Cikkek

Károly László: Egészségügy Pécsett a 18. században

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 2. szám, 15-22. oldal

Letöltés: pdf20


Károly László

EGÉSZSÉGÜGY PÉCSETT A 18. SZÁZADBAN

Az egészségügyi ellátás különböző színvonala összefügg a helység nagyságával. Így a falvakhoz képest már a 18. században is a legjobb ellátást a városok egészségügyi szervezete nyújtotta. Pécsett a fürdős-sebész céh pecsétje 1701-ből származik. E kis létszáma ellenére is jól szervezett céh fogta össze a három dél-dunántúli megye felcsereit, vezette az inasok nyilvántartását és gondoskodott a vizsgáztatásról. Ez utóbbiról már 1706-ból van adat.[1] A sebészeknek “műremekként” kenőcsöt kellett készíteniük, míg anatómiai tudásuk iránt például nem érdeklődtek.

 

psz 2001 02 03 karoly laszlo 01

 

A fürdős-sebész céh pecsétnyomója, 1701-ből JPM Néprajzi Múzeum

 

Az 1690-es években már elérte a várost a pestisjárvány. Talán ezzel függ össze a Pécsett lakó megyei fizikus, doktor Slirwius Rupert 1703. évi működése. Kérvényében arra kérte a megyét, hogy fizetése fenntartása céljából folyósítsa járandóságát. Tehát már hosszabb ideje itt dolgozott! A vármegye ekkor évi 150 forintot biztosított neki.[2] Egyébként 1701-ben a város a pestisjárvány alatti fogadalom teljesítéseként a Havi Boldogasszony tiszteletére épülő kápolna építéséhez 75 forintot adott.

A Rákóczi-szabadságharc idején, miután Rákóczinak nem sikerült mozgalma mellé állítani a rácokat, akik az osztrák udvar szolgálatába álltak. A kurucok és a rácok közt öldöklő harc alakult ki a Dél-Dunántúlon, Tolnában, Baranyában, melynek folyamán az asszonyokat és a gyerekeket sem kímélték. Pécs 1704. évi
kurucok általi megsarcolásának, majd az azt követő rác csapatok rablásának több száz személy esett áldozatul. A harcok elmúltával a város újra benépesült.[3] az 1707-1709 évek népesedési adatai egyébként lényegesen különböznek a későbbi korok arányaitól.

A kuruc-rác küzdelemben a szerbek győzedelmeskedtek, és a Dunántúlról kiszorították a kurucokat. A Duna partján olyan szoros kordont hoztak létre, amelyik nemcsak a kurucok átkelését akadályozta meg, hanem jó ideig gátját vetette a század leghosszabb ideig tartó és legtöbb áldozatot kívánó pestis elterjedésének is. Így Pécset a járvány csak 1710-ben érte el. Az ürögi megbetegedések miatt a Városi Tanács megtiltotta, hogy a város polgárai szőlőjük művelésére a faluba menjenek. Mikor a járvány mégis kitört a városban, a betegeket járványkórházban helyezték el. Ennek építésére a város 100 forintot biztosított. Az összes áldozat száma az intézkedések hatására csak 41 volt, miközben az előző évben Debrecenből 3000 halottról számoltak be.

Az 1697-ben alakult Szerecsen gyógyszertár 1704-ben, Pécs kuruc-rác fel- dúlásakor megszűnt, 1712-ben azonban újból megnyitották. Így a következő évben kitört járvány idején már tudtak gyógyszerrről gondoskodni.[4]

Ekkor már Maximilian Joseph de Minzenriedt doktor irányította a ragály elleni védekezést. A járvány kezdetén, járványügyi szempontból helytelenül, az idegeneket kizavarták a városból. Talán ennek tulajdonítható, hogy még 1715-ben is voltak szórványosan Baranya és Somogy vármegyében is megbetegedések. A betegeket járványkórházba szállították, ahol két frissiben alkalmazott sebész kezelte őket. A hozzátartozók elkülönítéséről, betegszállítókról és halottvivőkről (vespillo) is gondoskodtak. Pécsen 1713-ban 86 személy betegedett meg, közülük 76 meghalt, azaz a lakosság 2,5%-a, köztük három felcser. A „hálás” város Minzenriedt doktornak fél évvel a járvány után felmondott. Fizetésével még távozásakor is tartoztak.[5] Országosan a harcokban elhalt 85 000 személlyel szemben 410 000 fő volt a pestis okozta veszteség.

1714-ben gróf Nesselrode Ferenc püspök „az elaggottak és megsanyargatottak számára alkalmas épületet emelt” (menedékház=xenodochium), melyet 1731-ben kórházzá fejlesztettek. Mindez nyolc évvel azután történt, hogy a szomszédos Tolna vármegye nemesi közgyűlése kijelentette, hogy kórház létesítésére nem lehet őket kötelezni.[6] Pécsett volt erre igény. Itt már 1712-ben állandó sebész alkalmazását tervezték, aki többek között a létesítendő kórházra is felügyelne.

Baranya megyében fizikust a járványt követő években nem alkalmaztak. Mojzen Ernőt 1723-ban nevezték ki megyei sebésznek, 150 forint fizetéssel.[7] Fizikus-választásra csak 1733-ban került sor, amikor az előző évben Tolna vármegyében fizikussá választott, Sitter János Fejér vármegyei fizikust baranyai főorvossá is megválasztották. Nesselrode püspök, mint főispán jelenlétében a Tolna vármegyei nemesi közgyűlés úgy határozott, hogy az orvos székhelye Pécsett legyen.[8] Úgy látszik, erről nem sikerült Sitter doktorral megállapodniuk, így felmondtak neki, és 300 Ft fizetéssel Ludovinszky Vencelt választották megyei főorvossá.[9]

Pár év múlva a török háború kapcsán 1737-ben ismét behurcolták az országba a rettegett pestist. A Baranya és Tolna vármegyében gyorsan terjedő járvány 1739 februárban szinte egy időben jelentkezett Baranyában, Mohácson és környékén. Ez a zsoldosok által terjesztett pestis gyanúját veti fel, mert a terület a katonaság felvonulási területe volt.[10] Így természetesnek tűnt, hogy Baranya vármegye meghívta a bécsi Hackner Teophil járványorvost egy sebésszel együtt. Sikeres működésüket jellemzi, hogy bár a pestis terjedését a helyi sebészek közreműködése mellett megakadályozni nem tudták teljesen, a megbetegedések száma csekély volt. Így a megyében csak elszórva jelentkezett a járvány.[11]

Pécsett augusztusban ütötte fel a fejét a pestis. Elsősorban a budai külvárosban voltak betegek, de néhány esetben, a belvárosi házakban is terjedt a kór. Amint a pestis a Helytartótanács tudomására jutott, elsősorban a katonai megbetegedések felől érdeklődtek. Ennek ugyanis nemcsak járványtani, hanem hadászati jelentősége is volt. A város betegvivőket szerződtetett, megtiltotta a város elhagyását, kórházat és a hozzátartozók részére 14 napos megfigyelésre vesztegzáró házakat létesített. Ezek élelmezése meghaladta a város teherbíró képességét. E miatt a vármegyétől kölcsönt vet fel. Az élelmezést Baja környéki falvakból biztosították. Az időben elhúzódó megbetegedések miatt 1740. január 2-án ismét kölcsönért folyamodtak, az ünnepélyesen megígért visszafizetés elhalasztását kérve.[12]

Ebben a korszakban a kórokozóként elképzelt állati peték ellen füstöléssel védekeztek. Az érkezett iratokat is átszurkálás után füstölésnek vetették alá. Így az 1740 közepéig végzett irat-átszurkálás jelzi, hogy abban az időben meddig tartott a közvetlen járványveszély. Egyébként a közvetett veszély a szlavóniai megbetegedések miatt a járványorvos pécsi megbízatását meghosszabbították.

A betegség okát a peték hatására létrejött férgesedésben, vagy azok rothadásában látták. A peték elpusztítását remélték a füstölés által. Ez némileg használt is, mert a pestist terjesztő patkánybolhák elpusztultak. Igazán hatásos csak az égetés volt, amivel a károkozókat is kiirtották. A betegség terjedésének ezt a leggyakoribb módját persze nem ismerték, csak 165 év múltán fedezték fel. A pestist az orvosok is Isten büntetésének tartották. Természetesen hasonló véleményen voltak az egyházak is. Az esztergomi és a kalocsai érsek, amellett, hogy az egyházi kötelezettségek (szentségek kiszolgáltatása, temetés, imádság) teljesítésére felhívták a papok figyelmét, szükségesnek tartották a védekezést. A betegekkel való érintkezést tiltották, hogy a test biztonságát megőrizzék. A református Soós Ferenc püspök már 1720-ban azt írta, hogy „minden ember tehetsége szerint adja erejét a gonoszt megtestesítő járvány elfordítására.” 1739-ben viszont a predestináció sajátos értelmezése miatt a Mohács környéki reformátusok kellőképpen nem védték magukat a pestis ellen.

Számítások szerint a járvány Baranya vármegyében 2.5%-os halálozással járt. A pestisben elhalt pécsiek pontos számát nem ismerjük, mindössze azt tudjuk, hogy 1739-ben 89 halálozási többlet volt kimutatható. Ezek egy részét azonban nem csupán pestis okozta. De még így is százon alul maradt, szemben a fekete halál következtében elpusztult több Tolna vármegyei község kétszázon felüli, köztük az igen magas paksi 845 fős veszteséggel. Pápai Páriz Ferenc már az előző század végén kiadott Pax corporis című művében figyelmeztetett arra, hogy a járványügyi intézkedésekkel nem lehet takarékoskodni. Pécs ennek szellemében járt el eredményesen mindkét járványos időszakban.[13] Országosan 310 000 személy esett a pestis áldozatául.

Ebben az időben emelték a szekszárdi és a pécsi Szentháromság szobrot majdnem hasonló okok következtében. Míg Szekszárdon azért, mert a járvány elkerülte a mezővárost, addig Pécsett az alacsony halálozási arány miatt. A pécsi emlékmű alapkőletétele már 1740-ben megtörtént.[14] Míg a szekszárdi eset csodaszámba ment, vagy másképpen kifejezve, ismeretlen tényezők hatásának tulajdonítható, addig a pécsi járvány alacsony veszteségi mutatója emberi okokkal magyarázható: jól irányító járványorvos, a helyi egészségügyiek tevékenységének a hatékony volta és az utasításokat végrehajtó lakosság helyes hozzáállása. A járványügyi intézkedések hatékonyságában fontos szerepet játszott az a tény is, hogy a város fallal volt körülvéve. Az 1739-es pestisnek a szokott népmozgalmi adatokra nem volt lényeges hatása, hisz két évvel azelőtt, pestismentes időszakban is majdnem ugyanakkora volt a halálozási szám.

Az 1741-1750 közti időszak anyakönyvi adatai nagyjából megfelelnek az egyik Tolna megyei mezőváros, Tolna arányainak, csupán a csecsemőhalálozás volt itt magasabb. Az átlagéletkori adatok és az öregkori halálozás aránya a helység lélekszámának növekedésével nő. Ez akkor is igaz, ha a bemondáson alapuló számokat csak iránymutatónak tekintjük.

1745-ben a püspök javaslatára ismét Fehérváron lakó orvost, Bully Jakabot választották megyei fizikussá, 200 forint fizetéssel.[15] 1748-ban, miután Tolna megye is főorvosként alkalmazta, Bully Pécsre költözött. Működése idején, 1750-től Pécsett már városi bába is tevékenykedett. Baranyában Bully munkájával meg lehettek elégedve, ellentétben Tolna megyével, ahol fizetést sem utaltak ki számára, mert szerződésében ugyan az szerepelt, hogy munkaidejének felét Tolna megyének szenteli, mégis alig látogatott el oda. Csak akkor fizettek neki, amikor nagyritkán a megyében is tevékenykedett.[16] A főorvos feladatai közé tartózott, a járványgyanús esetek vizsgálatán kívül, hogy rendszeres megyei körútjai alkalmával a betegeket is kezelje. Ezeket a kezeléseket a szintén Pécsett lakó Queissar Ignác doktor végezte. A sebész céhvizsga hiányossága miatt az évtizedenként 22-40 személyt felszabadító céh helyett 1756-tól a főorvosnak kellett a felcsereket vizsgáztatni. A sebészek osztályozását 1764-ben Tolna megyében Queissar doktor intézte, akit ekkor már a megye fizikusává választottak.[17]

1769-ben Queissar Baranyában a nyugdíjba vonuló Bully Jakabot váltotta fel, akinek 25 évi szolgálat után évi 100 forint nyugdíjat szavaztak meg, amit haláláig, 1774-ig kapott.[18] Queissar működése az egészségügy első reform korszakába esik, amit a Mária Terézia által 1770-ben kiadott Generale normativum in re sanitatis fémjelez.

 

psz 2001 02 03 karoly laszlo 02

 

A Generale normativum első lapja

 

Megindult a nagyszombati orvosképzés, majd 1771-ben a vidék szempontjából fontosabb egyetemi sebészképzés. A vármegyei főorvos megszervezte a hat járási sebészi és a megyei szülésznői állásokat. A megbízatás elnyerésének feltétele az egyetemi vizsga letétele volt. Queissar 1778-tól már évi 600 forint fizetést kapott.[19] 1781-ben bekövetkezett haláláig viselte hivatalát.

Már a Generale normativum is fele részben a járványok elleni védekezéssel foglalkozott. A pestis veszélye azonban még a század végén is fennállt. Mikor a Szerémségben, 1795-ben ilyen betegeket észleltek, a szokásos járványügyi intézkedések mellett megtiltották, hogy Pécs polgárai nyájaikat a házuknál tartsák, mert az a levegőt mérgezi.[20]

1783-ban és 1786-ban az új főorvos (ordinarius physicus), Petkovics Boldizsár beszámolót készített. Ebből kiderült, hogy ekkor ő volt a megyében az egyetlen orvosdoktor. Ebben az időben a megyében harminchárom sebész dolgozott, köztük nyolc vizsgázott, I. osztályú sebész. Pécsett ekkor öt felcser tevékenykedett. A megyei és a járási sebészi állás elnyeréséhez egyetemi tanfolyamon megszerezhető szülészmesteri képesítés volt szükséges. 1783-ban két megyei bába dolgozott, 100 forint fizetéssel. Számuk 1786-ra eggyel bővült. Még ebben az évben megszervezték mind a hat járásban a járási bába-állásokat. Petkovics megjegyezte, hogy a bábák nem tudnak megélni a jövedelmükből.[21]

Úgy látszik, a főorvos betegeskedése miatt szervezték meg 1790-ben a másod-főorvosi állást. 1792-ben Tolna vármegye fősebésze, Madarász Antal, egyúttal Baranya megye első sebésze is lett. 300 forint fizetésért a helyettes fizikussal felváltva látták el a járások ellenőrzését. Petkovics 1797-ben mondott le állásáról.[22]

A gyógyszertárakat a főorvosok ellenőrizték. Bully Jakab már 1752-ben vizsgálta a Szerecsen Patikát, a megye fél évszázada működő egyetlen gyógyszertárát. Queissar 1778-ban és 1779-ben nézte meg az Eszékről származó nemes, Hölbing György patikáját. Ő a pécsi ürmösbor készítésével növelte gazdagságát. Hölbing a nemesi közgyűléseken, a kilencvenes években többször is részt vett. 1788-ban került sor az Arany Sas, majd 1796-ban, az Irgalmas Rend kórházának alapításával egy időben a Rend Gránátalma Gyógyszertárának megnyitására. A gyógyszerészek a gyógyszerek elkészítéséhez két-három könyvet használtak fel. Ez hosszú ideig nem változott, így a könyveket a gyógyszerészek egyik nemzedékről a másikra hagyományozták. Így maradt fenn a Szerecsen Patika három ilyen könyve napjainkig, köztük a Pharmacopoea Würtenbergica.[23]

 

psz 2001 02 03 karoly laszlo 03psz 2001 02 03 karoly laszlo 03psz 2001 02 03 karoly laszlo 04

 

Pharmacopoea Würtenbergica első lapja Szerecsen Múzeumpatika, Pécs

 

A 18. században a városban három helyen: a dzsámi, a Mindenszentek temploma és a sörgyár környékén volt temető. A működő öt szerzetesrend kriptájába is temetkeztek. Az 1777-es, a Generale normativum kiegészítéseként kiadott temetkezéseket szabályozó utasítás folyományaként a helységeken kívül helyezték el a temetőket, Pécsett 1783-1786 között létesült a szigeti és a budai külvárosi temető. Hogy a temetőkben megakadályozzák az állatok legeltetését, körülárkolták. A halottakat csak kellő mélységű sírba, 48 óra után lehetett eltemetni.[24]

 

psz 2001 02 03 karoly laszlo 05

 

Weber Károly: Pécsvárosi közkórház, 1714-1862. v.o. 24x34 cm Szerecsen Múzeumpatika, Pécs

 

A 18. századvégi népmozgalmi adatok elemzésekor úgy tűnik, hogy minél nagyobb egy helység, annál kisebb a születések és egyúttal a halálozások száma. Az átlagéletkor Pécsett, a más típusú településekhez képest, most is magasabb volt. A 18. századi Pécs egészségügyének története bizonyítja, hogy korának megfelelően, a maga hiányosságaival együtt, az ellátás felső szintjét képviselte. Az eredményességet tekintve, a gyógyításnak ekkor még kevés szerep jutott, figyelembe véve, hogy ez akkor kevéssé volt hatásos. A hatékonyságot a járványügyi intézkedések jelentették. Nagy volt annak a jelentősége is, hogy a város fallal volt körülvéve, ez növelte ugyanis a karantén teljességét. Előbb a szegényház - (xenodochium), majd a kórházak (lazarettek) elsősorban az elfekvő betegek ápolását szolgálták, és a túlélést biztosították. Járvány esetén a karanténba zárt személyek ellátásáról is gondoskodtak. A közösség vezetői, a lakosság egyetértésével, hajlandók voltak áldozni az egészségügyért. Ezek az intézkedések eredményezték Pécs lakosságának magasabb átlagéletkorát.


[1] Borbély-sebész céh nyilvántartásai, 1702-1769. Baranya Megyei Levéltár (a továbbiakban:BML)

[2] BML nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek: 241/1703

[3]Móró Mária Anna: Pécs város népessége a török alóli felszabadulástól 1848-ig. In: Tanulmányok Pécs történetéből, 1. kötet. Pécs, 1995. 29.p.

[4] Baranyai Aurél: Baranya megye gyógyszerészeti emlékeiből. In: Baranyai Helytörténetírás 1972. Pécs, 1973. 204-205.p.

[5] Nagy Lajos: Az 1710. és 1713. évi pécsi pestisjárvány. In: Baranyai Helytörténetírás, 1981. Pécs, 1982. 115-146.p.

[6]Regöly Mérei Gyula: Orvosi emlékek IV. Budapest, 1940. 45.p.

[7] BML nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek: 83/1723.

[8] Tolna Megyei Levéltár (TML) nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek: 1732.

[9]BML nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek: 342 p/1733

[10] BML nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek: 39/1739; 147/1739.

[11]BML nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek: 31/1739.

[12]BML Pécsi képviselőtestületi gyűlések jegyzőkönyvei: 1739. IX. 21.; 1740. II. 25.

[13] Bodosi Mihály: Dunántúli 18. századi pestisjárványok, különös tekintettel Somogyra. In: Somogy megye múltjából, 24. kötet. Kaposvár, 1993. 77-101.p.

Károly László: A Tolna megyei 1739-1740-es pestisjárvány. In: Orvosi Hetilap, 140. 1999.; 1895; Gábor, kalocsai érsek: Pastoralis instructio cum praecautionibus. 1739.

Soós Ferenc: A döghalál harca az emberekkel. Kolozsvár 1720.

[14] BML Pécsi képviselőtestületi gyűlések jegyzőkönyvei: 1740. X. 6.

[15] BML nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek: 186/1945.

[16] TML nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek: 1750. X. 26.; BML nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek: 46/1768.

[17] TML nemesi közgyűlési iratok 3: 187/1764.; BML nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek: 46/1768.

[18] TML nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek: 173/1768.; BML Pécsi képviselőtestületi gyűlések jegyzőkönyvei: 316/1768.

[19]BML nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek: 416/1768.

[20]BML nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek: 768/1795.

[21]Taba István: Baranya megye egészségügyi viszonyai II. József idején. In: Baranyai Helytörténetírás,

1977. Pécs, 1979. 103-129.p.

[22]BML nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek: 677/1792.; 536/1797.

[23]BML nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek: 82/1782.; Romváry Ferenc: Pécs, Múzeumpatikák. Tájak–

Korok–Múzeumok Kiskönyvtára. Budapest, 1991.

[24] Madas József: Pécs régi temetkezési helyei. In: A JPM Évkönyve, 32. kötet. Pécs, 1988. 61-82.p.