Cikkek

Tüskés Tibor: ”Ki látta pécsi utcán a kis Babits Misit?"

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 2. szám, 122-125. oldal

Letöltés: pdf20


Tüskés Tibor

„KI LÁTTA PÉCSI UTCÁN A KIS BABITS MISIT?”

Bizony, akik látták, már nem élnek: tanárai, osztálytársai, a 19. század végének pécsi polgárai. De a házak, az utcák, a falak, amelyek látták, még részben állnak. S aki megáll a Váradi Antal és a Zrínyi Miklós utca sarkán található földszintes, egyablakos kis házrész előtt, még elképzelheti, milyen volt a hely, ahol Babits Mihály diákkorában lakott. A házrész (cselédszoba?) valójában az ugyanazon a telken található, és a Váradi Antal és a Mátyás király utca sarkán álló, magasföldszintes, nagyobb lakóházhoz tartozott. Itt élt egyedül az agglegény Kelemen Mihály honvéd főtörzsorvos, Babits Mihály anyai nagybátyja. A költő, aki 1883-ban Szekszárdon született, szüleivel Szekszárdról - budapesti kitérővel - 1891-ben költözött Pécsre. Itt járta a belvárosi iskolában az elemi harmadik és negyedik osztályát, valamint a ciszterciek gimnáziumában a középiskola nyolc osztályát. Apja, aki ítélőtáblai bíró volt, korán meghalt, s az akkor ötödikes gimnazista diákot Kelemen Mihály nagybátyja fogadta magához kosztos diákként.

 

psz 2001 02 11 tuskes tibor 01

 

A környezet, a város persze száz év alatt sokat változott. Nem jár már az utcán este a lámpagyújtó hosszú botjával, aki a házfalakból kiálló, öntöttvas lámpakarokban föllobbantja az utcát gyéren megvilágító gázlángot. Nem őriznek már a kapualjakban apró léchidakat, és a nagy esők után nem húzzák ki azokat a járdára, hogy a Mecsekről lezúduló víz fölött át lehessen kelni az utca egyik oldaláról a másikra. Nincs már víz a régi uszodában, a Balokányban, de az újban sem érvényes a szabály: „délelőtt 8-tól 11-ig nőknek, 11-től 12-ig férfiaknak.” A Széchenyi téren nem rakják ki portékáikat a hetivásár alkalmával az árusok, s nem állnak konflisok a tér sarkán. És lebontották a „sóhajok hídját” is, amely a gimnáziumot összekötötte a belvárosi templommal, hogy a diákok és a tanárok széltől-esőtől védve vonuljanak át a tantermekből a reggeli misére.

És ki emlékezik még a híres pécsi borhamisítási perre? Amikor még azzal büntették a jóféle pécsi cirflandi vizezését, hogy a Lyceum utcai pincékből felgörgették a hatalmas hordókat, az utcán csapra verték azokat, és a vizezett bor a két járdaszegély között úgy folyt, mint záporok idején az esővíz. Az emberek kalapjukkal merték és itták a hamisított bort, és három napon át mámoros volt a város...

Mindez a múlté.

De aki meg akarja ismerni a századfordulói Pécs hiteles életét, vegye kezébe Babits Mihály pécsi ihletésű műveit. Persze ezek nem történeti hitelességű dokumentumok, nem levéltári források, és nem tartalmaznak statisztikai adatokat, de gyakran amazoknál érzékletesebb, szemléletesebb, színesebb vallomások.

A lámpagyújtó botjáról (és a hajdani diákról, aki „legkisebb az osztályban”) az Utca, estefelé című versében beszél. A pécsi uszoda rendjét az Emléksorok egy régi pécsi uszodára című versébe szőtte. Aki megáll a dzsámivá, majd a dzsámiból visszaalakított belvárosi templom régi részében, annak eszébe juthat az a „szepe- gő kamasz”, aki Balázs napkor itt térdepelt az oltár tövén, várta a pap áldását, s akit a kései Babits, a már beteg költő egyik megrendítő verse, a Balázsolás idéz föl. A kapualjakban őrzött, eső után utcára húzott léchidakról, a Mecseken található kő pihenőpadról, a pécsi borhamisítási perről Babits regényeiben, a Halálfiaiban, a Timár Virgil fiá-ban olvashatunk.

Babits Mihály életében és írói munkásságában négy magyar város játszott jelentős szerepet. Szekszárd, a szülőhely, a tolnai megyeszékhely, a család anyai ágának bölcsője, a szülőház és a családi szőlőbirtok a Bartinán, ahová diákkorában a nyári vakációkra visszajárt. Budapest, ahol az egyetemet végezte, s ahová a bajai, a szegedi, a fogarasi tanárkodás után már ismert és elismert költőként tért vissza, ahol a Nyugatot szerkesztette, s ahol a legtöbb időt töltötte. Esztergom, ahol telket és nyaralót vásárolt, ahol pihenni és dolgozni szokott. És Pécs, a diákévek színhelye.

Babits életében Pécs - a diákkor után - még egyszer fontossá vált. 1931- ben tartották osztálytársai a harmincéves érettségi találkozót. Ezen Babits nem vett részt, de Harmincéves pécsi érettségi találkozóra címmel szép verset írt, és azt küldte el maga helyett. „Nem merek közétek jönni, régi társak! / Kit vártok? Nem vagyok már az, akit vártok” - kezdi a költő az életében kéziratban maradt verset. 1931-ben még egy meghívás érkezett hozzá Pécsről. Ekkor alakult meg a Janus Pannonius Irodalmi Társaság, és az alakuló ülésen a Kisfaludy Társaság nevében Babits Mihály üdvözölte a közgyűlést. A névadóról mondta: „Nem tudnék nevet, mely jobban kifejezné az övénél azt, amire ma is szükségünk van: hív és büszke megállásra a régi szent európai kultúra kincses szigetein, minden vad és nyers és új erők között és ellenükre: mert ez a renaissance.”

Tíz év múlva a halálhíre jutott el Pécsre. A város akkori két napilapja, a Pécsi Napló és a Dunántúl, valamint az újságok két jeles munkatársa, Sásdi Sándor és Zsikó Gyula megkülönböztetett figyelemmel méltatta és búcsúztatta el a költőt, a hajdani pécsi diákot.

 

psz 2001 02 11 tuskes tibor 02

 

Havas László fametszete, 1941

 

Babits Mihály emlékét a város megőrizte és ápolja. Halála után nem sok időre utcát neveztek el róla. Majd másfél évtizeddel később, 1956 májusában középiskolás diákok, akik nem érték be a száraz tankönyvi adattal („Babits Mihály életéből tíz évet töltött Pécsen”), az emlék nyomába eredtek: kifaggatták a régi osztálytársakat, összegyűjtötték a föllelhető tárgyi dokumentumokat, fényképeket, leveleket. Ekkor és ők jelölték meg emléktáblával a Váradi Antal és a Zrínyi Miklós utca sarkán álló hajdani diákszobát. Majd néhány év múlva márványtábla került a Nagy Lajos Gimnázium lépcsőfeljárójának a falára is, ahol egész emléktábla-sor őrzi az iskola jeles diákjainak a nevét. A megbecsülés jele Borsos Miklós Babitsot ábrázoló mellszobrának a felállítása az Apáca utca egyik kis, hangulatos terén (a diák Babits is erre járhatott!), valamint a Babits és Pécs című, a Baranya Megyei Könyvtár gondozásában megjelent könyvecske kiadása, mely mindazokat a szövegeket tartalmazza, amelyek a költő és a város kapcsolatáról beszélnek.

Babits Mihály pécsi emlékezetét ma a legelevenebben a Nagy Lajos Gimnázium őrzi, ápolja. A költő születésnapja táján, november végén minden évben országos szép kiejtési, előadói és szövegmondó versenyt rendeznek. A versenyt emlékünnepéllyel kötik össze. A Babits-művek ismeretén alapuló vetélkedőnek évek óta nagyvonalú mecénása a Svájcban és Budapesten élő hajdani pécsi ciszterci diák, László Károly.

Babits kerek száz évvel ezelőtt, 1901-ben érettségizett Pécsen. Száz év az emberi élettel mérve nagy idő, három emberöltő. De a kérdés, a „honnan és hová?”, valamint az ifjúkori élmény a „nagyvilág végtelenségéről”: ma is élő és eleven. Babits Útinapló című rövid írása nem árulja el a város nevét, amelyről szól, de mi, pécsiek tudjuk, és fölismerjük, hogy pécsi élmény ihlette. Íme, az írás egyik szép részlete:

„Sziklás hegyek védik fölül a szénvárost, ahol örökké hallatszik a kőtörők kalapálása, ahol pompás szerpentinek arany kavicsokkal kígyóznak a fehér szirtek közt, s nagy kőkeresztek kandikálnak a változatos mélységekbe. Magas kőszál- trónjáról a Havi Boldogasszony méltóságosan néz farkasszemet a sík város ó-kupolás mecseteivel, melyek most a keresztet csillogtatják erkélyes tornyukon. Az Árpád-kori dóm négy román tornyával erős vár gyanánt uralg a városon, s a dóm mögött meredek utcák macskafejes járói kúsznak a hegynek. E hegyek gyomrában szén van és a város gyomrában kormos gyárak. De a lejtős utcák közepén friss hegyi erek hangos csörgéssel buktatják alá meszes, kemény vizüket, a viharok után megdagadva elhordják a könnyű léchidakat, s felhatolnak a gyalogjáróra. Honnan jöhetnek e kis patakok? kérdeztem magamtól gyermekkoromban, s egyszer elindultam az egyik nyomában, mint egy kis detektív a hegyeken át, követtem kanyargós útjain, tűnődve álltam meg kisded kataraktái fölött, és nem találtam forrását; s este sárosan, porosan vergődve haza új, ábrándos fogalmat hoztam magammal a nagyvilág végtelenségéről."