Cikkek

Boda Miklós: Élt köztünk egy írástudó. In memoriam Rajnai László (1924-2001)

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 4. szám, 122-123. oldal

Letöltés: pdf20


ÉLT KÖZTÜNK EGY ÍRÁSTUDÓ

IN MEMORIAM RAJNAI LÁSZLÓ

(1924-2001)

A „régi” Magyar Irodalmi Lexikonban (1963-65, 1978) még szerepelt a neve rövid pályaismertetés kíséretében. Az Új Magyar Irodalmi Lexikonban (1994, 1998) már nem. Ennek szerkesztői, úgy tűnik, Rajnai László esetében mereven ragaszkodtak ahhoz az alapelvhez, hogy a számba jöhető szerzőnek „legalább egy önálló szépirodalmi, irodalomtörténeti, kritikai, stb.” kötettel kell rendelkeznie. A fordítás-kötetekkel eleve nem számoltak, kivéve, ha a fordító magyar műveket ültetett át idegen nyelvre. Meglehet persze, hogy Rajnai maga zárkózott el a lexikonbeli szerepléstől, mint tette ezt egy lexikális jellegű helyi kiadvány esetében is. Bükkösdi László írja az Új Dunántúli Napló 2001. október 13-i számában: „Évek óta nem láttam. Rég nem tudott kijönni szobájából, nemigen szerette, ha látogatják. Telefonja nem volt. Szerettem volna, ha bekerül a Ki kicsoda PÉCSETT? kiadványba, de nem válaszolt, sem hivatalos, sem baráti levélre.” A kérdést ő maga tudná eldönteni, de kérdéseinkre most már valóban nem válaszolhat, hisz 2001. szeptember 30-án végképp eltávozott közülünk. Bükkösdi idézett írása is e szomorú alkalomhoz kapcsolódik; néhány nappal az október 10-ki temetés után látott napvilágot.

Sajnos nem mondhatom el, hogy egyike voltam azoknak, akik őt a pécsi temetőben utolsó útjára elkísérték. így aztán leginkább arra a „találkozásunkra” emlékezhetem, amikor a Pécsi Dante Alighieri Társaság 1989-ben történt megalakulását követően Benedek Ferenc professzor és jómagam felkértük Rajnai Lászlót, hogy a pécsi tudományos és irodalmi-művészeti élet más kitűnőségeivel együtt - tiszteleti tagként - segítse társaságunk munkáját, mellyel a „Lajtán innen” az elsők közt kapcsolódott a római székhellyel tevékenykedő nemzetközi társaság, a Societa Dante Alighieri szervezetéhez. Igenlő válaszát örömmel nyugtáztuk, s bár az együttműködés személyesebb formáit a továbbiakban nem sikerült kialakítanunk, jó volt tudni, hogy olyan kiváló irodalmárt tudhatunk sorainkban, akinek nevét jegyezték az italianisztikában is. Kivált azóta, hogy a nevezetes Dante-emlékkönyvben (Dante a középkor és a rennaissance között. Kardos Tibor, Székely György szerk. Budapest, 1966.) megjelent a Dante arca, ikonográfiai jellegű alaptanulmánya nemzetközi hírű „dantológusok” műveinek a társaságában. Gállos Orsolya Rajnai Lászlóval készített, ma már forrásértékű beszélgetéséből (Dunántúli Napló, 1984. július 4.) tudható, hogy az akkor hatvanéves irodalmárt Francesco Guicciardini klasszikus Itália-történetek lefordítása is foglalkoztatta. A nagy mű magyar kiadása végül is nem az ő fordításában, de az ő értő válogatásában látott napvilágot az Európa Kiadónál, 1990-ben, tehát az idő tájt, amikor csatlakozott társaságunkhoz. Itt jegyzem meg, hogy a Janus Pannonius-ikonográfia kérdéseivel tudomásom szerint érdemben nem foglalkozott Rajnai, bár Bükkösdi László idézett írásában szó esik egy idevonatkozó felfedezéséről.

S ha már a fordításoknál tartunk, ideírjuk, hogy Rajnai (és Rónay György) fordításában láttak napvilágot Goethe válogatott képzőművészeti írásai (A műalkotások igazságáról és valószerűségéről, Európa Kiadó, Budapest, 1980). Teljes egészében ő volt a fordítója Herder: Érkezések és levelek címmel megjelent kötetének (Európa Kiadó, Budapest, 1983), miként Goethe: Szintan (Farbenlehre) című művének is (Európa Kiadó, Budapest, 1983). Wilhelm von Humboldt válogatott írásainak magyar kiadása ugyancsak az ő magas színvonalú fordítói tevékenységének eredménye (Európa Kiadó, Budapest, 1985). Erre vonatkozóan még további példákkal is szolgálhatnánk, hisz már Gállos Orsolya megemlékezik Rajnai Winckelmann és Walter Benjamin fordításairól.

Bármely tekintélyes fordításköteteket tudhatott is maga mögött Rajnai László, ezekkel, mint láthattuk, aligha kopogtathatott volna a lexikonszerkesztők ajtaján. Annál inkább azzal a - műfaji határok közé alig szorítható - Vörösmarty-kötettel (monográfiával? esszésorozattal?), mely a székesfehérvári Vörösmarty Társaság, az Árgus Kiadó, a szerkesztő Román Károly és a rendhagyó utószót jegyző Kabdebó Lóránt jóvoltából válhatott több évtizeden át elfekvő kéziratból az elmúlt évben igazi könyvvé. S hogy a Vörösmarty Mihály - Egy költő világa című kötet nagy könyvsiker és tudományos siker is egyben, az a mind jobban hallható olvasói-kritikai visszhangból egyértelműnek tűnik. Mondhatni az alaphangot megadta a már említett Kabdebó-utószó, és még inkább Alföldy Jenő tanulmány igényű bemutatása a Kortárs 2001. évi 2-3. számában (Utóvizsga Vörösmartyból egy monográfia alkalmából). Részlet-megállapításokat aligha lenne célravezető kiragadni Kabdebó, illetve Alföldy írásából, el kell olvasni mindkettőt. Jó érzés tudni, hogy Rajnai László, akinek 77 évesen távoznia kellett az élők sorából, még kézbe vehette nagy művét, és az első visszajelzések révén a siker izét is megtapasztalhatta.

A Vörösmarty-könyv borítójáról Rajnai László, a tudományát magas szinten művelő és írásművészetét tekintve is igen kiváló irodalomtörténész, kritikus, esztéta (és még sorolhatnánk) arca tekint ránk egy fotóról. Jó, hogy így van, mert ezt az arcot mind kevesebben láthatták és ismerhették az utóbbi évtizedekben. A mozgásterét behatároló betegség eredetéről maga is megemlékezik a fotóhoz csatolt életrajzi visszapillantásban. Megtudhatjuk ebből, hogy Pécsett született 1924. július 12-én, az érettségi után itt folytatott jogi tanulmányokat, mígnem 1944-ben Erdélybe „vezényelték”, ahol súlyos háborús sérülést szenvedett. Hazatérte után a pécsi „pótbölcsészeten”, majd Budapesten folytatott magyar-olasz-latin szakos tanulmányokat; tagja volt az Eötvös Kollégiumnak is. Pesten bölcsészkollégái írásait összegyűjtve Igen címmel már kiadott egy kis - tulajdonképpen folyóirat-indítónak szánt - antológiát, 1947-ben, s folyóirat-publikációinak sorozata is elindult a székesfővárosban. Ez a sorozat aztán az ismert pécsi folyóiratokban - Sorsunk, Dunántúl, Jelenkor-folytatódott rövidebb-hosszabb megszakításokkal. Ezeket a megszakításokat nem mindig az élet vagy az irodalom, hanem esetenként (mint maga is utal rá) a politika diktálta.

Hogy több évtizedes baráti kapcsolata nagy példaképével Várkonyi Nándorral, miért szenvedett törést a hetvenes évek elején, annak titkát Csorba Győző próbálta megfejteni. (A város oldalában. Beszélgetések. Kérdező: Csuhai István. Jelenkor Kiadó, Pécs, 1991.) Rajnai mindenesetre jóformán csak a nevével szerepel a nevezetes Várkonyi-önéletrajzban, mely tudjuk, befejezetlen maradt. (Pergő évek. Megvető Kiadó, Budapest 1976.)

Ő megtett minden tőle telhetőt nem akármilyen talentumának kamatoztatásáért, vagy esetenként kényszerű aprópénzre váltásáért. Most már rajtunk, túlélőkön a sor, hogy nyomtatásban ugyan megjelent, de nehezen hozzáférhető írásainak összegyűjtésével, s ami ennél is fontosabb, kéziratos hagyatékának rendszerezésével és publikálásával hozzájáruljunk egy teljesebb Rajnai László-kép kialakításához, mely a tudománynak is nagy nyeresége lenne egyúttal. Ez a munka természetesen megköveteli a lehető legteljesebb szellemi azonosulást a szerzővel és munkamódszerével, melyről ő maga így vall Vörösmarty-könyvében: “Tudományosan is korrekt, de eleven színekkel ecsetelt képet szeretnék mutatni az olvasónak: zenei hangzás és kompozíció, festői képzelőerő, drámaként is megélhető valóságidézés, kockázatokat is vállaló sorselemzés teremtő szimbiózisát.”

 

Boda Miklós