Cikkek

Szabó Helga: Pécs közegészségügye az 1880-as években

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 2. szám, 23-32. oldal

Letöltés: pdf20


Szabó Helga

PÉCS KÖZEGÉSZSÉGÜGYE AZ 1880-AS ÉVEKBEN

Pécs közegészségügyét nem lehet anélkül vizsgálni, hogy ne tekintsük át a korabeli Magyarország közegészségügyi állapotát, az erre vonatkozó rendeleteket.[1]

Az ország a 19. század második felében lépett a modern fejlődés útjára. A fejlődésben határkő volt az 1867-es kiegyezés. Ekkor ezer orvosdoktor, ezerkétszáz sebész, ötszáz gyógyszerész és nyolc-kilencezer bába volt az országban.[2] Ezután szemmel látható változások következtek be, új korszak kezdődött. Mindez elsősorban három ember nevével függött össze: Balassa János, Markusovszky Lajos és Korányi Frigyes hatalmas tervezetet készítettek, amelyben kifejtették, hogy melyek a legsürgősebb tennivalók a magyar egészségügy terén.

A tervezet lett az alapja a közegészségügyi törvénynek, az 1876: XIV. tc-nek. Egységbe foglalta az egészségügy különböző ágait, meghatározta az állam, a törvényhatóság, a községek teendőit. Szabályozásra került az orvosi és a szülésznői gyakorlat. Kórház létesítéséhez belügyminiszteri engedély kellett. A törvény előírta a járványvédelem megszervezését, a halottvizsgálatot, és a temetőrendészet létrehozását. Biztosítani kellett a levegő és a talaj tisztaságát, az egészségre ártalmas anyagokat el kellett kobozni. A nagyobb községeknek községi orvost kellett tartani, a kisebbeket orvosi körökbe csoportosították. A törvényhatóságoknál tiszti főorvosokra, illetve járási tiszti orvosra bízták a tennivalókat.

Aki megszegte a közegészségügyi törvényt, az bíróság elé került. A törvényhatósági jogú városokban elsőfokon a rendőrkapitányi hivatal tárgyalta az ügyeket, másodfokon a városi tanács, harmadfokon a belügyminiszter. A közegészségügyi szolgálat közegei a szolgabíró, a törvényhatóság első tisztviselője, a törvényhatósági közgyűlés, a tiszti főorvos és az egészségügyi bizottság voltak.

A 1887. évi XII. törvénycikk bevezette a himlő elleni újraoltást és engedélyt adott a mulasztások megtorlására.[3] A századfordulóra jelentős javulás következett be. A járványokat sikerült visszaszorítani, a halálozási arányszám csökkent, az egészségügyi kultúra fejlődött.

Pécs vonatkozásában összefoglaló munka még nem született. A korabeli sajtót olvasva kirajzolódott egy kép, amely bemutatja Pécs közegészségügyi viszonyait és tükrözi azokat a törekvéseket, amelyek annak javítását igyekeztek több-kevesebb sikerrel elősegíteni.

Az egészségügyi törvény éreztette hatását. Megindult a kórházak fejlesztése. 1893-ra 359-re emelkedett a számuk.[4] Orvosképzés a budapesti és a kolozsvári egyetemen folyt.

Pécsett a városi közkórházat még 1714-ben alapította gróf Nesselrode Ferenc püspök.[5] Ekkor még csak földszintes épület volt és 150 évig változatlan maradt. 1847-ben Scitovszky János püspöknek sikerült meggyőznie a közgyűlést a kórház bővítésének szükségességéről. Az épület ennek köszönhetően kétemeletesre bővült.

 

psz 2001 02 04 szabo helga 01

 

1878-ban Erreth Lajos vette át a kórház vezetését. Jelentős fejlesztések történtek, melynek eredményeképpen az épület elkülönítő épülettel, hullakamrával, városi fertőtlenítő kamrával, felvonóval, kazánházzal, jégveremmel és konyhával bővült ki. A kórtermek felszerelésénél figyelembe vették a higiéniai előírásokat. A fűtési-szellőzési rendszer következtében félóránként kicserélődött a termek levegője. A kórház forgalma a fővárosi és a pozsonyi kórházak után következett. A betegek ápolását 26 Szent Vincéről elnevezett rendi nővér, öt férfiápoló és három ápolónő látta el, az orvosi kar igazgatóból, főorvosból, helyettes főorvosból, osztályos orvosból és három másodorvosból állt.[6] A nővérek felettese a főnöknő volt. A személyzetet kiegészítette gondnok, írnok, ellenőr, irodaszolga, gépész, fűtő, kertész, hullaszolga, 12 cseléd és 6 állandó napszámos. A kórházban volt szemészet, belgyógyászat, szülészet, sebészet, bujakóros és megfigyelőosztály.

 

psz 2001 02 04 szabo helga 02

 

A városi kórház műtője

 

psz 2001 02 04 szabo helga 03

 

Városi kórház, belgyógyászati kórterem Fotó: Zelesny Károly, Várady, 475.p

 

1889-ben Pécsett új császári és királyi csapatkórház épült a város költségén, mely megfelelt a kor követelményeinek.[7] A téli és nyári hónapokra az éghajlatnak megfelelő szellőző készülékkel volt ellátva. Saját vízvezetékén a vizet a Bálicsban fakadó völgyi forrásból kapta. Melegvizet melegítő kályhákon átvezetve nyertek. Az orvosi személyzetet egy császári és királyi törzsorvos és egy ezredorvos, az ápoló személyzetet pedig egy egészségügyi altiszt vezénylete alatt, a csapatoktól berendelt és kiképzett sebesültvivők és gyógyszolgák alkották.

 

psz 2001 02 04 szabo helga 04

 

Az 1889-ben épült Csapat kórház, ma Bőrgyógyászati Klinika Borsy Károly gyűjteményéből

 

Az irgalmas rend 1796-ban alapított pécsi kórháza a 19. században tovább bővült. Itt az orvosi ellátás ingyenes volt, míg a városi kórházban fizetni kellett érte. Három osztállyal működött: belgyógyászat, sebészet és a fertőző betegeknek kialakított osztály. A személyzetet igazgató, fő- és alorvos, valamint fogadott ápolók alkották.

Felmerült egy járványkórház felállításának kérdése is, annak kapcsán, hogy a katonák közt öt járványos jellegű agyhártyagyulladásos beteget regisztráltak, de helyhiány miatt nem tudták őket felvenni a csapatkórházba. Ezért a tiszti főorvos javaslatot tett a városi tanácsnak, hogy mielőbb intézkedjen egy járványkórház felállításáról. Ez azonban egyelőre csupán javaslat maradt.

1888-ban már működött Pécsett a Vöröskereszt is, bár rosszabb volt a helyzete, mint a többi városban. Csak 275 tagja volt, pedig a tagoknak csupán 1 forint évi tagdíjat kellett fizetniük.[8]

Ugyancsak 1888-ban jött létre Pécsett az önkéntes mentőtársulat. Budapesten mindössze egy évvel korábban szervezték meg Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület néven, Kresz Gábor fővárosi tisztiorvos vezetésével.[9] Az induláshoz a tőkét a szabadkőművesek gyűjtötték össze. A személyzet egy orvosból, egy őrsvezetőből és hét mentőből állott.[10] Pécsett a tűzoltótestület hozta létre a mentőtársulatot és vállalta, hogy a város tűzbiztonságának védelme mellett, maga köré gyűjtve az arra alkalmas embereket, mentőtársulattá is alakul. Az ötlet Vaszary Gyula rendőrkapitánytól (és egyútttal tűzoltóparancsnoktól) származott, melyet a testület lelkesen el is fogadott.[11]

A különböző intézkedések ellenére megmutatkozott az egészségügyi törvény végrehajtásának lassúsága és vontatottsága. Különböző betegségek ütötték fel a fejüket és a városban a köztisztasági viszonyok is rosszak voltak.

1884-ben a kolera tartotta rettegésben a várost.[12] A betegség először Franciaországban, Toulon kikötőjében ütötte fel a fejét. Pécsett ekkor még általános volt a közöny a tisztasággal szemben. A szemétgödrök fedetlenek voltak, az iparosok a munkájuk során keletkező szemetet az utcára dobálták, az ólakat, árnyékszékeket nem tisztították rendszeresen, ami mind melegágya volt a betegségeknek. Legjobb ellenszerük a közrend és a tisztaság lett volna, amelyet úgy tudtak volna megteremteni, hogy az utcáról, kutak mellől eltávolítanak minden szemetet, az illemhelyeket távol tartják a kúttól, a konyhától, és a szemétgödrökkel együtt fertőtlenítik karbolsavas mésszel vagy vas rézgáliccal. Ügyelni kellett volna a házak ruhák tisztaságára is. Kiváló táptalajt biztosított a betegség számára a többnapos poshadt szemét, a rekkenő hőség, amelyet sűrű esőzés előzött meg. A kolera nem egyszerre lepte el az egyes településeket, hanem kis helyre korlátozódott, így elterjedése megelőzhető volt.[13] Pécs városát szerencsére elkerülte.

Megjelent viszont a diftéria. Főleg ősszel és télen terjedt a gyerekek közt, amikor a levegő hőmérséklete is kedvezett számára. Terjedését nagyban elősegítette a túlöltözöttség és a hiányos szellőztetés. Az áldozatok számát növelte, hogy nem volt a közelben orvos és gyógyszer. Az 5%-os klóroldat, ha a betegség első két napjában adták, segített a betegen.[14] Százból kilencvenöt betegnek használt, ha félóránként egy evőkanállal kapott az orvosságként ható szerből.

Először csak a külváros két iskolájában voltak betegek, majd a kór egyre inkább terjedt, melynek megfékezése komoly gondot okozott a hatóságnak. Az iskola-igazgatók bejelentő cédulát kaptak, amit a beteget jelentett gyerek szüleinek adtak, és ők ezt aláíratták a gyermeket kezelő orvossal. A szülő ezt visszaadta az igazgatónak, ő pedig a tisztiorvosi hivatalnak továbbította a jelentést. Ezután a kerületi orvos kiment a helyszínre, ellenőrizte az egészségügyi intézkedéseket, és ha helytelennek talált valamit, akkor utasítást adhatott a javításra. Az 1892-es évben decemberig 325 gyermek betegedett meg, és 143 halt meg közülük, a legtöbben októberben és novemberben.[15] Decemberre már csökkenőben volt a betegek száma.

A vérszegénység, vagy ahogy akkoriban nevezték sápkór, főleg a fiatal lányoknál fordult elő, és a vörös vértestek hiánya okozta. Az arc fehér volt, étvágytalanság, fejfájás, fülzúgás kínozta a beteget, melynek oka a napfény és a levegő hiánya volt, valamint a fehérjeszegény táplálkozás. [16] Egyesek divatos betegségnek tartották, mert elsősorban a magasabb műveltségűek, a jobb módúak között terjedt.[17]

1892-ben azonban már Pécsett is reális veszélyt jelentett a kolera. Budapesten ekkor már szedte áldozatait.[18] A vasúton érkezőket tüzetes vizsgálatnak vetették alá, minden utast, poggyászt megvizsgáltak és fertőtlenítettek, tekintet nélkül arra, hogy az utasoknak tetszett-e vagy nem. Nemcsak a Budapestről érkezőket vizsgálták meg, hanem mindenkit, aki olyan területről jött, ahol a kolera felütötte a fejét. A belügyminiszter körrendelete alapján öt napig egészségügyi megfigyelés alatt kellett tartani ezeket a személyeket.[19] A szállásadó köteles volt bejelenteni vendégét, akit az orvos felkeresett és megvizsgált. Ha koleragyanús tüneteket észleltek nála, azonnal elkülönítették. Egyéb esetekben szabadon járhatott-kelhetett, de továbbra is megfigyelés alatt tartották. A Vöröskereszt helyi fiókegylete a hatósággal együttműködve megtette a megfelelő intézkedéseket. A várost kerületekre osztották, az egyes kerületek élére felügyelőket állítottak. Biztosították a szükséges eszközöket: edényeket, pokrócokat, gyógyszereket, fertőtlenítő szereket: vas- gálicot, karbolsavat, oltatlan meszet, valamint izzasztó teát. Ellenőrizték a problémás helyeket, amelyek a betegség melegágyai lehettek, figyelték a lakosság egészségügyi állapotát. Mindezekkel az óvintézkedésekkel sikerült megakadályozni, hogy a városban kibontakozzék a járvány.

Felütötte a fejét a tuberkulózis is, melynek a Pécsre oly sokáig nem jellemző rossz levegő volt az oka. Kezdett ijesztő méreteket ölteni a por mennyisége, amit a nyári öntözés elhanyagolása és a rossz kövezés okozott. Ez az áldatlan állapot a makadám utak megjelenésének volt tulajdonítható, amelyek éles kavicsdarabokat és port termeltek, ami megtámadta és tönkretette a tüdőt. Az utak megépítése során elkövetett hanyagságokat nem ellenőrizte senki. Hiába adták ki az építésre a sok pénzt, a közlekedési viszonyok lehet, hogy javultak valamelyest, de a közegészségi állapotok romlottak. „Inkább sártenger, mint gyilkoló por!” - írja a korabeli sajtó elkeseredetten.[20]

Ezeken a súlyos, több emberáldozatot követelő betegségeken kívül a „mindennapos” betegségek is jelen voltak, mint pl. a bárányhimlő, a vörheny, az ízületi bántalmak, a csúz, melyeket azonban már tudtak gyógyítani, ismerték a kezelés módját.

A fent felsorolt betegségek, járványok megjelenését - mint már említettem - az egészségügyi törvény lassú, vontatott végrehajtása, be nem tartása tette lehetővé. A városi hatóság munkája is hagyott kívánnivalót maga után: a helyi közegészségügyi rendeletek csak lassan készültek. 1884-ben még csak egy tervezet volt kész Pécsett. Eszerint a belvárosban a szemétgödröket be kell temetni, helyettük hetente ürítendő városi szemétládák kerülnek. Erről a városi hatóság gondoskodik. Tilos lesz a sertéstartás a belváros területén, teheneket is csak istállózva lehet tartani. A külvárosban a szemétgödröket havonta ki kell üríteni és házanként csak négy sertés tartása lesz megengedett, ezeknek pedig ólat kell építeni. A rendelet hamarosan elkészült, de nem igen volt foganatja. Ugyanis nem volt megfelelő intézmény, amely a rendeletet végrehajtatta volna. „Nemcsak egészségügyi felügyelőkre, de egészségügyi csendőrségre volna szükség, hogy akik nem tesznek eleget a törvény szavának, azok megfelelő büntetésben részesüljenek”, írta a Pécs című újság elkeseredett cikkírója.[21] Az írás próbált hatni a józan észre: „az ország célja az, hogy a fejlődésben elérje a nyugatot, ehhez azonban megfelelő mennyiségű emberre van szükség, akik ezen munkálkodnak.”[22] Tehát azok, akik nem tartják be a törvényt, ellenségei a magyar fajnak és kultúrának.

A törvény figyelmen kívül hagyása azonban továbbra is probléma maradt. Az utcák és a levezető csatornák tele voltak szeméttel, amelyek bűzt árasztottak, az embereknél csömört, étvágytalanságot okoztak. A sajtó fontos szerepet töltött be az egészségügyi helyzet javításáért folytatott harcban. Amellett, hogy tudósított a különböző eseményekről, közzétett rendeleteket, észérvekkel élve felsorolta a hiányosságokat, tanácsokat osztott, elemezte az éppen fennálló viszonyokat. A sajtó a betegségek fő okának a piszkot tartotta. Javasolta, hogy a környezet és az élelmiszerek kifogástalanok legyenek. Fontosnak tartotta a szellőztetést, a fertőtlenítést, a hulladék eltávolítását. Újra és újra felsorolták a tennivalókat, a hatóságok kötelességeit. Amíg nem teszik meg a megfelelő intézkedéseket, „addig pedig tovább is gyönyörködni fogunk a csatornákban összegyülemlett ételhulladékokban s a közönségnek legalább meglesz az öröme, hogy így megtudja, melyik házban mit ettek az napon. Ez is élvezet - ilyen meleg időben.”[23]

A betegségeknek a gyerekek és a szegények voltak fokozottan kiszolgáltatva. A gyermekhalandóságról készített térképen, a Duna-Tisza közén a Tisza-Maros szögben és a Duna mindkét partján levő megyéket jelölték a legsötétebb színnel. A magyarok aránya ezekben a megyékben volt a legnagyobb. Az ország egészét nézve is nagy volt a gyermekhalandóság, melynek oka abban keresendő, hogy keveset törődtek a gyerekekkel, szakszerűtlen volt a velük való bánásmód, az emberek között uralkodó tudatlanság miatt. Legtöbben gyomorbajban haltak meg, sokakat megégetett a kemence tüze, vagy a disznók tépték szét, mert nem figyeltek oda rájuk. „A magyar nép jobban törődik szarvasmarhájával, mint gyermekével,” hangzott a korabeli ítélet. [24]

A városban sok nincstelen élt, akik főleg télen kényszerültek arra, hogy kéregessenek. Lakást még könnyebben kaptak, mint ételt, mert sok család is éppen hogy fedezni tudta saját szükségleteit. A házról-házra járás nem volt egészséges, úgysem kaptak teljes értékű ennivalót, csak rothadt húst, meg némi kenyeret. Ezért kell felállítani népkonyhát - javasolta az újság - nemcsak a koldusokon segítene, hanem a napszámosokon, szegény diákokon is.[25] Ha olcsón jutnának ételhez, az jobb lenne, mint a kegyelemkenyér. A megvalósítás viszont ez esetben is késedelmes és lassú volt. Nem volt egy erős kéz, amely az eszmét megvalósította volna. A Pécsi Hírlap ezért a Pécsi Jótékony Nőegylethez fordult, hogy vegye fel céljai közé a népkonyha megvalósítását. Létrejöttével javulna a közegészségügy és megcsappanna a koldulási kedv.

Közhasznú információkat is közöltek. A dohányzás káros hatásait ecsetelte egy cikk, szintén a Pécsi Hírlapban[26]. Eszerint izgatóan hat az idegrendszerre, káros az emésztésre, száj- és torokhurutot okoz, az étvágy csökken és szívritmuszavar léphet fel. A dohányzásban is mértékletesnek kell lenni, káros tünetek észlelésekor azonnal orvoshoz kell fordulni. A szivar szétharapdálását lehetőleg el kell kerülni, mert így sok kártékony anyagot lenyel az ember. Már ekkor felhívták a figyelmet arra, hogy kerülni kell a nyilvános helyen való dohányzást, mert az a nemdohányzókra káros hatással van.[27]

A nyári melegben előkerülnek és elszaporodnak a legyek is. Az irtásuk fontos, de nem mindegy, hogy mivel, mert ha csak megmérgezik őket, beleeshetnek az ételbe. Ez gusztustalan és veszélyes. Ezért üveges légyfogókat kell használni, amelybe cukrot és szeszt lehet tenni, ajánlotta a Pécsi Hírlap. Szilézia sok vidékén pedig úgy tartják tisztán a szobáikat a parasztok a legyektől, hogy egy-két szelíd vörösbegyet tartanak, amelyek a legyeket föleszik.[28]

Az alacsony illetve a magas vérnyomásra egy cikk olyan gyógymódot ajánlott, amelyet bárki kipróbálhat, mert ennél olcsóbb és kevésbé kártékony orvosság nincs.[29] Ez pedig a következő: hideg vizet kell felszürcsölni, mivel ez gyorsítja az érverést, tehát alacsony vérnyomás esetén segít.

A tuberkulózis enyhítésére gazdag tápértékű étrendet javasolt. Lehet alkalmazni tejkúrát, csukamájolajat, ügyelni kell a ruha és a lakás tisztaságára, valamint meghatározó az életmód - főleg ha sok porral járó munkát végeznek.

A házi gyógymódok mellett helyet kaptak az otthon is alkalmazható gyógyszerekről szóló cikkek és reklámok. A mézet mind betegségmegelőző szerként, mind gyógyszerként javasolták alkalmazni. Meghosszabbítja az életet és megtartja az egészséget. Elősegíti az emésztést, köptető, hurutoldószer, jó a rovarok szúrt sebeire is, melynek egyetlen jól berendezett háztartásból sem szabad hiányoznia.[30] Éppen így van a sósborszesszel is. Csúzos szaggatás, fogyás esetén, valamint fog- és fejfájdalmakra ajánlották. A fogakat fényesíti, a foghúst erősíti. Kiváló hajmosásra, mert megakadályozza a korpásodást. Még az orvosok is ajánlották a használatát, pedig ők elleneztek mindenféle házi szert. Kitűnő szolgálatot tesz a falvakban, ahol nincs a közelben orvos, azonban óvakodjunk az utánzatoktól, csak a Brázay-félét használjuk, és tartsuk be az utasításokat, ajánlotta 1887-ben a Pécsi Hírlap [31]

Az 1880-as években tehát voltak próbálkozások a közegészségügy és a köztisztaság javításainak irányába. Az 1890-es évek elején már jelentős a javulás volt észlelhető az előző évekhez képest, de még nagyon sok a tennivaló akadt

A város fekvése, földrajzi helyzete kiemelkedő volt, kiváló éghajlati viszonyok uralkodtak, hegyi forrásai jó vízben bővelkedtek. A szűk görbe utcák, sűrűn épített házak, nedves lakások miatt mindez azonban kárba veszett. A kedvező talajviszonyok nem érvényesültek a sík részeken fekvő városrészeken, itt az ivóvíz sem volt igazán jó. Pécs város lakossága ekkor 35.200 fő volt.[32] A legnépesebb a belváros, ennek tisztán tartása nehézségekbe ütközött, mert csak mintegy száz háznál volt bevezetve a víz az udvarba. A többi lakos 44 közkútról hordta a vizet. Nem is jutott minden utcába kút, ráadásul nyáron egy részük el is apadt.

Az udvarokban mindenhol tartottak állatot. Az istállók padlója döngölt föld volt, a trágyalé a földbe került, így szennyezte a talajt és nedvessé tette a falakat. A trágyadomb a primitív árnyékszékkel együtt szintén az udvaron volt. Minden szemetet az udvar talajának kellett felvennie, a kutak vize sokszor szinte ihatatlan volt. Ezen a problémán segíthetett a vízvezeték megépítése. Azért, hogy az emberi hulladék ne kerüljön a talajba, csak körbefalazott pöcegödröket lehetett építeni. Kevés volt belőlük, mert a tisztításuk bűzös és drága volt. A csatornázás ezért szinte elodázhatatlanná vált. A belvárosból a szabályrendeletnek köszönhetően ekkorra már eltűntek a szemétgödrök. A külvárosban viszont még minden portán ott volt a szemétdomb, amelyet ősszel és tavasszal szoktak kihordani a város határán kívül lévő szemétlerakó helyre. Azt azonban senki sem ellenőrizte, hogy valóban oda viszik-e a szemetet, és ezért sok volt a kihágás. A város határán belül is jöttek létre kisebb szeméttárolók. A vendéglők, kocsmák tisztán tartását szintén törvény szabályozta, de ennek sem nagyon volt foganatja, főleg a szellőztetés nem valósult meg. A népkonyha terve még mindig nem jutott el a megvalósulásig, és kevés volt a szórakozást, művelődést nyújtó hely is.

Fürdők viszont voltak, modern berendezéssel. Két gőzfürdő működött nyári, téli úszófürdővel, három nyári úszófürdő, és egy úszófürdő a szegények számára.

Az utcák, utak, terek szerepe nagyon fontos volt, mert szélességüktől, burkolatuktól, tisztántartásuktól függött a lakosság egészsége. Az utak meglehetősen nagy problémát okoztak. Tisztántartásukra adópótlékot kellett fizetni, de ezt elhanyagolták. A város északnyugat felől nem védték hegyek, ezért, a szél a városban felverte az út porát, amely viszont szennyezett lakást, ruházatot, tüdőt. A por rengeteg fertőző anyagot hordozott, ami tuberkulózisos megbetegedéseket idézett elő. A problémát elsősorban az utak burkolata okozta. A város főutcáját már aszfaltozták. Ez az anyag azért jó, mert nem engedi át a talajba a szennyező anyagokat, a szennyezett talajból pedig a fertőző kipárolgásokat. Ezen kívül nem termel port sem, a közlekedés nem jár robajjal, viszont ha nedves, akkor csúszik. A város lakosságának is tetszett az újfajta útburkolat. A főutca esténként valóságos korzóvá fejlődött.

A makadám burkolatú utcák köztisztasági állapota sanyarú volt. Ezt a megoldást sok helyen gazdaságos kivitelezhetősége miatt alkalmazták, de az utcákat vastag por fedte, ráadásul takarításuk is kívánni valót hagyott maga után. A belvárosban hetente, a külvárosban havonta egyszer söpörtek. Ez kevésnek bizonyult, többször kellett volna takarítani és szigorúbban kellett volna ellenőrizni.

A fásított terület jelentéktelen aránya volt a további oka a por keletkezésének. Az utakat, a Sétatér kivételével nem szegélyezték fák, amelyek elnyelték volna a port, nem voltak játszóterek és parkok.

Az építkezési szabályrendelet betartása is fontos volt. A régi beosztást a múlttól örökölte a város, ezen nem tudott változtatni, de az újonnan épített városrészeket már modernné, egészségessé lehetett tenni.

A közegészségügyi állapotok a századfordulóra javultak. Ez megmutatkozott a lakosság számának gyarapodásában is, 1870 és 1890 között a növekedés évente 1,7%-os volt.[33] A lakosság száma a korabeli területen 1880-ban 29 672 fő volt.[34]

Bácskai Vera és Nagy Lajos Pécset a városok hierarchiájában a 138 piaci központ közül már 1828-ban a tíz legerősebb, legfejlettebb és legsokrétűbb város közé sorolta.[35]

 

 

Felhasznált irodalom:

 

Magyar Művelődéstörténet. A Magyar Történelmi Társulat megbízásából szerkeszti: Domanovszky Sándor, Szentpétery Imre, Balanyi György, Mályusz Elemér, Varjú Elemér, V. kötet, Az új Magyarország. Budapest, 1991.


[1] A dolgozat közel sem lehet teljes. A téma szinte kimeríthetetlen lehetőségeket nyújt. Az anyaggyűjtés során főként a sajtóra támaszkodtam, ahol az apró, éppen hogy tájékoztatást nyújtó pár soros cikkektől kezdve a vezércikkekig mindent igyekeztem átnézni, hogy egy megközelítőleg átfogó képet kapjak. Ezek tükrében Pécs város közegészségügye és köztisztasága, valamint gazdasága és népessége is úgy mutatkozik meg, mint egy fejlődő egység, ahol vannak buktatók, hátráltató erők, de ott van az igyekezet is a helyzet jobbá tételére

[2] Gortvay György: A magyar közegészségügy állapota és az egészségügyi fejlődés útja az utolsó évszázadban. Budapest, 1948. 9.p.

[3] Uo. 10.p.

[4] Gortvay... i.m. 9.p.

[5] Várady Ferenc: Közhasznú intézetek. In: Baranya múltja és jelenje, I. Pécs, 1896. 471.p.

[6] Uo. 480.p.

[7]Várady… i.m. 481.p.

[8]Pécsi Hírlap, 1888. január 19.

[9]A Magyarok Krónikája. Glatz Ferenc (összeáll. és szerk.): Budapest, 1996. 460.,

[10]1902-ben a mentőtársulatot, elsőként Európában, gépkocsikkal látták el, de megmaradtak a lovaskocsik is

[11]Pécsi Hírlap, 1888. március 11.

[12]Pécs, 1884. július 2.

[13]A betegség eredetét, terjedését, sőt megelőzését is elősegítő intézkedések ismertek voltak, mégsem tették meg a megfelelő intézkedéseket

[14]Pécsi Hírlap, 1887. július 21.

[15] Pécsi Figyelő, 1892. november 5.

[16] Pécsi Hírlap, 1887. szeptember 25.

[17] Pécsi Figyelő, 1892. október 8.

[18] Pécsi Figyelő, 1892. október 8.

[19]Pécsi Figyelő, 1892. október 19.

[20]Pécsi Hírlap, 1888. január 19.

[21]Pécs, 1884. november 1.

[22]A szerző megjegyzése: Szerintem a cikk írója túlzásba esett. Az ország lakosságának létszáma nem feltétlenül meghatározója a fejlettségnek

[23]Pécsi Hírlap, 1889. augusztus 11.

[24]Pécsi Hírlap, 1889. szeptember 22.

[25] Pécsi Hírlap, 1889. október 8.

[26]Pécsi Hírlap, 1889. július 12.

[27]Pécs, 1884. szeptember 6.

[28]Pécsi Hírlap, 1888. július 12.

[29] Pécsi Hírlap, 1889. szeptember 12.

[30]Pécsi Hírlap, 1888. május 17.

[31] Pécsi Hírlap, 1887. szeptember 18.

[32]Pécsi Figyelő, 1892. október 26.

[33] Katus László: Pécs népessége 1848 és 1920 között. In: Tanulmányok Pécs történetéből I. Pécs, 1995. 40.p.

[34] Uo. 60.p.

[35] Uo. 58.p.