Cikkek

Takács Gyula: In memoriam Palkó Sándor (1911-2001)

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 1. szám, 132-133. oldal

Letöltés: pdf20


IN MEMORIAM PALKÓ SÁNDOR

(1911-2001)

Életútja akár sikertörténet is lehet. A század elején, 1911-ben kispesti asztalos családból indult, nyomdásznak tanult, korrektorként dolgozott Budapesten az Athenaeum illetve Pénzjegynyomdában, amelynek 1945 után nyolc évig igazgatója volt. Ebben az időszakban diplomázott a Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1953-ban jött Pécsre, ahol három évig a Gépipari Technikumot vezette. 1956-ban a Baranya megyei Tanácshoz került, itt egy évig elnökhelyettesként, majd 14 évig elnökként dolgozott. 1971-ben innen ment nyugdíjba, de még évekig vezette az idegenforgalmi Mecseki Intéző Bizottságot.

Az 1920-as évek második felétől az illegális Kommunista Párt tagjaként vett részt a munkásmozgalomban. Megyei elnöksége idején, több cikluson át tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának, illetve képviselőként az Országgyűlésnek.

Érett férfikorban, 42 évesen került Pécsre. Hamarosan érzelmileg is azonosult a tájjal és az itt élőkkel. Baranya választott szűkebb hazája, otthona lett. A természetszerető embert rabul ejtette Baranya természeti szépsége, egy kisebb országgal felérő sokszínűsége, az alkotó munka lehetősége.

A baranyai tanácsi munkássága a szocialista Kádár-korszak legeredményesebb évtizedére, a hatvanas évekre esett. Ekkor oldódott az előző korszak erősen centralizált, merev központi előírásokba, sémákba szorított világa. Megkezdődött egy óvatos decentralizáció, indult a gazdasági mechanizmus reformja. Több lehetőség nyílott az önálló, alkotó munkára, főként a közigazgatás megyei szintjén, a gazdaságban, kultúrában. Palkó Sándor az a megyei vezető volt, akinek volt bátorsága és volt tehetsége élni a lehetőséggel. Sőt példájával segített tágítani a teret, kijjebb tolni a „Falak”-at.

Tanácsi munkája kezdetén sikeres próba volt számára az 1956-os mohácsi jeges árvíz, majd az azt követő mohács-szigeti újjáépítés. Megyefejlesztő koncepciójában az idegenforgalom állt hozzá legközelebb, amely egyben komplex területfejlesztést is jelentett. Baranyát különösen alkalmasnak látta arra, hogy az idegenforgalom célterülete lehessen. Az idegenforgalom fejlesztését szorgalmazta olyan időben, amikor ez az ágazat még nem kapott különösebb figyelmet. Amikor iparosításra illett figyelni egy megyei vezetőnek, Palkó Sándor ellenezte a környezetszennyező beremendi cementmű építését, mert féltette az ország egyetlen szubmediterrán táját, a klímaalkotó nagyharsányi hegyet, a siklós-villányi borvidéket, a harkányi gyógyfürdőt. Sajnos, a vitában alulmaradt a megyében is, országosan is.

Ebben az időben a tanácsi lakásépítés csak városokra, esetleg nagyközségekre korlátozódott. Ő viszont támogatta a kisebb községekben is a tanácsi lakásépítést, főként a közalkalmazottak letelepítése illetve megtartása érdekében. Sokat törődött a baranyai cigányok társadalmi integrálódásával, iskoláztatásával, munkáltatásával, sok baranyai cigánytelep szűnt meg elnöki korszakában.

Különös figyelme volt a kultúrára és a kereskedelemre. Gyakran ezt is az idegenforgalommal összefüggésben szemlélte. Nem lehetett Pécsett színházi bemutató, jelentősebb képzőművészeti kiállítás vagy megyei nagyrendezvény, ahol ne lett volna jelen. Kísérletként elsőként vállalta fel az országban a múzeumok tanácsi fenntartásba vételét, itt alakult meg 1958-ban, elsőnek az országban a tanácsi megyei múzeumi szervezet. Támogatta a régészeti kutatásokat. Nevéhez és korszakához fűződik a siklósi, szigetvári várak, valamint a Márévár kutatása, helyreállítása és a pécsváradi vár feltárásának megkezdése. Közreműködött a Pécsi Modern Képtár létrehozásában. Tizenöt éves tanácsi munkássága idején került a múzeum birtokába a gyűjtemény jelentős része, és ekkor jött létre a Modern Magyar Képtár állandó kiállítása is (1957, 1963). Neki köszönhető, hogy Baranya és Pécs befogadta és jórészt anyagilag is finanszírozta a Magyar Játékfilmszemlét (1965) és megkezdődtek Pécsett a kisplasztikai és a kerámiai biennálék, valamint a Baranyai Vasárnapok rendezvényei.

Említhetnénk még Harkányfürdő fejlesztését, az abaligeti barlang járhatóvá és klimatikus gyógyhellyé tételét, az addig Pécsett nem létező megyei kórház alapítását, a kereskedelem és a vendéglátás támogatását, de a leltár úgysem lehetne teljes. Szólni kell azonban még arról, hogy mennyire szorgalmazta a baranyai források, patakok vizének hasznosítását, a mesterséges tavak létesítését haltenyésztés, horgászat, vízisport, üdülés céljára. Közreműködött a pécsváradi, az abaligeti tavak létrehozásában. Főműve pedig az orfűi tavak és üdülőcentrum megteremtése volt. Mindez legtöbbször központi támogatás nélkül csak a megyei és a helyi erők összefogásával történhetett.

Magánemberként kedvelt időtöltése volt a horgászat, kitűnő halászleveket főzött. Az orfűi kiskertben kertészkedett, később galambtenyésztéssel, gyógynövények gyűjtésével és alkalmazásuk ismeretével foglalkozott.

Kedvenc tudósa volt Herman Ottó a nagy természetismerő, néprajzkutató, polihisztor, akinek műveit nagy előszeretettel tanulmányozta. Herman Ottó emlékére tavat neveztek el és szobrot emeltek Orfűn.

Három sikeres gyermeket nevelt, később pedig hat unokának és egy dédunokának örülhetett. Nem gyűjtött vagyont, szolidan élt, erejét és tehetségét a közösség javára adta. Hasznos, tartalmas, érdemdús életet élt, és maradandó nyomot hagyott maga után.

Kérésére szeretett világában, az orfűi temetőben helyezték örök nyugalomra 2001.február 7-én.

Takács Gyula

Pécs, 2001. február 7.