Cikkek

Tüskés Tibor: Bárdosi Németh János.

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 3. szám, 124-127. oldal

Letöltés: pdf20


Tüskés Tibor

BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS

Az a költő volt, aki nem Pécsett, nem Baranyában született, de ezt a várost és ezt a tájat magához szerette. Szombathelyen született 1902-ben, szülőföldjének a „tenger-zöld” „ősi vasi földet” vallotta, ’mindennapi’ családi neve mellé - és megkülönböztetésül László keresztnevű írótársától - a nagyszülők falujának nevét választotta. „Amikor a vonat feléje szalad, / már ismerős a dombsor, rét, patak, / a füzes Rába és a sík határ, / mely szülőföldem, téged elém tár” - írta Vasi táj című versében. Gyermekkori élményeit a nyugat-dunántúli falu, a paraszti munka ismerete, a természet rejtett szépségeinek a fölfedezése adta. Később ezt tágította humanista tartalmú, egyetemes értékeket fölmutató lírává.

Írói és irodalomszervezői pályája is Szombathelyen indult. Fiatalon ő lett a FALUDI FERENC IRODALMI TÁRSASÁG elnöke, s 1936-37-ben a társaság kiadásában negyedévenként megjelenő Írott Kő című folyóiratot szerkesztette. A városba hívja kortársait, a kor jelentős szellemi embereit, az akkor még fiatal Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Illyés Gyulát, Móricz Zsigmondot, folyóiratában Kodolányi János írását, Egry József képeit közli. Abban az időben az egész Dunántúlon az Írott Kő volt a legszínvonalasabb periodika.

Az irodalmi élet szervezése mellett időt talál saját munkáinak megalkotására. Huszonnégy éves, amikor megjelenik első verseskötete, az Öreg szilfa árnyékában (1926). Szombathelyi tartózkodása alatt ezt még további két versgyűjtemény követi: Isten rádiója (1931) és a Szegény ország (1941). Továbbá megjelenik két regénye: Jégeső(1930) és a Zsellérek(1934), valamint irodalmi tárgyú cikkeit, tanulmányait magába foglaló kötete: Élet és irodalom (1937).

A Szegény ország-ot 1941-ben már az 1931-ben alakult pécsi JANUS PANNONIUS TÁRSASÁG adja ki a társaság könyvsorozatának tizennyolcadik köteteként. Nemcsak a társaság vezetői (pl. Lovász Pál) becsülik meg Bárdosi Németh János nevét és költészetét, hanem irodalomszervező munkásságára a társaság kiadásában 1941-ben elindított folyóirat, a Sorsunk főszerkesztője, Várkonyi Nándor is fölfigyel, és meghívja a folyóirat társszerkesztőjének. Bárdosi Németh Pécsre költözését persze az tette lehetővé, hogy a város irodalombarát polgármestere, Esztergár Lajos állást kínált és biztosított számára. Bárdosi Németh már Szombathelyen megismerte a városi közigazgatást (többek között a zálogház és a köztemető felügyelete tartozott hozzá), Pécsett pedig a város pénzügyi osztályán kapott munkát. A költő 1943-ban költözött Pécsre, és ettől az időtől kezdve nyugdíjba vonulásáig városi alkalmazottként a város pénzügyeivel foglalkozott. Ezt a munkáját is nagy lelkiismeretességgel végezte. Emlékezem: a város éves költségvetését éppúgy beköttette, két kemény tábla közé foglalta, mint kéziratos verseit, és könyvespolcán őrizte.

A Sorsunk szerkesztésében 1948-ig, a folyóirat megszüntetéséig vett részt. Majd az irodalmi és a politikai élet szigorodásakor kiszorult a szellemi életből, verseinek csak az 1952-ben indult pécsi Dunántúl című folyóirat adott alkalmanként helyet, de sem a DUNÁNTÚL KÖNYVKIADÓ, sem a DUNÁNTÚLI MAGVETŐ nem tervezte verseskötetének megjelentetetését. 1956-ban a Pécsi Nemzeti Színházban előadott, Csokonai életéről szóló, Békétlen szerelem című daljátékhoz versszövegeket ír. Bekapcsolódik az 1958-ban indult Jelenkor munkájába, a szerkesztőség mellett hosszú évekig lektori munkát végzett, levelezett, főként a fiatal, pályakezdő szerzők kéziratainak gondozásával foglalkozott. Önálló verseskötete - tizenkilenc évi szünet után - 1960-ban jelenik meg Carmina Hungarica címmel. Ezt követi majd a Vacsoracsillag (1966), a Fehér pille (1972), a Lélek lángjai (1974), a Nyugtalan madarak (1978), a Befogadás (1981). Irodalmi emlékezéseit, portréit, kritikáit Utak és útitársak címmel Szombathelyen adták ki 1975-ben.

A sors furcsa fintora, hogy 1981-ben születésnapja (március 8.) előtt öt nappal halt meg hetvenkilenc éves korában. Nem érte meg, hogy legalább nyolcvanadik születésnapjára valamilyen országos irodalmi díjat kapjon, nem érte meg gyermekverseinek Fűzfasíp címmel összeállított, Würtz Ádám szép és szellemes rajzaival illusztrált könyvének megjelenését (1981), valamint költői íróportréinak, ’verses magyar irodalomtörténetének’, a Magyar Múzsának (1982) kiadását. Hátrahagyott versei Lélek és tenger címmel Pécsen, a PANNONIA KÖNYVEK sorában 1994-ben látnak napvilágot.

Amikor 1947-48-ban Martyn Ferenc tollal és tussal portrésorozatot készített a Sorsunk munkatársairól és szerkesztőiről, Csorba Győzőről, Várkonyi Nándorról, Weöres Sándorról, Bárdosi Németh Jánost is lerajzolta. A költőt én 1956 májusában, a Babits Mihály hajdani diákszobájának falán elhelyezett emléktábla leleplezése alkalmával ismertem meg. A Martyn-rajz óta csaknem tíz év telt el akkor, de a portré alapján a költő arcát azonnal fölismertem. Sőt elmondhatom, hogy ez az arc haláláig nem sokat változott. A kevés hajjal födött boltozatos koponya, a száj körüli mély ráncok, a hízásra hajlamos áll, a régies, vastag keretű szemüveg ugyanaz volt már a korai Martyn-rajzon, mint azon a képen, amit az idős, betegségekkel küszködő, az élettől búcsúzó költőről magamban őrzök.

Bárdosi Németh János költészetében is van valamiféle állandóság. Ő nem a ’fejlődő’, az állandó metamorfózisban alkotó lírikusok közé tartozik. Korán megtalálta saját, érett hangját. Illyés Gyulával nemcsak azonos évben született, hanem költészete is a magyar lírának ahhoz a vonulatához kapcsolódik, amelyet a ’nemzeti’, a ’népi irodalom’ jelzőjével szoktak illetni. Rokonsága Illyéssel nem alkalmi, hanem sokkal mélyebb: alkati, szemléleti, és a költői hivatás értelmezésében rokon. „Köcsög, paradicsom, tornác, zizegő, bab, / egyazon emlékként nyitódik szememben, / ahogy Gyánt, Ozora tanította hajdan / teneked, erős társ, csodáit, világát” - írja Illyésnek, amikor annak Nehéz föld című kötete megjelenik.

Ebből a gyermekkori élményvilágból és líraszemléletből fakad költészetének szociális elkötelezettsége. A falusi szegényekkel, a kétkezi munkát végző emberekkel érez rokonszenvet. De humanizmusa nem osztályszempontú: szeretetébe minden tisztességes ember beletartozik. Életszemléletéről mindennemű irodalomtörténészi magyarázatnál és kritikusi értelmezésnél hitelesebben vall Önarckép című verse. A szonettet teljes terjedelmében idézzük:

Önarckép

Holland mesterek festhetnék le

dús árnyalással vaskos képbe

arcomat, kissé felnagyítva,

hogy lássák, mi a rejtett titka.

Derűs külső, összetett lélek,

bár köpenyeget nem cserélek,

nem vagyok makacs semmihez sem,

dühös eb elől elmenekszem.

Fia vagyok a földnek, mégis

enyém a véghetetlen ég is,

a végletek közt bizton állok.

Az én hősöm nem a világot,

magát akarja maga ellen

megszervezni a szeretetben.

Bárdosi Németh Jánosnak kivételes érzéke volt a természet, a dunántúli táj, a kert, a gyümölcsös, a szőlőhegy szépségének megrajzolásához. Természetszeretetét gyakran szokták Juhász Gyula érzékenységéhez hasonlítani. De amíg a Szegeden élő költő a Tisza menti, az alföldi táj impresszionista énekese volt, Bárdosi Németh Jánosnál a „füzes Rába,” a „zöld-hullámú tenger,” a Balaton, a badacsonyi szüret, a mecseki présház, a Bálics tetőn megélt nyár, a „mozdulatlan Daindolok” szépsége van jelen. E versei egyszerre kézzelfoghatóan konkrétak, tetten érhető élményekhez kötődnek (akár egy verses Dunántúl-járást is összeállíthatnánk belőlük), ugyanakkor ember és természet, alakított világ és tiszta környezet kapcsolatának és harmóniájának ’örök’ és ’modern’ kérdéseit érintik.

Említettük posztumusz kötetét, a Magyar Múzsá-t. Bárdosi Németh Jánosban nagy beleélő képesség, azonosulni tudás élt a magyar irodalommal, a költőelődökkel, az „örök barátokkal” (az ábécé rendje szerint) Adytól Zrínyi Miklósig. Mintha azt a szeretetet és megértést, amellyel ő fordult elődeihez, kortársaitól és az utódoktól nem kapta volna meg, nem kapná meg. Mindaz, ami ma divatos, az irónia, a groteszk, a formarombolás, távol állt tőle. Költészete éppen azért érvényes és időtálló ma is. 2002-ben lesz születésének századik évfordulója. Már korábban Szombathelyen utcát neveztek el róla, emléktábla hirdeti nevét. Vajon mit tesz a jeles évforduló okán emlékének ápolásáért az a város, ahol életének második felét töltötte, amelyet magához szeretett, amely munkát adott neki és verseit táplálta, s amelyet a költészet fényébe emelt?

 

psz 2001 03 16 tuskes tibor 01

 

Martyn Ferenc: Bárdosi Németh János, 1948.