Cikkek

Tüskés Tibor: Surányi Miklós (1882-1936) 100

Pécsi Szemle 2000. (3. évf.) 3. szám, 100-103. oldal

Letöltés: pdf20


Tüskés Tibor

SURÁNYI MIKLÓS

(1882-1936)

Ha valaki Pécsett meghal, arra a régi városlakók azt mondják: „Kivitték a Surányiba.”

Miért hívják Pécsen a köztemetőt „Surányinak”?

Azért, mert a század első évtizedeiben a köztemető gondnokát - aki egyébként hajdan megbecsült városi tisztviselő volt, és akinek szolgálati lakás járt a temető területén - úgy hívták: Surányi. Nyelvészeti jelenség, amikor a személyről a tárgyra is átkerül a név. Attila hun uralkodó, atilla ruhadarab. A pécsi temető gondnoka volt az író Surányi Miklós édesapja. Amikor a már országosan ismert, elhíresült fiú hazalátogatott, akkor rendszerint apjának a temetőben lévő lakásában szállt meg.

Surányi Miklós az apró baranyai faluban, Felsőmindszenten született 1882. február 16-án. Középiskolai tanulmányait a pécsi ciszterci gimnáziumban végezte. Egy évvel volt idősebb Babits Mihálynál, egy osztállyal járt Babits Mihály fölött. Az iskolai önképzőkörben és a kör pályázatain mindketten gyakran szerepeltek. Abban az interjúban, amelyet a Pécsi Napló számára Sásdi Sándor készített 1934-ben Babits Mihállyal a költő budapesti, Attila utcai lakásán, Babits így emlékezett vissza: „Hetedik osztályos voltam, már részt vehettem az irodalmi pályázatokon, és ezt alaposan ki is használtam. Egy kivétellel megnyertem az összes pályadíjat. Azt az egyet a nyolcadikos Surányi Miklós nyerte, mert különb balladát írt, mint én.” Babits emlékezete Surányi javára megszépítette a valóságot, fölcserélte a tényeket. Ugyanis az iskola nyomtatott értesítőjében, az 1899-1900-as tanévről szóló önképzőköri beszámolóban, a hiteles dokumentumban ezt olvassuk: „A kör Koczián-féle ballada-pályázatára három mű érkezett be: A király halála, Éjszakai mese és II. Rákóczy György. Ez utóbbi szerzője Babits Mihály VII. o. t. egy arany jutalomban, az Éjszakai mese szerzője Surányi Miklós VIII. o. t. dicséretben részesült.”

Surányi Miklós az érettségi után a pécsi jogakadémiára iratkozott, de végszigorlatot nem tett. A diploma megszerzése előtt Máramarosszigetre ment megyei levéltárosnak. Érdeklődése a történelem, a múlt, a históriai események felé vonzotta. De a levéltári kutatás, az oklevelek, az iratok tanulmányozása nem elégítette ki. A históriai adatokat, történelmi ismereteit szépirodalmi művekbe öntötte. Első regényei 1917-ben jelennek meg. Részben ezek sikerén fölbuzdulva, részben az első világháború tragikus befejezése miatt 1918-ban a fővárosba költözött. Budapesten különféle újságok - Új idők, Nemzeti Újság, Budapesti Hírlap - munkatársa illetve szerkesztője. Vérbeli újságíró, de mindig szakít időt a szépirodalom művelésére. A húszas években egyre-másra jelennek meg történelmi tárgyú regényei (A mester, 1921; A gyújtogató, 1922; A nápolyi asszony, 1924; A csodavárók, 1929).

 

psz 2000 03 09 tuskes tibor 01

 

A két háború közti magyar irodalom népszerű műfaja a történelmi regény. A műfajban egyaránt születnek egészen kiváló alkotások (például Móricz Zsigmond Erdély-trilógiája), jó közepesnek mondható teljesítmények (például Herczeg Ferenc Az élet kapuja című regénye), és születnek szalagon gyártott, népszerűséget kereső munkák (például Gulácsy Irén vagy Harsányi Zsolt könyvei.) Surányi Miklós történelmi regényei sem egyenletes alkotások, a legjobbak azonban érdemesek arra, hogy ma is kézbe vegyük őket. Mindenekelőtt - befejezetlensége ellenére is - figyelemre méltó alkotás a Széchenyi Istvánról szóló regény, az Egyedül vagyunk. (A regény nagy szerencsétlensége, hogy ugyanezzel a címmel később egy nyilas újság jelent meg. Ezért egy időben szinte kiejthetetlenné vált Surányi regényének a címe.) Az Egyedül vagyunk Surányi egyik legkiválóbb, ma is olvasható munkája. Elsősorban Széchenyi naplója alapján rajzolja meg hősének alakját, viharos szerelmi életét, s ezért megjelenése idején nagy vihart kavart. A Napló ismeretében ezek a vádak mára érvényüket vesztették.

Azok számára, akik ma Pécsen élnek, minden bizonnyal Surányinak azok a munkái a fontosak, amelyekben az író gyermekkora városába kalauzolja olvasóit. E munkái közül az egyik legvonzóbb (mint olvasmány) és az egyik legfontosabb (mint történeti forrás) az először 1918-ban megjelent regénye, a Kantate. E művében az 1880-as évek városát rajzolja meg, a 19. század utolsó harmadának pécsi életét eleveníti föl. Színes és eleven képet ad arról a régi Pécsről, ahol az utcán még a német szó járja, ahol a hetipiac árusai a mai Széchenyi téren rakják ki portékáikat, s a tér kövein a rokkant katonák, a hadastyánok zenekara masírozik végig. Érdemes néhány mondatot idézni a regénynek abból a részéből, amelyben a város egyetlen napját beszéli el.

„Pécs zeg-zugos, lejtős, keskeny utcáin a nyolcvanas évek elején apró, keskeny bejáratú, lefüggönyözött ablakú kis házak álldogáltak, mintha a hátuk mögött emelkedő hegyről csúsztak volna alá, s most útközben kissé megpihennének, hogy szétnézzenek a völgyben, mely a Mecsek hegyet a siklósi domboktól elválasztja. A házakban tisztes polgárok laktak. Reggel már hat órakor misére siettek az asszonyok, s aztán a városháza előtt húst, a gimnázium előtt lisztet vásároltak. Itt megbeszélték a házasságokat és a haláleseteket, az új magyar színtársulat előadásait és a franciskánusok böjti prédikációit. Itt vették számon, kinek mennyi bora termett az idén és kit kivel csal meg újabban a felesége. A gimnázium előtt méregető molnárnék s az alsópiacon vagdalkozó hentesasszonyok egytől-egyig kövérek és pirosak voltak. Egészségesek és jókedvűek, lármásak és könyörtelenek, mint az öntudatos és igénytelen emberek általában.

Lassan elnéptelenedett a piac. Később a gimnazisták kitódultak az iskola kapuján, s a zirci papok rövid sétát tettek a rendház előtt elhúzódó hatalmas terraszon.

Az emberek délben mind visszahúzódnak apró házaikba, és kényelmesen, bőven és sok borral megebédelnek. Esznek. Kevés beszéddel, derült kedéllyel, jóízűen és élvezettel esznek.”

Pécsen 1931-ben megalakult a Janus Pannonius irodalmi Társaság. Az alakuló ülésen Surányi Miklóst választják meg elnöknek. Ez az az idő, amikor Surányi Miklós gyakran utazik Pécsre, hogy a társaság nyilvános felolvasó ülésein a megyeháza faburkolatos, barokk hangulatú nagytermében elnököljön. Lovász Pál, a társaság főtitkára mesélte nekem, aki személyesen ismerte Surányit, hogy elnöki megnyitói mindig formás, tartalmas, hatásos beszédek voltak. Az elnöki tisztet, sajnos, nem sokáig töltötte be. Surányi Miklós viszonylag fiatalon, 54 éves korában, 1936. június 23-án meghalt Budapesten.

Halála évében jelent meg műveinek tizenöt kötetes emlékkiadása.

A Janus Pannonius Társaság a következő évben, 1937. december 4-én, Budapesten tartotta ülését. Ezen Halasy-Nagy József, az Erzsébet Tudományegyetem filozófia professzora Surányi Miklós és Pécs címmel idézte föl az író emlékét. (Az előadás a Pannonia Könyvtár 44. füzeteként önállóan is megjelent.) „Kevesen voltak otthonosabbak a fővárosi lapok szerkesztőségeiben és a pesti villanyfényes, tükrös kávéházakban” - mondta Surányiról a professzor. - „De aki vele üldögélt a füstös, fülledt levegőjű kávéházban, számtalanszor lehetett tanúja, mikor egyszer csak messzire néztek a beszélgető író szemei, a hangja melegebb lett, mert Pécsről és Baranyáról volt szó. A Hegyhát éles levegője és a mecsekalji város költészetből, történetből és valóságból kevert hangulata áradt el rajta.”

A megemlékezésben Halasy-Nagy fölveti a kérdést: „mi volt az, amit Surányi Miklós Pécsnek köszönhet, és munkásságának melyik vonása az, amelyik soha sem rajzolódott volna ki oly élesen, ha nem Baranyához és Pécshez köti őt ifjúsága?” Azaz: mit adott Pécs Surányi Miklósnak? „A felelet könnyű: a történeti hangulat és a polgári élet megbecsülése. Ezt a két lelki vonást Pécs váltotta ki belőle.” Ma Pécsen a hajdani Magaslati út egyik szakasza viseli a nevét.

Az elmúlt években több munkája új kiadásban is hozzáférhetővé vált. Neve, életműve megbecsülésre, az irodalomtörténeti kutatás számára fölfedezésre, elemzésre vár. Könyvei keresik az utat a mai olvasókhoz, hogy kézbe vegyék, megismerjék és megkedveljék őket.