Cikkek

Kraft János: Pécs Sz. Kir. Város vízkutatásai 1896-1902 között. A Tortyogói vízbázis létesítésének előzményei

Pécsi Szemle 2000. (3. évf.) 3. szám, 42-54. oldal

Letöltés: pdf20


Kraft János

PÉCS SZ. KIR. VÁROS VÍZKUTATÁSAI 1896-1902 KÖZÖTT

 

A TORTYOGÓI VÍZBÁZIS LÉTESÍTÉSE ÉS ELŐZMÉNYEI

A város 19. század végi történetének meghatározó eseményének ismerjük a Tettye forrásra alapozott nyomóvezetékes hálózat megszületését. Az 1892. szeptember 13-án felavatott vízvezetéki rendszer olyan színvonalú ellátást biztosított, amilyenre már évtizedek óta vágytak a pécsi polgárok. Megépítésével kedvező lehetőségek teremtődtek a fejlődéshez, de a hálózatot kiépítő és annak üzemeltetését végző városnak is meg növekedett a felelőssége. A minden részletében új vízvezetéki rendszer a tettyei karsztvíz használatára alapozódott. A korábbit felváltó foglalással összegyűjtött karsztvizet gravitációsan vezették be a hálózat gyűjtőtartályába. A rendszer zavartalan működéséhez a forrásnak mindenkor annyi vizet kellett szolgáltatnia, amennyit adott időpontban a város igényelt. Valójában azonban alapvetően természeti viszonyok és a vízgyűjtő terület hidrogeológiai adottságai határozták meg a felhasználható vízmennyiséget, hiszen kizárólag a szolgáltatást megelőző időszak csapadékosságától függött a hálózat ellátottsága.[1] A hosszútávon nem előre jelezhető csapadékhullás következményeként már az üzemeltetés első éveiben vízellátási nehézségek jelentkeztek. Szárazabb hónapokban még ideiglenes jelleggel sem tudtak rásegítést vagy pótlást adni a rendszernek, mivel a hálózatnak nem volt csatlakoztatása más vízbázishoz. Az időjárás szeszélyességei miatt kiszámíthatatlanul jelentkező nagy hozamokat sem tudták hasznosítani tározótér hiányában, ráadásul az ilyenkor jelentkező zavaros, hordalékos vizet nem lehetett felhasználni. A teljes mértékű kiszolgáltatottságot bizonyító helyzetben hamar előtérbe került és halasztást nem tűrő feladattá vált olyan új vízbázis feltárása, mely a nagy áldozatokkal megépült pécsi vízvezetéki rendszerhez csatlakoztatható és az időjárástól függetlenül bármikor biztonsággal használható.

A sokak által nem értett, ám néhány hozzáértő szakember által már korábban megjósoltan kialakult helyzetre[2] az ellátásért felelősek igyekeztek gyorsan és olcsón megoldást találni. Már 1894-ben foglalkoztak a vízhiány kezelésével, de igazán szervezetten csak 1896-tól kezdeményezték újabb vízbázis feltárását.[3] A döntésekben résztvevők jól tudták, hogy a siker eljövetele csak remélhető, ráadásul a város költségvetését előzetesen nem pontosítható kiadásokkal is megterhelték. A vízkutatás kezdeti időszakában csak esetlegesen próbálkoztak, de a behatárolt lehetőségek felismerése után kérelemmel fordultak a Földművelésügyi Minisztériumhoz, hogy a pécsi vízellátási problémák megoldásához külső segítséget kapjanak. Kérelmük számukra kedvező elbírálása után rendeletet is alkotott a miniszter,[4] mely szerint Farkass Kálmán[5] és Szontagh Tamás[6] lett kijelölve pécsi vízkérdés megoldására. A szakembereknek kutatásokat és vizsgálatokat kellett kezdeményezni Pécsett és környékén a város zavartalan ellátásához szükséges új terület feltárásához. Vízbeszerzési helyként olyant reméltek feltárni, mely nemcsak eseti vízhiányok idején adhat majd időszakos kisegítést a Tettyének, hanem akár egyedüli betáplálóként is biztosítja a terjeszkedő város igényét. A kiválasztáshoz további előzetes elvárás volt, hogy a későbbi fejlesztésekre is alkalmas legyen az új vízbázis.

A szervezetten megkezdett vízkutatások kezdetén, 1896-ban, minden érdekelt tudta, hogy a fogyasztók számának 1892-től tartó folyamatos növekedése miatt az ellátó rendszernek a létesítésének idején tervezett igényeknél jóval nagyobbakat kell kiszolgálnia. Elismerték, hogy a vízhiány kialakulását a fogyasztás növekedése mellett a hálózat bővítése is okozta, hiszen a város vízellátása olyan remélt forráshozamok használatára alapozódott, melyeknek kialakulására vagy tartósságára érdemleges hatásokat nem gyakorolhattak.[7]

A gyakran fellépő vízhiány felszámolásához és az ellátás látványos javításához elsőként a kiépült hálózathoz közeli források bekapcsolását tervezték. A város alapításakor majd a későbbiekben foglalt, a korábban használt csörgedeztető vezetékrendszereket ellátó források vize a vizsgálatok alapján kevésnek találtatott.[8] Szakemberek megállapításai szerint a meglévő rendszertől távolabbi források vizének bekötésével sem lehetett volna biztosítani a minden igény kielégítéséhez szükséges vízmennyiséget. Korabeli számítások szerint naponta legalább 2400 m3-nyi többlet vizet kellett volna megszerezni, de az elérhető közelségű pécsi források összesített hozama jócskán elmaradt a szükségestől. Ilyen helyzetben került előtérbe a mélységi vizek városon belüli feltárása.[9] Kiindulási alapot jelentett a város földtani viszonyainak részletes ismerete,[10] hiszen annak alapján több évtizede valószínűsített volt az artézi víz jelenléte a Pécsi-medencében.[11] Nagy reményekkel kezdték meg feltárását, hiszen néhány korabeli fúrásban tártak már fel mélységi vizet a lapályon. A Zsolnay-gyár déli előterében, a gyár ellátását is jelentő forrásokhoz való közelség alapján megalapozottan kutattak, de a fúrások nem igazolták az előzetes elvárásokat.[12] Innen eltávolodva újabb mélyfúrásokat létesítettek a városban, ám azokkal sem értek el igazi sikereket. A fúrásokkal feltárt vizek vagy gyenge utánpótlódással bírtak, vagy minőségük miatt alkalmatlanok voltak a hálózatba való bekötésre.[13]

 

psz 2000 03 04 kraft janos 01

 

Pálfy Miklós térképe a 19. század végén mélyített pécsi vízkutató fúrásokról

 

Már néhány hónapos kutatás eredményei alapján szembesültek a döntésekért felelősek azon ténnyel, hogy a város területén nem találtak olyan vízbeszerzési helyet, mely alkalmas lenne a vízvezetéki rendszerhez való csatlakoztatásra. Még az időszakosan jelentkező tettyei vízhiányok pótlását sem biztosították a kutatások eredményei, nemhogy új vízbázis kialakítására számításba jöhettek volna. Azonnali megoldásként kiterjesztették kutatásaikat a városon kívülre, és így került sor annak vizsgálatára, hogy távolabbi források vizét lehetne-e a pécsi vízellátásban hasznosítani. Többen javasolták az orfűi Vízfő felhasználását, vagy akár a távolabbi várkonyi forrás vizének Pécsre való bevezetését. A valóságtól nem elrugaszkodók, vagyis a megbízott szakértők bebizonyították, hogy azok sem igazi alternatívák.[14] A tettyeihez hasonlóan mindegyiknél kiszámíthatatlanul jelentkeznek a hozamok és nemcsak irreálisan hosszú, hanem igen költséges lett volna a vezetékek kiépítése.

Az első kettő év gyenge eredményeinek birtokában mindenki számára bizonyossá vált, hogy az addigi kutatások nem hoztak eredményt, és továbbra is bizonytalan maradt a pécsi vízszolgáltatás helyzete. A mindennapi ellátásért felelős és sokak által állandóan bírált város vezetősége végül új kutatási helyszínt jelölt ki. Kortársak és hozzáértők közül sokan értetlenkedtek azon, hogy új vízbázis feltárásához a Pécstől igencsak távoli Drávaszabolcs területét választották. A döntésben résztvevők vállalták, hogy sikeres feltárás esetén akár a Dráva mellől induló vezetéket is kiépítik. Utólag okkal és joggal feltételezhető, hogy a tippet Budapest példája adhatta, hiszen akkor jelentős számban telepítettek partiszűrésű kutakat a Duna mentén.

A kéziratosan fennmaradt fúrómesteri jegyzőkönyvek szerint augusztus 20-a volt a drávai vízfeltárások munkálatainak kezdete. A kutatásról és annak nehézségeiről részletes tájékoztatást adnak a Zsótér Vince kútfúrólegény jelentései melyeket folyamatosan készített Rauch János városi főmérnök úrnak címzetten.[15] Helyszínen készült beszámolói alapján megállapítható, hogy a kutatás keretében létesített 8 db 30-43 m-es talpmélységű fúrások mindegyike elérte a kék agyagot, vagyis a drávai homok feküjét is feltárták. Az első fúrást Harkány és Drávaszabolcs között mélyítették, majd az újabbakkal fokozatosan haladtak a Dráva irányába. Feltáró munkálatok során nagy nehézséget okozott, hogy ha nem csövezték megfelelő ütemben fúrásokat, akkor a „futóhomok” több m-re felszökött a lyukban.[16] A mélyítést gyakran lassító tisztításokkal végzett fúrási munkálatokat december elejéig töretlenül folytatták. A nagy reményekkel megkezdett kutatás utolsó fúrását már Drávaszabolcs belterületén mélyítették. A kézzel hajtott berendezéssel azonban nem harántoltak olyan kavicsos sávot, melynek feltárását végső célként jelölték meg a tevékenység kezdetekor. Korabeli ismeretek és elvárások szerint partiszűrésű kútcsoport kialakításához több méter vastagságú nagy kiterjedésű kavicsrétegekből kellett volna vizet nyerni, majd azt vezetékkel Pécsre eljuttatni. A két évvel korábbi miniszteri rendeletben foglaltak alapján a vízkutatásokért felelős szakemberek is állandóan figyelemmel kísérték a feltáró munkálatokat. Több esetben megtekintették a kutatási területet és szembesültek azzal a ténnyel, hogy az idővel együtt nemcsak a remény, hanem a kutatásra fordítható pénz is elfogyott. Az augusztustól decemberig tartó időszakban végzett feltáró tevékenységet több szakértővel közösen értékelték, majd együttesen megállapították, hogy a nagy távolság valamint egyéb adottságok, leginkább a kavics nélküli rétegsorozat hiánya miatt a drávaszabolcsi területen további vízkutatást folytatni reménytelen vállalkozás.[17] Döntésüket megkönnyítette, hogy a Pécsről érkezett hírek szerint a városhoz jóval közelebb is található kutatásra érdemes helyszínt. Ennek kiválasztása a Vízvezetéki Bizottság egyik tagjától származott, hiszen ismét eltelt egy év és a drávaszabolcsi eredmények alapján a pécsi vízkérdés még mindig megoldatlan volt.

A tél enyhülését érzékelve 1899 februárjában megkezdték az újabb kutatási terület feltárását, mely Pogány és Szőkéd települések külterülete volt. A helyszín kiválasztását Pogány keleti oldalán található völgy forrásainak látszólagos vízbősége indokolhatta. A javaslatot beterjesztő és támogatói szerint az ottani források olyan állandó jelentkezésű patakokat alkottak, hogy a medrek mellé települt malmok mindenkor zavartalanul működhettek.[18] Laikusok mellett a korábbi sikertelenségek miatt már csüggedő szakértők is sokkal jobbnak találták az adottságokat a Dráva menténél. Az első pogányi terepbejárás alapján nyilvánvaló volt, hogy a terület alapvetően különbözik a korábbiaktól. Nem elvetendő stratégiai előnynek mutatkozott, hogy a városhoz jóval közelebb kerültek. A kipróbált kutatási módszereken nem változtatva itt is fúrásokat végeztek, miközben a fővölgy és mellékágainak állandó forrásait szisztematikusan számba vették. Nemcsak az eseti vízfeltárásokat, hanem a források későbbi foglalásának előkészítését jelentő terepi megfigyeléseket is folyamatosan végezték. A napjainkban változatlanul megtalálható vízkilépések pontos észlelései mellett bukókat telepítettek a patakmedrekbe elfolyó vizek mennyiségének méréséhez.

 

psz 2000 03 04 kraft janos 02

 

Zsótér Vince napi jelentése a pogányi vízkutatásról

 

Kedvező jelenség volt, hogy a völgytalpi fúrásokban megmutatkozott víz azonnal felemelkedett majd állandó jelleggel túlfolyt. A pozitív vizek látványától lelkesülten igencsak felgyorsították a kutatást. További fúrások mélyítése közben állandóan figyelték, hogy a kifolyó víz okozott-e hozam csökkenést a közeli forrásnál. Kézi meghajtású berendezéssel kizárólag kutató céllal öt fúrást mélyítettek le a területen, míg a termelésre alkalmasak létesítését a kivitelezési munkálatok idejére halasztották.[19] A vízbázis kialakításához szükséges tervek elkészítése előtt megvizsgáltatták a feltárt víz minőségét. Elemzést korának egyik legelismertebb pécsi vegyészeként ismert Skoff Ferenc végezte, aki kedvezően nyilatkozott a pogányi víz összetételéről. Március végére olyannyira előrehaladtak a kutatással, hogy Farkass megkezdhette, majd néhány hét múltán elégedettségének hangot is adva befejezhette az új vízkivételi mű és a városba induló csővezeték terveit.[20]

Létesítési tervben rögzítették, hogy a morfológiai adottságok eredményeként 53,72 m-es szintkülönbséget kell a szállítóvezetéknek áthidalnia. Szőkéd északi határa mentén kijelölt gyűjtőhelytől a fogadóig tartó szállítóvezeték hossza 14.700 m-nek adódott. Tervismertetés szerint a víztermelésre alkalmas fúrások és foglalásuk mellett szivárgó rendszerbe bekötött források vizeinek gyűjtése további 6.050 m-es hosszúságú belső vezetékhálózatot igényelt. A pogányi Kis-forrás kivételével valamennyi közeli vízkilépés bekötését előirányozta a terv. A kirendelt szakértők előrelátóan javasolták a 8 méter szélességű védősáv mielőbbi kijelölését a tervezett nyomvonal mentén. Műszaki leírásuk szerint az átemelővel, telephellyel és gépi berendezésekkel megtervezett vízbázis létesítése 761.000 korona költséget igényelt.

Pogány és Szőkéd környéki vízmű végleges terveinek leadása idején jelent meg a vízügyi szakvélemény, mely a korábbi évek kutatási tevékenységét részletesen ismertette.[21] Az időszakos vízhiányt elviselő pécsiek tájékoztatása mellett a kedélyeket is igyekezetek csillapítani, de elsősorban a pogányi vízmű mielőbbi elfogadásának célját szolgálta az addigi vízkutatás eredményeinek közreadása. A Földművelésügyi Minisztériumhoz benyújtott szakvéleményt szinte teljes terjedelmében tartalmazó cikk igen részletes áttekintést adott a korábbi években végzett tevékenységről, azonban tartalmából nem kikövetkeztethető napjainkban, hogy az általa javasolt vízbeszerzési hely későbbi elvetése után történt a napjainkban is állandó szolgáltatást nyújtó Tortyogó vízbázis feltárása.

Amint megismerte a döntésben leginkább érintett Vízvezetéki Bizottság a város vízhiányát felszámoló tervet és annak várható kivitelezési költségeit, azonnal megkezdődtek a viták.[22] Heteken keresztül tétováztak a helybeliek és a kirendelt szakértők, de nem jutottak el a végső döntésig, vagyis továbbra nem határoztak a vízbázis létesítésének ügyében. Hezitálásukhoz elégséges alapot jelentett a gazdaságossági számítás, mivel a kisajátítások akkora költségeket igényeltek, hogy annak terhét nem vállalhatták.[23] Mindent mérlegelve és igen alaposan megfontolva a helyzetet, végül elvetették a terv kivitelezését, és egyúttal elodázták a pécsi vízhiány megoldását. Még az sem volt kényszerítő erő, hogy a tettyei forrás alacsony hozamai miatt csak közkutakból vételezhettek vizet a város lakói. Kortársak szerint az elutasításban leginkább a kisajátítások nagy költsége volt a döntő, de a város vezetői mégis vállalták ezt a népszerűségüket csökkentő tettet annak ellenére, hogy nem volt egyetlen olyan vízbeszerzési hely sem, mellyel indokolhatták volna döntésük helyességét.[24] Bírálatokkal és vádaskodásokkal kialakult patthelyzetben egyik utolsó lehetőségként merült fel Böckh János geológus megkeresése, hogy vajon Pécsnek és környékének hidrogeológiáját legjobban ismerőként tud-e Ő megoldást találni. [25]

Böckh a Földtani Intézet vezetőjeként nagy elismerést szerzett. Elfoglalt tudósként is szinte naprakész információkkal rendelkezett a pécsi vízkérdésről, így az 1899 nyarán eldöntött, de hozzá csak húzva-halasztva eljuttatott felkérést elfogadta.[26] Októberben több napot Pécsett töltött és felkereste az általa 24 évvel korábban már látott és néhány esetben vizsgált forrásokat. Ismerkedett az utóbbi évek történéseivel Majorossy Imre polgármester, Herbert János tanácsos, Rauch János városi főmérnök, valamint Horváth Antal, Mattyasovszky Jakab és Skoff Ferenc bizottsági tagok által, akik előzékenyen kalauzolták a környéken. Megtekintette a tavasszal előtérbe helyezett, már hónapok óta létesítési tervvel rendelkező Pogány és Szőkéd környéki helyszínt. A száraz pécsi nyarakat inkább csak hírből ismerő független szakember nem volt elragadtatva a természeti lehetőségektől. Földtani felépítés és hidrogeológiai adottságok alapján nem tekintette igazán perspektivikusnak a területet. Hidrogeológiai alapokra építkezve bebizonyította, hogy a völgyben végzett kutatás nem bizonyítja a város ellátáshoz szükséges valódi mélységi víz ottani előfordulását. Több napon keresztül végzett terepi bejárásai során Horváth Antal ügyvéd tanácsára hallgatva eljutott a várostól nyugatra lévő területekre is. Az ügyvéd a Gyaláni malom környékét ajánlotta szíves figyelmébe, ahol olyan bővizű forráscsoport mutatkozott, mely a fakadási hely közelében jelentős patakká állt össze, és a közeli malomnak minden időben biztosított volt a víz általi meghajtása. A legerősebben feltörő forrásnál állandóan jelentkező buborékok alapján a helybeliek Tortyogónak hívták az ügyvéd által javasolt helyet.[27] A malom környékének megtekintése után Böckh részletesen bejárta Cserkút, Kővágószőlős, Kővágótöttös és Bakonya környékét is, ismerkedett a forráscsoport tágabb környezetével. Véleményének kialakításához és terepi megfigyeléseinek értékeléséhez Rauch János nemcsak számos információt közölt, hanem átadta a Gyaláni malom környéki forráscsoport hozamára vonatkozó legújabb méréseket.[28] Megfigyeléseik szerint a Tortyogó és annak környékén található források természetes elfolyással a legszárazabb időben naponta több mint 1000 m3 vízmennyiséget szolgáltattak. Ez a mennyiség meghaladta a pogányi völgyi patakokét, ráadásul Böckh szerint a víz itt nem leszálló, hanem felszálló típusú forrásokból jelentkezett, mely vízfeltárás szempontjából igen előnyös adottság. Terepi felvételezését befejezve külön felkért szakértőként megjelent a Vízügyi Bizottság ülésén.[29] Részletesen beszámolt tapasztalatairól és indokolta meglátásait. Közölte, hogy minden hozzáférhető adatot összegyűjtött, a rendelkezésre átadott anyagokat áttanulmányozta, konzultált a helyiekkel ugyanúgy, mint a miniszter által kirendelt szakemberekkel. Végeredményként a várostól nyugatra lévő Tortyogó forráscsoport körüli terület mielőbbi kutatását javasolta.

Az általuk külön felkért szakértőre hallgatva Pécs vezetői hamarosan kérelmezték a Földművelésügyi Minisztériumtól, hogy a várostól 10 km távolságra fakadó úgynevezett Tortyogó források környékén előtanulmányokat folytathassanak.[30] A kérelem igen hamar elbírálásra került, hiszen annak beadásától számítottan még három hét sem telt el és megszületett az újabb miniszteri döntés.[31] A terület kutatásához szükséges hozzájárulást megadták, a korábban kijelölt szakértőket utasították a Tortyogó környéki munkálatok elvégzésére. A kérelem elbírálásának időszakában Böckh megírta élményeit és megfigyeléseit, majd 1899. november 30-án lezárta azon szakvéleményét, mely korának egyik legjobb hidrogeológiai tárgyú munkáját jelentette.[32] Javaslata szerint a pécsi vízhiány felszámolására alkalmas lehet a Tortyogó, amennyiben szakszerűen feltárják a területet. Szerinte a Gyaláni malom melletti forrás környéke lehetne a legalkalmasabb hely arra, hogy a tettyei karszt hiányakor (vagy akár máskor is) a város többlet vagy szabadon felhasználható vízhez jusson. További tanácsként említette meg szakvéleményében, hogy a terület vízadó képessége egymástól nagyobb távolságban telepített fúrásokkal nyerjen tisztázást. Fúrások közötti jelentős távolság betartását elsősorban a várható egymásra hatás elkerülése végett említette meg.

A geológus által leírtakat követve a Tortyogó forrás környéki kutatási tevékenységet már 1900 januárjában megkezdték. Az első fúrás lemélyítése több mint 40 napig tartott.[33] Befejezésekor igen eredményesnek ítélték, hiszen sikeresen feltárták a víztartó homokot, sőt a lyukszájnál kifolyó, túlcsorduló víz bizonyította a „földalatti víztartó medence jelenlétét.” Azonnali átállás után mélyített második fúrást már sokkal rövidebb idő alatt megvalósították, egyre jobban megismerve a terület földtani viszonyait, hidrogeológiai adottságait és jellemzőit. Az újabb fúrásoknál folyamatosan csökkent a mélyítésekre fordított idő, igaz a munka is egyre inkább szervezettebbé vált. Feltárások végzésével párhuzamosan bukógát beépítése után szinte minden nap megmérték a tortyogói források patakjának vízhozamát. Igyekeztek megállapítani, hogy a csapadék és a közeli fúrási tevékenység mennyiben befolyásolja a malom környéki források állandó vízszolgáltatását. Kutatási tevékenység jelentős felfutását eredményezte, hogy a kézzel hajtott fúróberendezés mellé később újabbat telepítettek. Kezdeti sikereken felbuzdulva hamarosan gőzgép meghajtásút is beállítottak, jelentősen felgyorsítva a kutatást. Utóbbival inkább a nagyobb mélységű fúrásokat mélyítették, míg a kézzel hajtottakkal tíz-tizenkét nap alatt elérték az 50-70 m-es talpmélységeket. Fúrások béleléséhez többnyire gázvezetéki csöveket használtak, melyeket elégséges rakat hiányában igyekeztek visszanyerni. Fúrástechnikai szempontból a Tortyogó környékén is többször találkoztak a korábban és másutt megismert futóhomokkal. Küszködtek vele eleget, hiszen csövezés elmaradása, vagy a gyors előmélyítés miatt itt is napokig kellett tisztítani a lyukakat. A fúrások napi jelentései szerint több esetben kérték a városi főmérnököt, hogy küldjön újabb és újabb csöveket, mivel azok hiányában kénytelenek visszahúzni a korábban mélyített lyukakban lévő rakatokat.[34]

A kutatás első szakaszában az eseti vízfeltárás mellett inkább a rétegzettség megismerése volt a fontos. A cél eléréséhez összesen 17 db (I-XVII. sorszámokkal jelölt) fúrást mélyítettek. Második szakaszban valójában a víznyerő terület lehatárolását végezték, amikor a fúrásokat kizárólag az ABC betűivel jelölték. Az A-tól induló sorszámokkal Z-ig tartóan további 20 db kutató fúrást létesítettek. Végül több mint 2.100 m-t fúrva lehatárolták azon területet, mely elégséges előkészítését jelentette a későbbi fejlesztéseknek is, hiszen több mint 5 km2-nyi területen végeztek eredményesnek minősülő feltárásokat.[35] A fúrások egyenkénti próbaszivattyúzásával vizsgálták, hogy a kutak fokozott víztermelése milyen hatással van a főforrásra és annak közvetlen környezetére. A legközelebbi helyzetű fúrás szivattyúzása észrevehetően csökkentette a hozamot, de a vízkiemelés elmaradásával hamarosan bekövetkezett a regenerálódása. A távoli, Markó csárda melletti fúrás termeltetése viszont nem okozott észrevehető változást sem a forrásoknál, sem az azokhoz közel telepített fúrásokban.[36] Korábbi vízkutatási területekhez viszonyítva sokkal jobb eredmények alapján megalapozottan történhetett a létesítési terv összeállítása.

A hamarosan közreadott megvalósítási terv szerint a pécsi hálózatba juttatandó víz gyűjtése források foglalásával és a közeli kutak üzemeltetésével egyaránt történt.[37] Terepadottságokhoz alkalmazkodóan kizárólag a Tortyogó völgyére összpontosult a vízkiemelés, hiszen ide helyezték a telep minden jelentős építményét az első termelő kutakkal. Sor került a gyűjtőcsövek és a városba irányuló fővezeték nyomvonalának megállapítására. A terv kiindulási alapja az eseti üzemeltetés volt, mivel a városnak minél előbb a tettyei víz időszakos kiegészítésére volt szüksége. A tervező szakmai hozzáértését és előrelátását jelzi azon megállapítása, hogy „.. .a Tortyogó források és azok körüli területek [...] a kutak szaporítása és kellő géperő alkalmazása mellett a város vízigényeit is képes lesz kielégíteni az esetben, ha az esetleg lábra kapó vízpazarlásnak az erre alkalmas módozatokkal gátat vetnek.”[38]

Pécs város vezetősége és még sokan mások ismételten körüljárták a már évek óta akut kérdés megoldását szolgáló tervet, majd végül a megvalósítás mellett döntöttek. A korábbi elhatározásaikhoz viszonyítva ismét hosszasak voltak az előkészületeket, de a finanszírozáshoz szükséges pénzeszközök rendelkezésre állása után végül építőt is választottak. A budapesti Keller céggel, mint a terv leendő kivitelezőjével kötöttek szerződést.[39] Teljesítési határidőként 1902. június 16-át jelölték meg. Mielőbb megvalósítandó volt a források foglalása, a víztermelő kutak egységes rendszerbe való becsatlakozása, a szivattyútelep építményeinek és gépészeti berendezéseinek, valamint a szállítóvezeték megépítése az ellennyomó tartályig próbaüzemmel és nyomáspróbákkal ellenőrzötten.[40] A munka határidőre történő teljesítését azonban megnehezítette, hogy a területet nem tudták azonnal átadni a kivitelezőnek, így később a felek a szerződés mellett annak véghatáridejét is módosították.[41] A források foglalása mellett vízgyűjtő galériát képeztek ki kb. 4 m-es mélységbe fektetett felső részén lyukasztott kerámiacsövekkel. A galéria gyűjtőcsöve a völgyirányra merőlegesen épült, így a források vizének befogadása mellett a völgytalpi szivárgó vizeket is magába fogadhatta. A 2-300 mm-es belső átmérőjű kerámia anyagú csöveket 375 m hosszban fektették a délebbre lévő gyűjtő felé lejtetve. Így a víz gravitációsan juthatott el a völgytengelyben elhelyezett vezetéken keresztül a medencébe. Szintén ide irányították a forrás melletti (I. kút) és a szigeti országúthoz közeli fúrás (II. kút) vizét is a völgyben délebbre elhelyezettel (III. kút) együtt. Ugyanide érkezhetett volna a Markó csárda környéki tartalékot jelentő kút (IV) vize is, de az utóbbi kettőnek csak kisegítő vagy inkább tartalék szerepet szántak létesítéskor, mivel a forrás és az ahhoz közeli kettő kút vize elégségesnek találtatott az akkori igények kielégítéséhez. Későbbiekben éveken keresztül csak a források és az azokhoz közeli kutak[42] által megszerezhető vizeket használták fel a város ellátáshoz.

 

psz 2000 03 04 kraft janos 03

 

A Tortyogói vízmű helyszínrajza

 

Szigeti országút északi oldalán építették ki szivattyútelepet, melynek főbb létesítményei voltak a medence és belső vezetékek mellett a gépház, kazánház, kémény, szénraktár valamint a lakóépület. A gravitációs gyűjtés mellett gőzgépekkel kellett vízemelést végezni a kutakból levegő befúvásával. Az egyes kutak fölött elhelyezett tartályokba felemelkedett vizet szintén gravitációs elvezetéssel irányították a gyűjtőmedencébe. A kutakból történő vízemeléshez kettő egymástól teljesen független gőzgép meghajtású rendszert telepítettek, így az egyik rendszer mindenkor a másik tartalékának számított. A forrásokból, galériából és kutakból származó, majd a medencébe összegyűlt vizet szintén gőzüzemű differenciál szivattyúkkal juttatták be a városba irányuló szállítóvezetékbe.

 

psz 2000 03 04 kraft janos 04

 

A Tortyogói vízmű látképe a 20. század elején

 

A Pécsre induló nyomóvezetéket az országútig tartóan 325 mm-es belső átmérőjű öntöttvas csőből építették, majd onnan keletre indulóan, a város felé fordulva már 250 mm-es belső átmérővel folytatták. Több patakot keresztezve jutottak el a szigeti országút mentén város területére. A nyomóvezeték magas pontjain légszelepekkel, míg alacsony pontjain kiürítőkkel került megépítésre. Az alsó víztartóig lefektetett cső 10.650 m-es hosszúságában naponta legalább 1.500 m3-nyi víz biztonságos szállítására volt alkalmas. Eredeti elképzelések szerint kettő vezeték haladt volna az országút mentén a zavartalan vízszállítás és biztonságos ellátás érdekébe, hiszen legalább napi 3.000 m3 termelésére tervezték az új vízbázist. Költségmegtakarítás miatt azonban csak az egyik szállító vezetéket építették meg az út északi oldalán, melynek végpontja a napjainkban is használatban lévő Damjanich utcai víztartó volt. A kivitelezési munkálatokban tevékenyen részt vett a város, hiszen az építési és létesítési munkák egy részét magára vállalta, jelentősen csökkentve a költségeket.

A város közönségének korábban átadott terv műszaki leírása szerint a létesítési költség 557 021 korona volt. Ebben benne foglaltatott a városi hálózat 2.718 m-es bővítése is. Amennyiben a napi 3.000 m3-es vízszolgáltatáshoz szükséges teljes rendszert valósítják meg 1902-ben, akkor a költségek jóval meghaladták volna az előzetesen tervezett 800.000 koronát.

Az építkezés késedelmes megkezdése miatt az üzembe helyezés is eltolódott, de a kivitelező példásan eleget tett a módosított megállapodásnak, hiszen a tervezettnél egy hónappal korábban üzemképes állapotban volt az új víznyerő terület és annak teljes rendszere.[43] A néhány hetes próbaüzem alatt megbízhatóan működött, így novemberben saját kezelésébe vette a város, de szigorúan kikötötte a 3 éves jótállási időt. A későbbiekben észlelt kisebb tömítési hibák és az ellátást nem gátló egyéb javítások ellenére nemcsak beváltotta, hanem igazolta a korábbi reményeket, hiszen a kivitelezővel közösen elvégzett felülvizsgálattal véglegesen befejeződött a Tortyogói vízbázis létesítése és kiépítése.[44] A pécsiek megnyugodhattak, hogy a több mint hat évvel korábban megkezdett, sokszor már kilátástalannak mutatkozó, majd végül mégis sikeresen befejezett munkálatok eredményeként nem kellett eseti vízhiányokkal számolni a tettyei karsztforrás szeszélyességei miatt.


[1] Napjainkban is érvényes adottság

[2] Skoff Ferenc: A miről a vizek mesélnek. In: A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője 1900-1901.

[3] Pécs sz. kir. város 1894. szeptember 19-én tartott Közgyűlésének jegyzőkönyve

[4] Földművelésügyi Miniszter 16793/1897. sz. rendelete

[5] Műszaki tanácsos és királyi főmérnök

[6] Geológus és bányatanácsos

[7] Skoff Ferenc városi vegyész már 1894-ben javasolta a karsztterület beszivárogtatásának növelését

[8] Pécsi Figyelő, 1899. április 30.

[9] A Tettye forrás napi minimumát 600 m3-nek tekintették

[10] Böckh János: Pécs városa környékének földtani és vízi viszonyai. In: A Magyar Állami Földtani Intézet

[11] Rétegvíz

[12] A vasúti bevágás északi oldalában találhatók

[13] Pálfy Miklós: Daten zur Kenntnis der Hydrologie von Pécs. II. Mitteilung. In: Hidrológiai Közlöny, 1930.

[14]Szontagh Tamás: 1899. március 1-én lezárt kéziratos szakvéleménye

[15] Pécsi Vízmű Adattára

[16] Hidraulikus talajtörésre alkalmas homok. Napjainkban gyakran folyós homokként is említik

[17] Néhány évtized multával más helyeken és a korábbiaknál nagyobb mélységet elérő fúrásokkal sikeres vízfeltárásokat végeztek Drávaszabolcson

[18] Nevét a kortársak egyértelműen nem pontosítják

[19] Összesen 123 folyómétert fúrtak a pogányi völgyben

[20] 1899. április 20.

[21] Pécsi Figyelő, 1899. április 30.

[22] A nyolc méter szélességű védősáv mellett öt vízimalmot kellett volna teljes tartozékaival együtt kisajátítani

[23] A Tettye forrásra alapozott nyomóvezeték kiépítését megelőzően és annak létesítéskor is sok vitájuk volt a malmok tulajdonosaival a kártérítések megállapításakor. Végül a tettyei ügyek lezárása a tervezettnél jóval nagyobb költséget igényelt

[24] Pécsi Figyelő, 1899. szeptember 22.

[25] 1899. július 10.

[26] Szontagh Tamás külön megküldte számára a szakvéleményt

[27] Vízminőségét Skoff Ferenc már 1899. szeptemberében megvizsgálta

[28] 1899. május 16-tól október 20-ig

[29] 1899. október 29.

[30] 1899. november 10-én

[31] 1899. november 29-én kiadott 91 492 sz. rendelet

[32] Böckh János: Vélemény Pécs szab. kir. város és környéke forrásvizei ügyében. Pécs, 1900.

[33] 1900. január 19 - március 02.

[34] Pécsi Vízmű adattára

[35] 1925-29. években végzett

[36] Naponta 1000 m3 kiemelése történt

[37] Farkass Kálmán 1901. április 12-én zárta le a tervet

[38] Farkass Kálmán tervében szereplő saját véleménye az akkori helyzetről

[39] 1901. november 25.

[40] Korábbi alsó víztartó a + 180 m-es szinten

[41] 1902. október 17-re

[42] A IV. kutat valójában csak a húszas években kapcsolták be

[43] 1902. szeptember 17.

[44] 1903. április 17-18. Kivitelező költségeként 380.741 koronát ismertek el