Cikkek

Hetey-Herman Ottó: Adatok a pécsi távbeszélő történetéhez

Pécsi Szemle 2000. (3. évf.) 3. szám, 68-80. oldal

Letöltés: pdf20


Hetey-Herman Ottó

ADATOK A PÉCSI TÁVBESZÉLŐ TÖRTÉNETÉHEZ[1]

A távbeszélő központ zseniális feltalálója, ditrói Puskás Tivadar az Európai Edison Telefon Társaságnak az Osztrák-Magyar Monarchia területére kiterjedő teljhatalmú képviselőségét öccsére, Puskás Ferencre bízta, aki Budapest székesfőváros és Újpest község területén létesítendő távbeszélő hálózat megteremtésére 1880. május 20-án kizárólagos jogot kapott. Az engedély az ország egyéb városaiban alkotandó távbeszélő hálózatokra csak elsőbbségi jogot biztosított.

A Puskás-testvérek ezzel a joggal csak a temesvári központ létesítésénél éltek, s engedélyokiratuk 1883. április 27-én kelt pótcikkében a más vállalkozókkal szemben biztosított ezen elsőbbségi jogukról le is mondottak.

A többi vidéki városban ezek után csak abban az esetben létesült távbeszélő hálózat, ha akadt olyan vállalkozó szellemű és elegendő tőkével rendelkező ember, aki a kezdetben nem sok sikerrel kecsegtető vállalatba pénzt fektessen be.

Temesvár után a magyar vidéki városok közül Pozsonyban, Aradon és Pécsett létesült először távbeszélő hálózat, s hogy Pécs városa az elsők közt szerepel, azt két kiváló fiának, Koharits N. Jánosnak és Vécsey Istvánnak köszönheti.

Turopolyai Koharits N. János (1854-1923) a Pécsi Központi Takarékpénztár akkori főkönyvelője régi túrmezei nemesi családból származott. Pontos és lelkiismeretes tisztviselő volt, aki szép fizetésén felül tekintélyes magánvagyonnal is rendelkezett, mégis teljesen elszegényedve halt meg. Volt ugyanis egy szenvedélye: a műszaki dolgok rajongásig menő szeretete. Alig várta a déli egy órát, hogy haza sietvén, ebéd után rögtön lemehessen műhelynek kiképzett hatalmas pincéjébe. Német szakfolyóiratokat járatott, s minden új technikai vívmányt, pénzt és időt nem kímélve, ő maga is előállított. Dinamókat csinált, fényképezett, hegedűket gyártott, s finom szövésű orvosi kesztyűket készített. A pécsi iparkiállításon ő vezette be a villanyvilágítást, és a Katolikus Legényegyletnek az üszögi erdőben tartott majálisán százhúsz bunzen-lámpával, a saját költségén, fényes kivilágítást rendezett. Az általa feltalált galván-elemek szabadalmazását a földmívelés- és kereskedelemügyi miniszter 1887. március 25-én 62.584/1887. XI. sz. alatt engedélyezte. Önarcképe az átlagosnál magasabb festői képességről tanúskodik.

A pécsi távbeszélő hálózat megteremtésében Koharitsnak hűséges munkatársa Vécsey István, az akkori pécsi postafőnök, hasonlóképpen érdekes egyéniség volt. Ifjúságát, mint egy távírógyár tisztviselője, Olaszországban töltötte és évek hosszú során át a távbeszélő tökéletesítésén dolgozott. Ebben a munkájában semmiféle anyagi áldozattól nem riadt vissza, bár a mindig nagyobb méreteket öltő kísérletek és az anyag drágulása óriási megterhelést jelentett szerény tisztviselői büdzséjének.

Fáradhatatlan kitartásának meg is volt az eredménye. Amint a Fünfkirchner Zeitung írja 1885. július 16-i számában: „A polimikrofon telefonnak a felfedezésével a távbeszélő tökéletesedése terén nagy nevet szerzett magának és ennek a felfedezésnek. A hadügyminisztérium által már régebben megrendelt készülékeket Pesten a Károly-laktanyában, a térparancsnokságon és Budán, a várőrségen a múlt hét óta használják kitűnő eredménnyel.” A két jóbarát, mert talán mondanunk sem kell, hogy a két ezermestert szoros barátság fűzte össze, a Puskás-testvérek sikerén felbuzdulva, elhatározta a pécsi távbeszélő hálózat létesítését. A lelkes elhatározás gyakorlati keresztülvitele azonban nagy akadályokba ütközött.

A minisztérium engedélyét aránylag könnyen megszerezte Koharits, aki a tulajdonképpeni felelős szerkesztő volt, de annál nehezebben ment a közönség bizalmának a megnyerése. A szükséges tíz előfizetőt csak nagy nehezen sikerült összeszednie, bár Aidinger János polgármester, akivel egyébként familiáris nexusa is volt, teljes erejéből támogatta, s a városháza hét távbeszélő állomás létesítésével nagyban hozzájárult Koharitsék tervének a megvalósításához.

A pécsi közönség húzódozását nehéz megértenünk, hiszen nem volt előtte ismeretlen a távbeszélő fogalma és a vele járó előnyök. Vécsey már előbb mindent elkövetett, hogy a távbeszélőnek híveket szerezzen, amint azt az egykorú hírlapokból megtudjuk. A Pécsi Figyelő például már 1882. december 30-án azt írja: „Karácsony első estéjén Pécs és Barcs között a helybeli távírdánál igen érdekes telefon kísérlet tartatott. Pécs és Barcs között a distancia meglehetősen nagy, mindazonáltal a gépezetbe mondott szavak igen tisztán és érthetően voltak hallhatók.”

1884. február 2-án pedig a következőkről számol be: „Kedélyes mulatság telefonon át. Kedden (január 29-én) esti 9 óra után a helybeli és kaposvári távíróhivatal helyiségében szűkebb körű meghívott közönség részvétele mellett érdekes telefonkísérlet tartatott. Többek között Simplicius, a kaposvári népzenekar kitűnő hegedűse játszott a telefon előtt, mely csodás tisztaságban és élénkségben volt nálunk hallható. Sajátos, hogy a beszélők külön-külön hangjuk színezete és természete szerint felismerhetők, s megkülönböztethetők voltak, oly híven adta vissza az egyes hangrezgéseket a csudás készülék...”

Úgy látszik, úgy ment akkoriban a város elit közönsége az ilyen távbeszélő szeanszokra, mint nemrég a rádió csecsemő korában a pesti közönség a Műegyetem ismertető előadásaira. Vécsey egyébként nemcsak propagálta, hanem a gyakorlati életben is terjesztette a távbeszélőt, ahol erre alkalom kínálkozott. Így például a város közgyűlése 1884. április 26-án kelt 4.322/1884. sz. határozatával megbízta, hogy a városházán házi telefont létesítsen. Ügykezelési szempontok megkövetelték ugyanis, hogy a polgármesteri hivatal a pénztári, a mérnöki, a főjegyzői és levéltári helyiséggel távbeszélőn értekezhessen

Vécsey István 1885. február 27-én kelt jelentéséből megtudjuk, hogy megbízatásának eleget is tett. Miután meggyőződött arról, hogy az alkalmazott Böttscher - féle telefon rendszer nem felelt meg, kötelességének tartotta a már felállított készülékeket eltávolítani, s helyettük hatásosabbakat adni. A készülékek jóságáért a felelősséget a jövőre is vállalta, úgyszintén azt is, hogy a gépekben netán előforduló hibát, az erőszakos megrongálások kivételével, mindig meg fogja szüntetni, anélkül, hogy ez a városnak pénzébe kerülne; viszont kérte, hogy a telepek gondozását bízzák szakemberre.

A város a házi telefon felállításának költségét 353 forint 30 krajcárt, kétévi költségvetésébe állította be, s ennek megfelelően Vécseynek két részletben fizette ki.

Volt egy másik magánhasználatú telefon Pécsett ebben az időben, mint azt Pécs. szab. kir. város közigazgatási bizottságának 1884. december 11-én tartott üléséről vezetett jegyzőkönyvből megtudjuk. E szerint: „miután az Engl- és Schapringer-féle telephon vezetékek faoszlopai az utczákban hatósági engedély nélkül rakattak le - felhívatnak a nevezett telephon-vezetékek tulajdonosai, hogy a hatósági engedélyt pótlólag szerezzék be - mert különben ezen vezeték oszlopok eltávolítása érdemében lesz intézkedés teendő.”

Úgy látszik, az engedélyt nem sikerült megszerezniök, mert a két nagy cég később a Koharits-féle távbeszélő előfizetői között szerepelt.

A távbeszélő hálózat létesítésénél Koharits csakis a közületekre és a nagy cégekre számíthatott, azért elsősorban ezeknél kopogtatott. Az engedély-okirat húsz évre kizárólagos jogot biztosított számára, de a feltételek között szerepelt az is, hogy ha az engedélyes egy év alatt nem lenne abban a helyzetben, hogy az építkezést megkezdhesse, a jog elenyészik. Tétovázásra nem volt sok idő.

1885. május 27-én a következő kérvényt nyújtotta be a városi tanácsnak:

„Pécs sz. kir. város tekintetes tanácsának. Pécsett.

A nagyméltóságú közmunka- és közlekedésügyi miniszter a kir. város területén nyilvános használatú telefon-hálózatot szándékozván legközelebb létesíteni, bátorkodom a tekintetes tanácsot tisztelettel felkérni ezen új, s közérdekű intézmény létesíthetése, nemkülönben a város t. közönsége biztonsága tekintetéből és a tek. rendőri hivatal ügyeinek könnyebb, s gyors elintézhetése czéljából a rendőrkapitányi hivatalban, a rendőri laktanyákon, esetleg a vasúti indóháznál, vagy a városi kórházban telefon beszélő állomásokat berendeztetni szíveskedjék.

Minthogy a fent említett engedély okmány értelmében az előfizetési díjak a vele összekötött előnyökkel szemben igen csekélyek, és pedig hatóságok részére állomásonkint a vállalt központi állomásától számított két-két kilométer légvonaltávolságig havonkint Fr. 4.50, e távolságon túl minden további egy egész, vagy megkezdett kilométer után még Fr. - 50, szabad legyen reménylenem, hogy a tek. Tanács az említett telefonállomások berendezését mielőbb elhatározandja.

Teljes tisztelettel vagyok a tekintetes tanácsnak Pécs, 1885. évi május hó 27. alázatos szolgája Koharits. N. János”

Amint tudjuk, a város megértéssel támogatta Koharits vállalkozását és a budai-, siklósi- és szigeti külvárosi vámházakban, dr. Czirer városi orvosnál, a városi és a budai külvárosi rendőrségen szereltetett fel távbeszélő állomásokat, összesen hatot.

A vasútállomáson felszerelni szándékozott távbeszélő állomáshoz a vasút társaság engedélyét kellett előbb megszerezni, s ez ügyben a polgármester 1885. október 17-én át is írt a pécs-barcsi, mohács-pécsi vasúttársulat igazgatóságának, hogy mivel rendőri szempontból az állomáson távbeszélő állomást szándékozik a város felszereltetni, a vasút társaság jelölje ki a forgalmi helyiségek valamelyikét a szóban forgó távbeszélő számára. Mindkét fél számára előnyös volna, hogyha a szolgálatot teljesítő urak, hívás esetén a közelben tartózkodó rendőrt értesítenék, viszont baj esetén ők is használhatnák a telefont.

A vasút társulat 1885. november 18-án kelt engedélye a következő feltételeket szabja:

1. A vasút távírda közegei útmutatásai alapján felépített távbeszélő vezeték Pécs város költségén létesíttessék

2. Indokolás nélküli felszólításra három nap alatt a város költségén eltávolítandó

3. A javítások alkalmával felmerülő, s egyéb költségeket a város viseli

4. Megjelölendők a polgármester által azon hivatalos személyek, akik a távbeszélőt használhatják, végül

5. Kiköti, hogy a vasutasok a távbeszélőt hivatalos célokra használhatják.

A polgármester szerint az 1-3. pontokban foglaltak Koharitsot, mint vállalkozót terhelik, s ezért felszólítja, hogy a vonatkozó nyilatkozatot ő küldje meg, a vasút társulatnak írott válaszában pedig bejelenti, hogy az indóházi távbeszélőt minden városi tisztviselő használhatja, úgyszintén a rendőri személyzet is.

A város előbb felsorolt hat távbeszélő állomásához a Zsolnay-, Littke-, és Auber-cégek, úgyszintén a vármegye is csatlakozott egy-egy távbeszélő állomással, s így meglévén a megkívánt tíz előfizető, lehetővé vált, hogy Koharits 1885. október 1-jén távbeszélő hálózatát átadja a forgalomnak.

El lehet képzelnünk, mennyi nehézségen kellett keresztül vergődniük Koharitséknak, amíg idáig eljutottak. A legnagyobb akadályt mégsem az előfizető jelöltek passzív rezisztenciája, hanem a háziurak nagyon is aktív ellenállása képezte.

Akkor még nem volt meg a kisajátítási törvény, amit csak 1888-ban alkotott meg Baross Gábor, s azért minden egyes háziurat órákig tartó rábeszéléssel kellett győzködni, hogy végül is megengedje a házán a tetőtartók elhelyezését. Némelyik időközben gondolta meg a dolgot, s pl. ezért kellett a várostól 1886. december 9-én kérnie Koharitsnak, hogy engedjék meg a Széchenyi téren két tartóoszlop felállítását, mert az egyik házigazda felhívása folytán „kénytelen vagyok a Széchenyi tér 8. sz. háza tetőzetén megerősített telefonhuzalokat mielőbb eltávolíttatni.”

A mi két emberünk azonban nem ismert akadályt, s a Fünfkirchner Zeitung 1885. július 16-i számából már arról értesülünk, hogy „hetek óta a háztetőkön munkásokat lát az ember sétálni, akik azzal foglalatoskodnak, hogy szigetelőkre drótokat feszítenek ki. Az emberek elcsodálkozva álldogálnak, mintha kérdezni akarnák, hogy talán a közegészségügyre nézve szükséges-e, hogy a házakat, mint az összetört fazekakat, drótokkal kötözzék össze? A háborgó kedélyek megnyugtatására meg kell mondanunk, hogy ezekből a drótokból egy távbeszélő hálózat lesz, mely egész Pécs városát behálózza majd. A haladás és a nagy felfedezések századában élünk!”

A sajtó egyébként is élénk figyelemmel kísérte a vállalkozás sorsát, a város közönségét buzdította a belépésre, s a változásokról hűségesen beszámolt. Az újságokból tudjuk meg, hogy a kezdetben mutatkozó bizalmatlanság lassankint eltűnt, úgy, hogy a Fünfkirchner Zeitung 1885. november 15-én már a telefon kibővítéséről számol be: „Amint értesülünk, városunkban a telefon mind nagyobb tért hódít, úgyannyira, hogy a vállalkozók deficitje teljesen kizártnak tekinthető. Roppant érdekes a telefonállomást például a távíróhivatalban megfigyelni munka közben. Most ad fel Zsolnay távbeszélőn a távíró hivatalnak egy táviratot, amelyet azonnal leírnak, és percek alatt továbbítanak. Már tíz perc múlva, ha a címzettnek Budapesten, vagy Bécsben szintén van telefonja, rendelkezni tud, a válasz megérkezhet és a feladó ennek birtokába juthat.”

Egyenesen propaganda számba megy, ahogyan a két ezermester ötleteit beharangozza. A fentnevezett lap például 1885. november 8-i számában arról számol be, hogy a vállalkozók „sohasem nyugvó teremtő szelleme a távbeszélő előfizetők érdekeinek védelmére egy olyan módszert talált ki, amelynek az alkalmazásával a betöréstől védetté válik azok lakása és üzlethelyisége, mert mihelyt a tolvaj a helyiségbe lép, erről a rendőrség a telefon segélyével azonnal értesül. Éspedig ez a következőképp történik: Minden tárgy, amelyet a tolvajok a kezükkel érintenek, mint az ajtók, ablakok, szekrények, pénztárak, padlók egy villamos teleppel lesznek összekapcsolva, amelyik oly annyira érzékeny, hogy a legcsekélyebb érintésre saját súlyánál fogva az egész áramot mozgásba hozza és telefonvezetékek segélyével a központot értesíti. A nagy kapcsolószekrényen az előfizető számát takaró számjelző táblácska leesik és az ügyeletes éjjeli szolgálatot teljesítő tisztviselőt figyelmezteti a veszélyeztetett helyiségre, aki a belvárosi, a budai- vagy a szigeti külvárosok (még beszervezendő) rendőrségeinek telefonál, akik a központ által megnevezett színhelyre mennek és a vendéget tarkón fogják. Legjobb esetben a tolvaj csak a zsákmányát tudta összeszedni addig. Ennek a berendezésnek az előnye annyira kézenfekvő, hogy további magyarázatra nem szorul. Csupán a telefon bevezetése kíván csekély költséget, az éjjeli szolgálatot a telefon társaság ingyen adja. Ez az újítás a rendőrség munkakörében is új utat hivatott nyitni.”

A nagyszerű tolvajfogó készüléket Koharitsék nem valósították meg, s ennyi év távlatából nem is lehet biztosan megállapítani, hogy mennyi volt belőle a műszaki emberek reális elgondolása, s mennyi az újságírói fantázia szüleménye. Annyi azonban bizonyos, hogy a távbeszélő, részben a propaganda következtében gyökeret vert, terjeszkedett, s rövid idő múlva szerves része lett a város életének.

Az elismerés oroszlánrésze ebben a Koharits és Vécsey alapos, lelkiismeretes munkáját illeti, akik minden tekintetben iparkodtak a legjobbat nyújtani.

Most vegyük szemügyre magát a távbeszélő hálózatot: A központ a Koharits, Gyár, ma Váradi Antal utca 6. sz. házában, az utcai sarokszobában volt elhelyezve. Az 50-es kapcsolószekrényt Neuhold János budapesti elektrotechnikai vállalata szállította, tiszta magyar munka és korának legmodernebb szerkezete volt. A távbeszélő készülékeket, melynek mikrofonja Vécsey-féle szabadalom volt, szintén Neuhold gyártotta.

A távbeszélő hálózatáról az egykori újság, a Fünfkirchner Zeitung 1885. július 16-án a következőkben számol be: „Alkalmunk volt egy előfizetőtől a központtal beszélgetni és a készülék kiválóságáról meggyőződni. A hivatalos helyiségben az íróasztal mellett van a falon elhelyezve a cca. 1/2 méter hosszú és 1/4 méter széles Vécsey-féle készülék. A beszélgetés bevezetésére a készülék közepén elhelyezett jelzőgomb szolgál és a másik állomáson egy erős jelzőkészülék hangja hallik. Az így figyelmeztetett a készülékhez siet, a két hallgatót a fülére illeszti, és máris megkezdődhetik a beszélgetés, miután a beszélőcsésze a készülék által eltakart szénlemezzel érintkezésbe kerül. Szavaink rezgéseit a hallgató füléhez vezeti az összes jellegzetességeivel, és mi majdnem minden hangszínt a legtökéletesebben hallunk, minthogyha a beszélő közvetlen mellettünk állna. A bérlet havonta 9 forintba kerül, ami tekintettel arra, hogy a készülék és a berendezés cca. 180-200 forintba kerül, nem tűnik túl magasnak. A telefon fejlődése most már csak a város lakosainak áldozatkészségétől függ.”

 

psz 2000 03 06 hetey herman otto 01

 

Váradi Antal utca 6. (Fotó: Romváry Ferenc)

 

A Gyár utcai központból ágaztak a városba szerteszét a távbeszélő vezetékek, melyek a házak homlokfalába 5-6 méter magasan bevert tartóvasakra voltak felszerelve. Ezekre a tartóvasakra annyi Zsolnay-féle porcelán csészét húztak, amennyire a vonalak száma miatt éppen szükség volt, de legfeljebb tizenkettőt. Zsolnay ugyanis ekkor már rendszeresen gyártott porcelánszigetelőket, sőt 1885. március 15-e óta a magyar állam szerződéses szállítója is volt.

A vezetékek a város belterületén, illetőleg a főútvonalakon, a házak magasságának megfelelően, 5-6 méter magasan voltak ugyan, de a mellékutcákon néhol már csak 3 méter magasan húzódtak, úgy, hogy a szénásszekerek mindig galibát okoztak. Annál is inkább, mert a vezetékek zeg-zúgosan egyik oldalról a másikra, a szükségnek, illetőleg az előfizetők házainak megfelelően szeszélyes kígyóvonalban húzódtak.

A vezeték egyszeres volt, földvezetéssel; a város belterületén 1.5 mm-es bronzhuzal, külterületen lágyvashuzal 3-4 mm vastagságban. A vezetékeket Koharits két műszerésszel szerelte fel, s ugyancsak ők hárították el a vonalzavarokat is. Egy hosszú létra és egy pózna volt a felszerelésük, s érintkezés esetén ezzel a póznával egyengették ki az összegabalyodott vezetékeket. Hófúvás, vagy vihar után mindig megjelentek „műszereikkel” a pécsi utcán, s ezáltal a századvégi Pécsnek jellegzetes alakjaivá váltak.

A 7 órától 21 óráig tartó távbeszélő szolgálatot felváltva két telefonos kisasszony látta el; a váltás 13 órakor volt. Naponta mindössze 80-100 kapcsolásuk volt, úgyhogy állandóan kézimunkázhattak és regényt is olvashattak a havi 15 forint fizetésért.

Telefonos kisasszonyok voltak: Horváth Flóra és Sztonek Jozefin. Utóbbi nem egészen két évig volt Koharits alkalmazásában, s helyét Ripperger Jozefin foglalta el, aki Horváth Flórával együtt megmaradt a távbeszélő szolgálatban az állami kezelésbe történő átvétel után is.

A felek hívása természetesen névvel történt, s mivel azonos nevűek nemigen voltak, téves kapcsolás a legritkább esetben fordult elő. Viszont még ritkábban történt meg, hogy valaki „lecsengetett” volna, de az akkori forgalom mellett ez nem okozott fennakadást.

A távbeszélő előfizetők névjegyzékét időközönként sokszorosították, s új előfizető belépése esetében a központ felcsengette az összes előfizetőket, s megkérte őket, hogy az új előfizető nevét jegyezzék fel a náluk lévő névjegyzékbe.

Az időközben havi 6 forintra mérsékelt előfizetői díjról szóló nyugtákat maga Koharits írta meg, s beszedés végett a két műszerésze vitte ki azokat az előfizetőkhöz. Érdekessége volt ennek a kornak, hogy a postahivatal is a Koharits-féle távbeszélő rendes előfizetője volt.

A rendes éves állomásokon kívül voltak időszakos és nyilvános állomások is. Az előbbeniek télen az előfizető városi lakásában, nyáron kint a szőlőben voltak üzemben. A kettő közül valamelyik mindig ki volt dugaszolva, s az előfizetési díjuk ugyanannyi volt, mint a rendes állomásoké.

Három nyilvános távbeszélő állomás is volt a dohánytőzsdékben: egyik a Jeszenszky-trafik helyén, a másik a vasúti trafikban, a harmadik a mostani Irányi Dániel [Búza] téren. A trafikos 10 krajcár díjat szedett az onnan folytatott távbeszélgetésekért.

A Koharits-féle távbeszélő működésével a közönség általában meg volt elégedve, s a hatóságok által időnként kiküldött ellenőrző közegek sem találtak soha semmi kifogásolni valót. A közönségnek nem is lehetett oka panaszra, hiszen az évi előfizetési díj a budapesti 180 forinttal szemben itt mindössze 72 forint volt.

A közönség megelégedése meg is nyilvánult az előfizetők számának erőteljes növekedésében, úgy, hogy Koharitsnak a távbeszélő előfizetők számában történt változásokról szóló, előírásos negyedévi jelentései, melyeket a budapesti táv- írda igazgatóságnak kellett megküldenie, örvendetes eredményekről számolhattak be. Adataink szerint 1887-ben már 43 volt a távbeszélő előfizetők száma, 1893-ban már egy újabb 100-as kapcsolótáblát szereltetett be Koharits, 1900-ban pedig, az állami átvételkor 131 volt a távbeszélő előfizetők száma.

A magyar állam a budapesti magánkezelésben lévő távbeszélőt 1897. május 21-én átvette saját kezelésébe, mert a vállalat a vezetékhálózat kettősvezetékűvé való átalakítására szükséges jelentős pénzösszeget, kb. 1.250.000 forintot nem tudta előteremteni, s nyilvánvaló volt, hogy ez lesz a sorsuk a vidéki városok magánkezelésben lévő távbeszélő hálózatainak is. Érthető, hogy ilyen kilátások mellett Koharits nem mert befektetéseket eszközölni, s a 15 év alatt becsülettel kiszolgált vezetékek és készülékek 1900-ban, amikor az állam a pécsi távbeszélőt átvette, valóban megértek a nyugalomra.

Az állami átvételt, s vele kapcsolatosan az egész hálózat és a berendezések felfrissítését, az a körülmény is nagyon időszerűvé tette, hogy a pécsi postaigazgatósági kerület 1899-ben létesített budapest-zágrábi helyközi áramköre után, soron volt a budapest-pécs-eszéki áramkör megépítése is. A kereskedelemügyi minisztérium ezt az áramkört még az 1900-as év folyamán forgalomba szerette volna hozni, s ezen elhatározását Eszék város közönségének tudomására is hozta.

A pécsiek, amint az akkori újságokból tudjuk, vérmes reményeket fűztek mind az államosításhoz, mind az interurbán áramkör kiépítéséhez, s biztosra vették, hogy rövid néhány hónap leforgása múlva Budapesttel és Béccsel vígan fognak beszélgetni, mivel tudomásuk szerint Koharitsnak az állammal kötött átadási szerződését is jóváhagyta már a minisztérium.

A reményeket azonban nagyon lehűtötte a Pécsi Közlöny 1900. február 11-i számában megjelent hír, mely szerint „Hollós József műszaki igazgató a napokban Pécsett időzött, hogy az államosítandó pécsi telefonhálózatot behatóan megvizsgálja. A pécsiek legnagyobb sajnálatára az igazgató arra a tapasztalatra jutott, hogy az egész sodronyvezeték, valamint a szekrények alkalmatlanok arra, hogy a pécsi hálózat az interurbán hálózattal összeköttetésbe hozassék. Ennél fogva mind a sodronyvezetéket, mind a szekrényeket újakkal kellene felcserélni, mi nem kevesebb, mint 80.000 korona költségbe kerül, de természetesen hosszú időt is vesz igénybe. Szeretjük hinni, hogy habár a remélt időnél később is, mégis összekötik a pécsit az interurbán hálózattal.”

Ez a kis újsághír megmagyarázza azt is, hogy Koharits a távbeszélő hálózat megváltási díja fejében azért kapott olyan csekély, szerinte nevetségesen csekély összeget, mert az egész hálózatot minden berendezésével együtt a szakértői bizottság bizony ócskavas számba vette.

1900. február 10-én kelt a kereskedelemügyi miniszter Pécs város közönségéhez szóló 6.735/1900. sz. leirata, mely szerint: „a pécsi városi közhasználatú távbeszélő hálózatot a f. évben állami kezelésbe veszem és azt még a jelen év folyamán megfelelő módon átalakíttatom. Az e célból építendő új hálózat vonal- irány-nyomainak megállapítása végett a közigazgatási bejárást az 1888. évi XXXI. törvénycikk alapján ezennel elrendelem és annak vezetésével Hollós József kir. főmérnököt bízom meg. Az eljárás megkezdésének idejéül f. évi február hó 22-ének reggeli 9 óráját tűzöm ki, összejöveteli helyül pedig Pécs sz. kir. város székházának tanácstermét jelölöm meg. [...] Egyben értesítem, hogy a jelenlegi telefonhálózat központját a jelenlegi kir. posta és távírda hivatali épületben fogom elhelyeztetni, minek folytán a városnak a telefonközpont ideiglenes elhelyezése érdekében tett ajánlatát nem vehetem igénybe, s ez iránt tanúsított előzékenységéért köszö- netemet nyilvánítom. Végül felhívom a város közönségét, hogy a tetőtartók felerősítésére kijelölt ingatlanok tulajdonosainak a bejáráshoz netán szükséges meghívása iránt a bejárás vezetőjének felhívására intézkedjék.”

Jelzett napon a közigazgatási bejárás megtörtént, s annak jegyzőkönyvéből pontos képet nyerünk az állam által újjáépített pécsi távbeszélő hálózatról, mely a pécsbányatelepi vonal hosszot nem számítva, kb. 14 km kiterjedésű volt. [...]

„14.973. számhoz

1900. JEGYZŐKÖNYV

fölvétetett Pécsett, 1900. évi február hó 22-én és a következő napjain.

Jelen voltak: Kereskedelemügyi m. kir. miniszter úr őnagyméltóságának kiküldöttje: Hollós József kir. főmérnök. A pécsi m. kir. posta és távírda igazgatóság képviseletében: Opris Péter m. kir. posta és távírda igazgató és Diémár Ernő kir. mérnök; Pécs sz. kir. város képviseletében Majorossy Imre polgármester, Herbert János gazdasági tanácsos, Rauch János városi főmérnök; Pécs sz. kir. város rendőrkapitánysága képviseletében: Schultz Ferenc városi rendőrkapitány; A m. kir. államépítészeti hivatal képviseletében Klein László kir. mérnök; A pécsi villanyvilágítási részvénytársaság képviseletében: Justus Mihály igazgató; A m. kir. államvasutak képviseletében Pyber Gáspár távírda ellenőr.

Tárgy: A pécsi városi közhasználatú távbeszélő hálózat vonalirány-nyomai- nak közigazgatási bejárása a kereskedelemügyi m. kir. miniszter úr őnagyméltóságának folyó évi február hó 10-én kelt 6.735. számú magas rendelete alapján.

Előadás: A bizottság vezetője annak konstatálása után, hogy a meghívott hatóságok és kirendelt hivatalok képviselői teljes számban megjelentek, a bizottságot üdvözli, azt megalakultnak nyilvánítja. Ezután ismertetvén az eljárás célját és a kidolgozott tervezetet, felkéri a bizottság tagjait, hogy ahhoz megjegyzéseiket megtenni szíveskedjenek.

A város képviselői kérik, hogy amennyiben azt az összefüggő házsorok megengedik, lehetőleg csak tetőtartók alkalmaztassanak. A város, mint a vízvezeték tulajdonosa, úgyszintén a gáztársulat képviselője kérik, hogy a kábelfektetésnél a közelebbi adatoknak a helyszínén való szolgáltathatása végett közegüknek kirendelése céljából idejekorán értesíttessenek. A m. kir. államvasutak képviselője pedig kéri, hogy a jelenlegi telefonhálózat támszerkezeteire erősített tűzjelző vezeték, mely a javító főműhelyt a városházai tűzőr kirendeltséggel köti össze, mindaddig meghagyassék, míg az új távbeszélő hálózatban kérendő állomása bekapcsoltatik. Ezután az egyes irány-nyomok vétettek részletes tárgyalás alá, s a megindult eszmecsere alapján a helyi szemlére kiküldött szűkebb körű bizottság a következő irány-nyomokat állapította meg: A Nepomuk [ma Munkácsy Mihály] utcai kir. posta és távírda hivatalból, mint központból a következő vonal- irány-nyomok indulnak ki:

1. 2-szer 21-szer 12 = 504 eres kábel a városházára, ahol az 5 légvezetékű irányra fog szétbontatni. Ezen kábel iránynyoma a következő: A posta és távírda hivatalból kiérve, a déli gyalogjáró alatt 0.8-1 méter mélységben helyezendő el akként, hogy a járó szegélyétől 0,5 méter távolságra jusson. A Nepomuk utca torkolatánál áttér a Széchenyi tér keleti gyalogjárója alá, ahol az előbb megállapított elhelyezéssel vezettetik a városháza risalitjának keleti éléig, ahol is a risalitot alkotó szögletben, vascsőben fog fölvezettetni a padlásra.

 

psz 2000 03 06 hetey herman otto 02

 

Weber (Tarlós) Károly: A klasszicista pécsi városháza 1904-ben

 

2. 2-szer 21-szer 3 = 126 eres kábel a központból a Nepomuk és Fürdő utcán, valamint a Hal téren át a Siklósi országút [ma Rákóczi út] 50-es számú házára, ahol az két ötven vezetékű légiránnyá bontatik szét. Ezen kábel a központból a Fürdő utca sarkáig a Nepomuk utcában már vezetett kábellel közös árokban halad, a Fürdő utcában a keleti oldalon lévő gyalogjáró alatt vezettetik a Hal térre és annak északi sarkában a Siklósi országút keresztezésével a fürdő épület és az 50. számú ház választó falához, ahol is vascsőben fog a padlásra fölvezettetni, mint az 1. pontban megállapíttatott.

3. A központból kiindulva a következő iránynyom állapíttatik meg légvezetékekkel: A Nepomuk utca déli, majd nyugati oldalán a Malom [ma Felsőmalom] utcáig, innen a Búza térre és a Pálya [Zsolnay Vilmos] utcán át a városi vámházig. Ezen irányból a Malom utcában egy mellékirány ágaztatandó ki, a Malom utca keleti, a Kossuth [Király] utca északi oldalán és a Könyök utca érintésével az Ágoston [Ady Endre] utca északi oldalára.

Ezen iránynyomok a tetőtartók megerősítésére a következő ingatlanok fognak igénybe vétetni: Nepomuk utca 100 ágú tetőtartókkal 27. és 39. sz. házakon. Malom utca 14. számú házon 100 ágú tetőtartókkal. 50 ágú tetőtartókkal: Búza tér 10. és 17. Pálya utca 1.5. 15. 25. 35. 41. 51. 61. 30 ágú tartókkal: Zsolnay gyári épületen 4 tartó, Pálya utca 79. 89. 91. számú házakon, továbbá a Malom utca 11. 1. Kossuth utca 9.21.18 ágú tetőtartókkal: Könyök utca 4. és Ágoston utca 34. 43. 55. 69. 81. 89. Bányatelepi [Marx] út 1. 5. 7. 9. sz. házakon.

I. A városházáról a következő iránynyomok indulnak ki:

A) 100 ágú tetőtartókkal: Széchenyi tér 15.14. 30 ágú tetőtartókkal: Plébánia [Hunyadi] utca 13. 3. 7. 11.; Kaposvári utca [ma Hunyadi út] 1/1. 11. 21. Széchenyi tér 12.; Kardos Kálmán [Janus Pannonius] utca 2.8.10.15. Scitovszky [Szent István] tér 12.

B) 50 ágú tetőtartókkal: Széchenyi tér 16.; Mária utca 9. 20. 34. 45.; Nagy Flórián utca 24.18 ágú tetőtartókkal: Anna utca 56. Tettye utca 14. és 20. számú házakon.

C) 100 ágú tetőtartókkal: Király utca 3. 11. 17. 23. 31. számú házakon.

D) 50 ágú tetőtartókkal: Széchenyi tér 7. Jókai tér 9.; Hunyadi [Mátyás király] utca

1. Kert [Dischka Győző] utca 1. és Siklósi országút 23. számú házakon.

E) 100 ágú tetőtartókkal: Széchenyi tér 7. Jókai tér 6.11. Ferenciek utcája 7.17. 23. 31. 52. 50 ágú tetőtartókkal: Szigeti országút [Hungária út] 2. 12. 22. 30. Kiskirály [Kóczián Sándor] utca 1. Szigeti országút 35. 40. 44. 68. 80. 81. 93. 103. Ebből elágazólag Mezőszél utca 1. 51. 81.11/2. számú házakon 6 ágú tetőtartókkal. Majd 3 darab 18 ágú tetőtartókkal a Rókus utcai laktanya épületeken, ahonnan 6 ágú tetőtartókkal a Makár [Alkotmány] utca 83. 87. 95. 95/4. és 95/1. számú házakon.

II. Az Engel féle házon létesítendő fölvezető pontból:

A) 50 ágú tetőtartókkal, Siklósi országút 58. és 64. 30 ágú tetőtartókkal: Alsó Malom utca 12. 18. Czinderi utca 7. Batthyány utca 3. 5. és Légszesz [Légszeszgyár] utca 20. számú házakon.

B) 50 ágú tetőtartókkal: Siklósi [Bajcsy-Zsilinszky] utca 1. 7. 13. 21. 33. 46. és a Vasúti pályaút átfeszítésével oszlopokon az úttest nyugati oldalán. 18 ágú tetőtartókkal: Siklósi utca 18. és az épület villacsoport még nem számozott három épületén. Ezen irány-nyomoktól való legkisebb eltérések, nemkülönben az előfizetőkhöz való leágaztatásokhoz szükséges tám szerkezet helyei az építésvezetőség és a városi mérnöki hivatal által az építés folyamán egyetértőleg fognak megállapíttatni. A hat vezetéknél többhuzatú távbeszélő vonal és a villanyvilágítási primár vezetékek keresztezési helyein a biztosító berendezéseket a villanyvilágítási vállalat fogja végezni, az ebből fölmerülő költségeket - kivéve a vállalat leltárát képező tárgyak értékét, - az államkincstár fogja megtéríteni. A biztosító berendezéseknek miként és hol leendő készítésére az építésvezetőség fogja a vállalatot fölkérni, s a vállalattal a leszámolást ugyancsak ezen építésvezetőség fogja megejteni.

Folytatólagos tárgyalás 1900. évi február 23-án.

Mintegy harminc ingatlan tulajdonos megjelenvén, a kívánt fölvilágosítások, valamint magyarázatok megadattak. A légszesztársulat igazgatója fölvétetni kívánja, hogy amennyiben a kábelfektetés alkalmával a légszesz vezetékeken bármi okból e munkákból kifolyólag kár okoztatnék, annak helyreállítási költségeit egész összegében a kincstár a légszesz társulatnak megtérítse, úgy, amint ez Pécs sz. kir. város és a légszesz társulat között létrejött szerződés 9. és 25. §-ai előírják. Egyéb tárgy nem lévén, a jegyzőkönyv felolvasás után bezáratott és aláíratott.

Kelt Pécsett, 1900. évi február hó 23-án.

Aláírások”

 

psz 2000 03 06 hetey herman otto 03

 

A jegyzőkönyvet a posta vezérigazgatóság 1900. március 20-án hagyta jóvá, s az abban foglaltakhoz még csak annyi hozzáfűzni valónk van, hogy a magasabb épületeknél a házakra, az alacsonyabbaknál pedig oszlopokra erősítették a huzalokat.

1900. március 25-én végül is teljesen állami kezelésbe került a pécsi távbeszélő, s ezzel egyidejűleg az előfizetési díjat havi 5 forintra szállították le, melyet ezután a postán kellett befizetni. A kezelőnőket átvették, s fizetésüket 60 koronára emelték fel. A létszámukat is szaporították eggyel, mert a forgalom időközben akkora lett, napi 300-400 kapcsolás, hogy azt egyedül nem tudta elvégezni egy munkaerő. Az állam ezzel mindent elkövetett, hogy a pécsi közönség a változással meg legyen elégedve, s emberi számítás szerint annak is kellett légyen lennie. Mit olvashatunk mégis a Pécsi Közlöny 1900. május 17-i számában? „Azt hitte mindenki, hogy a telefon, amint az állam kezébe kerül, hatalmasan föl fog lendülni. Azt remélték az intéző körök, hogy az előfizetők száma hamarosan és jelentősen fel fog emelkedni. Csalódtak. Az új előfizetők száma vajmi csekély, s ami még csodálatosabb, a régi előfizetők közül többen kérték a leszerelést, jóllehet, az előfizetési összeg most kisebb, mint a múltban volt. Miben leli ez magyarázatát? Azt hisszük abban, hogy a nagyközönség reményei, melyeket az új telefonhoz fűzött, nem mentek teljesedésbe. A régi szekrények, melyek tényleg már-már tarthatatlanok, még mindig ott vannak helyükön. Persze türelmetlen a közönség, bár nem kívánhatja senki, hogy az állam egyszerre hir- telenében alkossa ujjá az egész hálózatot és felszerelést. Legyen a közönség egy kis türelemmel, s a bajok mind szanálva lesznek. Értesülésünk szerint a jövő hónapban kezdik meg a helyi hálózat építését. Az igazgatóság már értesítette a háztulajdonosokat, kiknek házain lesznek alkalmazva a huzaltartók. Úgy gondolják, hogy karácsonyig készen lesz egészen az új huzalhálózat, mely mint központba, a távírda hivatalban fog összpontosulni. Ott fogják elhelyezni a központi hivatalt is, s e célra egy külön helyiséget fognak építeni. Mikor a terv megvalósulást nyer, akkor az összes régi szekrényeket is ki fogják cserélni. Addig is hát türelem. Az interurbán összeköttetés valószínűleg csak a jövő évben fog megvalósulni.”

A 20. század megszületése elé tehát ezek szerint a pécsi távbeszélő előfizetők nagy reményekkel tekinthettek, s a bekövetkezett nagyszerű fejlődés azt bizonyítja, hogy várokozásuk nem volt alaptalan.

Források:

Pécsi Figyelő, Fünfkirchner Zeitung, és a Pécsi Közlöny vonatkozó évfolyamai, valamint Pécs sz. kir. város levéltárában végzett kutatások. Baranya Megyei Levéltár, Pécs sz. kir. város tanácsa iratai: 10.651, 11.474, 11.879, 12.744/1885; 4562, 4652, 4660, 14.973, 16.642/1900; 1934/1913, 19.901/1918


[1] Dr. Hetey-Herman Ottó, m. kir. postaforgalmi gyakornok tanulmánya elsőként a Postai Mérnöki Közlönyben, é.n. [1937]206-215.p. jelent meg. Ezúton is megköszönjük Bányai Sándor és Betlehem László szíves közreműködését, hogy a dolgozatra felhívták figyelmünket