Cikkek

Kappéter Ágnes: llyen volt. Rekviem egy kőkeresztért

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 2. szám, 133. oldal

Letöltés: pdf20


ILYEN VOLT

REKVIEM EGY KŐKERESZTÉRT

Hagyományokban, emlékekben egyre fogyatkozó korunkban jóleső látvány felfedezni valamit, ami még tartalommal, önmagán túlmutató jelentéssel bír. Főként, hogyha mindezt átalakuló, egyre változó környékünkön találjuk, annál fontosabb. Ilyen, pontosabban csak ilyen volt a Vizes dűlő elején álló kőkereszt is. Nem kell, nem kellett vallásosnak lenni ahhoz, hogy a vörös homokkőből faragott feszület, corpus a szomszédos, mai modern lakóházak között valami különös, megfoghatatlan hangulatot sugározzék. Még arra sem volt szükség, hogy a járókelőnek esetleg tudomása legyen arról, hogy valaha szinte minden szőlőhegyen állt egy kőkereszt, volt egy kis kápolna, ahol a jóakaratú szőlőműves fohászkodhatott az ő Istenéhez, s kérje, vigyázzon a termésre, ne vesszen kárba két keze munkája. Ám megváltozott a kor, megváltoztak a szokások, ma már nem szőlőművesek járják az egykori dűlőket, nem a tőkéket, a vesszőket vigyázzák az emberek, hanem lakóhelyüket - házukat, udvarukat, kertjüket. Közben észrevétlenül eltűnik mindaz, ami talán egyedüli értéket jelenthet mindannyiunk számára: a múlt. Leggyakrabban hangoztatott frázisunk: az idő pénz. S az idő és az időjárás ledöntötte. A széttörött feszület „problémájának“ leggyorsabb, legegyszerűbb, egyben költségkímélő megoldása lehet annak mihamarabb eltüntetése. A kockákra fölszabdalt kereszt darabjai talán már nem is a Vizes dűlőben vannak, de ha még ott is, az eredeti kőkeresztet már vajmi nehezen rakhatnánk ki belőlük, mivel a homokkő nem LEGO. Talán, ha az lenne, nagyobb figyelmet kapott volna...

2001. március 28-án gyorsvágóval apró darabokra vagdosták a Vizes dűlői feszületet, ami több mint egy héttel korábban kidőlt helyéről és így megrongálódott.

psz 2001 02 14 ilyen volt 01