Cikkek

Bezerédy Győző: A szénbányászat szerepe Pécs 19. századi fejlődésében

Pécsi Szemle 2000. (3. évf.) 4. szám, 69-73. oldal

Letöltés: pdf20


Bezerédy Győző

 

A SZÉNBÁNYÁSZAT SZEREPE PÉCS 19. SZÁZADI FEJLŐDÉSÉBEN

 

 

 

Pécs a 19. század első felében alig fejlődő kisváros volt. Ha valaki akkor végigsétált a Fő utcában, a Franciskánusok utcáján, a Főtéren, igazi kisvároson gyalogolt keresztül. A kis egyemeletes házak, az apró üzletek bejáratához támaszkodó, mindenkivel csevegni kívánó tulajdonosaikkal, ráérősen bandukoló polgáraival úgy tűnt, mintha megállt volna az élet évtizedekre itt, a Mecsekalján.

Még inkább így volt ez a főutcákon kívül. A mellékutcák alacsony házai, kicsiny ablakaikkal, horpadt zsindelytetejükkel, görbe kéményeikkel helyenként balkáni hangulatot árasztottak. De a külváros még ennél is balkánibb volt: a házak nyomottabbak, az ablakok még kisebbek, a kémények még görbébbek. A szennylé, a mosóvíz a feketére kátrányozott kerítés hasadékain szabadon folyt ki az utcára, s csörgedezett lefelé a meredek domboldalon, hepehupás kövezetű utcák közepén. A másik, a szigeti külvárosban valóságos parasztházak álltak, szalmatetővel. A külváros főútján óriási porfelhőben hajtott reggel és este a csorda. Kövezett utcák és járdák alig voltak, azok is nyaktörő mutatványokra késztették a botladozó polgárokat.

 

psz 2000 04 08 bezeredy gyozo 01

 

Régi külvárosi utcakép.

Feketére kátrányozott kerítés, horpadt tetők, nyaktörő kövezés, csörgedező szennyvíz

 

Az első ismertetések a városról is ezt, a törökös hangulatú, girbe-gurba, hepehupás álmos kis települést emelték ki. Kitaibel Pál 1799-ben írta, hogy Pécs „rendszertelenül épült város.” 1845-ben Náray János püspöki számtartó a következőket jegyezte le az akkori polgári Pécsről: a város „utcái többnyire kövezettek, de van még elég, mi ez után sóhajt; lejtőssége azt eszközli, hogy emberi kezek nélkül egy jó eső az utcákat kisepri; de az itt-ott volt földalatti csatornákat el is iszapolja. Utcái keskenyek és ó modor szerint rendetlenek; egyik ház beljebb, másik kiljebb állván...”

A statisztikai adatok is erre a kisvárosra utalnak. A város lakossága 1804-ben alig haladta meg a 8 ezer, 1827-ben a 11 ezer főt. 1838-ban még mindig csak 14 ezren, 1852-ben 15 ezren laktak a mecsekaljai városban. Ekkor még Pécs a magyar városok közt a 25. helyen állt. Ezzel szemben 1869-ben 15 hellyel rukkolt előre és mára 10. helyen állt. Szembeötlő a lakosság gyarapodása. 1859-ben már 19 ezer, 1866-ban 20 ezer és 1869-ben 23 800 fő volt. Ezzel a városok közt a 10. helyre került.

Pécs külsőleg is megváltozott. Sorban épültek a rangos polgári házak. A főtéren a Zsolnay, Littke család épített emeletes házat 1845-ben. Ugyanekkor épült fel a Nádor szálloda. A város főbb utcáin, a régi düledező házak helyére, pécsi szemmel nézve, „paloták” épültek; a Nendtwich - ház, a Zsolnay bazár a Fő utcában, a Taizs - ház a főtéren, a Goldstein-ház (14. számú) a Ferenciek utcájában. Valamennyit a romantikus stílus jellemezte. Homlokzati díszítéseiket a Zsolnay gyárban készítették. Még ma, a XX. század végén is tucatjával találunk múlt századi kis romantikus épületeket, természetesen egyszerűbb kivitelben, a pirogránitot helyettesítő gipszdíszítéssel.

Valahogy úgy tűnik, ez a poros, ódon kisváros fölébredt a tespedésből s kezd kilépni a nagyvilágba. A szélesebb látókörrel rendelkezők ezt már évtizedekkel korábban megjósolták, de tudták ennek okát is. Ilyen volt a közgazdasági ismeretekkel rendelkező Náray János is, ki ezt írta 1845-ben: „Mindezek fölött azonban a város legnagyobb kincse a kőszén, mely az egész hely hosszában temérdek mennyiségben találtatik; s hihető ez leend valaha indoka a város felvirágzásának. A kőszenet magok a polgárok ássák szőleikből és oly mennyiségben már, mit az ember 20 évek előtt alig képzelhetné.”

1845-ben ehhez még nem kis fantázia kellett, de Náray jóslata valóra vált. Ebben az időben ezt, a szénben rejlő lehetőséget mások is észrevették. Zsolnay Vilmosról tudjuk, hogy keramikus volt, sőt kezdetben még csak bazártulajdonos, a Littke családról meg azt, hogy paszományos kisiparosból lett pezsgőgyáros, de az kevésbé ismert, hogy mindketten bányatulajdonosok is voltak.

Két évtizeddel később egy ismeretlen szerző már közelebb a valósághoz ezt írta: „... a gőzhajótársaságnak a pécsi hegyekben nagy kőszéntelepe van, de magánosoknak is, mi egyéb helyi viszonyoknál fogva kétségtelenné teszi, hogy Pécs Magyarhonnak egykor első gyárvárosa leend.”

Köztudott, hogy az Első Dunagőzhajózási Társaság (DGT) 1852-ben fogott hozzá Pécs közelében a kutatómunkákhoz és egyben megkezdte a szénmező felvásárlását, illetve bérbevételét. A munkát 52 munkással kezdte meg, de már 1870-ben 1705 személy dolgozott a bányában. Ez a szám 1880-ban 2750-re emelkedett s 1900-ra elérte a 4021 főt. Mivel a munkások túlnyomó többségét Magyarország más területeiről, illetve a Monarchia más országából importálták, ezek részére biztosítani kellett az életfeltételeket. A családokat kolóniákban helyezték el, hol nemcsak lakást, de az élet minden szükséges tartozékát biztosították számukra (pl. a Társaság által épített iskolákban a felszerelés színvonala messze fölötte volt nemcsak Baranya, de Pécs város valamennyi iskolájának - 1878)

A DGT ittlétének hatása a város életében gyorsan megmutatkozott. Pécs növekedésének intenzitása az 1860-as évektől továbbra is töretlen volt. A századfordulókor mára hatodik volt a városok közt, a fejlődés ütemét tekintve a harmadik.

A század végén már rá sem lehetett ismerni az egykori kisvárosra. Mindenütt építkezések zajlottak, kezdtek eltűnni a zsúptetős, düledező kis házak.

Mindezek után a logikusnak tűnő kérdés az, hogy ez a nagyarányú fejlődés, népességnövekedés, a rohamos építkezések mennyiben köszönhetők a DGT itteni tevékenységének, milyen összefüggés van a bánya és a város fejlődése között? A kolóniákba telepített munkásság természetesen számszerűen növelte a város népességét, de ezek viszonylagos elzártságuk miatt vajmi kevéssé vehettek részt a város fejlődésében. Ez azonban még sincs egészen így. A bánya ittléte, közvetve mégis rengeteget jelentett.

 

psz 2000 04 08 bezeredy gyozo 02

 

A régi állomás-épület, az Indóház, a 19. sz. végén

 

Kezdjük mindenekelőtt a vasútépítéssel! A DGT megjelenése előtt a kibányászott szenet a Pécs-mohácsi országúton, szekereken szállították Mohácsig s hajókikötőig. Elsőnek ez a fontos vasútvonal épült meg Üszög és Mohács között, s mivel ezt bekapcsolták a személyforgalomba, egy csapásra közelebb került a főváros. Ez egyszersmind véget vetett a fárasztó szekerezésnek, postakocsizásnak. Később összekötötték ezt a vonalat az újonnan épült pécsi Indóházzal, lehetőséget teremtve a vasútvonal további bővítésének. A Társaság érdekeltségében 1868-ban megépült a Pécs-barcsi vasútvonal, s ezzel lehetővé vált a kapcsolat a tengerrel is.

A vasúti hálózatba való bekapcsolódás hihetetlen lendületet adott a város fejlődésének. A szén energiájára alapozva sorban megnyílnak Pécsett a kisebb-nagyobb gyárak és üzemek. Már 1848 előtt működésbe lépett a Madarász András által alapított csetneki vasgyár pécsi gyára, mely kizárólag a pécsi szén miatt alakult meg városunkban. A fő részvényes igazgató Madarász András a Gömör megyei vasércet a pécsi szén közelében kívánta feldolgozni, minek érdekében hamarosan bányatelket vásárolt, és a saját szenével látta el üzemét fűtőanyaggal. Később megnyílt a Vasúttársaság gépgyára, aztán a Haberényi-féle szerszámgépeket előállító gépgyár, téglagyárak, gőzmalmok, a légszeszgyár, a rézöntöde, valamennyi a szénre alapozódott. Még a tettyei régi papírgyárat is átépítették és gőzerőre rendezték be. Természetesen mindez együtt járt a régi pécsi manufaktúra-ipar elsorvadásával, pl. a Malom utcában lévő tímárműhelyek ekkor zárták be végleg kapuikat.

Természetesen az új gyárak munkásaiknak lakásokat is építettek, de hozzá kell tennem, hogy messze gyengébb színvonalon, mint a Társaság tette ezt a maga munkásai számára.

Azt a változást, ami az évszázad második felében végbement Pécs városában, pontosan tükrözték azok a nagyszabású vásárok, melyeket szinte divatszerű- en rendeztek meg szerte az országban, így Pécsett is. Az 1885. évi budapesti kiállításon kiemelt díjazásban részesítették a Dunagőzhajózási Társaságot, annak pécsi és Pécs környéki bányaüzemeit, más helyi cégekkel egyetemben.

1883-ban, az egyik pécsi kiállításon bemutatták a villanyvilágítást, elkápráztatva ezzel a pécsi közönséget. 1888-ban bemutatkozott a fejlődésnek induló helyi ipar is. Az 1907. évi országos pécsi kiállításon a DGT már külön nagyszabású pavilont épített, s ott mutatta be tevékenységét.

Nehéz lenne a város életéből, fejlődéséből, gazdasági életéből olyat kiragadni, ami valamilyen formában nem kapcsolódott a pécsi szénhez, a szénbányászathoz.

Ebből a sorból szabad legyen egyet kiemelni, ami meglepő módon kizárólag a pécsi szénnek köszönhette megvalósulását, és ez a székesegyház nagyszabású restaurációja volt, mely a székesegyházi uradalmi birtok bányabérleteinek évi, hatalmas 20-25 ezer aranyforintot kitevő összegére alapozott. A bányabérletből felhalmozott hatalmas összeg biztosította a templom sokat vitatott átépítését.

psz 2000 04 08 bezeredy gyozo 03

 

Üdvözlet Pécsről. Korabeli levelezőlap

 

Pécs a századfordulóra teljesen átalakult, közepes nagyságú várossá növekedett. 1890-ben Lipcsében kiadott Baedeckerben rövid ismertetés mutatta be a várost, nem feledkezve meg a szénbányáról, a DGT-ről sem mint Pécs egyik fő nevezetességéről: „igen jelentős a közelben a DGT ide tartozó kőszénbányája, nagy brikett gyárral és kokszoló kemencékkel és egy szép helyen fekvő munkáskolóniával, mely 5000 lakosú”.

Végezetül idézzük ismételten Náray János sorait: „a város legnagyobb kincse a kőszén [...] s hihető ez leend valaha indoka a város felvirágzásának.”

 

 

Felhasznált irodalom

 

Babics András: A Pécs-vidéki kőszénbányászat története. Budapest, 1950. Bezerédy Győző: Képek Pécs történetéből. Pécs, 1977.

Bezerédy Győző: Németnek Bécs, magyarnak. Pécs, 1997.

Bezerédy Győző - B. Horváth Csilla: A pécsi vásárok 150 éves története. Pécs, 1996. Boros László: Miért bontották le az Árpád-kori székesegyházat?

In: Pécsi Szemle 1998. ősz-tél Kolta János: Baranya megye és Pécs város népesedése. Pécs, 1968.