Cikkek

T. Mérey Klára: Arcélek a dohányiparból, a pécsi dohánygyár történetének tükrében.

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 3. szám, 112-115. oldal

Letöltés: pdf20


T. Mérey Klára

 

ARCÉLEK A DOHÁNYIPARBÓL

 

A PÉCSI DOHÁNYGYÁR TÖRTÉNETÉNEK TÜKRÉBEN

 

 

 

Egy gyár vagy üzem történetében azok a nagy, jelentős személyiségek, akik vállalkozó kedvükkel, szervezőképességükkel, vagy az iparágat előrevivő felfedezéseikkel, találmányaikkal újat, mást, előrelendítőt alkottak és ezzel biztosították azt, hogy nevük fennmaradjon, túlélje az idő mindent feledtető sodrását.

Egy állami gyár vezetői és dolgozói ilyen feltételek alapján nem, vagy nagyon nehezen emelkedhetnek ki, különösen az 1948 előtti történeti időszakban. Ennek ellenére az alábbiakban kísérletet tettem arra, hogy a Magyar Pantheonból „elővarázsoljak” néhány említésre méltó és tanulságos életművet, emberi sorsot.

A pécsi dohánygyár történetének eseményeit, az azokat mozgató rugókat, s a történeti „környezetet” kutatva egy sajátos forrás-csoportra bukkantam, amely egészen más oldalról világította meg e gyár belső történetét, mint ahogyan azt hivatalos források alapján szemlélhettük. Az egyik kolleganőm hívta fel a figyelmemet arra, hogy az Országos Levéltárban egy kutatóra váró anyag van, amely a dohányiparral kapcsolatos. Utóbb kiderült, hogy ez az anyag 1972-ben, egy hivatalos bejelentés nyomán, egy budai ház padlásáról került az Országos Levéltár állagába, s a Keresztényszocialista Dohánygyári Munkások Országos Szövetségének 1928 és 1944 közötti iratanyagát foglalta magába.[1]

Abban, hogy a pécsi dohánygyárnak nemcsak a termelési eredményei, gépeinek és épületének változásai, beszerzésének forrásai, stb. maradtak ránk, hanem a gyárban esetenként megjelenő kollektív emberi gondok és törekvések is megismerhetővé váltak, ezeknek a levelezési anyagoknak és a szűkszavú sajtóbeszámolókat kiegészítő levélbeli „kommentálásoknak” nagy szerepe van. A dohánygyárban dolgozókért felelősséget érzők és viselők arca bontakozik ki ezekből a levelekből és jelentésekből, amelyeket Pécsről kelteztek és intéztek e Szövetség elnökéhez: Székely Jánoshoz, akitől segítséget reméltek és kaptak.

A dohánygyárak állami vállalatok voltak és ezekben, különösen a Tanácsköztársaság után csupán olyan érdekvédelmi szervezetek verhettek gyökeret, amelyek nem az osztályharcot állították a középpontba, hanem a megértést, s ezt a megnevezésükben feltüntetett „keresztény” szóval jelezték. Ezek első ténykedéseiről ad hírt 1923-tól a Dohánygyári Munkás című lap, majd az 1926. szeptember 1-jétől útnak indított Dohánygyári Munkások Lapja, amely a Keresztényszocialista Dohánygyári Alkalmazottak Országos Szövetségének hivatalos lapja volt, s melynek felelős szerkesztője és kiadójaként Székely János szerepelt a címlapon.[2] E lapban megjelenő problémák mögött olyan emberek közlései állnak, akik rendszeresen küldtek beszámolót az ország dohánygyáraiból, amelyek nyomán megszülethettek a munkások és alkalmazottak helyzetén javító intézkedések. 1927-ben például a pécsi dohánygyári munkások és alkalmazottak küldöttsége Székely János vezetésével kereste fel a Dohányjövedék nagy tekintélyű és nagyon szigorú központi igazgatóját, Tömöry Kálmán államtitkárt, hogy a pécsiek panaszaira orvoslást kapjanak. A küldöttség szónoka Viser Lajos kerületi titkár volt, a meghallgattatást azonban Székely János tekintélye eszközölte ki.[3]

 

psz 2001 03 13 t merey klara 01

 

Pécs, M. kir. dohánygyár (levelezőlap Borsy Károly gyűjteményéből)

 

A pécsi dohánygyárból akkor már rendszeres ’levelezője’ is volt a Szövetség elnökének, Kovács Mátyás személyében. Valószínűleg ő volt ekkor ebben a gyárban a szakszervezeti csoport megválasztott elnöke. Székely Jánoshoz írott levelei azt mutatják, hogy feladatát nagyon komolyan vette. Ő terjesztette fel például a pécsi dohánygyári munkásnőknek azt a speciális kérelmét, hogy a szerb megszállás idején kényszerűen munka nélkül töltött éveiket is számítsák be a nyugbérükbe. Úgyszintén problémaként merült fel az, hogy a gyermekként a gyárban töltött időt nem akarják beszámítani a nyugbérbe. Mindkét problémát sikerült pozitíven megoldani.

1929-ben, a gyárban létesítendő fürdő került elő a levelekben, ami olyannyira foglalkoztatta Székely Jánost, hogy az elintézendői közé még külön is feljegyezte. A karácsonyi segély kérése is előkerült. Kovács Mátyás, aki előszeretettel írta alá úgy a nevét, hogy Matyi, a hivatalos iratok szerint 1894-ben született s egy 1941-ben készített kimutatás szerint 16,5 szolgálati éve volt akkor a dohányiparban, vagyis 1928-ban, e levelezés kezdetekor már 3,5 szolgálati év állott a háta mögött. Nyilván a pécsi gyár újraindulása óta ott teljesített szolgálatot. Hivatalszolga minőségben dolgozott.[4] Népszerű ember lehetett, ha ezt a fontos posztot rábízták. Részletes beszámoló levelei elénk varázsolják az akkori gyár hangulatát.

A pécsi keresztény szocialista csoport 1932-ben Csobán Gyulát választotta meg elnöknek, s ettől kezdve ő írta Székely Jánosnak a beszámoló leveleket.[5] Csobán Gyula 1941-ben I. osztályú altiszt volt a gyárban, villanyszerelő, aki 1939-ben kapta meg kinevezését. 1889-ben Kemsén született, s 1941-ben már 18 szolgálati éve volt.

Úgy tűnik, utóbb ismét Kovács Mátyás lett a gyári csoport vezetője, mert 1940-ben Dombi Ferenc azzal írja meg első levelét Székely Jánosnak, hogy mivel Kovács Mátyás bevonult katonának, ő írja meg helyette a jelentést.[6] E levelet továbbiak is követték, mindegyik lényegre törő volt, s reálisan vázolta fel a helyzetet. S ugyanez a lényegre törés jellemezte Dombi Ferenc kongresszusi felszólalásait is. Az 1941. évi XVII. országos közgyűlésen azért szólalt fel, hogy a 15 év szolgálati év után kapják meg a dolgozók a két hét szabadságot.[7] Dombi levelei mellett folyamatosan érkeztek Kovács Mátyástól is levelek, beszámolók.

Dombi Ferenc neve nem szerepelt az 1941-ben felfektetett gyári, személyzeti listán, bár folyamatosan ott dolgozott. Kovács Mátyás 1945-ben már II. osztályú szakaltisztként szerepel a kimutatásban.[8]

A pécsiekkel közvetlen kapcsolatban állt Székely János, a Szövetség elnöke. Megpróbáltam utánajárni, hogy ki is volt ez az ember, aki annyi nyomot hagyott maga után azzal, hogy sok mindent kiharcolt a pécsi dohánygyári munkásoknak is. Megpróbáltam megkeresni az adatait közéleti lexikonokban, compassban, alma- nachokban, stb., de sehol sem találtam a nevét.[9] Gergely Jenő könyvéből csupán annyit sikerült megtudnom, hogy az ún. keresztény kurzusnak (melynek lényege még ma is tisztázatlan!) egyik főembere volt.[10]

A hozzá intézett levelekben többször említik, mint volt államtitkárt, de sehol sem sikerült tisztáznom, hogy melyik kormányban és melyik tárcának volt az államtitkára. 1929-ben ezt a tisztségét már múlt időben említették.

A ránk maradt leveleiből, személyi adataiból tudjuk, hogy 1884-ben Nagyunyomban (Vas megye) született, s 1905-ben lépett be az Országos Keresztényszocialista Párt budapesti, XVIII. kerületi szervezetébe. Édesapja 1914-ben halt meg. Három testvére volt, s bátyja örökölte a családi birtokot. Ő és két lánytestvére pénzt kapott, nyilván nem magas összeget, hiszen a Vas megyei birtokosok nem tartóztak a vagyonosok közé. Levelezése nyomán végig tartotta a kapcsolatot az ottani családjával.[11]

1926-ban megnősült, elvette Pautsch Paulát, aki a Felvidéken lakott. Az 1930-as években Komáromból érkeztek családi levelek.[12] Székely János halála után felesége jegyezte fel, hogy Körmöcön Ernst Sándor miniszter adta össze őket.[13] Ernst Sándor a keresztényszocialista mozgalom egyik vezéralakja volt, de akkor nem volt miniszter. 1930-ban, majd 1931-ben került miniszteri székbe.[14]

Székely János azonban már akkor jeles politikus volt. Iratai közt több, a korban kiemelkedő szerepet játszó személyiségtől, például Serédy Jusztinián hercegprímástól kapott meghívó, tiszteletbeli taggá választó értesítő, stb. található. Kiemelném itt Radács Lajosnak, Budapest III. kerületi Iparosok Önképzőköre alelnökének leveléből a következő mondatot: „mint a munkásegyletek egyik legrokonszenvesebb vezetőjét” keresték fel őt levelükkel.[15]

Egyetlen fényképe az 1925. évi Szent István naptárba írott cikke mellett található, amelynek címe: Harc a mindennapi kenyérért. Alapgondolata XIII. Leó: Rerum novarum enciklikájához kapcsolódik.[16]

1945-ben Budapest ostromát feltételezhetően Budán vészelte át a lányával megszaporodott család. 1936-ban a Szentkirályi utcából, a Szövetséggel együtt a II. kerület Hunyadi u. 23/B számú házba költöztek. 1946. november 15-én ifjú Szász Ferenc állított ki Székely János és felesége számára igazolást arról, hogy e ház II. emelet 10. sz. romlakásában laknak, s 1945 márciusa óta állás nélkül vannak és semmiféle jövedelmük nincsen. Ezt követően még négy évig élt. 1949-ben kórházban halt meg.[17] Felesége valószínűleg a lányához költözött, így maradhatott a ház padlásán rejtve, e Szövetség áldásos működésének dokumentuma.

Ezzel az írással szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy a Magyar Pantheonba még sok személyiséget be lehetne vinni akkor, ha nemcsak a kiemelkedően nagy tetteket, hanem a kis, de nagy szívvel, egész embercsoportok érdekében végrehajtott cselekedeteket, a történelem sok nagy és apró igazságát tisztázó, igaz fényben tündöklő tetteket, és a korban maradandót alkotó személyiségek után fennmaradó emlékeket is a történelem mérlegére tesszük.

 


[1] Országos Levéltár (továbbiakban: OL) P: 1797. sz. alatt található irategyüttesre Pap Gáborné hívta fel a figyelmemet. A levéltárba kerülés körülményeiről Berényi Márta tájékoztatott. Midkettőjük szívességét ez úton is megköszönöm.

[2]Mindkét említett lapot az Országos Széchenyi Könyvtár folyóirat osztályán volt alkalmam áttekinteni.

[3] T. Mérey Klára: A pécsi dohánygyár története. 1912-1948. Pécs, 1997. 68. és passim.

[4]A Pécsi Dohánygyár irattára. Igazgatói bizalmas anyag. Kimutatása a tiszti és altiszti személyzet létszáma és alkalmaztatásának.

[5] OL P: 1798. 19. csomag.

[6] Lásd: 4. és 5. sz. jegyzet.

[7]Dohánygyári Munkások Lapja. 1941. október 10. (XVII. közgyűlés)

[8] Pécsi Dohánygyár irattára, 3 fön/1945.

[9] Magyar politikai és közigazgatási compass, 1919-1939. Madarász Elemér (szerk.), Budapest, é.n.; Keresztény magyar közéleti almanach. Budapest, 1940.; A magyar társadalom lexikona. Budapest, 1931.; Magyar Életrajzi Lexikon. Kenyreres Ágnes (főszerk.). Budapest, 1969.; Polgári Magyarország, 1914-1935. Boros László (szerk.). Budapest, 1929.

[10] Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyrországon 1924-1944. Budapest, 1993.

[11]OL P: 1797. 43. csomag

[12] OL P: 1797. 46. csomag.

[13]OL P: 1797. 46. csomag.

[14] Bölöny József: Magyarország kormányai. Budapest, 1922. 286.p.

[15] OL P: 1797. 43. csomag.

[16] OL P: 1797. 43. csomag.

[17]OL P: 1797. 46. csomag.