Cikkek

Pozsárkó Csaba: Újabb római sírkőtöredék Sopianaeból

Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 1. szám, 4-12. oldal

Letöltés: pdf20


Pozsárkó Csaba

ÚJABB RÓMAI SÍRKŐTÖREDÉK SOPIANAEBÓL

Pécsett, a püspökség területén álló, ún. Virág-ház renoválási munkái során egy, a déli falba lapjára fektetve beépített, feliratos kő töredéke került napvilágra. Az utolsó sor betűinek az alja látszott. A középkori, majd a hódoltság utáni pécsi épületek esetében nem ritka jelenség, hogy korábbi időszakok kőanyagát is felhasználták az építkezéseknél. Maga a Virág-ház is ragyogó példa erre, hiszen emellett a sírkő mellett számos egyéb épület, többnyire az alatta és tőle északra már részben feltárt gótikus kápolna faragott építőkövei ugyancsak megtalálhatók benne.

A Virág-házba beépített követ az Országos Műemlékvédelmi Hatóság engedélyével, Osgyáni Vilmos kőrestaurátor vezetésével és Gábor Olivér régész közreműködésével a falból kibontottuk.[1] Egy római sírkő 76x52x20 cm-es töredéke lett az eredmény, a feliratos mezőnek kb. a jobb felső negyede maradt meg, mely töredékességében is jelentős információkkal szolgálhat.

 

psz 2001 01 01 pozsarko csaba 01

 

A római sírkövek általános felépítésük szerint két fő részre tagolhatók. Az alsó felén található a felirat, ezt alul-fölül, illetve kétoldalt valamilyen díszítőmotívum keretezi. Legalul gyakori a sírőrző oroszlánok ábrázolása. Kétoldalt gyakori az épületszerűen kiképzett sírkö- vön az oszlopábrázolás, de előfordul valamilyen növényi motívum, borostyán, vagy szőlőinda is. A felirat fölött többnyire valamilyen figurális ábrázolás látható. Gyakori a család halotti isteneinek (Dii Manes) kultuszára utaló áldozati jelenet. A sírkő felső felét két oldalról szintén többnyire oszlopok keretezik, melyek fölött megint csak épületszerűen kiképzett tympanon található. Az „épületben” pedig mindig az elhunytat ábrázolták. Akár teljes alakban, akár mellképszerűen, gyakran családtagjai körében.

 

psz 2001 01 01 pozsarko csaba 02

 

A kő nem is másodlagos, hanem legalább harmadlagos felhasználásban került a falba. Ugyanis mielőtt beépítették volna, valahol, valamikor, talán éppen az épület helyén korábban állott kápolnában, a sírkő már padló- vagy küszöbkőként, esetleg lépcsőként is szolgált, amit tanúsít az, hogy felülete rendkívül megkopott, teljesen sima, és hogy a függőleges törésfelületnél erősen legömbölyödött. Ezen kívül a jobb oldali, illetve a feliratos mező feletti, domborműves díszítést, illetve ábrázolást módszeresen levésték, hogy így a sírkő feliratos mezőjével egy szintbe hozott, sima felületet kapjanak. Erre nem lett volna szükség, ha csupán falazáshoz akarták volna felhasználni. Emellett valószínűsíthető, hogy az újrahasznosítás szándékával szétdarabolt kő többi része, azaz a megmaradt felirattól balra, illetve lefelé eső darabok hellyel-közzel ugyanakkora méretűek lehettek. Vagyis nagy valószínűséggel felbecsülhető a felirat, és ezáltal a teljes síremlék eredeti nagysága. Ezek szerint a feliratos mező az azt keretező díszítőelemekkel és a szétfaragáskor leeső törmelékkel együtt kb. 1-1,2 m széles és 1,5 m magas lehetett, mely magassághoz a portrémező és a tympanon további nagyjából ugyancsak 1,5 m-es magassága adódhatott. A sír sztélé teljes nagysága így 3 m is meglehetett, ami már monumentálisnak mondható. A betűk magassága egységesen 9 cm. A töredék ránk maradt felirata:[2]

 

psz 2001 01 01 pozsarko csaba 03

 

[---]·VRSVS·

[---]·III·ITALICAE·

[---]·VETVL·

[---]ANVS·

[---]·LVCIA·

Első ránézésre azt kell a római feliratokról általánosságban elmondani, hogy nem volt külön betű a V és U, illetve az I és J hangok jelölésére. Ez természetesen általában megnöveli a kiegészítési lehetőségek számát. A kiegészítés során emellett különösen a negyedik sorra kell tekintettel lennünk; itt ugyanis az [---]ANVS szótöredék nem ér el a sorvégig, és egy jól szerkesztett feliratnál ez azt jelenti, hogy a szó a sor elején is nagyjából ilyen távolságra kezdődött. Vagyis ezáltal fel tudjuk becsülni a felirat eredeti szélességét. Sőt abból, hogy az így középre került szó vélhetően önmagában állt, arra is következtethetünk, hogy ezzel próbálták kiemelni, azaz valószínűleg fontos a felirat szempontjából.

Megfigyelhetők a kövön a ligatúráknak (betűfonásoknak) igen szép példái, melyeket egyrészt a hellyel való takarékosság, másrészt a dekorativitásra való törekvés miatt alkalmaztak a kőfaragók. Ez a különböző rövidítési változatokkal egyetemben további kiegészítésekre ad lehetőséget, mivel nem feltétlenül kell ragaszkodni az egyes szavakban lévő betűk természetes szélességéhez. Törekedni kell arra, hogy nagyjából hasonló, és természetesen hasonló mennyiségű, illetve sűrűségű, a korban szokásos ligatúrával számoljunk a kiegészítésnél is.

A római sírkövek feliratai tartalmi szempontból általában nem túl változatosak, így lehetőségünk van a töredék többé-kevésbé pontos rekonstruálására, illetve a megmaradt felirat értelmezésére, abból pedig következtetések levonására. Általában kezdőbetűkkel rövidített szöveg utal a kő síremlék voltára. Ez lehet a felirat elején, például a D(is) M(anibus), a Halotti Árnyaknak, illetve többnyire a felirat végén a H(ic) S(itus / Sita) E(st) itt nyugszik, vagy a M(emoriam) P(osuit), az emléket állította kifejezések, illetve nem lehetetlen a fentiek valamilyen kombinációja sem.

A felirathoz hozzátartozik, hogy kit temettek el, esetleg milyen címe volt, hány évet élt, és hogy ki állította a síremléket. Esetünkben egy [---] Ursus = Medve nevű katonáról van szó, aki a legio III Italicaban szolgált. A hármas számból egy kikopott, ezt mutatja a felette lévő vízszintes vonal hossza. A síremléket pedig, legalábbis részben, talán Lucia [---] nevű felesége, vagy egy Lucia(nus) nevű személy állította, egyelőre tekintet nélkül a VETVL( ) és az [ ]ANVS rövidítésre, illetve szótöredékre.

 

psz 2001 01 01 pozsarko csaba 04

 

A legio III Italicát (a legio II Italicaval egyetemben) Marcus Aurelius császár (Kr.e. 161-80.) a nagy markomann-szarmata háborúk (Kr.e. 167-80.) előtt, a háborús előkészületek jegyében, újonnan állította fel, és mint nevük is mutatja, eredetileg Itáliában sorozták őket. Bizonyos források szerint az volt a terve, hogy a Pannóniától északra lévő, germán markomannok lakta Marcomanniát, és a Duna-Tisza közén lévő, iráni eredetű jazigok, más néven szarmaták-lakta Sarmatiát a birodalomhoz csatolja.[3] Ennek előkészülete lett volna a két új légió felállítása. A katonailag fontos határtartományokban állomásozott ugyanis a római csapatok zöme, köztük a hadsereg gerincét alkotó légiók.

A háború során, a hadihelyzet változásait követve azonban mindkét légiót az offenzívában lévő germánok ellen vetették be, mint a 160-as, 170-es évek fordulójára tehető nagy betörésnél is, mikor e légiókat a közvetlenül fenyegetett Italia védelmére visszavonták a dunai frontról. A legio III Italica későbbi sorsáról annyit tudunk még, hogy valamikor Marcus Aurelius uralkodásának végére (180. körül) a noricumi (ma nagyjából Ausztria) Lauriacumba, végleges állomáshelyére vezényelték. A közbülső időben különböző, főleg Pannónia környékén zajló hadjáratokban vett részt, és mint látjuk, egy időben akár a nagy germán támadást megelőzően, akár utána valószínűleg Pannonia Inferiorban (a Kelet-Dunántúl és a mai horvátországi Szerémség területén) állomásozott.[4]

Sopianae, a kő lelőhelye ehhez a 214-ig egylégiós provinciához tartozott, melynek helytartója az aquincumi legio II Adiutrix parancsnoka volt propraetori rangban. Azaz olyan szenátori rangú személy, aki korábban már praeturát viselt Rómában. A nagyobb haderővel rendelkező tartományokat, mint pl. Pannonia Superiort, a mai Nyugat-Dunántúl, Burgenland, Horvátország nyugati fele és Szlovénia területét ugyanis proconsulok irányították, vagyis olyan szenátorok, akik korábban már consulatust is viseltek.

Ez alól csak egy kivételt ismerünk. Egy adonyi katonai diplomáról, azaz a leszerelő veteranus számára 167-ben kibocsátott obsitos levélről a nagy háború idejéből, amikor Tiberius Claudius Pompeianus 169-ig valószínűleg proconsulként irányította Alsó-Pannóniát.[5] Első consulsága nem lehetett 166-nál korábban, de 173-ban már másodszor volt consul. Ez eddig is arra engedte következtetni a kutatókat, hogy ebben az időben, a háború miatt Pannonia Inferior katonaságát megerősítették egy újabb légióval. Csak nem tudni, melyikkel, bár bizonyos aquincumi (Óbuda) és matricai (Százhalombatta) téglabélyegek alapján egyes kutatók eddig a legio II Italicára gyanakodtak.[6] Ugyanakkor a téglavetéssel foglalkozó csapatok termékét gyakran nagy távolságokra is elszállították. Különösen a folyón lefelé, így nem biztos, hogy a legio II Italica által gyártott téglák valóban Pannonia Inferiorban készültek.[7]

Tiberius Claudius Pompeianus esetében még egy időszak jöhet számításba. Bizonyos vélemények szerint ugyanis a háború legnehezebb éveiben, valószínűleg 170-172. között, a harcok operatív irányítását, mint az összevont Pannónia helytartója végezte.[8] Ezt támasztaná alá egy másik felirat is, mely Caius Vettius Sabinianus Iulius Hospest, mint legatus legionis XIIII Gemina cum iurisdicatu Pannoniae Superioris említi. Azaz olyan légióparancsnokként, aki Felső-Pannónia bíráskodással (is) foglalkozó tisztségviselője.[9] A Carnuntumban (Németóvár; ma Deutsch Altenburg, Ausztria) állomásozó legio XIIII Gemina parancsnoka egyben mindig Felső-Pannonia helytartója is, és ha Vettius Sabinianus csak bíráskodással megbízott tisztségviselő volt, annak az egyedüli oka az lehetett, hogy kivételesen az összevont Pannónia közös helytartója, mint főparancsnok alá volt beosztva. Ehhez hasonló beosztásban: iuridicus pro praetore utriusque Pannoniae, a két Pannonia praetori rangú bírája szolgált ugyanis már ezt megelőzően egy bizonyos Claudius Maximus, az összevont Pannónia közös helytartója, Hadrianus császár (Kr.u. 117-138) kijelölt utódja, Aelius Caesar alatt, Kr.u. 136-138 között.[10] A katonai karrierekre jellemzően Vettius Sabinianus, a fent említett légió parancsnoksága előtt már volt a legio III Italica parancsnoka is, majd carnuntumi parancsnoksága után legatus Augusti pro praetore Pannoniae Inferioris, Alsó-Pannónia helytartója is. Nem lehetetlen tehát, hogy a legio III Italica parancsnokaként, legalábbis egy ideig, szintén Pannonia Inferiorban állomásozott.

A Virág-házban fellelt sírkövön szereplő VRSVS nem lehetett még elbocsátott katona, hiszen 165-166-tól, a légió valószínű sorozásától 180-ig is csak mintegy 15 év telt el, a császárkori hadseregben pedig 24 év volt a szolgálati idő. Vagyis valószínűleg szolgálat közben halt meg, talán abban a nagy járványban, melyet 167-ben hurcoltak be a keletről átvezényelt katonák a Duna-vidékre, és amelyben két évvel később Marcus Aurelius uralkodótársa, Lucius Verus is meghalt. Az a tény, hogy Ursust Sopianaeban temették el, arra enged következtetni, hogy itt is szolgált. Mindazonáltal természetesen nem zárható ki az a lehetőség sem, hogy Ursus, legkorábban 189-90. tájékán történt leszerelése után, veteránként tért vissza Pannóniába.

Az itáliai sorozás mellett lehetséges változat, hogy a háború alatt megfogyatkozott egységet helyben, tehát Pannóniában töltötték fel újoncokkal, hiszen a járvány és a germán betörés által megtizedelt, eredetileg itáliai légióba ekkor még felszabadított rabszolgákat és gladiátorokat is besoroztak.[11] Ebben az esetben Ursus gentiliciuma, azaz családneve, ha már ősei is római polgárok voltak, lehetett Claudius, Flavius, Ulpius vagy Aelius is, a Marcus Aureliust megelőző császárok családnevei, melyet a leszerelt és római polgárjogot kapott katona minden esetben felvett. Ha ő kapta a polgárjogot, akkor pedig Aurelius, Marcus Aurelius, illetve fia, Commodus (180-192) családneve. Nem zárhatjuk ki azonban azt, hogy nem pannóniai származású. Ehhez kapcsolódik a jól ismert, itáliai eredetű Marcius családnak a Nemzeti Múzeumban őrzött és a pécsi Aranyhegyről származó síremléke,[12] melyet többek között egy bizonyos Marcius Ursusnak, a legio III Italica 25 évesen elhunyt katonájának állított fivére.[13] Amennyiben az egész család itt élt, és a felirat tanúsága szerint közülük sokan haltak meg vagy a háborúban, vagy a járványban, úgy Marcius Ursust nyilván Pannóniában sorozták.

A felirat harmadik sora talán a legproblémásabb; a VETVL(---) rövidítés ui. sok mindenre enged következtetni. Talán az etruriai Vetulonia városáról lehet szó, mely a Tyrrhén-tenger partján fekszik, szemben Ilva/Elba szigetével. Mint neve is mutatja, a légiót Itáliában sorozták, így nem lehetetlen, hogy Ursus feltüntette származási helyét. Esetünkben egy itáliai várost. Ezzel a megoldással az a probléma, hogy így értelmezhetetlenné válik a következő sorban, középre kiemelt [---]ANVS szótöredék, amely vagy a veteranus vagy pedig egy név végződése lehet, mely kizárólag a képzőből és a ragból áll. Így kiegészítése a szótő teljes hiánya miatt, más támpont híján reménytelen lenne. Ha viszont [veter]anusnak egészítjük ki, a kifejezés helye a sírfeliratok általános szabályainak megfelelően közvetlenül a név után, a második sorban lenne. [vet(eranusj leg(ionis)] III Italicae..., a legio III Italica veteránja. Ugyanakkor természetesen nem zárható ki, hogy a VETVL(---) rövidítés egy sírkövet állító veteranus neve, így a feliraton megjelenő cím őhozzá tartozhat.

A felirat ötödik sorában, a LVCIA(---) név előtt, még felismerhető egy nagyon megkopott V betű jobb szárának töredéke egy ferde vonalban, melyhez egy íves vonal is csatlakozik. Ha a V töredékéhez csatlakozó, bizonytalan íves vonalat is a betűkapcsolat részének tekintjük, úgy valószínűleg egy [---]VS végződéssel van dolgunk, természetesen ligaturába fonva, kb.formában. Ez esetben, mivel a szó hímnemű, és nincs utána kötőszó vagy elöljáró, kizárhatjuk, hogy a következő szó a síremléket állító feleség vagy nőrokon, Lucia, hanem valószínűbb, hogy egy másik férfi, Lucia(nus) neve. Ebben az esetben azonban az [---]VS töredékünk valószínűleg egy nomen gentile, azaz családnév végződése, így nem indokolatlan azt [---]IVS-nak kiegészítenünk. Hogy a továbbiakban mit tartalmazott a felirat, nem tudhatjuk. Bár a sírfeliratok általános tartalmi sajátosságai alapján következtethetünk rá; az állító és címe, esetleg családi viszonya az elhunythoz. Talán ugyanaz a személy, a testvér, aki az aranyhegyi sírkövet is állította. Továbbá valamilyen formula, mely a kő síremlék mivoltát jelzi, pl. a memoriam posuit, illetve többes számban posuerunt, az emléket állította, vagy állították.

***

A VETVL(---) rövidítés és az [---]ANVS szótöredék fenti értelmezési problémái miatt mindazonáltal megnyugtatóbb kiegészítést kell találnunk a feliratra. Abból kell tehát kiindulnunk, hogy Ursus címe megelőzi a [leg]III Italicae kifejezést. A katonaságnál betölthető tisztségek nagy száma miatt erre más támpont híján csak közvetetten következtethetünk. Mindenesetre ebben az esetben mind a VETVL(---) rövidítés, mind az [---]ANVS töredék a felirat állítójának a neve kell, hogy legyen, melyet természetesen megelőz az elhunyt életkorára való utalás. A feltételezett rövid szolgálati időt figyelembe véve Ursus huszas évei, ami megfelelne az aranyhegyi sírkövön szereplő Marcius Ursus 25 éves életkorának. Így pedig a síremléket együtt kellett, hogy állítsa Lucianus-szal.

Mindez annyiban lehet érdekes, hogy két olyan személyt is ismerünk Pannóniából, akinek a neve VETVL-lal kezdődik; az egyik Axius Vetuleianus, akinek a geniusának, szellemének tiszteletére egy Valerius Constans nevű katona állított oltárt Carnuntumban (Németóvár, ma Deutsch Altenburg Ausztriában), de neki valószínűleg nem lehet köze a sopianaei felirathoz.[14] Ennél idevágóbb azonban Vetulenus Apronianus Danuviusnak, azaz a Duna folyamistenének szentelt oltára, melyet egy meg nem nevezett légió legatusaként, vagyis parancsnokaként állított Aquincumban.[15] Mivel itt állomásozott az alsó-pannoniai hadsereg egyetlen légiója, a legio II Adiutrix, ennek parancsnoka pedig mindig automatikusan az egylégiós Pannonia Inferior propraetori rangú helytartója, a kutatás általában azt tartja, hogy az oltár Kr.u. 214-et követően, a Caracalla-féle határmódosítás során készülhetett, amikor is Brigetiót (Ószőny) és helyőrségét, a legio I Adiutrixot Pannonia Superiortól Inferiorhoz csatolta a császár.[16] Így lehetett Vetulenus Apronianus legatus legionis (I Adiutricis) Alsó-Pannoniában, mert a legio II Adiutrix parancsnokaként legatus Augusti pro praetoreként, azaz helytartóként szerepelne az oltáron.

Azonban, mint fentebb láttuk, nem lehetetlen, hogy ideiglenes jelleggel már korábban is állomásozott több légió Pannonia Inferiorban, illetve a legio II Adiutrixot, mikor az távolabbi tartományokban folyó hadjáratokban vett részt, más légió helyettesítette. Többnyire a legio IIII Flavia felix, Singidunum (a mai Belgrád) helyőrsége, melynek szintén van feliratos emléke Sopianaeban. Mindenképpen ilyen rendkívüli időszaknak kell tekintenünk a markomann háborúk idejét, mely korszakról ráadásul igen kevés biztos információval rendelkezünk a régióból. Ezen kívül, a fentiek értelmében, előfordulhatott, hogy a két Pannóniát, esetleg háborús okokból, összevontan kormányozták. Ilyenkor természetesen egy proconsul helytartósága alatt.

A fentiek értelmében tehát Vetulenus Apronianus kétféleképpen állíthatott oltárt Aquincumban. Vagy az aquincumi legio II Adiutrix parancsnoka, mint egyben helytartó alá beosztott légióparancsnokként, a háború miatt kivételesen még egy légióval megerősített Alsó-Pannóniában, vagy pedig a szintén a háború miatt, ideiglenesen összevont két Pannónia közös helytartója alá beosztott, akár a legio II Adiutrix, akár más, esetleg a legio III Italica parancsnokaként. Az első esetben talán 167-169. között, a másodikban pedig 170-172. között, azonban mindkét esetben valószínűleg Tiberius Claudius Pompeianus helytartósága alatt. E két időintervallumnak megfelel a legio III Italica ekkori mozgása is; 168. előtt és 171. után ugyanis nagy valószínűséggel a dunai fronton tartózkodott, míg valamikor a közbülső időben visszavonták Itália védelmére.

Ha feltesszük, hogy [---] Ursusnak Vetulenus Apronianus állította (egy másik személlyel együtt) a sírkövet, úgy valószínűsíthetjük, hogy Ursus vagy magas rangú katonatiszt volt, vagy pedig valami egyéb ok vezette légióparancsnokát arra, hogy emléket állítson neki. Az aranyhegyi sírfelirat Marcius Ursusa, aki egyszerű miles, azaz katona, azonban annyira kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy meg kell vizsgálni a két Ursus egyezésének lehetőségét is. Ehhez a Marcius család egy másik sopianaei sírkövét hívhatjuk segítségül, melyen a szintén itáliai származású Caeserniusokkal együtt szerepelnek.[17] A sírkövön Marcius családnévvel három személy található, akiknek a cognomenje (nagyjából ragadványnév, mely a római polgár nevei közül a harmadik,) Lucius, Lucidus, illetve Lucidianus (mind a lux, fény szóból képezve). A cognomenek, igen gyakran egyik a másikból eredeztetve, a családokon belül hagyományosan öröklődnek (mint pl. a Iulius nemzetségben a Caesar név). A fenti hármas mellől tulajdonképpen csak a Lucianus hiányzik, mely név rövidítését (?) viszont megtalálhatjuk a Virág-házból kiemelt sírkövünkön. Vagyis elképzelhető, hogy egy Marcius Lucianus, aki a légióban szolgált, állította azt egy rokonának, Marcius Ursusnak. Ebben az esetben legalább Marcius Lucianusról feltételeznünk kell, hogy magasabb katonai tisztséget viselt, ami nem lehetetlen, hiszen gazdag, itáliai eredetű kereskedőcsalád sarjaként valószínűleg legalább lovagrendű polgár lehetett. Ez a gazdagság egyben magyarázná a síremlék igényes és monumentális voltát is. Magasabb katonai tisztsége egyben indokolná, miért állította társaként az emléket parancsnoka, Vetulenus Apronianus. A fentiek alapján tehát a kövünk egy lehetséges kiegészítési javaslata a következő: [Marciusj Ursus / [miles leg(ionis)] III Italicae / [vix(it) an(nos) XXV] Vetul(enus) / [Apronijanus / l(egatus) l(egionis) et Marcijus Lucia(nus) [/// m(emoriam) p(osuerunt)]. Mindez pedig magyarul: „Marcius Ursus, az III. számú, itáliai legio katonája, élt 25 évet. Vetulenus Apronianus legioparancsnok és Marcius Lucianus [... állította ezt az emléket].”

Azaz, a Virág-házban talált sírkövön szereplő Ursus valószínűleg azonos azzal a Marcius Ursusszal, akiről az aranyhegyi síremlék (is) megemlékezik; a sírkövet rokona, Marcius Lucianus állította Vetulenus Apronianusszal együtt, aki a legio III Italica legatusaként Aquincumban is állított oltárt. A feliratok állítása vagy 167-169. közé tehető, amikor Tiberius Claudius Pompeianus valószínűleg legatus Augusti pro consule Pannoniae Inferioris (Alsó-Pannonia helytartója) rangban irányította a provinciát, vagy pedig 170-172 közé, mikor talán legatus Augusti pro consule II Pannoniarum (a két Pannonia helytartója) volt. Erre az időszakra támpontot szolgáltat Vettius Sabinianus bíráskodási jogköre Pannonia Superiorban, aki korábban már volt a legio III Italica parancsnoka, de csak ezután lett Alsó- Pannonia helytartója. Azaz Felső-Pannoniában nem lehetett tartományi helytartó; a proconsuli után propraetori rangú helytartóság, a ranglétrán való előrehaladás általános gyakorlata miatt, ugyanis valószínűtlen, ha a rendkívüli háborús körülmények között nem is elképzelhetetlen.

Ugyan a fenti kiegészítési lehetőség és értelmezés nem alkot zárt logikai láncolatot, mégis minden bizonytalansága ellenére részben megoldási lehetőséget kínál egy eddig nyitva álló kérdésre; miért nevezi magát Vetulenus Apronianus „csak” legatus legionisnak az aquincumi Danuvius-oltáron, és melyik volt a légiója; a Virág-házban talált, és a legio III Italicával kapcsolatban álló sírkövön lévő név viselője ugyanis nagy valószínűséggel azonosítható Vetulenus Apronianusszal. Vagyis a markomann háború idején felállított két új légió közül a legio III Italica biztos, hogy állomásozott Pannonia Inferior területén, így pedig újabb közvetett bizonyíték támasztja alá azt az eddigi feltevést, miszerint Tiberius Claudius Pompeianus proconsulként irányította volna a kétlegiós provinciát 167-169. vagy pedig a két Pannóniát 170-172. között.

Rajz és fotó: Pozsárkó Csaba


[1] JPM Régészeti Osztály, ltsz.: 2000.98.1

[2]Az epigráfiai átírásnál, a szakma szabályait követve, a francia L’Année Epigraphique alapján, a töredéket szögletes: [ ], míg a rövidítés feloldását kerek zárójellel jelöljük: ( ), a nem kiegészíthető töredékek jele: [---], míg a bizonytalan számú további soroké: [///]. Ezen kívül általában megtartjuk a kapitális írást az értelmezhetetlen töredékeknél, illetve rövidítéseknél. Ilyenkor továbbra sem teszünk különbséget V és U betű között. E jelöléseket a magyar fordításban már nem alkalmazzuk

[3] Cassius Dio, LXXI. 33.4.; Historia Augusta, Marcus 24,5; 27.10.

[4] J. ael. Museum Helveticum, 31. 1974.

[5] Corpus Inscriptionum Latinarum, XVI. 123.

[6] Szilágyi János: Inscriptiones Tegularum Pannonicarum. In: Disseertationes Pannonicae, II:1. Budapest, 1933. 37. No2ac, 2d

[7] Lőrincz Banabás: Pannonische Stempelziegel II. Régészeti Dolgozatok, II:7 Budapest, 1979. 18.p.

[8] Fitz Jenő: Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae, 11. Budapest, 1963. 272.p.

[9] L’ Année Épigraphique, 1920, 45.; Corpus Inscriptionum Latinarum, III. 4426=11089.

[10]Corpus Inscriptionum Latinarum, III. 10 336.

[11]Historia Augusta, Marcus 21, 6-8.

[12]Mócsy András: Pannonia and Upper Moesia. London-Boston, 1973.

[13]Corpus Inscriptionum Latinarum, III. 3309.

[14]Corpus Inscriptionum Latinarum, III. 11 114.

[15]Corpus Inscriptionum Latinarum, III. 10 395.

[16] Fitz Jenő: Die Verwaltung Pannoniens, I-IV. No 963. 1061.p.

[17]Corpus Inscriptionum Latinarum, III. 3308 =10 289.