Cikkek

Rozvány György: A pécsi panel története III. A házgyári panel és az IMS (1974-1990)

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 2. szám, 108-121. oldal

Letöltés: pdf20


Rozvány György

A PÉCSI PANEL TÖRTÉNETE III.

A HÁZGYÁRI PANEL ÉS AZ IMS (1974-1990)

Közel negyedszázada annak, hogy egy mérnöki tanulmány rámutatott arra, hogy az építőipari vasbeton előregyártásban a paneltechnológia első két évtizede a különböző fejlődési szakaszaival együtt egyszer majd ipartörténeti érdekességként kerülnek feljegyzésre, és összefoglalásra érdemesek lehetnek.

A történet ismeretében ez ma már tény, de kötelező feladat is a jövő számára megörökíteni. Ezt fontosnak tartom megjegyezni, mert ez a szakmai vélemény is előre jelezte a pécsi panel történetének megőrzését és megírását. Az igazsághoz tartozik, hogy elsősorban a kivitelező, gyártó üzem technológia-történetével foglalkozik ez a tanulmány. A tervezői oldal külön fejezetet érdemel, mert az az alkotói munka ugyanolyan részévé vált e technológia megvalósíthatóságának, mint a gyártás vagy épületszerelés, de foglalkozni lehetne az alkalmazott szak- és szerelőipari technológiákkal is, amelyek éppen a panelhez alkalmazkodtak. Mindezek együttes tevékenységének eredménye, mint késztermék a panelház, függetlenül attól, hogy az utókor aktuális követelményeinek függvényében miként kezeli azt.

Természetesen mindig, minden technológia tanulságokat von maga után, amiket a folyamatos fejlődésnek, műszaki fejlesztésnek követnie kell. Ez hat a tervezésre, az építési szabályozásra, műszaki előírásokra, de kiváltképpen a gyártástechnológiára. Ez hosszantartó folyamat, néha ugyan rendszertelennek is tűnhet, de az egymásra hatások alakítják ki a teljes technológiát, később rendszerbe szedve hatnak más anyagipari, szakipari, épületgépészeti stb. ágazatok fejlesztésére, piacbővítésére. Ebből következik, hogy a paneles építési mód, technológia legdöntőbb tényezőit, fejlődési időszakait érdemes és kell történetileg megörökíteni.

A PÉCSI PANELÜZEM szempontjából szinte átmenet nélkülinek tekinthető a kertvárosi építkezések beindítása 1972-ben az uránvárosi, a Szigeti városrészbeli területek után, mivel alapjában véve azonos épülettípusokat gyártottak oda is. A fő megítélést a házgyári jelleg szabta meg, azaz, miképpen és milyen mértékben tudták az élőmunkát csökkenteni, és az üzemszerű, előregyártási technológiát fejleszteni. Az 1972-1976 közötti éveknek fő feladata volt a fejlesztésben, a gépesítésben és a munkaszervezésben a házgyári termelés kialakítása és az üzemeltetés beindítása.

A házgyári jelleg elsősorban nem a mennyiségi termelésben jelentkezett, hiszen a pécsi üzem az akkori 1500 lakás/év kapacitásával ugyan messze elmaradt a tíz hazai házgyár 3000-4500 lakás/év termelési volumenétől, hanem a sokoldalúságra és a komplett technológiára törekedtek. A baranyai mennyiségi igényeket mindenkor kielégítették. Ugyanakkor figyelembe kellett venni, hogy ezen időszakban hozták létre a szomszédos megyei nagyvállalatok, a SOMOGY MEGYEI ÁÉV és a TOLNA MEGYEI ÁÉV is a maga kiskapacitású poligonját Kaposvárott, illetve Szekszárdon. 1976-tól ők is a pécsi panel típuscsaládot gyártották és építették.

A Pécsi Panelüzemben korszerűsítették a betontechnológiát, a betonadagolást és a tömörítést, a kiszállítást és a tárolást. A „H“ gyártócsarnokban darupályás, betonozó, guruló kocsikat alkalmaztak, és gyártótálcákra szerelték a sablonokat. Érlelés után az elemeket a gyártótálcákkal és sablonokkal együtt mozgatták. ÉTI által tervezett billentő-padokat építettek be, és segítségükkel állították 75 fokos helyzetbe a falpaneleket.

A B és V válaszfalak gyártását is továbbfejlesztették. Körfolyamatot biztosító két görgősoron gyártották szintén tálcákon, tolópaddal, betonterítő kocsival, vibrópaddal. A korábbi álló helyzetű, ún. „stand” rendszert felváltotta a mozgó, ún. „konvejor” rendszerű gyártás, amikor is a műveletekhez továbbították a gyártótálcákat.

A födémgyártást a STASAÜZEM területén végezték. Az eleinte gyártókádas technológiát 1974-75-re szintén konvejor rendszerre állították át. Görgősoron továbbították a gyártótálcákat az egyes munkafolyamatok helyeire, vibrópadon tömörítették a betont, majd tíz elemet egymásra rakva együttesen gőzölték, érlelték le a rakatot. A beton bedolgozására betonszivattyút alkalmaztak, ami a betontechnológiában is fejlesztést igényelt a konzisztencia tekintetében, hogy az ne a betonminőség és szilárdság rovására menjen. Eleinte, mint minden új technológiánál, itt is adódtak problémák: megakadt a beton, nem volt elegendő nyomás, képlékeny- ségi gond, de végül ezt is megoldották. A betontechnológia vonatkozásában két 1000 literes betonkeverő gép és automata betonközpont, súlyra és időre beállított adagolású betongyár adta az üzem részére a sokféle minőségű betont a Stasa- üzemben, míg a panelüzemben önálló betongyár épült, ami tranzitbetonra is alkalmas volt. A teljesen automatizált betongyárban a két 1000 literes betonkeverő hárompercenként készített egy-egy adagot, és minőségi bizonyítvánnyal látták el a megrendelőt. Kapacitása szinte kihasználhatatlan volt. A három műszakos üzem technológia rendszerű munkahelyeivel szinte gyári körülmények között dolgozott, leszámítva, hogy mindazt a szabad ég alatt.

Az 1974-1976-os évre esett minden olyan felkészülés, ami alkalmassá tette a panel komplexumot új, korszerűbb panelcsalád gyártására. Próbálkozások történtek a vizes térelemgyártásra. Először válaszfalakból építették össze a dobozelemeket hegesztéses kapcsolatokkal. Másik fő terület a csúf szaknyelvi használattal szólva az ún. komplettálás létrehozása volt, ami annyit jelent, hogy a legtöbb szakipari és épületgépészeti munkát bent, a Pécsi Panelüzemben végezték el, és azzal együtt szállították ki az építkezés helyszínére. Egyszóval, a panelelemek készültségi fokát növelték. E célból a Pécsi Panelüzem keretében külön komplettáló üzemegységet alakítottak ki a szükséges raktározási igényekkel együtt. Az első üzemvezető Bükk János volt, akit Bácsalmási Mihály követett, művezetők pedig Deák János és Bitter Péter voltak. Ezzel együtt a BARANYA MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT-nál (BÉV) is létrehozták az előregyártó részleget, melynek feladata volt a beépítésre kerülő épületgépészeti szerelvények előre történő legyártása. A komplettálás címszó alatt nyílászárók beépítését, párkánybádogozást, homlokzatfestést, üvegezést stb. végeztek. Később, a térelemek üzemszerű gyártását követően ez a tevékenység bővült fűtésszereléssel, villanyszereléssel, fürdőkádak, mosdók, WC-kagylók beépítésével, lámpák felszerelésével, csempézéssel és padlóburkolással. Természetesen idő kellett ahhoz, hogy mindez beépüljön a technológiai rendszerbe, azon kívül teljes összhangban kellett lenni az építéshelyi ütemezésekkel.

A falpanel-gyártó üzem vezetésében is változás történt. Az első kísérletektől itt dolgozott üzemvezető, Barka József távozása után Gróf István került a helyére, mellette új művezetőként Singer József jött, míg a Stasaüzemből eltávozott Czárt Ferenc művezető. A mennyiségi és minőségi igények növekedése a gyártás-előkészítés fejlesztését is megkövetelte. A kalkulációkat Újvári Ferenc, míg a gyártás előkészítést Dőrfi Károly végezte, de a fokozott gépesítés is nagyobb feladat elé állította a Péter József vezette gépészeti üzemet, amelyet még Kónyi János és Lehőcz György erősített. A raktározási feladatra is jellemző, hogy ebben az időben már több mint 40 000 tételt tartalmazott egy leltár.

Teljesen új feladatot jelentett a Pécsi Panelüzemnek 1973-ban az IMS feszített-vázas technológia gyártási feladata. Mayer György építészmérnök révén a jugoszláv Zsezselj professzor építési rendszerének meghonosításával foglalkoztak. Az IMS (neve az ottani Építéstudományi Intézetnek felel meg) lényegében egy olyan vázszerű épületszerkezet, ahol a többszintes pillérek közé helyezett födémeket a pilléreken átmenő feszítőhuzalokkal mindkét irányban összefeszítik. Ezzel a feszítőerővel a súrlódás közreműködésével biztosítják a födémek terhelhetőségét.

A Jugoszláviából átvett építési rendszert itt továbbfejlesztették és szabadalmaztatták. A fejlesztést az alul-bordás, nyitott, kazettás födémek alsó belemezelése jelentette. Így alul-felül sík födémet készítettek a kétfázisú gyártásban. Az első kísérleti, háromemeletes épületet a Pécsi Panelüzemben állították fel, később ez lett az irodaépület, amelyen időszakosan elvégezték a különböző méréseket a Műszaki Egyetemmel együtt. A Pécsi Panelüzem stasaüzemi részében alakították ki az IMS gyártást, majd a stasa-termelés megszűntetése után 1976-tól növelték az IMS gyártáskapacitást.

A kétfázisú gyártásban először magát a tartószerkezetű, kazettás, alul-bordás födémet gyártották le B 400-as betonból, majd egy másik vibrógyártó-tálcán a feltűzött hegesztett hálóval „belemerítették” az alsó fenéklemezt adó betonrétegbe, és bevibrálták.

A pillérgyártást is a stasaüzemben végezték 30x30 cm vagy nagyobb (a magasháznál az alsó négy szinthez 45x45 cm kétszinti hosszban) keresztmetszetben és háromszintes hosszúságban. Ez a technológia is sok újdonságot eredményezett: például a vas és a beton együttdolgozása az érleléses vasbeton-előregyártás vonatkozásában. A pilléreket általában B 400-as nagyszilárdságú betonból, de a magasházét egyedi tervezésű B 500-560 minőségű betonból gyártották. Az IMS- sablontervezést Eszenyi Ervin készítette. A BÉV-nél külön IMS tervező részleget hoztak létre Mayer György vezetésével. Az első megrendelésre készített IMS épületet Mohácson állították fel az akkori MHSZ székhelyéül. Az IMS födémeket eleinte 3.6x3.6 m nagyságban, majd 6.0x3,6 m-es méretben gyártották, mely hézagmentes, nagy felületet adott kis betontérfogattal. Az IMS későbbi fejlesztési iránya a felületnövelés volt, így jött létre a 7.2x7.2 m méretrendszer, sőt az épületvázhoz konzolfödémeket is hozzáfeszítettek.

 

psz 2001 02 10 rozvany gyorgy 01

 

A panelgyár látképe

 

1974-től megindult az IMS sorozatgyártás. Közöttük a hétszintes MÁV Szociális épület a főpályaudvar mellett, és a sok vitát kiváltott, 1974-1978 között épült huszonöt szintes magasház. Az IMS szerkezetű épületeknél Pécsett 8-as erősségű földrengésre méretezték a szerkezetet, annak ellenére, hogy itt csak 4-es fokozatú az előírt mérték. A sok vita a miatt is volt, hogy éppen a régi Megyeri út és a mai Hungária út csatlakozásába került, a környék más jellegű épületekből áll, valamint a torony nem illett Pécshez. Ma is helytállóak ezek a vélemények, de akkor a magasba törés, a monumentalitás, a csúcsokhoz való ragaszkodás jellemezte az engedélyezési eljárást, és persze a rendezési terv akkor ezt elfogadhatónak tartotta. A legfelső szinten az UNIBER működtetett a város megbízásából egy kilátó-bemutató termet. A kilátás, Pécs panorámája onnan valóban gyönyörű, de a pokoli torony, ahogy a pécsiek a sok rossz hír hallatára a kiköltöztetést követően elnevezték, nem idevaló. Ehhez már szörnyű is elképzelni, hogy hasonlót terveztek építeni Kertvárosban is, de szerencsére arra már nem került sor.

A magasházban 248 lakás kapott helyet, és nyolcvan méteres magasságával az ország legmagasabb lakóépülete volt. Az épületvázat hosszirányban 60 tonna, keresztirányban 40 tonna erővel feszítették össze, majd a födémhézagokat kibetonozták (itt adódtak minőségbeli hibák), a pillérek toldását és a feszítőhuzalok átvezetését epoxi-bázisú műgyantával (PU-paszta) injektálták.

Immáron tizenkét esztendeje, hogy felröppentek az összedőlés veszélyéről szóló hírek. Mindenki nyilatkozott róla, csak éppen a tervezőt nem kérdezték meg. 1989-ben a Németh-kormány egyik utolsó intézkedésével 250 millió Ft rendkívüli támogatást ítélt meg a városnak a megerősítés céljára, de ahogy az látható, a magasházra abból nem jutott. Az első vitás időben a kivitelező BÁZIS (a volt BÉV) szívesen visszavásárolta volna, de helyette a rossz hír hatása erősödött fel, és ez nagymértékben hozzájárult a vállalat csődbejutásához, hitelképtelenségéhez. Azóta is csak folynak a viták, miközben tulajdonosváltás is történt. Erősebb volt a rémisztés, mint a tényleges probléma. Közben a milliók elúsztak más célra, de a magasház továbbra is lakatlan, használaton kívüli. Lehet, hogy végül mégis a robbantás segít?

Tudni kell azonban, hogy az IMS épületekhez a Pécsi Panelüzem csak vasbeton elemeket, pilléreket, födémeket gyártott, amelyekkel semminemű probléma soha nem volt, és ma sem tapasztalható. Az IMS tervet az ÉMI és a Budapesti Műszaki Egyetem felügyelte. A magasház tulajdonképpen kísérleti épület volt, amit az egykori szerződés is tartalmazott, ami szerint tízéves korában, azaz 1988-89-ben különböző épületfizikai vizsgálatokat kellett elvégezni rajta. Tehát mindenképpen elhamarkodott volt a kilakoltatás.

Megjegyzem, hogy Jugoszláviában tömegesen építették az IMS épületeket Belgrádban, Újvidéken és másutt. Banja Lukában, a hetvenes évek közepén volt egy pusztító erejű földrengés. A húszemeletes IMS épületben elhelyezett műszerek igazolták az építési rendszer állékonyságát, és regisztrálták a pillértoldásoknál jelentkező mozgásokat, melyek felfelé haladva kiegyenlítették egymást.

IMS szerkezetből építették Pécsett a volt Agrober irodaépületét és 1975-ben a szomszédos Gelka épületet, két többszintes lakóépületet a Kodály Zoltán utca sarkán (tervező: Horváth Margit). Továbbá számos ABC üzletet, a Jurisics úton egy szolgáltatóházat, a Rákóczi úti OTP épületét, az Árpád fejedelem Általános Iskolát és Gimnáziumot, Rózsadombon az Illyés Gyula úton többszintes lakóházakat, az Illyés Gyula Általános Iskolát és a domb végén kockaházakat, valamint Kertvárosban az Apáczai Nevelési Központ kollégiumát (tervező: Tóth Zoltán és Jankovics Tibor).

Mohácson további IMS épületeket szereltek: ötöt a Radnóti lakótelepen és hármat a Duna-parton. A legtöbb IMS vázú épülethez a vázkitöltő paneleket szintén a panelüzemben gyártották egyedi tervek alapján.

1976-ban a Pécsi Panelüzem stasaüzemi részét évi 30-40 ezer m2 IMS épület legyártására alakították át, amikor az addig jó üzletet jelentett és közkedvelt stasa födémelem gyártását megszűntették. Az egykori, nagyteljesítményű, vasbeton előregyártó üzem ma gazzal benőtt, kihasználatlan, üres, kifosztottnak tűnő betonfelület Gyárvárosban, a Zsolnay út mellett. 1975-ben a korábbi üzemvezető, e sorok írója a BÉV műszaki fejlesztési osztályára került, utódja Ziener József lett, a főművezető pedig Hauck József.

 

psz 2001 02 10 rozvany gyorgy 02

 

Szabadtéri gyártótér

 

A pécsi panel országosan is elismert volt, de saját kidolgozású rendszere eltért a már az egész országra kiterjedt házgyári hálózat uralkodó termékeitől. 19751976 a panelrekonstrukció ideje, amikor is felkészültek az új panelcsalád gyártására, új sablonrendszert vezettek be, jött a csészeöntésű térelem, azaz a házgyári paneltechnológiához közelítettek. Bevezetésre került az országos méretegységesített panelrendszer, mely a 15 cm alapmodulra épült. Ennek összefogója a BUDAPESTI 43. sz. ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT volt, amely egyébként négy házgyárat működtetett. A rekonstrukció idején fejlesztették ki a BÉV Központi Telepét a Patacsi út melletti területen. Itt építették fel az akkor legkorszerűbb betonacél-feldolgozó üzemet, egy NSZK-ból vásárolt Peddinghaus-rendszerű technológiát, amely az évi 1500-1600 lakás panel-vasszerelését, a fogadószintek betonacél-szükségletét korszerű, gépesített technológiával biztosította. Egyelőre hiányzott a hálóhegesztő üzem. A hegesztett háló szükségletet más házgyáraktól vásárolták meg.

A paneltervezés is megérdemelne egy külön fejezetet. Most a kivitelezés történetének felidézése mellett azért röviden megemlítjük ennek történetét is. A PÉCSI TERVEZŐ VÁLLALAT-nál (PTV) továbbra is Tillai Ernő és a volt panelüzemi vezető, Pálmai István vezető tervező készítette az új panelcsalád alapterveit. Természetesen építésztervezők egész sora adaptált panelépületet, avagy a típuscsalád elemeinek felhasználásával tervezett panelépületet, mint 1981-ben Nyári József a Nyugdíjas házat és a Garzonházat, Czeininger Jenő 1980-ban a KPM Oktatási bázisát, továbbá Gettó József, Szigetvári János, Pálfi Miklósné és sokan mások. A statikusok közt meg kell még említeni Adonyi Iván, Ketterer Janka, Brandmüller István, Major Béla, Meskó András, Tóth Ferenc és Maros József, az épületgépész-tervezők között Drávavölgyi Valér, Rónaszéki Pál, Csonka Ernő, Meiszner József, Mészáros Miklós, Horváth Miklós, Tóth János, Bácskai Lajosné és Péter Pál, a talajmechanikus Bari István nevét, és még sok más tervező és szerkesztő dolgozott a panelterveken.

1973-ban a PTV szerződést kötött az ÉVM-mel az 1976-1980 évi, V. ötéves tervidőszak paneles típus tervcsalád kidolgozására. Ehhez házi pályázatot is kiírtak. 1977-ben jelent meg az ÉVM utasítása a paneles lakásépítés típustervezéséről. Tudni kell, hogy korábban Londonban gázrobbanás következtében összeomlott egy panelház. Ez a hír úgy megrémisztette a hazai hatóságokat, hogy menten új rendeletet adtak ki a gázrobbanás veszélyének megelőzésére. Ennek eredményeként a tervezésnél meg kellett erősíteni az érintett falakat, a csomópontokat, és a továbbiakban nem volt szabad belső konyhát tervezni. A PTV-nél ebben az időben bevezették a tervek ellenőrzését is. Egyébként Tillai Ernő második Ybl-díját 1974-ben a paneles lakóépületek tervezéséért kapta. A PÉCSI TERVEZŐ VÁLLALAT (PTV) 1979-től DÉLDUNÁNTÚLI TERVEZŐ VÁLLALAT (DTV) néven működött tovább.

Ezzel az új panelcsaláddal kapcsolatban előzményként meg kell említeni, hogy még 1969-ben jelent meg az építés tipizálásáról szóló rendelet, mely túlzottan lemerevített mindent, és emiatt „egyik tényezője lett a lakónegyedek egyre hangosabban szidott egyhangúságának,” ahogy Szoyka Pál, a PTV akkori főmérnöke ezt jellemezte. Ettől az erőszakos szabályozástól semmi sem lett jobb. Ugyanis a hosszú procedúra után MOT (Magyar Országos Típus) típussá vált Pécsi Körzeti panel-típusterv mindössze 43.2 m átlag alapterületű lakásaival, bár a leggazdaságosabb volt az országban, a PTV mégsem dicsekedhetett vele. Az 1971-1975 között, az új panelcsalád kidolgozásakor a tervező cég már arra törekedett, hogy „a lakosság igényeit jobban kielégítő és fejlettebb technológiájú paneles épületeket tervezzenek.” Ennek érdekében a házi pályázaton kívül minden korábbi és más vállalati tervet gazdasági vizsgálatnak vetettek alá.

Az új típustervek alkalmazkodtak az országos méret-egységesített panelcsaládhoz. Az új alaptípusok: tízszintes középmagas (KC és KM), ötszintes (TM és TD), melyekből 14 változat készült, 2+½ és 3+½ szobás lakások formájában. Ezekben az épületekben a tengely-fesztáv 270, 360 és 450 cm volt. Megváltoztatták a panelek csatlakozási csomópontjait is, és a homlokzati falpaneleket vízküszöbbel látták el. A függőleges és vízszintes hézagok találkozásában vízvetőket helyeztek el, míg a csatlakozási hézagokba függőlegesen hőszigetelést raktak, a homlokzati hézagba pedig Neoprén C profil szalagot húztak be a csapóeső ellen és a víz kivezetésére. Az első ilyen négyemeleteseket 1976-ban a Szigeti városrész északi részén, a Rókus utcában és Kertvárosban, a Nagy Imre út elején építették. Ezt követte a volt lőtéri terület beépítése, a Melinda tömb, majd a mai Maléter Pál utcai épületek.

 

psz 2001 02 10 rozvany gyorgy 03

 

Tárolótér

 

Külön is érdemes foglalkozni a Mecsek-nyugat beépítésével. Az addig szőlőkkel, viruló gyümölcsösökkel teli Mecsek-oldalra szintén panelépületeket álmodtak a városrendezők, ami sok-sok vitát váltott ki. A Jurisics út mentén szintén az új panelcsaládból építettek oda nem illő házakat. Csupán annyit sikerült elérni, hogy az öt szint helyett négy épült meg, ugyanakkor néhány méterrel lejjebb viszont ott éktelenkednek a tízszintesek.

A hőszigetelést hungarocellel oldották meg a panel falszerkezetén belül 2+5 cm vastagságban. Akkoriban már számoltak a hőszigetelés jövőbeni szigorításával, a hő-átbocsátási tényező „K“ érték csökkentésével, mert a sablontervezésnél +3 cm vastagítást vettek figyelembe.

A térelemesítés eredményeként újdonság volt a loggia-térelem, a belső vizes térelemek, vizesblokk-térelem (fürdő+WC), külön fürdőszobás illetve WC- térelemek formájában, amelyekhez már új öntőformákat, sablonokat gyártattak le Barcson, Tompán és másutt. Válaszfal-lapokból összerakott térelemeket tulajdonképpen csak a magasházhoz készítettek, de az üzemi és építéshelyi gépészeti szerelések tapasztalatai azt mutatták, hogy nem ez a jövő útja, hanem a csészeöntésű, egy darabban gyártott, mérettartós térelem.

A komplettálás során a loggia-térelemekre még az üzemben felszerelték a korlátokat, beépítették nyílászárókat és beüvegezték azokat. A régi, majd’ húszéves kísérleti gyártócsarnokot alakították át térelem-üzemmé, ahol a térelemeket síneken guruló kocsikon szállították az egyik műveleti helyről a másikra. A legvégső stádium a vezetékek nyomáspróbája volt, aztán a külső tárolóba szállították a kész térelemeket. Az oldalhajóban voltak a raktárak és előkészítő műhelyek. A térelemek bevezetése továbblépést jelentett a komplettálás területén. Sőt, 1977-1978-ban a panel-villanyszerelést továbbfejlesztették. Előre behúzták a vezetékeket, és a helyszínen csak a csatlakozásokat kellett összekötni.

Sajnos a szakipari anyagellátásban nem volt nagy választék, örült az ember, ha egyáltalán fehér csempéhez juthatott. Ez jellemezte a vállalati anyagellátást is. Az épületasztalos-iparágban az ÉPFA gyárai egyeduralkodók voltak, és a tipizált ajtók, ablakok, beépített szekrények szűk választékával látták el az építőipart, alkalmazkodva az országosan évi ötvenezer panellakás-igényhez. Ebben újat, de csak fél sikert jelentett az utólag szerelhető műanyag ajtók alkalmazása. Elvétve ugyan megjelent a kínálatban a hőszigetelt ablak is, egyelőre azonban megfizethetetlen áron.

Ennél az új paneltípusnál kezdtek először foglalkozni az osztrák Stollack homlokzat-festékekkel, valamint a Breplasta belsőtéri, felületkiegyenlítő, alapozó gletteléssel.

Tudni kell, hogy erre az időre esett a Műszaki Gazdasági Normatívák (MGN) kötelező 1974-es bevezetése, ami a beruházónak és kivitelezőnek egyaránt megszabta, hogy mennyibe kerülhet egy lakás kivitelezői áron és külön beruházói-értékesítési áron. A gazdasági viszonyok miatt elrendelt szigorítás a tervezők körében nem volt éppen népszerű, mert az alkotói szabadság korlátozását látták benne. Az MGN szerint egy 53 m2 alapterületű, kétszobás, négy férőhelyes lakás volt a norma (az NDK-ban 70 m2), amit területre, városra, (makronorma) és azon belüli elhelyezkedés szerint (mikronorma) kellett figyelembe venni. Más volt az alapár egy azonos kertvárosi lakásnál és más a Mecsek-nyugaton. E feletti eltérés csak az OTP-lakásoknál lehetett külön költséggel. A célcsoportos beruházásban épült lakásoknál, a tanácsi lakásoknál, tanácsi kiutalású szövetkezeti lakásoknál a normát egy fillérrel sem lehetett túllépni (műanyagpadló helyett például nem lehetett szőnyegpadló). Emiatt gyakran a tervezőnek és kivitelezőnek azért kellett összedugnia a fejét, hogy mit vetkőztessenek le az épületről vagy lakásról, hogy beleférjenek az MGN normatívába. 1979-ben módosították az MGN-t, a rendszerelvű építést helyezték előtérbe, és az élőmunka-megtakarítást célzó technológiának adtak elsőbbséget. A DTV 1983-ban már ez alapján készítette el a soron következő VII. ötéves tervi paneles lakások ajánlati tervkatalógusát.

A Pécsi Panelüzem ezzel beállt a sorba. Az 1975-1976-os esztendőben elvégezték a rekonstrukciót, és az új panelcsalád gyártására új sablonrendszert állítottak üzembe, és már az országos szabvány szerinti panelt gyártották 1976-tól. Mégis, a tizennégy új paneltípussal az ország legváltozatosabb panelcsaládját, a tervezők, beruházók és kivitelezők együttműködésének köszönhetően éppen a pécsiek produkálták. Az egyetlen panelcsalád, amellyel a városkép alakítható volt, még az előbb említett MGN figyelmeztető jelenléte mellett is. Így épült ki Kertváros az újabb építési tömbökkel. Egyáltalán nem kell szégyenkezni a pécsi panel miatt.

 

psz 2001 02 10 rozvany gyorgy 04

 

Loggia térelemek

 

1977-1978-ban Tillai Ernő vezetésével éppen Kertváros beruházását vizsgálták a nyugati értékelemzéses módszerrel funkció-kielégítés és költség vonatkozásában, amit országos példának is tekintettek.

A panel-technológiával szorosan összefügg az 1978-ban megindult Közmű- alagút-közműfolyosó, azaz a KAF-rendszer kiépítése Kertvárosban. A terveket 1975-ben készítette el a PTV. Ezzel egy időben kísérleti KAF-ot építettek Pesterzsébeten és Debrecenben is, de méretében a pécsi volt a legnagyobb. Az első szakasz a mai Maléter Pál utcában álló négyemeletes épületek alatt húzódik. A feladat az volt, hogy lehetőleg minél több közművezetéket helyezzenek el egy járható alagútrendszerben. Ennek az alagútnak a zöld terület alatti részét PEVA alagút- zsaluval építették vasbetonból, míg a panelépületek alatti szakaszait az alagsori szinten a fogadószint részeként alakították ki. Ennek érdekében vasbeton fogadószint építésére tértek át, és többcélú, mindegyik paneltípusra alkalmas, állítható, nagytáblás zsaluzatot terveztek. A vasszereléshez hálóhajlító gépet szerkesztettek, így az armatúraszerelés is megoldottá vált. Később a szegedi házgyár segítségével a Pécsi Panelüzemben is elkészült a hálóhegesztő üzem. A KAF pedig végképp elfogadottá vált, és a PÉTÁV vette át kezelésre.

Az újra való fogékonyságot jelentette az is, hogy a panelesek más termékkel is sikerrel próbálkoztak. A volt KERAMZITÜZEM épületében polisztirol alapanyagú hungarocell-gyártással foglalkoztak, amit BÉVCELL néven hoztak forgalomba. Készítettek tetőfedés alá hőszigetelő lemezeket is. Ha már a FŰZFŐI NITROKÉMIA polisztirol gyönggyel látta el a Panelüzemet, akkor önkéntelenül adódott, hogy mit lehet még kezdeni ezzel az alapanyaggal. Így került sor az osztrák Rastra-licenz megvásárlására, és polisztirol-beton építőelemeket, falazó elemeket gyártottak. Mohácson lakóépületeket építettek Rastra-elemekből, valamint több IMS épület homlokzatát Rastra-idomokkal falazták ki. Következő lépés lett volna homlokzati díszítőelemek készítése polisztirol-betonból, amire az épületek felújításánál szükség is lehetett volna, de akkor még alig költöttek erre.

1978-ban vetődött fel egy esetleges házgyár létesítése Pécsett, de igazából ebben a délnyugati körzetben nem volt rá reális igény. Már működött a kaposvári és szekszárdi poligon, sőt a zalaegerszegi is. A szomszéd megyeszékhelyeken a 300-500 lakás/év kapacitású üzemek ellátták az ottani keresletet. Valamennyien a Pálmai István és Tillai Ernő által tervezett pécsi panelcsalád egyes típusait gyártották. A békéscsabaiak is a pécsi panellra tértek át, mivel rugalmasabb és városképi- leg variálhatóbb típuscsaládnak tartották, azon kívül olcsóbb felsablonozást kívánt, mint a szovjetrendszerű házgyárakra tervezett panelépületek. Egyébként összehasonlításul Pécsett is látható néhány kecskeméti házgyári panelból szerelt épület az Eszék utca déli végénél. A Pécsi Panelüzem technológiai és technikai adottságai lehetővé tették volna az évi 2000-2200 lakás legyártását is, amennyiben ilyen mérvű valós igény felmerült volna. A variabilitásra jellemző, hogy több pécsi tízszintes panelépületet úgy terveztek meg és alakították ki a homlokzatát, hogy a loggiaelemek dekoratív hatásúak legyenek. Különböző elhelyezésükkel változatosabbá tették az épületek megjelenését a Kertvárosban, sőt a színkártya-változatok lehetőségét is kihasználták a homlokzatfestésnél.

1979-1980-ban a BÉV Líbiában is létrehozott IMS gyártóüzemet az ÉMEXPORT generál-vállalkozói közreműködésével. Ebben a panelüzemnek csak annyi szerepe volt, hogy itt tanították be az embereket, de a líbiai kirándulás már egy másik történet.

1983-ban a panel alaptípusokat korszerűsítették. Egyrészt a hőszigetelés javítása, a hőhíd-mentesség érdekében, másrészt a hegesztett acélhálók alkalmazása miatt. Ugyanis új hőtechnikai szabvány lépett életbe. Időközben megépítették a hálóhegesztő üzemet, így a vasszerelés anyaga helyben adott volt.

A BÉV-nél technológiai rendszerű átszervezést hajtottak végre a nyolcvanas években, így a vállalaton belül üzemigazgatóságokat hoztak létre a volt főépítés-vezetőségek helyett. A Panelüzemből BETON- ÉS VASBETON-ELEM- GYÁRTÓ ÜZEMIGAZGATÓSÁG lett, továbbra is Bánfai Antal vezetésével. 1985-től növelték az egyes üzemek önállóságát. 1985-ben már észrevehetők voltak a társadalomban, a gazdaságirányításban a szerkezetváltási törekvések. A gazdálkodásban már jelentkeztek a kényszerítő körülmények.

Időközben 1984. május 1-től Mischl Róbert, a PTV korábbi igazgatója került a BÉV élére vezérigazgatóként. A kertvárosi panelépítés üzemigazgatója Jakab József lett. Az építkezés a nyolcvanas években nagyrészt itt folyt. 1977-től a Maléter Pál- Nagy Imre-Aidinger János utcák által határolt tömb Siklósi városrész néven, majd az Aidinger és a Siklósi út közti terület, a Nagy Imre-Lahti - Eszék utcai tömb, a Málomi út és Siklósi út közti terület, végül a Rózsadomb és az Illyés Gyula - Malomvölgyi úti terület került beépítésre. Megkezdték a Központi temető mögötti nagyárpádi városrész építését is, amit a népnyelv Szellemvárosnak keresztelt át.

 

psz 2001 02 10 rozvany gyorgy 05

 

Szabadtéri gyártó üzemrész

 

A vállalatok életében megjelentek az új szervezeti formák, mint a Vállalati GMK-k. A panelüzemben bevezetett darabbéres mód éreztette hatását a munka termelékenységében és a kereset növekedésében. A panelüzem életében a legnagyobb létszám közel 600 fő volt. Ezidőtájban, 1986-ban a 380 fős alaplétszámot már VGMK foglalkoztatással egészítették ki. Az ismétlődő munkafolyamatok tették lehetővé, hogy szakmunkások helyett betanított munkások is dolgozhattak. Példamutató volt a cigány foglalkoztatás, mely az összlétszám 10%-át is elérte. Kárász Mihály, vagy Orsós József évekig dolgozott itt megbecsülten.

Az üzem technológiáját és termékskáláját állandóan fejlesztették, bővítették. Ennek egyik példája volt a Pálmai István által kidolgozott kéthéjú tető a panelépületek tető víz- és hőszigetelésének javítása érdekében. A rendszer két egymásra fordított födémlemezből állt, enyhe felső felületi lejtéssel.

A nyolcvanas években még nagy terveket szőttek a panelesek, de akkor már láthatóak voltak a romló gazdasági viszonyok. Bánfai Antalnak, a panelüzem vezetőjének egy 1986. évi értékelése szerint „a termékeink minőségét alapvetően a sablonok állapota befolyásolja. A sablonpark használati ideje jóval túl volt a kívánatosnál. Alaposan elhasználódtak. A körítő sablonok zöme 12 éves volt, a gyártótálcák65%-a 12 éves, 35%-a 18 éves.” Mintha ma hallanánk a pécsi buszokról. Így a méret-tűrések már gondokkal jártak, továbbá a gyártótálcákkal érintkező betonfelület minősége sem volt megfelelő. A homlokzati burkolóanyagok és csempék utólagos lehullását a ragasztó-anyagok elöregedése okozta. Az üzem gazdasági működését erősen befolyásolta az energiaárak emelkedése, annak ellenére, hogy az energia-fogyasztást csökkentették. A gőzfelhasználást például 6.5%-kal. Az érlelést biztosító gőzenergia ára 1986-ban egy éven belül 46.7%-kal emelkedett, a betonkészítéshez és utókezeléshez szükséges ipari víz ára az ötszörösére nőtt. Egészségvédelmi és környezetvédelmi területen viszont fejlődtek, mert az üzem zajszintjét a megengedett érték alá szorították, és megoldották a veszélyes hulladékok elkülönített tárolását és elszállítását.

1986. június 9-én adták át üzemelésre az új, nyugatnémet származású ISORAST falazó-elemeket és tető-elemeket gyártó üzemet a volt ÉMI labor épületében. Az eredetileg kétsablonos technológiát 1987-re a termelés növelése érdekében hatsablonosra bővítették. A volt Keramzitüzem épületében működtetett tömbhabosító üzem polisztirol alapanyagú hőszigetelő táblákat állított elő. A berendezést a CSERKÚTI MEZŐGÉP gyártotta le.

Az üzembe helyezés 1986. november 18-án volt. Évi termelése 6-10 ezer m3. A termék iránti érdeklődés oly hamar megnőtt, hogy alig fél évre rá át kellett térni a kétműszakos termelésre.

A BARANYA MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT (BÉV) 1987-ben egyesült a SOMOGY MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT-tal (SÁÉV), és BÁZIS ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT néven működött tovább. A vállalat-egyesülés folytán a Pécsi Panelüzem irányítása alá került a kaposvári és a siófoki poligon panelüzem, amelyekben főleg egyéb beton- és vasbeton termékeket állítottak elő, és csak kismértékben nagypanelt.

A panelépületek iránt helyben egyre csökkent az igény, miközben Budapesten még a vidékieknek is jutott munka. 1988-89-ben a BÁZIS Budapesten, a cinkotai városrészben 645 panellakást épített, amit bár átmeneti helyzetnek tekintettek, de ez mintha egyben hattyúdal is lett volna.

Az állami megrendelések, majd a tanácsi megrendelések is fokozatosan szűntek meg. A nyolcvanas évek vége felé is csupán az OTP tartotta még magát kismértékben, de később áttértek a hagyományos építtetésre. A megkezdett Nagy- árpádi városrész félbe maradt. Az utolsó OTP igényre épült, egyedi tervezésű, magas-tetős panelházak a Rózsadombon és a temetővel szemben épültek, korábban azonban itt, a laktanya védőterületén nem engedtek építkezni.

Bánfai Antal, a panelgyár vezetője 1989 év végével nyugdíjba vonult. Az új vezető Hendringer Ferenc lett, aki munkatársaival még megpróbálkozott a panel feltámasztásával néhány kisebb épület és családi ház elemeinek a legyártásával, aztán vége lett a nagyhírű pécsi panelnek.

Sokféleképpen felvetődhet, hogy mi okozhatta a panel végét. Elsősorban a megrendelések hiánya, amit a gazdasági helyzet alakulása idézett elő. A rendszerváltással egy időben a társadalom kettéválása eredményezte, hogy a középutat már senki nem vállalta, mert a gazdagodó rétegnek a panel nem kellett, a szegényedő tömeg meg már nem tudta megfizetni, hiszen a kölcsönfeltételek is megváltoztak. Mára a panel már elérkezett ahhoz az időhöz, amikor korosodása folytán a fenntartás és felújítás válna szükségessé, de a költségek oly nagy mértékben megnőttek, hogy a tulajdonviszonyokat tekintve azt tömegesen nem tudják vállalni az elöregedő panellakók. Elég csak azt nézni, hogy ma legalább négyezer féle építőanyagból válogathat az, aki húsz évvel ezelőtt, vagy éppen a panel fénykorában csak négy féle anyaghoz juthatott, ha éppen volt a TÜZÉP raktáron.

Egyöntetű tervezői és kivitelezői vélemény, hogy amennyiben van rá pénz, a panelépület bármikor modernizálható, felújítható, korszerűsíthető, ami természetes kellene, hogy legyen a nyugati példákat tekintve. Sőt a szomszédos lakások akár össze is köthetők, ún. generációs lakásokat lehetne kialakítani. A homlokzat is szépíthető, a hőtechnikai kérdés is megoldható, de mindennek alapja a tulajdonosok költségviselő képessége. Sem a magántulajdonosok, sem a város nem képes erre. Ebből áll a panel mai problémaköre, de azt hangsúlyozni kell, hogy a hagyományos téglaépületek gondja ugyanez. Tekintettel arra, hogy a panellakók nagy része tőkehiányos, így kevés esély van a panellel kapcsolatos problémák, a felújítási igények közeli megoldására.

1980-tól a magyar népgazdaság válságba került, és akkor hirdették meg a struktúraváltást, a szerkezetváltás gazdaságpolitikáját, aminek hatása legérzékenyebben az építőipart érintette, mert az iparág léte, mint szerte a világon, a beruházások mértékétől függ. Legyen példa erre a pécsiek egykori büszkesége, a Panelgyár. Egy magas fokú gépesített üzemet, gyárat nem lehet átállítani kézi termékek gyártására, azaz több tonna súlyú nagypanel helyett nem lehet tíz kilós járdalapokat gyártani.

Ahogy sok más szép hagyományú pécsi gyár, üzem, ipari létesítmény már csak az emlékekben él, úgy él a pécsi panel is, letagadhatatlanul, mert a szemünk előtt van, hisz Pécsett és Baranyában 100 ezer embernek az otthona. Lehet sokféle negatívumot felsorolni ellene, de a 35 ezer lakás itt van, utcákat, városrészeket alkotnak, nélkülük Pécs és sok más magyar város nem lenne az, aminek ma látható. A paneles városrészek éppúgy élnek, mint a történelmi városmagok, vagy a villanegyedek, összeolvad a belváros a külvárossal, és az életről, az élni akarásról vallanak.

Volt egy pécsi Panelüzem, amelyik gyorsan kinőtte magát, élt, virult, és már a porba hullt. Sokan az emlékével sem tudnak mit kezdeni, és kényszeredetten egy társadalmi berendezkedéshez kötik, méltatlanul. A panel világtechnológia, műszaki-szellemi produktum, része a sok-sok iparág termékét egyetlen nagy késztermékké összerakó építőiparnak. Ez a késztermék az épület, az irodaház, az áruház, az üzemi létesítmény vagy éppen a panelház. Nemcsak lakni, élni is kellene benne, és éltetni, törődni vele, ami valóban össztársadalmi ügy. A megbecsülésre érdemes, és talán a valóság is meghozza egyszer, nemcsak az ipartörténet tartja számon és őrzi meg.

Fotó: BÉV archivum