Cikkek

Szirtes Béla: A pécsi szénbányászat kiemelkedő személyiségei

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 4. szám, 48-57. oldal

Letöltés: pdf20


Szirtes Béla

 

A PÉCSI SZÉNBÁNYÁSZAT KIEMELKEDŐ SZEMÉLYISÉGEI

 

 

 

A helyi emlékezet mostohán bánik azokkal, akik - a pécsi bányászat két és fél évszázados története során - kiemelkedő tevékenységükkel járultak hozzá a szénbányászat helyi felvirágzásához. Nevüket nem őrzi városunkban közterület vagy emléktábla és közülük csak kevésnek a nevére emlékezünk. Összeállításunkban azokat az elhunyt elődeinket szerepeltetjük, akik valamiben elsők voltak, vagy a szerző megítélése szerint jelentőst alkotva munkaköri kötelességükön felül járultak hozzá a pécsi bányászat fejlődéséhez, esetleg valamely tettükkel különösen nagy személyes áldozatot hoztak. Szakmai pályájukból tehát csak ezt a „valamit“ ismertetjük, életrajzukból pedig csak a legfontosabb, fellelt személyes adatokat. Dolgozatunk tehát nem szakmai biográfia, hanem a személyek - szubjektív válogatás alapján történt - kronologikus felsorolása, a pécsi bányászatban folytatott tevékenységük időpontjának sorrendjében, életpályájuk rövid felvillantásával.[1]

Az első személy nevét, aki a város határában a szén jelenlétét fölismerte, arról hírt adott, aki először bányászta, és aki elsőként használta műhelyében, feltehetően sohasem fogjuk megismerni. A helyi lakosok már a 17. században, sőt feltehetően azt megelőzően is tudták, hogy a város határában szén található, hiszen 1687-ben a város környéki helynevek között már szerepel a Szennyes-hegy, Szönyes-hegy, Szenes-hegy (ma Fekete-hegy) elnevezés. Amíg más tájakon a korabeli népnek az tűnt fel először, hogy a hegy ég (lásd Sopron mellett „Brennberg”), addig a pécsi Lámpás-völgyben a szőlőjét művelő polgár azt látta, hogy földje helyenként szennyes, szönyes, szenes, fekete, ami aztán néha itt is tüzet fogott.[2]

Pécsett a levéltárban az 1740-es években találunk először említést a szénről. Csak 1745-től tudjuk azonban a helyi szénbányászat történetét személyekhez kötni:

Ferner Ádám városi tanácsnok, 1745-ben a pécsi tanács nevében több kőzetmintát küldött Bécsbe, amelyek közül az egyik, „valamely kőkorom” felkeltette az udvari szakemberek érdeklődését.[3]

Kullinger Kristóf kovácsmester, a pécsi szén első ismert felhasználója. A városi tanács 1752-ben kelt jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy kamrájában kőszenet tárolt, tehát használt, és e miatt szomszédja, egy csizmadiamester, panaszt tett a városi tanácsnál.[4]

Kriffka Ferenc Xavér nyugállományú lovaskapitány Mária Terézia rendeletén felbuzdulva 1769-ben hivatalos bejelentést tett a bécsi udvarnak a pécsi szénelőfordulásról. Ennek nyomán a Feketehegyen reménykeltő próbaásások történtek.[5]

Decker Fülöp pécsváradi iskolaigazgató 1782-ben Hasenhendel Simon pécsváradi lakossal közösen megnyitotta az első vasasi bányaüzemet.[6]

Kitaibel Pál (Nagymarton, 1757-1817 Pest) botanikus, mecseki gyűjtő útja során 1799-ben és 1808-ban leírta a pécsi, vasasi és mázai kőszénkibúvásokat.[7]

Első ismert, széntermeléssel is foglalkozó, tűzzel dolgozó pécsi iparosok: Matakovics Ignác lakatos mester, az első név szerint ismert bányaművelő Pécs határában. Az 1780-as évek közepétől kezdett szenet termelni saját, feltehetően a mai Anna utcában lévő műhelye számára. Nevéhez a városban a kőszén rendszeres használatát fűzték.[8] Matakovics Ferenc 1780-as évek közepe; Tittel József 1787; Nyers József 1788; Szűcs Lajos 1790; Knittl Ferenc 1791.

Grabarics Lázár a pesti egyetemi alapítvány pécsváradi uradalmának főintézője irányításával az 1794-től uradalmi kezelésbe került vasasi bányák jelentős fejlődésnek indultak. Mind a bánya műszaki irányításában, mind a szénpiac megszervezésében jelentős szerepet játszott.[9]

Koch Ferenc bányamérnök, brennbergi kincstári bányaigazgató 1803-ban geológiai vizsgálatokat végzett, ennek során Pécs és Pécsvárad között több bányanyitásra alkalmas helyet jelölt meg.[10]

Hebenstreit Pál kovácsmester Klaits-völgyi birtokán kezd szenet termelni saját felhasználás céljából. Az 1803-as évek elejétől már üzleti vállalkozás reményében csatlakozik a Hartmann Péter vezette laza csoportosuláshoz. 1804-ben a PÉCSI SZÉKESEGYHÁZI URADALOM somogyi birtokán bérel bányaterületet. A szerződés öt évre, 1809-ig szólt, amelyet a Székesegyház nem hosszabbított meg. Hebenstreitről a pécsi és a szabolcsi területen széntelepeket is elneveztek.[11]

Hartmann Péter üvegező mester és bányatulajdonos. A19. század első éveiben a kőszén kereskedelmi célú kitermelésére vállalkozó csoportosulást hoz létre. Ennek tagjai Hebenstreit Pál kovácsmester, Neubaer János és Pantler István rézkovácsok. A csoport 1803 áprilisában kezdeményezte városi szénterületek hosszú távú bérbevételét. Az 1804-ben megkötött szerződést a Kamara nem hagyta jóvá, új árverést rendelt el, amelyből a csoport versenytársai kerültek ki győztesen.[12]

Tittel József tűzzel dolgozó iparos, 1787-ben kezdett bányászkodni, szénkibúváson gödrös-, tárós műveléssel. Elismerten szakszerűen, a rendszabályoknak megfelelő bányaművelést folytatott. Az 1810-es években a városi tanácsba beválasztott polgár. Az 1800-as évek elején kőszén kereskedelmi célú kitermelésére laza csoportulást szervez, amelynek rajta kívül tagjai voltak többek között: Lammer Ignác orvos, Höchtl Mátyás, Betz Ferenc kőműves mesterek, Rosinger Mátyás, Gelentsér György, Gradwohl Jakab lakatos mesterek és Schimon József vállalkozó. A Tittel-csoport nyerte el az 1804-ben megtartott árverésen a városi szénterületek bérleti jogát a Hartmann-csoporttal szemben, a kamara jóváhagyásának elmaradása miatt azonban gyakorlati tevékenységet nem folytattak.

A kincstári bányaigazgatóság 1808 évi létrehozásával a Tittel-csoport cégszerű társasággá szerveződött, és 1809-ben megalakították az ELSŐ PÉTSI SZÉNÁSSÓ TÉGLA- ÉS TSERÉP- ÉS MÉSZÉGETŐ ÁRENDÁS TÁRSASÁG-ot, amely komplex vállalkozás volt monopolisztikus elemekkel.[13] A szerződést 1810. február 27-én hagyta jóvá az udvari kamara 20 éves időtartamra. A Társaság első igazgatója Klobucharich György postamester volt, majd hosszú ideig Höchtl Mátyás, Pécs szabad királyi város magisztrátusának tagja, műszaki vezetője Hufnágel Albert, aki Berks szerint e korszak kis számú gyakorlati szakembereinek egyike. Nevével a „bányász legények” között is találkozhatunk. Alapító tagjai Schimon József, aki az 1810-es évek elejétől Pécs szabad királyi város polgármestere és Sombereki (Sauska) Keresztély, 1839-1842 között Baranya megye alispánja, majd Pécs díszpolgára. A társaság a nevében szereplőkön kívül vasgálic és timsófőzéssel is foglalkozott, és a Klaits-völgyben a Ludwig, a Lámpás-völgyben a Barbara nevű tárót működtették. A szerződésből fakadó kölcsönös kötelezettségek dolgában a várossal folyamatosan vitában álltak. A társaság 1824-ben feloszlott.[14]

Berks Péter (Ritter Peter Johan Maria von Berks, Bécs, 1770-1845 Pécs) bányamérnök a mecseki szénbányászat nagy tudású úttörője. 1808-1845 között pécsi kincstári bányaigazgató, bányakormányzó. Nagy szerepe volt a mecseki bányászat megszervezésében, a medence feltárásában, a bányászati technika, munkaszervezés és munkajog kialakításában. Ismeretei, pontos adatai, megfigyelései sokak tudományos munkájának alapjául szolgáltak. Nagyrészt hagyatéka révén ismerjük bányászatunk korabeli történetét, és ez a hagyaték még sok feldolgozatlan adatot tartalmaz. Pécs város mérnökeként is tevékenykedett. Pécsett halt meg, hamvait a Budai-külvárosi temetőben helyezték nyugalomra. A sírkert áldozatul esett a város fejlődésének, a temető muzeális értékeit leíró munka sírját nem említi.[15]

Bányász legények[16] A 19. század első felében tevékenykedő, Berks révén ismert bányász legények. Forgács Pál, Blitz Ferenc, Herczeg Imre, Babai Ferenc, Mavrovits János, Fillin János, Miggits Mátyás, Kinderley Mihály, Fuchs Vencel, Nagy Ferenc, Lukatsevits József, Kaszmats Tamás, Szepos Lőrinc, Hufnágel Albert, Rernard Ferenc, Bastianovics Jakab, Vidakovics Antal.

Andreas Christian Zipser Sopronban 1817-ben megjelent munkájában írt a Mecsek hegység földtanáról felhasználva a Berkstől kapott szakmai segítséget.[17]

F. Beudant S. francia geológus 1818-ban ismertette a vasasi kőszéntelepes összlet felépítését.

Hegedűs János bányamérnök, vasasi bányagondnok (üzemvezető) 1821- ben Berks Péter irányításával eredményes kokszolási kísérleteket folytatott.[18]

Hebenstreit János pécsi polgár, Fekete-hegy közelében saját földterülettel rendelkezett. Itt működtette a Ferenc-tárót. 1835 körül a szomszédos telektulajdonosokkal megalakította a Feketehegy Társaságot, amelynek vezetője volt.[19]

Hechtl N. és társai, vállalkozók, a város tulajdonában lévő Káposztás-völgyi és Nagybányarét-völgyi szénterület bérlői 1836-tól. A Károly- és Albrecht-aknák telepítői.[20]

Czvetkovits Ferenc pécsi kereskedő, vállalkozó, az 1840-es évek végén földterületeket vásárolt az Istenáldás-völgyben. Itt mélyítette le az 1850-es évek legkorszerűbb aknáját, a Ferenc József-aknát. Ő alkalmazott Pécsett először aknaszállító berendezés meghajtására gőzgépet. 1846-ban Auer bécsi és Koharich szigetvári kereskedők társaságában Lukafa községben porcelán manufaktúrát alapított.[21]

Madarász András (Jolsva, 1797-1873 Csetnek) a csetneki CONCORDIA VASGYÁR tulajdonos-igazgatója, a híres festőművész apja.[22] A pécsi szén felhasználására 1843-ban vasgyárat alapított Pécsett a gömörmegyei vasérc feldolgozására, a mai bőrgyár helyén: CSETNEK-PÉCSI VASGYÁR elnevezéssel. Az Istenáldás-völgyben földbirtokot vásárolt és bányát nyitott (Eisenhammer-táró, Zwang-akna, Vasgyármező). 1846-ban létrehozta a PÉCS-MOHÁCS VASÚTTÁRSASÁG-ot, amely azonban érdemi tevékenység nélkül feloszlott.[23]

Littke Lőrinc (Pécs, 1809-1879 Pécs) vállalkozó, az 1844-ben alakult SZÉNBÁNYÁSZATI TÁRSASÁG (Blauhorn Mihály katonatiszt (Pécs, 1818-?), Kuszka N., Loosz N., későbbi főrészvényese Jäger János pécsi vaskereskedővel együtt a Flórián- (1848) és Lőrinc-akna (1852) telepítője. A későbbiekben a bányabirtok a Littke-család kezébe került. Jelentős szerepük volt a szénpiac kibővítésében, a társaság 1860-ig a DGT szénszállítója. 1859-ben Littke Lőrinc megalapította a pécsi pezsgőgyárat.[24]

Riegel Antal (1819-1900 Nagymányok) bányamérnök, bányavállalkozó. Az 1840-es évek végén jött a pécsi bányavidékre. A Karolina-völgyben földterületet vásárolt és 1852-ben aknát telepített. Karolina-aknán szakszerű bányászatot folytatott. 1850-ben a mecsekszabolcsi György területet vásárolja meg és 1853-ban a Sándor-aknán kezdi meg a termelést. Nevét a helyi köznyelv a mai napig őrzi, amikor a szabolcsi György-telepet „Rigli“-nek nevezi. A DGT által kiszorítva pécsvidéki birtokait eladta, ezután az észak-mecseki térség bányászatának fellendítésében szerzett elévülhetetlen érdemeket. Sírja Nagymányokon ma is megtalálható.[25]

Nendtvich Károly (Pécs, 1811-1892 Budapest) botanikus írta le először szakszerűen 1851-ben a mecseki kőszén előfordulást. Írt a szén kiváló kokszolódó tulajdonságáról és gázgyártásra való alkalmasságáról. Munkájában Berkstől kapott adatokra is hivatkozik.[26]

Vörös Mihály (Monostorszeg, 1794-1867 Pécs) teológiai doktor, őrkanonok, 1851-1864 között a pécsi székesegyházi uradalmak főkormányzója. E beosztásában, mint a bányák irányítója, sokat tett a mecsekszabolcsi és a somogyi uradalmi bányászat fejlesztése, versenyképességének fenntartása érdekében. Az uradalom 1851-ben telepítette a szabolcsi Ferenc József-aknát, irányítása alatt 1856-ban György és Mihály-aknát mélyítették, és ezen kívül még két termelő tárót működtettek. Fennmaradt kéziratos naplója gazdag forrása a korabeli bányászat történetének.[27] Nevéhez fűződik a Székesegyház előtti tér kikövezése és ő helyeztette el 1854-ben az apostolok szobrait a főtemplom déli oromzatára.[28]

Laurer Flórián főbányagondnok, a DGT első üzemvezetője, az András-ak- nai üzem vezetője 1854-ig.

Ezt követően Schroll József főbányagondnok, a pécsbányai üzem vezetője, aki a kolónia helyének kijelölője, megvalósítója. Róla nevezték el az 1869-ben mélyíteni kezdett új szállító aknát (Schroll-akna).[29]

Miesbach Alajos (meghalt 1857-ben) bécsi vállalkozó, Pesten, Budán és Bécsben több téglagyár, valamint számos ausztriai és magyarországi kőszénbánya (Brennberg, Dorog, Pilis) tulajdonosa 1854-ben bérbe vette a székesegyházi uradalom somogyi bányáját, lemélyítette a Maschienen-aknát (másként: HauptRichtschacht) és somogyi földtulajdonokat vásárolt.[30]

Drasche Henrik bányamérnök, bányavállalkozó, brennbergi, dorogi és pilisi bányabirtokos, Miesbach Alajos örököse, aki jelentős szerepet játszott az északmecseki bányászat indulásánál. Ő létesítette a somogyi Heinrich-tárót. Pécsi tulajdonait (a dorogiakkal egy időben) 1869-ben eladta.[31]

Glanzer Gyula a selmecbányai akadémián végzett bányatiszt. 1860-tól a pécsi székesegyházi uradalmi szénbányák műszaki vezetője. Sokoldalú műszaki tevékenysége mellett az uradalmi szénbányák gazdaságos, versenyképes működésének tervezője, kivitelezője.[32]

Czindery László (Pécs, 1742-1860 Pécs) baranyai földbirtokos, ismert pécsi vállalkozó az 1860-as években a lámpási Júlia bányatelken bányászkodott.[33]

Cassian, Martin -Martin Ritter von Cassian 1862-1889 között a DGT vezérigazgatója majd elnöke. Róla nevezték el az 1868-ban és 1871-ben mélyíteni kezdett pécsbányai új szállító- és légaknákat, a Cassian-aknákat, valamint a mellettük épült lakótelepet, Cassian-, ma Borbála-telep.[34]

Koch Ferenc az egyik legjelentősebb pécsi bányavállalkozó. 1875-ben Szabolcson és Somogyon területeket bérelt és vásárolt, megnyitotta a Josefin (Koch)- tárót. 1882-ben Mohácson dunai rakparti szénrakodó területet vásárolt. Pécsett, a Lámpás-völgyi bányái mellett a DGT-t megelőző utolsó tulajdonosa volt a vasgyármezői Zwang-aknának. Érdekeltségeit 1892-1895 között a DGT-nek eladta.[35]

Thommen, Achilles A DGT elnöke 1890-ben. Róla nevezték el a később Petőfi-aknára átkeresztelt vasasi (Thommen-akna) szállító- és légaknát.[36]

Wiesner Raymár (Prága, 1843-1900 Pécs) bányamérnök, a DGT pécsi bányaüzemeinek igazgatója. Szorgalmazására vezették be 1892-ben a társulati iskolákban a magyar oktatási nyelv használatát, és történt meg a bányatelepi utcák, üzemi épületek elnevezésének, az üzemi feliratok és a bányász köszönés magyarítása. Alapítója volt a pécsbányatelepi magyar dalárdának. Kezdeményezésére és támogatásával került Pécsre 1895-ben az országos bányaaltiszt-képző iskola, az aknászképző „Bányaiskola“, amely 1942-ig működött városunkban (Erdély visszacsatolásakor Nagybányára helyezték, később Tatabányára került). Igazgatósága alatt épült fel a bányaigazgatóság Mária utcai épülete, és zajlott le 1893-ban a pécsi bányászok karhatalom által véresen levert nagy sztrájkmozgalma.[37]

Ullmann Lajos - Ludwig Ullmann Ritter von Erény 1891-1903 között a DGT vezérigazgatója. 1892-ben Wiesner Raymár kezdeményezésére elrendelte, hogy a társulati elemi iskolák nyelve magyar legyen. Róla nevezték el a Budai külváros szélén felépített társulati lakótelepet, a mai Erzsébet-telepet (Ullmann-telep).[38]

Oczwirk Nándor bányamérnök, 1896-1917 között a pécsbányai aknászképző „Bányaiskola” első igazgatója.[39]

Gerber Frigyes (Mitrovica, 1850-1897 Salgótarján) bányamérnök, 18841897 között a SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA RT. bányaigazgatója. Nevéhez a salgótarjáni bányászat számos jelentős fejlesztése fűződik. A DGT felkérésére 1891- ben szakértői jelentést készített a pécsi bányászat helyzetéről, lehetőségeiről és a tennivalókról. A bányaművelés színvonaláról igen csak lehangoló képet festő jelentésben szereplő javaslatok nagy része később az úgynevezett Jiéínsky-féle rekonstrukció során 1913-1927 között valósult meg.[40]

Rücker, Anton 1906-1910 között a DGT elnöke. Róla nevezték el az 18761879 között mélyített, korábban Vasas IlI.-nak nevezett aknát, a Rücker-aknát.[41]

Jiéínsky Jarosláv (Osztrava, 1870-1959 Prága) cseh-morva bányamérnök, későbbi Pribram-i egyetemi tanár, egyetemi díszdoktor, a Horthy kormányzó által 1928-ban adományozott magyar királyi bányaügyi főtanácsosi cím birtokosa, 1913-1931 között a DGT pécsi bányaüzemeinek bányaigazgatója, a pécsi szénmedence 1913-1927 között megvalósított átfogó korszerűsítésének tervezője és megvalósítója. A megvalósításban vezető munkatársai voltak: Asiel József bányamérő-, Czibulka Vilmos elektro-, Kraft János vegyész-, Moticska József gépész-, Ozanich Gyula bánya-, Sikora Gyula bánya-, Szentkirályi Ödön építész-, Szontágh Ferenc gépész-, Straka (Sillay) Vilmos bánya-, Grőbel Emil bánya-, és Wietorisz Róbert bányamérnökök. Számos tudományos cikk, előadás, szakmai könyv szerzője, és szakbizottság tagja.[42]

Grőbel Emil (Selmecbánya, 1884-1959 Pécs) bányamérnök, a vállalat központ mérnökségének vezetőjeként jelentős bányageodéziai munkát végzett, egyebek között a bányaterületet bekapcsolta az országos hengervetületi rendszerbe, elkészítette az egységes szintezési hálót.[43]

Hannebeck Frigyes (Bochum, 1875-1961 Pécs) aknamélyítő bányatechnikus (bochumi felsőfokú bányatechnikum), az 1913-1927 között megvalósított rekonstrukció aknamélyítési munkáinak végrehajtója. Közvetlen irányítása alatt több emlékezetes, speciális műszaki feladat került kivitelezésre, így például a Thommen- akna átfalazása a szénszállítás leállítása nélkül, stb. Ő irányította 1947-49-ben a tettyei városi vízmű víznyerési munkáit is.[44]

Moticska József (Pécs, 1879-1945 Pécs) gépészmérnök, 1919-től irányította a pécsi erőművet, annak bővítő rekonstrukcióját. A sülőképes szenek eltüzelésére legmegfelelőbb vándorrostély kialakításával foglalkozott.[45]

Szonntagh Ferenc (Zalatna, 1887-1957 Pécs) gépészmérnök, 1932-től a pécsi szénelőkészítő üzem és brikettgyár vezetője, a szénelőkészítő Rheo-mo- sójának építése és a brikettgyár fejlesztése fűződik nevéhez.[46]

Sillay (Straka) Vilmos (Mecsekszabolcs, 1895-1985 Budapest) bányamérnök, 1920-tól a Szabolcs-somogyi kerületben dolgozott, végül szabolcsi üzemvezető bányafőfelügyelő. Számos, újszerű (és korában nagyrészt meg nem értett) technikai újítás bevezetésével próbálkozott az 1930-as évektől: Fejtési réselőgépek használata, a szállószénpor vizes lekötése, stb. 1945-1975 között a SALGÓ RT. majd a BÁNYÁSZATI AKNAMÉLYÍTŐ VÁLLALAT vezető munkatársa. A Bányászati Kézikönyv (szerk.: Boldizsár Tivadar) Bányavágatok Hajtása című fejezetének szerzője.[47]

Stubnya Viktor (Somogy, 1891-1957 Budapest) bányamérnök mint vasasi bányaüzem-vezető gázkitörések elleni védekezésként a védőtelepes művelés úttörő alkalmazója volt.[48]

Nusser Antal dr. (Bonyhád, 1904-1974 Pécs) mecsekszabolcsi társpénztári bányaorvosként, az 1930-as évek közepén, 1118 bányász tüdejének röntgenfelvétele alapján - elsőként vizsgálta a szilikózis megbetegedést a pécsi szénmedencében. Vizsgálatainak eredményét 1939-ben publikálta.[49]

Boda Antal (Kiskunfélegyháza, 1894-?) bánymérnök, a pécsbányai aknászképző bányaiskola igazgatója 1929-1946 között.[50]

Keller János vájár hosszúhetényi, Fajtik Imre[51] bányamozdony-vezető somogyi és Hegedűs Mihály vasasi lakosok az 1937. február 24-én leadott csendőr-sortűz által okozott sérüléseik következtében életüket vesztették. A Vasasról a DGT pécsi igazgatóságára tartó több száz fős tüntető menetet a csendőrök a mecsekszabolcsi temetőnél, a Csertető alján, sortűzzel állították meg. Lövés érte a nevezetteken kívül Varga Mihályt, Léhman Miklóst, György Józsefnét, Lévárdi Györgynét, Stencer Jánost és Rumbak Józsefet.[52]

Bózsa János, Kuppi István, Márk Győző, Szauerwein József, Wirt Aladár vasasi és Steckl György mecsekszabolcsi lakosok valamint a vasasi 1937. évi éhségsztrájkban résztvevő további 189 társuk ellen a Királyi Ügyészség 1937. március 31-én vádiratot adott ki magánosok elleni erőszak és a sztrájkban a vádirat szerint önszántukon kívül résztvevő 68 társuk terhére elkövetett személyes szabadság megsértése címén. Nevezetteket a vasasi filmszínházban 1937. április 21-30. között kilenc napon át tartó nyilvános tárgyaláson 3-5 havi letöltendő, a többieket felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.[53]

Ember Kálmán (Körmöcbánya, 1894-1979 Budapest) bányamérnök, 1943-tól a PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG vezetője, 1957-től 1963-ig az ORSZÁGOS BÁNYAMŰSZAKI FELÜGYELŐSÉG elnök-helyettese. Sokat tett a mecseki bányaveszélyek eredményes leküzdéséért. Négy évtizeden át, mint az ORSZÁGOS SZILIKÓZIS BIZOTTSÁG elnöke, kitartóan foglalkozott a szilikózis megbetegedés megelőzésének műszaki problémáival. 1957-1969 között a Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület alelnöke, haláláig tiszteleti tagja. 1945 után a pécsi műszaki élet szervezője, a Pécsi Műszaki szemle megindítója. Színes egyéniségével, megkérdőjelezhetetlen szakmai tudásával, közvetlen stílusával, megoldást kereső emberséges szigorával, egy nagyon nehéz időszakban, meghatározó személye volt a mecseki bányászatnak, a pécsi műszaki életnek.[54]

Garai József (Mecsekszabolcs, 1912-2000 Pécs) Kossuth-díjas vájár, bányamentő, fejtési csapatvezető, sokszorosan kitüntetett életmentő.[55]

Kiss Nagy József (Mecsekszabolcs, 1905-1980 Budapest) bányamérnök, a MESZHART pécsi bányaműveinek műszaki vezetője. Munkaszervezési eredményeiért (ciklusos munkarend) 1953-ban Kossuth-díjat kapott.[56]

Sztanek Gyula (Pécs, 1904-1947 Pécs) főaknász-bányamentő az András-akna V. szinti 11. telepi osztóvágaton 1947. október 12-én keletkezett bányatűznél bányamentés során életét vesztette. Miközben átkarolva vonszolta sérült bányásztársát, a mentőkészülék csutorája a szájában félre csúszott, ezért ő is halálos szénmonoxid mérgezést szenvedett. E bányatűznél - két bajbajutott bányamunkáson kívül Csapó János és Trapp Károly vájár-bányamentők is meghaltak. Tizenöt évvel később, 1962-ben Pécsbányán a 12. telepi gurítóban történt gázkitörésnél Sztanek Gyula fia, Sztanek János (Pécs 1932-1962 Pécs) bányamentő csapatvezető vájár vesztette életét. A gurító homlokának biztosításával igyekezett a kezdődő gázkitörést megakadályozni. Társai még el tudtak menekülni, neki már nem sikerült. Apa és fia adta életét a bányáért, bányásztársaiért.[57]

Sudár Ferenc pécsbányai vájár, vágathajtó- és fejtési csapatvezető. Vágat- hajtási munkaeredményeiért kapott Kossuth-díjat.[58]

Rufli Lajos szabolcsi vájár, fejtési csapatvezető. A róla elnevezett munkamódszer névadója, amely a szovjet Valigula-mozgalom magyar megfelelője volt.

Wietorisz Róbert (Szepesremete, 1895-1973 Komló) bányamérnök, a MESZ- HART pécsi bányaműveinek műszaki igazgató-helyettese. Az 1948. évi pécsbányai sújtólégrobbanás okán Rihmer László (Pécs, 1904-1982 Pécs) bányamérnök, bányahatósági főmérnök, Lugosi György (Békéscsaba, 1917-1996 Veszprém) bányamérnök, üzemi főmérnök és Mosonyi Sándor (Vasas 1909-1984 Pécs) bányatechnikus, bányamesterrel együtt koncepciós perben többévi börtönbüntetésre ítélték. Rihmer az 1928-ban, a pécsbányai, káposztásvölgyi homokbányában talált szinte teljesen ép szenzációs mamutcsontváz-lelet feltárásának irányítója, és „Pécsi Mamut” című doktori disszertációjában publikálója. Wietorisz 1952. évi szabadulása után a komlói üzemek szellőztetésének megoldásában alkotott maradandót.[59]

Madas József (Arad, 1905-1988 Pécs) bányamérnök. jelentős szerepet játszott a pécsi kokszszéntermelés növeléséhez tartozó mintavételi, szénminősítési rendszer kialakításában, a szénelőkészítés fejlesztésében. Nyugállományba vonulását követő pécsi helytörténeti kutatásai és publikációi várostörténeti alapműnek számítanak.[60]

Herrfurth Ernő (Pécs, 1922-1985 Pécs) bányamérnök a pécsi szénelőkészítés 1945 utáni fejlesztésében játszott jelentős szerepet (finom ülepítőgépek, nehéz szuszpenziós szénmosó, durvaszén-mosó).[61]

Babics András (Komlósd, 1896-1984 Pécs) ipartörténész, a mecseki szénbányászat történetének jeles kutatója. Három könyvben és számos publikációban foglalkozott a mecseki szénbányászat történetével. Munkái ma már alapműnek számítanak minden kutató és érdeklődő számára.[62]

Pozsgay Károly (Mezőőrs, 1920-1981 Pécs) bányamérnök, a komlói és a mecseki szénbányák műszaki vezetője, a három mecseki, a pécsi, a komlói és az északi részmedence egységes irányításának megvalósítója (1963). Irányítása alatt érte el a mecseki szénbányászat legkiemelkedőbb termelési és műszaki eredményeit.[63]

Radó Aladár (Hosszúhetény, 1922-1989 Pécs) bányamérnök, a mecseki metángáz-lecsapolás tervezője, megvalósítója. A megépült öt gázlecsapoló állomásból az elsőt Vasason 1957-ben helyezte üzembe.[64]

Dézsi Gyula (Pécs, 1903?-1974 Pécs) szabolcsi bányamentő főműszerész, az általa tervezett és az 1960-as években több évig használt menekülő készülék, a Dézsi-féle önmentő készülék névadója.

A pécsi mélybányászat története befejeződött, a mi történetünk azonban nem. A közelmúlt évtizedekben hatalmas fejlődés történt a létesítményekben, a föld alatti és a külszíni művelési technológiákban, a gázkitörés elleni védekezésben, a bányatüzek-, a sújtólég-, a bányarobbanás-, a portüdő-megbetegedések elleni küzdelemben. Azok a személyek, akiknek nevéhez ezen eredmények fűződnek, szerencsére többségükben még köztünk vannak, így a történet befejezésére reméljük még sokáig kell várni.

 


[1] Köszönöm az összeállítás elkészítéséhez nyújtott segítséget Horváth Eszternek, Dr. Koncsag Károlynak, Markó Imrének, Mendly Lajosnak, Pálfy Attilának, Dr. Szirtes Lajosnak, Traj Ferencnek, Dr. Vargha Dezsőnek és a szerepeltetett személyek megkeresett hozzátartozóinak. A lábjegyzetekben hivatkozottakon túl az alábbi forrásokat használtuk fel: Matolcsy Károly-Zsadányi Oszkár: Baranya vármegye Trianon után tíz évvel. Mohács, 1930.; Zsadányi Oszkár-Kalmár Gyula: Pécsi fejek. Pécs, 1928.

[2] A Szennyes-hegyként is nevezett későbbi Fekete-hegy 1738-ban három napig „tüzet dobált’. 1798-ban pedig így írta Bécsi Magyar Mercurius: „A Péts mellett lévő Metsek nevű hegy a'mely valami három hónapig olyan vastag füstöt botsátott felfelé, hogy a nap' világát is meghomályosította.” In: Babics András: A pécsvidéki kőszénbányászat története. Budapest, 1952. 8.p.

[3] Móró Mária Anna: Berks Péter és kora mecseki szénbányászata. In: Búcsúzik a Mecseki szénbányászat, Szirtes Béla (szerk.) Pécs, 2001.

[4] Móró Mária Anna... i.m. 2001.

[5] Babics András: A pécsvidéki kőszénbányászat története. Budapest, 1952.

[6] Babics... i.m. 1952.

[7] A szénbányászat emlékhelyei Pécsbányán. Megvalósíthatósági tanulmány Pálfy Attila-Szirtes Béla (szerk.) Pécs, 1998. kéziratban.

[8] A szénbányászat emlékhelyei. i.m. 1998.

[9] Babics. i.m. 1952.

[10] Babics. i.m. 1952.

[11] A szénbányászat emlékhelyei. i.m. 1998.

[12] A szénbányászat emlékhelyei… i.m. 1998.

[13] Az „ásott” jelző egyrészt a bányászati művelettel kitermelt kőszénre utal, szemben az égetett “faszénnel” és a hullámveréssel partra vetett ún. „tengeri szénnel” (sea-coal). Másrészt a külszíni gödrös-árkos, ténylegesen a szén kiásásával járó bányaművelést végzőket, tudomásunk szerint hazánkban egyedül Pécsett nevezték a 19. század elején „szénásóknak”.

[14] Várady Ferenc: Baranya múltja és jelenje. Pécs, 1896.; A szénbányászat emlékhelyei… i.m. 1998.

[15] Móró Mária Anna. i.m. 2001.

[16] Bányász legényeknek a 19. sz. első felében a bányász szakmát vájár szinten elsajátító, azt foglalkozásként vállaló személyeket nevezték. Ők tulajdonképpen a bányatulajdonosok által szerződtetett üzemvezetők, akik általában egy-két napszámost foglalkoztatva, a tulajdonosokkal kötött vállalkozási jellegű szerződés alapján működtették a polgári tulajdonú bányákat. Személyüket a bányakormányzó nyilvántartotta.

[17] Móró Mária Anna. i.m. 2001.

[18]Babics. i.m. 1952

[19]A szénbányászat emlékhelyei. i.m. 1998.

[20]A szénbányászat emlékhelyei. i.m. 1998.

[21]A szénbányászat emlékhelyei. i.m. 1998.

[22] Madarász Viktor az 1870-es években hazatért Párizsból, és megalkotta történelmi vásznait. Apja halála után átvette annak üzleteit, és ezt követően húsz évig nem nyúlt ecsethez.

[23] Neves elődeink. In: Pécsi Műszaki Szemle XXXII. évf. 3-4. szám Pécs, 1987.; A szénbányászat emlékhelyei. i.m. 1998.; Móró Mária Anna. i.m. 2001.

[24] A szénbányászat emlékhelyei, i.m. 1998.

[25] Babics... i.m. 1952.; Képek és dokumentumok a pécsi szénbányászat történetéből II. A szabolcsi szénbányászat. Kiállítás a Várostörténeti Múzeumban. Pécs 2001. Pálfy Attila (szerk.)

[26] A mecseki kőszénbányászat. Szirtes Béla (szerk.) Pécs, 1994. Pécs

[27] Kedves színfoltja naplójának, amint a tárókat, a bányászati nyelvújítást megelőzve „alagoknak’ nevezi.

[28] Képek és dokumentumok. 2001.

[29] Ács Zoltán és tsai: A mecseki feketekőszén-bányászat. In: A magyar bányászat évezredes története II. Benke István és Reményi Viktor (szerk.) Budapest, 1996.

[30] Képek és dokumentumok. 2001.

[31] Képek és dokumentumok. 2001.

[32] Képek és dokumentumok. 2001.

[33]A mecseki kőszénbányászat... i.m. 1994.

[34]A mecseki kőszénbányászat. i.m. 1994.

[35] Képek és dokumentumok… 2001.

[36] Ács Zoltán… i.m. 1996.

[37] Szirtes Gábor: Wiesner Raymár. In: Pécsi Panteon, Pécs, 1998.

[38] A mecseki kőszénbányászat... i.m. 1994.; Ács Zoltán. i.m. 1996.

[39] Ács Zoltán. i.m. 1996.

[40] Szirtes Béla: A pécsi szén útja az aknáktól a felhasználókig. In: Pécsi Szemle, 2001. Tavasz

[41] Ács Zoltán. i.m. 1996.

[42] Mendly Lajos: Jarosláv Jiéínsky a korszerű pécsi szénbányászat megteremtője. In: Pécsi Szemle, 2000. Tavasz

[43] Neves elődeink. i.m. 1987.; Ács Zoltán. i.m. 1996.

[44] Neves elődeink. i.m. 1987.; Ács Zoltán. i.m. 1996.

[45] Neves elődeink. i.m. 1987.; Ács Zoltán. i.m. 1996.

[46] Neves elődeink. i.m. 1987.; Ács Zoltán. i.m. 1996.

[47] Pécs-Baranyai Ismertető. Kalotai László (szerk.) Pécs, 1934.; Ács Zoltán. i.m. 1996.

[48] Pécs-Baranyai. i.m. 1934.; Búcsúzik a mecseki szénbányászat. Szirtes Béla (szerk.) Pécs, 2001.

[49] Vékény Henrik: A portüdő-megbetegedések műszaki prevenciója és ennek eredménye a Mecsek mélyművelésű szénbányáiban. In: Búcsúzik. i.m. 2001.

[50] Ács Zoltán. i.m. 1996.

[51] A csertetõi mártíremléken tévesen FAITIG névvel szerepel

[52] Czukor János: Az 1937. évi és az 1940. évi sztrájkokról. In: Nem szól mára klopacska... Göndöcsné Bátai Rozi-Szirtes Béla-Szirtes Gábor (szerk.) Pécs, 2000.

[53] Czukor János. i.m. 2000.

[54] Neves elődeink. i.m. 1987.; Búcsúzik. i.m. 2001.

[55] Leszkó Margit: Feljegyzés Garai József Kossuth-díjas bányamentő dolgairól. Pécs, 1991. (kézirat)

[56] Neves elődeink. i.m. 1987.; Ács Zoltán. i.m. 2001.

[57] Békés Sándor-Lombosi Jenő: Pécsbánya. Pécs, 1977.; A mecseki kőszénbányászat. i.m. 1994.

[58] Békés-Lombosi. i.m. 1977.

[59] Békés-Lombosi. i.m. 1977.; A mecseki kőszénbányászat... i.m. 1994. Ács Zoltán. i.m. 1996.

[60] Ács Zoltán. i.m. 1996.

[61] Ács Zoltán: A mecseki szén felhasználása és a szénelőkészítés. In: Búcsúzik. i.m. 2001.

[62] Ács Zoltán. i.m. 1996.

[63] Ács Zoltán. i.m. 1996.

[64] A mecseki kőszénbányászat. i.m. 1994.; Ács Zoltán. i.m. 1996.; Nem szól már. i.m. 2000.; Búcsúzik. i.m. 2001.