Cikkek

Sey Gábor: A Hamerly-ház története

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 2. szám, 72-79. oldal

Letöltés: pdf20


Sey Gábor

A HAMERLY-HÁZ TÖRTÉNETE

Pécs városát a török 1543-ban ellenállás nélkül foglalta el. A város a 143 éves török uralom alatt teljesen keleti jelleget öltött. A magyar lakosság szinte teljesen kiszorult a fallal körülvett városból, s jobbára a falakon kívül a Tettyétől délre telepedett le. A belvárosi lakóépületekbe török, görög, kereskedők, bosnyákok, s nagy számban szerb martalócok telepedtek be. A keleti jelleget nemcsak a házakban kialakított üzletek, az utcákra épített bazárok, a színes keleti viseletben sürgő-forgó lakosság határozta meg, hanem a törökök építő-, átalakító munkája is. Az új tulajdonosok ugyanis a régi házakat meghagyták, de ízlésüknek megfelelően átalakították, fából keleti hangulatú emeleteket húzva rájuk, sűrű rácsos ablakokkal ellátva.

A város utca és térhálózata a középkori állapotokhoz képest a török időkben, de később sem módosult lényegesen. Pécs belvárosában, amely tulajdonképpen a régi várossal azonos, ma is a hajdani utcák nyomvonala maradt meg. A Haüy-féle 1687 körül készített helyszínrajz Pécset közvetlen a töröktől való visszafoglalás után mutatja be, lényegében azonban a középkori állapotot tükrözi. Ezt a helyszínrajzot a mai térképekkel összevetve, az láthatjuk, hogy azok majdnem teljesen fedik egymást. A várost egy hosszanti és egy haránt utca szeli át, ami a területet négy egyenlő részre osztja. Szinte természetes, hogy a két utca kereszteződésében alakult ki a Fő tér, a város központja, a mai Széchenyi tér helyén.

Pécset már 1664-ben megpróbálta Zrínyi Miklós seregei élén visszafoglalni a töröktől, a várat azonban nem tudták bevenni, annak ellenére, hogy sikerült magát a várost felgyújtaniuk. A veszteség óriási volt, az épületek megrongálódtak, leégtek. A város második jelentős vesztesége az 1686-os évben volt, mikor Kapronca kapitányának, Makár János alezredesnek, két ízbeni támadását kellett a lakosságnak elviselnie. Makár horvát katonái, dúlva, fosztogatva, gyújtogatva vonultak végig a városon, s ugyan a várból kicsapó törökök elűzték őket, a kár mégis jelentős volt. Még ugyanez év október 17-én ért a város alá Bádeni Lajos gróf felszabadító serege, akit viszont már a török fogadott teljesen felégetett várossal, hogy a hideg őszi időben a vár ostromlóinak ne legyen hajléka. A tragédiát Bádeni Lajos tovább tetézte a törökök városon kívül lévő egyetlen vízforrásának felrobbantásával, ami ugyan az eredményt meghozta, a török október 22-én a várat feladta, viszont a város víz nélkül maradt.

Pécs szörnyű állapotban szabadult fel a török elnyomás alól. A város romokban hevert. Vecchi gróf, a városparancsnok mindent hadizsákmánynak nyilvánított, s amit csak lehetett magának vindikált. Jellemző rá, hogy a dzsámik kupolájáról még az ólomlemezeket is leszedette. A meghódított lakossággal, jórészt magyarokkal, pedig mit sem törődött. A város ostrom utáni képéről két nagyon fontos dokumentum maradt fent. Az egyik Joseph de Haüy hadmérnök 1687 táján készített rajza, ami meglehetős pontossággal tünteti fel a város-, és várfal mellett a város utcahálózatát, a török építményeket. A másik jelentős forrás, egy 1687-es megyei összeírás, mely Péccsel is foglalkozik. Ez az összeírás tartalmazza a város ép és romos házait és az azokkal kapcsolatos legfontosabb információkat. A súlyos veszteségek ellenére több épület is sértetlen maradt, vagy sérülése nem volt számottevő. Ezek között két kétemeletes és négy egyemeletes épület is volt. A megmaradt házak közül 20 kőből, 22 sövényből és 21 fából épült. Egyszobás épület 26, kétszobás 19, háromszobás 17, négy, vagy több szobás 13 volt. Az épületek közül kettő-kettő cseréppel illetve léccel volt fedve, 5 szalmatetős és ötvenöt ház zsindelyes volt. Egy részük még ma is áll, ugyan alaposan átépítve, új homlokzattal, tetővel. Ilyen például a Király utca 17. sz. egyemeletes épület, ami az ostromot is szinte sérülés nélkül vészelte át. Akkoriban ez szolgált a királyi komisszárius szállásául.

 

psz 2001 02 08 sey gabor 01

 

A mai Király utca 5. sz. alatti telken már 1695-ben egyemeletes ház állott, ami az összeírásban 130. számon szerepel. Az épületet Pávics Ignác építette valószínűleg a város felszabadulása után nem sokkal. A telken állt egy másik jórészt lepusztult romos épület, melyben három ez idő tájt még használható műhely is volt. Pávics 1710-ben, a nagy pestisjárvány évében a romos épületet és a műhelyeket lányaira, az új egyemeletes épületet pedig fiára hagyta.

Pávics Ignác, Baranya vármegye helyettes alispánja 1705-1710 között. Fiai: Mihály főszolgabíró, Pál és Antal vármegyei nemesek.

Érdekes az 1712-es összeírás, mely 24. számon tartja nyilván a romos épületet, melynek tulajdonosai a Pávics testvérek, s 22. számon az emeletes házat, melynek tulajdonosaként Pávics Józsefet jelöli meg. Ezek szerint Pávics Ignácnak még egy gyermeke lehetett. Az 1722. évben a telekkönyv 256. számon tartja nyilván a területet, melyen ház és kert van. Tulajdonosok a Babich örökösök. Hogy hogyan került kezükre a telek, örökösödés, házasság vagy vétel útján erre nincs adat. Az utcát, melyen a telek állt Ofner Gasse-nak nevezték akkor. Arról nem kerül említés, hogy mindkét épület áll e még. Öt évvel később, 1727-ben, a az összeírás 159.160. számon a Kakicsics Márkus szűcsöt és Szindcsak János aranyművest említi, mint az itt álló épület tulajdonosait. Feltehető, hogy a régi három műhelyből még kettő állott, s a fenti mesterek használták is őket, s ugyanakkor az új egyemeletes épület is állhatott mellettük, amiről az összeírás hallgat valami okból. Ezt a feltevést látszik megerősíteni az 1734. évi összeírás. Itt már ismét két épületet említenek a telken, 196. számon Borbás Sándor gombkötőt, aki feltehetőleg az egyik még akkora is megmaradt műhelyt bírta, s 12. számon Babics Ignácné-t, akié az emeletes épületet volt. Az 1737-es összeírás 311. számon Borbás Sándort, mint tanácsbéli polgárt tartja számon, míg a telek másik felén álló ház már 309. számon Horváth Dániel alispán tulajdona. Horváth Dániel de Megyefa előbb vármegyei perceptor, majd I. alispán. Apja, Horváth Péter részére 1699-ben állítottak ki nemeslevelet Bécsben, ő maga a vármegye nemesei közé 1732. május 22-én 52. számon vétetett fel. Megye- falvai előnevét 1738. december 23-án adományozta az uralkodó, ugyancsak Bécsben. Leánya, Klára Jeszenszky János, Szigetvár őrparancsnokának felesége lett. 1748-ban a műhelyrész tulajdonosa még mindig Borbás, a ház viszont Gormon Illés nevére van bejegyezve. 1752-ben 225. számon özvegy Borbás Sándorné gombkötő lépett a férje örökébe, mint tulajdonos. 1764-ben 25. számon Fekete Józsefé a volt Borbás-féle tulajdonrész, míg 24. számon a bejegyzés egyszerűen csak Jeszenszky ház. Ez utóbbi érthető is lenne, mármint, hogy öröklés útján került a Horváthoktól a Jeszenszkyek birtokába, de zavaró, hogy közben, Gormon Illés is szerepelt, mint tulajdonos. 1768. december 16-i állapot, a Pécs városi tanácsülési jegyzőkönyvek alapján, miszerint a tulajdonos még mindig Fekete József. 1771. október 28-án a volt Fekete-féle részt, amit szintén háznak említenek, már Petrás József adja el özvegy Petrovszky Ferencnének 1600 forintért. Ekkor a telek másik felén lévő ház is Petrovszkyné tulajdona, aki ehhez öröklés útján juthatott, hiszen leánykori nevén Horváth Krisztina. Petrovszky Ferenc ezredes atyja József, Baranya vármegye I. alispánja, aki 1723-ban részesült birtokadományban, 1735-ben Mindszent- falvi előnevet kapott, a vármegye nemesei közé 1732. május 22-én vétetett fel. Az 1774-es összeírás 21.számon csak mint Petrovszky házat említi a telken álló épületeket. Biztos, hogy ekkor még két épület áll itt, mert a az 1777-es összeíráson ismét két épület szerepel tulajdonos megjelölés nélkül, úgy mint 45. számú és mint 44. számú Ház. 1779. október 1. a telekre és az épületekre Petrovszky Zsigmond vicealispán került bejegyzésre. 1786-ban még mindig ő a tulajdonos, s ismét két épületet írtak a nevére az 504. számút és az 503. számút. Róla annyit kell tudni, hogy Petrovszky Ferenc gyermeke, aki tanulmányait 1767-ben az egri kollégiumban kezdte meg. Előbb 1776-ban táblabíró, majd 1790-től alispán. Gyermekei: József és Julianna férjezett Skerletzné. A két ház valószínűleg 1799-ben egybe épülhetett, amire támpont a „Museum Egyesületinek ajándékozott „Renovatum est Anno 1799.” feliratú kőerkély. 1804. április 24-én özvegy Petrovszky Jánosné, született Gaál Franciska a szomszédos török fürdő területéből 20 négyszögölet a telkéhez csatolt. Ez megint érdekes adat, mert nem tudható, hogy névelírás történt-e, tudniillik Józsefné helyett írtak e a hivatalnokok Jánosnét, vagy valóban létezett egy Petrovszky János is, akinek feltevésem szerint szintén Ferenc fiának kellett volna lennie. 1813-ban 326. számon a tulajdonost özvegy Petrovszky Franciska néven jegyezték be, míg 1828-ban 561. számon ismét, mint özvegy Petrovszky Jánosné szerepel a tulajdonos. Itt találunk először utalást a telek nagyságára is, ami az 1804-es növekedés után immár 461 négyszögöl. 1837. júliusában az épület már Rábel Ágostoné tulajdonában van. 1839. október 11-én Rábel Vilmáé, 1856-ban az épület két helyrajzi számon 865 és 866, mint Rábel Ágoston hagyatéka szerepel. 1864-ben Rábel Vilmosné névvel jegyezték a telket, ami valószínű tévedés lehet, s a Rábel Vilma név elírása. 1885-ben a telek, még mindig Rábel Ágostonné Pichler Vilma tulajdona. Ez utóbbi bejegyzés, mely szerintem megvilágítja, hogy a kor hivatalnokai milyen szabadon bántak a nevekkel, s ebből tűnik ki az, hogy a Rábel Vilma, Vilmosné nevek tulajdonképpen egy személyt Rábel Ágostonné Pichler Vilmát takarják. Érdemes még róla megjegyezni, hogy nem egy pécsi iparosnak nyújtott önzetlen segítséget, hogy önálló műhelyüket megnyithassák. 1889. május 21-ével két tulajdonos neve került bejegyzésre, Bedő Imre és Hamerly János neve, akinek az ingatlant eladta.[1]

 

psz 2001 02 08 sey gabor 02

 

Hamerly János, Izabella, István, Imre, Szalay Flóra 1870 körül

 

psz 2001 02 08 sey gabor 03

 

István és Imre az épület udvarán 1870-es évek

 

Hamerly János első kesztyűs-, és sérvkötő műhelyét apja Kis Flórián utca 8. sz. alatti házában nyitotta meg 1861-ben. 1862. májusában kötött házasságot a Veszprémből származó Szalay Flórával, aki a Majthényi birtokok jószágkormányzójának leánya volt. A műhely hamar kinőtte az atyai házat, s így 1863-ban a Ludwig-féle házba, majd Kindl Ferenc és Kindl József szülőházában folytatta tevékenységét Hamerly. Ez sem bizonyult megfelelő megoldásnak, így előbb a hetvenes évek elejétől bérelte, majd megvette műhelynek és lakóháznak a Fő utca 5. sz. emeletes épületet. A műhelyt ekkor már inkább manufaktúrának lehetett nevezni. Kezdetben itt tárolták a nyersbőrt, itt volt a tímárság (tabakos műhely), és itt rendezték be a kesztyűs műhelyt is. A bőrfestő és a végső bőrkikészítő műhelyek a földszinten, míg a varroda, a szabászat és a család lakása az emeleten kapott helyet. Ebben az épületben már boltot is nyitott a család, amiben saját termékeiket árulták. A fennmaradó üres helyiségeket bérbe adták. Így kapott az épületben helyet Paunz Adolf ruházati boltja, Piller Béla órás mester és a Kobrak cipők raktára és boltja. 1913-ban a család ki-, illetve szétköltözött, az addigra életveszélyessé vált, Király (Fő) utca 5. számú épületből, aminek a bontását azonnal meg is kezdték. A kitörő világháború, s Károly frontra vonulása ellenére Imre a lebontott épület helyén megkezdte, a még ez évben megkapott engedély alapján, egy impozáns, korszerű szálloda építtetését Pilch Andor tervei alapján. A háromemeletes szálloda és vigadó épületének kivitelezője a budapesti Jaulusz Gyula vállalkozó volt. Az építkezés megkezdése során a munkálatok közben öt ép török csontvázat találtak a telken. 1914-ben az építkezés közben 12 négyszögölet a város kisajátított a telekből utcaszabályozás címén. A korszerű 70 szobás szállodában, ami 1915-re felépült a kor minden igényét kielégítő, színvonalas kávéház és étterem is helyet kapott. A használatbavételi engedélyt 8138/1916 számon állították ki. A testvérek 1913. ill. 1918-ban véglegesen megosztották vagyonukat, a kesztyű-, és kesztyűbőr gyár Károly, míg a Pannónia Szálloda Imre kezébe került.

 

psz 2001 02 08 sey gabor 04

 

A Hamerli kesztyűgyár munkásai 1900 körül

 

Hamerli Imre, aki számtalan testületnek, bizottságnak, Rt-nek volt elnöke, alelnöke, tagja a nagy építkezés évében kiérdemelte a “királyi kereskedelmi tanácsos”-i címet. Kezdetben maga irányította szállodáját. A gazdasági élet romlása, sokirányú tevékenységének következtében szét- forgácsolódó energiája azonban arra inspirálta, hogy az egész komplexumot a Dunántúli Bank Rt-nek bérbe adja, majd annak részvényei fejében a bank tulajdonába átadja. A pontatlanul, s vitatható körülmények között számára előnytelenül megkötött szerződés azonban Hamerli Imrét csődbe jutatta, ami nagyban hozzájárult korai, 1927-ben bekövetkezett hirtelen halálához.

 

psz 2001 02 08 sey gabor 05

 

Hamerli Imre 1900-as évek

 

Érdemes pillantást vetni két fényképre, melyek a gyár és lakóház udvarát mutatják be. Az elsőn a gyár munkásai szerepelnek az 1895-ös Budapesti Országos kiállítás után, az ott nyert elismerést mutató tablóval, középen Hamerli Istvánnal. Mögöttük jól látszik az épület belső körfolyosója. A másik fotón az udvar részlete látszik, az ott lévő melléképülettel, s a főépület földszinti ablakaival. Az épületet ábrázoló festmény is megér pár szót. Az épület lebontása előtt minden valószínűség szerint a Pécsi Takarékpénztár egyik tisztviselője, Wéber Tarlós Károly festette kedvtelésből. A festményhez készített vázlat lehet az a rajz, ami ma is a Várostörténeti Múzeum tulajdonában van. A kép ifjabb Hamerli Imréhez (1897-1966) került, s nála Budapesten vészelte át a II. világháborút. A Bimbó utca 11. sz. alatti lakás találatot kapott, s a képet szinte szitává lyuggatták a repeszek. A kép állapotát tovább rontotta az akkori szakszerűtlen javítás, majd a mostoha tárolás. Az erősen megrongált kép Hamerli Imre halála után húgához Gertig Béláné Hamerli Izabellához, (1905-1965), majd Andor (1915-1995) öccséhez került. Az Ő hagyatékaként került e sorok írója, mint Hamerli Imre unokája, tulajdonába ez a felbecsülhetetlen értékű helytörténeti kuriózum. Ma már Tarai Teréz festőművész-restaurátor áldozatos munkájának köszönhetően a kép és a keret régi pompájában látható. Közrejátszott ebben az is, hogy még a kép ép állapotában készült róla fénykép, és Hamerli Károlyné Willman Mária is lefestette magának és gyermekeinek emlékül.

 

psz 2001 02 08 sey gabor 06

 

Weber Tarlós Károly: A Hamerli-ház, 1912. vászon, olaj, 30 x30 cm

 

A képek Sey Lajosné Hamerli Ilona, Gertig Béláné Hamerli Izabella, Hamerli Imre és Hamerli Andor hagyatékából valók.


[1]Déri János munkájában már 1874-től Hamerlit említi, mint a Fő utca 5. számú ház tulajdonosát