Cikkek

Rozvány György: A pécsi panel története II.

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 1. szám, 115-127. oldal

Letöltés: pdf20


Rozvány György

A PÉCSI PANEL TÖRTÉNETE II.

A NAGYPANELES GYÁRTÁSTÓL AZ IMS-IG (1963-73)

A kísérleti időszak lejártával 1962. évre megteremtették a nagypaneles építési mód gyártási és alkalmazási feltételeit Pécsett. Ennek hátterében állt a pécsi bázis, amelyre most már szerte az országban felfigyeltek, másutt is bátorságot kaptak, sőt az akkori állami politika látva a lehetőségeket, a III. ötéves tervben megfogalmazta az ún. 15 éves lakásépítési programot, amely egy millió lakás felépítését írta elő. Ez távlatokban lényegében azt jelentette, hogy minden harmadik meglévő lakást lecserélték volna, illetve minden lakásigénylő előtt megcsillant a lakáshoz jutás lehetősége.

Ez a program meghatározó volt a hazai paneles építési technológia hirtelen elterjesztésében. Azt is látni kellett, hogy ilyen hatalmas programot a hagyományos módon lehetetlen lett volna teljesíteni. Az építőipar amúgy is a legagyonhajszoltabb ágazata volt a népgazdaságnak. Ugyanakkor azt is látni kellett, hogy nem állt rendelkezésre még kellő építőanyag-ipari háttér, gépesítettség. A cementipar is felfejlesztés előtt állt, és a mezőgazdasági szövetkezetek megerősítése miatt hiányzott a munkaerő is, de főleg a szakmunkáshiányt nagyon megérezte az építőipar. Ez a gazdasági környezet egy cél felé mutatott. A tömeglakás-építés egyetlen megoldását a nagypaneles építési mód jelentette. Eleinte mindenütt a kiskapacitású, ún. poligon üzemekben gondolkodtak, amelyek 300-1000 lakás vasbeton elemeinek legyártására voltak képesek évente.

 

psz 2001 01 09 rozvany gyorgy 01

 

A pécsi panelüzem. A kísérleti üzem látképe

 

A pécsi üzem is lényegében poligon, azaz sokoldalú volt. 1962-ben, miután Juhász Ferenc, a pécsi panel atyja a Baranya Megyei állami építőipari VÁLLALAT (BÉV) főtechnológusa lett, Pálmai István, aki szintén gyakorlott vasbetonos szakember volt, vette át a PÉCSI PANELÜZEM vezetését, és az ő irányítása alatt fejlődött ki a házgyári paneltechnológia Pécsett. Később maga is több paneltípust tervezett a PÉCSI TERVEZŐ VÁLLALAT-nál. Ez az időszak a komplex ipari együttes kialakításának ideje volt.

Az új üzem tervezésekor felvetődött más helyszín is. Alternatív megoldásként a Mohácsi út melletti volt téglagyár területét is számításba vették, mivel ott adott volt a mohácsi vasútvonal, ahonnan könnyen kialakítható lett volna az iparvágány, vasúti fogadóhely. Ellent mondott viszont, hogy a salakdombtól szállítópálya építését is tervbe kellett venni. Végül minden maradt a régiben, azaz a régi kísérleti kis gyártócsarnok mellett, a salakdomb közelében építették fel az új panelgyártó csarnokot.

1962-ben már egyébként is az új gyár, az új üzemi gyártócsarnok építésén dolgoztak. A salakdomb-robbanás, a katasztrófa kényszerűen felgyorsította annak befejezését. Ekkor került az üzemhez a későbbi vezető Bánfai Antal is, aki 1968-tól irányította a Panelüzemet.

A kezdetleges körülményeket korszerű gépészeti berendezéssel ellátott gyártási technológia váltotta fel. Ennek részét alkották a zárt térben kialakított nagy teljesítményű gyártástechnológiai egységek, mint a betonközpont, cementsilók, a két sorban kiépített gyártómedencék, acélsablonok, daruzott csarnok, szállítható gőzfedők, alsó és felső gőzellátás az érlelésre, emelőeszközök, himbák, külső tárolóhelyek, vasszerelő részleg, a magas fokú gépesítettség TMK-ja, és minden olyan szakágazat, ami a korszerű panelgyártáshoz szükséges. Akkoriban a kapacitás 400-800 lakás legyártása volt évente, az új gyár 1000-1200 lakás panel elemeinek legyártására épült. A paneltechnológia gépesítését Juhász Lajos és Csiha Ferenc vezetésével végezték, míg a sablonokat Eszenyi Ervin tervezte.

Az üzemen belül kialakították az egységes gépészeti szervezetet is, amelynek vezetője kezdetben Almási László, majd Dallos László, később Péter József lett. Megerősítették a művezetői gárdát is: a főművezető Krisztián József mellett Gyenis Mátyás (1959-től dolgozott a Panelüzemben), később az üzem főművezetője, Dezső Zoltán, majd Kovács László (aki szintén az első dolgozók egyike volt) művezetők személyében.

A gyártási alapanyagok terén is változás történt, mert az addig alkalmazott meddősített (nemesített) kazánsalak helyett alapvetően a saját gyártású keramzit anyagbázisra építettek. A salakégetés végleg a múlté lett. 1962-től már csak a saját gyártású keramzit alapanyagú könnyűbetonból készítették a paneleket. A KERAMZITÜZEM vezetője Horváth Zoltán volt, később Galambos Gizella vette át a keramzit-gyártás irányítását. A salakdombot végül az ÉPFU közreműködésével mégis széthordták feltöltés, útépítés és más hasznosítási célokra.

A keramzit-égetés a cementgyártáshoz hasonló technológiával történt. Az első lépcsőben városi gázzal égettek, később metángázzal próbálkoztak, ám a metángáz hosszabb felfűtést idézett elő, aminek következtében az égetés is lassúbbnak bizonyult, ezért visszatértek a városi gáz használatához. Az üzem 1975-ig, az országos, méret-egységesített panelrendszer bevezetéséig működött az agyagbányával egyetemben.

Időközben a vállalat önálló építésvezetőségeket hozott létre a panelépítésre, a szerelésre pedig több brigádot is kiképeztek. Az első speciális panelszerelő brigádot 1962-ben szervezték meg: ez volt a Wanczel-brigád. Egyre több helyen láthattak már Pécsett toronydarukat is jelezve az építkezések felgyorsulását, elterjedését. A főépítés-vezető Harka János, majd Korbélyi Győző, az első paneles építésvezető Wolf István volt, majd Allaga Zoltán, Schatzl József, Jakab József és mások voltak. A szakosított építést a maga összes technológiai egységével együtt sikeresen beépítették a vállalati struktúrába és tevékenységi körébe. A gyártásban, az épületszerelésben és a kivitelezésben ütemtervek dirigáltak, termelési harmonogramok, építési sorrendtervek, ciklogramok.

Az építésszerelés céljára kitámasztó rendszert és speciális panelszerelő eszközöket terveztek, gyártottak le. A szállításban pedig az ÉPFU alakította ki erre a célra gépjárműveit. Az első tréler felépítményét a BÉV készítette el, ami lehetővé tette, hogy az egyébként gyengén vasalt válaszfalpaneleket is álló helyzetben szállíthassák.

1963-tól szinte nagyüzem volt a PÉCSI PANELÜZEM-ben. A termelésnövekedés felgyorsította a BÉV más szak- és szerelőipari részlegeinek korszerűsítését és átszervezését az élőmunka-csökkentés érdekében. A lakásépítés területén végérvényesen győzött a panel, aminek eredményeként jelentősen megnőtt a lakásépítés Pécsett.

Egyébként a szerkezetileg dobozrendszert alkotó szerelés alapvetően megváltoztatta, vagy helyesebben szólva, kényszerűen kiváltotta a vállalatnál az ehhez szükséges, korszerű szervezést is, ami átfogta az egész vállalati rendszert. Az volt a cél, hogy minél több műveletet lehessen üzemben előre elvégeztetni. Végeredményben segédmunkásokkal, betanított emberekkel gyártották a paneleket, de minden más előregyártott vasbeton terméket is. A panelgyártást, illetve a tömeg-lakásépítést az ipari gondolkodás jellemezte, azaz az ipar oldaláról kellett nézni, mert ipari szervezettséget követelt.

Abban az időben sokszor felvetették, hogy miért nem nagyobb lakásokat építenek. Nem a panel bűne a kis lakás. Ennek jellemzésére hadd idézzem Bondor József akkori építésügyi miniszter kijelentését: „Vegyétek tudomásul, hogy ameddig Magyarországon minden családnak nem jut lakás, addig luxuslakást állami pénzből nem építünk!”

A hatvanas években országosan is megindult a panelesítés. A kormányprogram és az egymillió lakás felépítésének terve indította el a házgyári programot, amelynek keretében összesen tíz házgyárat építettek fel Magyarországon. Budapesten, a Szentendrei úton, a déli végen, az Illatos úton, majd Újpesten, végül a negyediket a Budafoki úton, amelyek a 43-as Építőipari Vállalat kezelésében működtek. Vidéken házgyárat kapott Debrecen, Szeged, Győr, Miskolc, Veszprém és utolsónak Kecskemét. A házgyári kategóriában a kapacitás évi 2500-4000 lakás legyártását jelentette. Megemlítendő, hogy a hetvenes évek második felében szó volt arról is, hogy a pécsi régióban is építsenek házgyárat Baranya, Somogy és Tolna ellátási területére, ám, mint az később bebizonyosodott, a pécsiek tiltakozása nagyon is alapos volt, hiszen a pécsi poligon akkorra már akár házgyárnak is tekinthető volt, mert a kapacitása megfejelhető lett volna a tényleges igények szerint. Nemeskéri László igazgató és Rikker Mihály főmérnök felismerte, hogy a párt által szorgalmazott, erőszakos beruházás felesleges lett volna, hiszen vezetésük alatt a BÉV olyan nagymérvű fejlődésen ment át, hogy minden valós mennyiségi igény kielégítésére képes volt.

Feltétlenül meg kell említeni egy pécsi kezdeményezést, ami a fiatalok lakáshoz jutását segítette elő. Az országban először itt kezdtek ún. KlSZ-lakásépítési akcióba 1962-64 között. Feltétele az építkezéshez szükséges, szakirányú társadalmi munka felajánlása volt. A város több helyszínt ajánlott fel (Zsolnay-domb, Kálvária, más közművesítetlen külterületek, Kertváros, stb). Végül Kertváros mellett döntöttek a szervezők és építők, nevezetesen a mai vásártérrel szembeni területet szemelték ki 35 db paneles ikerház, azaz 70 lakás felépítésére. Ez ma a Móra Ferenc utcai kertes, családi-házas övezet. Csak illusztrálásként: egy-egy lakás előirányzott költségvetése 69 ezer Ft volt szemben egy ugyanakkora alapterületű, hagyományos családi ház 120-150 ezer Ft költségével. 2500 jelentkező közül választották ki a 70 szerencsést. A paneleket egyedi módon, a helyszínen előre kiképzett aljzatbetonon gyártották le a panelüzem korábbi, már lefutott típusainak megmaradt acélsablonjaiban, amit a napon érleltek és locsoltak, majd autódaruval összeállították a házakat. Tervezők: Császár István és e sorok írója, a kivitelezés irányítója Kukai Sándor volt.

Másik fontos állomás volt a STASAÜZEM kiépítése, és a födémgyártás beindítása. A hazánkban egyedülálló előregyártási technológiát, az NDK-ból átvett stasa hosszúpados, feszített födémelem-gyártási technológiát Pécsett honosították meg. A stasa kiszorította hazánkból a szovjet szimkár rendszerű födémeket.

Egyébként érdekességként: az üzem 1960-61-ben történt tervezésekor már figyelembe kellett venni, hogy a 6-os főút tervezett elkerülő szakaszát a panelüzem és a Stasaüzem között, a bátaszéki vasút felett kívánták átvezetni. A Stasaüzemet 1963-ban indították be, majd az itt gyártott stasa födémet hamarosan már az egész országban megismerték. A nyolc darab 200 m hosszú gyártópadon előfeszítették az acélhuzalokat, majd a kúszósablonos gyártógép három rétegben betonozta be és tömörítette az üreges, alul-felül sík betonelemeket, amelyeket frissen a kívánt méretre vágtak. A gép haladási-gyártási sebessége percenként 90-130 cm volt, a vastagság függvényében. Az acélhuzalok pászmásítását, összefonását is az üzemben végezték. A stasa födémeket nagyszilárdságú betonból készítették. Eleinte a kész betont koronggal darabolták, de az túl költségesnek bizonyult, ezért 1964-ben áttértek a friss betonfűrészelésre. A feszítési feszültséget a betonelemek érlelése után adták rá, ezért a huzalokat érlelés után vágták el. A drága karborundum-korongos fűrészelést végleg kiiktatták a technológiából. A betonérlelés gőzöléssel történt. A stasa kísérletek idején Horváth József és Varga József irányította a Stasaüzemet.

 

psz 2001 01 09 rozvany gyorgy 02

 

A Stasüzem, háttérben a salakdomb

 

Az ipari bázis bővítésével kiépítették a minőségellenőrzés rendszerét is. A saját laboratórium mellett odatelepült az ÉPÍTÉSÜGYI MINŐSÉGELLENŐRZÉSI INTÉZET, az ÉMI is, amelyet Krappai Sándor irányított. A minőségellenőrzési folyamatban így rendszeressé váltak a terhelési vizsgálatok.

A tervezés során állandó fejlesztési igény merült fel. Így tulajdonképpen az első többszintes panelház elkészülte után már a csomópontok áttervezésén törték a fejüket. Az ún. nedves kötések helyett kidolgozták a száraz kötés, majd pedig a kettő kombinációját is. Elsősorban a hézagtömítés kérdése játszott főszerepet, hogy elkerüljék az épület mozgásából eredő repedéseket, illetve azokon ne szivároghasson be az esővíz. Rugalmas hézagtömítő masszát (secomastic), műanyagtömítéseket, később műgumi profilokat alkalmaztak a kibetonozás és hegesztett kapcsolat mellett. Másik lényeges kérdés volt a keretszerű szerkezetből adódó kényszerű hőhíd csökkentése.

Az 1963-as esztendőben az új panel gyártócsarnok üzembe helyezésével egyből megnőtt a termelés. A 600 lakásra tervezett gyártóműben már 450 lakás panel elemeit gyártották le. 1964-ben 540, 1965-ben 600, 1966-ban 730, 1967-ben 970, míg 1968-ban elérték az 1000 lakás gyártásproduktumát. Nézzünk néhány konkrét történeti adatot: közöttük 1963-ban, Uránvárosban (akkori nevén Újmecsekalján) a mai Kerényi Károly és Stadion utcák között építették a volt 137-146. sz. épületeket (320 lakást), 1964-ben a 131-136. és 80. sz. épületeket (210 lakást) valamint 240 lakást gyártottak le a mai Szántó Kovács János és Pollack Mihály utcában.

 

psz 2001 01 09 rozvany gyorgy 03

 

Hol volt már a kezdeti nehézkes, rögös, kínlódásokkal terhes, kísérleti időszak, amikor az ötvenes évek végén az első panelgépész, Samu István „beburkolt” oldalkocsis motorjával jártak esőben, hóban egyik helyszínről a másikra, vagy a „sátras” felvonulás. Az alig egy tucatnyi emberből álló úttörő brigád több száz főre gyarapodott. Ritter Edééket követve sokan tanulták meg ezt az új szakmát, amit ekkortól már, mint betonelem-gyártót ismerték el hivatalosan, és megindították a szakmunkásképzést is.

Igazi gyár lett a Pécsi Panelüzem, több gyártóhelyszínnel. A panel már nem volt szenzáció. A közlekedésben is megszokták a platóról túlnyúló paneleket fuvarozó teherautókat, és az egyszerre 25, majd 40 tonnás teherrel a városon áthaladó trélert.

A gyártástechnológiára jellemző volt a „stand” gyártási rendszer, ami annyit jelent, hogy helyben dolgoztak egy-egy panelen. Továbbá acél körítő sablonokat alkalmaztak a kellő mérettűrés biztosításával. Kialakították a betontechnológiát, megvalósították az üzemszerű adalékanyag-osztályozást, a kívánalomnak megfelelő betonminőségekhez tervezett adalékanyag- és szemszerkezeti receptúrák szerint készítették a különféle betonokat, megnövelték a cementtárolási és betonkeverési kapacitást, 500-1000 literes keverőgépek munkába állításával, valamint betonközpontokat építettek. A gyártáskor a bedolgozást konténerekkel végezték, majd merülő rúd- és lap-vibrátorokkal tömörítették a betont.

 

psz 2001 01 09 rozvany gyorgy 04

 

Az első típusnak szánt épület tervét Tillai Ernő készítette, de a belsőkonyhás lakás miatt azt nem fogadták el. A következőkben olyan épületeket tervezett, ahol a homlokzatra néztek a konyhák, és megjelentek a loggiák. Ezek egyike a D jelű, 30 lakásos, négyemeletes épület terve. Akkor egy ilyen épület szerelési időszükséglete 1400 munkaóra volt, tehát lakásonként 47 óra. A kivitelező építésvezetőség évi 600 lakás felépítésére kb. 300 főt foglalkoztatott hat hónapos átfutási időt figyelembe véve.

A Stasaüzemben az 1963 évi kísérleti gyártást követően, 1964-ben vette át az üzem vezetését e cikk szerzője. Az 1965-ös esztendőt két műszakban kezdték, majd pár hónapra rá bevezették a folyamatos, három műszakos termelést Müller János, Wimmert Ferenc, Ziener József, Czárt Ferenc, Lantos Mihály művezetők irányításával. A szállításvezető Sztraka János volt. Későbbi években került az üzembe művezetőként Hauck József (később főművezető lett) és Krász János. A termelési eredmények is gyorsan növekedtek. Az 1964 évi 40 ezer m2-ről már 1965-ben elérték a 100 ezer m2-t. 1966-ban 150 ezer m2-t, majd évről évre mind többet gyártottak. A csúcs 242 ezer m2 stasa-födém legyártása volt, és a födémeket szerte az országba szállították hol gépkocsival, hol vasúton. Az elemeket 8,12, 16 és 19 cm vastagságban és 6,6 m-ig tetszés szerinti hosszban gyártották, ami igen nagy tervezési szabadságot tett lehetővé. A Stasaüzemben alkalmazták hazánkban először a Multicar targoncákat, mint a belső szállítási igényeket ellátó, a gyártástechnológiához tartozó gépeket. Fordulatot jelentett az önrakódó dömperek használata is az adalékanyag-ellátásban.

A Pécsi Panelüzem Pálmai István, majd később Bánfai Antal vezetésével folyamatosan fejlesztett építőipari gyárrá vált. Ebben az időben már három termelő üzemegységből állt: a panelgyári részleget Barka József vezette, a Stasaüzemet Rozvány György, a KERAMZITÜZEM-et pedig Galambos Gizella. A már említett gépészeti részleg mellett létrehozták a gyár minőségellenőrzési szervezetét is, Varga József, majd Iványi István irányításával. A szervezeti változásokkal egyúttal megteremtették a korszerű házgyári működtetés feltételeit.

A panelüzem további termékei között minden megtalálható volt, amit egyáltalán előre lehetett gyártani betonból vagy vasbetonból: burkolólapoktól hídtartó- kig, távfűtő csatornafedlapoktól a hőtávvezetéki oszlopokig, geodéziai mérnökkövektől áthidalókig mindent. Az a mondás járta, hogy a termékskálából már csak a kerti törpe hiányzik. Volt olyan esztendő, amikor közel 8000 féle előregyártott beton- és vasbeton termék készült az üzemben.

Szólni kell a munkaerőhelyzetről is. A panelüzem a termelés növelésével párhuzamosan növelte a létszámot, de kevésbé Pécs területéről, mint inkább vidékről bejáró dolgozókkal. A panelüzemi munkahelyre állandó szerződéses járat hozta az embereket a nappali műszakra Mohács irányából. A Stasaüzemben 1965 nyarán beindított három műszakra külön szerződéses busz hozta-vitte a munkásokat Székelyszabarból, Hímesházáról, Szűrből, Geresdlakról, Fazekasbodáról, Marázáról. Volt olyan esztendő, amikor a 180 főből 56 volt a nődolgozó az üzemben, javarészt férfimunkát végezve. Egyébként az első női paneles munkás Rózsahegyi Józsefné volt 1957-ben. Éveken keresztül sok házasság köttetett panelesek között. A stasás munkásgárda magját Lőrinc Géza - aki amolyan igazi „bandagazda” volt - és brigádja adta. 1965-ben emelet-ráépítéssel új öltözőket, fürdőket alakítottak ki. Jellemző volt, hogy a tsz-ek hozzájárulását is meg kellett kapni abban az időben a pécsi foglalkoztatáshoz. Ennek fejében az üzem patronálta a helyi óvodákat, bölcsődéket, míg a Panelüzem a Gyárvárosi Általános Iskolát támogatta. Az 1970-es években a Panelüzem létszáma meghaladta a 400 főt. A vasszerelő brigád 1963-tól már nem tartozott az üzem állományába, hanem a központi vastelepen dolgozták fel a betonacél alapanyagot (vágás, hajlítás), és csak az összeszerelést, kötözést végezték a gyártóüzemekben. Jelentősen növelték a gépészeti létszámot, tekintve, ahogy az üzem magasfokú gépesítettsége azt megkövetelte, beleértve a gépkezelőket és a karbantartó lakatosokat, valamint a targonca szerelőket is.

Ebben az időszakban, 1965-66-ban gyártották a Balaton melletti négyszintes autós társasüdülőket, mint például Fonyódon, Balatonlellén, majd Harkányban is. Építésztervezőjük Mayer György és Pálmai István volt. Itt alkalmazták először a térelem rendszerhez közelítő, háromdimenziós lépcsőházi paneleket, amik akkor újdonságot jelentettek, nemkülönben a mindössze 9 cm vastag fal- és födémelemeket. A balatoni épületeknél végeztek először hagyományos sávalapozás helyett talajcserés alapozást. Egy másik emlékezetes kísérlet volt az ún. DEJ, majd később a DPJ feszített födémpanel, amelyet a lakóépületekbe építettek be 1965-68 között. Ezt követte a stasaelemmel kombinált panelfödém is, amely már a kétfázisú panelgyártás előfutára volt. Ugyancsak kísérlet eredménye volt a posta üzemépületének, az új Crossbar-központnak a homlokzat-kialakítása tört, zúzott üvegből.

Ezen termékek mellett meg kell említeni mindazokat az előregyártott vasbeton gyártmányokat, födémelemeket, amelyeket az akkoriban épített nem lakás jellegű épületekbe, létesítményekbe építettek be. Néhány jelentősebb ezek közül: 1962-ben a Köztársaság-téri KPM és Vízügyi Igazgatóság irodaháza, a volt III. kerületi tanácsház, a szekszárdi műszergyár, a 400 ágyas klinika, a mai Esztergár Lajos utcai hétemeletesek, a volt BÉV szálló, ma a Pécsi Tudományegyetem Szántó Kovács János utcai épületegyüttese, a Tejüzem, a Harkányi Gyógykórház. De az 1962-1975 közötti időben a Szigetvári Konzervgyár, a Baromfifeldolgozó, a Veress Endre utcai Rendelőintézet, a KÖJÁL, az Szakszervezetek Háza, az Ifjúsági Ház, az Ügyészség, a Baranya Megyei Tanács (ma a bíróság) épülete, és számtalan iskola, óvoda, bölcsőde vasbeton elemeit gyártották itt le. 1964-ben mintegy 340 egységnyi felvonulási épület készült el. 1964-65-ben gyártották az ország különböző üdülőhelyeire az ún. KISZ-táborok paneljeit Fadd-Domboriba, Balatonfenyvesre, Nyiregyháza-Sóstóra, stb.

A technológiai újdonságok sokaságát alkalmazták Pécsett a különböző rendeltetésű épületeknél és más célú építményeknél. Pécs jelentette a vasbeton-technológia, az előregyártás legjelentősebb vidéki bázisát, köszönhetően annak, hogy a szakmai vezetők mindig az új dolgokon törték a fejüket, és a kutatás-fejlesztés szó szerint értve is szinte az életüket jelentette. Az építőipar ezen része európai színvonalú volt, és lépést tartott a világgal az akkori lehetőségek mellett. Az igen ritka külföldi utak alkalmából mindenki azt leste, hogy honnan milyen szakmai ismereteket hozhat haza, még magánutazások közepette is.

Közben a pécsi panel ellepte a várost. Újmecsekalján kívül a hetvenes évekre szinte minden városrészben építettek panelházakat. A paneles építési technológia alkalmazásának köszönhetően a BÉV kapacitásának a felét tette ki a lakásépítés, ami később a 70%-ig nőtt. A négyemeletes épületek mellett már az „ég felé” törekedett a cég, azaz mindig magasabbra.

Az első tízemeletes panelépületek terveit szintén Tillai Ernő készítette. Ez az 1967. évhez fűződik, azaz tíz év alatt jutott el a pécsi panel a tíz emeletig. Az első tízemeleteseket Újmecsekalján, a vasút melletti területen építették fel a mai Páfrány utcában, és az Építők útja mögött, a mai Gosztonyi Gyula utcában. Pécsett ezzel megjelentek a 32 m magas „toronyházak”. Az első tízemeletes épületet 1968. február 29-én adták át. Akkori áron számítva 6,5 millió Ft-ba került. Ez az időszak 1975-ig tartott.

Ebben az esztendőben újabb baleset történt a vállalatnál. 1968. október 22-én délután 16 óra tájban az épülőfélben lévő tv-toronyban lezuhant egy tucat, egyenként másfél tonna súlyú, íves lépcsőpanel. Szerencsére egyetlen ember sem tartózkodott már az építményben. A rendőrség azonnal hatalmas „felderítésbe” kezdett. Tekintettel arra, hogy a baleset az 1956 októberi forradalom évfordulójának előestéjén történt, szabotázsakcióra gyanakodtak. Az akkori felfogásra jellemző, hogy e mögött azonnal valamiféle erőszakos cselekedetet, szándékos károkozást véltek felfedezni. Mert minő véletlen, hogy éppen akkor kellett ilyennek történnie?

A balesetet követően a rendőrség fél óra múlva megszállta a lépcsőpaneleket gyártó Stasaüzemet. Azonnal a terveket kezdték el böngészni, hol mennyi vasalásnak kellene lenni, aztán az üzemben tárolt többi lépcsőpanelt helyben szétvésették, hogy saját szemükkel is meggyőződhessenek, hiányzik-e belőlük a vas. A beton próbakockák törésvizsgálati eredményei nem győzték meg a vizsgálódókat. Végül azonban nem találtak semmiféle szabotázsra utaló nyomot. Az üzem újra gyárthatott lépcsőpaneleket.

A történethez tartozik, hogy csak hetekkel később lehetett meggyőzni a vizsgálatot végzőket, hogy a hazánkban építkezésen addig még soha nem tapasztalt fizikai jelenség okozta a balesetet. Munka végeztével az emberek ¾4 órakor jöttek ki a toronyból, és nyitva hagyták a deszkaajtót. A torony belsejében, a hengeres testben huzat keletkezett, és az íves felületen a felfelé áramló, felgyorsult légáramlat egyszerűen leemelte, megbillentette a súlyvonal határán elhelyezett, rögzítetlen, legfelső lépcsőt, amely az alatta lévőkre zuhant. Később utólagos lekötést, bilincset kaptak a panelek. Igaz, a baleset hírére laikusok részéről olyan vélemények is elhangzottak, hogy a tornyot rosszul tervezték, sőt jobb lenne, ha le is bontanák. Mindenesetre arra jó volt az eset, hogy bűnöst keressenek, és hetekig izgalomban tartsák a becsületesen dolgozókat, csupán amiatt, mert féltek az októberi forradalom emlékétől.

A pécsiek emlékeznek még az egykori Majláth utcai rozoga házakra, a város belsejében állt nyomornegyedre. 1970-71-ben aztán ezt is felszámolták. A már hosszabb ideje tervezett 6-os út pécsi átvezetését alakították ki a mai Nagy Lajos király útján. E mellett építették fel 1971-ben az egyenként 82 lakásos, tízemeletes „pizsamaházakat”. A három tízemeletest kezdetben „Szalai utcai ikreknek” nevezték az utca akkori nevéről. Tervezőjük, Tillai Ernő tudta, hogy a tervezőnek a minimumból kell kihoznia a maximumot. A beruházó, a tervező és a kivitelező érdekellentéte közismert volt. A pizsamaházak néven híressé vált épületek kék, sárga, barna, fekete pirogránit burkolatukkal élénkítették, színesítették a panel egysíkúságát. Ezek az épületek elkészültük után elnyerték az ÉVM által meghirdetett országos pályázaton az „Év legszebb lakóháza” címet. Tillai Ernő a paneles épületek tervezéséért Ybl-díjat kapott. Az építésvezető Wolf István és Allaga Zoltán volt. Az 1965-70 közötti időszakot a BÉV-nél az építés csendes forradalmának nevezték.

Időközben a panelüzem új nagy gyártócsarnokában is folyamatosan korszerűsítették a technológiai munkafolyamatokat. A csarnokban maradt a homlokzati és belső teherhordó, valamint a válaszfalpanelek gyártása. Az érlelés természetesen továbbra is alsó-felső gőzöléssel történt. A felszakítás, kiszállítás, tárolás egyszerűsítésére fokozatosan vezették be a billenőpadok alkalmazását. A kiszállító kocsik elhagyásával a függőleges helyzetű tárolásra tértek át a csarnok melletti toronydaruzott területen.

1973-tól a panelépületek födémelemeinek gyártását pedig fokozatosan átvette a Stasaüzem, ahol ebből a célból a 2x4 stasa gyártópadból kettőt megszüntettek, és a helyükön napi 30-40 födém, azaz 500 m2 kapacitású gyártókádakat alakítottak ki. Ezzel lényegében megindult a stasagyártás fokozatos visszafejlesztése is, minthogy e termékek nagy részét nem az anyavállalat, a BÉV építette be, hanem az üzem e termékével az országos építőelem-ellátást segítette. Lényeges változást hozott az időközben bevezetett Ticino rendszerű villanyszerelés, amely felváltotta a régebben alkalmazott papír- és fémvédőcsövek, dobozok használatát. Egy teljes rendszer elemeit építették be a falakba, födémekbe még a gyártás során, legtöbbször a vasszereléssel egy időben. A szereléshez nem kellett szakmunkás-képesítés, elegendő volt a betanított munkás, mint oly sok másféle munkavégzéshez is.

A panelüzemi oldalon is szabadtéri gyártóterületeket alakítottak ki a megnövekedett gyártási igény ellátására. Mindkét területen alsó és felső gőzöléssel érlelték a paneleket megfelelő diagram szerint. Nappal gyártás, este-éjjel érlelés folyt, majd hajnalban történt az ún. kizsaluzás, a kiszállítás és a tárolás. Bár meg kell jegyezni, hogy ahány gyártóterület volt, annyiféle technológiát alkalmaztak, mert a technikai feltételek is különböztek. Természetesen más adottságok voltak a gyártócsarnokban, mint szabadtéren. Ezt a különbözőséget főként a hirtelen bekövetkezett igénynövekedés kényszerítette az üzemre, hogy minden megrendelést kielégíthessenek. Ennek következtében a kapacitást és termelést nem csak a lakáspanel-mennyiségben kell értelmezni.

A pizsamaházak megjelenése is új technológiát követelt. Kezdettől fogva probléma volt a homlokzatképzés. A sok-sok eljárás mellett nehézséget jelentett a burkolt felületek kialakítása. A felülről történő elhelyezés nem vált be. A fordított gyártás jelentette a megoldást úgy, hogy a gyártófelületen helyezték el a burkolólapokat, majd azokra öntötték a panelt. Az uránvárosi Endresz György utcai épületeknél használtak először kismozaik kőagyaglap burkolatot, ám a későbbi idő mutatta meg, hogy ez nem olyan időtálló, mint azt feltételezték. Megoldatlan ugyanis a kihulló mozaiklapocskák utólagos pótlása. Sárga-kék vulkolor lapokat először attika paneleknél alkalmaztak, míg a pizsamaházak pirogránit burkolatot kaptak. A vulkolort a Zsolnay-gyárban (később Zalában is) készítették selejt porcelánzúzalék és perlit-liszt keverékéből, kályhacserép-kemencében kiégetve.

Ekkorra már szinte az egész városban megjelent a panel. Nem szabad elfelejteni, hogy a fokozatosan kiépülő pécsi távhőellátás vezetékrendszerének tartóoszlopait és a csatornaelemeket is a panelüzemben gyártották le.

Uránváros már majdnem teljesen beépült, amikor 1972-ben megkezdték a kertvárosi déli városrész kiépítését. Egy új korszak a pécsi panel életében, amikor már évente több mint ezer lakást gyártottak le, és szereltek össze a Baranya Megyei Állami Építőipari Vállalatnál. A tízemeletes panelházaknál a hagyományos loggiamegoldások helyébe lépett a tv-képernyő formájú panel, amely új arculatot adott a pécsi panelháznak. Meg is maradt a tv-panel szóhasználat csakúgy, mint a pizsamaház elnevezés. A hetvenes években építették fel a Szigeti városrész négy és tízemeletes panelépületeit is, valamint a Szliven Áruház mögötti, az Ifjúság útjáig terjedő tömböt.

Az 1972-73-as esztendőkre az ÉPFU is felfejlődött, és specializálta magát a panelszállítási feladatokra olyannyira, hogy Babarczy Frigyes személyében külön szállítási ügyintézőt tartott a panelüzemben az adalékanyag, a cement és a késztermék szállítására. A stasa iparvágányról naponta vontatták el a stasa födémelemekkel megrakott 20-80 tonnás tehervagonokat. Hamarosan cementátfejtő állomást is építettek az iparvágány mellett. Fennakadás csak akkor volt, amikor a honvédség utazott a szokásos hadgyakorlatokra, mert olyankor a harckocsik szállítására rendelték a pöre vagonokat. 1970-72-ben kezdtek először foglalkozni a számítógépes termelés és szállítás-programozással. Ma már megmosolyogni való, de akkor igen nagy dolognak számított, mert az ÉVM-nek mindössze egy darab, szoba nagyságú, lyukkártyás rendszerű, Ural típusú számítógépe volt Budapesten, és csak hétvégi pihenőnapon nyílt alkalom ennek igénybe vételére.

Kertváros panelellátása már nagyobb gondot okozott Pécs városának, mert jelentős kerülővel, a városon keresztül kellett az elemeket kiszállítani. Sietve meg is építették a Déli ipari utat, mentesítendő a városi közforgalmat a panelszállítástól. Az első kertvárosi négy- és tízemeleteseket a mai Varsány, Berek, Zsuzsanna, Gyöngyös és Éva utca területén építették fel. A tízemeletes panelházak vasbeton fogadószintjénél PEVA zsaluzatot alkalmaztak. 1975-ig beépült a mai Keszűi út, Nagy Imre út és Maléter Pál út, valamint a Krisztina és a Diana tér által határolt terület. Egy új város született, de sajnos, mint oly sok más vonatkozásban, a vasútvonal szinte természetes választóvonala lett a régi és új Pécsnek.

Az első panelkísérlettől kezdve eddig tízezer lakás paneleit gyártották le, és a kísérleti épületeken kívül két sorozat épületterv alkotta a pécsi panelválasztékot. A Stasaüzem pedig fennállása alatt 2,2 millió m2 födémelemet gyártott, ami mintegy 40 ezer lakáshoz elegendő. 1975-re már a BÉV is olyan szervezeti és technikai fejlődést valósított meg, hogy évi 1500 lakás gyártására és összeszerelésére, kivitelezésére vált alkalmassá.

1972-73 más területen is újat jelentett a pécsi panel történetében. Az azóta is sok kérdést felvető IMS jelent meg a színen. Mayer György közreműködésével és tervezőmunkája révén került Magyarországra a jugoszláv Zsezselj professzor és munkatársai által kidolgozott építési rendszer. Az elkövetkezendő időben a BÉV vállalta bevezetését és továbbfejlesztését. Ekkor kezdték meg az IMS-kísérleteket, amelyek mind gyártási, mind kivitelezési vonatkozásban új feladatokat adott az állandóan újat akaró pécsi szakembereknek, de ez már egy újabb történet.

E feszített-vázas építési technológia másfél évtizedig tartotta lázban meghonosítóit, majd pedig a félelem rótt újabb feladatot az épületek megmentői számára.

Maga a Pécsi Panelüzem több fejlődési lépcsőn keresztül érte el a nagyüzemi szintet, a házgyárrá válás lehetőségét mind nagyságrendileg, mind technológiai vonatkozásban. A fejlesztések menetét és célját a készültségi fok növelése és az élőmunka-megtakarítás határozta meg. 1962-től 1975-ig tartott a PÉCSI PANELÜZEM poligon-időszaka, amellyel lezárult egy korszak a pécsi panel történetében.

 

Fotó: Rozvány György gyűjtéséből

 

 

Rozvány György

 

PANELPALOTA

 

Az éjszaka omladéka borítja be a panelpalotát.

Fél életemnél is több mesterség, munka,

betegség, szorongás, kirepülés kotyog benne,

mint az üvegben a leülepedés.

A bútorok mögött savanyú árnyék,

egyszer majd előbukkanó penész

rázza meg otthontudatomat, alattomos öregedés.

Falfoltokon tapogat a fény tenyere,

s mintha gyerekkorom zörögne benne,

vágyak vihognának, s a fészek melege

röpködne egyik sarokból a másikba.

Nekem kastélyom, váram a panelpalota,

innen csak a világ vége messze, mert egy percre

leugrok a boltba, belebotlom a bóbiskoló bokrokba,

s düledező rendjébe szeretve

szétrombolom a távolság dühét.

Tollam pálcika, kard, gerenda, vasbeton, acél,

vele verekszem, vívok, írom e költeményt

az ablak előtt. Szemben egy másik palota,

csörömpöl kapuja, mint a miénk.

Győzelem volt a beköltözés. Ünnep.

Egy priccsel kezdődött a remény.                    

Csak az évek múlását bánom, most kezdtek

hirtelen szaladni, rohannak a padlón, falon,

mennyezeten, az ablakkereten is több már a repedés.

Kiömlött a boldogság pohara,

a fűtés az oka, s amire már soha nem jut pénz,

fejére nem kerül korona, csak az éjszaka

bársonytakarója borul rá puhán,

s vállán vándorló csillagok fel-felvillanó pora.