Cikkek

Vértesi Lázár: Erreth János, az ellenzék vezére

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 4. szám, 19-25. oldal

Letöltés: pdf20


Vértesi Lázár

 

ERRETH JÁNOS, AZ ELLENZÉK VEZÉRE

 

 

 

Erreth János tevékenységével átfogta a dualizmus szinte teljes korszakát. Vidéki viszonylatban a lehető legteljesebb, töretlen karriert futott be, igaz nem minden politikai kitérő nélkül. Tehetsége, ambíciói révén nemcsak részese volt, de nagymértékben irányítója is a „boldog békeidők” Magyarországán, a Dél-Dunántúl egyetlen igazi központja, Pécs látványos kulturális, gazdasági, társadalmi progressziójának kibontakoztatásának. Hitvallása, melyhez a századforduló lokálpatrióta városatyáinak tiszteletreméltó következetességével egész életében tartotta magát, a következő, tőle származó idézettel ragadható meg leginkább: „A lényeg: hazám elévülhetetlen jogai biztosítása és megvalósítása, - szülővárosom anyagi és erkölcsi előhaladása, szellemi és cutturáiis fejlődése, polgárai üdve és boldogsága nagy művében teljes hűséggel, egész odaadással, önzetlenül közreműködni.[1]

Az Erreth név már jóval az ő városépítő munkássága előtt összefonódott a város életével. A Lotharingiából elszármazott család a 18. század második felében telepedett meg Baranyában, s jó másfél évszázadon át, négy generációra kiterjedően jegyezte el magát a „bőrös” szakmával, a tímársággal. A Pélmonostoron megtelepedett Erreth Mátyás volt az első tímármester az Erreth-családban, akinek Mátyás nevű fia származott át Pécsre, s alapozta meg itt e tisztes dinasztiát. A későbbi nagy vetélytárs, Höfler András tímár lányát, Höfler Annát vette feleségül, s a Malom utca 19. sz. alatt lévő házat és műhelyt kapta hozományul, hogy az apjától örökölt mesterségbeli tudást kamatoztathassa. E portából nőtt ki azután az egész dél-magyarországi régióban sikeresnek bizonyuló és kiterjedt Erreth-tímárság. Évtizedes vetélkedés után a gazdasági fejlődés megváltozott tendenciáit felismerve, összefogtak a Krautsack és Stirling tímárműhelyekkel, s az így létrejött, nagy kereskedelmi tőkével, komolyabb áru és pénzhitellel rendelkező manufakturális bőripari vállalkozás néhány év alatt véget is vetett a helyi céhes konkurenciának.[2]

Mátyásnak három fia volt, Antal, János és Károly, s mindhárman folytatták a szakmát, immár három külön épületben és műhelyben. Hármuk közül Antal volt a legsikeresebb vállalkozó, akit egyéb érdemdús cselekedeteinek elismeréseképpen, 1890-ben a király, minden törvényes leszármazottjával egyetemben, a „monostori” előnévvel nemessé tett.[3] Antal fia, Kálmán vitte tovább a szerteágazó famíliából egyedül, s utolsóként a tímár-mesterséget, s köztiszteletben álló, puritán életű patríciusként fejezte be szorgos életét 1933-ban.

Antal öccse, János tehetős molnárcsaládba házasodott, Mayer Annát vette nőül, s bár nem volt olyan sikeres, mint Antal fivére, ő is vagyonos embernek számított, aki megengedhette magának, hogy mint beérkezett, második generációs városi polgár, fiait Jánost és Lajost, már nem a tradicionális szakma folytatására, hanem a biztos megélhetés mellett magasabb társadalmi presztízst biztosító értelmiségi pályára adja. Polgári hivatásra, melyen ha megfelelnek, a város vezető elitjébe nyílik meg előttük az út.[4]

Erreth Lajos orvos lett, királyi tanácsos, a városi közkórház igazgató főorvosa. Kiváló tudós, akit ritka emberszeretet és szívjóság jellemzett. Rendkívüli szervezőkészségének és kitartásának köszönhette a város, hogy a kórházat a vidéki városok viszonylatában vezető szintre emelte, aminek felszerelése az 1907-es Országos Kiállításon méltán váltott ki elismerést a fővárosi kollégák körében is.

Erreth János 1846-ban született, s édesapja jogi pályára adta, ami akkor még komoly presztízzsel és tisztes megélhetéssel kecsegtetett.[5] Tanulmányait a Pécsi Jogakadémián és Pozsonyban folytatta, s miután vizsgáját a pesti egyetemen letette, azonnal megnyitotta ügyvédi irodáját Pécsett, a család Kossuth Lajos utcai házában.

Húsz éves korára már mint a jogászifjúság temperamentumos, függetlenségi érzelmű vezetőjét ismerik városszerte.[6] Éppen akkorra teszi ezt egész életére kiható meggyőződésévé, amikor Pécs sz. kir. város, ország-világ figyelmét magára vonva hitet tett a független és szabad Magyarország mellett, s 1967-ben, a kiegyezés által lehetővé tett első alkotmányos választásokon Kossuth Lajost választotta országgyűlési képviselőjének. Meg kell jegyeznünk, hogy ebben családi hagyományokat követett, hiszen 1849-ben, mikor Nugent császári tábornok bevonult katonáival Pécsre, az Erreth tímárságot az elsők között záratta be büntetésképpen, mert pénzzel és tettel, fegyverek és nemzetőrök rejtegetésével is segítették a forradalom ügyét.

Ügyvédi karrierje fényesen alakult. Kiváló jogi felkészültségét, szónoki képességét valamint a család helyi tekintélyét ügyesen kamatoztatta, és amikor az 1874: XXXIV. tc. értelmében létrehozták az ügyvédi kamarák rendszerét, alig 29 évesen a Pécsi Ügyvédi Kamara titkárává választották. Még csak 32 éves fiatalember, amikor az elnöki tisztre emelik, amit közel harminc évig, főispáni kinevezéséig töltött be, s azután a kamara örökös díszelnöke lett élete végéig.

A parlament 1891-es feloszlatásakor visszavonuló Perczel Miklós Erreth Jánost választási pártjának elnökét kérte fel, hogy erejéhez mérten küzdjön, nehogy a város valami „bólogatójánost” küldjön az országházba, de Baross Gáborral szemben nem lehetett versenyképes. Baross azonban, amint az Pécs országgyűlési képviselőivel kapcsolatban eddig minden esetben megtörtént, visszamondta a pécsi mandátumot, és saját győri körzetének képviselője lett. A szabadelvű párt Fejérváry Géza jelölésével próbálta menteni, ami még menthető. Egy kaszinóbéli tréfás felkiáltásból kiindulva, az egész városra kiterjedő, sok csalódott szabadelvű választó támogatását is maga mögött tudó mozgalom bontakozott ki vele szemben, „a leglelkesültebb választás, amikor Erreth János nevét írták választási zászlajukra a polgárok.”

 

psz 2001 04 03 vertesi lazar 01

 

Erreth János, a patrióta polgár

 

E hangulat hatására Fejérváry jelölése megbukott, az utolsó szabadelvű reménysugárként jelölt Aidinger János, Erreth később még visszatérő ellenfele jobbnak látta, ha visszalép, elkerülendő a biztos bukást. Erreth független programot fogalmazott meg, de a szabadelvű választók megnyeréséért a 67’-es alapok megtartását is hangoztatta. Végső célként pedig az önálló és független Magyarország létrehozását jelölte meg. 1892. március 24-én Erreth győzött, „A nagy név elbukott, a polgári név diadalra jutott!”[7]

Első képviselői ciklusában már azokat a feladatokat és célokat fogalmazta meg a parlamentben, melyekért a továbbiakban is következetesen síkra szállt. Számon kérte a nemzeti individualizmusra törekvés hiányát, a közigazgatási hatóságok depolitizálását célzó reformok, és a városok programszerű felvirágoztatásának elmaradását, amit pedig az ország fejlődésének szempontjából kulcsfontosságúnak tekintett. Felszólalt az államvasúti és közgazdasági beruházások fejlesztéséért, különös tekintettel Pécs elhanyagolt vasúti kondícióira.[8] Pécs érdekében természetesen később is többször felszólalt, kiemelve szerepét a kultúra, a kereskedelem, az ipar és a szőlészet terén.[9] Mint független képviselő, nyíltan számon kérte Wekerlén a szabadelvűség és liberalizmus hiányosságait. 1894-ben pedig, Kossuth halálakor, Turinban ő helyezte el a Pécsi Ügyvédi Kamara koszorúját eszmei vezére sírjánál. A következő választásokon, 1896-ban, Aidinger János volt az ellenfele, aki városvezetői pályafutására e tisztséggel kívánta feltenni a koronát.[10] Igen kiélezett küzdelemben, a „faltörő Jánosnak” aposztrofált Aidinger, közigazgatási pozíciójából adódó lehetőségeit is kiaknázva, az ellenzéki sajtóorgánum szerint: hatalmi presszióval, „muszáj szavazatokkal” és pénzen szerzett támogatással, elkeseredett küzdelemben legyőzte a függetlenségi programjával egyébként zajos sikert arató Erreth Jánost. Diadalünnepet azonban nem ülhettek, a csalódott Erreth-tábor ellentüntetése szétszórta, megfutamította őket, s az „Abcug Aidinger” felkiáltásokra visszhangzó, éles kirakat- és ablaküveg csörömpölésnek, s hangos szidalmaknak csak a felvonuló lovas rendőrök tudtak véget vetni.

Aidinger ezzel gyakorlatilag „kibukott” a pécsi közéletből, míg Erreth János, e küzdelmek erkölcsi győzteseként itthon maradt, és számos városi bizottságban folytatta városépítő tevékenységét a hegyrendőritől, a közegészségügyin át a gyámpénztár számolását ellenőrző bizottságig 8-9 bizottságban számíthattak jogi tudására, felkészültségére, és fáradhatatlan tetterejére. Egyletek sorának alapító, vagy rendes tagja ezen időszakban.

Lelkes patriotizmusa 1901-ben újra gyümölcsözőnek bizonyult. A választásokon nem akadt senki, aki akár csak kicsit is szorossá tehette volna a mandátum megszerzéséért folytatott küzdelmet. Igaz, ehhez nagymértékben hozzájárult az a politikai vargabetű is, amit Apponyi Albert végsőkig elkötelezett híveként, 1901 elején követett el, vagyis hogy belépett a Szabadelvű Pártba. Ám amilyen hirtelen irányt váltott, olyan hirtelen vissza is tért a szabadelvű padsorokból a Függetlenek közé. Addig azonban a választásokon az ő személye és tapasztalata kellő garanciát jelenthetett a városi választók többségének a város gondjainak legfelsőbb szintű tolmácsolására. Mindenesetre most Errethet abcúgolták meg csalódott hívei, de a választás ennek ellenére krónikába illő csöndességgel zajlott le.

Hamar ráébredve a szabadelvű párt politikájának tarthatatlanságára, függetlenségi meggyőződését követve készen állt, hogy mandátuma lejártakor, amikor a polgári korszak politikatörténetének legjelentősebb kormányzati válsága kipattant az amúgy is vérmes és politizálásra hajlamos pécsi közvélemény élére állva, harcba szálljon a nemzeti alkotmány védelméért.

Hely hiányában nem vállalkozhatunk az események pontos bemutatására. Elég talán annyi, hogy az 1905-ös választásokon győztes koalíció követeléseiből nem engedhetett, a király pedig nem engedett, s a kialakult patthelyzetben Ferenc József életre hívta a darabont kormányt, amit azonban a parlament azonnal alkotmányellenesnek ítélt, s felszólította a törvényhatóságokat az ellenállásra. Ennek a nemzeti ellenállásnak lett egyik legerősebb, és a végsőkig kitartó bástyája Pécs, amikor is 1905. június 23-án Erreth János és 28 társa indítványában állást foglalt az alkotmányellenes kormányzattal szemben, és csatlakozott a passzív ellenálláshoz.[11] Erreth és ügyvédtársai az Alkotmányvédő Bizottságban és a törvényhatósági bizottságban, a paragrafusokra támaszkodva, hiszen az 1870/42. tc. lehetőséget adott az alkotmányvédelem általuk képviselt formájára, kiválóan alkalmazta a törvények fegyvertárát az ellenállás jogi alapjának bizonyítására és a közvélemény meggyőzésére.[12]

Az intenzív politikai összecsapás-sorozat helyi szinten is komoly „hivatali őrségváltást” eredményezett. Az ellenállási mozgalom küzdelmeinek esett áldozatul Fejérváry Imre, Baranya vármegye és Pécs szabad királyi város főispánja, hiszen Fejérváry Géza fiaként azonnal az alkotmányellenes kormányzat szimbóluma lett, s elszigetelődve lemondásra kényszerült. Ahogy Majorossy Imre, Pécs kiváló, köztiszteletnek örvendő polgármestere is két tűz közé kerülve, a kormány és a város között nem tudott dönteni, s csak a felajánlott nyugdíjaztatás elfogadása mentette meg a fegyelmi úton való elbocsátástól. Pécset, városi törvényhatóság lévén, nem lehetett úgymond „kiéheztetni”, mint tette azt Kristóffy belügyminiszter a megyék dotációmegvonásával. Itt ez nem vezetett eredményre. Főispán és polgármester nélkül a város közigazgatási életét az Alkotmányvédelmi Bizottság, és annak elnöke, Erreth János irányította, aki maga mögött tudhatta a polgárok túlnyomó többségének támogatását. Kitartottak a szeptember végi „ötperces audiencia” kudarca után is, és amikor Fabritius Győző őrizetbe vette a Tisztelt Házat, február 19-ét gyásznapnak nyilvánították, de tartották magukat a koalíció vészes meggyengüléséig, a paktum megszületéséig. [13] Az április végi, új választásokon Erreth már nem indult, mivel új szerepkörbe emelte a város egyöntetű bizalma, és az új kormány támogatása: 1906. április 23-án Pécs szabad királyi város külön főispánjává nevezte ki a király.

A megye és a város főispáni tisztének kettéválasztása fontos, de bizonytalan kimenetelű újítás volt a város közéletére nézve, hiszen eddig az egyetlen, közös főispán személye legalább kapocs volt a város ügyeiben nem túl buzgó vármegye és a város között. Kérdéses volt, hogy a külön városi főispán meg tudja-e nyerni majd a vármegye támogatását, ha erre szükség lesz. A szép remények beteljesedésének részleges elmaradásáért persze sokkal inkább okolható az ország politikai labilitása, mintsem Erreth János tekintélyének vagy szorgalmának elégtelensége. A város egyhangúlag választott embere volt e poszton. Erre érdemesítette a nagy többség szemében „erősen kiforrott jelleme, puritán becsületessége, tiszta hazafisága, önzetlen munkássága, anyagi és erkölcsi függetlensége.”[14] Megválasztása a polgári öntudat és önérzet győzelmének ünnepe lett. „Mikor végre az igazi nemzetfönntartó elem,” a polgárság embere jutott döntési, cselekvési pozícióba. Külön büszkeséggel töltötte el a pécsieket, hogy a város saját polgárai közül érte el valaki a vidék közéletében betölthető legmagasabb közjogi méltóságot.[15]

Politikai elkötelezettségét, és ennek a város által történt elfogadását jelzi a Nemzeti dalnak és a Kossuth nótának az installációs ünnepélyekre addig érthetően nem jellemző felvétele a Szózat és a Himnusz mellé. Ahogy jelzés értékű volt az is, hogy éppen 48 küldöttség tisztelgett előtte beiktatásakor.[16]

Politikája alappillérét a pártpolitika kirekesztése jelentette a közigazgatás minden terén, és a közélet fellendítése. Talán legnagyobb érdeme, hogy felismerte a városfejlesztő energiák fontosságát, és minden támogatást megadott ahhoz, hogy az urbanizálódás nyilvánvaló feltételeként előrehaladjon a közművesítés, s a város megszerezze az ezekhez szükséges forrásokat.

Ennek részeként új, helyes vasúti politikát fogalmazott meg. Tisztában volt azzal, hogy Pécs továbbfejlődéséhez elengedhetetlen a vasút fejlesztése. E téren fejtette ki a legintenzívebb szervezőmunkát, és támogatókra talált a kormányban is, hisz barátja, Kossuth Ferenc éppen a közlekedésügyi tárcát kapta. Szterényi József államtitkár is a kezére játszott és Pécs minden progresszív eleme, akikkel karöltve egész kis mozgalmat hívott életre a Pécs-Brod-vonal megteremtéséért. Itt kell megemlíteni a pécsi villamosvasút telepítéséért való közbenjárását is, vagy a városi villamostelep szerződésének előnyös revideálását, mint a városiasodás folyamatának elengedhetetlen lépcsőjét.

Jelentős része volt az állami főreáliskola újjáépítésének keresztülvitelében, a főgimnázium bővítésében. Legnagyobb érdemeként ismerték el a Pécsi Állami Fémipari Szakiskola életre hívását, és az ehhez szükséges kormánytámogatás megszerzését.

Mint főispán, és mint a kiállítás védnöke sokat tett az 1907-es Pécsi Országos Kiállítás anyagi támogatásának elnyeréséért is. Alaposan kivette részét a pro- tokollból, több konferencián elnökölt, sőt mint kiváló borász, és a Pécs környéki szőlőkben igen jelentős szőlőbirtokkal rendelkező „tüke” pécsi,[17] indult is öt borával a kiállításon, ahol bár versenyen kívül, de el is nyerte a kiállítás elismerését.[18]

Sokat utazott, reprezentált, kilincselt a városért, igyekezett minél több kormányzati potentátot megnyerni a város támogatójának. Komoly szerepe volt abban is, hogy 1907-ben az Országos Kiállítás sikere után Pécs díszpolgárává választotta a kormány öt jeles tagját, Andrássy Gyulát, Kossuth Ferencet, Wekerle Sándort, Apponyi Albertet és Darányi Ignácot, valamint Kossuth államtitkárát, Szterényi Józsefet, amiért a „magyar vidék ezen európai szigetének’ ügyét felkarolták.[19]

„A város polgárainak minden hasznos és nemes törekvése a legkészségesebb és leghathatósabb támogatásra és pártfogásra talált” nála, emlékezett meg róla a város közgyűlése.[20] Elnöke, s ezzel védnöke is lett a város szépítését szolgáló szoborbizottságoknak, mint a 13 éve, Kossuth halálakor általa létrehozott Kossuth-szobor Bizottságnak, a Zsolnay-szobor- és a Szentháromság Emlékbizottságának, vagy a Francia emlékmű létrehozó bizottságának. Vállalta számos karitatív mozgalom helyi főszervezői és elnöki tisztét, például 1907-ben a tuberkulózis ellen védekező egyesületnek, a GYERMEKVÉDŐ LIGA pécsi szervezetének, de a 3. magyar egyetem Pécsett történő elhelyezéséért küzdő csoportosulásnak is élére állt. Neve biztosítékot jelentett, és a város támogató jóindulatát is kifejezte e jótékony, kulturális és társadalmi szerveződések működéséhez.

Számos társadalmi megtiszteltetés érte, így lett a PÉCS-BARANYA MEGYEI MÚZEUM EGYESÜLET, a MECSEK EGYESÜLET és a DUNÁNTÚLI KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET és a JÓTÉKONY NŐEGYLET-nek is elnöke.[21] Bárhova hívták, hogy nevével biztosítékot és súlyt kapjon egy szervezet, soha nem tagadta meg segítségét, és szívesen vette igénybe pesti kapcsolatait, hogy városa érdekében közvetítsen.

1910-ben azonban, a koalíciós kormányzat válságakor, a kormánnyal együtt ő is távozott. Lemondását a király 1910. február 22-én jóváhagyta.

Főispánságának időszaka Pécs életében igen mozgalmas négy évet jelentett anyagi, gazdasági, kulturális, és társadalmi téren egyaránt. Ám a politikai élet instabilitása, s az idő hiánya miatt nem tehetett annyit, mint amennyire ambíciói és városa iránti elkötelezettsége serkentette volna. De olyan emberként, aki életét városa szolgálatára tette fel, s akinek a közéleti tevékenység igazi elhivatottsága volt, a vezéri posztról leköszönve, újra a közharcosok közé állt. Visszatért a törvényhatósági bizottságba, egyszerű tagként, hogy amit lehet a továbbiakban is megtegyen, és az irányában megnyilvánuló bizalmat meghálálja.

De nem adatott meg neki, hogy tevékeny életét csalódás nélkül fejezhesse be. Az 1910-es választások alkalmával, midőn Zichy János gróf lemondott mandátumáról, az unszolásnak oly hosszan ellenállt, hogy új jelölt után nézve a Pécsváradon kisebbségbe szorult Egry Bélát jelölték helyette, s amikor megkésve mégis elvállalta a jelöltséget, a választó bizottság állta Egrynek adott szavát. De jobban bántotta, hogy a választópolgárok sem találták már elégségesnek Függetlenségi elkötelezettségét, és egykor ünnepelt főispánjuk helyett inkább a Justh párti Egryre adták voksaikat. Sebzett oroszlánként, csalódottan vonult vissza a politikától, egyészsége is megromlott. Teljes visszavonultságban élt, s érte meg a háború első évét, mikor 70. életévében Budapesten, 1915. május 12-én, a Lukács fürdőben kezeltetve magát, szívszélhűdés következtében elhunyt.

Magyarország gazdasági, társadalmi értelemben is legpezsgőbb éveit élte ebben a néhány évtizedben, s Erreth e prosperáló századfordulón lehetett az egyik legjelentősebb vidéki város, Pécs közéletének vezéregyénisége.

Se felesége, se gyermekei nem voltak. Végtelenül szerény, puritán, magánéletében visszahúzódó személyisége egyetlen célra koncentrált, erőit egyetlen feladatra összpontosítva osztotta be: „Utazott, jött, ment, fáradott, semmit önmagáért, semmit önérdekből, hanem szülővárosa érdekében, melynek emelkedését mindenek fölé helyezte.”[22]

 


[1] BML Pécs város közgyûlésének jegyzõkönyvei. 22/1910.

[2] Tóth Béla-Tóth Géza: Régi pécsi tímárságok. In: Pécsi Műszaki Szemle, Pécs, 1957. 4.; Gulyás József: 200 éves a pécsi Bőrgyár. Pécs, 1962.

[3] Fejes György: Mozaikszemek Pécs és Baranya múltjából. Pécs, 1928.

[4] Ennek bizonyságát mutatja a két testvér tartós virilis tagsága. Lásd: Bérdi György: Pécs legnagyobb adófizetői 1872-1929. (doktori disszertáció) ELTE Történeti Könyvtár, 54.926/981.

[5] BML Pécs város felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak gyűjteménye (1825-1895)

[6] Lenkei Lajos: Negyven év Pécs életéből. Pécs, 1922.

[7] Pécsi Figyelő, 1892. március 25. 2.p.

[8] Az 1892. évi február hó 18-ára hirdetett Országgyűlés Nyomtatványai. Képviselőházi Napló XIV. Budapest, 1893.; Az 1893. évi november hó 28-ára hirdetett Országgyűlés Nyomtatványai. Képviselőházi Napló XIV. Budapest, 1894.

[9] Az 1895. évi május hó 10-ére hirdetett Országgyűlés Nyomtatványai. Képviselőházi Napló XXV. Budapest, 1896. Az 1896. évi márczius hó 19-ére hirdetett Országgyűlés Nyomtatványai. Képviselőházi Napló XXXI. Budapest, 1896.

[10] Ez az ambíciója pedig szerencsésen egybeesett azzal a kormányzati elképzeléssel, mely szerint a legjelesebb helyi személyiségeket kívánták indítani a választásokon, hiszen Pécsen is inkább a nevekre, s nem a pártokra szavaztak az emberek

[11] BML Pécsi város törvényhatósági bizottság közgyűlési jegyzőkönyvei. 1905. június 26.

[12] Bottka Dezső: Alkotmányvédelem Pécsett. (szakdolgozat) Pécs, 1997. PTE BTK, Társadalomtudományi Kari Könyvtár.

[13] BML Pécsi város törvényhatósági bizottság közgyűlési jegyzőkönyvei. 1906. évi március 5.

[14] Két új főispán. Pécsi Napló, 1906. április 4.

[15] Pécs főispánja. Pécsi Napló, 1906. május 10.

[16]Tagadhatatlanul jelzés értéke volt annak is ugyanakkor, hogy egyéb elfoglaltságaira hivatkozva a teljes tisztikar távolmaradt az installációs ünnepségről. BML Pécs város tanácsának iratai 156/1970.

[17] BML Pécs város árvaszéki iratai. 3972/920.

[18] B Horváth Csilla: A pécsi vásárok 150 éves története. Pécs, 1996.

[19] Pécsi Napló, 1907. november 23. 3.p.

[20] BML Pécs város közgyűlésének jegyzőkönyve. 22/5422.

[21] Márfi Attila: Pécs szabad királyi város dualizmuskori egyesületeinek vizsgálata 1867-1918. In: Baranyai Helytörténetírás. Szita László (szerk.) Pécs, 1989.

[22] Erreth János búcsúzása. Pécsi Napló, 1910. február 22. 2.p.