Cikkek

Bálint Orsolya: Az 1896-os országgyűlési választások Pécsett

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 4. szám, 10-18. oldal

Letöltés: pdf20


Bálint Orsolya

AZ 1896-OS ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK PÉCSETT

A képviselőház feloszlatása

 

Az 1896-os esztendőben államiságunk ezeréves fennállását ünnepelte az ország. Az ünnepségek megrendezése báró Bánffy Dezső miniszterelnök nevéhez fűződik. A millenniumi ünnepségek befejezésével 1896 végén már a küszöbön álló képviselőválasztás foglalkoztatta az ország lakosságát, amelyet október 29-e és november 4-e között hirdetett meg a kormány.

De miért is volt szükség új választások kiírására 1896 októberében? A Ház mandátumideje még nem járt le, de Bánffy báró, a ’magyar Napóleon’ - ahogy a Pécsi Figyelő jellemzi őt - feloszlatta a képviselőházat.[1] Azért, hogy „a feloszlatás által a kormánypártban ellene forduló elemeket kirekeszthesse, s helyettük olyanokat választasson meg, akik szemöldökének egyetlen rángására a porba hullanak előtte" - jegyezte meg csípősen a pécsi napilap.[2]

Mi volt a célja Bánffynak a mamelukhad felállításával? A baranyai függetlenségi ellenzék véleménye szerint az országgyűlés idő előtti feloszlatásához a Korona beleegyezését Bánffy csak úgy tudta elnyerni, hogy kijelentette, hogy a régi képviselőházzal az osztrák igényekhez mérten a kvóta felemelését nem tudná végrehajtani. Így vállalta azt, hogy új választásokat ír ki és ezután „csinál” olyan többséget, amelyből az eddigi kormánypárt függetlenebb elemeit kiszorítja, s a helyükbe egy mindenre kész szolgahadat állít, amely a kvótának tetszés szerint felemelését véghezviszi.

A kormány viszont a zavaros pártviszonyok között semmi esélyt sem látott, hogy a törvényhozás mandátumának lejárta előtt a kiegyezési kérdéseket lezárhassa, ezért döntött az idő előtti választások kiírása mellett. Mivel az országgyűlés feloszlatásához a miniszterelnöknek egyedül nem volt elég hatalma, szükség volt a Korona beleegyezésére is. Ezt sikerült elnyerni azzal a kijelentésével, hogy az új országgyűlés a kvóta felemelésének megszavazására garanciát vállal. Így az 1891-1896-os képviselőházat Bánffy 1896. október 3-án királyi leirattal oszlatta fel. A Pécsi Közlöny így értékelte az 1891 óta fennálló képviselőházat: „Az országgyűlés ötévi ciklusát, még mielőtt lejárt volna, a beállott munkaképtelenség miatt berekesztette. A szétoszló ál-apostoloktól hiába kérnők számon az elmúlt öt év előtt tett ígéreteket. A polgárság zömét kijózanították a nyomasztó közállapotaik, az uralkodó politikát rossz hírbe hozták nemzetietlen alkotásai.”[3]

 

 

A választási szokások

 

A választások lefolytatására nem sok idő maradt, hiszen már 1896. november 23-ra meghírdették az új országgyűlést. A választásokon öt párt képviseltette magát. A Szabadelvű Párt, a Katolikus Néppárt, a Nemzeti Párt, a Kossuth Ferenc vezette Függetlenségi és a 48-as Párt, valamint Ugron Gábor Függetlenségi pártja. Az öt nagy párt mellett az 1896-os választásokon nagy számban vettek részt független, azaz pártonkívüli jelöltek is. Október 18-ig közel 400 kerületben állítottak kormánypárti jelöltet. Még ott is volt kormánypárti jelölt, ahol eddig nem, mint pl: Cegléden vagy itt Baranyában Szentlőrincen. A jelöltállításokkal Bánffy a kormánypárti fölény elérésére törekedett. A miniszterelnök a választások menetét saját kezében összpontosította, a pártpénzeket is egymaga kezelte. Ezen centralizált szervezésben különbözött az 1896-os választás az előzőektől, hiszen azelőtt a kerületek saját vezetőik, a főispánok által intézték a képviselőválasztás ügyeit. A Bánffy-féle választások szállóigévé lettek, de nem sokban különbözött ez sem az előzőektől, hiszen eddig is nagy hatalma volt a pénznek és a hivatali befolyásolásnak a választások menetére. Az 1896-os választások csupán a korrupció nagyságrendjében tűntek ki az előző választások közül.

A választójogi törvény 1874 óta változatlan volt. Az 1874/33 tc. az 1848/ V. törvénycikkelyhez képest változásokat nemigen hozott. A nyílt választás rendszerét továbbra is fenntartották, de megszigorították a vagyoni cenzust, kizárták például az adóhátralékos polgárokat, s így a jogosultak száma 6% alá esett. A jelölésnél kizáró ok nem szerepelt. Bárkit lehetett jelölni, aki aktív választójoggal rendelkezett, 24. életévét betöltötte és tudott magyarul. Az urnák elé járulhatott minden 20 év feletti magyar férfi. A választók ebben az időben nem voltak pártokba szervezve, csak a választási kampány idejére alakultak meg a helyi, megyei választókerületi pártszervezetek, melyeknek feladata a támogatók nyilvántartásba vétele, s újabb támogatók megnyerése volt. A választási előkészületek megindulásával a korteseknek a helyi propaganda kifejtése volt a feladata. A kortesek mellett befolyásoló tényező lehetett a választási névjegyzék, amit a választók évenkénti összeírása alapján állítottak össze. A névjegyzékbe vételkor előfordulhattak torzítások, például az összeírók kihagyták a várható ellenzéki szavazókat a választólistából, ezzel is csökkentve az ellenzék esélyeit. Az 1874/33 tc. értelmében az összeírások alapján az országban 889 714 választópolgár volt, Baranyában összesen 24 254, Pécs városában pedig 1894 fő választhatott. A pécsi 1896-os választási jegyzék nem maradt fenn, de az megállapítható, hogy a választásra jogosultaknak 15%-a vesztette el választási jogát az 1895-ös összesítés óta.

 

 

A pécsi választások, jelöltek és programok

 

1896 októberében Pécs is választási lázban égett. Az 1896-os választásokon két képviselő köré csoportosult a lakosság: Aidinger János polgármester a Szabadelvű Párt képviseletében vett részt a választáson, Erreth János ügyvéd, a pécsi ügyvédi kamara elnöke Függetlenségi és 48-as párti ellenzéki képviselőként indult. Hogyan jellemezhető a két jelölt? Aidinger 1846-ban született polgári szülők gyermekekeként. Iskoláit Pécsett végezte, 1866-ban lett a város aljegyzője. 1872-ben főjegyzővé, majd 1875-ben polgármesterré választották. Őfelsége, Ferenc József Aidinger Jánosnak a közügyek terén kifejtett kiváló érdemei elismeréséül királyi tanácsosi címet adományozott.

 

psz 2001 04 02 balint orsolya 01

 

Aidinger János

 

Lenkei Lajostól, a választások résztvevőjétől idéznék, aki így jellemzi a Aidinger János polgármester 21 éves tevékenységét: „Minden tekintetben hatalmas egyéniség, megbecsülhetetlen jóbarát és kellemetlen ellenfél volt, amiről sokan meggyőződhettek, mivel ellenségekben nem szenvedett hiányt. Végighaladt a városi tisztviselői állásokon és főjegyző volt, amikor a törvényhatósági bizottság egyhangúlag őt választotta meg polgármesternek. Pécsnek akkoriban aligha volt több 32.000 lakosánál és ő vezette át a várost a német szóról a magyarra. Igazi magyar típus volt. Ha kellett, ravasz, ha kellett egyenes, de mindenkor jóindulatú volt. [...] Politikailag szilárdan ragaszkodott mindenkor a Szabadelvű Párthoz.”[4] Érdemeihez tartozik még a pécsi iskolák fejlesztése, a pécsi vízvezetékrendszer kiépítése, a színház ügyének a felkarolása.

A Pécsi Figyelő bírálja Aidinger János jelöltként való indulását, mint polgármester. Az ellenzék akkor tartaná jogosnak részvételét a választásokon, ha lemondana polgármesteri címéről és az ezzel járó hatalmi befolyásáról. A jogtalan előnyre ily módon szert tevő Aidinger ellen felhozzák Pécs városának financiális helyzetére kifejtett rossz hatását. Aidinger, mint írják, 1 M Ft törzstőkével vette át a város igazgatását, s most 1,5 M Ft adóssággal terhelten készül megválni tőle.

A Függetlenségi és 48-as párti jelöltként induló Erreth János régi politikai ellenfele volt Aidingernek. Erreth az 1892. évi választások során független (pártonkívüli, mérsékelt) képviselőként került be a parlamentbe, miután Baross Gábor lemondott pécsi mandátumáról. Lenkei így jellemzi őt: Erreth János „ifjabb éveiben vezére volt Pécsett az ellenzéknek. [.] A képviselőházban is az ellenzék azon árnyalatához csatlakozott, mely nem a botrányok hajszolásában kereste a haza üdvét. Mint pécsi jól ismert mindenkit és respektálta mindenkinek politikai meggyőződését, a lehetőségig kerülte a politikai okokból való megtorlást.”[5] Anyagi függetlensége nagy erőssége volt.

Az ellenzéki napilap, a Pécsi Közlöny így ír a Függetlenségi jelöltről: „Ki Erreth? A kormánynak ellenese. Ez magában véve is elég indok, hogy minden független ember, de minden katolikus pap is reá adja a szavazatát. Papnak és katolikusnak elég az, ha Erreth egyházunk ellenségének az ellensége; már ennek alapján rá kell szavazni.”[6]

A két jelölt október 24-én és 25-én lépett a nyilvánosság elé, hogy programbeszédüket megtartsák. Aidinger János az 1867-es kiegyezés mellett áll ki, ezt alaptörvénynek tekinti, akárcsak a Pragmatica Sanctiot. Az ország önrendelkezési jogának visszaszerzését nem támogatja. Erreth politikai végcéljának az önálló és független Magyarországot vallja.

Mi a két jelölt véleménye a Magyarországot politikailag és gazdaságilag is érintő vámterület, illetve kvóta kérdésében?

A kormánypárti jelölt e kérdésben úgy nyilatkozik, hogy a vámszövetség Magyarországra nézve határozottan hátrányos, mert amíg a vámtarifa Ausztria iparérdekeit hathatósan védi, hazánkat a saját, állandó piacaként biztosítja, addig Magyarország nyersterményei nem részesülnek kellő védelemben. Fejtegetése végén Aidinger oda lyukad ki „csodálatos kormánypárti logikával,” ahogy azt a Pécsi Figyelő írja, hogy ő a vámközösség híve és kívánatosnak tartja a vám- és kereskedelmi szövetség megújítását.

Ezzel szemben Erreth János határozottan követeli az önálló vámterület létrehozását. Indoklásában a gazdasági különbség és az ellentétes érdekek ütközésére hivatkozva érvel emellett. A kvóta felemelését a Függetlenségi jelölt határozottan elutasította, míg Aidinger a kormánypárti elgondolásnak megfelelően határozott kijelentést a kvótával kapcsolatban nem tett.

Ha azt vizsgáljuk, hogyan vallanak a közigazgatásról és a katolikus autonómiáról, megállapítható, hogy Aidinger a közigazgatás államosítása mellett áll ki, minden előzetes feltétel nélkül. Erreth az államosítást csak a közszabadságok biztosításának feltétele mellett szavazta volna meg, azaz új választási törvény megszavazását kérve.

A katolikus autonómiával kapcsolatban Aidinger kívánja az egyházi javakkal való feltétlen állami rendelkezést, a papi állásokkal kapcsolatban pedig az állami kinevezések fenntartását. Erreth ezzel szemben az állami befolyást csak az egyházi főfelügyeletre akarja korlátozni, az egyházi vagyon kezelését és a kinevezéseket a katolikus felekezet kezelésébe akarja utalni.

Végül mit ígértek Pécs városának? Aidinger egy sor helyi érdek megvalósításával kezdené mandátumidejét. A jogakadémia állami rendezését, állami ipariskola felállítását ígéri, illetve a városi iskolák részére állami segélyt kíván juttatni. Erreth kijelentette, hogy nem tesz semmiféle olyan ígéretet, amelynek beváltása az ő hatáskörén kívül esne.

A vélemények összevetése után külön szeretnék kitérni az új elgondolásokra. Aidinger javasolja a városi önrendelkezési jog kiterjesztését, az ingyenes elemi népoktatás megteremtését, valamint a hadseregnél a szolgálati idő csökkentését. Erreth két új reformtervezettel is fellépett. Külön magyar nemzeti jegybank felállítását javasolja, illetve új választási törvény meghozatalát. „Én a cenzus alacsony és egyenlő megállapítását (4-5 forintban), s a választott testületeknek a választási jogosultsággal bírók számán alapuló, lehetőleg egyenlő mérvű beosztását az adók pontos befizetése elmulasztásáért megállapított jogvesztését, s az erőszakoskodások, s egyéb visszaélések lehető megelőzése és megszüntetése céljából a titkos szavazás behozatalát kívánom.”[7] Az utóbbira csak az 1918. évi választójogi törvény 17. paragrafusának beiktatásakor került sor, amelynek értelmében az ország egész területére kiterjesztették a titkos választásokat.

 

 

A választások napja

 

Az ellenzék nagy várakozással tekintett a választások elé, a választás napját kitörő lelkesedéssel fogadta. 1896. október 29-én az ország 53 vármegyéje és 43 városa választott az elkövetkező országgyűlési ciklusra képviselőt. A Pécsi Figyelő így ír október 29-ről: „Kedvező, szép idő volt a választásra. Ködös, borongós volt ugyan a reggel, amikor a választók már gyülekeztek, később azonban a legszebb őszi nap sütött reánk. Verőfénye ugyan nem volt melegítő, de tiszta volt. Az egyetlen tisztaság, amit a mai napon tapasztaltunk.”[8] A két jelölt tábora külön gyülekezőhelyről indult. Ennek oka az volt, nehogy verekedés törjön ki közöttük, amire a hosszú etetések és itatások után lehetőség nyílt volna. Az október 29-i felvonulásról ismételten a Pécsi Figyelő-t idézném: „Már reggel hét órakor gyülekeztek az Erreth-párt hívei a zászlók alatt, és pedig a Szigeti külvárosiak a Korona vendéglő előtt, hová a belvárosiak is csatlakoztak és fél nyolckor megindult a mintegy háromezer főre tehető csapat Éljen Erreth! kiáltásokkal, Rác Guszti zenéje mellett, aki az ismeretes Aidinger nótát rántotta rá és vonult az országúton át a Tornacsarnok hátsó részéhez, ahol már a 44-ik gyalogezred egy százada húzott kordont.[9]

A kormánypárt hívei a Tornacsarnok frontjánál gyülekeztek, a vaskerítés hosszában bámulták azt a zajos képet, amely az épület túloldalán volt szemlélhető, ahol vígság, öröm és remény lakozott a lelkes választókban, míg náluk csak a muszáj.”[10]

A két tábor elválasztására karhatalmat is igénybe vettek. A szavazóhelyiséget kordonnal vették körbe. Pécsett a 44. gyalogezred egyik százada felügyelte a választásokat. A 9 órakor kezdődő szavazáson harminc írnok vett részt. A szavazási bizottság elnöke Fekete Mihály volt. Először az Aidinger-pártiak szavaztak. A szavazás nagyon lassan haladt, ez is a kormánypárti korteskedés egyik eszköze lehetett, arra gondolva, hátha így az Erreth-pártiak szétszélednek.

A pécsi választásnál 478 hivatalnok szavazott a kormánypártra, az ellenzékre egy sem. Mindössze tíz hivatalnok tartózkodott a szavazástól. Az ellenzék és a katolikus papság teljes egészében Errethre szavaztak, kivéve Nemes Tivadar cisztercita szerzetest, a tanítóság viszont Aidinger Jánosra adta le voksát. A kormánypártiakat az ország legtávolabbi vidékeiről hozták el szavazni (Cseh, volt püspöki erdész például Hunyad megyéből jött el, hogy a kormánypártra szavazzon; Egry Dezső pécsváradi ügyvéd szintén bejött Pécsre). A végső eredmény kihirdetésére este 6 óra után került sor. Mielőtt ismertetném a választás eredményét, idézném a Pécsi Figyelő jóslatát: „Baranyában is csak a legeslegszegényebb kerületekben lehet majd a kormány jelöltjét beültetni a parlamentbe, ami legfeljebb egy-két kerületet tesz; a többiekben vígan lobog a Függetlenségi és 48-as párt zászlója és nem fog meghajolni azelőtt a moloch előtt,[11] amely azt hiszi magáról, hogy mindent képes felfalni.”[12]

A molochnak nevezett miniszterelnök felfalt mindent, ami elébe került. A pécsi választások eredménye jócskán rácáfolt az újság jóslatára, hiszen Aidinger János 946 szavazattal szerezte meg a többséget városunkban. Erreth János független képviselőre 574 szavazat jutott. A pécsi kormánypárti győzelem nem volt meglepő. A kerületben a Szabadelvű Párt viszonylag kedvező esélyekkel indult. Az 1875 óta megtartott hat választáson 50 %-ban a kormánypárt győzött. Mindössze 1884-ben választott a kerület függetlenségi képviselőt, míg 1887-ben és 1892-ben a pártonkívüli mérsékeltek képviselték a várost. 1892-ben a pártonkívüli Erreth úgy szerezhette meg a képviselőséget, hogy Baross Gábor lemondott itteni mandátumáról. Ezt a mandátumot szerezte vissza Aidinger János, a kormány győzelmét biztosítva a városban.

 

 

Az eredmények

 

Mi lett az eredménye a baranyai választásoknak? Baranya megyét nyolc választókörzetre osztották fel: dárdai, mohácsi, pécsváradi, sásdi, siklósi, szalántai, szentlőrinci és pécsi választókerületre.

Baranya vármegyei választási eredmények 1896-ban:

 

VÁLASZTÓKERÜLET PÁRT MEGVÁLASZTOTT
KÉPVISELŐ
dárdai vk. Függetlenségi és 48-as Párt Hentaller Lajos
mohácsi vk. Néppárt + Nemzeti Párt Jágics József
pécsváradi vk. Szabadelvű Párt Kardos Kálmán
sásdi vk. Szabadelvű Párt Szily Pongrác
siklósi vk. Függetlenségi Párt Antal Pál
szalántai vk. Függetlenségi Párt Brázay Kálmán
szentlőrinci vk. Függetlenségi Párt Jeszenszky Ferenc
pécsi vk. Szabadelvű Párt Aidinger János

 

A megyei képviselőválasztás a szentlőrinci és mohácsi pótválasztásokkal zárult. A Néppárt nem fogadta kellő toleranciával a választási eredményeket. Közel 80 kerületben állított jelöltet, de a nagy erőszak, a szavazathamisítás, a választók szétverése miatt, bár sok helyen többségben voltak, csak 17-en jutottak be a képviselőházba (lásd az országos kördiagramot).

A fővárosban a szavazás zavargás nélkül zajlott le. „Míg az országban általában szenvedélyesen folyt a harc, Budapesten ilyen csendes választások még nem voltak. Igazi választási mozgalmasság egyetlen kerületben sem kapott életre. Még a katonaságnak sem jutott szerep. Nyugodtan, legkisebb rendzavarás nélkül következett be, amire számítottak. Az ország kerületeiből érkezett híreket a legnagyobb érdeklődéssel várták a fővárosban. Este külön kiadású lapok jelentek meg.”[13]

 

 

Választások után

 

Baranyában, főként azonban Pécsett, a választásokat követően a függetlenségiek és néppártiak közösen tiltakoztak a választás módja ellen és e célból széleskörű sajtókampányt indítottak. Tiltakoztak a választásra jogosultak törvénytelen kihagyása miatt a választói listákról, és a kormánypárt manipulációi ellen. Sérelmeik közé tartozott, hogy „a szerdai választásnál leszavazott 947 kormánypárti szavazó között is ott volt 470 hivatalnok, kiknek legnagyobb része nem segít viselni a városi terheket, sőt kb. 100 már nem is lakosa a városnak. A kormánypártra szavazott csaknem 200 zsidó szavazó is, akiket azért vagyunk kénytelenek felekezet szerint osztályozni, mert ők maguk is felekezeti minőségben adták le szavazataikat.”[14]

Ezen zsidóknak az ellenzék a kormánypártra adott szavazatokat nem bocsátotta meg. Emiatt a választásokat követő éjszakán zavargások törtek ki. A zsidó boltosok, kereskedők ablakait betörték. A Király utcában bezúzták Lehr kereskedő boltajtajának üvegét, és a Schönwald-féle órásüzlet kirakatát. Ezután a kétezer főre duzzadt tömeg még a rendőrségre is kőzáport zúdított. A rendőrök kénytelenek voltak kivonulni, megszállta a budai külvárost, este pedig még a katonaságot is be kellett vetni. A budai külváros az ostromállapot képét nyújtotta, az utcákon minden száz lépésre őrjáratok vonultak szuronyos fegyverekkel.

A baranyai választások lezárásával vizsgáljuk meg az országos eredményeket.

A kormány magatartásáról így ír a Pécsi Közlöny. „Az ellenzék kiirtását tűzte ki a kormány célul, s e célját el is érte azáltal, hogy az eszközöket csöppet sem válogatta. A kossuthistákat nemcsak kímélte, hanem teljes ererjével támogatta, ellenben Ugron pártját irgalom nélkül elnyomta. Apponyi Albert gróf pártja is nagyon lefogyott.”[15]

A kormánypárt, vagyis a Szabadelvű Párt 44 újabb mandátumot nyert, ezáltal 290 főnyi többséget ért el. A Nemzeti Párt képviselőinek közel felét, a Függetlenségi és 48-as Párt pedig egyharmadát vesztette el, a Néppárt viszont csak 17 mandátumot szerzett. Az ellenzék ezúttal felét sem érte el a kormánypártnak, mindössze 125 főből állt.

 

 

Összegzés

 

A 413 képviselői mandátumra összesen 750 jelölt pályázott. Az 1896-os választásokon a 879 167 választásra jogosult közül 179 520 nem szavazott, azaz a választóknak kb. egyötöde. A közügyek iránti közömbösség még a politikai jogokkal rendelkezők között is nagyarányú volt, függetlenül attól, hogy a képviselőjelöltek között nagy volt a politikai vita. A kormánypárti képviselőjelöltekre szavazók egyharmada egyhangú választáson vett részt, ahol ellenzéki jelölt nem is lépett fel. Jellemző továbbá az is, hogy azokban a választókerületekben, ahol a Szabadelvű Párt győzött, a választásra jogosultaknak több mint egyharmada az ellenjelöltre szavazott. Az ellenzék kisszámú szavazata azzal magyarázható, hogy a választásra jogosultaknak kb. egyötöde tartózkodott a szavazástól.

Az ellenzéki pártok közül a legtöbb szavazatot a Függetlenségi és 48-as Párt Kossuth-frakciója kapta, majd a Nemzeti Párt és a Néppárt következett. A Függetlenségi Ugron-frakciót azonban súlyos veszteségek érték. A képviselőhelyek hetven százalékát a Szabadelvű Párt szerezte meg, 290 képviselőjéből 115 fő homo novusként került be a képviselőházba. Az új emberek nagy része hivatalnokokból került ki, azon kívül több gazdag zsidó polgár is bejutott a parlamentbe. Érdekességképpen megemlíteném, hogy az 1896-os választások során a parlament tagja lett egy festőművész (Szinyei Merse Pál), egy csillagász (Konkoly-Thege Aladár) és egy vívómester (Szabó István), amire eddig még nem volt példa!

Az 1892-es választásokhoz képest jelentős erőeltolódás mutatkozott meg. Míg 1892-ben 236 kormánypárti mandátumra tett szert a Szabadelvű Párt, addig ez 1896-ban 22,88%-os növekedést ért el. A legnagyobb csökkenés a Nemzeti Pártnál mutatható ki, százalékban kifejezve 48%-os volt a mandátumszám csökkenése (66 mandátumról 34-re csökkent le).

A legnagyobb csatát a kormány és a Néppárt vívta. A Néppárt, igaz, kevés mandátumot szerzett (lásd kördiagram), viszont a parlamentbe annál jobb helyre sikerült ülőjegyet venniük. Az ő soraikból került ki a hegypárti képviselők helye. A kormány a Néppárt jelöltjeinek számát megtizedelte, hiszen a 80 kerületből csupán 17 helyen sikerült a többséget megszerezniük. A választások után így egy 292 oldalas könyvben gyűjtötték össze sérelmeiket. A választási visszaélések részletes felsorolásában 16 fejezetre osztva veszik sorra a különböző praktikákat, választók összeírásától kezdve az ellenzékiek internálásáig, bebörtönzéséig. Ezen sérelmeiket megjelenítik a Pécsi Közlöny-ben is. „Ha a Néppárt küzdelmén végigtekintünk, nem lesz senki, ki bevallani nem kényszerülne, hogy erőszakot, nagy erőszakot gyakoroltak ellene. Alig volt egyetlenegy hely, ahol a Néppárt küzdött, ahol erőszakot, törvénytelenséget nem gyakorolt a hatalom. Ha a törvényt pontosan betartják, részrehajlatlanul jártak volna el: Ma legalább hatvan néppárti képviselő jutna az országházba. Alig harmadrésze került oda.”[16]

A választásokon a Függetlenségi képviselők jól szerepeltek, tíz mandátumot értek el. A baranyai választásokkal összehasonlítva az országos eredményeket megállapítható, hogy a megyében a Függetlenségiek kiemelkedően jó eredményeket értek el. A tíz országos mandátumból hármat baranyai Függetlenségi jelölt szerzett meg.

A Szabadelvű Párt eredményeivel országos téren összevetve a Függetlenségi eredményeket 290:10, míg megyei szinten ez 3:3 mandátumot jelentett. Ebből is látható, hogy a kormánypártnak megyei szinten nem sikerült a többséget megszereznie, hiszen a Függetlenségiek is hasonló eredményt értek el. A megyei választásokat tekintve a Szabadelvű Pártnak a korrupció eszközeinek bevetése mellett sem sikerült többségbe kerülnie. Hiszen a Bánffy-féle 1896-os választások éppen a meg nem engedett eszközök alkalmazása által (pénz, megfélelmítés, korrupció) vált szállóigévé.

Igaz ugyan, hogy országos téren a kormánypárti nagybirtokos érdekek érvényesültek, de Baranyában ez az egyenlőtlen elosztás nem volt jellemző. Az országházba bekerült ellenzéki képviselőcsoport pedig kis létszáma ellenére sem tekinthető jelentéktelen erőnek. Elszántan várta a megfelelő időt, hogy sérelmeit a Bánffy-rendszeren megtorolhassa.


[1] Pécsi Figyelő, 1896. október 18. 239.p.

[2] Pécsi Figyelő, 1896. október 3. 226.p.

[3] Pécsi Közlöny, 1896. október 6. 199.p.

[4] Lenkei Lajos: Negyven év Pécs történetéből. Pécs, 1922. 54-59.p.

[5] Lenkei. i.m. 1922. 42-43.p.

[6] Pécsi Figyelő, 1896. október 11. 233.p.

[7] Pécsi Közlöny, 1896. október 29. 119.p.

[8] Pécsi Figyelő, 1896. október 29. 248.p.

[9] Pécsi Napló, 1896. október 30. 253.p. „Az Aidinger nem lesz követ, / követünk csak Erreth lehet. / Ej-haj polgármester úr, / elszaladt a nyúl, / Kimaradt az országházbúl.„

[10]Pécsi Figyelõ, 1896. október 29. 248.p.

[11] Pécsi Figyelő, 1896. október 29-i számában így titulálják Bánffy Dezső miniszterelnököt.

[12]Pécsi Figyelő, 1896. október 21. 241.p.

[13] Vasárnapi Újság, 1896. november 1. 44.p.

[14] Pécsi Figyelő, 1896. november 1. 251.p.

[15] Pécsi Közlöny, 1896. október 29. 119.p.

[16] Bukás-e, vagy győzelem? Pécsi Közlöny, 1896. november 17.