Cikkek

Olasz István: Hetven éve alakult meg a Janus Pannonius Irodalmi Társaság

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 4. szám, 58-67. oldal

Letöltés: pdf20


Olasz István

 

HETVEN ÉVE ALAKULT MEG A JANUS PANNONIUS IRODALMI TÁRSASÁG

 

 

 

1931. június 10-én délután 5 órakor Pécsett az akkori Nemzeti Kaszinó (Király utca 13. a mai pécsiek számára már csak a volt tiszti klub) emeleti nagytermében gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter jelenlétében irodalmi társaság alakult. A széles közérdeklődést kiváltó eseményre a vidék szellemi önállósága és sajátosságának öntudata jegyében került sor, amikor az ország belső arányainak Trianon utáni megváltozása, a mértéktelen központosítás következtében „Budapest szellemi árnyéka minden tájékra ráfeküdt,” és ez különösen nyomasztóan hatott a kultúrának a gazdasági válság viszonyai közti tekintélyvesztése időszakában.[1] A Társaság nyomtatásban csak 1933-ban megjelent alapszabálya, amely az „Irodalmi” megjelölést nem használja a megnevezésben, 2.§-ában következőképpen határozza meg törekvéseit: „A Társaság célja: Janus Pannonius Pécs városából és Baranya vármegyéből kiindult humanista törekvéseinek a magyar szépirodalom, esztétika és szellemi tudományok terén való ápolása.

A Társaság eszközei: a/ felolvasások, ünnepélyek rendezése, b/ jelesebb irodalmi termékek kiadása, c/ szépirodalmi, esztétikai és szellemtudományi pályadíjak kitűzése, d/ ilyen művek jutalmazása."[2]

Az irodalmi szerveződések, az irodalmi körök, szalonok alapításának a felvilágosodás idején megjelenő szokása Pécs kulturális életében sem akkor, sem később, a reformkorban nem jelent meg. 1863-ban a pécsi Papnevelde kispapjai alapítottak irodalmi kört, de ez a város világi folyamataira nem volt hatással.[3] Komolyabb igényűnek tekinthető irodalmi társaság csak az I. világháborút követő hároméves szerb megszállás alatt, 1920 elején alakult, a nemzeti kultúra mentésének céljából, amelynek működése a megszállás viszonyai között nemzeti ellenállásszámba ment. Ez a konzervatív és hazafias értékeket a megszállt városban nem kis bátorsággal képviselő, önmagát PÉCSI TUDOMÁNYOS, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI TÁRSASÁG-nak nevező kör, amely még folyóiratot is kiadott, a szerb uralom megszűnése után hamarosan feloszlott.[4] (De tagjai között több olyan személyt találni, amelyek a későbbi JANUS PANNONIUS TÁRSASÁG-gal is kapcsolatba kerültek.) A MAGYAR KIR. ERZSÉBET TUDOMÁNYEGYETEM Pécsre helyezését követően hamarosan az egyetemi ifjúság körében is megjelent az irodalmi szervezkedés igénye. 1927-ben a hivatalos katedratudománnyal elégedetlen, tágabb érdeklődésű bölcsészhallgatók BATSÁNYI JÁNOS IRODALMI KÖR-t alakítottak, amelyik részben az egyetemmel való feszült viszonyuk, részben tehetséges fiatal vezetőjük máshová kerülése miatt hamarosan szintén megszűnt.[5] (E Kör tagjai között is akadt, aki később majd, mint érett irodalomtudós, neves tagja lett a JANUS PANNONIUS TÁRSASÁG-nak, illetve az annak tevékenységét a II. világháború után 1945. nov. 18-ától, talán nem véletlenül, már BATSÁNYI JÁNOS TÁRSASÁG /!/ néven folytató utódszervezetnek is.)

Amikor azonban Lovász Pál, az 1931-ben a Nemzeti Kaszinóban megalakított irodalmi társaság létrehívásának legfőbb mozgatója, későbbi főtitkára 1928-ban Pécsre került, a szellemi és gazdasági elesettség, anyagi mélypont, társadalmi elmaradottság viszonyai közé érkezett. Pestről jött, de korábban a Bácskában élt, a Pécsről oda elszármazott Szenteleky Kornéllal a trianoni határ túloldalán próbáltak meg a kisebbségi sorba jutott magyarság nemzeti tudatának ébrentartására irodalmi társaságot és kulturális közéletet szervezni. Nem volt könnyű, a bácskai gazdák közt akkor a jólét iránti érzékenység volt nagyobb, nem az intellektuális fogékonyság, de igen sok hasznos tapasztalatot szereztek együtt. Pécsre kerülve azonban csalódottan tapasztalta, hogy itt még rosszabb a helyzet: itt még csak irodalmi társaság sem működik. A szellemi értékek összefogása végett Lovász Pál munkához látott. Bácskai irodalomszervező tapasztalatait hasznosítva, létrehozta a harmincas, negyvenes évek pécsi kulturális törekvéseit meghatározó, nagy tekintélyre szert tevő JANUS PANNONIUS TÁRSASÁG-ot.

A szervezőmunka most sem indult könnyen. Lovász Pál nem volt pécsi származású, a kezdeményezés nem az egyetemről indult ki, ezért az oktatók bizalmatlanul fogadták. Az elzárkózó professzorok közül egyedül az Irodalomtörténeti Intézetet vezető Tolnai Vilmos állt mellé, éppen az, akinek irányításával a hallgatók Batsányi Köre mint afféle „önművelő társaság” korábban létrejött.[6] Ő adta az ötletet is, hogy nyerjék meg az ügynek a Pécsről elszármazott, közben híressé lett, Pesten élő Surányi Miklós írót, akinek személye, tekintélye már megnyerte a professzori kör többi tagját is. Surányi ajánlotta a tervezett irodalmi társaság tagjai közé való felkérésre Babits Mihályt.

1930 őszén létrejött az előkészítő bizottság. Tagjai: Fischer Béla alispán (elnök), Fitz József könyvtártudós, Kocsis László papköltő, Koszits Ákos megyei főügyész, Linder Ernő lapszerkesztő, Lovász Pál költő, Máté Károly egyetemi tanár, Surányi Miklós író, Thienemann Tivadar egyetemi tanár, Tolnai Vilmos egyetemi tanár, Várkonyi Nándor könyvtáros.[7] A bizottság nagy tudatossággal választotta névadóul a reneszánsz kultúra központjából, Itáliából nézve távoli, egzotikus északi országból származó „hegyentúli barbárból,” „vidékiből” fényes szellemmé emelkedő humanista költőt. Jóval később, a már magalakult Társaság első rendes közgyűlésén, 1933. február 3-án Babits Mihály is így fogalmazott a KISFALUDY TÁRSASÁG nevében mondott köszöntőjében: „A nagy humanista ugyanazt a harcot harcolta, amit ma harcolunk mind, akik a szellem nevében gyűltünk és tartunk össze ebben a tépett és vad korban, ebben a nyers és legkevésbé sem a szellemi erőknek kezdettől fogva annyira kiszolgáltatott országban. Nem tudnék nevet, mely jobban kifejezné az övénél azt, amire ma is szükségünk van: hív és büszke megállásra a régi szent európai kultúra kincses szigetein, minden vad és nyers és új erők között és ellenükre: mert ez a reneszánsz.”[8] A név Pannóniához kötődésével az előkészítők az egyetem által éppen akkor nagy szándékkal képviselni kívánt dunántúliság-koncepcióhoz is kapcsolódni tudtak.

Az előkészítő bizottság gondos válogatás után személyenként külön kérte fel az alapító- és tiszteleti tagokat. Később taggá az éves közgyűlés választása alapján vált valaki. Az alapszabály szerint csak az irodalom kiemelkedő munkásságot végző alkotóit vagy a szerveződés érdekeinek képviseletében érdemeket szerző személyeket lehetett tiszteleti taggá választani. Alapító taggá pedig csak azt, aki vállalta, hogy „a Társaság törzsvagyonához egyszersmindenkorra legalább száz pengőt egy összegben vagy részletekben, de három éven belül fizet.” Az alapszabály a tagok sorában megkülönböztetett rendes, levelező és pártoló tagokat is. Rendes taggá választhatták azt, aki a megjelölt célok érdekében értékes munkásságot fejtett ki, levelező taggá pedig aki „a Társaság működése iránt való érdeklődésének kiváló jelét adja.” A rendes tagok számának felső határát 40 (később 60), a levelezőkét 20 főben írta elő a szabályzat. A rendes és levelező tagokat a megválasztásukat követő egy éven belül székfoglaló tartására kötelezték, az ezt (elfogadható indoklás nélkül) elmulasztót törölték a tagok sorából. A pártoló tagok évi öt pengő befizetését vállalták. A tagság tartama legalább három év volt.

A Társaság vagyonát az alapítói és pártolói befizetésekben, a rendezvényekből és kiadványokból befolyó jövedelmekben, az adományokban, alapítványokban és hagyományozásokban, illetve mindezek kamataiban jelölték meg, azzal, hogy a felhasználásról minden esetben zárt ülési határozat rendelkezzen.

A Magyar Rádió által is közvetített 1931. június 10-i alakuló közgyűlésen az örökös tiszteleti elnöki címre felkért Klebelsberg kultuszminiszter így indította útjára az új kulturális társulatot: „Társulatunk megalakításának is egyik célja, hogy [...] az ország különböző részeiben, e részek sajátos színét, szellemét és jellegét összefoglaló és kifejező nagy művelődési intézmények álljanak fenn, olyan egyetemek és velük kapcsolatban olyan kulturális társulatok, amelyek a magyar lélek más- és más oldalát és vonzásait képviselik és hozzák kifejezésre [...] milyen érdekes, hogy a mindinkább erősödő szellemtörténeti iskola a pécsi professzori kör folyóiratából a Minervából indult ki és ejtette hatalmába a fővárosi tudományosság egy részét is. És íme, Pécs nem éri be a Minervával és körével, s második nagy kulturális társulatot szervez, amelyet e város nagy humanistájáról, Janus Pannoniusnak neveztünk el [...] És e társulatunk székhelyén Pécsen kívül működési körét majd ki kell terjesztenünk az egész Dunántúlra is, hogy úgy mondjam szellemi téren képviselni kell a dunántúli gondolatot.”[9]

 

Az alakuló közgyűlésen megválasztott tisztikar:
Elnökség Az elnökség az 1941. szeptember 27-i
átalakítás után:
Örökös tiszteleti elnök Klebelsberg Kunó Klebelsberg Kunó (t)
Tiszteleti tag Babits Mihály Babits Mihály (t)
Tiszteleti tag a rendes tagok köréből
Surányi Miklós Surányi Miklós (t)
Dr. Tolnai Vilmos Dr. Tolnai Vilmos (t)
Dr. Fischer Béla Dr. Fischer Béla
Tiszteleti tag továbbá Bárd Miklós Bárd Miklós (t)

Kapi Béla

Keresztes-Fischer Ferenc

Kapi Béla
Nendtvich Andor Nendtvich Andor
Ravasz László Ravasz László
Virág Ferenc Zichy Gyula Virág Ferenc
(Újak:) Erdélyi József Ijjas Antal Karácsony Sándor Kozma Miklós Makkai Sándor Mécs László Móricz Zsigmond
Elnök Surányi Miklós Dr. Fischer Béla
Társelnökök Dr. Fischer Béla Dr. Birkás Géza
Dr. Tolnai Vilmos Kodolányi János
Alelnökök Linder Ernő Linder Ernő
Kocsis László Dr. Várkonyi Nándor
Főtitkár - Dr. Lovász Pál
Titkárok Dr. Fitz József Dr. Makay Gusztáv
Dr. Lovász Pál Dr. Weöres Sándor
Pénztáros - Dr. Csorba Győző
Ellenőr Dr. Várkonyi Nándor Dr. Gosztonyi Gyula
Jogtanácsos Dr. Koszits Ákos
Jegyző Dr. Máté Károly
Választmány

Dr. Birkás Géza

Dr. Fülep Lajos

Dr. Halasy-Nagy József

Dr. Kastner Jenő

Dr. Molnár Kálmán

Sásdi Sándor

Dr. Sipos István

Dr. Thienemann Tivadar

Dr. Vargha Damján

Dr. Weszely Ödön

Számvizsg. bizottság Dr. Berze Nagy János Dénes Gizella Dr. Vende Ernő
Rendes tagok az alakuló Rendes tagok 1941. szeptember 27. után:
közgyűlés után: Babay József Bajcsa András Bárdosi Németh János Berczeli Anzelm Károly
Dr. Berze Nagy János Dr. Berze Nagy János
Dr. Birkás Géza Dr. Birkás Géza Bódás János
Dr. Brisits Frigyes Dr. Brisits Frigyes Csorba Győző Csuka Zoltán Dallos Sándor
Dénes Gizella Dénes Gizella Dr. Faluhelyi Ferenc Dr. Fábián István
Dr. Fitz József Dr. Fitz József
Förster Aurél
Dr. Fülep Lajos Dr. Fülep Lajos Geréb László
Gerő Ödön Gerő Ödön Gosztonyi Gyula
Dr. Hanuy Ferenc Harsányi Lajos
Harsányi Zsolt Holler András Horváth Béla
Dr. Huszti József Illyés Gyula Jankovich Ferenc
Dr. Kastner Jenő
Dr. Kenedi Géza Kerecsendi Kiss Márton
Keresztes-Fischer Miklós Dr. Keresztury Dezső
Kocsis László Kodály Zoltán Kodolányi János Kolozsvári Grandpierre Emil
Dr. Koszits Ákos
Lenkei Henrik
Linder Ernő Lovass Gyula
Dr. Lovász Pál Dr. Makay Gusztáv Marék Antal
Dr. Máté Károly
Mohácsi Jenő
Dr. Molnár Kálmán Muraközy Gyula
Dr. (Halasy) Nagy József!
Németh László
Ősz Iván
Pável Ágoston
Dr. Reuter Camillo
Sásdi Sándor
Dr. Sőtér István
Dr. Szabó Pál Zoltán
Dr. Szőnyi Ottó
Takáts Gyula
Tatay Sándor
Dr. Thienemann Tivadar
Tóth Dénes
Tűz Tamás
Dr. Vargha Damján
Dr. Várkonyi Nándor
Dr. Vende Ernő
Vikár Béla
Villányi Andor
Weöres Sándor
Dr. Weszely Ödön
Párniczkyné Szederkényi Anna
Tesárné Hollósy Márta
Törökné Kovács Hermin

 

Az 1931. június 10-én tartott alakuló közgyűlésen mutatta be híressé vált Janus Pannonius-monográfiáját Huszti József, rámutatva, hogy Janus költészete mindaddig értéket jelent, ameddig az antikvitás értékei iránti érzék eleven marad. Monográfiájának Klebelsberg támogatásával történt megjelentetése egyben a Társaság első kiadványa lett, amelyet októberben a Társaság tagjai illetménykötetként kapták meg.

Az elnökség mindjárt az indulás időszakában meghirdetett egy regénypályázatot is, és már ekkor megfogalmazódott egy évkönyv, esetleg folyóirat indításának igénye, de erre csak jóval később, 1941-ben került sor. Az alapszabályban megjelölteknek megfelelően, az eredeti legfőbb célt az irodalom számára olvasóközönség teremtése jelentette. A tevékenységi formák között evégből a leghatékonyabbakká az 1932-ben megkezdődött felolvasóestek váltak. Ahogy a május 8-án tartott első felolvasó ülést megnyitó Fischer Béla társelnök megjegyezte: „Egy új vízözönben fuldoklik minden, és ebből az örvényből csak a művészet Jákob-létrái vezetnek a szabadulás felé.”[10]

1933. október 21-én Surányi Miklós író, a JANUS PANNONIUS TÁRSASÁG elnöke bejelentette, hogy 1934-ben a költő születése 500. évfordulójának emlékére ju- biláris évet ünnepelnek majd, és, mint mondotta: „A Janus Pannonius Társaság elhatározta, hogy ebben az évben szemügyre veszi a magyar kultúra jelenét, és mérleget készít. Megpróbálunk belevilágítani a holnapba. Szemlét fogunk tartani a magyar irodalom jelen állapota és jövő programja felett. Harcot fogunk hirdetni minden álkultúra ellen. Az igazi európai kultúra városává fogjuk tenni ezt az évezredes mecseki várost.” Az egy évvel későbbi felolvasó ülésen Surányi bejelentette, hogy a tervezett ünnepségekből nem lett semmi. A város nem adta meg a szükséges anyagi segítséget. A jubileumi 1934-ben, december 12-én tartott az évi utolsó felolvasó ülésen Halász Gábor Magyar humanisták címmel elhangzó előadása után nem szerepelt többé Janus Pannonius-tematikájú előadás a felolvasó üléseken.

Az ülések tárgysorozatában általában vers, elbeszélés és tanulmány hangzott el. Babits Mihály, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Dsida Jenő, Jékely Zoltán, Takáts Gyula, Harsányi Zsolt, Sásdi Sándor, Kós Károly, Nyírő József, Márai Sándor, Móricz Zsigmond, Kodolányi János, Tolnai Vilmos, Fülep Lajos, Szőnyi Ottó, Féja Géza, Ignotus Pál, Zolnai Béla, Halász Gábor, Kolozsvári Grandpierre Emil stb. fértek meg jól egymással ezeken az esteken. E névsorból is kitűnik, hogy az előadók meghívásában a legszélesebb nyitottság érvényesült, a folyamatok és az értékek megismerésének és megismertetésének elfogulatlan, tiszteletre méltó szándékával, a politikai vagy irodalmi irányzattól teljesen függetlenül. Nem kötelezték el magukat sem a népies, sem az urbánus irányzat mellett, például a Társaság által meghirdetett regénypályázat Klebelsberg által felajánlott 2000 pengős díját nem adták át, mert a bírálók nem értettek egyet azzal a nézettel, hogy a magyarság, netán a dunántúliság arculatát a pályázók kizárólag a parasztságban, a földből élők körében vélték felmutatható- nak, mint ahogy azt az akkor kibontakozó népies mozgalom szerette hirdetni. Az estek egyébként a nem túl nagyszámú helyi szerző (például Dénes Gizella és Kocsis László) megszólaltatása mellett nem csupán a Dunántúl íróinak teremtettek fórumot. Kapcsolatban álltak velük és meghívták az erdélyi SZÉPMÍVES CÉH, a marosvásárhelyi KEMÉNY ZSIGMOND TÁRSASÁG, a vajdasági SZENTELEKY KORNÉL IRODALMI TÁRSASÁG és a felvidéki KAZINCZY KÖR íróit is. A pécsi közönség számára a megyeháza nagy-termében, a színházban vagy az Uránia moziban tartott alkalmakon kívül nagy sikerű irodalmi esteket rendeztek a Dunántúl egyéb városaiban (például Kaposvár), de Baján is. Közben sorra jelentették meg a Janus Pannonius Társaság Könyvtára-sorozat kiadványait, köztük Weöres Sándor, Takáts Gyula, Csorba Győző verseit, Várkonyi Nándor Petőfiről, Makay Gusztáv a kor és az irodalom összefüggéseiről, vagy Kodolányi János, Sőtér István a Kelet-Nyugat kérdésköréről írt tanulmányát stb.

1932-ben meghalt Klebelsberg Kunó. 1934-ben Thienemann Tivadar professzor a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre kapott kinevezést és elhagyta Pécset. 1936-ban meghalt Surányi Miklós, 1937-ben Tolnai Vilmos. 1940-ben megszűnt a magyarországi szellemtörténeti mozgalom bölcsőjét jelentő Minerva folyóirat, 1941-ben Babits Mihály is meghalt és 1941-ben megszüntették az Erzsébet Tudományegyetem bölcsészkarát.

A megrendítő veszteségeket, köztük főként a bölcsészkar elvesztését ellensúlyozni, szellemi sugárzását pótolni akaró összefogás a város, a vármegye és a Takarékpénztár segítségével megteremtette a lehetőséget a Társaság megalakulása idején már felvetett folyóirat megindítására. A lap Sorsunk címmel 1941 húsvétjára jelent meg, főszerkesztője Várkonyi Nándor lett, szerkesztői Makay Gusztáv, Weöres Sándor és Lovász Pál. Az alispáni székből már korábban önként visszavonult Fischer Béla lett az igazgatótanács elnöke, tagjai Horváth István alispán, Visnya Ernő takarékpénztári elnök-igazgató és Esztergár Lajos, Pécs város polgármestere. A szeptember 27-i közgyűlés a Társaság élére új elnökséget választott, átalakította az alapszabályt, kibővítette a tagságot és mintegy első lépéseként annak a határozott törekvésnek, hogy tevékenységét a közben kialakult nehéz történelmi helyzetben országos hatókörűvé tegye, tagjai sorába hívta a Dunántúl íróit.

A város törvényhatósága 1942-ben Esztergár Lajos polgármester irányításával nagyszabású műveltségterjesztő programot alakított ki, amelyben komoly szerepet szántak a JANUS PANNONIUS TÁRSASÁG-nak is. Tágult a tematikus keret, az irodalmi alkotások mellett előadás hangzott el, pl. az építészet és a történelem kapcsolatáról, földrajzi témaként a Balkán helyzetéről, Veres Péter a társadalmi tagozódás, Kodolányi János a nemzeti megmaradás és az erkölcs kapcsolatának problémáiról szóltak előadásukban, fájdalmas hangú megemlékezés hangzott el a nemzetpusztulás kérdését az Ormánsággal kapcsolatban korábban drámai erővel felvető Móricz Zsigmondról stb.

Jóllehet a direkt politizálást az elnökség tudatosan kerülni igyekezett, mint látható, a felolvasó ülések témáiba egyre kivédhetetlenebbül nyomultak be a kor aktualitásai, a nemzeti sorskérdések. Ekkor már az is megtörtént, hogy a felolvasó ülésre meghívott előadó nem jelenhetett meg, mert munkaszolgálatra szóló behívót kapott.

A műveltségterjesztő programnak megfelelően a Társaság magára vállalta többek között a pécsi színház szellemi irányítását és a város öntevékeny műkedvelő szervezeteinek összefogását, tevékenységük összehangolását. Így kapott meghívást Németh Antal, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója is. A pécsi színházban pedig a munkásművelődés érdekében 1943-tól rendszeresen és egyre bővülő látogatottságú, népszerű munkásmatinékat szerveztek. Közben 1942-től kiadványaik Budapesten, a könyvnapokon is megjelentek, és folytatták a kapcsolatok építését a határokon túli magyarság kulturális szervezeteivel, részt vettek az 1943-as Székelyföldi Művészeti Év programsorozatában stb.

Az 1941-es átalakuláskor megindított kiadvány, a Sorsunk a negyvenes évek elején rendkívül gyorsan országos tekintélyre tett szert. Megindulása után egyre inkább ez a folyóirat teljesítette ki az őt fenntartó JANUS PANNONIUS TÁRSASÁG szellemi törekvéseit. Bár a közéletiesebb, politikusabb szemléletű Várkonyi Nándor és az esztétizálóbb habitusú Weöres Sándor közötti koncepcionális eltérés következtében 1943-ban Weöres, Makay és Csorba (ő csak egy időre) kivált a szerkesztésből, a lap maga köré tudta gyűjteni a progresszív magyar irodalom legjobb alkotóit, és mind az országos, mind a helyi irodalom fiatal tehetségei számára mintegy bölcsőül, felnevelő helyül szolgált (Kardos Tibor, Mészöly Miklós, Tatay Sándor, Thurzó Gábor, Csanádi Imre, Kónya Lajos, Urbán Ernő; - Temesi Mihály, Zsikó Gyula, Harcos Ottó, Fábián István, Kolta Ferenc, Muszty László, stb.). 1943-ban Szombathelyről Pécsre jött Bárdosi Németh János, aki addig ott az Írottkő c. lapot szerkesztette. Később ismét bekapcsolódott a szerkesztésbe Csorba Győző, mert úgy vélte, hogy a lap arculata vállalható. Ezt követően Várkonyi, Csorba, Bárdosi Németh lettek a szerkesztők.

1944 tavaszán a Társaság támadásokat kapott a Sorsunk „szélsőségesen forradalmi” magatartása miatt. Ezt egy Állásfoglalás megjelentetésével védték ki, amelyik a szellemi tevékenységért viselt felelősséget elhárítja a Társaságról, mondván, hogy az nem áll politikai alapon.

A Sorsunk az egyre erősebbé váló pángermán expanzió idején már a szellemi ellenállás országos fórumává vált a németek által csak Schwäbische Türkeiként tekintett Dunántúl központjában. A zsidótörvények megjelenése után aztán nem kis bátorság kellett, például Radnóti Miklós kötetét ismertető kritika megjelentetéséhez vagy a zsidó származású tagoknak a Társaság soraiból való kizárását előíró rendelet tudatos elszabotálásához sem. Mind a versek és novellák, mind a tanulmányok távol tudtak maradni a soviniszta tanoktól, és mégis erősíteni tudták a nemzet sorsa iránti felelősségteljes odafigyelést, a polgári humánummal telített eszmeiség melletti állásfoglalást. Német előadót egyébként még hivatalos kérésre sem engedtek pódiumra jutni a felolvasó esteken.

1944 őszén Szálasiék hatalomátvételekor a Társaság tevékenységét és a folyóiratot a szerkesztőknek le kellett állítaniuk.

A háború után 1945-ben a Sorsunkat az időközben létesült „írók munkaközössége” indította el újra, amelyik a folyóiratot hivatalosan is „kikérte” az addigi fenntartótól, a gyakorlatilag már nem létező Janus Pannonius Társaságtól. A szerkesztéssel ismét Várkonyi Nándort bízták meg. A lap abban az évben megjelent két száma is mutatja, hogy tekintélye, vonzása töretlen volt, sok új fiatal alkotó (Passuth László, Fodor András, Keresztúry Dezső, Galsai Pongrác stb.) jelentkezett, több neves régi munkatárs itt szólalt meg először a harcok elmúltával.

1944. november 18-án, mint ahogy Csorba Győző a helyi rádiónak nyilatkozta, megalakult „a Janus Pannonius Társaság új szellemű utóda,” a Batsányi János Társaság, amelyik a dunántúli írókat gyűjti össze.[11] (Tehát ebbéli minőségében és természetesen megfelelő korlátok között, de bizonyos értelemben a Janus Pannonius Társaság folytatásának tekinthetjük.)

 

A megújított Társaság címe: Pécs, Kossuth Lajos u. 8.
Elnök Dr. Várkonyi Nándor
Alelnökök Illyés Gyula
Sásdi Sándor
Ügyvezető titkár Csuka Zoltán (aki Lovász Pálnak még a
bácskai időszakban volt harcostársa)
Titkár Dr. Csorba Győző
(Később Dr. Fábián István főtitkár lett, majd lemondott)

 

A tagok soraiban ott találjuk a tisztikarba kerülteken kívül a Janus Pannonius Társaság egykori rendes tagjai közül Bajcsa Andrást, Berze Nagy Jánost, Dénes Gizellát, Fülep Lajost, Harsányi Lajost, Jankovich Ferencet, Kocsis Lászlót, Kodolányi Jánost, Lovász Pált, Makay Gusztávot, Németh Lászlót, Ősz Ivánt, Sásdi Sándort, Sőtér Istvánt, Pável Ágostont, Takáts Gyulát, Tűz Tamást, Weöres Sándort. Ők mintegy felét adták a taglétszámnak. És ott van még az a két volt pécsi diák, akik bölcsészhallgató korukban már a BATSÁNYI KÖR-nek is tagjai voltak: Fejtő Ferenc és Kolozsvári Grandpierre Emil.

1946-ban a Sorsunk már „A Batsányi János Társaság irodalmi és művészeti folyóirata” fejléccel jelent meg. A lap igazgató tanácsának elnöke dr. Boros István főispán lett, társelnökök Bárdosi Németh János, Kardos Tibor egyetemi tanár, a Római Magyar Intézet igazgatója, szintén az egykori Batsányi Kör tagja és Korda Alfréd, a Délmagyar Bank igazgatója.

Pécs város 70 éve megalakult irodalmi társasága így működött tovább, korábbi tevékenységét megváltozott névvel próbálva tovább folytatni a háború utáni koalíciós időkben. Több formális hagyományt is átvett a JANUS PANNONIUS TÁRSASÁG-tól (például a székfoglaló előadásokat), liceális előadássorozattal folytatta annak műveltségterjesztő programját, a kultuszminiszter (Keresztúry Dezső) most is a tagok közé tartozott, a felolvasó esteket továbbra is nagy sikerrel tartották meg mind Pécsett mind más vidéki városokban. Komolyabb szerephez jutottak még az 1946 tavaszán zajló Pécsi Kultúrnapokon, és rendkívüli energiával, sok szálon igyekeztek kapcsolódni a megpezsdült kulturális és szellemi élethez, rengeteg szép terv fogalmazódott meg, aztán, amikor a koalíciós idők elmúltak, az egyre jobban megmerevedő világban mind távolabb kerültek a hivatalos kultúrpolitikai szemlélettől.

1948 őszén a vezetőség újjáalakult. A közben egy ideig a Parasztpárt elnöki tisztét is betöltő Várkonyi egészségére hivatkozva lemondott, ekkor a Batsányi János Társaság elnöke Angyal Endre lett, a főtitkár pedig Fábián István utódaként Várady Károly. Megszűnt a Sorsunk, január és augusztus között Dunántúl címmel azonban sikerült egy három számot megélt kiadványt megjelentetni. Utolsó nagyobb rendezvényükként 1949-ben még meghívták a Csillag című fővárosi folyóirat munkatársait, aztán a Társaság szerepét adminisztratív eszközökkel kiszorította a hivatalos irodalompolitika, majd felváltotta az általa központilag szervezett Írószövetség helyi csoportjának megalakulása.

Az idén 70 éve megalakult Janus Pannonius Társaság, annak utódja és folyóiratuk a magyar polgárosodás, a polgári demokratikus törekvések legtiszteletreméltóbb képviselői közé tartoztak. Elárvulásukat figyelve, történetüket megrendüléssel éli meg az érdeklődő.

Bibliográfia

Wawrach Gábor: Átszervezés előtt a Janus Pannonius Társaság. In: Literatura, 1938./5. 84-87.p. Makay Gusztáv: Pécs irodalmi múltja és jelene. In: Pannonia, 1940/4. 384-391.p.

Lovász Pál: A Janus Pannonius Társaság tíz esztendeje 1931-1941. A Janus Pannonius Társaság Könyvtára, 17. kötet, Pécs, 1941.

Csorba Győző: Lovász Pál. In: Sorsunk, 1942.

Kolozsvári Grandpierre Emil: Tegnap. Önéletrajzi regény. NB.: 436-457.p.: Bacs/!/ányi Társ./-? - Kör! 1942. Harcos Ottó: Lovász Pál. In: Jelenkor, 1966./5.

László Lajos: Sorsunk. A pécsi Janus Pannonius Irodalmi Társaság folyóirata. Pécs, 1966.

Tüskés Tibor: A Janus Pannonius Társaság és a Sorsunk. In: A pécsi irodalom kistükre. Pécs, 1970. Bárdosi Németh János: Utak és útitársak. Szombathely, 1975.

Kolta Ferenc: Janus Pannonius-kultusz Pécsett a XX. században. In: Janus Pannonius-Tanulmányok, Memoria saeculorum Hungariae. Akadémiai Kiadó, 1975.

Makay Gusztáv: Egy tiszta költő. In: Jelenkor, 1976.

Várkonyi Nándor: Pergő évek. Pécs, 1976.

Bertha Bulcsu: Délutáni beszélgetések (benne: Bárdosi Németh János, Lovász Pál, Várkonyi Nándor portréja). Pécs, 1978.

Horváth Veronika: Fejezetek a Janus Pannonius Irodalmi Társaság történetéből. In: Baranyai Helytörténetírás, 1979.

 


[1] Lovász Pál: A Janus Pannonius Társaság tíz esztendeje 1931-1941. A Janus Pannonius Társaság Könyvtára 17. kötet. Pécs, 1941. 6.p.

[2] Janus Pannonius-Társaság alapszabályai. Dunántúl Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda. Pécs, 1933.

[3] Növendékpapok Irodalmi Társulata. Petrovich Ede: Janus Pannonius Pécsett. In: Janus Pannonius-tanulmányok, Memoria saeculorum Hungariae. Kardos Tibor és V. Kovács Sándor (szerk.) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975. 169.p.

[4] Lovász Pál. i. m. 1941. 5.p.

[5] Várkonyi Nándor: Pergő évek, Pécs, 1976. 231.p.

[6] Lovász Pál levele Pákolitz Istvánhoz. László Lajos. In: Sorsunk. Pécs, 1966. 15.p.

[7] Lovász Pál 1931-32. évi titkári jelentése. Horváth Veronika: Fejezetek a Janus Pannonius Irodalmi Társaság történetéből. In: Baranyai Helytörténetírás. Pécs, 1979. 218.p.

[8] Kolta Ferenc: Janus Pannonius-kultusz Pécsett a XX. században. In: Janus Pannonius-tanulmányok. i.m. 1975. Átvéve a Jelenkor 1969-70. évi számainak különlenyomatából, ahol Tüskés Tibor közölte a köszöntő szövegét.

[9] Az 1931-i alakuló ülésről készült jegyzőkönyv. László Lajos. i. m. 16.p.

[10] A megjegyzést és az alábbi tényeket lásd Kolta Ferenc... i. m. 1975.

[11] Nádor Tamás hangarchívuma.