Cikkek

Raýman János: A pécsi gyufagyártás története.

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 3. szám, 17-25. oldal

Letöltés: pdf20


Raýman János

A PÉCSI GYUFAGYÁRTÁS TÖRTÉNETE

A 18. századig az acél, kova és tapló volt a tűzgyújtás általánosan használt eszköze. Azonban a kémiai ipar fejlődése új utat jelölt ki erre a feladatra. A foszfor felfedezése után hamarosan megjelentek azok a gyújtóeszközök, amelyek már kémiai reakciót használtak fel a láng fellobbantására. Eszközül egy vékonyka fadarab szolgált, amelyet valamilyen gyulladó keverékkel láttak el és azt a dörzsöléssel keletkezett hő hatására, vagy valamilyen kémiai reakció útján lángra lobbantották, az égő gyújtókeverék pedig meggyújtotta a fadarabot. Az égő fapálcikával már könnyedén tüzet lehetett éleszteni.

Európa számos városában, az osztrák birodalomban elsősorban Bécsben és Pest-Budán keletkeztek nagyobb gyufagyárak az 1830-as évektől.

Bécsben Rómer István magyar gyógyszerész alapította gyár volt a leghíresebb. Pesten is több gyufagyár működött. Sőt itt rövid ideig Irinyi Jánosnak is volt egy kis gyufagyára. Akkoriban a korszerű gyufa egy olvadt kénbe mártott, ezzel könnyen gyulladóvá tett fapálcika volt, amelynek a végére káliumklorát és foszfor gyújtókeveréket ragasztottak fel. Ez a keverék a pálcikán dörzsölésre robbanásszerűen gyulladt meg. Irinyi a klorátot ólomoxiddal helyettesítve, zajtalanná tette a gyufával való tűzgyújtást. Tehát az 1840-es években már leginkább ezeket a gyufákat gyártották.

 

psz 2001 03 03 rayman janos 01

 

Pécs ipartörténetében nem találkozunk gyufagyártással. Pedig Európában akkoriban fellendülő új iparág városunkban is követőkre talált és létesült néhány kisebb vállalkozás, amelynek célja Pécs és környékének gyújtófácskával való ellátása volt, amelyet helyben állítanak elő.

A Pesti Hírlap 1842-ben azt írta, hogy Baranya vármegyében egy gyár sem létezik.[1] Haas Mihály Baranya monográfiájában pedig az olvasható, hogy 1845-ben „szivar és gyufa gyárilag csak Pécsett készül.”[2] Várady Ferenc sem tudott többet róla, mert csak annyit árult el munkájában, hogy „a 40-es években primitív berendezés mellett működött gyufagyár csak kísérletezés volt s csakhamar megszűnt.”[3]

A baranyai ipartörténeti munkák szinte kivétel nélkül a fontosabb, a térségben vezető szerephez jutó vállalkozások történetét dolgozták fel, de az iparosodásnak ez az érdekes kis fejezete kimaradt a látókörből.

Pedig csaknem egy időben többen is vállalkoztak Pécsett, hogy az akkoriban igazán új terméket, a gyufát, helyben gyártsák. Valószínű a szabadságharc és elbukása is hatással volt ezeknek a kis gyáracskáknak szinte nyomtalan elmúlására. Ugyanis 1843-ban kezdődő pécsi gyufagyártás 1849-ben már megszűnt.

Az alábbi kis üzemek jöttek létre, amelyeket megkísérlünk, ha vázlatosan is, külön-külön bemutatni. Bár voltak közöttük összefüggések és a források is legtöbbször együtt foglalkoznak velük.

 

 

Kalenda György gyufagyára, 1843-1844

 

Pécs városában a gyufakészítés eddig szerzett ismereteink szerint 1843- ban kezdődött el. Kalenda György pécsi lakos 1844. január 4-én folyamodványt nyújtott be Pécs szabad királyi város tanácsához, melyben dörzsgyufa gyártására kért engedélyt. Ebből tudjuk, hogy Kalenda már az előző évben kísérletezett gyufák készítésével. De 1844-ben, amikor már tűzbiztos lakása lett, adta be a kérelmét, mert itt már joggal számíthatott a hatóság engedélyére.

A kérelemből megtudjuk, hogy a Flórián utcában bérelt lakást, amely téglaépület volt és boltozatát is tűzbiztosnak tartotta. Vállalkozásának indokául azt hozta fel, hogy mell betegsége miatt invalidus lévén a hadseregből elbocsátották és ezért eredeti szakmáját, a takácsmesterséget nem gyakorolhatja. Nem akar a város terhére lenni, a pécsi kereskedők képviselői előtt bizonyította, hogy érti a gyufakészítést, és ezzel akarja családját eltartani. Majd még azt bizonygatta, hogy ez a gyufagyár a városnak is hasznára lesz, hiszen az anyagot itt vásárolja, az itteni kereskedők adják el a termékét és még néhány embernek munkát és kenyeret is ad. (A henyélők és alamizsnából élők számát kevesebbíti.)[4]

 

psz 2001 03 03 rayman janos 02

 

A beadvány mellékleteiből megtudjuk, hogy a császári és királyi 5. tüzérezredből 1835. szeptember 4-én szerelték le tüdőbaja miatt, csaknem 6 év szolgálat után. Majd Pestről hozott egy 1839-ben írt igazolást betegségéről. A gyufagyártást aligha a katonaságnál tanulta meg. De mint tüzérnek égő- és robbanó anyagokkal módja volt megismerkedni. Ezért elképzelhető, hogy 1835 és 1839 között, amikor valószínűleg Pesten tartózkodott, szívesen alkalmazták valamelyik gyufagyárban és ott tanulta meg a gyufakészítés gyakorlati tudnivalóit. 1843-ban lett pécsi polgár, amikor már adót is fizetett. 24 krajcár katonai- és 48 krajcár városi adóról adott igazolást Piacsek városi pénztáros.

Pécs sz. kir. város tanácsa helyt adott a kérésnek, mivel tekintélyes városi polgárok igazolták a gyufagyártásban való jártasságát és annak veszélytelenségét (Jos. Obermayer, Leopold Traiber, P. Gyurkovits, Franz am Weber, Franz Held, Georg Blauhorn, Adam Katzler, Caroly Parser, Georg Pucher, Nicolai Zsolnai, S. Blasovits, Rehak, Anton Kotzián, és a Mayer testvérek). De előírták számára, hogy az érintett gyufák készítésének színhelye tűztől ment legyen és a gyufa árusítását is a legnagyobb elővigyázat mellett űzze. Mindezek ellenőrzésére a kapitányi hivatalt bízták meg. Egyben utasították a számvevőt, hogy gyufagyártás címén adót vessen ki Kalendára.

A nevezetes gyufagyártás ezután beindulhatott a Flórián utcában lévő Windisch-féle ház boltozott épületében, amely ma a Nagy Flórián utca 16. számú ingatlannak felel meg.[5] De a gyufakészítés legfeljebb egy évig folyhatott itt, mert Blauhorn György és Katzler Ádám pécsi kereskedők a ’gyufakészítési engedelmet’ Kalendától 1845-ben megvásárolták.[6] Tehát a Kalenda-féle bemutatón résztvevő két pécsi polgár, akik a bizonyítványt erről alá is írták, kedvet kapott a gyufakészítéshez és hasznot remélt ettől az újszerű vállalkozástól. A hiányos adatokból annyit tudunk, hogy Kalenda gyufája foszforos dörzsgyufa volt. Kérvénye alapján feltételezhető, hogy alkalmazottakat is foglalkoztatott.

 

 

Blauhorn György és Katzler Ádám gyufagyára, 1845-1847

 

Blauhorn György és Katzler Ádám pécsi polgárok 1845 elején Kalenda György gyufagyárostól a gyártási jogot megvásárolták és egy közös vállalkozásban folytatták a gyufák készítését a városban. A hatóság egy jelentésből szerzett erről tudomást, amely szerint „Blauhorn György és többen lakházaikban gyufátskákat készítenek.” Spies János helyettes városkapitány az ügyet kivizsgálta és 1845. április 14-én jelentette, hogy Ferenczfy Ignác, Hilscher Ádám, Blauhorn György és Katzler Ádám lakóházaikban nagyobb mennyiségben készítenek ’gyufátskákat’. A tűzveszélyes tevékenységet a városatyák azonnal letiltották a belváros területén.[7]

A tilalom után két nap múlva ismét a tanácsülés elé került a gyufagyártás, mert Blauhorn és Katzler kebelbéli polgárokat a tanács elé rendelték, hogy megvizsgálják vállalkozásukat. Ugyanakkor a két kereskedő egy folyamodványt nyújtott be gyufagyáruk fennmaradása érdekében. Fontosabb része így hangzott: „A honi műipar előmozdítása minden honfinak fő kötelessége lévén, mennyire csekély erőnk, tehetségünk engedé, mi is azon valánk, hogy hazánknak eme iparágban kiadni addig szükséges volt pénz összeget megkíméljük, honunknak megtartsuk, és így az ipart előmozdítsuk. Eme minket vezérelvén bennünket, a gyufakészítési engedelmet Kalenda Györgytől megvásároltuk és gyakorlatba is vettük, jóllehet igaz, hogy újabb engedelem adásért a Tekintetes Tanácsnál ez iránt nem folyamodtunk. [...] Gyárunk belvárosban felállítatván minden figyelmünket oda fordítottuk, hogy veszedelemnek eleje vétessék. [...] Szent Mihály napig lévén jelenleg az Irgalmasok utczájában lévő gyárunk kibérelve. [.] alázatosan esedezünk a Tekintetes Tanács előtt, méltóztatna tovább is bennünket jelenlegi házunkban bennhagyni, egyszersmind pedig egy Választmányt kinevezni, melly gyárunkat megvizsgálná és meggyőződne, miszerint általunk minden kitelhető elővigyázat és felügyelet megtétetvén, akármelly veszedelem is lehetetlen lesz. Kérésünk megújjítása mellett, teljes tisztelettel vagyunk Alázatos szolgái: Blauhorn György, Katzler Adam”[8]

Tehát ekkor a gyufagyártás az Irgalmasok utcájában folyt. A tanács a jelentések alapján Blauhorn György és Katzler Ádám kebelbeli polgárok gyufagyáruk fennmaradását Szent Mihály napig, szeptember 29-ig engedélyezte, és intézkedett egy választmány kiküldéséről, a gyár megvizsgálására.[9]

Spies helyettes kapitány a gyufagyártó helyeket felkereste, és jelentést készített a látottakról. Melyben a pécsi gyufagyárakat veszélytől mentesnek találta. „Katzler és Blauhorn gyárát megvizsgálván, azt oly karban lenni találtam, hogy veszélytől tartani nem lehet, miután elegendő és szükséges felvigyázat mellett szüntelen őrködnek, a kész gyufák pedig Blauhorn György Házába vitetvén, ott bolthajtásos szobában vass ablak és ajtók alatt raktároztatnak le.”[10] A jelentését, tudomásul vették és, mint fontos dokumentumot a levéltárba helyeztették el.

A gyár külvárosba helyezéséről nincsen adat. De a konkurens gyufagyártó Hilscher Ignác pécsi kalmár tanácshoz 1847-ben írott levelében ez áll: „míg mások kereskedések mellett a város közepén kényelmesen és nagyobb mennyiségben űzik jelenleg is a gyufa készítést.”[11] Tehát a kereskedőpár gyára továbbra is a belvárosban maradhatott.

De az óvatos tanács, a levél hatására ismét felülvizsgáltatta a gyufagyártó helyeket, így Blauhorn és Katzler gyárát is. Ezt a tűzrendészeti ellenőrzést Hauer Dániel helyettes városkapitány és Spies János mint tanácsnok végezték és eredményéről 1847. augusztus 30-án számoltak be a tanácsnak. Ebből tudjuk, hogy: „Katzler és Blauhorn társas gyufa készítése Lammer József negyedmester úr házában két a végett kibérelt szobában gyakoroltatik, holis a vizsgálat alkalmával egy férfit és 5 leányt dolgozni tapasztaltunk. A férfi különössen dolgozik az egyik szobában és pedig asztalos foglalatosságban, a másikban pedig a Leányok a gyufa összerakásával, bemártásával, papiros hüvelybe, utóbb fa ládácskákba rakosgatással vesződnek, mind az ami egy-egy nap megkészül, ugyanazon nap Blauhorn Györgynek beboltozott magazinumába áttétetik. A gyufák készítéséhez szükséges Phosphor vízben tartatik. Végtére a leányok szobájában egy hordó víz gyulladás esetére készen tartatik.”[12] Tehát ez gyufagyár még 1847-ben zavartalanul dolgozott, de már nem az Irgalmasok útján bérelt telephelyen, hanem a József utca 20. szám alatt. A hatfőnyi személyzet alapján nem gondolhatunk valódi gyárra.

A gyártás befejezéséről pontosabbat már nem sikerült megtudni. Blauhorn, bár nemzetőr lett, de 1848 novemberében kérte leszerelését és 1850-ben a városi tanács igazolást adott, hogy a Kossuth revolúcióban nem vett részt. Tehát aligha ellene irányuló politikai okból szűnt meg a gyufakészítés. Hiszen a gyártás mellett az eladást is jól megszervezték, Blauhorn György kereskedő házában lévő raktárból tudtak akár nagyobb mennyiségben is szállítani. A házat nem tudtam azonosítani, de nem valószínű, hogy a Király utca és Mór utca sarkán álló hajdani Blauhorn ház lenne, amely akkor Blauhorn Mihályé volt.[13]

 

 

Hilscher Ignác gyufagyára, 1845-1849

 

Spies kapitány jelentésében még egy gyufagyártó neve szerepel, Hilscher Ig- nácé. A város tanácsa 1845. április 14-én tartott ülésén neki is megtiltotta a gyufák gyártását a belváros területén és a külvárosba javasolta áthelyezni a tűzveszélyes tevékenységet. Hilscher Ignác április 8-án kelt folyamodványában kért engedélyt gyufagyárának fennmaradására, amelyet április 18-án tárgyalt meg Pécs város tanácsa.

Hilscher az alábbi kérelmet nyújtotta be: „Tekintetes Nemes Tanács! Honi iparunk előmozdítása végett a jelenben mindenütt sikeres előlépések történvén, amennyire csekély erőm és tehetségem engedék, egy gyufa gyár felállításához szükséges előkészüléteket megtevén és a gyártást próbául meg is kíséreltem. - A siker czélszerűnek mutatkozván, elhatározott szándékom és akaratom a műipar eme ágában egy gyárat felállítani. - Miután pedig ennek eszközlése végett a Tekintetes Tanácsnak is engedelme és jóváhagyása szükséges volna, kötelességemnek tartottam, eziránti jelentésemet megtenni, egyszersmind pedig alázatosan megkérni, miszerint a gyártás további folytatásához kegyes engedelmét megadni méltóztatna. - A gyártás megkí- sértése saját lakomban történvén azt tovább is ott kívánom folytatni. Részemről minden szükséges elővigyázat megtétetett, melly bármely történhető veszedelmet is lehetetlenné tesz.

Kérésem megújítása után tisztelettel maradok a Tekintetes Tanácsnak legalázatosabb szolgájaI. Hilscher kalmár.”[14]

 

psz 2001 03 03 rayman janos 03

 

Gyufakészítő ráma

 

Hilscher gyáráról a Spies jelentés így emlékezett meg: „Hilscher Ignác gyára pedig is bátorságban vagyon, és nála a felvigyázat szinte oly pontos, a kész gyufák pedig T. Vészits Imre úr házában bolthajtásos raktárban vass ablak és ajtó alatt tartatnak. Veszélytől ezen gyáraknál tartani nem lehet, miután a kész gyufák, a gyárból azonnal elhordattatnak, s ott ha a kénkövezésnél néhány ráma mégis meggyulladna, a felvigyázat olyan, hogy ilyenkor a víznek mindig elegendő mennyiségben való késztartása miatt, minden további veszedelem nélkül azonnal eleje vétetik.” A jegyzőkönyvből azt is megállapíthatjuk, hogy a gyártás során farámákba (keretekbe) erősített sok száz gyufaszálat együtt mártották az olvasztott kénbe, majd a gyújtó keverékbe. A fa gyorsabb meggyulladásának elősegítésére végezték a ’kénkövezést’ és a kénolvasztás miatt ezt tartották a gyufagyártás legtűzveszélyesebb műveletének.

Az 1845. évi május 6-án a tanácsülés a jelentést tudomásul vette, egyben a számvevő hivatalt megbízták, hogy Hilscherre a gyufagyártásért adót vessen ki. Ezt 2 pengő forintban állapította meg a hivatal.[15]

A gyár további működéséről keveset tudunk. Hilscher kalmár 1846-ban csődöt jelentett be. Ekkor minden vagyonát zár alá vették és összeírták.[16] A csődper lefolytatásáról bár sok irat megmaradt, de miután Hilscher 1847-ben hitelezőivel kiegyezett, lefoglalt számadásait és levelezését visszakapta. Így sajnos a gyufagyártásról, esetleg vegyszervásárlásról nincsenek adatok. Közben Hilscher valószínűleg a gyufagyártást meg sem szakítva, tovább folytatta azt. 1847-ben a tanácsnál bepanaszolták, hogy gyufái meggyulladtak. Újabb határozat született arról, hogy a gyufagyárat városon kívülre kell telepíteni és addig a további gyufa készítéstől eltiltják.[17] Hilscher a számára sérelmes intézkedés megváltoztatását kérte levelében a tanácstól. Ebből néhány érdekes részlet is olvasható a gyufakészítésről: „Bépana- szoltatásomra, mintha éjjel 11 órakor lakásomban a gyufák meggyulladtak volna, amit tagadok, hanem csak a villónak /:phosphor:/, mivel abból a víz kiszáradt, ártatlan gőze volt,” ami meggyulladt. A feljelentését bosszúból származónak tartotta, és azt nehezményezte, hogy a városnak olyan polgára, aki ezért a készítményéért is adózik, mégis a város szélére utasították. Ahol ha a gyufák meggyulladnak, a szalmatetők között nagyobb szerencsétlenséget okozhatnának mint a belvárosban, ahol a házak már tűzbiztosak. Ezért kérte, hogy mint a többieknek, (tehát a Blauhorn és Katzler vállalkozásnak) a gyufakészítést számára is engedélyezzék a belvárosban, atyja házában, aki kezességet vállalt érte és a biztonságért.[18]

A vizsgálat Hilscher gyáráról így számolt be: „Hilscher János negyedmesternek is háza megvizsgáltatott. Mellyben azonban most gyufát nem készítetnek, mind az neki [...] megtiltatott, míg magának a városon kívül tűzveszélytől végképp ment gyárat fel nem állítand. Mivel mégis ezen határozatot részére igen terhesnek, a mostani házat pedig gyufa készítésére alkalmasnak véli, megkérte alulírottat, hogy háza állapotjárul jelentést tegyek, mely megkeresésnek engedvén mondhatom, hogy Hilscher Jánosnak a gyufa készítésére használt s továbbra is használni kívánt szobája a konyhával semmi összeköttetésben nem áll, s stukatorozva van. Azonban olyan beboltozott, s minden tűzveszély elleni kamrával nem bír, amelyben a már készített gyufákat bátran lehetne tartani, annálfogva míg ilyet nem készítend, a tilalmat fenntartatni alázatosan vélem..." Írta 1847. augusztus. 30-án Hauer Dániel.

Tehát Hilscher gyufagyártását felfüggesztették, míg a tűzbiztos tárolást meg nem oldja. A levéltári mutatóban egy bejegyzés található a témához: megadatik. Ez csak úgy értelmezhető, hogy Hilscher a kifogásolt raktározást megoldotta. Csak ezt talán szóbeli jelentéssel nyugtáztak, mert újabb felülvizsgálatról nincsen adat.

A Hilscher féle gyufagyár tehát szintén foszforos gyufát állított elő, olyat, amelynek a fáját előzőleg kénezéssel tettek könnyen meggyújthatóvá. A gyufakészítést 1845-től előbb saját házában kezdte, ahonnan a kész gyufákat Vészits Imre házába szállították el raktározásra. De a csőd során a házát elvesztette, ezért a gyufakészítést később apja, Hilscher János negyedmester házában folytatta 1847-ig, amikor a tanácsi tilalom miatt ezt megszakította, de 1847 szeptemberében már újból dolgozhatott. Ez a gyártási hely a mai Mátyás király utca 11. szám alatt volt.[19]

A gyártás befejezésének időpontját nem tudjuk pontosan megállapítani. Úgy tűnik, hogy 1849 elején még valamilyen tevékenység folyhatott, mert 1849 februárjában Csorba János és Dobos Jakab kérelmet nyújtottak be a tanácshoz azért, hogy Hilscher Ignácot a házában folytatott gyufakészítéstől tiltsák el.[20]

Mivel Hilscher Ignác szerepelt a revolúció miatt bűnbocsánatban nem részesülők névsorában, javait ezért zár alá vették. Üzletét is 1849. június 5-én bezáratták, bár felesége saját tulajdonjogára hivatkozva a boltot rövidesen kinyithatta. De ekkor már gyufagyártásról nincsenek adatok.

 

 

Ferenczfy Ignác gyufagyártása, 1845-1847

 

Még egy gyufakészítő műhely működött Pécs városában. A tanács 1845 április 14-i ülésén Spies kapitány már ismertette, hogy Ferenczfy Ignác is gyufagyártó tevékenységet folytat. Míg a többi gyárat azonnal felülvizsgálták, de Ferenczfy telephelyét nem. Oka minden bizonnyal az volt, hogy a tanács csak a belvárosban tiltotta meg a tűzveszéllyel járó gyufakészítést. Mivel Ferenczfy a Szigeti külvárosban készítette gyufáit, nem foglalkoztak vele. De 1847-ben a Hauer-féle jelentés már kitér a Ferenczfy féle gyártásra is. Megállapítja, hogy „a gyufákat önnön szállásán, azaz Szigeti külvárosban Nehr Imre szakács házában, minden vidéki ember segedelme nélkül egyedül maga készíti a pitvaron és a szobába, de ennél nagyobb mennyiség soha sints, mert mihelyt 1-2 forint árát készít, azonnal gyermekei által százanként hordatva elárulja és ezen foglalatosságból tartja magát és 9 gyermekét. A phosphor itt is vízben tartatik. Miután azonban most Szent Mihályra onnan kiköltözend, meghagyatott néki, hogy boltozott quártélyt fogadjon"[21]

 

psz 2001 03 03 rayman janos 04

 

Gyufaárus lányka

 

Tehát negyedikként a Szigeti külvárosban Neer, vagy Nehr Imre szakács házában, (1847-ben a SzigetiKülvárosban 55. számon szerepelt, 1849-ben 50. számon) családi vállalkozásban készítette Ferenczfy gyufáit, minden alkalmazott nélkül. Ugyanolyan foszforos gyufát állított elő, mint a többiek. Blauhornék üzemében 5 leány és egy férfi dolgozott, Ferenczfy 9 gyermekéből állíthatta ki ezt a csapatot. Tehát úgy véljük, aligha termelt lényegesen kevesebbet a több ’gyárnál’. Viszont többlet hasznot hozott, hogy a gyufákat a gyerekek adták el az utcákat járva.

Mivel Ferenczfy neve sem fordult elő többé az iratokban, tehát új lakásában vagy felhagyott a gyufakészítéssel, vagy olyan szerény méretekben folytatta tovább a külvárosban, hogy nem került többé a tanács elé. Mindenesetre megszűnéséről nincsenek adataink. A fentiekből az látszik, hogy Pécs vállalkozó szellemű polgárai is lépést tudtak tartani a korral. A reformkor nyújtotta lehetőségeket felismerték és igyekeztek kihasználni. Az akkoriban újszerű termék előállítására is eredményes kísérletet tettek, pedig valójában alapos szakismerettel sem rendelkeztek a gyufakészítés fortélyairól, hiszen többségük kereskedő volt és a gyufagyártás aligha nevezhető a kereskedelmi tevékenység részének. Jellemző és külön kiemelendő a gyufakészítés engedélyezéséért folyamodó kereskedők indokolása. Egyik fontos érvként hozták fel a leendő vállalkozás létrehozásához, hogy a honi ipar fejlesztése iránti hazafiúi kötelességüket kívánják teljesíteni.

Mint az eddigiekben látható, 1845 és 1848 között négy helyen folyt gyufakészítés a városban, amelyről tudomásunk van. Valószínű Pécs közlekedési elzártsága is jelentős szerepet játszott a kis gyáracskák létrejöttében. A nagy pesti és bécsi gyufagyárak nyilván olcsóbban tudtak óriási mennyiséget gyártani. De azt hajóval kellett Mohácsra hozni és onnan Pécsre csak szekérrel lehetett szállítani, ami tetemesen megemelte a költségeket. A pécsi foszforos gyufát gyártó üzemek 1848 után már aligha működtek. De pontosan nem tudjuk, mikor szüntették meg a gyufakészítést.

A baranyai iparfejlődésről összeállított korabeli jelentések rendszerint azt is elhallgatták, ami létezett. Az ilyen szerényebb, céhen kívül eső vállalkozásoknak,


[1] Pesti Hírlap, 1842. március 17. 188.p.

[2] Haas Mihály: Baranya. Emlékirat. Pécs, 1845. 75.p.

[3] Várady Ferenc: Baranya multja és jelenje. I. kötet. Pécs, 1896. 628.p.

[4]BML Pécs város tanácsának iratai 188/1844.

[5] Az ingatlant 1849-50-ben 540. számon tartották nyilván és Windisch János pécsi építőmester tulajdona volt 1815 óta. De 1841-ben már felesége nevén szerepelt, tehát valószínű, hogy az asszony megözvegyült és ezért kellett a házat Kalendának bérbe adnia. In: Madas József: Pécs - Belváros telkei és házai. Adatgyűjtemény. Pécs, 1978. 546-547.p.

[6] BML Pécs város tanácsának iratai 1586/1845.

[7] BML Pécs város tanácsának jegyzőkönyve 1845. július 14.

[8] BML Pécs város tanácsának iratai 1586/1845. A kérelem Spies kapitány jelentéséhez mellékelve.

[9]BML Pécs város tanácsának jegyzőkönyve 1845. április 16.

[10] BML Pécs város tanácsának jegyzőkönyve 1845. május 6. Pécs város tanácsának iratai 1586/1845.

[11] BML Pécs város tanácsának iratai 3668/1847. 1847. augusztus 4-én mutatták be a tanácsnak.

[12] BML Pécs város tanácsának iratai 4297/1847.

[13]Sonkoly Károly: A Pécs Király utca 21 sz. polgári ház homlokzatkutatása és helyreállítása. In: Műemlékvédelmi Szemle, 1992/1. 63.p és Madas… i. m. 1978. 344.p.

[14] BML Pécs város tanácsának iratai 1428/1845.

[15]BML Pécs város tanácsának jegyzőkönyve 1845. május 6. No. 1586.

[16] BML Pécs város tanácsának iratai 2893/1847.

[17] BML Pécs város tanácsának iratai 2893/1847.

[18] BML Pécs város tanácsának iratai 3668/1847. A levelet augusztus 4-én mutatták be.

[19] Hilscher János negyedmester 1825-ben vette meg és 1856-ig, haláláig bírta a házat. In: Madas... i. m. 447.p.

[20]BML Pécs város tanácsának iratai 362/1849.

[21]BML Pécs város tanácsának iratai 4297/1847.