ő oktatta a hittant, mivel a jezsuiták közt nem volt magyarul tudó. A jezsuiták távozása, 1567 után pedig ismét közvetlenül ő irányította az egész iskolát, egészen 1573-ig.[10] Az Oláh Miklós által 1566-ban alapított nagyszombati szemináriumot is részben ő vezette, egészen annak megszűntéig, 1578-ig.[11] Tanári működését beárnyékolta igencsak megromlott viszonya a jezsuitákkal. A konfliktus hátterében mindkét részről személyi, anyagi és presztízsbeli okok húzódhattak.[12] 1563-tól Telegdi székesegyházi plébánosi illetve hitszónoki kinevezést kapott, mely újabb alkalmat teremtett a jezsuitákkal való összetűzésre.[13]

Mindazonáltal Telegdi jellemében is lehettek olyan vonások, melyek magyarázhatták a viszony elmérgesedését. Makacsságából, szigorú, mondhatni kegyetlen eljárásmódjából kifolyólag 1564-ben több nagyszombati polgár keresetet indított ellene. A kereset szerint Telegdi egy tanulót súlyosan megkínzott. A vizsgálat kimeneteléről azonban hiányoznak az adatok.[14]

A konfliktussorozat lezárulását az 1567 májusi nagyszombati tűzvész jelentette, melyben az épülő jezsuita kollégium és templom is leégett. Ez megadta a végső lökést ahhoz, hogy a jezsuiták 1567 szeptemberében elhagyják a várost.[15]

Ez az időszak több szempontból is cezúrát jelentett Telegdi életében, mivel a jezsuiták távozása után nem sokkal, 1568. január 14-én elhunyt pártfogója, a magyar egyház első megújítója, Oláh Miklós. Az uralkodó a protestáns rendek nyomására (!) is csak 1569. október 17-én nevezte ki Verancsics Antal-t esztergomi érsekké.[16] Telegdi szerepét kiemeli az a tény, hogy a széküresedés ideje alatt, 1569 januárjában, valószínűleg a káptalanban betöltött szerepe révén ő tesz jelentést Rómának az esztergomi érsekség és a magyar püspökségek helyzetéről.[17] Bár az új érseknek is teljes bizalmát élvezte Telegdi, még ez sem tudta teljesen elhárítani a rá váró megpróbáltatásokat.

1569-ben kilenc nagyszombati polgár papi becsületében (diffamatio) támadta meg Telegdit. A hosszan elhúzódó, súlyos ügy 1573. január 15-én a felek békés megegyezésével, ítélet nélkül zárult. A perről részleteket nemigen lehet megállapítani, mivel az ügy összes aktáját elégették.[18] Bornemisza Péter, a nagy ellenfél mindenesetre sokat sejtetően így írt erről: „... mint forgott ügye az császár és az egész ország előtt, midőn az szombatiak vádolnák szodomitaságáért és egyéb dolgaiért is, kiket nem illik előszámlálnom.”[19]

Súlyosabb következményekkel járhatott volna Telegdi számára az előzővel egy időben keletkezett másik peres ügye. Az esztergomi káptalant hamis kiváltságlevél kiadása miatt hűtlenségben elmarasztalták. A káptalan az ügyet Telegdire és egy kanonoktársára hárította, mindenfajta közösséget megtagadva velük. A megpróbáltatások Telegdit olyannyira megviselték, hogy egy ideig még prédikációit is abbahagyta. A pernek az országgyűlés vetett véget 1572. február 24-én, valószínűleg elmarasztaló ítélet nélkül, mivel még azon év folyamán Verancsics nagypréposttá nevezte ki, s 1573. február 1-jén - másik peres ügyének befejezése után alig két héttel - érseki helyettessé. Az érsek részéről az iránta megnyilvánuló feltétlen bizalom jeleként értékelhető, hogy 1573. május 28-án kelt végrendelete végrehajtójává tette Telegdit.[20]

Verancsics Antal bíborosi kinevezésének kelte, 1573. június 5-e után néhány nappal, 1573. június 15-én hunyt el. Halála egyben Telegdi Miklós számára egyházpolitikai működése legfontosabb szakaszának nyitányát is jelentette.

 

 

Érseki helynök

 

1573-tól kezdve tizenhárom éven át, haláláig Telegdi általános káptalani helyettesként a főegyházmegye kormányzójának tisztét töltötte be. Ebből fakadóan többször is összeütközésbe került a 16. század végére az országban immár túlnyomó többségre, mintegy 75-80%-os túlsúlyra szert tett protestantizmussal. Még saját székvárosában is szembe kellett szállnia a protestantizmus térhódításával. 1573-ban Huszár Dávid Nagyszombatban elűzetéséig, nyilván protestáns magániskolát tartott fenn.[21]

A papság fegyelmének, erkölcseinek megszilárdítását célozták elsődlegesen egyházmegyei látogatásai, közvetve azonban a protestantizmus elleni harc részét képezték ezek is. Túróc és Liptó vármegyében tapasztalta, hogy a papok közül sokan elpártoltak a katolicizmustól, sokan pedig felszentelés, azaz katolikus püspöktől vett felszentelés nélkül prédikáltak és szolgáltatták ki a szentségeket. Előbbieket megtérésre, utóbbiakat pedig működésük beszüntetésére vagy az egyházmegye elhagyására szólította fel. Ők azonban földesuraik, főleg Révay Ferenc bíztatására nem hajlottak Telegdi szavára. Erre ő a királyhoz fordult támogatásért, ám Miksa császár rendelete is végrehajtás nélkül maradt. Végül Telegdi a jogosulatlanul működő papokat az egyházmegyei ügyésszel a szentszék elé idéztette. Ők azonban háromszori idézésre sem jelentek meg. Ekkor karhatalmat vett igénybe velük szemben, s többeket elfogatott és megeskette őket, hogy míg nem lesznek felszentelve, nem fognak egyházi teendőket ellátni.[22]

Telegdi ezen „túlkapásai” ellen a protestáns rendek az 1576-os országgyűlésen is tiltakoztak: előterjesztést intéztek a királyhoz szabadságuk, vallásuk és lelkiismeretük védelmében. Az egyházi rendek válaszukban részletekbe menően elemezték a felterjesztést, s alapos jogi apparátust felvonultatva egyértelműen elutasították a panaszokat. Miksa a főpapok álláspontját fogadta el, a világi rendeket pedig mérsékletre intette.[23]

Még folytak az országgyűlési csatározások, amikor Nagyszombatban ismét nagy felbuzdulást keltő események zajlottak. 1576 februárjában a városi ispotály kápolnájában, a hallgatóság nagy örömére protestáns prédikátor, Sibolti Demeter hirdette az evangéliumot.[24] Telegdinek igen komoly nehézséget okozott, hogy a saját székvárosában is a protestantizmushoz húzó polgárok ellenállásával kell megküzdenie. Maga írta több helyütt, hogy Nagyszombatban a polgárok az eretnekségre vágynak.[25]

Példátlan küzdelem indult Sibolti személye körül! A perrel kapcsolatban, amelynek lefolyását Schulek Tibor részletesen ismerteti, 35 felirat illetve rendelet ismert. Az ügy hullámai diplomáciai bonyodalmat is keltettek, mivel Telegdi 1576. május 12-én XIII. Gergely-hez intézett levelében kérte a Szentatyát, hogy intse a királyt a prédikátorok túlkapásainak megszüntetésére. 1578 elején végül sikerült Siboltit eltávolítani a városból. A polgárok ellenállásának vezetőit bebörtönözték.[26]

A protestantizmus tehát nagyszombatban csatát vesztett, amiben jelentős szerepet játszott az uralkodóváltás is. A köztudottan a protestantizmushoz húzó Miksa halála, 1576. október 12-e után jelentős változást hozott a spanyol udvarban nevelkedett Rudolf trónra lépése.[27] A helyzet Magyarországon is érezhetően megváltozott, ami leszűrhető Bornemisza műveiből is. A kor problémáira érzékenyen reagáló író prédikációiban ekkoriban megszaporodtak a személyes élet viszontagságaira történő utalások.[28]

A változások jeleként értékelhető az is, hogy 1577-ben Telegdi az érsekség adminisztrátora lett, s a pápától, Delfino pápai nuncius javaslatára egy esztendőre megkapta az eretnekség bűne alóli feloldozás jogát.[29]Hogy volt-e alkalma ezzel a jogával élni, arra nincs adatunk. „Eretnekek” ugyan lettek volna, hiszen Telegdinek ismét nagy eréllyel kellett fellépnie a városban újra feltűnt protestáns prédikátorokkal szemben. 1579. február 8-án a király megintette a nagyszombati tanácsot, mert az a különböző ürügyek alatt ott megfordult protestáns papok működését tőle telhetően elősegítette, külön iskolát tartott és abban protestáns katekizmust taníttatott. (Ez egyébként az 1560-as királyi rendeletbe is ütközött.) Tudatta egyben, hogy a lelkiekre nézve továbbra is a most pécsi püspökké választott Telegdi gondjai alatt kell állniuk, s őt kell ismerniük „pro vestro supremo concionatore et animarum pastore.”[30]

Mindezekből következik, hogy Telegdit munkája elismeréseként és talán támogatására is 1579. február 6-án pécsi püspökké nevezték ki. A Szentszék május

15. én erősítette meg e tisztében. Püspöki kinevezésével együtt Rudolf királyi tanácsossá is megtette. Mivel hódolt egyházmegyéje jövedelmeihez nem jutott hozzá, s a 3 000 forintos tanácsosi javadalom sem fedezte a megnövekedett feladatokkal, költségekkel járó tisztségek kiadásait, az uralkodó az újsütetű pécsi püspök anyagi gondjait Zága falu odaajándékozásával kívánta enyhíteni. Ezzel párhuzamosan pedig jogot nyert arra, hogy kisebb javadalmakat egyházi személyeknek adományozzon.[31] A legnagyobb királyi elismerést pedig minden bizonnyal az jelentette, hogy 1580-ban a királyi alkancellári tisztet viselhette.[32]

Telegdi pozíciói ekkorra tehát jelentősen megszilárdultak, így kellőképpen felvértezve vehette fel a küzdelmet legfőbb ellenfelével, Bornemisza Péterrel. Kettejük ellentétének kezdete azonban sokkal korábbi időpontra datálódik. Bornemisza már 1564 óta gyakran megjelent Nagyszombatban, Telegdi nem túl nagy örömére. Erélyes, nagy visszhangot kiváltó működésére hamar felfigyeltek, mivel az addig óvatos protestáns lelkészek tevékenysége megélénkült a környéken. Ezért Bornemiszát az uralkodó elé idézték.[33] „Midőn az szombatiak hazugsággal megfogattak volna, akkor Telegdi nagy gőgvel és kevélyen prédikálószékből meghirdette és ijesztötte az többit is.”[34] Ehelyütt Bornemisza világosan utal rá, hogy a katolikus klérus fellépését ellene a többi lelkészre gyakorolt hatása indokolta.

A későbbiekben is állandó „kapcsolatban” álltak egymással. Működésük feltételei azonban, a hasonló körülmények ellenére meglehetősen különböztek. Jó példa erre az 1569-es országgyűlés, melyen mindketten jelen voltak. Amíg azonban Telegdi Miklós az esztergomi káptalan újdonsült második követe, addig Bornemisza Péter csak főúri kísérő. Telegdi az országgyűlésen és az octavákon prédikált, Bornemiszának pedig csak a gyűléstermekbe hívott istentisztelet alkalma maradt.[35]

A két lelkész ellentéte azonban egy sokkal publikusabb, irodalmi formában is megmutatkozott. Bornemisza 1578 januárjában az országgyűlésen osztogatta Telegdi Posztilláinak első kötete ellen írt Fejtegetés című vitairatát. Persze Telegdi sem maradt adós: 1580-ban vitairattal válaszolt maga is a kihívásra. [36]

A kortársakat azonban ennél az irodalmi vitánál jobban foglalkoztatta a magyar egyház vezetésének kérdése, mivel az esztergomi érseki szék már évek óta üresen állt. Ennek orvoslására, mint láttuk 1577-ben Telegdit az érsekség adminisztrátorává nevezték ki. A kinevezés provizórikus jellegét jelzi, hogy az új nuncius, Porcia Bertalan már 1578 nyarán fellépett az érsekség, valamint a knini és a pécsi püspökség betöltése érdekében. Egyben utasítást kért Rómától, hogy az egyik címzetes püspök érseki adminisztrátorrá történő kinevezésével, vagyis az addigi helyzet fenntartásával kapcsolatban milyen álláspontra helyezkedjék. A Szentszék határozott utasítása ellenére azonban a nuncius, látva az érsekség betöltésének reménytelenségét, az adminisztrátori kinevezés ellen nem lépett fel. Az érsekség és a püspökségek betöltésének ügyét az 1580-as, protestáns többségű! országgyűlés is előhozta. „Mert fájdalmasan szemlélik, mint szállíttatik le azoknak hatalma és tekintélye, akikben a közszabadság oltalmazóit látják” - írta 1580 februárjában a nunciusnak az országgyűlés egy katolikus résztvevője.[37]

Az ügyet természetesen a pápa is támogatta. 1580-ban XIII. Gergely Telegdihez intézett levelében dicsérte őt buzgóságáért és kitartásáért, egyben kérte, hogy járjon közben a királynál az esztergomi érsek megválasztásáért.[38] Végül 1582-ben a pápai követ, Bonomi Rudolf császár udvarában is sürgette a püspöki székek betöltését. A király több püspökséget, így a csanádit, kninit, nyitrait, szerémit és vácit, be is töltött, de az érseki széket nem. A király a kinevezés elől azzal tért ki, hogy döntésével sem Draskovics György-öt, sem Radéczy István-t nem akarja megsérteni. A nuncius, belátva, hogy az érsekség betöltését el nem érheti, maga javasolta, hogy a király egy felszentelt püspököt az érsekség adminisztrátorává nevezzen ki, akit a pápa meghatározott időtartamra megerősítene. Jelöltjét, Telegdit, az addigi adminisztrátort a király még az országgyűlés alatt tisztségében megerősítette.[39]

A régi-új adminisztrátor jogkörének megállapítása azonban komoly nehézségekbe ütközött. A káptalani javadalmak adományozásának tekintetében a király kegyúri jogát rendszerint minden érsekre és püspökre átruházta. Telegdi kijelentette, hogy ha ezt a jogot nem kapja meg, az adminisztrátori tisztet nem vállalja el. Radéczy István helytartó - aki a király távolléte alatt az üresedésben lévő érseki és püspöki káptalanok javadalmainak vonatkozásában az adományozás jogát gyakorolta - azzal fenyegetőzött, hogyha a király ezt a jogát Telegdinek engedi át, lemond a helytartóságról. A nuncius közbenjárására kompromisszumos megoldás született: az esztergomi káptalanban a javadalmakat a helytartó adományozza, de az adminisztrátor javaslata alapján. Ugyanakkor a nuncius a királynál és Ernő főhercegnél szorgalmazta, hogy Telegdi javadalmazásában bőkezűen járjanak el.[40] 1582-ben a király neki is ajándékozta a Boldogságos Szűzről nevezett ipolysági prépostságot, azzal a kikötéssel, hogy az addigi javadalmast el kell tartania. [41]

Hogy a prépostság adományozásában közreműködött-e a nuncius, az igen kétséges, mivel viszonyukat erősen beárnyékolta a jezsuiták visszatelepítésének az ügye. Az országgyűlés befejezte után ugyanis Bonomi Nagyszombatba látogatott, ahol Telegdi nagy tisztelettel fogadta, és házában szállásolta el. Itt megállapodásra jutottak, hogy a domonkos apácák kezén levő templomot az újonnan betelepedő jezsuiták kapják. Később a Telegdihez intézett levelében a nuncius erősen fájlalta, hogy a nagyszombati jezsuita kollégiumról vele folytatott megbeszélések haszontalanok és hiábavalók voltak. Ám a kollégium alapításáról ennek ellenére sem tett le. A nagyszombati jezsuita kollégium felállításához még annak ellenére is ragaszkodott, hogy a rendfőnök nem volt képes Magyarországra rendtagokat küldeni. 1582 május közepén jelentette Rómának, hogy a templom fel van szentelve, a kollégium részére 1500 forint évi jövedelem áll rendelkezésre, az építkezés céljaira hasonló összeget próbál szerezni. Azonban az apácák, talán Telegdi sugallatára, vonakodtak átadni a templomot. Telegdi az egyházmegyei papnöveldét és annak jövedelmét sem engedte beolvasztani a kollégiumba. Radéczy szintén ellenezte a dolgot.[42]

Hogy ebben a fogas kérdésben az állásfoglalás mennyire nem egyértelmű, arra jó példa Pálffy Miklós, Telegdi „harcostársa”, barátja, aki még anyagilag is támogatta a kollégiumot. Érintkezésbe lépett továbbá Radéczy mellett Telegdivel, aki azonban továbbra is ragaszkodott álláspontjához. Pálffy Miklósnak a jezsuita kollégium ügyében kifejtett aktivitását méltatta a nuncius 1584-ben kelt több levelében is, ugyanabban az évben pedig a pápa üdvözlő irattal tisztelte meg. Mindez a jezsuita kollégiummal kapcsolatos nézetkülönbség nem befolyásolta a kettejük szívélyes, mondhatni baráti viszonyát. 1585 decemberében Pálffy Miklós gyermekének születése alkalmából Telegdi személyesen kívánt gratulálni, de ezt egészségi állapota nem tette lehetővé. 1586 tavaszán pedig Pálffy egyik familiárisa levélben számolt be urának Telegdi állapotáról.[43]

A nuncius és Telegdi nézetkülönbsége a jezsuiták visszatelepítésének kérdésében nem változtatott Telegdi Róma-hűségén sem. Ennek bizonyítéka az 1582. augusztus 25-én a pápához írott levele. Ebben ecsetelte a töröktől és az eretnekek titkos és nyílt mesterkedéseitől sújtott hazája állapotát. Így a katolikus hit védelmében folytatott munkálkodása, megromlott egészségi állapota megakadályozza római útját. Ezért a magyar püspökök nevében Diotalevi Ferenc-et küldte a Szentatyához. [44] Hogy az „eretnekek” mesterkedése ne legyen oly hatékony, arról Pálffy Miklós pozsonyi főkapitánnyal együtt gondoskodott. Pálffy 1582 elején eltávolította a pozsonyi várhoz tartozó falvakból a protestáns prédikátorokat. Az év őszén Bonomi felhívta Telegdi figyelmét a Fuggerek birtokán, a vöröskői uradalom területén működő protestáns prédikátorokra. A következő évben az uradalom Pálffy kezébe került, s valószínűleg innen is elűzte az „eretnek” prédikátorokat, mivel 1584 júniusában Possevino azt jelenthette a Kúriának, hogy Pálffy Pozsony vidékén 4 000 jobbágyot térített vissza. Ősszel a komáromi kapitányságot elnyerve innen is elűzte a prédikátorokat.[45]

Hogy a vallási küzdelmekben ilyen nagy szerepe van a kapitány „pártállásának,” hitvallásának, azt Telegdi saját bőrén is tapasztalhatta.[46] Bonomi nuncius magyarországi látogatása során eljutva (Érsek)Újvárra azt állapíthatta meg, hogy az esztergomi érsekség jövedelmeiből épült várban a katolikus templom számára kijelölt helyen a protestáns kapitány istállót állított fel. A kérdésben a királynál és Ernő főhercegnél is közbenjárt, mire 1584 tavaszán jelenthette Rómába, hogy a király a pécsi és egri püspököt, Telegdit és Radéczyt az újvári templom építésére felhatalmazta.[47]

Közben azonban Telegdi sem tétlenkedett. 1583-ban tevékenyen közreműködött Sopron visszatérítésében is. Istvánffy Miklóssal együtt az ügyben kiküldött bizottság tagjaként a város lutheránus tanítóinak és papjainak eltávolítását sürgette.[48] Talán ez, a katolicizmus terjesztésének ügyében tanúsított buzgalma is közrejátszott abban, hogy a fenti, a jezsuitákkal kapcsolatos huzavona továbbra sem befolyásolta negatívan Telegdi megítélését a Szentszéknél. 1584-ben ugyanis ismét maga Bonomi látogatott el Nagyszombatba, ahol talán nem minden hátsó gondolat és meggyőzési szándék nélkül - átadta Telegdinek V. Pius pápa, XIII. Gergely pápa által némileg módosított, In Coena Domini bulláját. Ez a Szentszéknek fenntartott bűnök jegyzékét tartalmazta. Ez a kitüntető bizalom bizonyította Telegdinek a Szentszékhez való, a kelleténél talán nagyobb, de a korban egyáltalán nem szokatlan és megmagyarázhatatlan, semmiképpen sem vak hűségét.[49]

A katolikus-protestáns ellentéteket tovább élező naptárreform ügyében is természetszerűleg a pápaság mellett foglalt állást Telegdi. A XIII. Gergely nevével fémjelzett naptárreform értelmében 1582. október 4-e után közvetlenül 15-e következett. A naptárreformot az tette szükségessé, hogy a julianusi naptár évei 11 perc 14 másodperccel hosszabbak voltak a valódi évnél, ezért ez a naptár „késett.” A 16. században az eltérés már tíz napra rúgott. XIII. Gergely pápa a Lilius Aloysius vezette naptárreform-bizottság javaslatára 1582. február 24-én kiadott bullájával elrendelte az új naptár bevezetését.[50]

Telegdi 1583-ban az év utolsó negyedére vonatkozó kalendáriumot ki is adta nagyszombati nyomdájában, mely tartalmazta a XIII. Gergely által az egyes napokhoz rendelt szentírási szakaszokat.[51] Ez a pápai döntés - és annak bevezetése hazánkban - széleskörű ellenkezést váltott ki a protestáns Magyarországon. Az ellenkezést részben az okozta, hogy az intézkedést a király nevében Draskovics György királyi helytartó rendeletként, a rendek megkérdezése nélkül kívánta életbe léptetni. A rendeletet először csupán a katolikusok fogadták el, főleg a papság, később Draskovics helyi rendelkezéseinek hatására a városok is. Néhol, például Kassán mindenfajta ellenkezés nélkül fogadták, néhol, például Bártfán türelmi időt kértek, néhol pedig, mint például Sáros vármegyében az országgyűlés elé utalták a kérdést. Mindezek a feszültségek a kérdés tágabb összefüggéseit is jelzik. Sokan ugyanis a naptárkérdést nemcsak politikai, hanem vallási kérdésnek is tekintették, mivel az a pápa tekintélyét nagyban emelte. E mellett a rendelkezés iránti ellenszenvet csak fokozta Bornemisza Gergely váradi püspök és szepesi prépost levele, melyben az új naptár behozatalával a régi egyházi szertartások megtartását is követelte. Végül a kérdés az 1587-88-as országgyűlés elé került, mely az 1588: XXVIII. törvénycikkben érvényre emelte az új naptárt.[52]

 

 

Pécsi püspök

 

Telegdit munkája elismeréseként 1579. február 6-án pécsi püspökké nevezték ki. A Szentszék a kinevezést május 15-én erősítette meg. A török jelenléte miatt azonban több más püspökhöz hasonlóan Telegdi is csak a címet viselte. A címzetes és a valós joghatósággal rendelkező püspökök között azonban az ország és a korona nem tett különbséget.[53]

A különbség abból adódott, hogy az 1543 óta török kézen levő székhelyét Telegdi még csak meg sem látogathatta. Így ennek is köszönhetően egyházmegyéjének állapota aggasztó képet mutatott. A Drávántúl mindenféle egyházi felügyelet alól kiesett, a Dráván inneni részeken pedig az „áriánusok” - értsd: unitáriusok - és lutheránusok „szaporodtak el.” A papok száma megfogyatkozott, az egyházak elszegényedtek.[54] A pap nélkül maradt katolikus hívek közül némelyik elvállalta a többiek lelki gondozását - papi képzettség, illetve felszentelés nélkül. Ezek az „álpapok” - akiket később licenciátusoknak neveztek - kereszteltek, eskettek és vezették a közösség ájtatosságait.[55] A katolikus közösségek megmaradásáért igen sokat tettek ezen a területen a hódoltság déli kereskedelmi kapcsolatainak irányítását átvevő ragúzai (olasz) kereskedők. Pécsett 1565-ben a katolikus hithez hű olasz származásúak szereztek maguknak egy István nevű papot. Ő azonban elszigetelve minden egyházi felsőbbségtől, néhányadmagával nem tudta a rábízott hívek lelki gondozását ellátni. [56]

A hódoltság vallási helyzetével nyilván XIII. Gergely is tisztában volt, ezért küldte Drakalicza Bonifác stagnoi püspököt apostoli vizitátorként Dél-Magyarországra. 1580. február 12-én kelt megbízatása részletes, a hódoltsági állapotok ismeretét tükröző gyakorlati útmutatást is tartalmazott.[57] 1581 nyarán eljutott Pécsre is, ahonnan szeptember 17-én kelt jelentésében beszámolt arról, hogy gondoskodott a püspökségről. A források azonban ennek a kijelentésnek ellentmondanak. Működésével sem missziós társa, sem az egyházmegye megmaradt papjai nem voltak megelégedve. Ebből kifolyólag István, pécsi, Mihály, bicsérdi és György, berkesdi plébános 1581. augusztus 18-án levelet írt a pápának. A levél két pontja igen elgondolkodtató! Az egyik, hogy a pécsi egyházmegyés papok kérik a pápától, hogy bízza őket a boszniai püspökre. Kérésüket azzal indokolták, hogy neki szóban és tettben hatalma van a török előtt. Telegdi pedig a török miatt nem mer idejönni, ami egyértelmű az egyházmegye feladásával, elárulásával. A másik kérésük, hogy engedje meg a Szentatya István plébánosnak, hogy a kérelmezőket az egyházi rendekkel felavassa. Ez talán a licenciátus intézményének a bevezetését, szentesítését jelentette volna, ám mivel kánonoknak egyáltalán nem felelt meg, a pápa még csak válaszra sem méltatta a kérést.[58]

A három egyházmegyés pap levele rávilágít a hódoltságbeli egyházmegyék legsúlyosabb gondjaira. A király a hódoltsági egyházmegyék élére történő püspöki kinevezéseket csak jövedelem-kiegészítési lehetőségnek szánta, s ezért elsősorban konkrét hivatali szolgálatot, nem pedig hódoltságbeli, akár közvetett pasztorációt várt a megadományozottól. Sajnos így vélekedtek a javadalmazottak is! A királyi magyarországi felsőklérus és a hódoltsági helyi egyház között - a 16. század utolsó évtizedeiben mindenképpen - a spirituális és egyházjogi kapcsolat teljesen megszakadt.[59]

A hódoltsági egyháztörténet eme krízisének a hátterében azonban mélyebb, strukturális változások is elképzelhetők! Korszakunkban ugyanis a térség szinte teljes egészében „elszerbesedett” etnikai viszonyai, ezzel együtt kulturális kötődései mellett a közigazgatás, adóztatás keretei is alapvetően átrendeződtek: a balkáni szisztéma, a török berendezkedés kissé északabbra húzódott.[60]

Telegdi püspöksége kapcsán is a fenti tendenciák érvényesülésével számolhatunk. Pécsi püspökként egyetlen érdemleges főpásztori intézkedése az volt, hogy igyekezett némi jövedelmet húzni a püspöki méltóságból. Szigetvár eleste után azonban a pécsi püspökök több mint fél évszázadon át semmi jövedelmet nem tudtak behajtani egyházmegyéjükből tized vagy tizedváltság címén. Így nem maradt más választása, mint hogy intézkedett a pécsi székesegyház elrabolt kincseinek megkeresése és visszaszerzése érdekében. A pozsonyi káptalan 1579. április 8-án Telegdi kérelmére tanúk kihallgatásával vizsgálatot tartott a székesegyház kincseiről. A vizsgálat azonban nem járt kézzelfogható eredménnyel. [61]

A sikertelenség azonban nem Telegdi tehetetlenségét bizonyította. Nem Te- legdi volt ugyanis az első, aki érdeklődött a kincsek iránt. A pécsi püspöksége idején Draskovics által Pozsonyba vitt kincseket utóbb Dudith András magához vette. Nősülése után, 1567-ben a pozsonyi országgyűlésen több főpap vádat emelt Dudith ellen. Ő azonban akkor tisztázta magát a vádak alól: a kincsek egy részét elzálogosította, más részét eladta. Az összeget pedig saját korábbi, püspökségéből fakadó kiadásai fedezésére fordította.[62] Telegdi, belátván, hogy a pécsi püspökség ügyeire semmi befolyással nem rendelkezik, 1580-ban dispenzációt kért Rómától a rezideálás kötelezettsége alól. Ezt minden valószínűség szerint meg is kapta, s így hozzáláthatott, hogy ambícióit, törekvéseit az egyház érdekében más színtereken juttassa érvényre.[63]

 

 

A pálya csúcsa

 

Püspöki kinevezését követően Rudolftól elnyerte a belső titkos tanácsosi címet, így az országos politika alakítóinak sorába lépett. Politikai szerepének megnövekedtét jelzi, hogy 1582. január 1-jén részt vett a rendek küldöttségében, melyet az uralkodóhoz menesztettek. A legáció célja az volt, hogy meggyőzzék a királyt, ne Ernő főherceget küldje maga helyett, hanem személyesen jelenjék meg az országgyűlésen. Rudolf 1582. január 4-én fogadta a küldöttséget, köztük Telegdit is. A király biztosította őket a sérelmek orvoslásáról, majd január 13-án, Ernő társaságában megjelent a rendek közt.[64] 1583-ban az idős Draskovics György bíborost helyettesítette, s ő olvasta fel a rendek előtt a királyi előterjesztést. A rendi sérelmeket egy külön leirat tárgyalta, mely régóta az első volt abban a tekintetben, hogy a sérelmek egy részének orvoslását is tartalmazta. Az előterjesztést magyarul is felolvasták, valószínűleg Telegdi. A rendek azonban elutasították a leirat tárgyalását, mivel nem az összes sérelem talált orvoslásra benne.[65]

Az alsótábla üzenetére válaszoló főrendi küldöttségnek Telegdi ismét tagja volt. Felszólította az alsótáblát, hogy fontolja meg döntését, figyelmükbe ajánlotta, hogy a király négy fontos végvárba magyar kapitányt nevezett ki. Tudatta továbbá, hogy a főrendek felirati javaslatot szerkesztenek, melyet az alsótáblával közölni fognak. Április 10-én ismét megjelent a küldöttség, köztük Telegdi, a főrendek felirati javaslatával. Az alsótábla másnap a javaslatokat lényeges módosításokkal küldte vissza. 12-én Telegdi még kísérletet tett a megegyezésre, ám a követek hajthatatlannak bizonyultak, nem fogadták el a főrendek javaslatát az adómegajánlásról. Így a főrendek kényszerültek elfogadni az alsótábla javaslatát.

A király válaszát Telegdi ismertette a kancellár helyetteseként, magyarul is!

            16-án a főrendek küldöttsége, tagjai közt Telegdivel, megjelent az alsótáblánál, de sikertelenül működött közre a megegyezés érdekében. Ugyanez történt 18-án is. 19-én az alsótábla követeket küldött a királyhoz, s ott megígérték az adót. Később ugyan visszavonták, ám 26-án végül mégis megszavazták a király ígéretei fejében.[66]

Az 1582/83-as országgyűlés tehát nagyjából a korszak többi diétájához hasonlóan zajlott. Az országgyűlés királyi javaslattal kezdődött, melyet azonban a rendek még tárgyalni sem akartak, míg panaszaik, sérelmeik nem orvosoltattak. Hosszas alkudozás után pedig sikerült leszerelni a rendeket, s a királyi előterjesztéseket megtárgyalni, az adót megszavaztatni.[67]

Figyelmet érdemel ebből a szempontból Telegdi magatartása. Mint az uralkodótól erősen függő főrend, jelentékeny tényleges javadalommal nem rendelkező főpap a király érdekeit tolmácsolta a rendek felé. Ám mivel maga is a magyar rendiség kötelékében, annak keretei közt rendelkezett különböző jogokkal, a rendek érdekeit is szem előtt kívánta tartani. Helyzete így valamelyest a 17. század eleji rendi ellenzéki mozgalom katolikus tagjainak tudathasadásos állapotára emlékezte- tett.[68] Ilyenfajta “ellenzéki” magatartását bizonyítja egy 1586. január 11-én kelt levél, mely arról tudósít, hogy Pálffy Miklós a pécsi püspök házában - s nyilván annak tudtával és belelegyezésével, Nádasdy Ferenc-cel a protestánsok egyik legfőbb patrónusával, “valami országos dolgokról” tanácskozott.[69]

Amint látjuk, Telegdi ezen a téren is, a politikai, közéleti szereplés színpadán is, felvette a versenyt mind főpap elődeivel, mind protestáns vetélytársával, Bornemiszával. Írói, egyházpolitikai működésével ellentétben nem egyháza kifejezett érdekeit állította előtérbe, hanem azon túllátva országa sorsát tartotta szem előtt. Ám eközben sem tagadta meg katolikus identitását, s közvetve egyháza érdekeit is szolgálta. Egyházfő elődeihez hasonlóan cselekedett Telegdi politikai téren is: országa, s egyháza sorsát kívánta szem előtt tartani egyidejűleg!

 

 

Összegzés

 

Telegdi Miklóst 1586. április 22-én temették el Nagyszombatban, a Szent Miklós templomban, a Boldogságos Szűz oltára előtt. Végrendeletében egyszerű temetést kért, mivel pénzéből nem futotta volna többre. Kutassy János-t a király figyelmébe ajánlotta - utódjául javasolta. Megemlékezett Mossóczy Zakariás-ról is. Nem feledkezett meg egyháza, országa érdekeiről sem: végrendeletét azzal zárta, hogy a király csak érdemes és magyar papokat nevezzen ki kanonoknak.[70]

Végezetül megkíséreljük a mintegy öt évtizedes pálya mérlegét megvonni. Ennek elsődleges viszonyítási alapja és értékelési szempontja az életmű, a maga egészében.

Bihari jobbágyfiúból az egyházi hierarchia csúcsára emelkedve több mint egy évtizedig kormányozta mélypontra süllyedt egyházát, s nem is eredménytelenül. Iskolát vezetett, nyomdát alapított, prédikációkat, hitvitázó iratokat, szertartáskönyveket írt és adott ki. Erélyesen fellépett egyháza visszásságai és a protestáns felekezetek ellen. A hívek széles rétegeit kívánta megnyerni a katolicizmus számára. Ezért írt inkább „népszerű,” semmint „tudós” műveket, s adott ki magyar nyelvű népénekeket.

Nem hagyta figyelmen kívül országa érdekeit sem. Törvénygyűjteményt adott ki, bíráskodott, s részt vett az országgyűléseken. Talán származása folytán is érzékenyen reagált kora társadalmi problémáira. Mindezek alapján egy alapos humanista műveltségű, széles érdeklődésű, komoly közéleti szerepet vállaló, ám katolikus voltát, „anya-szentegyházát” soha nem feledő tudós főpap képe rajzolódik ki előttünk.

 


[1] Fricsy Ádám: A Pécsi Egyházmegye püspökei. In: Pécsi Szemle 2001. tavasz, 23.p.; Telegdi Miklós életművét feldolgozó legfontosabb irodalom: Both Ferenc: Telegdi Miklós élete és művei. Szeged, 1899.; Braunecker M. Mária: Nagyszombat mint irodalmi központ. Budapest, 1933.; Fényi András: Telegdi Miklós. Budapest, 1939.; Kollányi Ferenc: Esztergomi kanonokok 1100-1900. Esztergom, 1900. Nemeskürty István: Telegdi Felelete újabb megvilágításban. In: Nemeskürty István: Olvasókés olvasmányok. Tanulmányok a régi magyar irodalomból. Budapest, 1984.; Stoll Béla-Varga Imre-V. Kovács Sándor: A magyar irodalomtörténet bibliográfiája 1772-ig. Budapest, 1972. 339-340.p.

[2] Braunecker... i.m. 1933.23. p.; Brösztel Lajos: Telegdi Miklós élete. In: Katolikus Szemle, 1895.610.p.

[3] Bunyitai Vince: A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig II. Nagyvárad, 1883. 55-56.p.; Both. i.m. 1899. 11-12.p.; Braunecker. i.m. 1933. 13.p.; Brösztel. i.m. 1895. 611.p.; Fényi. i.m. 1939. 7.p. Illosvai István (?,? - Nagyszombat, 1559.): nagyprépost. Egyházi pályáját 1524-ben kezdte Mezőtelegden, 1547-től váradi olvasókanonok, 1552-55 között váradi prépost. 1557-ben menekülni kényszerült a városból. 1559-től haláláig az esztergomi káptalan prépostja.

[4] Schrauf Károly: A krakkói magyar tanulók háza lakóinak jegyzéke. Regestrum bursae hungarorum Cracoviensis (1493-1558). Budapest, 1893. 34.p.

[5]Fényi… i.m. 1939. 9.p.; Both… i.m. 1899. 14.p.

[6] Braunecker... i.m. 1933. 24.p.; Brösztel... i.m. 1895. 614-615.p.; Both... i.m. 1899. 12-15.p.; Kollányi... i.m. 1900. 166.p.

[7] Kollányi. i.m.. 1900. XX. XXXVII. 166. és 171.p. Káptalani működésével kapcsolatban szükséges néhány pontatlanságot tisztázni. Brösztel tévesen 1566-ot ad meg az olvasókanonoki kinevezés éveként. Kollányi még úgy adja meg, hogy Telegdi csak 1567-ig volt lector, holott éppen ö említ egy adatot, mely szerint Telegdi 1568 januárjában, Oláh halála után a végrendelet végrehajtásában lectorként működik közre. Valószínűsíthető, hogy az olvasókanonoki tisztséget nagypréposti kinevezéséig, 1572-ig folyamatosan viselte. Ennek dátumát viszont valószínűleg Brösztel adja meg helyesen Kollányi állításával szemben. Brösztel. i.m. 1895. 622. és 628-629.p.

[8] Mészáros István: XVI. századi városi iskoláink és a „studiahumanitatis." In: Humanizmus és reformáció. Budapest, 1981. 62-74.p.

[9] Brösztel. i.m. 1895. 616. és 619.p.

[10] Mészáros. i.m. 1981. 74-75.p.

[11] Both. i.m. 1899. 53-55.p.

[12] Péteri János: Az első jezsuiták Magyarországon. Róma, 1963. 136-137.p.

[13] Lukács, Ladislaus (Ed.): Monumenta Antiquae Hungariae I. 1550-1579. Institutum Historicum S.I., Romae, 1969. 281.p.

[14] Both. i.m. 1899. 27-28.p.; Magyar Kritika, 1899/5. 64.p.

[15] Both... i.m. 1899. 41.p.; Péteri. i.m. 1963. 315.p.

[16] Both. i.m. 1899. 58.p.

Verancsics Antal (Sebenico, 1504. május 29. - Eperjes, 1573. június 15.) történetíró, diplomata, esztergomi érsek. 1553-tól pécsi, 1557-től egri püspök, de csak 1561-ben szentelték pappá. 1572-ben királyi helytartó, 1573. június 5-én bíborossá kreálta a pápa.

[17] Kollányi Ferenc: Regesták a római és pármai levéltárakból. Történelmi Tár, 1905. 370.p.

[18] Both… i.m. 1899. 60-62.p.; Brösztel… i.m. 1895. 625.p.; Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535-1584.

A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron-Budapest-Győr, 1939. 71.p.

[19]Bornemisza Péter: Ördögi kisirtetekrõl, avagy röttenetes utálatosságáról ez megfertéztetett világnak.

Semptén, Pinkösd tájba, 1578. Új kiadása: Nemeskürty István (vál. szerk. és utószó). Budapest, 1977. 65.p.

[20] Brösztel. i.m. 1895. 626-629.p.; Both. i.m. 1899. 62-64.p.; Schulek. i.m. 1939. 71.p. Bornemisza Péter így emlékezik meg erről az időszakról: „Míg az ő maga tisztességét oltalmazná, addig az isten igéje békességgel hirdettetnék. Mert annak csuda háborgatója vala.” Az utóbbi kitétel egyben anticipálja is Telegdinek a protestánsokkal szemben tanúsított, alább tárgyalandó magatartását.

[21] Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve. München, 1975. 86.p.; Magyarország története 1526-1686. Budapest, 1987. 520.p.; Sörös Pongrác: Verancsics és a reformáció. In: Katolikus Szemle, 11. kötet, 1897. 559.p.

Huszár Dávid (16. sz.) protestáns nyomdász. Nagyszombatról elűzetvén Pápán rector. Kiadta a Hercegszőlősi kánonokat és 1577-ben a Heidelbergi káté fordítását.

[22] Brösztel. i.m. 1895. 805.p.; Zoványi Jenő: A magyarországi protestantizmus 1565-1600-ig. Budapest, 1977. 281-282.p. Zoványi a két eseményt nem kapcsolta össze, holott az egyházlátogatások és a papok megidézésének ügyét elválasztani semmi sem indokolja.

Révay Ferenc (?,? - ?, 1588.): 1556-ban testvéreivel együtt bárói rangot nyert. A kassai kamara igazgatója, Túróc megye főispánja, 1584-ben királyi főajtónálló. Az országgyűlés többször választotta az ország határait vizsgáló bizottság tagjává, többször a királyi tábla bírájává.

[23] Magyarország története, 3. kötet, 1987. 624-625.p.; Schulek... i.m. 1939. 72-74.p.; Fraknói Vilmos: Magyar országgyűlési emlékek VI. 1881. 165-174.p.

[24] Schulek. i.m. 1939. 74.p.

Sibolti Demeter (?,? - ?,?) protestáns prédikátor. Wittenbergi tanulmányait befejezve előbb Semptén tanítóskodott, majd Jókán prédikált. 1576-ban Nagyszombatban lelkészkedett, ahonnan 1578-ban császári paranccsal elűzték. 1579-től Semptén prédikált. 1585-ben Csallóköz-Mátyusföld püspöke, majd győri lelkész lett.

[25]Az evangeliomoknac, mellyeket uasarnapokon és egyeb innepeken esztendoe altal az anyaszentegyhazba oluasni es predicalni szoktanac, magyarazattyanac elseo resze, mely magaba foglallya az adventtül fogua husvetig valo vasarnapi euangeliomokat egynehany egyeb innepeknec...euangeliomiual es az oltari szentsegrül valo harom predicatioual egyetembe. Iratot Telegdi Miklostvl, esztergomi praepostvl. Bechbe MDLXXVII Apffl., 42. 280. 419. 436. és passim

[26]Schulek… i.m. 1939. 75-77. és 81. és 269-271.p.

[27] Both. i.m. 1899. 75.p.; Brösztel. i.m. 1895. 810.p. Az általánosan elterjedt vélekedéssel szemben Rudolf nem volt bigott katolikus. Személy szerint a vallási türelemre hajlott, egyaránt idegenkedett a protestantizmustól és az ellenreformációtól. Udvarát megnyitotta a szabadgondolkodók előtt.

[28] Bornemisza. i.m. 1977. 140.p.

[29]Schulek… i.m. 1939. 80.p.

Delphinus Zakariás (Velence, 1527. május 29. – Róma, 1584. január 9.): bíboros. Részt vett a trienti zsinaton, ezt követően IV. Pius, majd IV. Pál pápa követe Ferdinánd udvarában. 1565-ben a gyõri püspökség adminisztrátora, 1567-tõl bíboros. 1571-ben önként elhagyta püspökségét, és Rómába ment.

[30] Telegdi Miklós: A keresztyensegnec fundamentomirol valo röuid keonywechke, ki az szent irasnac külömb külömb heleiből kerdes es feleles keppen irattatott, es Telegdi Miklos mester altal deac nyelwből magyarnyelwre forditatott. Bechben. 1562. Raphael Hofhalter. Budapest, 1884.135-136.p.; Both. i.m. 1899. 49.p.; Schulek... i.m. 1939. 81.p.

[30] Schulek. i.m. 1939. 70-71.p.

[31]Both… i.m. 1899. 86. és 88.p.; Brösztel… i.m. 1895. 820-821.p.

[32]Fallenbüchl Zoltán: Magyarország fõméltóságai 1526-1848. Az udvari méltóságok archontológiája.

Maecenas, é. n.[1988.] 28. és 101.p.

[33]Brösztel… i.m. 1895. 806.p.; Nemeskürty István: Bornemisza Péter, az ember és az író. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959. 80-81.p. Bornemiszára talán igaz lehet Bod Péter alábbi adata: „Telegdi Miklós prépost

1564-dik eszt. embereket fogadott, a kik azt bizonyítanák, hogy Sibólti Bornemisza Péterrel együtt a szentek képjeiket egybe törte, a nemességet a Király ellen támasztotta; de ezt senki el nem hitte." In: Bod Péter: Magyar Athenas avagy az Erdélyben és Magyar-országban élt tudos embereknek, nevezetesebben a’ kik valami, világ eleibe botsátott írások által esméretesekké lettek, ‘s jo emlékezeteket fen-hagyták historiájok. 1776. 239.p. Bornemisza aktivizálódása talán kapcsolatban állhatott Miksa trónra lépésével is.

Bornemisza Péter (Pest, 1535. február 22. – 1584. Rárbok, 1584 elsõ fele): költõ, evangélikus egyházi és drámaíró, lelkész, nyomdász. Lefordította és átdolgozta Szophoklész Élektráját, prédikációskötetet, vitairatot írt, katekizmust, agendát, énekeskönyvet adott ki.

[34]Bornemisza… i.m. 1977. 68.p.

[35]Schulek… i.m. 1939. 70-71.p.

[36]36Nemeskürty… i.m. 1984. 255.p.; Bornemisza Péter: Fejtegetés... [Sempte, 1578.] Régi magyarországi nyomtatványok I. 1473-1600. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 419. sz. 405-406.p.; Nemeskürty István: Bornemisza Péter kísértései. Budapest, 1984. 180.p.; Telegdi Miklós: Telegdi Miklosnac peechi pispöknec felelete Bornemisza Peternec Fejtegetés neuü könyuére, melybe föképpen az io chelekedeteknec iutalmárul valo igaz keresztyéni tudománt oltalmazza... Nagyszombatba MDLXXX. RMNY I., 1971. 476. sz. 445-446.p.

[37]Fraknói Vilmos: A magyar királyi kegyúri jog Szent Istvántól Mária Teréziáig. MTA, Budapest, 1895.

266-267.p.; Az országgyűlés buzgalmát magyarázhatja az is, hogy csak a kinevezésekkel lehetett teljes a Magyar Kamara! Vagyis a Habsburg udvar abszolutisztikus törekvéseivel szembeni rendi összetartozás tudata erősebb volt a felekezeti ellentéteknél. Ugyanerre utal Radéczy István egri püspök, királyi helytartó néhány évvel későbbi, 1583. március 13-án kelt, a királyhoz intézett levele is: „Titkos összeesküvés létezik a rendek közt, hogy Felséged kívánataiban a jövő dietán meg ne egyezzenek, ha nádort és érseket nem ad az országnak." A rendek felháborodása teljes mértékben megérthető, hiszen a király utáni két legfontosabb közjogi méltóságról volt szó.

Radéczy István (?, ? – ?, 1586. február 4.): költő, irodalompártoló főpap. 1568-tól nagyváradi, 1572-től egri püspök, királyi helytartó. Pozsonyi háza tudósok és költők találkozóhelye.

[38] Koller, Josephus: Historia episcopatus Quinqueecclesiarum. Pozsony, 1782-1812. VI. kötet, 321.p. és 335.; Both. i.m. 1899. 123.p.; Töredék Telegdi Miklós életéből. In: Tudományos Gyűjtemény, X. kötet. 1817. 73-75.p.

[39] Both. i.m. 1899.123-124.p.; Fraknói. i.m. 1895.269.p.; Fraknói Vilmos. Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római szent-székkel III. kötet 1526-1689. Budapest, 1903. 200.p.; Koller, VI. 321-323.p. Az adminisztrátori kinevezést Bonomi, mint fentebb is láttuk, csak ideiglenesnek tekintette, mint ahogy lényegében az is, s visszahívása előtt, 1584 végén ismét szorgalmazta az érsekség betöltését. Bonomi Ferenc János (Cremona, 1536. - Lüttich, 1587.): pápai nuncius. Borromeo Károly munkatársa. 1572-től vercelli püspök, 1578-tól svájci nuncius és vizitátor, ahol Trient szellemében fejti ki tevékenységét. 1581. szeptember 20-án bécsi nunciusként a császári udvarhoz került.

[40] Fraknói. i.m. 1895. 269-270.p.; Fraknói. i.m. 1903. 201.p.

[41] Both, 1899. 125.; Gulyás Pál: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és a XVI. században. Budapest, 1931. 187-188.p.

[42]42Fraknói… i.m. 1903. 201-202.p.Lukács… i.m. II. kötet, 1976. 280-281. és 292-293.p.; Telegdinek a jezsuiták Magyarországra telepítését ellenző állásfoglalását bizonyítja a rend bécsi provinciálisának a generálishoz küldött, 1583. október 24-i jelentése is. Érdemleges visszhang nélkül maradt Bonomi 1584. augusztus 20-ai levele is, melyet a kollégium fenntartása, javadalmazása ügyében Telegdihez intézett.

[43] Jedlicska Pál: Erdődi báró Pálffy Miklós. In: Századok, 1882. 442-443.p.; Jedlicska: Adatok báró Pálffy Miklós a győri hősnek életrajza és korához, 1552-1600. Eger, 1897. 188. és 225.p.

Pálffy Miklós (?, 1552. december 4.-Vöröskő, 1600. április 23.): főúr, főispán. 1580-ban Pozsony vármegye főispánja, 1582-ben királyi belső tanácsos, 1584-ben Komárom vármegye főispánja, Komárom kapitánya. XIII. Gergely 1584-ben, VIII. Kelemen 1595-ben kelt brevéjében méltatta vallásos buzgalmát.

[44] Kollányi. i.m 1905. 371-372.p.

Diotalevi Ferenc (?,? - ?,?): talán azonosnak tekinthető Diotalényi Ferenccel, aki 1593-ban sági prépostként fordul elő a forrásokban.

[45] Schulek. i.m. 1939. 136-137.p.; Lukács. i.m. II. kötet, 1976. 292-293.p.

[46]Pálffy Géza: A tizenhatodik század története. Pannonica Kiadó, Budapest, 2000.

[47] Fraknói. i.m. 1903. 201. és 203.p.; Matunák Mihály: Érsekújvár második alapítása. In: Hadtörténeti Közlemények, 1897.105-106.p.; A kérdés azonban nem ilyen egyszerű! Az új erőd avatásakor ugyanis, 1582. október2-án a templom számára kijelölt helyen maga a főkapitány mondott imádságot, miután azt az istentiszteletre deszkafödéllel tették alkalmassá. A körülményekből kitűnik azonban, hogy itt protestánstemplomról lehetett szó. Matunák Mihály: Érsekújvár második alapítása. In: Hadtörténeti Közlemények, 1897. 105-106.p

[48] Zoványi. i.m. 1977. 287-281.p.

Istvánffy Miklós (Kisasszonyfalva, 1538. december 8. - Vinica, 1615. április 1.): költő, történetíró, politikus. 1578-tól királyi tanácsos, 1581-től alnádor. Fő műve a Historiarum de rebus Ungaricis libri XXXVII.

[49] Both. i.m. 1899. 123-124.p.; Tudományos Gyűjtemény, 1817. 73-75.p.; Szántó Konrád: A katolikus egyház története II. Ecclesia, Budapest, 1985. 138.p.

[50] A reform a további késést úgy szüntette meg, hogy kimondta: a kerek százas esztendők közül ezután csak a 400-zal oszthatók lesznek szökőévek.

Lilio, Aloisio (?, 1525-?, 1576): naptárjavító, olasz orvos. Kezdetben aperugiai egyetem professzoraként, majd Rómában orvosként tevékenykedett. XIII. Gergely főleg az ő javaslata alapján rendelte el a naptárreformot.

[51] Bruckner Győző: A reformáció és ellenreformáció története a Szepességben, 1520-1745-ig I. Budapest, 1922. 178.p.

[52] Zoványi, 1977.289-290. és 292-293.p.; Szádeczky Lajos: A naptár-javítás történetéhez 300-ados évfordulója alkalmából. Századok, 1882. 657-658.p.; Bruckner. i.m. 1922. 178-179.p.; Bagyary Simon: A magyar művelődés a XVI-XVII. században. Szamosközy István történeti maradványai alapján. Esztergom, 1907. 156.p.. A zűrzavar, ellenállás addig fajult azonban ezt követően is, hogy az 1599: XLV. törvénycikknek büntetés terhe mellett kellett előírnia az új naptár használatát. Az átmenet nehézségeit jelzi azonban, hogy Szamosközy történeti munkájában többször is kiteszi a „régi és új kalendárium,, szerinti megkülönböztetést.

[53] Both. i.m. 1899. 86-87.p.; Brösztel. i.m. 1895. 820-821.p. Ezzel közvetett módon elismerte a pápa, hogy a beiktatás joga Magyarországon lényegileg a királyt illeti meg.; Csizmadia Andor: Állam és egyház I. Istvántól II. Józsefig. A magyar királyok és az egyház vitája a főkegyúri jogról. Világosság, 1964.14-19.p.

[54] Fraknói. i.m. 1895.262.p.; A kutatók véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy a protestantizmus hódoltságbeli terjedésében mekkora szerepet játszott a török jelenléte. A vallás tekintetében a török álláspontot valószínűleg a közömbösség, nem pedig a protestantizmussal szembeni tolerancia jellemezhette. A döntő tényezőt a katolikus egyház általános szervezeti és morális válsága képezhette. A törökök csupán „a katolikus egyház pozícióinak hódításuk miatt bekövetkező meggyengítésével segítették elő önkéntelenül is a reformáció 16. századi magyarországi diadalát.” (Szerző kiemelése) In: Pálffy. i.m. 2 000. 190-193.p.

[55]Szabó Pál Zoltán: A török Pécs 1543-1686. Pécs, 1941. 56.p. Ez a megjelölés igencsak szubjektív túlzás,

hiszen Szabó forrása csak arról szól, hogy egyesek „szenteletlen létére [...] papokul szolgáltak

(sic!)”. In: Has Mihály: Baranya. Pécs, 1845. 264.p. A mai kutatás szerepüket, tevékenységüket sokkal pozitívabban értékeli.; Sávai János: Missziók, mesterek, licenciátusok. Missziós dokumentumok Magyarországról és a hódoltságról II. Szeged, 1997. 75-108.p.

[56] Szerepüket 1550-ben Prodanisius György vörösmarti lelkész jellemezte: „Nagy harcban vagyunk a római katolikusokkal, akiket az olasz kereskedők, akik Magyarországnak ezen a részén űzik mesterségüket, annyira támogatnak, hogy emiatt sok vesződségünk és munkánk van, mert ezek ügyük előmenetelét nem átallották a török tisztségviselőknél pénzzel elősegíteni; ily módon a még bizonytalankodó híveket letérítik az igaz útról.” Íme a törökök híres toleranciája! Németh Béla: A mohácsi vésztől a török kiűzetéséig In: Várady Ferenc (szerk.): Baranya múltja és jelenje II. kötet, Pécs, 1897. 441. és450-451.p.; Válaszúti György: Pécsi Disputa. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981.18.p. A kusza felekezeti viszonyokra, és István pap egyéniségére jellemző, hogy míg az 1574-es harsányi disputában vesztes unitárius lelkészt protestáns ellenfele kivégeztette, addig az 1588-as pécsi disputa protestáns résztvevőit a vita után István pap látta vendégül!

[57] Vanyó Tihamér: A hazai hódoltság vatikáni források tükrében. In: Vigilia, 1973. 94.p.; Fricsy Ádám: Katolikus iskolák a hódoltságban. In: Pázmány Péter emlékezete. Roma [Detti], 1987. 263.p. Drakalicza Bonifác (?,? - ?,?) stagnoi püspök. A trienti zsinat teológiai szakértője, 1571-től boszniai vizitátor. 1581-1582-ben Dél-Magyarországon vizitált, s 1582-ben Temesvárott halt meg.

[58] Várady. i.m. 1897. 451.p.; Fricsy Ádám: Egyházmegyénk a török hódoltság alatt In: A Pécsi Egyházmegye Schematizmusa. 1981. Pécs, 1981. 74-75.p.; A levelet közli: Koller, VI. 336-338.p.; Várady. i.m. 1897. 451-452.p.; Fricsy. i.m. 1987.264.p. A kortársakhoz hasonló félreértésnek lett áldozata Fraknói is, aki Miklós (sic!) pécsi plébános püspökké szentelésének kérelmét említi.

[59] Szakály Ferenc: Katolikus hierarchia a török hódoltságban. In: Egyházunk a változó világban. Esztergom, 1991. 245-247.p. Hogy ez mennyiben járult hozzá a helyi egyházszervezet szinte teljes összeomlásához, annak mértéke még vitatott. Néhány apró tény egybeesése azonban arra utal, hogy a probléma lényegével Rómában is tisztában lehettek. A Szentszék 1571-ben éppen akkor gördítette az első akadályokat a hódoltságba kinevezett főpapok megerősítése elé, amikor V. Pius Drakalicza Bonifácot apostoli vizitátorként Boszniába küldte. Róma tehát igyekezett áthidalni a felsőklérus és a helyi egyház közötti földrajzi távolságot, ám erre ekkor és még jó ideig később is, nem volt meg a reális lehetősége.

[60] Pálffy. i.m. 2000. 44.p. Pálffy a Dél-Dunántúlról, Baranyáról nem tesz külön említést, de más forrásokból egyértelműsíthető, hogy a fenti folyamatok jelentős mértékben (egyház)megyénkben is lezajlottak.

[61] Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981. 464.p.; Tímár György: A pécsi címzetes (választott) püspökök birtokmegőrző törekvése a török hódoltság idején. Kézirat, 1998. (A kézirat rendelkezésemre bocsátásáért köszönettel tartozom a szerzőnek); Tímár. i.m. 1998. 5. és26.p.; A „kincskeresésnek” utóélete is volt. Vinkovics Benedek, aki 1630 október vége és 1637 májusa között viselte a pécsi püspöki címet - 1636 decemberében a pécsi egyházmegyei intézmények birtokaira és egyéb javaira vonatkozó okiratokat kerestetett az esztergomi káptalan levéltárában. A székesegyház kincseinek eltűntével kapcsolatban is akadt néhány irat, magukat a kincseket azonban már nem lehetett előkeríteni. Tímár. i.m. 1998, 17-18. és 26.p.

[62] Tudományos Gyűjtemény, 1817. 72-73.p.; Károlyi Árpád: Dudith András és a pécsi régi székesegyház ékszerei. In: Archaeológiai Értesítő, 1879. 319-323.p.; Both és Fricsy is elmarasztalta ez ügyben Dudithot, mint láttuk, alaptalanul.

Dudith András (Buda, 1533. február 16. - ?, 1589. február 29.): püspök. 1561-ben tinini, 1562-ben csanádi, 1563-ban pécsi püspök. A magyar egyház egyik követeként vett részt a tridenti zsinaton, ahol a papok nősülését sürgette. 1567-ben egyházi tisztségéről lemondott és megházasodott.

[63] Fricsy. i.m. 1981. 76.p.; Telegdi jogászi, valamint irodalmi tevékenysége külön tanulmány(oka)t érdemelne, így azok - még csak érintőleges - tárgyalása is meghaladná e dolgozat kereteit.

[64] Brösztel. i.m. 1895. 820. és 824.p. A Magyarország, Ausztria és Lengyelország közti határviták kiegyenlítésére kiküldött bizottságnak is tagja volt; Fraknói. i.m. 1881. 5-6.p.

[65] Fraknói. i.m. 1881. 122-123.p.

[66] Fraknói. i.m. 1881. 123-124. 126-127. 133.p.; Both. i.m. 1899. 129.p.

[67] Magyarország története 3. 1987. 620-621.p.

[68]Benda Kálmán: Habsburg abszolutizmus és rendi ellenállás a XVI-XVII. században. Bp., 1976. 40-42.p.

[69]Nagy László: Az erős fekete bég. Nádasdy Ferenc. Budapest, 1987. 68.p.

Nádasdy Ferenc (Sárvár, 1555. október 6. – Sárvár, 1604. január 4.): hadvezér, királyi főlovászmester, Dunán inneni főkapitány. A lutheránus irodalom és művelődés mecénása.

[70] Both. i.m. 1899. 134-135.p.; Uray Piroska: Pécsi Lukács. In: Szent Ágoston doktornak elmélkedő, magánbeszélő és naponként való imádsági. Budapest, 1988.

Kutassy János (?,? - Nagyszombat, 1601. szeptember 16.) 1577 és 1592 között esztergomi kanonok, 1586. október 19-én esztergomi nagyprépost és érseki helynök, 1587. október 3-1592-ig pécsi püspök. 1592-97-ben győri püspök 1597-től haláláig esztergomi érsek, királyi helytartó.

Mossóczy Zakariás (Rohosnik [Mossócz?] 1542. május 12.-Nyitra, 1587. július 20/22.) jogász. 1562 előtt nyitrai kanonok, 1573-tól knini, 1578-tól váci, 1583-tól nyitrai püspök. Telegdivel közösen, Nagyszombatban 1584-ben kiadták a Decreta, constitutiones et articuli regum inclyti regni Ungariaecímű törvénygyűjteményt, későbbi címén Corpus juris Hungarici első kiadását.