Cikkek

Galambos Göller Ferenc: Haas Mihály püspök, egyháztörténész (1810-1866)

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 3. szám, 34-53. oldal

Letöltés: pdf20


Galambos Göller Ferenc

HAAS MIHÁLY PÜSPÖK, EGYHÁZTÖRTÉNÉSZ

(1810-1866)

Haas Mihály Baranyának, Pécs városának és a pécsi egyházmegyének jelentős, de méltánytalanul elfeledett személyisége. Az 1942-ben kiadott Katolikus Lexikon-ban meg sem említik a nevét. A Pallas Lexikon-ban elég kíméletesen bánnak vele: „Mikor szatmári püspök lett, félreértették és neve népszerűtlen lett.” Szinnyei József szerint „magyar volt, de a német kultúra híve, ezért neve gyanússá vált.”[1] Az 1932-ben kiadott Magyar Pedagógus Lexikon szerzője megállapítja: „Jobb ügyre méltó buzgósággal együttműködött az iskolaügy elnémetesítésében; de eltekintve politikai magatartásától, alapos szaktudással buzgólkodott az iskolaügyben, ujjászervezte a tanítóképzést, előmozdította a tanítók továbbképzését.” Neve nemcsak népszerűtlenné vált, agyonhallgatták és megrágalmazták. Életét és működését tanulmányozva ma már megállapítható, hogy százötven évvel a II. vatikáni zsinat előtt annak szellemében munkálkodott, megkísérelve az általános emberi jogok tiszteletben tartását.[2]

Pinkafő nagyközségben, Vas vármegyében, a mai Burgenland területén született 1810. április 8-án. Apja Haas Mihály iparos, édesanyja a falu jegyzőjének leánya. Anyai dédapja Thresl József, Homburkból származott, Pécsett telepedett le és posztókészítő volt. 1756. február 25-én vette feleségül az Anna Maria nevű özvegyet. József nevű fiukat, Haas Mihály nagyapját, 1757. február 15-én keresztelték a Pécs belvárosi templomban.[3] Haas József, a nagyapa a pécsi gimnázium növendéke volt, de később Pinkafőre költöztek. Az unoka, Haas Mihály Szombathelyen járt gimnáziumba, majd a filozófiát Pécsett végezte. Itt vették fel a szemináriumba, innen Bécsbe, a Pazmaneumba küldték 1834. augusztus 6-án szentelte pappá Bőle András szombathelyi püspök, augusztus 17-én volt első miséje szülőfalujában, Pinkafőn.[4]

Primáciáján Pinkafő híres szónoka, Weinhoffer József prófétikus szavakat intézett hozzá: „Légy Krisztus bajnoka, készülj fel, mert Jézus becsületéért, a lelkek üdvösségéért, a Katolikus Egyházért sokat fogsz szenvedni; a mai idők gonoszak. A keresztségben a szép és jelentőségteljes Mihály nevet kaptad. Ez a név arra buzdítson, hogy mint Mihály főangyal, úgy te is küzdjél az egyház becsületéért, melynek Mihály a védangyala. Urunk színeváltozása ünnepén volt papszentelésed, törekedjél arra, hogy minden erőddel lelkileg átszellemülj. Ezt bizonyosan eléred, ha istenszeretet a beszéded, belső imádság a levegőd, amit beszívsz, erény az életutad, és az örökkévalóság utáni vágy az érzelemvilágod, akkor Krisztus igazi bajnokává leszel, és most indulj az áldozat bemutatásához.”[5]

Haas Weinhoffertől tanulta meg: „A mai papnak többet kell tudnia, [...] mert az evangéliummal kapcsolatos ítéletek pro-kontra a vasút és a távírda révén gyorsabban kerülnek a közvéleménybe. [.] többet kell tudnia, mert az emberek új és új mozgalmakkal szembesülnek, a hitetlenség bátrabbá, a tévtanok félrevezetőbbek lettek. Többet kell tudnia, hogy megóvhassa egyházközségét a téveszméktől. Nem elégedhet meg azzal a tudással, amit az iskolában megszerzett. [...] szomorú annak a papnak a helyzete, aki megelégszik azzal, többi értékes idejét evéssel, ivás- sal, alvással és szórakozással tölti. [...] az értékes idő soha nem jön vissza és nincs borzasztóbb csőd, mint amilyent a könnyelmű, szellemtelen pap, ideje el- vesztegetésével elszenved.”[6]

Haas Mihály Ozorán, Földváron, Pincehelyen, Pécsett az Ágoston téri és a székesegyházi plébánián töltötte káplánéveit. Szabadidejében szorgalmasan tanult és 1847-ben megszerezte a pesti egyetemen a filozófiai doktorátust.

Szepesy Ignác püspök felismerte a fiatal pap tehetségét és kinevezte a Lyceumban történettanárrá, majd 1843-ban a szemináriumban dogmatanárrá. 1846-ban a város magisztrátusa megválasztotta belvárosi plébánossá. Az egyik utód a következőket írta róla a plébánia történetében: „A pécsiek szerették kedves modora, kitűnő prédikációi és páratlan buzgósága miatt. Rendkívüli volt az emlékezőtehetsége, a tudományban pedig kiváló a jártassága. Mozdulataiban temperamentumos, erőteljes az alkata és szívindító volt a hangja.”[7]

Első bemutatkozó beszédéből megismerhetjük a püspöki székváros akkori helyzetének néhány vonását: „a hitetlenség még sohsem lépett fel oly nyíltan, hogy bevallják sokan, semmilyen kinyilatkoztatott valláshoz sem tartóznak, nem is akar-nak az egyház kegyelmi eszközéről tudni, mint napjainkban. [.] Ezért tisztelt mesterek kérlek benneteket és könyörgök, küldjétek legényeiteket a templomba, a prédikációra. Erre lelkiismeretetekben kötelezettek vagytok, hiszen elöljáróik vagytok, az apa szerepét töltitek be náluk. Az inasokat is küldjétek. Mert az Istentől elrugaszkodott tanulókból ritkán lesznek jó segédek (legények) és derék mesterek. Szolgálóitokat, cselédeiteket is küldjétek az Isten házába, hogy hűségesen szolgáljanak, tiszteljenek titeket - nem félelemből, hanem szeretetből, Isten iránti engedelmességből. Barátotok, vigasztalótok, atyátok leszek.”[8]

 

psz 2001 03 05 galambos goller ferenc 01

 

A Miasszonyunk zárda felszentelése, 1851.

(Haas: Gedenkbuch melléklete, J.M. Frank, Pest, litográfia)

 

Haas sokat adott az istentiszteletek ünnepélyességére. Ezért új miseruhákat szerzett. „Sírnia kell ugyanis a katolikus ember szívének, mikor látja, hogy a legszentebb titkokat rendetlen, kopott, foltos ruhában ünneplik.”[9]

A családi életre is gondja volt. A gyermekek első áldozására külön figyelt. Magyarországon ő vezette be elsőként a gyermekek ünnepélyes első áldozását. 1849-ben Scitovszky János püspököt kérte meg a belvárosi templomban ennek megtartására.[10]

Mikor 1848-49-ben a császáriak ágyúval lőtték Pécs városát, Haas Mihály küldöttséget vezetett Borulka parancsnokhoz, aki igen barátságtalanul fogadta a küldötteket, és pécsi kutyáknak nevezte őket. Kelemen József kanonok krónikájában még egy történet található erről az időről. Ferenc József császár neve napján Scitovszky püspöknek a belvárosi templomban tartott ünnepi miséjén Haas Mihály mondott beszédet: „A résztvevők száma nagyon szegényes volt, sokaknak az fájt, hogy Haas németül prédikált.”[11] Megjegyzendő, abban az időben a belvárosi templom istentiszteleti nyelve még nagyrészt német volt, de a körülmények is magyarázzák, hogy kevesen vettek részt az istentiszteleten.

Haas Mihály plébánossága idején a város és az egyház történetében igen fontos esemény a Miasszonyunk apácák letelepítése és a zárda építése volt. Közismert, Scitovszky püspök már eredendően ezzel a szándékkal jött Pécsre.[12] Az iskola alapításának történetében ez olvasható: „A nőzárda alapításának szemtanúja és munkatársa Haas Mihály volt. Haas írta meg folytatólagosan a szándék megvalósításának állomásait a katolikus Religio című hetilapban. Tette azt oly részletességgel, hogy tudósításai alapján szinte az egész építéstörténetet és továbbfejlesztését össze lehet állítani.” Ebből következtethető, hogy minden az ő tudásával, sőt talán tervezésével történt.

A zárda építése négy évig tartott, és 1851. július 15-én Haas köszöntötte a székesegyházban a nővéreket, élükön Scitovszky hercegprímással.[13] Haas beszédének egy fontos szakasza: „Ha azt akarjuk, hogy a világban jobbra forduljon az élet, ha áldást és békét kívánunk az emberiség számára, akkor a vallásnak és az istenfélelemnek kell a családokba visszatérnie. Ez a cél azonban csak úgy érhető el, ha jámbor édesanyák és istenfélelemmel eltelt háziasszonyokat képeznek, akik az istenfélelmet és a vallásosságot ismét felelevenítik a családokban. Ez a cél azonban csak akkor érhető el, ha ismét jámbor édesanyákat és istenfélő háziasszonyokat képezünk. Ezek újra beleplántálják majd az ifjúság szívébe a vallás és istenfélelem érzését.[14]

Mivel a nővérek iskoláikat Bécsben végezték, magyar vizsgára is szükségük volt. Az új iskola igazgatója Haas Mihály volt, ő készítette föl a nővéreket.[15] Haas

tanítónőképző intézet felállítását is tervezte, ez azonban akkor még túl korai elképzelésnek bizonyult, és csak 1895-ben valósult meg.[16]

 

psz 2001 03 05 galambos goller ferenc 02

 

A Mi Asszonyukról czímzett pécsi nőzárda, 1851. (Hochrein József metszete)

 

Az új iskolának oly nagy volt a vonzereje, hogy Haas jelentette Scitovszkynak: „A szülők száma, akik lányaikat a zárdaiskolába kívánják küldeni, végtelenül nagy. Sokan fenyegetéssel akarják szándékukat keresztülvinni.”[17]

Haas működése a tanügy tekintetében nem maradhatott titokban, kormánykörökben is tudomást szereztek róla. Így 1853-ban kinevezték a pest-budai iskolakerület királyi főigazgatójává, korabeli elnevezéssel iskolatanácsossá. E kinevezés megdöbbentette az egyházmegyei papságot. Szauter Antal hangot is adott e véleménynek: „Azt kívántuk, maradjon örökké a miénk, [...] de ha nem nálunk, hát akkor más területen fogja az iskolát és az Egyház életfáját felvirágoztatni.”[18] „Ebben az időben a tanügy a meglehetős tétlenség állapotában volt. Hiányoztak az energikus fejlődést elősegítő vezetők [.] A pest-budai iskolakerületben is ez volt a helyzet. [...] A fejlődés akkor kezdődött, mikor Haas Mihály, mint iskolatanácsos megkezdte működését.”[19]

A Szatmár-megyei schematizmusban, jubileumi emlékkönyvben ugyanez a megállapítás olvasható.[20] Abban az időben, mikor Haas iskolatanácsos volt, az egyházmegyében a következő volt a helyzet: „Úgy a gimnáziumi, mint a népiskolai tanítás igen alacsony szinten állt; ennek az állításnak igaz voltát elismeri mindazon tanférfiú, aki akkor szerepelt. Nem voltak még az országban gimnáziumi tanárokat képző intézetek, nem voltak, vagy csak igen fogyatékos tanítóképezdék. Ha a fennemlített iskolákban, gimnáziumban, vagy elemi iskolában valaki működni akart, a szomszédos Ausztriába kellett mennie a szükséges ismeretek megszerzése végett.”[21] Rotter Richárd könyvében olvassuk: „Csak a tényeket beszéltetem: ha a tanügy történetéről tanúságot akarok tenni, akkor dr. Haas csak most került olyan szerepbe, amelyre minden szükségest magával hozott: majdnem elpusztíthatatlan egészséget, gazdag tapasztalatot, az ifjúság iránti szeretetet, kedélye derűsségét, humanizmussal nemesített kedélyességet, meggyőződésből fakadó erős akaratot, a magyarországi viszonyok ismeretét, haladással kapcsolatos világos látást, áldozatos odaadást hazája és fejedelme iránt, és mint egész lénye záróköveként sziklaszilárd bizalmat az isteni gondviselés iránt, mely jámborsággal párosul.”[22]

Rotter Richárd, aki először ír Haasról, felteszi a kérdést: Mit köszönhet az iskola Haas Mihálynak. Rövid felelete így szól: saját tankerületében mindent. Szekfű Gyula az akkori iskolakérdésnek ezzel szemben csak egyetlen mondatot szentel: „A Bach-korszak kormánya annyi szenvedés közben a népiskolát nem érdemesítette összefoglaló reformra.”[23] Mit tett Haas valóban az iskoláért? Tudnunk kell, a Pest-Budai tankerület 35.000 négyzetkilométerre terjedt ki és 1.765.218 lelket számlált. Alája tartózott vallásra való tekintet nélkül mindenféle iskola, elemi és középiskola.

Noha Haas távol volt a pécsi egyházmegyétől, állandó kapcsolatban álltak és osztozott a helyi gondokban. A pécsi tanítóképző iskola az 1848-49-es években elvesztette növendékeit és megszüntették. Scitovszky püspök utóda Girk György (1853-1868) elsőrendű kötelességének tartotta, hogy tanítókat képezzen. A magán tanfolyamokon szerzett képesítés csak ideig-óráig lehetett megoldás.[24] A papságot is foglalkoztatta ez a probléma. Szauter Antal 1853-ban így írt erről a Religio-ban: „Tanítók hiányában szenved a gyermekek tanulása és nevelése. Fájdalmasan érezzük, hogy nincsen tanítóképző iskolánk. [...] Reméljük azonban, hogy felébresztik álmából.”[25] Haasnak befolyása volt a felsőbb hatóságoknál, első ez ügyben tett próbálkozása azonban azért nem sikerült, mert Girk püspök ez irányú kérvénye akkor érkezett be a soproni illetékes hivatalba, amikor 1854-ben az ügy már el volt döntve.[26] 1856. október 15-én azonban már megnyithatott az újból megalapított iskola.[27]

„Ugy a gimnáziumi, mint a népiskolai tanítás abban az időben igen alacsony szinten állott. Ezen állítás igaz voltát elismeri mindazon férfiú, aki akkor szerepelt.”[28] A tanítási módszer a népiskolában a vég nélküli ismétlés és a tananyag „biflázásából” állt. Ez a folyvást tartó, „könyv nélkül való” tanulás gyengítette a szellemet és alig volt eredményes. Az új módszer, amit Haas alkalmazni kívánt, abban állt, hogy a külvilág tárgyait, dolgait, jelenségeit „szemlélték, azaz érzékszerveikkel minden oldalról megtapasztalták; tették ezt eredeti formájukban, vagy megjelenítve, ábrázolva: Ezért e módszert szemléltető tanulásnak nevezték. Így a gyermekek lassan beszélni tudtak róluk: milyen egy dolognak külseje, milyen részei vannak. A gyermekek gondolkodni tudtak róluk és kifejezésre is tudták juttatni őket. E módszer Pestalozzi nevéhez fűződik.”[29]

Haas minden igyekezetével azon volt, hogy ezt a módszert bevezessék a honi iskolákban. Hogy terjesztette e módszert, „ezt mindenki bizonyíthatja, aki vele ebben az időben érintkezésben volt. Láthatta, hogy az iskola volt tulajdonképpen egyedüli alapeleme rendkívüli tehetségének és érdeklődésének. Órák, sőt napok úgy suhantak el, mint a pillanatok, ha iskolások körében volt. Tanítása és visszakérdezése, atyai módon kifejtett dicsérete vagy figyelmeztetése oktató és biztató volt tanító és tanuló számára egyaránt. Az iskola iránti érdeklődése szenvedélyes volt. Faluról-falura történő utazásai során tanító növendékeket vitt magával – ha más lehetőség nem kínálkozott szekéren - és útközben is oktatgatta őket! Amit időhiány miatt nem tudott elintézni, azt ritka ügyességgel a Tanodai Lapok-ban fejtette ki.” A Jubileumi Emlékkönyv-ben ugyan az áll, hogy ez tanítók számára készített szaklap neki köszöni létrejöttét. Ez csak részben nem felel meg a valóságnak, mert a Szent István Társulat németnyelvű DerKath. Christ. lapja szerint dieses Schulb- latt verdankt sein Entstehen zumeist ihm, azaz nagyrészt neki köszönheti alapítását. De tény, hogy 1856 májusáig a címlapon ez áll: „több jeles szakférfiú és különösen Haas Mihály iskolatanácsos közreműködésével szerkeszti Lonkay Antal.” A két név egyformán vastag betűkkel és más név nem szerepel.[30]

 

psz 2001 03 05 galambos goller ferenc 03

 

psz 2001 03 05 galambos goller ferenc 04

 

A Tanodai Lapok Haas Mihályt püspökké szentelése után áldással kíséri, mint barátját, védnökét és mint a népnevelés előmozdítóját. Nemcsak a Pest-Budai tankerület, az egész ország tudja, milyen fejlődést tett az iskolaügy e fáradhatatlan férfi munkája révén. Jelentősek a szavak, amiket a szerkesztő röviddel azelőtt Haas ajkaiból hallott és közölt: „Ha nem volnának is érdemeim, mégis vigaszt jelentene számomra, hogy 30.000 gyermeket varázsoltam az iskolába.”[31] Itt látjuk megvalósítva, amit Haas Lickl György síremlékének avatásán 1852. május 12-én mondott: „igazi útmutatást látok számunkra az ő működése révén: törekedjünk arra, hogy iskoláinkat fejlesszük. Jó és virágzó iskolák mindenütt, de különösen Pécs városában múlhatatlanul szükségesek. Elkerülhetetlen követelmény, hogy gyermekeink valami alaposat tanuljanak, hogy nemes, jó és foglalkozásukhoz értő emberekké képezzük őket.”[32]

Haas Mihálynak sok cikke jelent meg a Tanodai Lapok-ban: Hogyan szerez egy gimnázium tankönyvet szegény tanulói részére? Lonkay szerkesztő így reflektált e cikkre: „a magyar iskolaügy egyik legszorgalmasabb őre és előmozdítója sok más kötelessége mellett időt talál még a mi folyóiratunk számára is. Hisz így ír a papsághoz: Hazánk ft. Lelkipásztorai, tekintsétek a tanítót, mint munkatársatokat, szorgosan ügyeljetek az iskolaépületre, látogassátok az iskolát, őrizzétek ellen, vajon jelen vannak-e az iskolás gyermekek, elég barátságos-e a tanító a gyerekekhez, néha magatok is vegyetek részt a tanításon.”[33] Szauter Antal pécsi egyházmegyei káplán Haas közvetítésével tanulmányi úton járt Bécsben, ahol tapasztalatokat szerzett az elemi iskolai tanításról és az iskola vezetéséről. Több Haas-hoz írt levélben számolt be tapasztalatairól és ez került be a Tanügyi Lapok-ba. [34].

Így érthető, hogy Haast mint iskolatanácsos, amikor 1857-ben Miskolc környékén járt hivatalos úton, az erről szóló tudósításban ezt olvassuk! „Amint a hajnalpír legyőzi az éjszaka sötétségét, és fény tölti be a természetet, ilyen hatással volt egy szép májusi reggelen a katolikus iskola ege fölött, mikor Haas Mihály megjelent Miskolcon. Magasztos volt a kép, ahogyan atyai szeretettel lehajolt a haza legkisebb csemetéihez és megértően foglalkozott velük. Minden osztályban hosszabb ideig tartózkodott, az erényeket, az engedelmességet, mint a boldogság alapelemeit lelkükre kötötte. Semmi, sem tárgy, sem gyermek nem kerülte el a figyelmét. Az így lefolyt látogatás utáni megbeszélésre hívta a tanerőket és buzdította őket a népnevelés nehéz útján való további kitartásra.[35] Azt is megemlítik, hogy az iskolatanácsos, ha lehetőség volt rá, kirándulásra vitte a tanítókat, a diósgyőri várromokhoz, majd arra a helyre, amit a környék népe „Szentlélek”-nek nevez és feljebb a pálos kolostor romjaihoz.

Némely gimnáziumban visszautasították törekvéseit, másutt nagy megértéssel fogadták. Utóbbi tudósítást például Szegedről közli a folyóirat: „Az iskolaügy fontosságáról való meggyőződésében minden osztályunkat meglátogatta. Nem annyira a tanárok ügyességét akarta megismerni, inkább a tanulók tudásáról kívánt meggyőződni. Megfelelő feleleteikről feltételezte a tanár ügyességét.” Ennél a látogatásnál „kiváló tanfelügyelőként” jellemezték és hozzátették: hat nap után szívélyesen elbúcsúzott tőlünk és jó benyomást hagyott maga után.”[36]

Mindezekből látható, milyen volt Haas Mihálynak, mint tanfelügyelőnek szelleme és gondolkodásmódja: az ország fejlődése és a lakosság jólétének szolgálata. Székesfehérváron, a gimnázium záróünnepségén kifejtette: „Az idők nagyon változnak, de vannak még kiváló és virágzó iskolák ebben az országban! A magyarságnak a tudományra is kell törekednie, hogy a mívelt nemzetek közt kitűnően megállhassa helyét.”[37]

Újra és újra hangsúlyozta, az iskolaügyben nem szabad az előrehaladást elhanyagolni. 1858-ban a pesti állami gimnázium megnyitásánál mondotta: nem régen egy német tudós vendége volt. A Svábhegyről megmutatta neki a budai és pesti panorámát. A vendég a kép szépségétől elragadtatva lelkesen ezt mondotta: gyalázatos lenne, ha ilyen kedvező helyzetben Pestből és Budából nem lett volna semmi! Én Széchenyivel így válaszoltam: Magyarország és Pest-Buda még nem volt, hanem majd csak lesz!” Tovább beszélgettünk az országról, a népről, Magyarország és Ausztria múltjáról, jövőjéről és vendégem csatlakozott véleményemhez: Pest-Buda nem volt, hanem lesz, és hangsúlyozta: Németország gyönyörű városai elsősorban kitűnő iskolái révén lettek azzá, amivé lettek. És hogy Buda-Pest is csak jó iskolák révén lesz azzá, amivé fekvése által lennie kell!”[38] Ezt a beszédet Haas Mihály már mint felszentelés előtt álló szatmári püspök mondotta.

Haast már eddig is árgus szemmel figyelték. Így ez a beszéd is hozzájárult az ellene való áskálódásnak. Talán ez volt az oka annak, hogy egy megyéspüspök sem vállalta az együtt való felszentelését az esztergomi érsek mellett. Rotter megjegyzi: „Haas a népiskola emelésére fordította elsősorban figyelmét. [...] Ezen a területen végzett eredményes munkájáért érdemelte ki az egész haza háláját. A Duna és a Tisza menti szétszórt puszták és tanyák neki is jelentettek sok nehézséget. De miként valójában bebizonyította, az akadályok erélyes akaratú szellemének nem jelenthetnek igazi nehézséget: Számok erősítsék meg az elért eredményeket: Ezen munkaköre kezdetén, 1851 végén a Budai-Pesti iskolakerületben összesen 592 népiskola volt a püspökké való kinevezésekor, 1857-ben ez a szám már 916-ra nőtt. Sok iskolát kibővítettek, így 500 új osztályt nyitottak meg. 1851-ben 1426 elemiskolai tanító volt, a másvallású tanerőkkel együtt, 1857 végén egyedül a katolikus iskolákban 1298 személy tanított. Korábban nem léteztek vasárnapi iskolák, 1857-ben 444; Ugyanekkor 149 tanyaiskola működött és újabbak voltak alakulóban. Aki ezeket az iskolákat megszervezte, nem volt más, mint Haas Mihály.”[39]

Természetesen hiány volt tanítókban is. Átmeneti megoldásként Ausztriából, Csehországból és Sziléziából hívott tanítókat, hogy új és új iskolákat nyithasson. Ezt bűnül rótták fel neki. Azonban kitartó türelemmel tanítóképzőket is szervezett. Fáradozásának eredményeként 1857 végén tankerületében már 6 tanítóképző intézet működött: Pesten egy férfi és egy nő képző, Szegeden, Esztergomban, Egerben és Kalocsán egy-egy tanítóképző kezdte meg működését.[40]

Körútjai alkalmával tanítója volt a tanítóknak, hogy meggyőzze őket az új tanítási elvekről. Az újonnan bevezetett tani- és olvasókönyveket ő fordította és alkalmazta a hazai viszonyokhoz. Ezt is felrótták neki. Az új könyvek és az új módszer használatához megszervezte a tanítógyűléseket. Mendlik Ágoston pécsi hitoktató e gyűléseket így jellemezte: „Vidéken a bíró összehívja a községet, ha fontos dologról kell határozni. Így, ha a tanügyben kell fontos dologról dönteni, szintén közösen kell dönteni a tanítóknak. Ilyen gyűléseken egyik a másiknak adhat tanácsot, és így közös erővel támogatják egymást. Külföldön ezek a gyűlések már legszebb virágzásban vannak, csak Magyarországon még nem használják őket. [...] De dr. Haas Mihály tanfelügyelő vezetése alatt remélhetjük, hogy ezek a tanítógyűlések nálunk is a felvirágzásnak indulnak.”[41]

És valóban hamarosan népszerűek lettek és évenként az egyes esperesi kerületekben megtartották őket az iskolák államosításáig. Időről-időre beszámolók is megjelentek. Ezekben megállapítást nyert: „Ezek által a gyűlések által a tanítási módszer és az iskolai fegyelem okos használata nagyobb gyakorlati haszonnal járt, mint igen alapos és tudományos cikkek által.”[42]

Nem maradhat el Haas Mihály szerepének megemlítése a KATHOLIKUS LEGÉNYEGYLET magyarországi megalapításánál. Az 1931-ben kiadott Katolikus Lexikon-ban Szaboky Adolf piaristának tulajdonítják e rendkívül fontos intézmény létrehozását. Ugyanezt állítja Meszlényi Antal: „Szabóky Adolf összegyűjtötte az egyszerű inasokat és gazdátlan mesterlegényeket, enyhítette anyagi gondjaikat, nevelte bennük a vallásos öntudatot [...] és megérett az idő, hogy egységes szervezetbe tömörítve őket,”[43] valamint Hermann Egyed, aki egyenesen a magyar Kolpingnak nevezi Szabokyt.[44] Sőt egy 1998-ban megjelent kiadvány ugyanezt állítja. Kritika nélkül átvéve a pontatlan állítást.[45]

Valójában a pesti Katolikus Legényegylet következőképpen jött létre: Scitovszky prímás bécsi útjai alatt megismerkedett a fiatal iparosok egyesületével és elhatározta ennek Magyarországon való meghonosítását. Megbízta a pest-belvárosi plébánost, Szántofy Antalt, akit egyébként Ackermannként a pécsi belvárosi plébánián kereszteltek, készítse elő a terv megvalósítását. Hogyan került Szántofy az esztergomi egyházmegyébe, az nem ismeretes. Érintkezésbe lépett a pesti magisztrátussal és így a Király utcában bérbe vették e célra az ún. Valero házat. Közben a város plébánosa fáradhatatlanul toborozta a legényeket: megmagyarázta az inasoknak és fiatal legényeknek jövőjük szempontjából való fontosságot. A szabályzatot is megfogalmazták, jóváhagyatták és kinyomatták.

Az előkészítés jól haladt, Szántófy jelentette a prímásnak, aki legközelebbi bécsi útjával kapcsolatban megkérte az éppen ott tartozkodó Kolping Adolfot, jöjjön, és személyesen alapítsa meg Pesten az egyletet. Kolping személyesen járt Kromperger Antal szerkesztővel műhelyekbe és még néhány fiatalt meggyőzött a belépésre. 1856. május 24-én negyven legénynek Kolping még egyszer elmagyarázta az egylet célját, majd az egyletet, 134-ként Európában, megnyitottnak nyilvánította. Ezen az összejövetelen Haas is jelen volt és megköszönte a legények nevében Kolping fáradozását.

A Katolikus Legényegylet ünnepélyes megalapítása 1856. szeptember 8-án történt. Az ünnep délutánján a hercegprímás a terézvárosi plébániatemplomban délután az egyleti zászló alatt összegyűlt 155 iparos legény és sokaság jelenlétében megáldotta a Szűz Mária, Szent József és Szent István képével díszített zászlót, majd magyar és német nyelvű beszédet intézett a fiatalokhoz: „Vegyétek birtokba e zászlót és vegyétek fel a küzdelmet a testi kísértések ellen, hogy a keresztény valláserkölcsben győzelmesen megállhassatok.”

Az ünnepi menet a templomi szertartás után átvonult az egyleti házba. Itt a plébános bemutatta a prímásnak az új tagokat. Scitovszky prímás még egyszer buzdította a fiatalokat: „jutalmatok nem marad el.” Szántófy prépost-plébános felmentését kérte a hercegprímástól, mivel szerencsésen befejezte megbízatását. Megígérte, hogy továbbra is az egylet mellett áll majd. Egyben megkérte a főpásztort adja át az egylet vezetését Haas Mihálynak. A prímás elfogadta a javaslatot és így Haas lett a pesti Katolikus Legényegylet első elnöke.

Szaboky (Schneider) Adolf neve nem szerepelt eddig az egylet történetében. Őt akkor nevezték ki elnöknek, amikor Haas Mihályt szatmári püspökké szentelték.

De Haas hamarosan két könyvecskét írt a legények számára. Gabe derLiebe címen német nyelven és a Szeretet adománya címűt magyar nyelven. Az előbbit Médly József nagykereskedő, az utóbbit Ranolder János veszprémi püspök adta ki.[46]

A Wiener Zeitung 1858. április 18-án hozta a hírt, Haas Mihálynak szatmári püspökké való kinevezéséről.[47] Az augsburgi Allgemeine Zeitung 1858. június 14-én közölte ugyanezt. A hír általános csodálkozást váltott ki az országban: „Hogyan lehet valaki püspökké, ha előtte még csak kanonok sem volt? Senki sem kételkedett azonban abban, hogy Haasban megvolt minden képesség, adottság és rátermettség a püspöki hivatalhoz és méltósághoz. Legfeljebb azok, akik a háttérben manipuláltak. Így nyolc hónapig tartott, amíg végül is püspökké szentelhették. Maga Haas is csodálkozott, sőt megrettent az isteni gondviselés rendelésétől. Kívánsága szárnyain soha nem repült íly magasságokban.” E kifejezés azonban nem akar csak irodalmi szóvirág lenni! Már plébánosi beköszöntőjében hangsúlyozta: „Aggódom, jövőre vonatkozó kívánságaim szerények voltak, amikor nyolc évvel ezelőtt a felejthetetlen Szepesy püspök munkásnak küldött az Úr szőlőjébe. Egy csendes plébánia - ha lehetséges lenne - valahol szőlőktől övezett vidéken - hisz ebben oly gazdag az egyházmegye. Ez volt kívánságaim és törekvéseim célja. Mert már a fiatal emberben élt a meggyőződés: az életnek nem zajos és mozgalmas vásárjában, hanem a természet ölén, ha szerény is a működési kör, áldásos módon, csendben, a szentélyben működni és dolgozni.”[48] Mint láttuk, egészen máskép alakult az élete. Működési köre a nyilvánosság színe előtt zajlott. A püspökszentelés az esztergomi dómban volt, 1859. február 13-án. Haas püspök Scitovszky hercegprímás oldalán, hatlovas hintón ment a bazilikába. A szentelésnél a prímás két oldalán a korábban pécsi kanonok, Peitler Antal József, kultuszminiszteri tanácsos és Liptay András kanonok állt. Társszentelő püspök: Vieber József és Tóth Imre segédpüspök. Egyetlen megyéspüspök, sem Ranolder János veszprémi, sem Girk György pécsi püspök nem jelent meg. A Tanodai Lapok-ban ez olvasható: „Az Eminenciás Urat mélyen meghatotta a szentelés apostoli funkciója! Mikor kiterjesztette kezeit püspöktársa feje fölött, könnybe lábadtak a szemei. Ezzel a szenteléssel a magyar Egyház ismét egy hitbuzgó főpásztort kapott, aki erős hittel, kitartó reménnyel és égő szeretettel kezdette útját, hogy tanítsa a népet mindannak megtartására, amit megparancsolt az Úr.”[49] „A püspökszentelésen részt vett Pest megye ispánja, a város főpolgármestere és más egyházi és világi személyek. A fővárosból különösen sokan az iskolák köréből, meg Esztergom város gyermekei és diákjai. Másnap a fiatalság elbúcsúzott attól az embertől, akit már hat év óta, mint legjobb atyát megismert.”[50] A Reiigio és a Der Kath.

Christ. néhány sorban emlékezett meg a püspökszentelésről, de Scitovszkyn kívül más nevet nem említettek. Haas a következő hetekben átadta iskola-felügyelői hivatását/állását és 1859. március 1 -jén Pestről Debrecenen át Szatmárra utazott, hogy átvegye új hivatalát.

„A szatmári egyházmegye határán, Fény községben, Kellermann Ferenc kerületi esperes köszöntötte a régen várt új püspököt, a tanügy apostolát. Haas püspök válaszában atyai szavakkal fordult a megjelent papokhoz és tanulókhoz. A papokat biztosította arról, hogy számíthatnak atyai érzelmeire. A tanítóknak megígérte, hogy védelmébe veszi őket, de azt is kérte tőlük, hogy lelkiismeretesen vegyenek részt a népnevelés felvirágoztatásában. Az üdvözlés után bandérium kíséretében indultak a templomba, ahol kifejezte azon örömét, hogy éppen egy szent Mihálynak szentelt templomban köszöntheti híveit.

Március 2-án a szentmisét maga celebrálta és szólt a megjelent hívekhez. Mise után egyenesen az iskolába ment. Itt mindjárt az iskola embereként lépett fel. Az ima után feltette a kérdést: Mit tettünk néhány másodperccel ez előtt? - amire maga adta meg a választ. Imádkoztunk. Kihez imádkoztunk? A Jóistenhez. Ki az Isten? és ezzel mindjárt benne is voltak a hittanórában. Közben észrevette, hogy a nép az udvarra néző ablaknál áll és hallgatja a tanítást. Erre behívta őket a tanterembe, és megkapó módon folytatta a tanórát. Így püspöki működése hittan órával kezdődött, amibe a felnőttek is bekapcsolódtak.

A bandérium elkísérte Nagykárolyba is, ahol a főispán és a szolgabíró köszöntötte. Válaszában kifejtette azon reményét, hogy a népnevelés kérdésében számít a hivatalnokok segítségére is. A bandérium egészen Szatmárig elkísérte, ahol március 3-án a leányiskolában megtartotta a vizsgát. A megerőltető utazás ellenére itt is felhasználta az alkalmat arra, hogy rámutasson: Legfőbb ideje, hogy törődjünk a leányneveléssel.”[51]

Március 6-án került sor a székesegyházban püspöki székfoglalójára. Beszédében Jézus szavaira hivatkozott: „Adjátok meg az Istennek, ami az Istené és a császárnak, ami a császáré.” Ezekkel a szavakkal az 1711-ben megkötött szatmári békére utalt, amikor a kurucok tették ugyanezt. Az egybegyűltek annyira fellelkesedtek, hogy megfeledkeztek a hely szellemétől és háromszoros éljen kiáltásba törtek ki, hogy még a falak is beleremegtek.[52]

Haas püspök azonnal belekezdett főpásztori teendőibe és vizitációs útra ment. Ennek folyamán püspökként is megmaradt lelkes tanítónak. Nemcsak a plébániai községeket kereste fel, hanem a filiálékat is. Megerősítette híveit a hitben és ellenőrizte az iskolákat is. „Nemcsak felületesen nézett be az iskolákba, hanem ellenőrizte az iskolaépület állagát, és informálódott a tanítás minőségéről is. Nemcsak a gyermekek, hanem a tanítók tanítója is volt. Így azután, amint az erdődi kerület esperese tudósítja nemcsak papi buzgóságra lelkesített bennünket, hanem az új tanítási mód fáklyáját is kezünkbe adta.”[53]

Így nyilvánvalóvá vált kitűnő tehetsége, atyai és elnéző kegyes szeretete a gyermekek iránt. Célirányosan inkább praktikusan oktatott és nem annyira elméleti módon, amint ez a Der Kath. Christ.-ből kitűnik. Magatartása, fellépése nagy hatással volt a papokra: „A papi tanácskozmányon a jelenlévők ünnepélyesen megígérték, hogy a püspök úr magasztos példáját és elveit követni kívánják, és szent kötelességüknek tartják és hozzájuk igazodnak.”[54]

A Tanodai Lapok iskolával kapcsolatos közleményeiben gyakran találkozunk ilyen példákkal: „Nekünk valóban angyal szállt le az égből a Siloejavánál, aki a majdnem poshadt vizet erős kézzel felkavarta, hogy a bénák, sánták és mindenféle más betegségben szenvedők meggyógyuljanak. Ez az angyal a mi főtisztelendő püspök urunk. Alig múlik el nap, hogy nem látogatna székvárosa valamelyik iskolájába. Főképpen az elemi iskolával törődik és a tanítóképzéssel. A teológiai főiskola hallgatóit maga köré gyűjti, velük elmegy az iskolákba, és személyesen bevezeti őket a gyakorlati tanítási módszerbe. Néha kiutazik a környék plébániáiba és ott egyenesen az iskolába megy. [...] Egy-két óráig kikérdezi a gyermekeket, de közben tanítja is őket. Ügyessége és tapasztalata csodálatra méltó. Ha gyermekek közt van, úgy tűnik, hogy ő közülük való. Mesteri módon érti, hogyan kell a gyermekek figyelmét felkelteni. [.] figyelmezteti a tanítókat, ha tehetséges gyermeket, főleg szegényes körülményekből származót találnak, jelentsék neki, ő gondoskodik majd taníttatásukról. Így kívánja a jövőben a tanítók létszámát növelni.”[55]

Az esperesi kerület korona-gyűlésein a következő témák szerepeltek: az új tanítási módszer, a tanításról szóló jelentés kötelezettsége az iskolákban, a püspökség történetének tervezett megírása, a püspökség térképe, a plébánia és iskola történet kötelező vezetése, az iskolaépület állapota, a gyermekek iskolába járásával kapcsolatos nehézségek, hogy lehetne a fiatalság vallásosságában javulást elérni? Közben a papság arra a meggyőződésre jutott, hogy a szülők megbüntetése nem vezet az iskolába járás javulásához és a korona-gyűléseken azt is megtárgyalták, hogyan lehetne az akadályokat megszüntetni.”[56] Miután átvette a püspökséget, utasításba adta, hogy a körleveleket rendszeresen kinyomtassák. Javaslatokat kért arra vonatkozólag is, hogyan lehetne a tanítók fizetését emelni. Megkérdezte, mi az oka annak, hogy gyermeküket sokan nem íratják be az iskolába.

1859-ben megalakította a püspöki szentszéket, azaz az egyházmegyei bíróságot és kinevezte annak tagjait. Még ez évben megnyitotta az új tanítóképzőt és kollégiumot. 1865-ben a kollégiumnak 25 lakója volt. Négy volt elemi iskolás, kilenc tanítónövendék és tizenkét gimnazista. Ezek a növendékek teljes ellátásban részesültek. Tíz teljesen ingyen, a többiek után a szülők tehetségük szerint fizettek. A püspök 200 forinttal járult hozzá, a többi költséget alapítványokból és különféle adományokból fedezték.[57]

1861-ben megalapította az egyházmegyei Alapítványi Hivatalt, 1863-ban a jezsuitákra bízta a teológiai főiskolát, a szemináriumot. Ugyanebben az évben kiharcolta a szatmári gimnázium nyilvánossági jogát és letelepítette (Máramaros) Szigeten a vincés nővéreket. Mivel néhány tanító még képesítési nélkül tanított, őket arra bíztatta, mielőbb szerezzenek megfelelő bizonyítványt. Német származását nem tagadta meg és arra buzdította az egyházmegye németnyelvű híveit, hogy ragaszkodjanak anyanyelvükhöz. Tervbe vette egy németnyelvű ima- és énekeskönyv kiadását. Ebben az ügyben felhívta papságát, gyűjtsék össze a hagyományos egyházi énekeket.[58]

Mindezek mellett még tudományos munkát is végzett. 1864-ben a Magyar Tudományos Akadémiának a Fekete Ardói, 12. századi templom tervrajzát.[59] Az esőtől lemosott meszelés alatt falfestményeket talált. A templomot restauráltatta, a meszelést eltávolíttatta és így a freskók eredeti színükben kerültek elő. Erről az osztrák történetkutatás lapjában is írt és a magyar fatemplomokról értekezett. Még egy 1866-ban is közölt egy tanulmányt a szatmári püspökség fatemplomairól.[60]

A Magyar Tudományos Akadémiának benyújtotta az apátfalvi, szentléleki, edelényi templomok rajzát és Nagybánya, Beregszász, Nagyszőlős, Vég Ardó templomromjainak freskóiról készített rajzokat.[61]

Haas Mihály püspökségének időszaka sajnos túl rövid volt, amint ezt már a Jubileumi Emlékkönyv is aláhúzza: „Éppen csak addig tartott, hogy a hiányokat és hibákat felfedezte és megismerte. A fejlődést elősegítő cselekedetek később következtek volna, ha az isteni gondviselés másképp nem határozott volna.”[62]

Itt kell megemlíteni az ellene emelt vádakat. E kérdésben segítségünkre van Haasnak báró Augusz Antallal, Tolna vármegye főispánjával folytatott levelezése. Haas és Augusz között baráti volt a viszony, az Augusznak írt Haas-levelek sok mindent elárulnak az 1848 utáni állapotokról.[63]

Az 1859. augusztus 19-én kelt levélből megtudhatjuk, hogy már Haas püspökké szentelésének évében szárnyra keltek erre vonatkozó híresztelések. Augusz válaszleveléből megtudhatjuk, hogy Haas elűzetéséről beszélnek bizonyos körökben.

Haas 1860. március 20-án kelt levélből: „Elűzésemről szóló beszédeknek semmi alapjuk sincs. Az itteniek minden kívánságomnak eleget tesznek. Ha azt mondják, kocsim ablakát kővel bedobták, azt felelem, nincs is ablakkal rendelkező kocsim. De nem is tudom, miért tették volna ezt velem. [...] Prédikációimra protestánsok is eljönnek, és jóindulattal vannak irányomban. [...] Saját titkárom, jegyzőm, böjti szónokom, hitoktatóm és iskolalátogató is vagyok, mivel paphiány van. [...] A katolikusok és protestánsok között sok ellentét van, kitalálták, hogy a császár a protestánsok katolikus hitre való térítését követeli, hogy a templomok tornyaira keresztet kíván elhelyeztetni. Mindez azonban csak a fent lévők közt téma, a nép nyugodt.” November 3-i levél: „A jó Friedrichnek, a bírósági elnöknek, a főszolgabírónak az éjszaka bedobták az ablakait. Az én ablakaim hála Istennek még épek, de a közrend sokat szenved. Hogy mi lesz velünk, azt csak Isten tudja! Az egyházmegye területén hat főispán van, egy katolikus, a károlyi, négy református és egy görög. [...] Nehéz idők várnak ránk! Az éjjel újból ablakbetörések voltak vármegyei tisztviselőknél és a pénzügyeseknél. Dátum nélküli levél: a hatvanas év sok kellemetlenséggel volt tele. Egy nap Mezőpetriből hazafelé a rossz út miatt csak késő este értem Nagykárolyba. A Casinóban azonnal megtudták érkezésemet. >Itt van, a Pecsovics-püspök, menjünk és dobjuk be az ablakait! < Meg is tették, de mivel a ház hátsó részében aludtam, nem is vettem észre. Így helyzetem a körülmények következtében nem a legkellemesebb. Bécsből azt a bíztatást kaptam, hogy tartsak ki. Meg is tettem és eddig semmi bántódásom nem történt. [...] Mitől is féljek? A menekülésre még mindig van idő.” Ez a levél dátum nélküli, de télen íródhatott, mert arról is szó van benne, hogy havazik, és igen hideg van.

1861 áprilisában Pestről Bécsbe utazott, megtudta ugyanis, hogy tüntetni fognak ellene. Az április 11-én kelt Augusznak írt levélből „Jövőmet Istenre bízom.” Már Budán írt, június 30-án keltezett levelében olvashatjuk: „A tüntetés ötvenedik születésnapom előestéjén volt [.] most idegenben vagyok, ahogyan ezt az állapotot nálunk nevezik. Idegenben lenni azt jelenti, Isten tenyerébe esni. Ha hazájában van az ember, akkor - mint mondják - az emberek tenyerébe esik, azaz ellensége kezébe. [...] Ami pedig az okot illeti: germanizálásról nincsen szó, én a németnek német, a magyarnak magyar voltam. de (ezeket a szavakat magyarul írta) akinek veszett nevét keltik, annak el kell vesznie. [.] Miután Bécsben a püspökségről való lemondásomat nem fogadták el (közben, hogy teljen az idő, Triesztben, Velencében, Páduában voltam) visszatértem Szatmárra. Persze arra számítanom kell, hogy az urak részéről fennáll az a veszély, hogy ablakaimat betörik. Múltkor valaki azt mondta a szemembe: >Nem régen Ön Magyarországon az első iskolatanácsos volt, most pedig ötödik kerék a kocsiban!< Így van ez az életben, amint Baranyában mondják, holtig csak megélünk! És mindezt filozófiai higgadtsággal tudomásul veszem. [...] Áldja meg a Jóisten szeretett hazánkat, áldja meg különösen a szekszárdi szőlőhegyeket, házadat és szeretteidet!”

Haas Mihálynak a petrifeldi plébános is bizalmas barátja volt. Neki is elpanaszolta, mennyire szenved e miatt az igazságtalan szemrehányás miatt. Stettner János plébános vigasztalni igyekezett őt.. A püspök válasza ugyanaz volt, amit az Augusz Antalnak írt levélből már ismerünk: „Amit Nagykárolyban megkezdtek, tovább folytatták! és - magyar nyelven folytatta - Isten neki, én szeretett hazám ellen tudva és akarva nem vétettem. Én a magyarnak magyar, a németnek német és Uralkodóm iránt hű voltam. A magyarok érdekében ezerszer többet dolgoztam, mint a németeknek! Minden magyar tankönyv az én művem. Azonban - és ezt újra magyarul írta - kinek veszett nevét költik, annak el kell vesznie!” Stettner plébánosnál 33 levél maradt, ezekből csak kettő volt magyar nyelvű, a többi német. A későbbi petrifeldi plébános, Brázay úgy nyilatkozik erről: „Furcsa, hogy ez a levelezés német nyelven történt.” De miért nem írhat egy püspök a barátjának németül?

Az 1861. július 17-én kelt levelet már püspöki székvárosából küldte Augusz- nak: „Budán nem volt már maradásom. Itt nincsen semmi tennivalóm, Szatmáron meg iskolai vizsgák és ezer más ügy kívánja jelenlétemet, ezért július 8-án elhagytam Pestet és nap, mint nap, bántás nélkül az iskolában vagyok. Sokan örömmel fogadtak, az ultrák is mérsékelték reményeiket.”

A Der Kath. Christ. című hetilap 1865. október 15-i száma közli Haas Mihály képét, rövid életrajzát és méltatását. Utolsó mondata így hangzik: „Isten tartsa még sokáig ezt az apostol utódot.” A szerkesztőség valószínűleg nem tudott súlyos betegségéről. A Religio halotti jelentése szerint „több hónapi betegség után Haas Mihály 1866. március 27-én meghalt.”[64]

Haas báró Augusz Antallal 1859-től bensőséges barátságban állt, sűrűn leveleztek, de egyetlen egyszer sem tett említést a betegségéről. 1855. októberében Pesten kórházba kellett szállítani. Itt kapta meg, november 30-án a szatmári tanítók táviratát.” Tanúi vagyunk annak a fejlődésnek, amely rövid kormányzása óta mutatkozik. Mi tudjuk, miért ragaszkodunk Önhöz, mint a fiú az apjához. Szeretjük jótevőnket, aki csüggedésünkben mindig új erőt öntött belénk, aki munkánk közepette bátorít és ez a bátorítása igen jól esik! De gondban vagyunk. Kérjük, fogadja mély tiszteletünket és szeretetünket és örökös köszönetünket is, amit sorainkkal kifejezni szeretnénk. Imádkozunk az Úrhoz, tartsa meg életét az egyházmegye és a közös haza számára még sokáig.”[65]

1866. február 15-én a Tanodai Lapok közlik: „kénytelenek vagyunk hírül adni, hogy Haas püspök úr mell- és szívbetegsége mind súlyosabbá vált. Az utóbbi keddi napon még részt vett egy konferencián és erőtlenül tért vissza lakásába. Szívdobogás fogta el és nehezen kapott levegőt. Mégis, felöltözve ült íróasztalánál, tűrte a nagy fájdalmakat és írással, olvasással foglalta el magát. Néhány nap múlva orvosi konzílium azt határozta, hogy feküdjék ágyba. Február 12-én Szema Pál nevezetű szatmári papot kérte, lássa el szentségekkel, hogy esetleges halála esetén felkészülve legyen.”[66]

Obermayer András káptalani helynök közli Haas Mihály püspök halálhírét: „Az 1866. év elején óvtunk, mérsékeljük afeletti örömünket, hogy az 1865. évben a halál angyala megkímélte egyházmegyénket. Igyekeztünk örömünket kissé visszatartani, mivel Püspök Urunk súlyosan beteg volt és mintegy hordozta helyettünk a fájdalmat és szenvedést.”[67]

Ha Rotter Richárd azt is állította, hogy Haas Mihálynak elpusztíthatatlan testi egészsége van, ez mégis elpusztítható erő volt. Iskolatanácsosi korában végzett hivatalos útjai és püspöki vizitációs utazásai igen igénybe vették erejét. Még inkább azonban a folytonos alaptalan vádaskodások fogyasztották erőtartalékait. Ilyen állapotban túl nagyok voltak a követelmények. A támadások gyötörték lelkét, szellemét és testét. Kétségtelen, hogy a szatmári káptalan mindenesetre, szolidáris volt vele és támogatta. Kérelemmel fordult a hercegprímáshoz és megcáfolta a róla terjesztett, és nevét megbecstelenítő ’germanizátori’ híreszteléseket.[68]

Haas püspök végrendeletében mélyen meghatódott szavakkal búcsúzik papjaitól: „Szívem mélyéből köszönöm a türelmet, mellyel személyemet és gyengeségeimet elviseltétek; köszönöm a buzgóságot, mellyel kívánságaimat és útmutatásaimat megvalósítani igyekeztetek. Adja meg nekem az Úr, hogy egykor örülhessek az égben azok üdvösségének, akiket itt a földön gyermekeimnek és testvéreimnek nevezhettem. Bocsássatok meg testvéreim és fiaim, ha megbántottalak benneteket és emlékezzetek meg rólam az Úr oltáránál. A mennyei Atya őrizzen meg benneteket a rossztól és szenteljen meg az igazsággal.”[69]

Az iskola, meg a népnevelés volt legbelsőbb törekvése. Ezért szerepelnek a végrendeletében: „Hagyatékom általános örökösei az egyházmegye iskolái. Évenként osszák szét közöttük a kamatokat.”[70]

Haláláról, és temetéséről a következő adatok találhatók: „Pesten halt meg 56 éves korában szívburok-vízkórban. De keresztény főpapként halt meg, mert nem felejtkezett meg arról, hogy disponere domui tuae, azaz rendelkezzék arról, amije volt, de Seneca szavaira is gondolt, egregia res est, mortem condiscere, azaz tiszteletre méltó dolog, hogy az ember felkészüljön a halálra. Sokat imádkozott és leírhatatlan odaadással sokat szenvedett. Aki tudja, mennyit dolgozott fáradhatatlan szelleme, csak az tudja, halálával mit vesztett az Egyház, a tudomány és a népnevelés.”[71] A Religio megfogalmazása szerint: „Az Egyház fáradhatatlan főpapot, a király megingathatatlan alattvalót, az iskolaügy pedig legfőbb támaszát veszítette el. [...] A szatmári egyházmegye gyászában a pécsi egyházmegye is osztozik, ahol sok éven át tanárként és plébánosként oly áldásosan működött.”[72] A Lipótvárosi templomban a szatmári kanonok és címzetes püspök mondott szentmisét a lelki üdvéért. Jelen volt: Lonovics József érsek, Szabó József prelátus, Lipovnitzky István ítélőtáblai főtisztviselő és Lévay Sándor. A szertartás után azonnal Szatmárra szállították a holttestet. Mikor a távirati értesítés megérkezett, néma rémület szállta meg a püspöki székvárost. Amitől régen tartottak és bekövetkezett, azt alig akarták elhinni. Nagypéntek éjszaka két órakor érkezett a koporsó Nagykárolyba. A fájdalom hangos jelei tagadhatatlanok voltak. Mivel azonban a holttetem a lezárt érckoporsóban volt, a jelenlévők kételkedni kezdtek. Feltételezve, hogy Pestről üresen hozták a koporsót. Végül engedni kellett az általános kívánságnak, kinyitották a koporsót, és így százötvenen láthatták a halott megváltozott arcvonásait. S hogy milyen kegyelettel vette körül halott püspökét Szatmár városa, bizonyítja a számtalan gyászzászló, elnémult a zene és a színház is bezárt. A város gyászba borult, mindenki tudta, hogy kit és mit vesztett a város. Nem volt oly gyermek a városban, aki nem részesült volna valami formában az ő oktató-nevelő munkájának áldásában.

Április 5-én kezdődött a gyászszertartás. A koporsót körülvette az egyházmegye 128 papja és szerzetese. Nyolcvan fáklyás férfi állt sorfalat nagy néptömeg közepette. Minden hivatal, minden intézmény képviseltette magát. A temetési szertartást Obermayer András kanonok-prépost, káptalani helynök végezte. A csend és a könnyek némaságukban is jelezték, hogy a vidék nemcsak éltető napját, de a lelkét is elvesztette. Az ünnepélyes gyászliturgiát húsvét után, május 15-én tartották, melyen jelen voltak a hivatalok és intézmények képviselői, sőt a protestáns lelkészek is. A requiemet Kozatschek József nagyváradi kanonok tartotta, a gyászbeszédet pedig Kummer János iskolatanácsos. Az ünnepélyes gyászmise után a sírhoz vonultak, ezt gyermeki szeretet és a kegyelet jellemezte.[73]

A Tanodai Lapok tudósítója szerint: „A nagy veszteségből fakadó könnyek negyven nap után már elapadtak, de a még mindig kitett gyászzászlók hirdetik a bánatos hangulatot. A közvélemény egybehangzóan fájlalja a veszteséget, mely a szellem világát érte. Igaz, emberi alakjában már nem láthatjuk őt, de a szellem, amely benne működött, mindenkit kötelez és kitörölhetetlen nyomokat hagyott hátra. És különös, mindenfelé csak egyet lehet hallani: még mindig nem tudom elhinni, hogy itt hagyott minket. Ez a kijelentés egyenlő hangos dicsőítő beszéddel.”[74]


[1] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1896. IV. kötet, 296-98.p.

[2]1991-ben Pécsett teret neveztek el róla, 1985-ben reprint kiadásban jelent meg Baranya monográfiája.

[3] Pécs belvárosi plébánia házassági és keresztelési anyakönyve

[4] Schulchronik. In: Franz Kugler: Gerschichte der Stadt Pinkafeld. Eisenstadt, é.n. 55, 70, 75, 109.p.

[5] Schulchronik. i.m. 102-103.p.; A prédikáció teljes szövegét közli Haas, In: Pécsi Egyházi Töredék, I. füzet, 1842-43. 181-194.p.

[6]Haas, Michael: Predigt am Feste des heil. Königs Stephanus. Pécs, 1853.

[7]Historia Parochiae Intern. Civit. V. eccl. I. 35-36.p.

[8]Antrittsrede von M. Has in der Innerstädter Pfarrer von Fünfkirchen. Fünfkirchen, 1846. 30.p.

[9]Danielik János: Emlék-könyv, II. kötet, Pest, 1852. 417.p.

[10] Pécsi Püspöki Levéltár, 619/1849.

[11] Fényes Miklós: Kelemen József kanonok naplója. In: Baranyai Helytörténetírás, Pécs, 1973. 211-221.p.

[12]Gedenkbuch der k. freien Stadt Fünfkirchen. Zur Erinnerung an die feierliche Einführung der Kanonissinen von U.L. Frau in das zu Fünfkirchen errichtete Kloster. Von Dr. Michael Has, insul. Probst zum kl. Benedikt in Sümegh, Consistorialrath und Stadtpfarrer in Fünfkirchen, 1852.144.p.; Szentkirályi István: A Pécsi Notre-Dame nőzárda és iskolái. Pécs, 1908. 22.p.

[13]Szentkirály… i.m. 1908. 28.p.

[14]Haas: Gedenkbuch… i.m. 1852. 173-180.p.; Szentkirályi… i.m. 1908. 35.p.

[15]Szentkirály… i.m. 1908. 53.p.

[16] Szentkirály... i.m. 1908. 138.p.

[17]Szentkirály… i.m. 1908. 54.p.

[18]Religio, 1953. I. 404.p.

[19]Rotter, Richard: Lebenskizze von M. Haas. Ofen, 1859. 2.p.

[20] A Szatmári Püspöki Egyházmegye Emlékkönyve (jubileumi schematizmusa) 1804-1904. Szatmáron, 1904. A Haas-ra vonatkozó rész a 42-48.p. között, Haas színes fényképével.

[21]A szatmári egyházmegye emlékkönyve. Szatmár, 1904. 45.p.

[22]Rotter… i.m. 1859. 9.p.

[23] Hóman-Szekfű: Magyar Történet. 7. kiadás, 1941-43. V. kötet, 445.p.

[24] Döbrössy Alajos: A pécsi püspöki tanítóképző intézet. Pécs, 1896. 30.p.

[25] Religio, 1853 május

[26] Pécsi Püspöki Levéltár, 164/1854.

[27]Döbrössy… i.m. 1896. 30.p.

[28] Döbrössy... i.m. 1896. 45.p.

[29] Mészáros István: Pestalozzi változó arca a 19. századi népoktatásunkban. In: Pedagógiai Szemle. Budapest, 1983./2. 118-134. p.

[30] Danielik János: Emlék-könyv, II. kötet, 1852. 45.p.

[31] Tanodai Lapok, 1859. 107.p.

[32]Az eredetileg német nyelven elmondott beszédet Sass Dezső fordította, az eredeti kézírásos szöveg az egyetemi Könyvtárban. Szkladányi Péter: Lickl György, a pécsi székesegyház zeneszerzője és karnagya. In: Baranyai Helytörténetírás. Pécs, 1979. 74.p.

[33]Tanügyi Lapok, 1856.I. 5-7.p.

[34] Szauternek a Tanodai Lapokban megjelent írásai: Mikép kelljen az olvasást szellemképzőleg intézni? 1856. I. 5-7.p.; Néhány őszinte szó a pesti gazdasági kiállításról iskolai szempontból, és Néhány szó a harangozó tanítókhoz. 1857. II. 3-5.p. Mi az a minta iskola? 1858. II. 126-127.p.; A legjobb ajándék. 1859. II. 78.p. stb

[35]Tanodai Lapok, 1857. 6-7.p.

[36] Religio, 1853. II. 493.p.

[37] Der Kath. Christ. 1854. II. 267.p.

[38]Der Kath. Christ. 1859. II. 129.p.

[39] Rotter. i.m. 1859. 12.p.

[40] Rotter. i.m. 1859. 111-115.p.

[41] Der Kath. Christ. 1855. 359-360.p.; Brüszle: Recessio, I. kötet 156-157.p.

[42] Der Kath. Christ. 1858. I. 26-27.p. és 42-43.p.; Uo. 1859. II. 38-39.p. és 190.p. a kéméndi, a gödrei, a nádasdi kerületről szóló tudósítások

[43]Meszlényi Antal: A magyar hercegprímások arcképsorozata. Budapest, 275.p.; Katolikus Lexikon II.

kötet, 528.p.

[44]A Katolikus Egyház története Magyarországon 1924-ig. München, 1973. 442.p.

[45]Kulcsár Béla: 135 éves a váci Kolping-család. Vác, 1998. 6.p. és 9.p.

[46]Religio és a Der Kath. Christ. alapján.

[47]Megjegyzendõ: Girk György pécsi és Haas Mihály szatmári püspök mellett további két Pécs-egyházmegyei pap viselte e magas méltóságot. Ranolder János Veszprémben, 1849-1879 között, Peitler József Vácott, 1859-1885 között. Scitovszky János pécsi püspökként került Esztergomba, 1849-1866 között volt a magyar egyház hercegprímás-érseke.

[48]Antrittsrede… i.m. 1856.

[49] Máté 28,20

[50] Tanodai Lapok, 1859. 94-95.p.

[51] Gerhardsbote, 1973. 87-88.p

[52] Könnye Lajos tudósítása. In: Tanodai Lapok, 1859. 138.p.

[53] Tanodai Lapok, 1859. II. 251.p.

[54] Der Kath. Christ.

[55] Tanodai Lapok, 1859. II. 251.p.

[56]Religio, 1859. II. 6-8.p.

[57] A Szatmári. i.m. 1904. 47.p.

[58]Ferdinand Flesch cikke, In: Gehardsbote, 1973. 87-88.p.és 1974. 3.p.

[59] Jelenleg Kárpátalján, Ukrajnában. Az egykori szatmári egyházmegye területe, Trianon óta négy országé.

[60]Der Kath. Christ. 1861. I. 239.p.

[61]Michael Lehmann: Das deutschprachige katholische Schrifttum Altungarns und der Nachfolgestaaten 1700-1950. Verlag Haase und Koeler, Mainz, 1975. Studia Hungarica 9. Ungarisches Institut, München.

[62]A Szatmári… i.m. 1904. 48.p.

[63]Tolna Megyei Levéltár, Augusz-család iratai, 7.d. 139. pallium.

[64] Religio, 1866. I. 208.p.; Tanodai Lapok, 1866. I. 110.p.

[65] Tanodai Lapok, 1865. 317.p. a tanerők november 30-án tartott értekezletéről

[66]Tanodai Lapok, 1866. 56.p.

[67]Religio, 1866. 308.p.

[68] Sipos Ferenc: A szatmári püspökség története. é.n. Kézirat, az egyházmegyei levéltárban, 446.p.; Hauer Ernő citálja: „Im Sog des Sathmarer Bischofs, Michael Haas, azaz Haas Mihály szatmári püspök sodrásában. In: Gehardsbote. 1995. 11-15.p.

[69]Religio, 1866. 308.p.

[70] Tanodai Lapok, 1866. Levelek rovatban.

[71]Schulchronik… i.m. 14.p.; Tanodai Lapok, 1866. 110.p.

[72]Religio, 1866. 208.p.

[73]Schulchronik… i.m. 1866. II. kötet, 13-14.p. tartalmazza a tudósítást. A leírás oly szemléletes, hogy csak jelenlévőtől származhat. Valószínűleg a pinkafői káplán írta, aki Haas püspök szülőfaluját képviselte. Feltünő mindenesetre, hogy egy püspök sem vett részt a temetésen, pedig ebben az időben Scitovszky hercegprímáson kívül, aki előtte pécsi püspök volt, Ranolder János veszprémi és Peitler József váci püspök is a pécsi egyházmegyéből származott.

[74]Tanodai Lapok, 1866. 208.p.